Szolnok Megyei Néplap, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-06 / 263. szám

8

SZOLNOK MEGYEI NEPLAF

1960. november i.

BERTALAN ISTVÁN:

Kitépett szívek

j? jszaka. ^ Volga

a város alatt, a partján fogták el a fehérek az eltévedt vörös lovast. Akkor, amikor a szél lemeztelenítette a 1 folyó felett a csillagos eget, s a hold egy nagy kalap ezüstöt szórt a vízre.

Szeges korbáccsal verték véresre az elfogott katona hátát. Bőrét ro,,ggyá tépték a szörnyű ütések, s a felszakadó bőrfoszlányok nyúlós masszává keveredtek az égővörös húsból kiserkenő sűrű vérrel.

— Bolsevik vagv? — kérdezték tőle a fehérek.

— Igen! — válaszolta büszkén. Sovány, borotválatlan arcából, mint két drágakő, villogott elő a szeme.

— Merre vannak a társaid? Mennyien? Mi a szándékuk?

... Beszéli! — ordított rá a fehéreárdisták parancsnoka Dühtől torz arcán fenyegető elvetemültség honolt. Szarvas- bőrkesztvűs kezével mániákusan rázta az elfogott katona vöröscsillagos sapkáját.

— Nem!.. Nem leszek áruló! — vágta oda a választ a tiszt számára érthetetlen nvelven a fogoly.

A fehérgádisták fürkészve nézték a vöröskatona arcát Enyhén hullámos, dús barna haja volt. a két széles arc- csont között húsos, vértelen ajak szürkéllett. felső szegélyén nyíratlan bajuszpamacs

— Milyen nemzetiségű vagy? — kérdezte a tiszt.

— Bolsevik! — hangzott az elszánt felelet.

— Ha nem árulod el vörös barátaidat, kitépem a szívedet — mondta a tiszt szenv- telenül, s égő cigarettáiét eloltotta az összekötözött fogoly egyik szemében.

— Nem! — kiáltotta fájdalomtól eltorzult arccal a katona. Hirtelen a zubbonya bélésébe varrt, a szíve fölött.ór- zött fényképre gondolt, s a feliratra a kép hátlaoián Csak azt meg ne találiák, csak azt meg ne gyalázzák.

A fehérek parancsnoka intett pribékjének, s az sorra kitépte a fogoly körmeit. Az iajszót sem szisszentett. csak a szörnyű kín forró könnyei gördültek végig szél- és fagycserzett arcán.

— A szívedet is kilépetem, ha nem beszélsz! A szívedet, érted?

A katona nagyon jól értette a tiszt szavait, de nem válaszolt. Csak a fejét rázta ta- gadóan. Félszeméből is érző-; dött az elszántság: ..A szíve-J met kitéphetitek, de áruló; nem leszék soha. Az eszmét 1 melyet a szívemben hordok.; nem tudjátok kitépni!”

Másnap térségként szá-; guldott be a városba a pro-! letárok vörös serege. Halálos; rémülettel 1 -»kCiltek a fe-< hérek a bolsevik lovasok! elől. !

A vöröscsillagos katonák! hamarosan meglelték elfogott; elvtársuk holttestét. A fehé-! rek tüzes fór-óval tépték ki; felhasított melle kosarából a! szívét. Vérrel itatott zubbo-; nya bélése al - r- - fényké-! pet találtak.

— Nézzétek! Lenin képe!!

— kiáltott egyikük meglepet-;

ten. !

— Lenin... Lenin... —; suttogták kórusban a sovány-« arcú. szakállas. éhségtől.; harctól elgyötört katonák. —« Lenin... — s kézről kézre! adták a képet.

Valaki felkiáltott:

— Nézzétek!... írás van a; kép hátoldalán!

— Olvasd! — mondták a; többiek.

A katona nem tudott olvas-; ni. Átadta társának az arc-! képet: — Olvasd te!

— Nem orosz nyelvű írás’!

— rázta fejét a másik. = tovább adta a Lenín-képet.

A harmadik ezt mondta:

— Én értem ... Az én anyanyelvemen írták. Ez áll rajta:

„Könnyebb a szivet kitépni, mint az eszmét, mely betölti!"

Elhantolták a kitépett szívű katonát. A fényképet egy orosz bolsevik vette magahoz:

— Megőrzőm. S ha majd fiam lesz. átadom neki, hogy őrizze tovább . ..

*

Szegény fiú! Milyen fia° tál volt! — mondták szomorúan az emberek, s levett kalappal állták körül a halott szovjet kato.iát. A fasiszták gránátja éppen a harcos szívét tépte ki bordái közül.

