Szolnok Megyei Néplap, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-30 / 282. szám
SZOLNOKI ÚJDONSÁGOK A tsz-ek háromszorosára növelték zöldségtermő területeiket tdőközi tanácstag választások lesznek vasárnap XL évfolyam, 282. szám. Ar» sn fillér I960, november 30., szerda. Kedden, a megyei kertészeti felügyelők országos értekezletének második napján a zöldségtermesztés idei eredményeit és a jövő évi feladatokat tárgyalták meg a Földművelésügyi Minisztérium és a megyei tanácsok szakemberei. Tibor ez György, a Földművelésügyi Minisztérium zöldség- és kertimag termesztési igazgatóságának vezetője bevezető előadásában elmondotta többek között, hogy a kedvezőtlen szeszélyes időjárás ellenére országosan túlteljesítették a főbb zöldségáruk termelési tervét Az idén szerződésre megtermelt 57 000 vagon zöldségféle az egész árutermelésnek körülbelül 60 százalékát tesz ki. A tsz-ek az idén háromszor akkora területen termesztettek zöldségfélét, — mint tavaly. A jövő évi tervekről, a szervezési és termelési feladatokról szólva megállapította az előadó, hogy a zöldségtermő terület országosan csupán 5000 holddal növekszik, a szerződéssel lekötött terület azonban az idei 132 ezer holdról 154 900 holdra, a termelőszövetkezetek zöldségtermő területe pedig 100 000 holdról ker '-en 155 000 holdra bővül. (MTI) December 4-én — a megüresedett tanácstagi körzetekben — időközi tanácstag választások lesznek megyénkben. Munkatársunk felkereste Kuti György elvtársat, a megyei tanács vb. titkárát, hogy nyilatkozzék az időközi tanácstagi választásokról. Feltett kérdéseinkre Kuti elvtárs az alábbiakban válaszolt: — Miben látja az Időközi tanácstagi választások jelentőségét? — Az Elnöki Tanács 1955- ben megjelent 8. sz. törvény- erejű rendelete úgy intézkedett, hogy a lemondás, a visz- szahívás, összeférhetetlenség és elhalálozás miatt megüresedett tanácstagi helyeken a törvényben előírt módon időközi tanácstagi választásokat kell tartani. E rendelet jelentősége az, hogy 1954-ig — vagyis az új tanácstörvény megalkotásáig — időközi tanácsválasztásokra nem volt lehetőség. A választásokon póttagokat választottak, részint pedig kooptálni lehetett tanácstagokat. Az új törvény ielentős, mert lehetővé teszi hogy a választók közvetlenül — még a 4 éves mandátum lejárta előtt is — maguk válasszák meg a tanácstagokat. 90 ülést tartott a megyei tanács yégrehaj'tó bizottsága Tegnap délelőtt a megyei tanács végrehajtó bizottsága ülést tartott. Oláh György VB elnök tájékoztatta a végrehajtó bizottságot a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. Majd megtárgyalta a VB a mezőgazdasági termelőszövetkezetek zárszámadási előkészületeiről szóló jelentést Meghallgatta a tiszafüredi járási tanács VB irányító, ellenőrző munkájának megvizsgálására kiküldött bizottság jelentését és megfelelő határozatot hozott a járási tanács munkájának megjavítására. Napirenden volt a művelődési osztály vezetőjének tájékoztatója az iskolareform téziseinek megyei vitájáról, valamint a kereskedelmi osztály vezetőjének jelentése a lakosság téli zöldség és gyümölcsellátásának biztosítása érdekében tett intézkedésekről. Öt ér alatt 250 szöyetkezeti lakás épül Martfűn Annakidején hamar elterjedt a híre a martfűi Tisza Cipőgyárban, hogy több lakást építenek állami támogatással a már meglévő lakótelepen. Az igénylők népes táborából azok, — akik évekkel ezelőtt lakást kértek az üzem vezetőségétől, de valamely okból kifolyólag mindig kimaradtak a szerencsések közül, igyekeztek elsőnek benyújtani igénylésüket Nap mint nap szaporodott a kérelmezők száma, s jelenleg százhúsz olyan munkást tartanak nyilván a titkárságon, akik igényt tartanak az épülő szövetkezeti lakások egyikére. Köztük: Gellér Dezső, áld 5 éve és Mikovics Dezső feleségestől 16 éve dolgozik t gyárban. — Naponta nyolcan-tizen fordulnak meg az irodámban — mondja Gr )sz István igazgató. — Legtöbbjük arról érdeklődik: kik tarthatnak igényt a tavasszal épülő szövetkezeti lakásokra. — Hány lakás építkezését kezdik el a jövő évben? — kérdezzük. —- Terv szerint öt év alatt 250 szövetkezeti lakás épül Martfűn. Ebből 50 építkezését a jövő év tavaszán kezdik meg és 1962-ben