Szolnok Megyei Néplap, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-16 / 245. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I960, október 16. Az 1961. évi versenynaptár készítési tapasztalatai Vasárnapi sportműsor OLIMPIAI ÉLMÉNY­BESZÁMOLÓ Ma délelőtt 10 órai kezdettel a Vörös Csillag filmszínházban a megyei TST sajtó és propagan­da bizottsága rendezésében olim­piai sportiilmmatiné és élmény- beszámolóra kerül sor. Ez alka­lomra Szolnokra érkezik Németh Ferenc öttusa olimpiai bajnok és Bordás Miklós, a Magyar öttusa Szövetség főtitkára. — A XVII. Nyári Olimpiai Játékokról, ezen- bélül a magyar öttusázók világ­raszóló sikereiről számolnak be. Ezenkívül bemutatásra kerülnek a római olimpián készült sport­filmek. LOVAGLÁS Az országos lovasbajnokság harmadik napi versenyei során ma délelőtt a vidámkerti sport­telepen a következő számok ke­rülnek lebonyolításra. 9 órakor: nemzetközi középosztályú díjlo­vaglás (Intermédiaire), 10 óra­kor: olimpiai nagydíj, 1* órakor: kétnapos verseny ugróvizsgája, 13.30 órakor: finálé, (díjugratás, I. 40 méter), IS órakor: Szolnok város díja (díjugratás 1.50 m.). ökölvívás Az NB n-es ökölvívó csapat- bajnokság során ma délelőtt 10.30 órakor Szolnokon a MÁV Millen­nium kultúrtermében a Buda­pesti Vasas és a Szolnoki MÁV csapatai lépnek szoritóba. Igen izgalmas és színvonalas küzde­lemre van kilátás. Ugyanis a Bp. Vasas jelenleg a bajnoki táblázat élén áll és a legesélyesebb baj­nokjelölt. Az együttes edzője a világviszonylatban is nagy szak- tekintélynek örvendő Adler Zsig- mond, aki egyben Papp László­nak Is az edzője. Adler Zsig- mond kint volt a római olim­pián is, mint a magyar ökölví­vók szakvezetője. Éppen ezért a Szolnoki MÁV vezetőinek az a terve, hogy felkérik rövid olim­piai beszámoló tartására. A mai találkozónak a fővárosi együttes az esélyese, de ennek ellenére a szolnoki fiúk is mindent elkö­vetnek majd a minél jobb ered­mény eléréséért. LABDARQGAS NB II. Megyénk mindkét NB n-es együttese vidéken vendég­szerepei. A Jászberényi Vasas a Bp. Spartacus ellen az Apaffy utcában 14.30 órakor Pálcli bírás­kodása mellett veszi fel a küz­delmet, a Szolnoki MÁV pedig a Sport utcában 14.30 órakor Feny­vesi bíráskodása mellett a Bp. Előre ellen lép pályára. NB in.: Szolnoki MTE—Szege­di Spartacus Szolnok, MTE pá­lya, 14.30, Pencz, Jászberényi Le­hel-Makói Vasas Jászberény, 15.00, Hodroga. A Martfűi MSE Kiskunfélegyházán az ottani Épí­tők ellen lép pályára 14.30 óra­kor, Dudás bíráskodása mellett. V Törökszentmiklósi Fáklya Bé­késcsabán az Agyagiparral mér­kőzik 15 órakor Horváth M. bí­ráskodása mellett. Megyei bajnoki: Jászárokszál- lás—Szolnoki Vasutas Jászárok- szállás, 15.00, Csák I., Szolnoki Kinizsi—Törökszentmiklósi Vasas Szolnok, cukorgyár! pálya, 10.30, Békéscsabáról, Jászkisér—Kun­hegyes Jászkisér, 15, Szentesi, Kunszentmárton — Fegyvernek Kunszentmárton, 15, Sándor J„ Tiszaföldvár—Karcag Tiszaföld­vár, 14.30, Mihályi L., üjszász— MAFC Ujszász, 15.00, Debrecen­ből, Jászapáti—Szolnoki MÁV II. Jászapáti, dr. Mikes, Mező­túri Honvéd — Jászbrén^i Vasas II. Mezőtúr, 15.00, Tóth Gy. Testnevelési és sport moz­galmunk továbbfejlesztésé­nek egyik alapvető követel­ménye a tervszerű, egységes elvekre épülő központi irá­nyítás mellett végzett munka. A szocialista tervezés és a tervek végrehajtása nemcsak a népgazdaság egyes ágaira terjed ki, hanem a testneve­lésre, a sportra is. Sportszer­vezeteink egyik legjelentő­sebb feladata, hogy biztosít­sák a versenyzők és a test­edzésbe újonnan bekapcsoló- dók számára a rendszeres foglalkoztatást. Ennek meg­valósítását az évi verseny- naptáron keresztül lehet le­mérni. Az elmúlt hetekben készí­tették el a járási, városi test- nevelési és sporttanácsaink területük versenynaptárát, majd pedig a megyei Testne­velési és Sport Tanács állí­totta össze az egész megye 1961. évi versenynaptárát Ez a tervezet az egyik alapja az elkövetkezendő év test­nevelés és sportmunkájá­nak. Felsorolja azokat a sportmeg­mozdulásokat, versenyeket és bajnokságokat, amelyek fog­lalkoztatják a sportolók szé­les tömegeit. Éppen ezért a versenynap- tár készítés alapos, körülte­kintő munkát igényelt. Ez az alapja az edzők és okta­tók jó munkájának is. Az ed­zői munka nem csupán egy- egy edzés levezetésére szorít­kozik, hanem egész éves, sót több éves terv alapján készíti fel a versenyzőket. A tervek összeállításánál kiinduló pon­tot képez a versenynaptár, mely meghatározza a felké­szülés egyes szakaszait. Az önkéntes jellegű, szóra­koztató és egészségfejlesztő tömegsport kiszélesítésének, szervezésének további előse­gítése az alsófokú versenyek, spartakiádok, túrák feladata. Különösen fontos 1961 évtől kezdődően megfelelő számú járási, városi alap­fokú versenyek, túrák be­állítása, amikor a Toldi Miklós jel­vényszerző mozgalom köve­telményeinek teljesítése is jó­részt ezekkel valósítható meg. Az elmúlt évben a verseny- naptár készítésénél sikerült már némi előrehaladást elér­ni elsősorban a szövetségek által kiírt bajnoki rendszer szilárdításán, állandósításán keresztül. A sportköröknél, egyesületeknél is egyre több naptár készül, habár e téren még igen sok a hiányosság a megyében. Az alsóbb sport- szervezetek, sportkörök kevés gondot fordítottak a naptár elkészítésére. De ugyanakkor a felsőbb szervek, sportegye­sületi elnökségek, TST-k sem kérték számon ezeket. — Az 1960. évre elkészült verseny- naptárak között igen sok ar­ról J .núskodik, hogy csak mechanikusan átvették a köz­pontilag szervezett eseménye­ket és ezt néhány kiegészítő versennyel bővítették. Elmaradt viszont a sporto­lók egész évi foglalkoztatá­sának biztosítása. Különösen falusi viszonylat­ban mutatkozott meg az alap­fokú versenyek hiánya. Leg­több község sportolói részére a szpartakiádon kívül csak egy-két verseny jelentette az „évi” foglalkoztatást. De nem kielégítő az iskolás sportolók­ról való gondoskodás sem. Nem közömbös a verseny- naptár a sportköri költségve­tés összeállításának szem­pontjából. Az 1961. évi nap­tárt általában az 1960. évi költségvetési kereten belül le­het tervezni. De a sportolók egész éves felkészülési tervé­vel is szoros összhangban kell lennie. Most, amikor a megyében nagyjából befejeződött az 1961 évi versenynaptár ké­szítése, megállapíthatjuk, hogy az egyes járásoknál, vá­rosoknál még mindég tapasz­talhatók hiányosságok. Az alsóbb TST-k nem kö­vetelik meg kellő követ­kezetességgel, hogy a terü­letükön működő sportkö­rök, egyesületek Is elkészít­sék versenynaptárukat, hogy az abban szereplő ren­dezvényeket ők aztán járá­suk, városuk naptárába szin­tén be tudják tervezni. Csak ötletszerűen terveztek be né­Mint már köröltük, pénteken kezdődött meg Szolnokon a vi­dámkerti sporttelepen felépített lovas pályán a Magyar Népköz­társaság lovasbajnokságának küzdelme. Szombaton, a máso­dik napon került sor a Közép­osztályú díjlovaglás „A” fokoza­tára, a „Szentgyörgyi Díj”-ra, az ifjúsági kétnapos verseny ugró­vizsgájára és a Budapesti Hon­véd SE Vándordíjára (bajnoki döntő 2. szám, díjugratás 1.40 m-es akadályokon, egyéni és csapatverseny). Az egyes szá­mokban az alábbi eredmények születtek: A kétnapos Ifjúsági verseny ugróvizsgájában 19 ló vett részt. Eredmények: 1. Bábel József Ha­tárőr Dózsa Levél nevű lován, 2. Hargittay Mátyás Bp. ME- DOSZ Szorhód nevű lován, 3. Kalmár Pál ü. Dózsa öregúr nevű lován. A középosztályú díjlovaglás „A” kategória eredménye: 1. Hársvölgyi József Bp. MEDOSZ Csapiáros nevű lován, 2. Erdős Sándor Bp. Honvéd Dervics ne­vű lován, 3. Magyar Imre Mező­hegyes! MEDOSZ Eahó nevű lo­ván. A Szentgyörgy díjban 10 16 -ersengett. Eredmények: 1. Ma­gyar Imre Mezőhegyes! MEDOSZ Harta nevű lován, 2. Bondor András Bp. MEDOSZ Körmend nevű lován. A Bp. Honvéd vándordíjáért (egyéni és csapatverseny): 36 16 versengett. Eredmények: Egyéni verseny: 1. Frank Elemér Bp. Honvéd Ifjúság nevű lován, 2. Kappel József Bábolnái ME­DOSZ Széplány nevű lován, 3. a szolnoki Állami GAZDASÁG felvételre keres: DT. DIESEL SZERELŐT, ME­ZŐGAZDASÁGI GÉPEK SZE­RELÉSÉBEN JÁRTÁS SZE­RELŐT, — NAGY GYAKOR­LATTAL RENDELKEZŐ ESZ­TERGÁLYOST. Jelentkezés Írásban, rész­letes önéletrajz melléke­léssel. CÍM: Szolnoki Ál­lami Gazdaság Szolnok, 4. Fizetés megegyezés szerint. hány sportköri rendezvényt, de jobbára csak ar hivatalos, sportszövetségi versenyeket. Ha- átvizsgáljuk a megye járásainak és városainak 1961 évre elkészített verseny- naptárait. megállapíthatjuk, hogy e téren legjobb munkát a törökszentmiklósi, a jász­apáti, a jászberényi járási, valamint a Mezőtúr városi TST-k végeztek. Igaz náluk is fellelhető, — ha nem is olyan mértékben, mint a töb­bieknél — az a hiányosság, hogy kevés alsófokú sport­köri versenyt terveztek 1961 évre. Általában azonban a megadott szempontok alap­ján végezték munkájukat Igen hiányos a kunhegye- si járás és Szolnok város versenynaptára. A kunszentmártoni járási TST pedig még mind a mai napig nem készítette el azt. Legalább is arra mutat, hogy annak egy példányát ezideig nem terjesztette fel a megyei TST-hez. Általános hiányosságként kell megemlíteni, hogy sport­tanácsaink nem tudják mit is akarnak a területükhöz tar­tozó sportkörök 1961-ben megvalósítani. Enélkül pedig jó versenynaptár készítése, tervszerű munka végzése, — úgyszólván lehetetlen. Fenti hiányosságokból a jövőre nézve le kell vonni a tanul­ságokat és a versenynaptár készítésénél ezek figyelembe­vételével kell munkálkodni. Csakis tervszerű, szakszerű munkával érhetünk el maga­sabb’ eredményeket. V. J. Bábel József Határőr Dózsa Le­vél nevű lován. Csapatversenyben: 1. Bp. ME­DOSZ“ 24, 2. Bp. Honvéd 29, 3. U. Dózsa 32 ponttal. Az eddigi összesített eredmé­nyek alapján a következő 10 versenyző jutott a mai fináléba, hogy eldöntse a Magyar Népköz­társaság 1960. évi bajnokságának végső sorrendjét: Frank Elemér Bp. Honvéd, Baranyai József, Karcsú Imre, Gyalog János, va­lamennyi U. Dózsa. Bábel Jó­zsef Határőr Dózsa, Hargittay Mátyás, Szabados Gyula Bp. MEDOSZ, Kovács János, Kru- zsitz József Mezőhegyesl ME­DOSZ. Az eredmények várako­zásnak megfelelően, Illetve pa­pírforma szerint alakultak ki. Meglepetés csupán az, hogy a magyar válogatott tagjai közül csak Karcsú Imre került a dön­tőbe. A Nagygombosi Tangazdaság lucerna- és lóhere­vetőmag tisztítását vállalja. A tisztí­tásra váró termények a Tan­gazdaság Lőrinci Üzemegy­sége, vasútállomás Lőrinci, küldendők. JiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiimiiiiiii A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár műszaki képzettséggel rendelkező beruházási előadót keres azonnali belé­péssel. Jelentkezni lehet a vállalat mun­kaügyi osztályán. niiiiiiiiiiiHiiMiiiiiiniiiHiiuiimiiiiiiiiiiiiiiii A TISZA CIPŐGYÁR — Martfű, — telefon: 1, 2, 14 — elfekvő készleteiből az alábbi anyagokat ajánlja fel megvételre Cipőkellékanyagok: / Nyomőcsat vasalapü 11-es 7.205 pár Bognárszeg 14/20-as 29 kg Patkószeg 25/18-as 83 kg Gyermek slip cipő fasarok 2.222 pár Faszalag I6-09 126 tekercs Falágyék TB Jelű 18.000 pár Színes PVC lemezek 78 kg PVC fűző színes 4.950 pár Rézalapú nyomócsat 15.700 par Nikkelezett cipőcsat 8 mm-es 29.000 pár Cipődíszcsat aranyozott 7 mm-es 6.000 pár Cipőfűző lapos, kék és piros színben 22.000 pár Orrvas-szeg 16/10-es 28 kg Orrvas-szeg 20/20-as 24 kg Orrvas-szeg 20/22-es 20/12-es 34 kg Bőrtű 16x2/140 „Svit” 2.900 db Bőrtű 16X2/130 ICH 2.670 db Bőrtű 322 L/140 ICH 2.000 db Bőrtű „AKRA” 214x2'22 4.000 do Textiltű 134 R/100 PFAFF 9.000 dD Fasarok 2554/T 5.340 pai Fasarok „LONDON” 9.400 pár Textllanyagok: Festett flanell, lila Trikóanyag (sport, tréningruhára alkalmas) Cérna 8-as, zöld 946 m> 2.676 m2 2.000 orsó Gumilakk Vegyianyagok: 980 kg Tovább folytatódnak a Magyar Népköztársaság jovasbajnokságának küzdelmei Szolnok megyei filmszínházak műsora Október 17—19-ig: Abádszalók 18—1» Vörös levelek — Kn. Beseoyszög 17—19 Megmentettem az életem — 14 Cibakháza 17—19 Hulot úr nyaral — Kn. Fegyvernek 17—19 Hosszú az út hazáig — Kn. Jánoshida 18—19 Erkel — Kn. Jászalsószentgyörgy 18—19 420-as urak I.—n. — 10 Jászapáti ft—19 Ütött az óra — 14 Jászárokszállág 17—19 A nap mindenkinek világít — 10 Jászberény Lehel 17—19 A fehér rénszarvas — 14 18— 19 Légipósta (ifjúsági) Jászberény Déryné 17—19 Vörös lesz a rét — M Jászdózsa 18—19 Kocsubej — Kn. Jászfényszaru 17—19 Sikoly az utcáról — 14 Jászjákóhalma 17—19 Gerolstein! kaland — Kn. Jászkisér 17—19 Fatima — Kn. Jászladány 17—19 Fehér vér Kenderes 17—19 Szegény gazdagok — 10 Kengyel 17—19 Szegény gazdagok — 10 Kisújszállás 17—18 105 százalékos alibi — 10 19— 20 Huszárok — 14 Kunhegyes 17—19 SAS tengeralattjáró — Kn. 18— 19 Három csillag (Ifjúsági) Kunmadaras 17—19 Hüvelyk Matyi — Kn. Kunszentmárton 17—19 Hegyen-völgyön (Cimborák n.) Mezőtúr Dózsa 17—19 Bum, a katona — Kn. Mezőtúr Szabadság 17—19 Fehér éjszakák — 14 Öcsöd 17—19 Katonl megbízatás — Kn. Rákóczlfalva 17—19 Hárman jöttek az erdőből — Kn. Szolnok V. CS. 17—19 A hosszú menetelés — Kn. Szolnok Tisza 17—19 A fűre lépni szabad — Kn. Szolnok Millennium 18—19 Fapados szerelem — 14 Tiszaföldvár 17—19 Életem árán — 10 Tiszafüred 17—19 A diadalmas olimpia — Kn. Tiszakűr* 18—19 A tisztességtudő utcalány — 18 19— Játék és álom (Ifjúsági) TörökszentrclUás 17—19 Fapados szerelem — 14 Túrkeve 17—18 Különleges megbízatás — Kn. Üíszász 17—19 Két emelet boldogság — 14 Karcag 17—19 A Fekete-tenger lánya — Kn. 10=10 éven alul nem ajánlott! 18=Csak 18 éven felülieknek! 14=14 éven alul nem ajánlott! Kn.=Korhatár nélküli ŐSZI VÁSÁR t október 22-23-án : Jászberényben * Mindkét napon állatvásár * 100 km>es körzetben 33 °/o-os utazási kedvezmény! fAPRÓHIRDETÉ SElQ ÜZLETI állványt jő karban lé­vőt textil áruk részére venne a Szolnoki Háziipari Termelőszö­vetkezet. Szolnok, Kossuth tér 1. szám. TÖRÖKSZENTMIKLOSON, Kos­suth utca 100 szám alatti lakó­ház 600 n-ől telekkel azonnal be­költözhető, szabad kézből eladó. Érdeklődni lehet: Szolnok, So­mogyi Béla u. 5. szám alatt. — Ugyanitt asztal, székek, szek- rény van eladó, __________________ CS EREPKALYHAK, kandalók beépítését vállaljuk, magánosok és közületek részére. Hívásra ki­szállunk. Levélcím: Zalaegersze­gi Kályhagyár Békéscsaba, Bar­tók Béla út 70. GYAKORLOTT gyors- és gép­írót azonnal felvesz a Szolnoki Ügyvédi Munkaközösség. Szol­nok Arany János utca 16. A TISZAÖRSI Rákóczi Terme­lőszövetkezet sertésgondozókat keres felvételre. Fizetés meg­egyezés szerint, munkaegység­ben, vagy készpénzben. Lakás biztosítva. Jelentkezés személye­sen a termelőszövetkezet irodá­jában. LAKÁSOMON gyermekgondozást vállalok 2 évestől, Szolnok, Sar­ló utca 13/a. MOST ültessen bokorrőzsát. — Ősszel ültetve, a fogamzás biz­tos. Különböző fajokban besze­rezheti, Sípos kertésznél. Szol­nok, Alcsisziget. A PUSZTABANRÉVEI Állami gazdaság elfekvő készleteiből eladó: 1 db R 22. motor 15 pár lószerszám 2 db lóvontatású fűkasza 2 db lóvontatású 14 soros vetőgép 2 db szecskavágó 3 db lóvontatású 1-es eke 1 db lóvontatású 2-es eke 1 db 3 tagú lóvontatású rögtörő henger Megtekinthető: Puszta­bánréve vasútállomás mel­lett lévő gazdaságunkban. ELADÓ alig használt fekete Pan­nónia oldalkocsival. Cím: Jász- jákóhalma, József Attila u. 25. JO állapotban lévő 4 személyes 1100-as FIAT személygépkocsi el­adó. Tiszaföldvár, Bajcsy-Zsi- linszky út 14. A SZAJOLI Földművesszövetke­zet megvételre felkínál nagyobb mennyiségű kocsikerék küllőt, stukatúmádat, vasbetongerendát (4.90 m-es). valamint 200 db disz cipődobozt. ÉRTESÍTJÜK vásárlóinkat, hogy a Csemege bolt (Kossuth L. u. 12.) átépítése alatt az árusítás az udvarban történik. Az áru házhozszállítása az átépítés alatt is változatlanul történik. CSE­MEGEBOLT. Telefon: 10—14. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás elő- szobás mellékhelyiséges villa­szerű családi ház 150 n-öl gyü­mölcsössel sürgősen eladó, Szol­nok, Avar utca 7. / * EICSERELNÉM kétszoba hallos nagyméretű lakásomat belváros­ban két kisebb vagy nagyobb lakásra. Dr. Fridrik, Szolnok Kossuth u. 9. illlllllllllllllllllllllllllllllllMllllllillllllllllllll Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munka párt Szolnok megye] Bizottság és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Varga József Szerkesztőség: Szolnok. Irodaház. L emelet Telefon: 20—93. 23—20, 20—6! Kiadja a Szolnok megyei Népinr Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadó hivatal: Szolnok. Irodaház, tszt. 8 Telefon: 20—04 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter- lesztik. A lap előfizetés] dfja: * egy hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely oostahlvatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1960. október 15. — 3697 Feiaio« ny- o'-ttvezetői Mészáros Sándor,

Next

/
Oldalképek
Tartalom