— 0 volt az első. akit pirkadatkor megláttam a kertek alatt — bólogatott egy sápadt, sovány asszony, aki csecsszopó gyereket tartott karjában.

November hetedike volt akkor, s ezerkilencszáznegv- vennégyet írtak. E nap hajnalán űzték ki a kis nyírségi faluból a fasisztákat a szovjet seregek.

Egy szőke kamasz találta meg azt a posztódarabot, melyet a gránát a katona szíve felől, a zubbonyából tépett Ki s röpített messzire. A rongy- gyá tépődött zubbonydarab bélése alól egy fénykép került elő.

— Talán az apja! — mondogatták az emberek, miután megnézték a szakadozott szélű, vérfoltos képet.

— Az. Biztosan az apja — hagyták rá mások.

— Lenin!... Lenin képe!

— kiáltott váratlan izgalommal egy féllábú, mankón bicegő öreg.

— Ki az a Lenin? — kérdezte a szőke kamasz, aki rátalált a képre. Miután megmondta neki az öreg, inge alá rejtette a képet s hazafutott vele. A hátlapjára rótt. elfakult írást csak otthon vette észre. Meglepődve olvasta a magyar nyelvű szavakat:

,,Könnyebb a szívet kitépni, mint az eszmét, mely betölti!" *

4 tiszt testén sűrűn zán poroztak az ütlegek. Öklök csaptak az arcába,

Bokros László: ŐSZ A FÖLDEKEN (rézkarc).

KULTURÁLIS

hang- }

M

OZAIK

* Buenos-Airesben, Argentína Ifövárosában rendezik meg az tegyéni népi tánc-vii versenyt, amelyen a Szovjetunió {valamennyi köztársasága kéo- {viseletében több mint 30 tán- *cos vesz részt. A Grúz Népi ►Táncegyüttes. amely nemrég *az Egyesült Államokban és l Kanadában vendégszerepelt, t például négy szólótáncosát \küldte a világversenyre. A Iszovjet táncosok a buenos- lairesi verseny után latin- iamerikai turnéra indulnak.

I

► Az amerikai „Oscar’-dí: t mintájára, amellyel kiemei- {kedő filmalkotásokat jutal- Jmaznak, most Franciaországéban kitüntetést alapítanak j cirkuszművészek jutalmazására.

► A párizsi Medrano cirkusz r kezdeményezésére kb. húsz [szakemberből álló bizottság f fogj a évenként kiosztani az {„Auguste” díjakat kiváló bo- {hócoknak, akrobatáknak és Ja legkitűnőbb teljes cirkuszi {műsornak. Az első díj még íaz idén kiosztásra kerül.

I

X A schönbrunni kastély iszínházában a jövő évi bécsi tünnepi hetek alkalmával belmutatják H o von Hoffman- »sthal „Rózsalovagját” prózai »változatban, Richard Strauss -zenéie nélkül.

fegyverek tusája koppant tompán a fején, vállán és karján. Dühös rúgások érték oldalát, szemérmét. A fejér«- zúduló csapások felszakították a bőrt koponyáján, s szőke haját vörösre festette kiserkenő vére.

El vágódott az utca kövén. Az októbervégi tocsogó sár freccsent körülötte. 1956 ősze volt.

— Rohadt kommunista! — köpdösték elvetemült, vérmámoros arccal kínzói.

— Még él a bitang! — kiáltott valaki.

— Kötelet neki! — ordított egy másik tébolyodottan.

— A lábára! A lábára! — rikácsolta hisztérikusan egy borzashajú nő.

Ráhurkolták a kötelet a lábára. Fára húzták s tovább ütlegelték. Arca merő’ seb lett, haja nedves csomóvá ragadt a vértől.

— Még mindig él! — hangzott az orditás.

Eszeveszett dühvei rúgták, tépték, ütötték tovább.

— Él! Még mindig él!

— Tépjük ki a szívét! — kiáltotta a loboncos nő.

— A szívét! — hangzott kórusban a válasz.

Levágták a kötélről.

A nő rávetette magát, mint mérgeskígyó az ldozatára. Kezében késpenge villant. Felhasította a katona zubbonyát, felvágta mellét. Hegyes, karommá görbült körmeivel kitépte a meleg, vérző szívet, s rikácsoló diadalordítással dobta messzire.

Napok múltán, amikor megfékezték a gyilkosok tóm-; bolását, a kitépett szívű tisz-! tét eltemették elvtársai. A J mártír zubbonyának zsebé-; ben, a gyilkos késével ketté-) hasított tárcában egy régi,; kopott fényképet találtak:! Lenin képét. Hátoldalán a; felirat:

„Könnyebb a szívet kitépni,; mint az eszmét, mely betölti!" 1

Fiatal harcos, a tiszt egyik ! volt katonája vette magához a J képet. Zubbonya belső zsebé- ; be rejtette, baloldalra, pon-! tosan a szíve fölé.

MIHAIL SOLOHOV:

Nazim Hikmet:

világ, barátaim, ellenségeim,

TE MEG A FÖLD

Boldog vagyok, hogy e világra jöttem, szeretem fényét, harcát, kenyerét.

S bár átmérőjét centiméterre tudom, s tudom, hogy játékszer csupán a nap kezében — számomra mégis hihetetlenül nagy.

Mily boldogság lehet bejárni s látni halát, csillagát s számtalan gyümölcsét, miket nem ismerhettem meg soha.

Csak könyveken s térképen keresztül

járhattam én be Európát, Még sosem kaptam életemben

kék ázsiai bélyeggel a postát. S ákár a sarki fűszerest, oly kevéssé ismernek Amerikában.

De mindenütt a Földön,

Kínától Hispániáig s Alaszkától a Jóreménység-fokig, minden tengeri mérföldön, minden kilométeren vannak barátaim és ellenségeim.

Barátaim, kikkel egymást még sosem üdvözöltük, s mégis meg tudunk halni ugyanazért a kenyérért, ugyanazért a szabadságért és reményért...

És ellenségeim, kikkel egymást, ha kell, megöljük ... Az én erőm e nagy világban az, hogy nem vagyok egymagám.

A Föld lakói nem jelentnek

titkot szívemnek, sem rejtélyt eszemnek.

Nyíltan és minden • kétséget ledobva léptem a harcban

a legelső sorokba.

Te meg a Föld

nem vagytok elegek, ha nem lehetek ott a harcosok között. Akármilyen gyönyörű szép vagy is te,

akármily forró és szép is a Föld.

Somlyó György fordítása

FELTÖRT UGAR*

mire kellek én neked? Hány. m-g huny fiatal legény sürög- forog állandóan körülötted, és te mégis engem bámulsz, jaj te kis vak! Hiszen hétszert öregebb vagyok tená- lad. tele sebhelyekkel, csúnya is vagyok, meg csorbafogú, és te semmit se látsz ... Nem. nem kellesz te nekem, szegény ku Varjuha! Nőjj csak nagyra énnélkülem, kedves” — gondolta Davidov, és szórakozottan nézett a lány arcába, amelyet elöntött a pi- rosság.

Varja, miután szeme találkozott a Davidovéval. egy kissé félref'rdult, és lehorgasz- totta fejét. Remegtek a szempillái, és eldurvult, nagy uj- iái. amelyekkel ócska, piszkos blúzának ráncait babrálta, észrevehetően meg-megrán- dultak. Annyira naiv és közvetlen volt az érzése, hogy gyermeki egyszerűségében még titkolni sem tudta, úgugott a háta, a térde alatt hevesen rángatózott egy-egy ér, a keze meg úgy remegett, akár egy aggastyáné.

— Megtaláljuk-e hajnalban a ökröket? — kérdezte Varjától.

Varja szemközt állt vele a szántáson. Gacsos nagy cipőbe bujtatott kicsiny lába bokáig merült az ekeforgatta porhanyós földbe. Arcáról hátratolta a portól szürke keszkenőjét, és azt mondta:

— Megtaláljuk őket. mert éccaka nem mennek messzire.

Davidov behunyta szemét, és mohón cigarettázott. Nem ak-rt ránézni erre a lányra. Ám Varja fáradt, de boldog, tündöklő mosollyal, halkan azt mondta:

— Agyongyötörtél engem is. meg az ökröket is. Csuda ritkán pihensz.

Magam is pokolian elhogy csak a vak nem vette volrm észre ezt az egészet.

... Naplementekor Davidov kifogta az ökröket a dűlőn. As levette róluk a jármot. A barázda mellett leült a fűre. kabátja ujjúval letörölte hom- ’okárói. a verítéket, és remegő kézzel cigarettát sodort — '•sak ' ke--tfe érezni, milyen nagyon kifáradt. Sajgyötrődtem — mondta komoran Davidov.

— Gyakrabban kell pihenni. Kondra' bácsi gyakrabban pihen, haggya szusszantani az n'-rökii is. és mégis mindig többet szánt, mint akárki más. Te meg csak agyongyöt- röd magad, mert még nem szokta l meg...

Hozzá akarta tenni: „drágám" — le annyira megijedt.

hogy keményen összeszorította a száját.

— Ez igaz. még nem sikerült megs: >k om — hagyta rá Davidov.

Nehezen ápászkodott fel a földről, nehezen emelgette feltört lábát, de mégis elindul a barázda mentén a szállás felé. Varja először követte, aztán utolérve mellette haladt tovább. Davidov a balkezében színehagyott, szétszakadt matróz-trikóját vitte. — Napközben, amikor az ekének nekifeküdve túlságosra lehajolt, pallérja beleakadt az eke szarvába, amikor pedig hirt ’en felegyenesedett, kettészakította a trikót. Eléggé meleg volt, úgyhogy nagyszerűen nélkülözhette volna is ezt a ruhadarabot, de úgy érezte, eg-" kislány jelenlétében nem mehet az eke után kötésig meztelenül. Zavari- bayt összehajtotta matróz- gúnyájának szárnyait, és megkérdezte Varjától, nincs-e nála vclarni biztosítótű. Varja azt felelte, hooy sajnos, nincs. Davidov bágyadtán tekintett a szállás felé. A szállás lea- a’"bb két kilométernyire volt. ..És mégis oda kell menni” — gondolta Davidov. krákoaott cayet bosszúságában, halkan káromkodott is egyet, majd azt mondta:

— No. Varjuha. várj meg itt, én megyek a szállásra.

— Miért?- Ledobom ezt a rongyot, és fe’’-"szem a kabátomat.

— Meleged lesz a kabátban.

— Akkor is c' gyek — m~ndta mák-c- vidov

...De Varja a maga módján értékelte Davidov nekibuzdulását. „Restell ing nélkül dolgozni mellettem az én édesem” — állapította meg magában, és szívében hálás volt annak az érzelemnek a megnyilvánulásáért, amellyel Davidov az ö szűzi szemérmét akarta kímélni. Határozott mozdulattal lerúgta a lábáról a cipőt.

— Én hamarabb odaszaladok!

Davidov még egv szót sem tudott szólni — Varja máris madárként repült a szállás felé. A fekete szántáson megmegvillant gyors lábának barna ikrája, a, hátán meg csakúgy repdesett a szembe fújó szélben lebegő fehér fejkendőjének csücske, ökölbe szorított kezét kemény melléhez szorítva, egy kissé előre hajolva futott, és csak arra gondolt: „Odaszaladok, elhozom a kabátját... Gyorsan szaladok, a ked ében járok és lenalább eouszer nyájasan néz majd r'-m. s tálén míg azt is mondja: — köszönöm Varia!”

Davidov sokáig kísérte szemével. aztán kifogta az ökröket. és lement a szántásról. A közelben talált egy indát, amely körülfogta a tavalyi burjánt, letisztította róla a leveleket és a hajlékony ágacskával szorosan összekötözte trikójának alját Hanyatt feküdt és mindjárt elaludt. mintha valami földsza- gu, puha. fekete mélységbe süllyedt volna ...

Arra ébredt fel. hogy a homlokán mászik valami, bt♦ Davidov elmélyülten, szót- | lanul evett, anél . I. hogy fel- j emelte volna szemét a tálról. X Jóformán oda se figyelt a de- X lelő szántóvetők visszafojtott X hangjára, de egész idő alatt | az arcán érzett egy rámeredő

♦ tekintetet. Amikor végzett a X k ’-áva'., megkönnyebbülten

♦ felsóhajtott hosszú idő óta $ előszo érezte, hogy igazán

♦ jóllakott. Kisfiúsán lenyalta

♦ a fakanalat, és felemelte fejét. X Az a*z',al felett merően szege- X ződött rá egy szürke leány- t szem — és annyi kimondha- j tatlan forró zzerelem. várako♦ zás, remény és alázatosság t volt benne, hogy Davidov egy X pillanatra zavarba esett. Oly♦ kor-olykor már azelőtt is ta- j lálkozott a faluban — gyűlé♦ seken vagy csak úgy az ut♦ cán — ezzel a sudár termetű,

♦ nagy kezű, szép. tizenhét éves

♦ leánnyal, és valahányszor ta- j iálkoztak. a lány zavartan,

♦ nyájasan rámosclygott. és za1 vajra mindannyiszor tükröző- ? Jö*t is hirtelen elpiruló ar♦ có . De most valami más. f°l- J nötteo és komoly kifejezés

2 vol a tekintetében ...

; ..XJmian miféle szél hoz le- X lém téged és mire kellesz te

{ r ’ te kedves kislány? És

♦ _____

X *Az ,,Üi barázdát szánt az { eke’ befeíezett második köte- ♦ tének egyik fejezete.