Szolnok Megyei Néplap, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-24 / 303. szám

A kisipari termelőszövetkezetek teljesítették évi tervüket A KISZÖV jelenti: A Szolnok megyei kisipari terme­lőszövetkezetek megyei szinten december 20-án teljesítet­ték évi tervüket. A tervtel jesítésben élenjáró szövetke­zetek között szerepel a karcagi Általános Szerelő KTSZ, a kisújszállási Kocsigyártó KTSZ, a jászberényi Általános Műszerész KTSZ és a tószegi Vegyesipari KTSZ. ■ ............ l " ■ "" Ho l vagy Szolnok megye? Nagyon lemaradtunk a növénytermesztési szerződéskötésben A SZÖVOSZ sajtóosztálya tájékoztatást adott arról, hol tartanak a megyék a jövő évi termelési szerződések kö­tésével. Jónéhány megyét dicséra tájékoztató, megyénk Építők, akikre büszkék vagyunk Épftőbrigádok nevei, szá­mok, adatok kerül iek most az olvasó elé. önmagukban nem is mondanak talán túl sokat, ám azok előtt, akik csak egy ki-sit is ismerik az építők munkáját, élettel telí­tődnek meg a holt adatok. De kezdjük az elején. Az ÉM. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalatnál idén tavasszal hét brigád elhatá rozta: elnyeri a szocialista brigád kitüntetést. Saját aka­ratból, önként vállalták a rájuk váró feladatokat, itt-ott nehézségeket is. mert érez­ték, megéri a fáradságot... A Jegyzőkönyvekben rögzí­tett pontok aláírását azután követték a dolgos hétközna­pok, hetek és hónapok. Egy olyan versenyszakasz, mely­nek minden napja, minden tette közelebb hozta a várva- várt pillanatot, amikor vég­re elhangozhatott az elisme­rő szó, a dicséret, a gratulá­ció, a cím után i» kijáró meg­becsülés. Egy kétségtelen: sokszor nehéz volt. Anyaghiány, he­tekig tartó esőzések — hogy csupán néhány örök építős „ellenséget” említsünk. De a hét brigád százkét tagja be­csülettel állta a sarat. ... És elérkezett a várva- várt nap, amikor elhangzott az értékelés, s következett a gratuláció. Csik István, Rat­kai Imre, Simon József és Juhász János brigádja el­Három községet, 47 szövetkezetei villamosított az idén a UTÁSZ Talán semmi sem bizonyít­ja jobban, hogy milyen na­gyot léptünk előre, mint-a villamos-berendezések és a fogyasztók számának növe­kedése. A felszabadulás előtt kevés helyen volt villany, tö­megesen használták a petró­leumot, a kevesebb pénzű- ek pedig a gyertyát is. Az egyszerű cselédemberek és a nyomortanyák lakóinak nyá­ron a holdfény, télen a ne­hezen összeszedett tüzelő pislogó fény«» világított. A fenyőünnepre való készülő­dés közben nem árt vissza­gondolni ezekre az időkre és párhuzamot vonni a jelennel A felszabadulás után, — de különösen az utóbbi évek során — rendkívül nagyot fejlődött villamoshálózatunk A TIT ASZ szolnoki üzlet- igazgatóságához tartozó há­lózat csaknem az egész me­gyét — Jászberény és Tisza­füred kivételével — átfogja. Ide tartoznak még a szarva­si, dévavánvai fogyasztók is. A TTTÁSZ szerelői az Idén három községet — Bokrost, Me**héket. KJ?rRstetéti«*nt — és Bagimajort, valamint 47 termelőszövetkezetet villamosítottak. Megnőtt a fogyasztók szá­ma. A TITÁSZ szolnoki igazgatóságán Birkás Ká- rolyné, Plangár Róza és Ku­tas Anna készíti el a fogyasz­tók számláit. Birkásné havonként 30 ezer számlát állít ki géppel. Be­szélgetésünk során elmon­dotta. hogy a háztartások­nak 90 ezer, az üzemek­nek 10 ezer számlát készí­tenek el. Együttesen tehát 100 ezer a fogyasztó. Nagy szám ez! A dolgozó emberek a fogyasztóink. — Többségükben azok. akiknek a múltban csak a petróleum- lámpa. vagy gyertya világí­tott. Tudjuk, hogy minden igényt még nem sikerült ki­elégíteni, de fokozatosan ez is megvalósul. Újabb és újabb házakat kapcsolunk be a villamoshálózatba. Jóleső érzés, hogy az emberekért dolgozunk. Szí a ma Ferenc levelező Mái kéíezerhétszáztizenEov iratai üzlet Az elmúlt három esztendő a kereskedelemben a bolt­hálózat nagyarányú fejlődé­sének és az új eladási mód­szerek meghonosodásának í időszaka volt. Míg 1957-ben ' huszonhétezerkilencszázhar- mincegy üzlettel rendelke­zett a belkereskedelem, 1959 végén már huszonkilehcezer- hatszáznegyvenhatra növeke­dett a boltok száma, 1960- ban pedig a harmincezret is meghaladta. A számítások szerint az elmúlt három