Szolnok Megyei Néplap, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-29 / 281. szám
1960. november 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A BETAKARÍTÁS hősei (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Jászalsószentgyörgyön vagyunk a Béke Tsz udvarán. A zömök, alacsony férfi Bertalan Miklós elnök, a gyalogos brigádot igazította el. Az elnök immár a hetedik hete ebben az istenverte időben sikeresen szervezi a betakarítást. A bőrkabátos Törőcsik Albert agronómus, minden napra talál valami új módszert, hogy a mostoha időjárás dacára is haladjon a vetés és a betakarítás. Minden este azt mondja a tagság, lehetetlen ezt így tovább csinálni. De ő reggelre más módszerrel áll elő, próbáljuk így, hátha mégis. S így megy ez már hét hete, minden nap fogy a munka. Igaz, emberfeletti erővel és nehézséggel. Igaz, a munkáscsapattal ők, a vezetők is ndulnak kifelé és velük térnek haza este. A mai nap is szinte didereg az ember és mégis a betakarítás hősei, az asszonycsapat zokszó nélkül indul kifelé. Ott látjuk a hetven felé járó Tóth Ignácnét, Mari nénit, a hatvan felé járó Kolela Nándomét, a vékonydongájú Vízi Istvánnét, a nem nagy egészségnek örvendő OszláAz elnök búcsúja — Nahát akkor én elmegyek! — dilit be a karcagi városi pártbizottságra. Az elvtársak meglepetten néznek rá. — Hova, Sanyi bátyám? — Olyan szabadságféle. — Beutalt az orvos Balatonfü- redre. — Üdülni? — Fenét A szivkőrházba. Nem akartam még, de már régóta unszol, hogy el kell menni. Hát — most a legal-. kalmasabb. A vetés nagyfán, \ a cukorrépaszedés sűrűjén is túl vagyunk. Van még egy kicsi, de azt már megcsinálják. Sorolja, miért nem mehetett eddig. Ez jött közbe, az jött közbe — nehéz év volt ez a karcagi Lenin Termelőszövetkezetben is. Bártfai Sándor Kossuth-dijas Tsz-elnököt unszolta az orvos, marasz- totta a közösség gondja. Míg meghagyja, mi mindenre ügyeljenek a vezetők, mi mindenre legyen gondjuk — én arra gondolok: nem szerencsés ugyan, hogy sok elvtársunk az egészségét sem kíméli, ha a Rábízott posztról van szó, nem szerencsés, s nem is célunk. De azért örülünk neki, hogy vannak ilyen szövetkezeti elnökeink. Aki egy lépést sem enged addig, míg rendbe nem tette a tsz szénáját, s ha üdülésről, ha szanatóriumról van szó, nem tud nyugodtan elmenni anélkül, hogy előbb mindent pontosan rendbe ne tegyen. B. L. nyi Kálmánnét. A tizenöttől tizennyolc évesek KISZ brigádot alakítottak. Baranyi Teréz, Bajrolt Klára, K^hai Erzsi, Tugyi Jenő. A mindig élenjáró Kerekes Józsefné és brigádja, mind-mind, akik már hét hete harcolnak a mostoha időjárással. És mondhatni, derekasan. Ugyanúgy a harmincöt tagú kertészeti brigád, amely szintén öreg tagokból és asszonyokból áll, Ludányi Kálmánnal az -len egy napot, de egy órát sem hiányzanak. Nem maradnak otthon még olyan időben sem, mint ahogy mondani szokás, a rossz kutyát is kár kiverni. Már kígyóinak a villanyok este, mikor a lelkes r ?r' ás- csapat hazatér. Ruhájuk elázva. Arcukat a csípős szél és eső vörösre marta. Mégis semmi csüggedés. Egy, amit nem tudnak eltitkolni, ha nem is mondják, hogy ez a munka még erős fizikumú férfit is megtörne. Nem asz- szonyoknak és leányoknak való munka ez ebben az időjárásban. És holnap újra együtt. Mikor aztán minden elcsendesül, az elnök és agronómus jelentésbe írják: Ma húsz holdat elvetettünk, harminc holdat letörtünk és a harmadik gödröt is lesilóz- tuk. Statisztikájuk szerint hatszáz hold őszi búzából már ötszázhúsz hold el van vetve. Száz holdról a cukorrépa elszállítva. Kétszáznyolcvan hold tengeriből százhatvan letörve. Ezek a számok nem akarnak dicsekedni, de felelni azoknak, akik gúnyolnak, hogy ha eddig lusták voltak, most szenvedjenek. Mint mondják. Pedig nemcsak ezt a tsz-t, hanem a többit is a rossz időjárás hátráltatta és mind ilyen hősiesen áll a helyén. A tsz-tagság már nem azért a sovány munkaegységért harcol, amit ilyen időben elérni lehet, hanem azért, hogy a megtermett ne menjen veszendőbe. És az ország kenyere a jövő évre is biztosítva legyen. Szorítsunk kezet velük, a betakarítás hőseivel és köszönjük ezt meg az egész ország nevében. HALLA JÁNOS tanácstag, Jászalsószentgyörg«'. Hét KtSZ-próbacsopart Iskolánk KISZ-vezetőségi tagjai szorgos munkába kezdtek a választások után; többek között a titkárok segítették a csúcstitkárt a Kilián- csoportok megszervezésében. Ebben az évben gimnáziumunkban négy Kilián — és három ,.Ifjú kommunista” próbacsoport kezdte meg munkáját. Valamennyi tamulótársunk, ki a nyáron építőtáborban dolgozott, de még nem volt KISZ-tag, Kilián-próbát tett. Azóta ők is tagjai az ifjúkommunisták szervezetének. Foglalkozásainkat játékkal, dallal élénkít ifik. Vidám életünk sok elsőst vonz, elsősorban azokat, akik korábban az úttörő szervezet tagjai voltak. Lajtos Mária, Karcag, Gimnázium Takarékos fűtőháziak Teljesítették kongresszusi felajánlásukat a fűtőházi kiszisták Nevekkel, számokkal, adatokkal ismerkedik meg az alábbiakban az olvasó. Megannyi példával, mely jellemzi egy közlekedési szolgálati ág munkáját, egy több mint ezer főt számláló lelkes kollektíva erőfeszítéseit, egy határozat végrehajtásáért. A szóbanforgó határozat lényege: termeljünk többet jobbat, s legfőképpen: dolgozzunk takarékosabban, olcsóbban. S bár még nem jött el az ideje, hogy átfogó, mindenre kiterjedő mérleget .................. Be vált az elektromos füstölő-főző A tiszakűrti Hazafias Népfront bizottság ti a tsz vezetők nevelő munkáját segíti Elnökségi ülést tartott a tiszakűrti Hazafias Népfront Bizottság. Megtárgyalták az őszi betakarítás helyzetét és azt, hogy a zárszámadás politikai előkészítésében mit segíthet a népfront helyi biTóth Mihály, a Haladás Tsz elnöke tájékoztatójában ismertette: a tsz-tagok munkához való viszonya a kora tavaszhoz képest a betakarítási munkák idejére már sokat változott Mégis kéri a népfront segítségét ahhoz, hogy a beinduló szakmai oktatás mellett, melyet a két tsz közösen szervez, minél több szőlészeti és gyümölcsé- szeti előadást szervezzen a Hazafias Népfront Bizottság, bogy ebből is tanulhassanak a gazdák. örömmel tájékoztatta a tsz-elnök a bizottsági ülést arról, hogy a tsz-nek nincs hitelhátraléka egy fillér sem. Az új évet tisztán kezdi a tsz. A beszámolót tartalmas vita is követte. Tőzsér József bizottsági tag elmondotta, kevés az a műtrágya mennyiség, ámít a szőlőterületekre kapnak. Tudomása van arról, hogy a Hunyadi Tsz igényelt műtrágyát és még egy szemet sem kapott. Javasolta, hogy amikor a gabonaféleséget hordják haza a tagoknak, akkor egyúttal vigyék ki a trágyát a tagok udvaráról a közös földre. Indítsunk mozgalmat „gazdagodjanak a szőlőink” jelszóval, mondta. Behám ferenc népfront bizottsági tag azt mondta: a talajerőpótlás szempontjából helyes volna, ha a tsz-ek arra törekednének, hogy a következő évben minél több pillangós növényt vessenek. Javasolja, hogy a Cifra-kerti Állami Gazdaságot lát «ss- sák meg. Ott bátran alkalmazzák a silókukorica közé a szójabab vetést is. Ez vető magmegtakarítást jelent és jó takarmányt hoz. Ezentúl a földnek e növényféleség sok nitrogén tartalmú anyagot ad. Tatár Sándor elmondta, hogy főleg személyes beszélgetésekkel, előadások szervezésével segítenek a szövetkezetieknek. A szolnoki vágóhídon most piár több mint két hónapja használják a Dombai Ede és Straub Imre vágóhídi dolgozók tervei szerint készített elektromos füstölő- és főző berendezést. Ez a szerkezet a berakott árut először megszárítja, majd füstöli, s végül megfőzi. A gép másodpéldányát bemutatták a moszkvai magyar kiállításon is; — A szovjet húsipari szakemberek azonnal felismerték jelentőségét, s közéi ötezer ilyen gépre adtak megrendelést A füstölő- és főzőgépeket mint értesültünk, a Győri Kisalföldi Gépgyár fogja gyártani, amely eddig is többféle húsipari gépet készített A gép teljesítménye körülbelül 100 kg virsli, 250 kg szalámi füstölése és főzése óránként Olvasztás nélkül Kievben ukrán szakemberek elvileg új vegyi eljárást dolgoztak ki a színes- és ritkafémek olvasztás nélküli kivonására. Az új technológiának az a lényege, hogy az ércben lévő összes színes fémeket ként és ritka elemeket (germá- nium, szelén, tellum, indium, stb.) megosztva, de egyetlen folyamatos eljárással vonják ki. A réz, az ólom, a cink vagy a nikkel oxidok formájában, a kén tiszta állapotban, a ritka elemek pedig gazdag koncentrátumokban válnak ki. Az új technológiához csupán villamosenergiára és konyhasóoldatra van szükség. Az első kísérleti ipari berendezés, amelyet a kirov- grádi ércolvasztó műben (Ural) állítottak fel, kitűnően működik. Jászberényi' levél Ahogy kezembe vettem, meghatódtam. Mintha apám írta volna. Tollat keveset forgató, kusza betűi mintha ezt tanácsolnák: Fiam, vigyázz magadra, öltözz fel, meg ne fázítsd magad, Ugyanilyen féltő intelem, szeretet sugallta e levelet. Kendes Lajos éjjeliőr küldte Jászberényből. Azt írja, kimeríti az embereket a mostani őszi munka, s a társadalmi munkások számára is megerőltető ez. Azt javallja, sokkal előbb lennénk, ha a premizálással, vagy naponta természetben fizetnénk az embereket a munkaegységen felül. Azokat is, akik nem tsz-tagok, de ott dolgoznak a termelőszövetkezetben. Fél a fagytól, mert még sok cukorrépát, burgonyát látott a sáros földben, kukoricát a határban. Kendes Lajos éjjeliőr. Ezért a szolgálatért akkor is megkapja munkabérét, ha közömbösen szemléli a világ folyását, s ha féltő szívvel aggódik a kései betakarításért. Párttag-e, pártonkívü- li-e — nem tudom. Azt irta levele alá: hazafias üdvözlettel. S ez a kifejezés most valóban nem szólam, S igaza is van Kendes Lajosnak. Kívülről is jól látja dolgainkat. Noha az idei társadalmi munka igényléséhez akár premizálunk, akár nem, a rossz idő mindenképpen hozzájárult. De ha kora tavasztól kezdve jobban érdekeltté tettük volna a szövetkezeti gazdákat a termelésben, biztos nem jutunk idáig. Ez ennek a levélnek a mondanivalója. Közös gond,- dal, közös akarattal, mindenki véleményét, javaslatát hozzáadva, sokkal ..öny- nyebben előre jutunk. B. í. készítsünk pártunk takarékossági, a gazdaságosság fokozását célzó határozatának végrehajtásáról, ám ahogy közeledik az új naptári év, egyre élesebben kirajzolódik előttünk a kép: melyik üzem hol tart, s milyen eredmények várhatók év végéig. Ilyenfajta kérdésekre kerestünk és kaptunk választ a Szolnoki Fűtőházban. Bozső András fűtőházi főnök elmondta: összetett, bonyolult munkát végeznek jelenleg, amely dióhéjban így foglalható össze: „Igyekszünk az őszi csúcsforgalmat teljes sikerrel lebonyolítani, s emellett készülünk a téli forgalomra is.” E feladatok megoldása mellett, vagyis „menetközben” az is fontos, hogy a munka milyenségét mutató „jelzőberendezéseket”, vagyis a termelékenység, a minőség, a mennyiség, a takarékosság, egyszóval a gazdaságosság mutatóit is állandóan figyeljék. Alit mutatnak e „ jelzőberendezések”? Mindenekelőtt azt, hogy a fűtőházi kommunisták és pártonkívüliek megértették a párt takarékosságra hívó szavát, és ennek szellemében dolgoznak. Bizonyság rá, hogy a harmadik negyedévben ismét az élüzem szint felett teljesítették a tervet, ezen belül a haszonkilométernél 103,9, a tehervonatok átlagos terhelésénél 108,8 százalékot értek el, a tervhez viszonyítva. Érdemes azonban a fűtőház gazdaságossági eredményeit, a takarékossági mutatókat is megvizsgálni, először a harmadik negyedévre vonatkozóan. Ezidőszakban több mint 6400 tonna szénnel használtak fel kevesebbet a tervezettnél, ami értékben 3,5 millió forint megtakarítást jelent. Ha ehhez hozzátesszük a másfajta anyagok megtakarítása terén elért eredményeket, akkor a Szolnoki Fűtőház takarékossági mérlege mintegy 4 millió forintos eredményt mutat a harmadik negyedévben... Négy millió forint! Hatalmas összeg ez. Legalább 26 —27 kétszoba-összkomfortos típuslakást építhetnénk belőle... De vizsgáljuk meg az októberi eredményeket is. A megengedettnél majdnem 1500 tonnával kevesebb szenet használtak fel, aminek értéke közel 763 ezer forint. Az összes megtakarítás összege pedig „súrolja” a 900 ezer forintot. Ezek tehát a számok. Hogy mennyi munka, lelemény, energia fekszik ezekben az adatokban — könnyű elképzelni. Kövesdi János, Kolláth Antal, Kovács Gábor, Mihály István, Brezvai Pál, Kolláth László mozdony-brigádjainak és a három szénszerelő brigádnak köszönhető elsősorban, hogy a Szolnoki Fűtőházban a takarékossági „jelzőberendezés” ilyen eredményeket mutat. S ebben a csomóponti párt- bizottságnak és a pártalap- szervezetnek is vitathatatlan érdeme van. A pártbizalmiak is jól dolgoznak. Eredményesen népszerűsítik a párt takarékossági határozatát. De nemcsak itt mutatkozik jó eredmény, hanem a társszolgálati ágak (forgalmi és kereskedelmi szolgálat) munkájánál is. Ezek utón jogos a kérdés Milyen tényezők járultak még hozzá a kiemelkedő gazdaságossági, takarékossági sikerekhez a fűtőházban? Többek között a munkafegyelem megszilárdítása: októberben például egyetlen igazolatlan hiányzás sem fordult elő. Az anyagi érdekeltség szintén összefügg a sikerrel. Végül, de nem utolsósorban említhetjük a siker tényezői között a szocialista munkaversenyt. Az imént több KISZ-brigádot soroltunk a legjobb fűtőházi brigádok közé. Például Kolláth László mozdony-brigádját. Ide tartozik még Farkas Sándor westing-lakatos brigádja, Dana jka Kálmánék, Czinege Jó- zsefék — szintén a mozdonybrigádok közül, továbbá Fazekas László bognár brigádja. A fűtőházi KISZ alapszervezet százhárom tagja méltóképpen készül a KISZ kongresszusra. Kongresszusi munkaversenyük augusztus óta tart Azóta négy alkalommal szerveztek vas-, színesfém- és OH-anyag gyűjtést Felajánlották, hogy a KISZ kongresszusig 1 millió 600 ezer forint értékű szenet és egyéb anyagot tákarítanak meg, s október végén már 1 millió 900 ezer forintnál tartottak! A KISZ kongresszus időpontjára pedig szeretnének „túljutni” a 2 millió forinton. Mind a százhármán ismét méltónak akarnak bizonyulni a tavaly elnyert versenyzászlóhoz, amit annakidején a megyei- és városi KISZ bizottság a megye legjobb termelési eredményt elérő KISZ alapszervezetének ajánlott fel... Dolgoznak és tanulnak a fűtőházi kiszisták. Mindegyik részt vesz a szakmai-, politikai és az egyéb oktatás valamilyen formájában. Ügy gondoljuk, az itt szerzett ismeretek is segítették, hogy a KISZ újítóosoport —» mert ilyen is van! — határidő előtt teljesíthette ä KISZ kongresszus tiszteletére válla''*- újítási programját. Megtudtuk: két fiatal részt vesz a Diesel-tanfolyamon, hogy időben biztosítsák a fűtőház Diesel-szakember utánpótlását Ez is dicséretes dolog, míg csak annyit: az eddigi eredmények alapján nemcsak a Diesel-szakember utánpótlásra gondolnak a fűi-házi kiszisták, hanem azt is szeretnék, hogy az élet a munka minden területén méltó utánpótlásai legyenek az idősebbeknek. Ügy látjuk, Jó úton haladnak effelé. Bubor Gyula IHlllillHlllllillUlllllllllllllltlIllllHlllllIflIIIH Gépgyáriak a tsz-ben A Törökszentmiklósi Mező- gazdasági Gépgyár két termelőszövetkezetet patronál Törökszentmiklóson, az Aranykalászt és a Petőfit. Sokrétű segítségükről a két tsz gazdái elismeréssel beszélnek. Segítőkészségük azonban ezzel korántsem merül ki. A gyár négyszáz dolgozója, — köztük jelentősszámú KISZ fiatal szombaton délután és vasárnap az Alkotmány Tsz- be mentek ki dolgozni, hogy a kukoricaszedésben segítsenek. A rendelkezések értelmében a tsz köteles a társadalmi munkások teljesítményét kifizetni. A Gépgyár dolgozói eddig tízezer forintot kaptak a tsz-ekben végzett munká- iukért 30 méter magas fenyő a berlini karácsonyi vásáron Az Angermünde-környéki erdőben már kivágták az idei keletberlini karácsonyi vásár hatalmas fenyőfáját. A pompás fenyő 120 éves és 3 a méter magas, törzsének átmérője 65 centiméter A fenyőt már november végén felállítják a Marx-Engels-téren, — ahol a hagyományos karácsonyi vásár messziről látható, fényárba« fürdő jelkép lesz.