adták át a Iskólsaak. As új házakat a gyár lakótelepén építik, az elhelyezésnek megvan az az előnye, hogy közművesítésre nem kell külön beruházást biztosítani. A lakótelepen villany-, vízvezeték rendelkezésre áll. így olcsóbb lesz az építkezés, ami az igénylőknek is hasznos. — Jelenleg százhúsz igénylőt tartanak nyilván, ezek közül kik jutnak először lakáshoz? — A kérelmeket felülvizsgáljuk — válaszolja Grosz elvtárs —, elsősorban a legrászorultabbak jöhetnek számításba. Érdemes megnézni a lakásigény léseket. Itt van például Takács Mihályé, — vagy Hegedűs Péteré. Évek óta dolgoznak az üzemben, a mostani lakásuk nem felel meg a követelményeknek, ök valóban igényjogosultak. — Milyen térítést kötelesek fizetni az új lakók? — Az igénylők aránylag olcsón — a vételár 15 százalékos hozzájárulásával — Jutnak lakáshoz. Pénzértékben 7—8 ezer forintot kell fizetni, mikor a lakó beköltözik új otthonába. Ezt az ösz- szeget egy év alatt könnyűszerrel össze lehet gyűjteni a takarékpénztárban. — AJ — Ezzel tovább mélyült a szocialista demokrácia, a választók saját akaratuk szerint választhatják meg tanácstagjukat. Ezért került sor a jelenlegi időszaki tanácstagi választásokra. Továbbá, a választási és a tanácstörvény azt is előírja, ha az a tanácstag, aki nem végzi el megfelelően munkáját, a választóknak joga van a bizalmat megvonni tőle és helyette új tanácstagot választani. — Hány választól kerületben tartanak most választásokat? — A megyében 258 választói kerületben lesznek választások. Ebből kettő megyei, 19 járási, 32 városi és 205 községi választó kerületben választanak tanácstagokat. Jóformán minden községben és városban lesznek választások. A választók száma megközelíti a 32 ezret — Milyen tapasztalatokat szereztek a jelölő gyűléseken? — A választási jelölőgyűlések november 5-től 22-ig zajlottak le megyénkben. — Ezek túlnyomó többségükben tartalmasak és eredményesek voltak. A résztvevők nagy többsége elfogadta a népfront javaslatait és egyetértett, a jelöltek személyével. Voltait azonban olyan jelölőgyűlések is, ahol nem fogadták el a Hazafias Népfront jelöltjeit, helyettük másokat javasoltak. Szolnok városban olyan jelölőgyűlés is volt, ahol elfogadták ugyan a népfront jelöltjét. — mert alkalmasnak tartották, — de rajta kívül más jelöltet is javasoltak a jelölő listára felvenni. Ez is jogos 3ás törvényes, mert kifejezi a szavazásra jogosultak akaratát. A jelölőgyűléseken a szavazásra jogosultak több mint 40 százaléka jelent meg. Itt nemcsak a választásokról, — hanem más közérdekű dolgokról is szó esett. így például a termelőszövetkezetek munkájáról és a községfejlesztésről. Több helyen a jelölteket feladatokkal is megbízták, hogy miként képviselje ügyeiket a tanácsban. — Milyen intézkedéseket tettek a választások lebonyolítására? — Az előkészítő munka során egyik legfontosabb feladatunk a választói névjegyzékek kiegészítése volt. Sok helyen új névjegyzékeket készítettek és biztosították, hogy a szavazásra jogosult állampolgárokat felvegyék a szavazólapokra. így például a legutóbbi választások óta nagykorúvá lett fiatalok nagy számban szavaznak most. A kiegészített választói névjegyzékeket november 14- től 17-ig közszemlére tették ki és mindenkinek lehetősége volt arra, hogy ellene felszólaljon. A törvényesen előírt időben megalakultak a különböző választási szervek: a választó kerületi bizottságok, választási elnökségek, majd később a szavazatszedő bizottságok is. Ezekben a bizottságokban mintegy két- ezemégyszáz ember dolgozik túlnyomó többségükben azok akik az 1958-as választásokban résztvettek. November 25-én kifüggesztették a választási hirdetményeket, melyek közlik, hol, mikor, milyen helyiségben lesz a szavazás és kik a jelöltek. December 3-ig min den választópolgárt szemé-’ lyesen értesítenek, hogy hol,*f mikor szavazhat Hozzá kell tenni azonban, hogy adminisztrációs hibák is előfordulhatnak és így nem kap mindenki értesítést vagy kimaradtak a választói névjegyzékből. Ez nem azt je- j lenti, hogy nem szavazhatnak. A szavazásra jogosultak, — az illetéke* választó kerületben lakók — személyazonossági igazolvánnyal igazolják kilétüket és a szavazóhelyiségben pótnévjegyzékbe