esz­tendőben több mint kétezer új egysényel bővült a keres­kedelmi hálózat. Az új üzletekben és ven­dégi átóbn’"oken elsősorban a külföldön már jól bevált ül eladási módszereket, az önkiszolgál4st, az önkivá­lasztást és a gyorskiszolgá­lást vezették be. Ez év végéig már kétezer- hétszáztizennégy-re növeke­dett az új eladási módsze­rekkel dolgozó boltok száma hazánkban. Az üzletek for­galma átalakításuk óta 25Vo­kal növekedett. A belkereskedelem az el­múlt három év eredmé­nyeit és tapasztalatait a jö­vőben hasznosítja. Az ez­után megnyíló boltokat, ahol csak lehet, újrendszerűvé építik, a kereskedelmileg el­látatlan területeken létesí­tendő négyszázötven új üz­let pedig csaknem kivétel nélkül ön- vagy gyor v:<!7ol- gáló rendszerű lesz. (MTI). — sajnos — a hátulkullogók között említődik mindenhol. Zöldség szerződéskötésben például Veszprém és Bács megyében halad jól a mun­ka. Szolnok és Békés megye annál inkább lemaradt. Mák- és gyógynövényszerződési ter­vét már sok megye teljesí- > tette. Szolnok-, Pest viszont mindkettőben ráérősen dol­gozik. Ugyancsak kevés zöld­babot szerződtek idáig me­gyénkben. Nem is beszélve a vöröshagymáról, amelyben Csongrád megyével egye­temben vezetünk az utolsói között. nyerte a szocialista brigád címet: négy brigád ötvenhét építőmunkása. Elnyer ék a megnövekedett „konkurren- cia” ellenére. Mert el ne fe­ledjük, a tavasszal induló hét brigád fél év után már huszonnégyre gyarapodott. Ennyien küz. ittek a címért, s rájuk büszkéi társaik, ve­zetőik elsősorban, s köztük is legbüszkébbek a cím tu­lajdonosaira. És joggal. Csík István huszonhattagú komplex-brigádja határidő I előtt 10 nappal felépítette a jászberényi 24 lakást és a ter­vezettnél hamarább hozzá­foghatott az újabb 48 lakás építéséhez, a most már negy­ven főre gyarapodott brigád. S hogy bebizonyítsák: méltó helyre került a cím, elhatá­rozták, hogy az idén 200 ezer forinttal többet építenek be a 48 lakáéba, mint amennyit tervezteti. Kiér elkedő mun­kát végzett a kisújszállási csibekeltető építésén Simon József kilenctagú kőműves- brigádja, a Kunhegyesen dol­gozó Ratkai Imre tizenhárom fős komplex-brigádja és a Tl- szamenli Vegyiművek építke­zésén a Juhász János-brigád, melyeknek — í lint már mon­dottuk — sikerült elnyerniük a szocialista brigád címet. A huszonnépv „induló” kö­zül most csak négy brigád érte el célját. Mégis el kell ismernünk, nem egy van kö­zöttük, amely igen közel állt a cím elnyertéhez. Gondo­lunk itt Öllé Jánosékra, a Törökszentmiklósi BARNE- VÁL, építkezésén, akik a na­pokban versenyre hívták ki a vállalat összes szocialista bri­gád címet elnyert, vagy azért küzdő dolgozóját. A szajoli ezer vagonos tárház közel száz — négy külön brigádba tömörült — -ló1 gozó ja is azok közé tartozik, akik eséllyel folytatják a harcot a címért. S folytathatnánk a sort a többiekkel is. Ám említsük meg befeje­zésül azokat, akik mostaná­ban nevezte^ be. akik révén év végéig előre’áthatólag el­éri a harmincat a szocialista brigád címért küzdő brigá­dok száma az ÉM. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalatnál... Közéjük tartozik a szolno­ki Magyar utcai bérháznál dolgozó Ko- ma-brigád, Vígh Károlyék a Szolnok, Sólyom utcai építkezése vágj’ a tö­rökszentmiklósi 24 lakásnál dolgozó negyventagú Bukta Pál komplex-brigád, vala­mint a Tiszamenti Vegyimű­vek több más brigádja is. Kívánjuk a most induló és célhoz most még egyelőre nem ért brigádoknak: sike­rüljön nekik is, ami Juhász Jánoséknak, Ratkai Imréék- ne}e, Csik Istvánéknak és Si­mon Józseféknek már sike­rült: nyerjék el a kitüntető I szocialista brigád címet között. Az már csak „természe­tes”, hogy a cukorrépánál Szolnok nem is említődik. Egyedül az uborkatermel­tetés szerződéskötésével ál­lunk valamelyest jól. Vajmi sovány vigasz. E kimutatás szerint igencsak az utolsók vagyunk minden növényfé­leség szerződéses termelteté­sében. „Kapcsoljunk” rá. A szerződések megkötésében nemcsak a termelési felelő­sök érdekeltek. Segítsenek ebben a termelési bizottsá­gok, a járási földművesszö­vetkezeti központok, a me­gyei értékesítő központ, a járási és községi tanácsok, pártbizottságok, pártszerve­zetek. Az ország jövő évi el­látásáról van szó. Hosszú időn keresztül nagy gondot okozott az aluminium hegesztése. Néhány nappal ezelőtt a jászberényi Fémnyo­mó- és Lemezárugyár műszaki vezetőinek elgondolása alapján sikerült a nyilvánosság előtt bemutatni az alumi­nium hegesztést. — Képünkön Gulyás József „Argon” védőgáz segítségével alumíniumot alumíniummal hegeszt. Befelező dött a Szov'etunió Legfelső Tanácsának ülésszaka Moszkva (TASZSZ). Moszk­vában négynapos tanácsko­zás után pénteken befejező­dött a Szovjetunió Legfelső Tanácsának hatodik üléssza­ka. A két ház együttes záró­ülésén hét képviselő szólalt fel Andrej Gromiko külügy­miniszter beszámolójának vi­tájában. A szovjet kormány külpoli­tikáját helyeselte és elfogad­ta valamennyi felszólaló. Nagy segítség a jászberényi Aprítógépgyárban a „Szek­tor 4fl”-tipusu lángvágó automata. Nagy felületű, vastag vasalkatrészek vágásánál használják igen előnyösen. A képen Farkas Ferenc munka közben az újtipusu készü­lékkel. legyük szervezettebbé, gazdaságosabbá a szállításokat A második ötéves tervben a szállítások növekedésére le­het számítani. A növekedő árumennyiséggel egyidőben fokozottabb szállítási feladat megoldása hárul a MÁV-ra, az AKÖV-re és a MAHART- ra. Jelenleg a kialakult komplex brigád-mozgalom elősegíti a szállítási felada­tok sikeres teljesítését. Me­gyénkben minden városban, járási székhelyen, negyed­évenként, vagy a nagyobb szállítási feladatok előtt ösz- szeülnek a közlekedési veze­tők és a szállíttatok. Megbe­szélik a soronkövetkezö fel­adatokat. Sajnos, vannak még olyan helyek, ahol ezek a kapcso­latok igen lazák. Például az 5. számú Mélyépítő Vállalat, az áru átvételét teljesen elha­nyagolja. Október 13-tól 31- ig a mezőtúri állomásra ér­kezett tartálykocsijának ki­ürítéséről nem gondosko­dott., így több mint 5 ezer forint kocsiálláspénzt fizet. Vagy például a Szolnok megyei Építő­ipari Vállalat a Vegyimű­vek szuperfoszfát üzemé­hez érkező építőanyagért kocsW^s címén több mint 1 millió forintot fizet. A jövőben tehát szervezet­tebbé, gazdaságosabbá kell tenni az áruszállításokat. A gazdaságosság szem előtt tartásával elkerülhető az olyan száliúás, amely káros a fuvarozó és fuvaroztató vállalatra és végsősoron a népgazdaságra A szállítási és közlekedési munkának jóformán nincsen területe, ahol ne kínálkozna bőséges lehetőség a takaré­kosságra. Az autóközlekedé­si vállalatok gépkocsijaival gyorsan és olcsón a jelenlegi díjszabással csak úgy lehet fuvaroztatni, ha a gépkocsikat kétirá­nyú terheléssel közleked­tetjük és a fel, Illetve be- rako&ási időket a minimá­lisra csökkentjük. Rossz a rakodási ideje — s ezen kell és lehet javítani — a Vágóhíd, a Patyolat, az ÜVEGÉRT, az Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalatnak. Az órakilométeres fuvarok­nál az előírt állásidő: egy tonnára 32 perc, ezzel szem­ben a felsorolt vállalatok a rakodási időt kettő, illetve háromszorosan lépték túl. Javulás mutatkozik a tü­zelőanyag házhoz szállításá­ban. Szolnokon és Jászbe­rényben az 51. illetve 54. számú AKÖV vállalatok á Tüzép teleppel karöltve meg­szervezték a tüzelőanyag házhoz szállítását. Még az elmúlt évben a tüzelőanya­gok házhoz szállításáért a magánfuvarosok 6—8 forin­tot kértek, az AKÖV 3.50—4 forintos mázsánkénti árakért szállít. Ezzel 1960-ban a tü­zelőanyagok központosított házhoz szállításával a lakos­ság kiadása 700 ezer forint­tal csökkent A második ötéves tervben megvalósítható szállítási fel­adatok megkövetelik, hogy megyénk területén több he­lyen a gazdasági szempontok figyelembevételével bevezessék a kő-, kavics-, hsmok központosított áru­szállítását. Az új szállítási rendszer be­vezetésével egy adott áruki­hordó helyről különböző megrendelők részére egy er­re kijelölt fuvarozó vállalat végezné az építőanyagok szállítását — A centra­lizálással elérnénk a jár­művek maxirtjális kihaszná­lását, a különböző veszteség­idők csökkentését, a munka termelékenységének fokozá­sát. MAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK* t f XL évfolyam, 303. szám. Ära 5^ fillér i960, december 24., szombat Korszerű technológiai módszerek (szülsok W _______

Next

/
Oldalképek
Tartalom