Szolnok Megyei Néplap, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-20 / 248. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. október 20. r Érdekességek, tanulságok, meglepetések a megyei labdarúgó bajnokság 11. fordulójában Valamennyi csapat játékosait nagy erőkifejtésre késztette az erősen felázott, csúszós talaj. A legérdekesebb mégis az, hogy így is szinte valamennyi mér­kőzést jó játékvezetés, sportsze­rű játék jellemzett. Csak Mező­túron kellett a játékvezetőnek erélyesebben hozzányúlni a fe­gyelmezés eszközéhez és kiállí­tásokkal megfékezni a sportsze- rűtlenkedőket és Kunszentmár- tonban történt fegyvernek! fe­gyelmezetlenség — A nehézségek ellenére is akadtak igen jó teljesítmények. Például Üj szász és Fegyvernek győzelme. Az újszásziafc a baj­nokaspiráns MAFC-ot győzték le, míg a fegyvernekiek, ha nem is teljesen sportszerű keretek között, de első idegenbeni győ­zelmüket szerezték meg. A hazai szurkolók is elégedet­tek lehetnek, mert — kivéve a kunszentmártoniakat — vala­mennyi hazai csapat pontot, vagy pontokat szerzett. Négy együttes pedig vidékről is „pon­tosan” tért haza. Az érdekesség­hez tartozik még az is, hogy a fegyvernekiek először győztek idegenben. Először szenvedett vereséget a MAFC és először végzett döntetlenül Jászkisér. AZ ORVOSI IGAZOLÁS miatt már második vasárnap játszik 10—10 fővel, egy-egy csa­pat. Az elmúlt vasárnap a jász- kisérieknek nem volt rendben az orvosi igazolása és ezért cson­ka csapattal kellett kiállniok a Szolnoki Vasutas ellen. A leg­utóbbi fordulóban pedig a Jász­berényi Vasas n. lépett pályára 10 fővel. Ez mind csak azért van, mert egyes intézők nem elég kö­rültekintőek. Gondatlanul keze­lik az egyik legfontosabb köve­telményt, az orvosi vizsgálatot. AZ ELLENŐRZÉSEKRŐL . . . is meg kell emlékezni egy ki­csit. Egyes játékosok azt hiszik, hogy ha a játékvezető nem fi­gyeli őket, akkor ők bármit te­hetnek. Ez történt vasárnap is az egyik mérkőzésen. Amikor a játékvezető elfordult, játékoshoz nem éppen illő mozdulatot tett az egyik labdarúgó. Az ellenőr azonban látta és jelentette is az illetékeseknek. A vezetők nevel­jék játékosaikat sportszerű ma­gatartásra, mert a sportszerűt­lenséggel nemcsak saját maguk­nak, hanem egyesületüknek is ártanak. A BESZÉDRŐL . i. igen sokszor írtunk már, azon­ban sem mi, sem a vezetők nem beszéltek erről eleget. Egyes já­tékosok összetévesztik a megen­gedett beszédet, a sportszerűtlen megnyilvánulással, az ellenfél zavarásával. A szabály kimond­ja, hogy a játékkal kapcsolatos beszéd megengedett, ha azzal nem zavarja ellenfelét. Ezt azon­ban nem szabad összetéveszteni azzal a beszéddel, mely egyéb­ként sportszerűtlen előnyökhöz juttatja valamely csapatot. A KÖZÖNSÉGRŐL.. . szinte minden héten megemlé­kezünk. Eddig csaknem minden esetben jót lehetett írni róla. — Ezen a héten azonban a tisza- földvári szurkolók elfeledkeztek kissé magukról olyannyira, hogy ez még egyes hazai szurkolókat is megbotránkoztatott. Amíg az ellenfél vezetett, mindent kiabál­tak a játékvezetőre és az ellen­fél játékosaira, akik ezt nem ér­demelték meg. A hangoskodáson egyébként a sportszerűen játszó hazai csapat tagjai is megbot- ránkoztak. Az ilyen szurkolókat meg kell nevelni. Amennyiben pedig ez nem vezet eredményre, a pálya látogatásától is el kell tiltani. Az ilyen szurkoló ugyanis nem hogy elősegíti, sőt lerontja csapata teljesítményét. A KARCAGIAKRÓL . . . is szólni kell, hiszen sportsze­rű játékukkal hívták fel ma­gukra a figyelmet. Az alig 20 éves átlagot kimutató fiatalok megérdemelten vitték haza va­sárnap az egyik pontot. A fon­tos az, hogy ne bízzák el magu­kat és továbbra is igyekezzenek. Akkor meg lesz a szurkolók örö­me, hiszen a jő nevelés eredmé­nyeként jó játékkal örvendezte­tik meg őket. De eredményessé­gük a bajnoki pontokban is meg­mutatkozik majd. HÜLLŐ FALEVÉL... igen sok van most ősszel kü­lönösen a ligetekben. De olyan helyen is, ahol nyáron a hűvöst biztosítja a sok fa. így volt ez most vasárnap a Szolnoki Kini­zsi sporttelepén is, ahol elfelej­tették letakarítani a játéktérről a hulló faleveleket. Ez nagyban gátolta a játékosokat. A falevél szőnyeg miatt ugyanis nemcsak a labdára kellett ügyelniök, ha­nem arra is, hogy hova lépnek. A JÁTÉKVEZETŐKRŐL... is meg kell emlékezni. — Hét- ről-hétre működnek jó vagy rossz időben egyaránt és bizto­sítják a mérkőzések zavartalan lefolyását. Ez az utóbbi időben úgyszólván minden mérkőzésen sikerült is. Egy kis szépséghiba azért akadt ezen a héten, mert Jászárokszálláson négy játékve­zető jelent meg, míg Üjszászon csak kettő. A hiba a debreceni JT küldőbizottságánál volt, mert a helyesbítést nem vették figye­lembe.; AZ EREDMÉNYEKRŐL .. é röviden csak annyit, hogy a 2:1 beérte az l:0-at, hiszen mind­kettő tizennégyszer fordult eddig elő. Nyomukban van a 2:0, mely eddig tízszer volt. Keres, de lelkes versenyző lépett szőnyegre Jászber ényben Jászberényben rendezte mer a Megyei Birkózó Szö­vetség Keletmagyar ország III. osztályú területi kötöttfogá­sú birkózó bajnokságát. Pest Hajdú és Szolnok megye leg­jobb versenyzői léptek sző­nyegre az egyes súlycsopor­tokban. Sajnálatos, hogy Sza­bolcs megye birkózói távol­maradtak. Nem mehetünk el sző nélkül amellett sem, hogy az egyes szakosztályok részé­ről a nevezetteknek csak egy része jelent meg a verseny színhelyén. Az előre benevezett 54 fő helyett mindössze 28 verseny­ző lépett szőnyegre. A győztesek súlycsoporton­ként elnyerték „Keletmagyar- ország 1960. évi III. osztályú bajnoka” címet. Részletes eredmények: 52 kg: 1. Vies (Abonyi KSK), 2. Buda (Nagykőrösi Kinizsi). Űj élet kezdődött a Szajoli Vörös Meteornál Tavaly írtunk arról, hogy a szajoli sportkör nem tud zavar­talanul működni, mivel nem kap megfelelő támogatást sem a he­lyi szervektől, sem máshonnan. Azóta megváltozott a helyzet. Ezt tapasztalhatjuk, ha ellátogatunk a szajoli sportolókhoz. Ha kedd, vagy csütörtök délutánján a sporttelepük mellett elhaladunk, három csapatra való fiatalt is lát­hatunk, amint kergetik a bőr­labdát, vagy éppen a különböző edzési gyakorlatokat végzik. A labdarúgó pálya melletti téren pedig fiatal lányok és fiúk kézi­labdáznak. Mi is hozta ezt a változást? Ezt is megtudtuk hamarosan. A közelmúltban összeült a községi tanács, a földművesszövetkezet és a göngyölegellátó vállalat veze­tősége és tárgyalt a falu sporto­ló fiatalságának helyzetéről. Meg •s született a döntés: Üjjá kell szervezni a községi sportkört. Fel kell frissíteni a vezetőséget. Olyan sportszerető vezetők kelle­nek, akik a napi munkájuk után sem sajnálják a fáradságot a fia­talság összefogásáért, nevelésé­ért. így a szajoli községi sportkör átalakult és felvette a „Vörös Meteor” nevet. A tagság az SK elnökének — a sportolók egyet­értésével — Dubovszky Istvánt, a helyi göngyölegellátó vállalat vezetőjét választották meg. Elő­ször labdarúgó, női és férfi ké­zilabda csapatot alakítottak. — I Ezenkívül tervbevették, hogy még ez év őszén asztalitenisz szakosztályt is létesítenek. Az- | óta még nem sok idő telt el, de máris jelentős eredményekkel dicsekedhetnek a szajoli sporto­lók. Labdarúgóik a járási baj­nokságban szerepelnek, még­hozzá szép eredménnyel. Jelen­leg a bajnoki táblázaton Rákó- czifalva után rosszabb gólarány- nyal a második helyet foglalják el. Ifjúsági együttesünk a me­gyei ifjúsági B. bajnokságban vesz részt ugyancsak sikeresen. A labdarúgó csapat új edzőt ka­pott, a megyében is jólismert régi Szolnoki MÁV játékos, Podmaniczky József személyé­ben. A helyi szervek is jobban tá­mogatják a sportot. Ezt igazolja az is, hogy a közelmúltban kezdtek hozzá a községi tanács segítségével egy új labdarúgó pálya építéséhez. Üj öltöző is épült már a női és férfi kézilab­dázók számára. Ezt a munkát jórészt társadalmi segítséggel vég’ezték el. A női és férfi kézi­labdázók a megyei bajnokság­ban szerepelnek. Edzéseiket F.er- nátez István tanár vezeti minden ellenszolgáltatás nélkül. Irányí­tásával az újonc kézilabda szak­osztály már eddig is szépen fej­lődik. A község sportszeretői bizako­dással tekintenek az új soortkör munkája elé. frgy gondolják, hogy a társadalmi összefogás meghozza a várt eredményt. Készruhát, cipőt, játékárut vásároljon a jászapáti Földművesszövetkezet pavilonjaiban a jászberényi őszi vásáron október 22—23-án. ízletes lacipecsenye, hurka, kol­bász és kitűnő borok várják a vásár látogatóit laci- csárdájában. 57 kg: 1. Pélyi (Szó. MÁV), 2. Csik (JB. Lehel), 3. Zsem­lye (Abonyi KSK). 62 kg: 1. Farkas (JB. Le­hel), 2. Babinszky (Monor) 3. Czakő (Debreceni VSC). 67 kg: 1. Veres (Szó. MÁV), 2. Kecskés (Nagykőrösi Kini­zsi), 3. Sinka F. (JB. Lehel). 73 kg: 1. Papp (Nagykőrösi Kinizsi), 2. Szabó (Debreceni Honvéd), 3. Róth (Debreceni VSC). 79 kg: 1. Furcsa (Szó. MÁV) 2. Mizsei (JB. Lehel), 3. Tóth- szalkai (Nagykőrösi Kinizsi). 87 kg: Kiss (Abonyi KSK), 2. Tóth (Debreceni VSC), 3 Asztalos (Monor). Nehézsúly: 1. Kőkai (Mo­nor). (A 79 kg-os súlycsoportban a szolnoki Furcsa holtver­senyben, mérlegeléssel sze­rezte meg az első helyet), K. J. — A SZIGLIGETI Színház mai műsora (20-án) este 7 árakor „HAMLET”, — Kunhegyesen: az „ALKALMI FÉRJ”. Illlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllimilll A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár műszaki képzettséggel rendelkező beruházási előadót keres azonnali belé­péssel. Jelentkezni lehet a vállalat mun­kaügyi osztályán. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiitMiiiiiiiiiiiimiii A Lehel győzelmet érdemelt volna Jászberényi Lehel—Makói Vasas 0:0 Jászberény, 400 néző, vezette: Hodroga. Lehel: Zaják i. — Fe­hér, Pancsics, Nagy — Kiss, Za­ják n. — Fekete II., Fekete I. Ficzek, Lugosi, Fülöp II. Makói Vasas: Szabó — Rózsa, Varga, Dobosi — Tóth, Kiss — Bakócsi, Kádár, Marczika, Szlovák, Tol­nai. A szemerkélő esó miatt a ke­vésszámú közönség csapkodó já­tékot láthatott. A makóiak főleg védekezésre rendezkedtek be, sok esetben 7—8 emberrel is igyekez, tek megakadályozni a hazaiak eredményességét. — Szabó kapus több alkalommal Is jeleskedett a jászberényi támadások hárításá­ban. A Lehel csatárai közül fő leg Fülöp H. tűnt ki. Rajta kívül Fekete I. volt még az, aki pró­bálkozott a makói kapu bevéte­lével. A Lehel mezőnyfölénye azonban nem volt elég a gólszer­zésre. A makói védelem ugyanis Szabóval és Vargával az élen — néha igaz túlkeményen is — megakadályozta a hazai csatárok kibontakozását. Összegezve a látottakat; a rossz talajon a hazaiak mezőnyfölé- nye, gyakoribb támadása és kez­deményezése győzelmet érdemelt volna. Lehel IL—Jberényi Honvéd 0:1, Lehel ifi — Rákóczifalva Ifi 8:0. t- K. J.— Magyar győzelem a lipcsei sakkolimpia második fordulójában Kedden Lipcsében a második fordulóval folytatódtak a sakk­olimpia küzdelmei. A harmadik csoportban Magyarország Dániá­val játszott és 2,5:0,5-es győzel­met aratott. Az egyes játszmák eredményei a következőképpen alakultak: Bilek—Kölvig 1:0, Kluger—Jen­sen 1:0, Nielsenn—Portisch dön­tetlen, Lengyel—Petersen függő. SPORTVONAT CEGLÉDRE A f. hó 30-án Cegléden sorrakerülő Cegléd—Szolnok NB Il-es bajnoki mérkőzésre különvonatot szervez a MÁV., Részvételi díj 8.50 Ft. Indu­lás 30-án 13 órakor. Jelentkezni lehet az IBUSZ Menetjegyirodában 26-án, szerdán estig Szolnok megyei filmszínházak műsora Október 20—23-ig. Abádazalók 20—21 22—23 Matiné: 23. Besenyszög 21—23 Matiné: 23. Cibakháza 21—23 Matiné: 23. Fegyvernek 21—23 Matiné: 23. Jánoshida 20—21 22—23 Matiné: 23. Jászalsószentgyörgy 20—21 22—23 Matiné: 23. Jászapáti 20—23 Matiné: 23. Jász&rokszállás 21—23 Matiné: 23. Jászberény Lehel 20—23 Matiné: 23. Jászberény Déryné 20—23 Jászdózsa 20—21 22—23 Matiné: 23. Jászfényszaru 21—23 Matiné: 23. Jászjákóhalma 21—23 Matiné: 23. Jászkisér 21—23 Matiné: 23. Jászladány 21—23 Matiné: 23. Kenderes 21—23 21—23 Matiné: 23. Kisújszállás 21—23 Matiné: 23. Kunhegyes 20—23 Matiné: 23. Kunmadaras 21—23 Matiné: 23. Kunszentmárton 20—23 Matiné: 23. Mezőtúr Dózsa 20—23 Matiné: 23. Mezőtúr Szabadság 20—23 Öcsöd 21—23 Matiné: 23. Rákóczifalva 21—23 Matiné: 23. 21—22 Szolnok V. Cs. 20—26 Szolnok Tisza 20—23 Matiné: 23. Szolnok Millennium 21—23 TiszafSldvár 21—23 Matiné: 23. Tiszafüred 20—23 Matiné: 23. Tiszakürt 22—23 Matiné: 23. Törökszentmiklós 20—23 Matiné: 23. Túrkeve 21—23 Matiné: 23. Üjszász 21—23 Matiné: 23. Karcag 20—23 Matiné: 23. Naplemente előtt — 14 Sajpan utolsó asszonya — 18 Három csillag Számíthatsz rám — Kn. Rendkívüli nyár Múló évek — 14 Pár lépés a határ A törvény az törvény — 10 Fekete gyöngyök Áru katalóniának — 10 Ilyen nagy szerelem — 14 Jégkirálynő A rászedett udvarlók — Kn. Áru Katalóniának — 10 Cirkusz Ellopták a hangomat — 10 Azon az éjszakán Fapados szerelem — 14 A cirkusz lánya ítélet magánügyben — 14 Rendkívüli történet I. Nyomorultak I.—II. — 10 Ilyen nagy szerelem — 14 A rászedett udvarlók — Kn, A pacsirta Harmadik líceum — 14 Déryné A rászedett udvarlók — Kn. A két szeleburdi Aranyvonat — Kn. A hattyúk tava Montparnasse 19 — 18 Bűntény, vagy ... Vörös levelek — Kn. Legenda a szerelemről — 10 39-es dandár A megbilincseltek — 10 Kard és kocka Az ordító egér — 10 A nap bolygója voltam A rab madár — 14 Cimborák Idegen gyermekek — 14 Csodálatos malom Különleges megbízatás — 10 Kémek a Tiszánál A fűre lépni szabad — Km A mesterdetektív — 10 Az eltűnt kapitány Cablria éjszakái — 18 A harangok Rómába mentek Kisfiúk (ifjúsági) Normandia-Nyeman — Kn. Ma utoljára — 14 A kis detektívek Anyegin — 10 A rövinadrágos ember — 10 Botcsinálta sofőr Szent Johanna — 10 Tanár űr kérem VálóokF— 14 Nehéz anya nélkül Tűz a Dunán — 10 Álmatlan évek Életem árán — 10 Vakmerő szív Kezedben az élet — Kn. A hajdúk esküje Francis — 14 Három jóbarát c APROHIRDETESEK J A MEGYEI Tanács 1960 61. okta­tási évben korlátozott keretek között utoljára szervez képesített könyvelői tanfolyamokat. Felvi­lágosítást ad: Papszt Ernő 1. emelet 140. Telefon: 33—31 126-os , mellék. A megyei kézilabda bajnokság eredményei A megyei kézilabda baj­nokságban az október 16-i fordulóban az alábbi ered­mények születtek: Férfi mérkőzések: Mezőtúri MAFC — Szanda- szöllős 45:9, vezette: Vincze. Tiszaföldvári Gimnázium — Mezőtúri Honvéd mérkőzés elmaradt, mert a mezőtúri együttes nem jelent meg. Ti­szaföldvári ISE — Besenyszög 17:10, vezette: Bukta. A sá ros talajon, jó játékvezetés mellett, jó iramú mérkőzést vívott a két csapat. Szolnoki MÁV — Martfűi MTH 31:9 vezette: Enyedi. Gyenge já­tékvezetés mellett a csúszós talajon is biztosan pvőzött a vendég Szolnoki MÁV. Szol­noki MTH — Szolnoki Hon­véd mérkőzés elmaradt, mert Keresse fel a SZOLNOK MEGYEI IPARCIKK KISKERESKEDEL­MI VÄLLALAT pavilonjait és tekintse meg vásárlás céljából minden igényt kielégítő árukészletét az október 22-én és 23-án megtartandó jászberényi őszi vásáron Árajánlatunk: Férfi télikabát — — — — — 630.— Ft-tól 2000.—Ft-ig Fiú télikabát — — — — — 300.— Ft-tól 800.— Ft-ig Női télikabát — — — — — 800.— Ft-tól 1500.— Ft-ig Férfi öltöny — — — — — 398.— Ft-lól 1600.— Ft-ig Női szövetruha — — — — 121.— Ft-ig Férfi szövetruha — — — — 628.— Ft-ig Női kabátszövet — — — — 480.— Ft-ig Ruhaflanell — — — — — 37.— Ft-ig Férfi ing — — — — — — 59.— Ft-tól 240.— Ft-ig Női gyapjúpulóver — — — 240.— Ft-tól 330.— Ft-ig Női divattáska — — — — — 73.— Ft-tól 220.— Ft-ig Férfi gyapjúmellény — — — 330.— Ft-tól 500.— Ft-ig Férfi box-csizma — — — — 790.— Ft-ig Férfi bakancs — — — — — 291.— Ft-ig Férfi gazda gumicsizma — — 276.— Ft-ig Női gumicsizma — — — — 173.— Ft-ig Szeretettel várja a vásárló közönséget a Szolnok megyei Inarcikk Kiskereskedelmi Vállalat a Honvéd csapata nem jelent meg. Női mérkőzések: Martfű II. — Szajol 3:3, vezette: Magyari. Igazi, rang­adó küzdelmet hozott a ta­lálkozó. Törökszentmiklósi Fáklya — Besenyszög 5:4, ve­zette: Bukta. Tiszapüspöki — Szamdaszöllős mérkőzés el maradt, mert a hazai csapat nem állt ki, sőt a mérkőzés lebonyolítására semmi előké­születet sem tett. Sajnálatos az ilyen körülmény, amikor a lelkes szandaszöllősi leányok oda-vissza kerékpárral tették meg a 35 kilométeres utat és játéknélkül voltak kénytele­nek hazatérni. Reméljük a szövetség megteszi a szüksé­ges intézkedést az ilyen sportköri vezetők ellen, — hogy hasonló esetek ne for­dulhassanak elő. iiiiiiiiiniimiiiiiHimiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiniii Szolnok megyei néplap A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztői Varga József Szerkesztőség: Szolnok. Irodaház. L emelet Telefon: 20—93. 28—20. 20—66 Kiadja a Szolnok megyei Néplap bapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen bajos Kiadóhivatal: Szolnok, irodaház, fszt, 8. Telefon: 10—84 CSEREPKALYHAK, kandalók beépítését vállaljuk, magánosok és . közi;’,etek részére. Hívásra ki­szállunk. Levélcím: Zalaegersze­gi Kályhagyár Békéscsaba, Bar- íók Béla út 70. FÉRFI dolgozókat felvesz bur­gonyatároláshoz földmunkára a Mezőgazdasági Termékeket Ér­tékesítő Szövetkezeti Központ kirendeltsége. Szolnok, Ujszászi út 11. szám, A JÁSZAPÁTI Járási Tanács VB. Egészségügyi Csoportja fel­vesz a Jászladány! Szociális Ott­honba egy „Kálisz” könyvelőt havi 1400.— Ft fizetéssel és szak­képzett ápolónőt 1250.— Ft havi fizetéssel. 1960. november 1-i belépéssel. BEKÖLTÖZHETŐ kétszoba kony- hés, kertes családi ház eladó. Szolnok, Hullám u. 23. HÁZ eladó. Beköltözhető. Szol­nok, Rákóczi út 33 szám. Érdek­lődni ugyanott. ALKALMI vétel: Régebbi típusú nagyon jó állapotban lévő sze­mélygépkocsi áron alul sürgő­sen eladó. Kisújszállás, Kossuth u. 9. szám. PUSZTA-Fokorun egy tanya le­bontásra eladó. Érdeklődni le­het: Balázs Ferenc Szolnok, Kis-, faludl u. 21. SZANDASZÖLLOSÖN belterüle­ten 503 négyszögöl gyümölcsös és szőlő kisebb épülettel eladó. Érdeklődni: Szamok, Malinovsz,;: u. 21. Szabó, A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták fej­lesztik. A tap előfizetési dlia: egy hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely oosta hivatalnál é9 kézbesítőnél! Szolnoki Nyomda Vállalat 1963. október 19. — 3732 ny» a vezetői Mészáros Sándor. AZONNAL beköltözhető egyszo­bás mellékhelyiséges családi ház eladó. Mezőtúr, Táncsics Mihály u. 52. — Érdeklődni: Mezőtúron, Nyári, Nagypál u. 2. szám. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak, kik férjem, — illetve édesapám temetésén megjelené­sükkel, virágjaikkal, koszorúik­kal, mély fájdalmunkat enyhí­tették. özv. Kovács Istvánná és családja, Karcag A szolnoki Hangos Üjság. A Szolnoki Rádió Ifjúsági műsora. Tar­talmából: A KISZ kongresz- szusára készülnek a Tisza Ci­pőgyár fiataljai. — Hírek a szervezet életéből. — Ifjú le­velezőink írásaiból. — Vidám ritmusok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom