Szolnok Megyei Néplap, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-11 / 215. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I960, szeptember It. Az ENSZ közelgő ülésszakáról Moszkva (MTI) A Pravda szombati száma „A népek reménysége” címmel vezércikkben foglalkozik az ENSZ közgyűlésének 10 nap múlva megnyíló ülésszakával. Az ENSZ-közgyűlés ülésszaka mindig a nemzetközi élet fontos eseménye volt. A most következő 15. ülésszak azonban még meg sem kezdődött, máris rendkívüli eseménnyé vált. Napirendjén korunk legfontosabb problémái szerepelnek: a leszerelés a népek nemzeti függetlensége és gazdasági fejlődése. A Szovjetunió példájára az ENSZ történelmében most először sok ország küldöttsége élén a legkiemelkedőbb állami és politikai vezetők szerepelnek. Azok, akik nagy hatáskörrel rendelkeznek. — Országunk küldöttségének vezetését a szovjet kormány Hruscsov elvtársra bízta. A békeszerető közvélemény ebben a lépésben újabb bizonyítékát látja annak, hogy a Szovjetunió őszinte érdeke kijuttatni a leszerelés problémáját a zsákutcából, ahová a nyugati hatalmak vitték. A tárgyalások sikere azonban természetesen nemcsak a szovjet féltől függ. A vezércikk a továbbiakban hangsúlyozza, hogy a megoldatlan nemzetközi problémák szövevényében a leszerelés az a kérdés, amelynek a megoldás irányában való előmozdítása megnyithatja a tartós béke megteremtésének útját. A Pravda idézi Jacques Babel svájci tudós számításait, amelyek szerint az utóbbi 5559 esztendő alatt 14 513 háború dúlt és ezekben há- rommilliárd hatszáznegyven- millió ember pusztult el nem is beszélve az óriási anyagi értékekről. — A népek megértették — folytatja a vezércikk —, hogy ma a kérdés így áll: vagy békés együttélés, vagy nukleáris rakéta háború. Harmadik lehetőség nincs. — Természetesen még nem tűntek el az agresszív imperialista körökből azok az őrültek, akik napjaink legnagyobb ideológiai vitáját a háború útjára próbálják terelni. Még mindig vannak befolyásos tényezők, akik élet- re-halálra kitartanak a hidegháború mellett és akiknek puszta léte az erőpolitika, a fegyverkezési verseny folytatásától, az államközi kapcsolatok kiéleződésétől függ. Ezek a legmerevebben elutasítanak minden olyan kísérletet, amelynek célja a vitás kérdések békés megoldása. — Azok, akik megtorpedózták a csúcsértekezletet, meghiúsították a genfi leszerelési tárgyalásokat, mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák a leszerelés kérdésének eredményes megoldását. Mégis a népek nagy reményeket fűznek az ENSZ-köz- gyűlésének közelgő ülésszakához. Az utóbbi idők eseményei bebizonyították, hogy az ENSZ-ben ma már lényegesen más a helyzet, mint 10 évvel ezelőtt. Mérhetetlenül megnőtt a Szovjetunió és a többi szocialista ország nemzetközi tekintélye. Megjelent a világpolitikai küzdőtéren sok új állam, amely az imperialisták elleni harcban vívta ki függetlenségét. Ezeknek az államoknak a gyarmati elnyomás súlyos következményeinek megszüntetéséhez békére van szükségük. Ezért lelkesen támogatják a Szovjetuniónak az általános és teljes leszerelésre irányuló erőfeszítéseit. A Szovjetunió építő jellegű politikája sok semleges államnál is helyeslésre talált. Az amerikai szavazógép, amely az ENSZ fennállásának első éveiben oly jól működött, ma már egyre gyakrabban mond csődöt. Sok olyan ország, amelynek képviselői ezelőtt gépiesen megszavazták Washington követeléseit, ma már nem hajlandók idegen érdekeket szolgálni. — Mindez újból megerősíti azt a vitathatatlan igazságot, hogy a világon olyan erőviszonyok alakulnak — és ez az ENSZ-ben is tükröződik —, hogy reális lehetőség nyílt mindennemű agresszió megakadályozására, a békés együttélés ellenségei által szőtt tervek meghiúsítására, rá lehet kényszeríteni a békés együttélés ellenségeit, hogy számoljanak a népek akaratával — írja befejezésül a Pravda. EZ TÖRTÉNT KONGÓBAN A bajbakerült emberekre jellemző, hogy zavarukban azt is elmondják, amelyről más körülmények között semmiképpen sem tennének említést. Ilyen helyzetbe került a héten Csőmbe, az imperialistabarát néger vezető is, aki hirtelen haragjában olyasmit mondott el, amit később , bizonyára nagyon megbánt’ Katanga tartomány szakadár miniszterelnöke ugyanis, amikor arról értesült, hogy az ENSZ-csapatok egyidőre a tartományban is — Kongó más területein már régebben megtették — lezárják a repülőtereket, felháborodottan e szavakkal fakadt ki: „Hammarskjöld főtitkár úrtól, amikor itt járt, ígéretet kaptam, hogy repülőtereinket nem zárják le és a katangai fegyveres erők szabadon használhatják azokat...” A főtitkár úr tehát, aki azzal a feladattal járt Kongóban, hogy megakadályozzon minden külső beavatkozást az újonnan függetlenné vált ország belügyeibe, az imperialistákkal összejátszó áruló „miniszterelnöknek” Újabb imperialista mesterkedések a fiatal Kongói Köztársaság ellen Leopoldville (MTI). A kongói kormány pénteken délután hivatalos közleményben ítélte el az ENSZ- hatóságok Luluabourg-i eljárását. A közlemény rámutat, hogy az ENSZ elszigetelte a külvilágtól kaszai tartomány fővárosát, és ennek következtében súlyos hiány mutatkozik élelmiszerekben, elsősorban lisztben. A kongói kormány utasítást adott, hogy azonnal szállítsanak 30 tonna lisztet Luluabourgba. A kongói ENSZ parancsnokság még mindig nem válaszolt Lumumba miniszter- elnöknek arra a követelésére, hogy haladéktalanul szolgáltassák vissza a Leopoldviíle-i rádiót és adják át a kongói hatóságoknak az ország repülőtereit Egy további AP-jelentés szerint Kaszavubu az imperialistákkal összejátszva, folytatja a kongói egység megbontására irányuló mesterkedéseit A Kaszavubut támogató Abako-mozgalom uszítóhangú röpcédulákat osztogatott, amelyek „általános sztrájkra” hívják fel Leopoldville lakosságát. Egy AFP-jelentés szerint Ileo pénteken este a brazza- villei rádióban ismertette „kormányprogramját” és azt állította, hogy „remélhetőleg a legrövidebb időn belül közölheti kormányának összetételét”. Az átlátszó ígérgetésektől hemzsegő „kormány- program” szavakban természetesen elítéli a gyarmatosítást, s azt hangsúlyozza, hogy „a kormány az ENSZ-re támaszkodva kívánja az ország gazdasági újjáépítését megvalósítani”. Harriman, New York állam volt kormányzója — aki Kennedy demokratapárti elnökjelölt megbízásából „tény- megállapító” körutat tesz Afrikában — pénteken tárgyalt Kaszavubuval, majd Lumumba miniszterelnökkel. Az amerikai nagykövetségen tartott sajtóértekezleten Harriman elismerte, hogy az afrikai államok vezetőivel folytatott megbeszélésein meggyőződött róla, a nemrégen függetlenné vált afrikai országok minden külső beavatkozástól mentesen kívánják jövőjüket építeni. megígérte, hogy a „katangai fegyveres erők” — értsd: a belgák volt gyarmati csendőrsége ■— szabadon használhatja repülőtereit. Hammarskjöld bizonyára nem örült Csőmbe nyilatkozatának. Az ENSZ kongói tevékenységére azonban nem csupán Csőmbe megnyilvánulásai vetnek árnyékot, hanem egy s más cselekedetei is.». A kongói kormány helyzete megszilárdul Augusztus utolsó napjaiban sok minden tisztázódott Kongóban. A szándékos za- vartkeltési kísérletek ellenére nyilvánvalóvá vált, hogy a köztársaság kormánya az országban feltétlenül ura a helyzetnek. A független afrikai államok leopoldvillei konferenciája bebizonyította, hogy a gyarmatosítás alól felszabadult országok egységesen támogatják a központi kongói kormányt. Bebizonyosodott az is, hogy a különböző szeparatista törekvések nem a kongói nép egy- részének óhaját fejezik ki, hanem kizárólag a gyarmatosítók mesterkedéseit, a fiatal független állam megfojtására. Végül kiderült az is, hogy a súlyos pénzeken megvásárolt árulókat csak egy elenyészően szűk réteg támogatja, amely nem képes meggátolni, hogy a központi kormány érvényt szerezzen határozatainak az egész ország területén, És amikor Katanga határán felsorakozott a kongói hadsereg, hogy az utolsó szakadár tartományból is elkergesse az árulókat és megteremtse az ország egységét, amikor a gyarmatosítókat az a veszély fenyegette, hogy Lumurnbá- nak, mint az országot egyesítő győztes hadvezérnek, hallatlanul megnő majd a tekintélye, akkor „a szabad világ” gyors cselekvésre szánta el magát... Eyskens miniszterelnök bejelenti... Terveikben két tényezőt vettek figyelembe. Egyrészt a két kongói vezető, Lumumba fl^SAC“ TT7ADARAI IIL Néhány órával előbb szállt le és gördült végig lassan a B—52-es a vörös jelzőfényekkel határolt betonpályán. Most, néhány másodperc múlva az első pilóta: Gerald McKay százados a kivilágított parancsnoki toronyból rádión újból parancsot kapott a startra. A gép mind nagyobb sebességet vett, nyílegyenesen száguldott végig a kifutópályán, amelyet az eső nedvessé tett és nyolc motorjának dühétől hajtva fülsüketítő zajjal emelkedett az égbe. Az óriásmadár fémtestében hat férfi ült, akik az imént szálltak fel az északkelet- * amerikai Maine állam Lo- ringban lévő támaszpontjáról szokásos távolsági repülőút- jukra. Ugyanis a nap minden szakában a „Strategie Air Command”-hoz tartozó összes atombombázók egyharmadá- nak az égen kellett tartózkodnia, célpontok felé vonulni, felvenni a veszélyes irányt a Szovjetunió felé. Lo- ring számára ez éppen olyan vastörvény volt, mint a többi SAC támaszpont számára: Qrönlandon, a Sarkkörön, Nyugat-Európában, Észak- Afrikában, a Közel- és Távol-Keleten. Amidőn a bombázógép Uj- fundlandtól délre elérte az Atlanti-óceánt, McKay százados átadta a kormánykere- ket pilótatársának: Lewis van Bibble főhadnagynak. Majd bekapcso’ta a fedélzeti hangszórót és mikrofonján keresztül kiadta a parancsot gép pontos helyzete iránt A a legénységnek: „Figyelem! válasz igazolta őt: mintegy Emelkedünk. Álarcokat fel- tizenkét perc múlva átrepül- tenni!‘ nek Izland déli partja feIzland partjai felé ****■ A B—52 személyzete felcsatolta az oxigénes tartályokat. Most már csaknem teljesen be voltak bugyolál- va. Halántékukon és orrukon a szorító sisak, amelyhez oda volt erősítve a lélegzőtartály a beépített mikrofonnal, a felsőtest és a lábszárak becsavarva a vastag ingnadrágba, a lábak a szőrmés csizmákba, az ujjak pedig a bélelt kesztyűbe — így gubbasztottak erősen odaszíj- jazva üléseikhez. Csak a szemeik látszottak ki a nehéz felszerelésből. Van Bibber főhadnagy meglehetősen meredek irányt adott felfelé a gépnek, amelynek lökhajtásos motorjából keskeny tűzcsóvák kígyóztak. A hideg, amely a gépet körülfogta, jégkristályok vékony rétegével borította be a kabinok ablakait. Míg kinn, a gép külső részén működniük kellett a jégtelenítő készülékeknek, addig meleg levegőt pumpáltak a hőszabályozó berendezések a kabinokba. Van Bibber másodpilóta bekapcsolta az önműködő légszabályozót. Fedélzeti mikrofonján keresztül érdeklődött McCall navigátornál a Szovjetunió elleni támadás végrehajtására. Háromszor küldte eddig riadó egészen a „fail-safe- line”-ig, a szovjet határ veszélyes közelségébe. Azért nevezték „tévedés-biztosnak” e vonalat, mert a SAC bombázóinak ennél a vonalnál le kell fordulniuk, amennyiben nem kaptak rádióparancsot a támadásra. Mégis — állapította meg Lewis van Bibble — a béke vábbrepülésre?” Ezek a kérdések cikkáztak át agyán. McKay százados, aki mellette ült, szemmelláthatólag nem enyhítette e bizonytalanságot. Hiába kereste Lewis, a százados szemeiben a belső izgalom tükrözését, McKay tekintete hűvös maradt, mint mindig. Érzés- és gondolatnélküli emberek Levegőben a SAC madarai. Rárepülés a „rizikó-vonalra” A főhadnagy elgondolkozott azon, tulajdonképpen hányszor tette már meg ezt az utat. A szám, amelyre egy idő után jutott, mindig háromjegyű volt. Kereken 400- szor repült eddig Loringból az Atlanti-óceánon keresztül Norvégia felé és vissza; kereken 400-szor nem tudta a startnál, hogy nem érheti-e utói útközben a rejtjelzett rádióüzenet: „Rárepülés az ellenséges célpontra” — ami nem egyéb, mint parancs a minden egyes eddigi alkalommal hajszálon múlott. Az atom világégés ugyanis már akkor kirobbanhatna, ha egy gép, amelynek navigációs műszerei csődöt mondottak, akaratlanul is behatol szovjet felségterület fölé. Nem is szólva arról, hogy egy ilyen világégést egy gép saját személyzete saját szakállára is kirobbanthat. Lewis számára állandó idegpróba volt ez a rárepülés a „rizikó vonalára”, ahogy ő a „biztonsági határt” nevezte. „Vajon komoly dolog lesz-e a mai? Jön-e parancs a tominiszterelnök és Kaszavubu köztársasági elnök között fennálló ellentéteket, valamint az ENSZ-csapatok jelenlétét Nyugaton jól tudták, hogy Lumumbával nem lehet alkudozni az ország függetlenségéről, nem lehet őt megvásárolni holmi ígéretekkel, vagy könyöradománnyal. Tudták, hogy ugyanez nem mondható el a köztársasági elnökről, akiről köztudomású volt, hogy a gyarmatosítók ellen folytatott harcok idején is —. előnyökért, vagy személyének előtérbe helyezéséért — hajlandónak mutatkozott megegyezésre és kompromisz- szumok elfogadására. A megoldás tehát kézenfekvőnek látszott. Kaszavubunak felajánlani az egyeduralmat és kijátszani a legveszélyesebb ellenség, Lumumba ellen. Az elképzelés megvalósításához a szükséges erő is rendelkezésre áll — gondolták, — az ENSZ Kongóban lévő „semleges” fegyveres ereje. Eyskens belga miniszterelnök pedig már jó előre megjósolta egy sajtóértekezleten, hogy „nagyjelentőségű’’ események várhatók Kongóban. „Meggyőződésem, uraim, hogy rövid időn belül újra találkozunk szenzációs fontosságú dolgok következtében” — mondotta a miniszterelnök. Kudarcba fulladt tervek Szeptember 5-én éjjel Kongóban drámai gyorsasággal peregtek az események. Kaszavubu elnök a leopoldvil- lei rádióban bejelentette, hogy leváltja tisztségéből Lumumba miniszterelnököt, mert — mint mondotta — „Lumumbát a belgák tették meg miniszterelnöknek”. Még el sem hangzott az elnök rádiónyilatkozata, a brüsszeli rádió máris Wigny belga külügyminiszter szavait röpítette világgá, aki „bámulatos gyorsasággal” reagált a leo- poldvillei rádióban elhangzottakra. „Belgium csak örülhet, ha Kongó Kaszavub x vezetésével visszatér a béke és nyugalom állapotába” — mondotta a külügyminiszter, aki nem volt tekintettel arra, hogy az általa felmagasztalt köztársasági elnök néhány perccel korábban azzal indokolta a kongói miniszter- elnök törvénytelen leváltását, hogy az „a belgák ügynöke.” S a rádiónyilatkozattal egy- időben akcióba lépett egy másik erő is, az ENSZ Kongóban lévő fegyveres ereje. A jól előkészített akció mégis kudarcba fulladt. Kiderült ugyanis, hogy a gondosan kidolgozott tervekből egy „tényezőt” kifelejtettek, mégpedig azt, hogy Kongó nagy többsége függetlenséget akar és csak olyan politikust hajlandó támogatni)» aki e függetlenség mellett száll síkra. Kaszavubu. hiába adott parancsot Of hadseregnek a miniszterelnök eltávolítására, a kongói katonák Lumumbának engedelmeskedtek, elutasítva az imperialista mesterkedéseket. A hatalom tehát továbbra is a központi kormány kezében van. Ezt az ENSZ „felügyelete alatt” megtartott képviselőházi és szenátusi ülés is megerősítette. Kudarccal végződött tehát az imperialistáknak ez az újabb — az ország két és fél hónapos függetlensége óta ki tudja hányadik — puccskísérlete is. Nyugaton azonban ebből csak azt a tanulságot vontak le, hogy „Kaszavubu nem sajátította el az államcsíny kirobbantásának és végrehajtásának technikáját.:.* Bizonyos, hogy BrüsszelA főhadnagy kezdetben titokban csodálta azt a fagyos nyugalmat, amelyet parancsnoka tanúsított minden esetben. Szinte emberfelettinek tűnt előtte az önuralomnak az a mértéke, amelyet magára erőltetett. Lewis később észrevette, hogy McKay-nek tulajdonképpen nem is kell erőt gyűjtenie ahhoz, hogy megőrizze nyugalmát. A százados, akárcsak egy robotember, érzés- és gondolatnélküli lény volt, aki mechanikusan, gondolkodás nélkül végrehajtott minden parancsot. A repülőgép kapitányát a Colorado állambeli Denver repülőakadémiáján nevelték ilyenné. A testi és szellemi kiképzés ezen intézményében lelkileg átgyúrtak mindenkit. Az eredmény, ami kijött: technikailag perfekt és gyilkolásra jól kiképzett tisztek, akik azonban a szolgálati szabályzaton túlmenően alig tudtak gondolkozni. Ugyanez az életút állott Neal százados, a Radar-megfigyelő mögött is. Egy pont-: ban azonban lényegesen különbözött McKay-től: ő politikailag fanatikussá vált,' kommunistagyűlölővé, akinek; az járt a fejében, hogy egy-' szer majd csattan az ostor,; h°gy „A vörösök koponyájá-' hoz vághassa a bombát’’, J IFolytatjukJ < ben, Washingtonban és több más nyugati fővárosban újabb tervek készülnek a fiatal, független köztársaság megfojtására. Bármit kotyvasztanak is azonban az imperialista boszorkánykonyhákban, a kongói nép hősiesen folytatja nehéz harcát hazája valódi függetlenségének kivívásáért
