Szolnok Megyei Néplap, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-23 / 251. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. október 23. SHAKESPEARE: HAMLET HiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiituiiiiiuiiiiiiHHiuiiiiiiiimmuiuuiiuiiiiiuiMuuimiHuauHt A Hamlet: az emberi géniusz által alkotott olyan ritka csúcs, melyet Shakespeare még elért néhányszor, (Othel- lóban, Machbet-ben, Learben), rajta kívül talán Goethe a Faustban, de felül nem múlta sem önmaga, sem más — azóta sem. Méricskélő ösz- szehasonl ítást tenni a világ- irodalom kiemelkedő alkotásai között kicsinyes és nevetséges dolog. Nem írhatjuk tehát, hogy a Hamlet minden idők legtökéletesebb tragédiája, de azt igen, hogy a legteljesebb. Shakespeare itt eléri azt, amire drámaíró csak törekedhet: monumentalitásában is aprólékosan, bonyolultságában is természetesen elénk állítja az Embert, a kor emberét, s egyszersmind az örök emberit. A világirodalom e kimagasló alkotásának előadására szánta el magát a Szolnoki Szigligeti Színház és büszkén mondhatjuk: sikerrel járt. — Haboztunk, hogy Hamletet a legtökéletesebbnek nevezzük- e, az azonban kétségtelen, hogy a legvitatottabb dráma a világon. A róla szóló művek száma többezer kötetre rúg, s lassanként önálló tudományágat, — úgynevezett „hamletológiát” alkot. A központi kérdés: mi az oka a cselekvés elodázásának, a híres hamleti tétovázásnak, annak, hogy Hamlet a szellem első felvonásban elhangzott felszólításának csak az ötödik felvonás végén tesz eleget. A XIX. század egyes kritikusai szerint ez csupán Hamlet nemes érzékenységéből, túlzottan is szemlélődő, elmélkedésre hajlamos természetéből következik. Mások azt állítják, hogy Hamlet keresztényi erkölcse szegül szembe a vérbosszú primitív embertől származó eszméjével. A későbbi kritika a Hamlet jelleméből fakadó, tehát belső gátló okoknál fontosabbnak tartja azt, hogy bosszújának kitervezésekor Hamlet szembekerül a külső, valóságos világgal. rünknek érzünk. Olyan Hamletet, akinek vívódásaiból, filozofálásából, kitöréseiből elénk tárul a friss csalódás sebét ..ordozó Shakespeare lírai önvallomása, esztétikai nézetei, a színészetről vallott véleménye, s mindezen túl: zseniális ábrázolása a kornak, e „veszett világnak,” hol „aranyoskezű gonoszság félretol jogot és vétek árán megveszi magának a törvényt”, leleplezése a hízelgő udvaroncoknak, élvhajhász főuraknak, simamodorú, pénzéhes törtetőknek. Sokrétű, gazdag, s ugyanakkor egységes és közérthető volt az előadás, mely Berényj Gábor határozott és helyes rendezői koncepciójának köszönhető. Somogyvári Rudolf sikerrel idézte elénk Hamlet robbanékony fiatalságát, kedélyének hirtelen változásait, fölényes, kápráztató szellemességét, szenvedélyének sodró erejét. Előbbi kitűnően érvényesült Polonius kigúnyolásakor és a sírásó jelenetben, — utóbbi pedig Somogyvári legszebb pillanatában, az anyjával folytatott párbeszédben. Adósunk maradt azonban a hamleti melankólia bensőséges ábrázolásával, Hamlet- nek, a páratlanul mély gondolkodónak megjelenítésével. Győri Ilona Gertrudis alakítása szép, kidolgozott és hiteles volt, arcjátékának egykét anró modorosságát azonban le kellene vetkőznie. Balogh Rózsa Opheliája az első színekben nem volt elég könnyed, eléggé „udvari”, őrülési jelenete azonban emlékezetes élményt nyújtott. Iványi József alakítása az előadás egyik rendkívül érdekes színfoltja, kár, hogy ez a kitűnő színész éppen erényei miatt nem mindig ad tökéleteset, ugyanis gyönyörű hangja, finom, szinte túlzott mértéktartása a szerep által megkívántnál sokkal rokonszenvesebbé teszi a „pöffeteg király”-! Upor Péter nemes egyszerűséggel játszotta Ho- ratiót, elhitette róla, hogy lényében a „dánnál több a római.” Nem mondható ugyanez Molnár Miklósról, aki Laertes túlzásokra csábító szerepében nem mindig tudott a kísértésnek ellenállni Tyll Attila túlhangsúlyozta azt a tényt, hogy Poloniuson az aggkori elmegyöngeség, a szenilitás bizonyos jelei mutatkoznak. Egyértelműen ostoba vígjátéki figurát formált a nagyon is tudatos, számító vén udvaroncból. Tatár Endre sírásója szellemes, ragyogó alakítás. Emlékezetes marad Markó Sándor is a színészkirály szerepében. A trónterem kivételével valamennyi szín díszlete kitűnő, ennek komorsága azonban nem áll összhangban a bitorló király dorbézoló, pompakedvelő jellemével. Egészében véve felejthetetlen, szép előadást láttunk, köszönet és dicséret érte a Szolnoki Szigligeti Színház egész társulatának. ZILAHI JUDIT UJ OPERA A VELENCEI KALMÁRBÓL Mario Castelnuovo Tedesco olasz zeneszerző operát ír Shakespeare „A velencei kalmár” című színmű-áből. Az új operát a májusi firenzei zenei fesztiválon mutatják be. (Europeo) GONDBAN VAN A CON- COURT-BIZOTTSÄG A Concourt-díj bírálóbizottsága megtartotta első ösz- szejövetelét az új idényben. A jelenvolt újságírók megtudták, hogy a bizottságnak nehéz dolga lesz az idén, mert az irodalmi termés rendkívül silány. (Nowa Kultúra) PABLO NERUDA; BÉKE A LESZÁLLÓ MIM» Béke a leszálló alkonyatoknak, béke a hídnak és béke a bornak, béke az engem kereső betűknek, melyek véremből sarjadva, befonják a régi dalt földdel és szerelemmel, béke a városnak reggel felé, mikor ébred a kenyér, béke a Mississipinek, a gyökerek folyamának: béke a testvérem ingének, béke a könyvben, akár egy égi pecsét, béke a nagy kolhoznak Kijevben, béke itt és mindenütt a halottak porának, béke a fekete vasnak Brooklynban, béke a levélhordónak, aki házról házra jár, mint a nap, béke a futóka táncos hajladozását tervező koreográfusnak, béke jobbkezemnek, amely csak egy kedves nevet szeretne leírni: béke az ónkőnél titokzatosabb bolíviaiaknak, béke, béke. hogy megházasodhass, béke a Bio- Bio minden nagy fűrésztelepének, béke a szabadságharcos Spanyolország megszaggatott szívének, béke a Wyoming-i múzeumnak, ahol a legkedvesebb volt az a kis szívhímzésű párna* béke a péknek s minden szerelmének, s béke a lisztnek, béke minden sarjadni kész búzaszemnek a földben, minden lombot sóvárgó szerelemnek, béke mindennek, ami él: béke minden földeknek és vizeknek. En búcsúzom is, visszatérek lakomba, álmaim közé, vissza Patagóniába, ahol a fészerek oldalát szél csapkodja és jeget fröcsköl az Óceán. Csak egy költő vagyok, ki mindenkit szeret, s bolyongva járom e szeretett világot: hazámban tömlöcre vetik a bányászt és zsoldosok diktálnak a bíráknak. De én szeretem fagyos kis hazámat legutolsó kis gyökeréig. Ha száz halált kellene halnom, ott szeretnék meghalni én: ha százszor kellene születnem, csak ott szeretnék megszületni, a vad araukán fenyők közt, a déli szél fergetegében, az újonnan vett harangok alatt. De ne rólam beszéljünk. Beszéljünk az egész világról és csapjunk az asztalra szeretettel. Nem akarom, hogy újra csak vér itassa a kenyeret, a babot, a zenét; én azt akarom, hogy jöjjön velem, a bányász, a leányka* a jogász és a tengerész, a kedves babakészítő, menjünk el a moziba s aztán igyunk egy pohár jó vörösbort. Nem hozok én semmi megoldást. Azért jöttem, hogy énekeljek s hogy te is énekelj velem. A Szigligeti Színház alkotó kollektívája az egyoldalú túlzásokat, buktatókat elkerülve — a kérdést a maga teljes bonyolultságában igyekezett megválaszolni. , Beré- nyi Gábor rendező olyan Hamletet állított az előadás középpontjába, akit ma, közel 400 év távlatából is testvéKÖNYVESPOLC Cao Cse VERSEI (Európa) Sok százévvel ezelőtt íródtak ezek a versek — mégis meglepő, mennyire modernem. A kínai klasszikus költészet hagyományos „nagy témái” — a magány, az elválás, - barátság, a bor, a szerelem — nemcsak Cao Cse- ben, hanem a ma emberében is visszhangra találnak, s ezért érezzük annyira emberinek, annyira magunkhoz közel állónak. Bárány Tamás: APÄTLAN nemzedék (Magvető) Az Apátián nemzedék egy generáció és egy évtized regénye. 1940-ben egy fővárosi gimnázium érettségi bankettjén indul a cselekmény és a tízéves találkozón fejeződik be, felölelve a háború, a fel- szabadulás, a szocializmus építésének időszakát. Hősei példái a tíz év értelmiségi életsorsának. Egyik diák érettségi után ostoba katonai illúzió áldozata lesz, a másik eltűnik a doni visszavonulás idején; a francia irodalomért rajongó bölcsészt aknamezőn éri a halál, az ellenállási mozgalomban küzdő kommunista Sopronkőhidán hal hősi halált. De a tragédia a jelenbe is átnyúlik: a hegedűművész, akiben az üldöztetés retteneté elhallgattatta a zenét, dissZidálási kísérlet és a börtön kálváriája után találja meg helyét az életben. o BALLAGÓ LÁSZLÓ: FÁJDALMAS TÜNDÉRMESE A z ember néha nagyon egyedül érzi magát még tár- sai között is és ilyenkor nincs a szívében más, csak végtelen magány és mérhetetlen fájdalom. így vagyok most én is. Édesanyám törékeny alakja után az előbb zárult be a kórház fehér ajtaja és úgy tűnik, mintha a végtelen ürességbe rekesztettek volna ki. A becsukódó ajtó eltépett bennem valami eddig alig ismert, csodálatosan tiszta és szent érzést, ami a szív legszebb érzéseiből szövődött és most úgy érzem, üres a lelkem. Körülöttem még pompáznak az ősz virágai, dús szirmukat cirógatja a szél, halkan és nesztelenül levelek hullanak a fákról, de én nem érzékelek most semmi mozgást. A fájdalom dermedt mozdulatlanságba bilincseli minden gondolatomat. Tétován és céltalanul körbejárok a kavicsos úton, aztán akarat nélkül egy magános és elhagyott padra roskadok. Nyolcvankét kiló kín és szenvedés. Fölöttem az egyik ágon elhagyott rigófészek járja egyhangú és halálos táncát a lassú szélben és sokára eljut figyelmemig a monoton mozgás. Nézem és megborzongok a gondolattól, hogy az egykor kedves kis jószágokat nevelő puha fészek szertefoszlik a nyirkos hidegségben. Behunyom a szemém, hogy ne lássam. Próbálok menekülni a kegyetlen, kínzó gondoktól, a mérhetetlen fájdalomtól, ám az emlékek minduntalan utamat állják. A tovatűnt idő sötét ködéből minduntalan édesanyám kedves alakja lép elő. Ügy, ahogj a gyermekkor boldog verőfényében megörökítette az értelem. Kedvesen, szeretőn jön felém, arcán szomorkás, aggódó mosollyal és oly elevenen, hogy már nyújtom a kezem, hogy érezzem sok munkától kérges tenyerének csodásán forró szorítását. A karom azonban megáll a levegőben és erőtlenül visszahull, mert az idő fátylát félre- lebbentve jön egy másik árnyék is, amitől fájdalomba és kínba merevül csalóka boldogságom. Fáradt és törékeny parasztasszony tipeg görnyedten felém és a szeme olyan tekintettel néz rám, amilyet én még soha nem láttam és amelyet soha nem fogok elfelejteni. Egy idegen és ismeretlen világ lebírhatatlan hatá&nát, riasztó üzenetét hozza a fájdalomul és könnytől homályos tekintet. Az elmúlás tort ülő kegyetlen dölyfössége fitogtatja hatalmát és úgy nehezedik rám a tehetetlenség, mintha a föld minden szenvedését nekem kellene elviselnem. Nem, ezt már nem is lehet kibírni! A béna értelem helyett a test ösztöne parancsol és tántorgó léptekkel menekülök a kapun át a céltalanságba. A város szélén, ahol a kertekkel ölelkezik a békés mező, ott térek magamhoz és olyan lassan eszmélek, mintha narkotikus, mély álomból ébrednék. Körülöttem mély csendben csillog az őszi nap bágyadt fénye és legelőször a csend jut el az érzékemig. Aztán hangokat hallok. Megfordulok és kicsiny gyermekcsapatot látok egy parányi liget enyhet adó melegében. Fehérruhás óvónő körül ülnek az apróságok és mesét hallgatnak figyelmesen, A Jwnnyű szél, = mintha mindegy volm neki — eláll és még mélyebb lesz a némaság. Az óvónő meleg hangja céltalan pihenésem helyéig ér és én a szavaktól megremegek. A mese ismerős. Valamikor ennek a mesének szavai hozták el nekem mindig a cirógató álom első érintését. Mint vízbehulló kő nyomán a csob- banás, úgy szárnyalnak fel bennem megint az emlékek, és már nem is figyelek az óvónőre, magamban mondom a mesét tovább. A végtelen messzeségben, ott, ahol az éggel ölelkezik a föld, ott álldogál tündéranyó. öreg már, mint az idő, és törékeny, mint az üvegre hullt napsugár. De még nem gondol a halálra, mert csodás ajándékkal adósa az életnek. Olyan térítőt sző már élete kezdete óta, ami örökké a szeretet melegével hevíti tündéranyó fiait. Ám a terítő soha nem készül el és a tündéranyó soha nem hal meg, mert valahányszor úgy érzi, hogy befejezte a munkát, mindannyiszor rájön, hogy még mindig van hozzátennivalója. Ügy érzi, a szeretet melege soha nem elég a gyerekeknek és azt a tüzet, ami e meleget táplálja, soha nem lehet eléggé hevíteni. A kezéből nem fogy hát el a fonál, s a terítő soha nem elég nagy ahhoz, hogy eléggé befedje tündéranyó minden gyermekét. Szövöget hát mindig tovább és tovább, és talán addig él, amíg szeretet lesz a világon. A fejem lehajlik, a mozdulat fáj és bénán hallgatom a csöppségek vidám csacsogását a mese után. ők még hiszik a mesét, ők még boldogok, hogy tündéranyó örökké él. Pedig nem szabadna hinniük, hiszen egyszer majd ők is rájönnek, hogy kegyetlen és hazug a mese. A kín és fájdalom bélyege süti értelmükbe, hogy meghal tündéranyó és kezéből kihull a fonál. De akkor meghal a szeretet is? Akkor soha senki nem mond többé ilyen mesét? Vonatfütty hasít bele a csendbe. Hirtelen eszembe jut, hogy már dél van és nemsoká jön a kislányom az iskolából. Jön a nagymamáját meglátogatni a kórházba, és nekem kell elkísérni. M’ndulok lassú, nehéz léptekkel és az iskola kapu* jában már vár reám az én elsőosztályos lányom. Nagyos komolysággal üdvözöl, aztán mellémszegődik és az arcomat fürkészi. Látja komorságom és megejtő mértéktartással csitítja jókedvét és kíváncsiságát. 0 meg- illetődve, én végtelen szomorúsággal kerülök beljebb a kórterembe és szótlanul ülök az ágy szélére. A fáradt testben már nincs erő, hogy szavakká formálja az érzelmeket és csaknem hangtalan a viszontlátás. Üldögél a lányom a beteg mellett. Keze a kezében pihen és figyelmesen nézegeti a számára szokatlanul zárkózott és messzeségbe néző arcot, ő nem ilyennek szokta meg a nagymamát. Egy idő után el is unja a némaságot és halkan hozzám fordul. — Apu, mesélj nekem meg a nagymamának Hiszen tudod, hogy úgy szeretjük a mesét mind a ketten. Az arcom megvonaglik. Meggyötört szívem sikoltva tiltakozik, de aztán erőt veszek magamon és halkan mintha végtelen messzeségből szólnék, beszélni kezdek Lassan, akadozva mondom a tündéraryó meséjét és mire a végére érek, már magam is hiszem, hogy nem hal meg tündéranyó és nem hull ki kezéből a tónál. Bennem és a többi emberben él tovább, mindaddig, amíg szeretet és szenvedés lesz a földön. KÉrál's MOZI Ötezer éves egyiptomi MŰVÉSZET Az amsterdami Rijksmu- seumban a napokban nagyméretű kiállítás nyílt: „ötezer éves egyiptomi művészet” címmel. A kiállítás, amely december 31-ig lesz nyitva, kb. 300 műtárgyat mutat be, amelyeket a kairói, alexandriai és leydeni múzeumok adtak kölcsön. A kiállított tárgyak több tízmillió hollandi forintra vannak biztosítva. A kiállítás hollandi és ; egyiptomi szakemberek együttműködésével készült és a legszebb elrendezésben és megvilágításban mutatja be a felbecsülhetetlen műkincseket. (AF P) ' \ RAGASZKODNAK AZ „AKADÉMIAI NEGYEDÓRÁHOZ” j Svédországban, Lund ősi I egyetemi városban az egyete- !mi tanárok és a hallgatók ! időtlen idők óta élvezik az ; „akadémiai negyedóra” elő- inyeit. Minden előadást negyedórával későbben kezdenek el a meghirdetett időnél. A modem idők sodra azonban nem kerüli el ezt a nyugodt északi városkát sem és ezért az egyetemi diákszövetség elnöke javasolta, hogy töröljék el a „történelmi idő” szokását. Bezzeg senki sem élt az „akadémiai negyedóra” előjogával azon a tiltakozó gyűlésen, amelyre az egyetem diáksága percnyi pontossággal megérkezett és elsöprő többséggel leszavazta a diák- szövetség elnökének javaslatát. ÍAP)