veszik fel őket és minden további nélkül szavazhatnak. A tanácsok gondoskodtak arról is, hogy az öregek és betegek is leszavazhassanak. ^ őket a szavazatszedő bízott- ♦ ságok urnával keresik fel a | lakásukon. A szavazás a megye minden szavazó körzetében december 4-én (vasárnap) reggel 7 órakor kezdődik, — fejezte be nyilatkozatát Kuti György elvtárs. Nemréz nyílt me* a szolnoki főutcán a gyermekruházati- bolt, ahol szebbnél szebb ruhák, kabátkák és egyéb meleg téli holmik közt válogathatnak a vásárlók. — Képünkön Sonkoly Erzsébet eladó Kovács Katikára kabátot próbál. A közelmúltban átalakított önkiválasztó könyvesboltban ízlésesen elhelyezett könyvek csalogatják a vásárlókat. — Képünkön Magyar Benőné, a bolt vezetője aa egyik vásárló kérdéseire válaszol. Megkezdődött az őszi fásítás Az idén is jelentősen növekedett megyénk faállománya. Az 1960. évi fásítási terv 672 hektár volt, amelyből 536 hektáron tavasszal elvégezték a fásítást. Az őszi fásításról érdeklődtünk a Szolnok megyei Erdőgazdaságnál Szilágyi Benjámintól, a fásítási csoport vezetőjétől. — Mennyi az őszi /ásítást terv? — 86 hektár. De ennél többet, mintegy 95 hektárt kívánunk fákkal beültetni. Kisújszálláson, a városi tanács a város körüli zöld-övezet létrehozására ez évben 18 és fél hektár terület fásítását határozta el. Ebből 8 és fél hektár pótlás, a többi új erdő létesíMa: gázvezetéket fektetnek a Tiszába Ma délelőtt 11—12 óra között a Tisza medrébe vontatják Szolnokon — a Cukorgyár kikötőiével szemközt' parton — a Budapest—Szolnok között épülő gázvezeték egy szakaszát. A nyomáspróba tegnap délután megtörtént és a bánya műszaki fei ügyelőség a már megépítet’ vezetéket üzembiztosnak találta és engedélyt adott a ve zeték mederbe bocsájtására. A Szolnok—szandaszöllősl kutakból kitermelt gázt a szolnoki gázelosztóba vezetik, amely a jövő évben biztosítja Szolnok ipari és háztartási gázellátását. A tervek szerint még az idén 7—8 kilométer hosszúságú vezeték építését fejezik be a gázkutaktől a Cukorgyár térségében lévő olajtelepig. tése. Megkezdődött a fagöd rök kiásása, e munkát mintegy 50 százalékig már el is végezték. Több termelőszövetkezetben szintén nagyobb területen ültettünk ezen az őszön facsemetéket A jászberényi Kossuth és Lenin Tsz területén 17 hektárt, a jászteleid Alkotmány Tsz-nél 10, a kunszentmártoni Búza- kalásznál 22, az újszászi Szabadságnál 13, az abádszalókl Aranykalásznál 10, az Ezüstkalász Tsz-nél pedig 5 hektáron. Általában a gyorsan növő, nemes-nyár csemetéket ültetjük, Jászberényben a homokos területen akácfát is. Az erdőgazdaság csemetekertjei biztosítják a szükséges alapanyagot. Számításaink szerint körülbelül 200 ezer facsemete kerül földbe a megyei tanács hitelkeretéből fedezett őszi fásítás során. — Ezenkívül milyen fásítási akció van? — Jelentősebb a MÁV fásítási terve, miszerint a Szol- nok-Alcsi vasútállomástól a Tisza-hídig elterülő részen a vasút baloldalán, mintegy 4,4 hektár területen ültetünk facsemetéket. A héten a fagöd "ök kiásását már be is fejezzük. Itt 11 ezer válogatott (2— 3 méteres) facsemetét ültetünk eL A KPM Debreceni Közúti Igazgatósága a . számú főút mellett végeztet fásítást, a Héki Állami Gazdaság alcsi- szigeti üzemegységétől kezdve a püspökladányi határig. A 4. számú főút mentén 2 ezer nemes-nyár és 1600 gömbakác csemetét helyezünk földbe. A gömbakác alkalmas a vezetékek alatti rész fásítására. — Lesz-e most ingyenes facsemete juttatás? — E célra az erdőgazdaság 390 ezer forint hitelkerettel rendelkezik. Ezt az összeget elosztottuk az erdészetek között. A kunszentmártoni erdészet 275 ezer, a jászberényi 60 ezer, a kisújszállási 35 ezer, a tiszafüredi pedig 20 ezer forintot kapott. Térítés nélküli fásítás a termelőszövetkezetekben lesz. Mintegy 100 ezer suhángot és körülbelül ennyi facsemetét kapnak a közös gazdaságok, hogy a majorok, tanyaközpontok, gazdasági épületek köré elültessék. A fásítást a termelő- szövetkezetek saját maguk végzik. Ebben a munkában azonban segíthetnek a KISZ szervezetek, a különböző társadalmi szervek is — fejezte be a tájékoztatást Szilágyi Benjámin, ti. K* WTLAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK!