Szolnok Megyei Néplap, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-20 / 274. szám

6 oZOINOE MtO> t| NÉPLAP 1960. november 20. Em lék esés Lev JXyikolá ierics 1 olsxtojra 50 évvel ezelőtt, 1910. no- ember 20-án halt meg az rósz kritikai realizmus nagy művésze L. N. Tolsztoj. Ha­lála évfordulóján az egész emberiség megemlékezik ró- :a. A megemlékezők népes tá borában szeretnénk mi is le­lőni kegyeletünket a nagy iró 'ránt. Tolsztoj 1828. szeptember i-én született Jásznaja Poljá- oában. Gyermekkora egy re­ize vidéken telt el. Itt ismer­te meg és szerette meg az orosz természetet; a végtelen mezőket, sötétlő erdőket. De nemcsak a táj hagyott lelké­ben olyan kitörölhetetlen nyomokat, amelyek művészi visszatükröződését annyiszor megcsodáljuk műveiben, itt ■smerte és szerette meg a fa­lu népét, az orosz muzsikot, akinek világnézetét később elsajátítja és kifejezi művei­ben. A falun töltött évek után Moszkvában, majd Kazány- ban él. Tanul és beleveti ma­sát a nagyvilági élet forgata­gába. Ebből kiábrándulva szülőfalujában telepszik le. Az ifjúság és a nagy tervek korszaka ez. A leendő író nem leli helyét a világban. Togi tanulmányokat folytat, filozófiával, nyelvekkel, or­vostudománnyal foglalkozik. Tanulmányai sem tudták ionban figyelmét elvonni a obbágyság szomorú sorsától, Változtatni akar rajta. Re­formokkal kísérletezik, de si­ker nélkül. Mindez nem elé­gíti ki: keres, kutat. Az élet nagy kérdéseire szeretne vá- ’ászt to látni. Sokat gyötrődik, nyert úgy érzi. hogy nem ta­lálta meg helyét. Végül báty- ia biztatására katona lesz. A Kaukázusba vezénylik. Mán- már úgy látszik, hogy a te­hetséges, nag;,'rátörő ifjút el­nyeli a gamizonok fojtó, egy­hangú légköre. De nem így ■esz. Tehetsége megmenti Rátalál ivazi hivatására: írni ózd. Előbb elbeszéléseket ír Közülük a legkiemelkedőbb o Gyermekkor c. elbeszélése, amely arról tanúskodik, hogy az író jól ismeri a gyermeki 'élek reitelmeit. Mint katona­tiszt részt vesz Szevasztopol védelmében; amelynek há­rom elbeszélést szentel. Ezek az elbeszélések hívják fel fró- *ársai figyelmét az írogató katonatisztre és hozzák meg neki nagy kortársai elismető ritikáját. A katonaságot ott­hagyva. külföldre utazik. A Nyugaton már fejlett kapita­lizmus társadalma és kultú­rája nem nyeri meg tetszését Tolsztoj világosan látia el­lentmondásait. de mivel nem ismeri fel azok társadalmi gyökerét, csalódást érez az eurónai kultúra láttán. 1863 és 69 között alkotja meg nagy művét a Háború és béke c. regényt, amelyben az orosz nép harcát írja le Napóleon csaoatai ellen 1812- ben. Ez a regénye méltán fog­lalja el a világirodalom nagy reoénvei között az első helyek egyikét. E művében az író a XIX. század tízes éveinek orosz társadalmáról fest szé­les körképet De nemcsak kort rajzol, hanem regénvhő- sei, Andrej Bolkonszkij, Pier­re Bezuhov alakjában a kor legjobbjainak útkeresését is bemutatja. A Háború és béke műfaji szempontból szintén jélentős alkotás: regényével Tolsztoj új műfajt alkotott: a prózai eposzt. Már e művé­lízévss a Ha70wsze Képi Egvütles ben is fellelhetők bizonyos, az orosz parasztságra jellem­ző világnézeti vonások. Még- jobban tükröződik a patriar­chális parasztság álláspontja Anna Karenyina c. regényé­ben, amely az orosz kritikai realizmus egyik csúcsa. Itt Tolsztoj két vonalon futó cselekményt ábrázol. Az egyik: Anna Karenyina tra­gédiája, aki a nagyvilági tár­sadalom hazug erkölcsével ellentétbe jutva, öngyilkos lesz. A cselekmény másik vo­nala egy orosz földbirtokos, Levin fejlődésének bemuta­tása. A boldogságot, lelki­nyugalmat kereső Levin ví­vódásairól olvasva könnyen felismerhetjük a regény ön­életrajzi vonatkozásait A földesúri-polgári társa­dalom államrendjének, intéz­ményeinek, erkölcsének, gaz­dasági rendjének, egyházá­nak legerősebb hangú kriti­kája Feltámadás c. regényé­ben jutott kifejezésre. A re­gényből világosan látszik, hogy e társadalomban min­den intézmény az emberek elnyomását szolgálja. Későb­bi elbeszéléseiben: Iván Tljics halála, Bál után, Kreuzer szonáta szintén az uralkodó osztály erkölcsét rajzolja meg. * Tolsztoj munkásságának e korszakában jól látja, hogy mennyi szenvedést és kint hoz a kapitalizmus fejlődése az egyszerű emberre. Ábrá­zolja is a kapitalista társada­lom ellentmondásait. De ezek okainak kutatásában és a megoldás útjának megjelölé­sében a nagy író helyte­len úton jár. A társadalmi bajok megoldását erkölcsi sí­kon keresi. A kivezető út — szerinte — nem a forradalmi harc, hanem az ember öntö­kéletesedése. „Ne állj ellene erőszakkal a gonosznak, ha­nem légy napról napra töké­letesebbe’ — hirdeti. Találóan mondja Lenin Tolsztoj megoldási kísérletei­ről: „ ... az Oroszországot fe­nyegető válság okainak és a válságból való kijutás eszkö­zeinek olyan meg nem érté­sét árulja el alkotásaiban, amely csak a patriarchális, KURT TUCHOLSKY: naív parasztnak, és nem az európai műveltségű írónak a sajátja.” A Tolsztojról alkotott ér­tékelés már életében megosz­lott. Egyesek rajongtak érte, tizenharmadik apostolnak ne vezték, tolsztojhívőkké, tol- sztojónusokká "áltak. Mások kétségbe vonták művészi nagyságát, őszinteségét póz­nak tulajdonították. A reak­ciós kritikusok csak Doszto­jevszkij utánzójának tartot­ták. Helyes értékelését a munkásosztály szempontjából V. I. Lenin adta meg, aki a nagy író világnézeti hiányos­ságait feltárva, rámutatott rendkívüli művészi tehetsé­gére Ha Tolsztoj művészi fejlő­dését az elmondottak alapján jellemezni akarnánk, a kö­vetkezőket mondhatnánk: Tolsztoj a feudalizmusból kapitalizmusba fejlődő Orosz­országban élt, és műveiben a földesúri ifjúság lelkivilágá­nak ábrázolásától eljutott a kapitalizmus összes ellent­mondásának bátor, nyílt bí­rálatáig. Mindezt hatalmas művészi erővel fejezi ki. Mesteri tollal rajzolja meg az orosz táj szépségeit. De nemcsak a természet szépsé­geit látja meg, hanem bele­lát az emberi lélek mélysé­geibe is. Kendőzetlenül ábrá­zolja a legtitkosabb lelkifo­lyamatokat is — sokszor ön­magával vitatkozva. Tolsztoj nemcsak leír. Ar ra kényszeríti olvasóit, hogy gondolkozzanak. Kíméletlen őszinteséget követel tőlük saját agukkal szemben. Az orosz klasszikus Iroda­lom e nagy művészének érté­kelését legméltóbban saját szavaival fejezhetjük be: „Sajátítsd el azt, amit elő­deid alkottak, azután halad) tovább!” Tolsztoj elsajátítot­ta és nagyszerű szintézisben egyesítette a megelőző kor íróinak eredményeit, és az orosz prózát ragyogó magas­ságba emelte. H. Tóth Imre Megérdemelt siker — A „Leányvásár“ E zolnohon — Az operettek között igei előkelő rangot képvisel Ja­cobi Viktor: Leányvásór cí­mű operettje. Az ifjú ope­rettszerzőt mestere annak­idején zseniális komponistá­nak nevezte és szerette volna, ha a komolyabb műfajt vá­lasztja. Jacobi azonban még­is operett-, méghozzá igen si­keres operettszerző lett. Any- nyiban -azonban hű maradt a klasszikus zenéhez, hogy dal­lamdús, . igényes — néhány helyen operára emlékeztető dalművekkel örvendeztette meg a közönséget. Erénye a Leányvásárnak, hogy nem émelygős és édes­kés a dallama. Martos Fe­renc librettójának használt Darvas Szilárd átdolgozása, amennyiben közelebb hozta a mai közönség ízléséhez. A szö­vegkönyvnek talán egyetlen olyan buktatója van, amelyet még egy operett sem enged­het meg magának. Az ütődött arisztokrata fiú és az angol társalkodónő házassága már az első percben kiderül, emiatt a mű egyik lényeges konfliktusa — tudniillik az a veszély, hogy a hősnőt fele­ségül adják áz ütődött fiatal­emberhez — nem érvényesül­het a közönség tudatában. Az egész darab gerince a vérbő. színes, igényes muzsi­ka. Helyenként az operák recitat?vójához hasonló dalos elbeszélés formáját alkalmaz­ta a zeneszerző. Csak az el­ismerés hangján szólhatunk Bíró Attiláról, aki a zene ér­tékeit hangsúlyozta, lendüle­tes vezénylésével szinte szár­nyakat adott az előadásnak. A fiatal, rokonszenves kar­mester egyre jobban csillog­tatja muzsikusi erényeit. A dicséret természetesen a ki­tűnő zenekarnak is szól. Miszlay István rendezése tetszett. Nagyon helyesen al­kalmazta egyes jelenetekben a persziflázs módszerét, mint­egy operettet parodizálva. Vi­szont egyes jelenetekben volt bátorsága az operett alapját és életelemét, az érzelmessé- get hangsúlyozni, például a második felvonás jólsikerült nyitóképében. Az első felvo­náson azonban még javítania kell, itt valami bizonytalan­ság mutatkozik — különösen az első jelenet beállításában. Ebben azonban nemcsak a rendező, hanem a társulat is „ludas”. Borvető János vendégmű­vész többször ragadtatta vas­tapsra a közönséget. Kelle­mes hangia egyes számokban nagyon szépen érvényesült. Mozgásában, gesztusaiban- jól elevenítette meg a sokat há­nyódott, sokat próbált vad­nyugati „fenegyerek” alakiát. Az első felvonásban azonban kissé, modorosnak, merevnek láttuk. Ez a modorosság egy­két alkalommal a többi fel­Játék a számokkal Az osztrák közoktatásügyi miniszter nyilván tisztában van vele, hogyan kell valóiá­ban gyenge eredményeket látványosnak feltüntetni. A napokban egy diákotthon megnyitása alkalmából be­szédében büszkén dicsekedett vele, hogy Ausztriában az utóbbi öt év alatt húszszoro­sára emelkedett az ösztöndí­jakra szánt összeg. Ez a ki­jelentés így igen szépén hangzik — írja az Arbeiter Zeitung — mindaddig, míg az ember nem nézi meg az abszolút számokat: 1954-ben az ösztöndíjakra szánt állami összeg nem egészen 500 000 schilling volt, tehát 1960-ban körülbelül 9 millió schillin- get tesz ki. így már nem is olyan látványos. (A magyar Művelődésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint Magyar- ország egyedül külföldieknek adott ösztöndíjai ennek az összegnek a többszörösét te­szik ki. A szerk.) (Az „Arbeiter Zeitung”-bóV Kétmillió írástudatlan Chiliében Chile 6 millió lakosa közül 2 millió az írástudatlan. Kö­rülbelül 400 000 iskolaköteles gyermek egyáltalán nem jár iskolába és minden 100 tan­köteles gyermek közül csak 20 fejezi be tanulmányait. (A „Bratislavai Pravda”-ból vonásban is visszatért. Jó als kításáért a közönség szívélj fogadta a hosszú idő utál- Szolnokra vendégként vissza térő művészt. Pataki Ottilia I (Lucy) hamvas, bájos volt | méltó partnere Borvetőnek Kellemesen csengő, finom hangja mindenkinek nagyon tetszett. Mozgása, hangja ter­mészetes volt. A „humoros ol­dalt” férfiakban a népszerű Varga Dodó—Szedő Lajos kettős képviselte. A két mű­vész egyre inkább összeszo­kik és össziátékuk sok derűs perccel, sőt harsány hahotá­val gazdagítja az előadást Szedő Lajosnak különösen azért sikerült ez az alakítása mert ezúttal jól érvényesül­tek humorának emberi vo­násai. A népszerű Dodó az első felvonásban talán egy ár­nyalattal ütődöttebbet játszik a kelleténél. Ez azonban mit- sem von le alakításának jó­ságából. Péter Gizi méltán aratott kirobbanó sikert. Tempera­mentuma ezúttal is „vitte” a darabot, humoros táncai mint paródiák is kitűnőek Külö­nösen a híres Gilóló szám? sikerült Harrison szerepében Markó Sándor mértéktartó, egysze­rű alakítást nyújtott, jól tud­ta érzékeltetni a símamodorú üzletember álarca mögött reí tőző gonosztevőt. Az első fel­vonásban néha akadtak aprc bizonytalanságai, mégis az előadás egyik biztos pontjá­nak tartjuk. Kisebb szerepé­ben jó alakítást nyújtott Fe hér Györgyi, aki hiteles Har- risonné volt, Halász László. akinek tehetsége egyre job­ban kibontakozik. Tatár End­re, Juhász János és Benyov- szki Béla bácsi, aki pehely­könnyű teherként vitte ki a nyílt színről Tatárt, kitűn" csapos alakítása mellé még ezért a külön számért is kü­lön tapsot aratva. A vagán;, börtönőr kis szerepében a szokott, jót nyújtotta Gellet Kornél. Rimóczy Viola koreográfia ja, különösen a Giloló beáll; tás — jó. Majdnem minden táncszámát megismételtették Csányi Árpád eredeti felfo­gásban készített díszleteit szintén megtapsolta a hálás közönség. Hernádi Tibor Hely a paradicsomban* November 6-án ünnepelte 10. „születésnaoiát” a világ­hírű. nénszerű Mazowsze len­gyel népi ének- és táncegyüt­tes. Az egvüttes mintegy 850 hangversenyt adott. 3 millió lengvel és 2 millió külföldi néző előtt. 14 eurónai és ázsiai országban vendégszere­peit. négyszer iárt a Szovjet­unióban. háromszor Franoia- orsz-íghan és kétszer Kíná­ban. Műsora Lengvel issí? t? vidékének népzenéjét öleli feL A Bretagne a franciák Bajoror­szága (tiltakozik Bretagne, tiltako­zik Bajorország, súlyos nemzetközi komplikációk mindkét állam ré­széről), no, mert hogy ott is megint úgy akarnak mindent, ahogyan a papok gondolják. Hogy Plouézec sehol máshol nem lehet, mint 4 Bretagne-ben, ez a hozzáértő sze­mében nyilvánvaló. Plouézecben lakik egy fickó, aki valaha világítótoronyőr volt Algé­riában, il a fait les colonies (járt a gyarmatokon, „világot járt ember”) — szóval világlátott ember. S mert éppolyan makacs feje volt, mint a földijeinek, ugyanaz a kemény fös­vénysége, üzletiessége, de fürgébb is volt náluk, ravaszabbul, gyor­sabban váltott az esze, csakhamar sok pénzre tett szert. Nos, ez a le­gény a minap különös történetet mesélt, A Bretagne cidre-t (gyü­mölcsbor) iszik. A cidre-től berúg az ember. Am „in vino veritas” (borban az igazság) és a hazugság­ban is van igazság. Az ex-világitótoronyőrnek volt egy unokafivére, mégpedig egy pap. Egy szép napon egy öreg né­niké jött a paphoz, és a leltei be­szélgetések közben, amúgy mellé­kesen, így szólt: — Igen. igen... nehéz idők járnak... nem vagyok már fiatal, nagyon szeretnék egy hebiet biztosini magamnak a va- radicsomhan. Be azt hallom, hogy ez nagyon drága. Azt mondták, na­gyon is. — A pap hegyezte a tűiét. Vajon jelképesen értette ezt? Ha­lotti mise kell? Lelki vionsz? Nem nem. egészen szó szerint gondolta ’nn-Ahnrt és valóságosan ez a né­• {tjemi—i - KíitSnSs nauokat élünk’' c. kőnvvben. nike egy helyet óhajt a paradi­csomban, Ez feltűnt a papnak. Hát megkezdődtek a halálosan komoly tárgyalások, a pap néhány napi időt kért, hogy összeköttetés­be léphessen az illetékes fórumok­kal, és azután hetek múlva azzal o válasszal jött, hogy egy hely ára 60 ezer frank. A néninek még a léleg­zete is elakadt erre, és lerogyolt egy székre. A pap legnagyobb meglepetésére (bár már sokat tapasztalt, de ilyet még soha), egypár hét múlva megint eljött a nénike, aki pénzzé tette a vagyonát,- és átadott Isten jámbor szolgájának 60 ezer fran­kot. Egy helyért a paradicsomban. Ügy látszott, hogy a dolog rendben van. De a pap most már nem tudott aludni. Nem annyira a lelkiísme- retfurdal&sok kínozták, inkább az a halálos kétsége: eleget kértem-e? Egy ilyen bárányt még sokkal job­ban is meg lehetett volna vágni! Miért — mennybéli Isten —, miért is nem mondtam 80 ezret? Nyolc­vanezret ... És akkor a friss ten­geri szél hozott neki egy eszmét, egy gondolatot, amelyet nyilván közvetlenül a mennyei hatóságok sugalmaztak. A pap fölkerekedett — ez 1924-ben történt —, megke­reste az asszonyt, és így szólt: — Kedves asszonyom! Az ön he­lye a pora 'iesemhan már bizfosít- t van, 60 ezer frankért. Az össze­get köszönettel átvettem. De — hogy ne ringassa magát illúziók­ban. és ne tegyen maid n°kem, a ‘úlvi’ánon szemrehányást, meg­rr>,/vn/’o-rv) * ez n11*'l'',l‘u! Az asszony menint csak lero- gyott. Mit... mit lehetne itt tenni’ Hát igen, felelt vállvonogatva a pap, talán lehetne egy ülőhelyet is kapni, noha ezeket nagyon, de na­gyon keresik. Majdnem minden ülőhely el van már adva. De neki vannak összeköttetései ... Egyéb­ként egy ülőhely ára 80 ezer frank. És akkor az asszony elhatározta, hogy még a 20 ezret is megszerzi, és ezt meg is indokolta. A cidre megrészegít — de költőt nem csi­nál senkiből. Ez a válasz nemigen lehetett kitalálás. Szóval, az asz- szony azt mondta: — Én még a 20 ezret is oda fo­gom önnek adni. Szeretnék egy ülő­helyet, perce que e'est pour l’éter- nité! — mert hisz az örökkévaló­ságra szól... De most már közbelépett a Jóis­ten, aki már ismeretes, lassan, de biztosan őrlő malomtulajdonos, A néninek voltak rokonai, s ezeknek tudomására jutott, hogy s mint ga­rázdálkodik a néni, a nagymama és nővér a járadékok és részvény­készletek körül. Utánanéztek a do­lognak, és minden kitudódott. Csendes, de annál hatalmasabb botrány keletkezett — és a papot kiközösítették. Minden jámbor lé­lek föllélegezhetett. De nem sokáig. * A kíüldözött pap nem adta vissza a pénzt. Ellenkezőleg: azon tejgaz­daságot alapított — vajon ki vetné meg ezért — és keresztül-kasul be­utazta az országot. Mellékesen mondva — továbbra is papi csuhá­ban, mert így hatásosabb volt —, neki voltak a legmodernebb feldol­gozó gépei, és rövid idő alatt jói megszedte magát. Ez történt. . Unokafivérével, a világi* á+oronv- őrrel. sokszor találkozott. Mindket­ten szerettek nagyokat ennt-lnni. Giiahran üldöoéUek egy-egy hatal­mas levínvhal és a ho-zá illő fias­kó bor társaságában. Eav ilyen ösz- sz°iövetel alkalmával történt, ho-.ni a vannak vri» lett a gallérja, sze­me iridiWa’tt Pmt kíssó megütő*-"’ a auta.. hörögni kezdett... Az unokafivére azt hitte, ez a vég (el­beszélésében azt magyarázta: Main- tenant je savais: il est á moil — Most már tudtam, hogy markom­ban tartom!) És így szólt a bűnös­höz: — Ez az Isten büntetései Lá­tod! Az ex-papnak kellemetlen érzése maradt a szíve körül. Gondolkodni kezdett, ide-oda járkált, furcsa dol­gokat mormog :í, ' egy szép na­pon nagy alázatosan odasompoly- gott az unokafivéré' ez: nem tud­ná-e őt hozzásegíteni, hogy vissza­vegyék az egyedül üdvözítő anyn- szentegyház kebelébe?... Dehogy­nem. Az unokafivér nekilátott a d cgnak. Először is felkereste az illetéke’ püspököt. Ez tűzbe jött. Soha! So­ha! Mikor aztán kitombolta ma-, gát az egyházi vihar, az unolcafi- ver halkan és óvatosan kihúzta nadrágzsebéből a nagy tromfot. Egy félmilliója van az expapnak... Tompán mordult föl még egysz/v a püspök — aztán ő is elkezd’-” gondolkodni. És hogy egészen biz­tos legyen a dolgában, ezt a szálló igét emlegette: — Est-ce qtte ,A béte est bien morte? Biztos, hoc’ ez a fickó dögrováson van? — Ga­ranciát vállalok ezért — mondta a? unokafivér készségesen — Ca íe vous la garantie, Monseigneur! — Győzelem az egész vonalon. Es tiz százalék a világítótorony emberé­nek — szives közbenjárásáért. A papnak most már szabad volt alázatosan közelednie az egyház hoz, bedugták a vezeklő szerzete­sek kolostorába. Kényes ügy, szi­gorú hely. Ott bánkódik. vezek*' most is, és nénzét az egyházra ha gyományozta. * Kérd is persze, hogy a plouézeci anyácska a maga fö'di életében nem lett volva-e hntdonabb, ha egy paradicsomi heh/et valóban a ma­nóénak tudhntntt -coina. Egy iPö- hek’ot versze. Egy ülőhelyet. (1925.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom