Szolnok Megyei Néplap, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-11 / 215. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I960, szeptember It. Az ENSZ közelgő ülésszakáról Moszkva (MTI) A Pravda szombati száma „A népek reménysége” címmel vezér­cikkben foglalkozik az ENSZ közgyűlésének 10 nap múlva megnyíló ülésszakával. Az ENSZ-közgyűlés ülés­szaka mindig a nemzetközi élet fontos eseménye volt. A most következő 15. ülésszak azonban még meg sem kez­dődött, máris rendkívüli ese­ménnyé vált. Napirendjén korunk legfontosabb problé­mái szerepelnek: a leszere­lés a népek nemzeti függet­lensége és gazdasági fejlődé­se. A Szovjetunió példájára az ENSZ történelmében most először sok ország küldöttsé­ge élén a legkiemelkedőbb állami és politikai vezetők szerepelnek. Azok, akik nagy hatáskörrel rendelkeznek. — Országunk küldöttségének ve­zetését a szovjet kormány Hruscsov elvtársra bízta. A békeszerető közvélemény eb­ben a lépésben újabb bizo­nyítékát látja annak, hogy a Szovjetunió őszinte érdeke kijuttatni a leszerelés problé­máját a zsákutcából, ahová a nyugati hatalmak vitték. A tárgyalások sikere azonban természetesen nemcsak a szovjet féltől függ. A vezércikk a továbbiak­ban hangsúlyozza, hogy a megoldatlan nemzetközi problémák szövevényében a leszerelés az a kérdés, amely­nek a megoldás irányában való előmozdítása megnyit­hatja a tartós béke megte­remtésének útját. A Pravda idézi Jacques Ba­bel svájci tudós számításait, amelyek szerint az utóbbi 5559 esztendő alatt 14 513 háború dúlt és ezekben há- rommilliárd hatszáznegyven- millió ember pusztult el nem is beszélve az óriási anyagi értékekről. — A népek megértették — folytatja a vezércikk —, hogy ma a kérdés így áll: vagy bé­kés együttélés, vagy nukleá­ris rakéta háború. Harmadik lehetőség nincs. — Természetesen még nem tűntek el az agresszív impe­rialista körökből azok az őrültek, akik napjaink leg­nagyobb ideológiai vitáját a háború útjára próbálják te­relni. Még mindig vannak be­folyásos tényezők, akik élet- re-halálra kitartanak a hi­degháború mellett és akiknek puszta léte az erőpolitika, a fegyverkezési verseny folyta­tásától, az államközi kapcso­latok kiéleződésétől függ. Ezek a legmerevebben eluta­sítanak minden olyan kísér­letet, amelynek célja a vitás kérdések békés megoldása. — Azok, akik megtorpedózták a csúcsértekezletet, meghiú­sították a genfi leszerelési tárgyalásokat, mindent elkö­vetnek, hogy megakadályoz­zák a leszerelés kérdésének eredményes megoldását. Mégis a népek nagy remé­nyeket fűznek az ENSZ-köz- gyűlésének közelgő üléssza­kához. Az utóbbi idők esemé­nyei bebizonyították, hogy az ENSZ-ben ma már lényege­sen más a helyzet, mint 10 évvel ezelőtt. Mérhetetlenül megnőtt a Szovjetunió és a többi szocialista ország nem­zetközi tekintélye. Megjelent a világpolitikai küzdőtéren sok új állam, amely az impe­rialisták elleni harcban vívta ki függetlenségét. Ezeknek az államoknak a gyarmati el­nyomás súlyos következmé­nyeinek megszüntetéséhez békére van szükségük. Ezért lelkesen támogatják a Szov­jetuniónak az általános és teljes leszerelésre irányuló erőfeszítéseit. A Szovjetunió építő jellegű politikája sok semleges államnál is helyes­lésre talált. Az amerikai sza­vazógép, amely az ENSZ fennállásának első éveiben oly jól működött, ma már egyre gyakrabban mond cső­döt. Sok olyan ország, amely­nek képviselői ezelőtt gépie­sen megszavazták Washing­ton követeléseit, ma már nem hajlandók idegen érde­keket szolgálni. — Mindez újból megerősí­ti azt a vitathatatlan igazsá­got, hogy a világon olyan erőviszonyok alakulnak — és ez az ENSZ-ben is tükröző­dik —, hogy reális lehetőség nyílt mindennemű agresszió megakadályozására, a békés együttélés ellenségei által szőtt tervek meghiúsítására, rá lehet kényszeríteni a bé­kés együttélés ellenségeit, hogy számoljanak a népek akaratával — írja befejezésül a Pravda. EZ TÖRTÉNT KONGÓBAN A bajbakerült emberekre jellemző, hogy zavarukban azt is elmondják, amelyről más körülmények között semmiképpen sem tennének említést. Ilyen helyzetbe ke­rült a héten Csőmbe, az im­perialistabarát néger vezető is, aki hirtelen haragjában olyasmit mondott el, amit később , bizonyára nagyon megbánt’ Katanga tartomány szakadár miniszterelnöke ugyanis, amikor arról érte­sült, hogy az ENSZ-csapatok egyidőre a tartományban is — Kongó más területein már régebben megtették — lezár­ják a repülőtereket, felhábo­rodottan e szavakkal fakadt ki: „Hammarskjöld főtitkár úrtól, amikor itt járt, ígére­tet kaptam, hogy repülőte­reinket nem zárják le és a katangai fegyveres erők sza­badon használhatják azo­kat...” A főtitkár úr tehát, aki azzal a feladattal járt Kongóban, hogy megakadá­lyozzon minden külső beavat­kozást az újonnan független­né vált ország belügyeibe, az imperialistákkal összejátszó áruló „miniszterelnöknek” Újabb imperialista mesterkedések a fiatal Kongói Köztársaság ellen Leopoldville (MTI). A kongói kormány pénte­ken délután hivatalos közle­ményben ítélte el az ENSZ- hatóságok Luluabourg-i eljá­rását. A közlemény rámutat, hogy az ENSZ elszigetelte a külvilágtól kaszai tartomány fővárosát, és ennek követ­keztében súlyos hiány mu­tatkozik élelmiszerekben, el­sősorban lisztben. A kongói kormány utasítást adott, hogy azonnal szállítsanak 30 ton­na lisztet Luluabourgba. A kongói ENSZ parancs­nokság még mindig nem vá­laszolt Lumumba miniszter- elnöknek arra a követelésére, hogy haladéktalanul szolgál­tassák vissza a Leopoldviíle-i rádiót és adják át a kongói hatóságoknak az ország repü­lőtereit Egy további AP-jelentés szerint Kaszavubu az impe­rialistákkal összejátszva, folytatja a kongói egység megbontására irányuló mes­terkedéseit A Kaszavubut támogató Abako-mozgalom uszítóhangú röpcédulákat osztogatott, amelyek „általá­nos sztrájkra” hívják fel Leo­poldville lakosságát. Egy AFP-jelentés szerint Ileo pénteken este a brazza- villei rádióban ismertette „kormányprogramját” és azt állította, hogy „remélhetőleg a legrövidebb időn belül kö­zölheti kormányának össze­tételét”. Az átlátszó ígérgeté­sektől hemzsegő „kormány- program” szavakban termé­szetesen elítéli a gyarmatosí­tást, s azt hangsúlyozza, hogy „a kormány az ENSZ-re tá­maszkodva kívánja az ország gazdasági újjáépítését megva­lósítani”. Harriman, New York ál­lam volt kormányzója — aki Kennedy demokratapárti el­nökjelölt megbízásából „tény- megállapító” körutat tesz Afrikában — pénteken tár­gyalt Kaszavubuval, majd Lumumba miniszterelnökkel. Az amerikai nagykövetségen tartott sajtóértekezleten Har­riman elismerte, hogy az af­rikai államok vezetőivel foly­tatott megbeszélésein meg­győződött róla, a nemrégen függetlenné vált afrikai or­szágok minden külső beavat­kozástól mentesen kívánják jövőjüket építeni. megígérte, hogy a „katangai fegyveres erők” — értsd: a belgák volt gyarmati csend­őrsége ■— szabadon használ­hatja repülőtereit. Ham­marskjöld bizonyára nem örült Csőmbe nyilatkozatá­nak. Az ENSZ kongói tevé­kenységére azonban nem csupán Csőmbe megnyilvánu­lásai vetnek árnyékot, ha­nem egy s más cselekedetei is.». A kongói kormány helyzete megszilárdul Augusztus utolsó napjai­ban sok minden tisztázódott Kongóban. A szándékos za- vartkeltési kísérletek ellené­re nyilvánvalóvá vált, hogy a köztársaság kormánya az or­szágban feltétlenül ura a helyzetnek. A független afri­kai államok leopoldvillei konferenciája bebizonyította, hogy a gyarmatosítás alól fel­szabadult országok egysége­sen támogatják a központi kongói kormányt. Bebizo­nyosodott az is, hogy a kü­lönböző szeparatista törekvé­sek nem a kongói nép egy- részének óhaját fejezik ki, hanem kizárólag a gyarmato­sítók mesterkedéseit, a fiatal független állam megfojtásá­ra. Végül kiderült az is, hogy a súlyos pénzeken megvásá­rolt árulókat csak egy el­enyészően szűk réteg támo­gatja, amely nem képes meg­gátolni, hogy a központi kor­mány érvényt szerezzen ha­tározatainak az egész ország területén, És amikor Katanga határán felsorakozott a kongói hadse­reg, hogy az utolsó szakadár tartományból is elkergesse az árulókat és megteremtse az ország egységét, amikor a gyarmatosítókat az a veszély fenyegette, hogy Lumurnbá- nak, mint az országot egyesí­tő győztes hadvezérnek, hallatlanul megnő majd a te­kintélye, akkor „a szabad vi­lág” gyors cselekvésre szán­ta el magát... Eyskens miniszterelnök bejelenti... Terveikben két tényezőt vettek figyelembe. Egyrészt a két kongói vezető, Lumumba fl^SAC“ TT7ADARAI IIL Néhány órával előbb szállt le és gördült végig lassan a B—52-es a vörös jelzőfények­kel határolt betonpályán. Most, néhány másodperc múlva az első pilóta: Gerald McKay százados a kivilágí­tott parancsnoki toronyból rádión újból parancsot ka­pott a startra. A gép mind nagyobb se­bességet vett, nyílegyenesen száguldott végig a kifutópá­lyán, amelyet az eső nedves­sé tett és nyolc motorjának dühétől hajtva fülsüketítő zajjal emelkedett az égbe. Az óriásmadár fémtestében hat férfi ült, akik az imént szálltak fel az északkelet- * amerikai Maine állam Lo- ringban lévő támaszpontjáról szokásos távolsági repülőút- jukra. Ugyanis a nap minden szakában a „Strategie Air Command”-hoz tartozó összes atombombázók egyharmadá- nak az égen kellett tartóz­kodnia, célpontok felé vonul­ni, felvenni a veszélyes irányt a Szovjetunió felé. Lo- ring számára ez éppen olyan vastörvény volt, mint a többi SAC támaszpont számára: Qrönlandon, a Sarkkörön, Nyugat-Európában, Észak- Afrikában, a Közel- és Tá­vol-Keleten. Amidőn a bombázógép Uj- fundlandtól délre elérte az Atlanti-óceánt, McKay szá­zados átadta a kormánykere- ket pilótatársának: Lewis van Bibble főhadnagynak. Majd bekapcso’ta a fedélzeti hangszórót és mikrofonján keresztül kiadta a parancsot gép pontos helyzete iránt A a legénységnek: „Figyelem! válasz igazolta őt: mintegy Emelkedünk. Álarcokat fel- tizenkét perc múlva átrepül- tenni!‘ nek Izland déli partja fe­Izland partjai felé ****■ A B—52 személyzete fel­csatolta az oxigénes tartá­lyokat. Most már csaknem teljesen be voltak bugyolál- va. Halántékukon és orru­kon a szorító sisak, amely­hez oda volt erősítve a léleg­zőtartály a beépített mikro­fonnal, a felsőtest és a láb­szárak becsavarva a vastag ingnadrágba, a lábak a szőr­més csizmákba, az ujjak pe­dig a bélelt kesztyűbe — így gubbasztottak erősen odaszíj- jazva üléseikhez. Csak a sze­meik látszottak ki a nehéz felszerelésből. Van Bibber főhadnagy meglehetősen meredek irányt adott felfelé a gépnek, amely­nek lökhajtásos motorjából keskeny tűzcsóvák kígyóztak. A hideg, amely a gépet kö­rülfogta, jégkristályok vé­kony rétegével borította be a kabinok ablakait. Míg kinn, a gép külső részén működ­niük kellett a jégtelenítő ké­szülékeknek, addig meleg le­vegőt pumpáltak a hőszabá­lyozó berendezések a kabi­nokba. Van Bibber másodpilóta bekapcsolta az önműködő légszabályozót. Fedélzeti mik­rofonján keresztül érdeklő­dött McCall navigátornál a Szovjetunió elleni támadás végrehajtására. Háromszor küldte eddig riadó egészen a „fail-safe- line”-ig, a szovjet határ ve­szélyes közelségébe. Azért nevezték „tévedés-biztosnak” e vonalat, mert a SAC bom­bázóinak ennél a vonalnál le kell fordulniuk, amennyiben nem kaptak rádióparancsot a támadásra. Mégis — állapította meg Lewis van Bibble — a béke vábbrepülésre?” Ezek a kér­dések cikkáztak át agyán. McKay százados, aki mellet­te ült, szemmelláthatólag nem enyhítette e bizonytalansá­got. Hiába kereste Lewis, a százados szemeiben a belső izgalom tükrözését, McKay tekintete hűvös maradt, mint mindig. Érzés- és gondolat­nélküli emberek Levegőben a SAC madarai. Rárepülés a „rizikó-vonalra” A főhadnagy elgondolko­zott azon, tulajdonképpen hányszor tette már meg ezt az utat. A szám, amelyre egy idő után jutott, mindig há­romjegyű volt. Kereken 400- szor repült eddig Loringból az Atlanti-óceánon keresztül Norvégia felé és vissza; kere­ken 400-szor nem tudta a startnál, hogy nem érheti-e utói útközben a rejtjelzett rádióüzenet: „Rárepülés az ellenséges célpontra” — ami nem egyéb, mint parancs a minden egyes eddigi alka­lommal hajszálon múlott. Az atom világégés ugyanis már akkor kirobbanhatna, ha egy gép, amelynek navigációs műszerei csődöt mondottak, akaratlanul is behatol szov­jet felségterület fölé. Nem is szólva arról, hogy egy ilyen világégést egy gép saját sze­mélyzete saját szakállára is kirobbanthat. Lewis számára állandó idegpróba volt ez a rárepü­lés a „rizikó vonalára”, ahogy ő a „biztonsági határt” ne­vezte. „Vajon komoly dolog lesz-e a mai? Jön-e parancs a to­miniszterelnök és Kaszavubu köztársasági elnök között fennálló ellentéteket, vala­mint az ENSZ-csapatok je­lenlétét Nyugaton jól tudták, hogy Lumumbával nem lehet alku­dozni az ország függetlensé­géről, nem lehet őt megvásá­rolni holmi ígéretekkel, vagy könyöradománnyal. Tudták, hogy ugyanez nem mondható el a köztársasági elnökről, akiről köztudomású volt, hogy a gyarmatosítók ellen folytatott harcok idején is —. előnyökért, vagy személyé­nek előtérbe helyezéséért — hajlandónak mutatkozott megegyezésre és kompromisz- szumok elfogadására. A meg­oldás tehát kézenfekvőnek látszott. Kaszavubunak fel­ajánlani az egyeduralmat és kijátszani a legveszélyesebb ellenség, Lumumba ellen. Az elképzelés megvalósításához a szükséges erő is rendelke­zésre áll — gondolták, — az ENSZ Kongóban lévő „semle­ges” fegyveres ereje. Eyskens belga miniszterel­nök pedig már jó előre meg­jósolta egy sajtóértekezleten, hogy „nagyjelentőségű’’ ese­mények várhatók Kongóban. „Meggyőződésem, uraim, hogy rövid időn belül újra találko­zunk szenzációs fontosságú dolgok következtében” — mondotta a miniszterelnök. Kudarcba fulladt tervek Szeptember 5-én éjjel Kon­góban drámai gyorsasággal peregtek az események. Ka­szavubu elnök a leopoldvil- lei rádióban bejelentette, hogy leváltja tisztségéből Lumumba miniszterelnököt, mert — mint mondotta — „Lumumbát a belgák tették meg miniszterelnöknek”. Még el sem hangzott az elnök rá­diónyilatkozata, a brüsszeli rádió máris Wigny belga kül­ügyminiszter szavait röpítet­te világgá, aki „bámulatos gyorsasággal” reagált a leo- poldvillei rádióban elhang­zottakra. „Belgium csak örül­het, ha Kongó Kaszavub x ve­zetésével visszatér a béke és nyugalom állapotába” — mondotta a külügyminiszter, aki nem volt tekintettel ar­ra, hogy az általa felmagasz­talt köztársasági elnök né­hány perccel korábban azzal indokolta a kongói miniszter- elnök törvénytelen leváltását, hogy az „a belgák ügynöke.” S a rádiónyilatkozattal egy- időben akcióba lépett egy másik erő is, az ENSZ Kon­góban lévő fegyveres ereje. A jól előkészített akció mégis kudarcba fulladt. Ki­derült ugyanis, hogy a gondo­san kidolgozott tervekből egy „tényezőt” kifelejtettek, még­pedig azt, hogy Kongó nagy többsége függetlenséget akar és csak olyan politikust haj­landó támogatni)» aki e füg­getlenség mellett száll síkra. Kaszavubu. hiába adott pa­rancsot Of hadseregnek a mi­niszterelnök eltávolítására, a kongói katonák Lumumbának engedelmeskedtek, elutasítva az imperialista mesterkedé­seket. A hatalom tehát to­vábbra is a központi kormány kezében van. Ezt az ENSZ „felügyelete alatt” megtartott képviselőházi és szenátusi ülés is megerősítette. Ku­darccal végződött tehát az imperialistáknak ez az újabb — az ország két és fél hóna­pos függetlensége óta ki tud­ja hányadik — puccskísérle­te is. Nyugaton azonban eb­ből csak azt a tanulságot von­tak le, hogy „Kaszavubu nem sajátította el az államcsíny kirobbantásának és végrehaj­tásának technikáját.:.* Bizonyos, hogy Brüsszel­A főhadnagy kezdetben ti­tokban csodálta azt a fagyos nyugalmat, amelyet parancs­noka tanúsított minden eset­ben. Szinte emberfelettinek tűnt előtte az önuralomnak az a mértéke, amelyet magá­ra erőltetett. Lewis később észrevette, hogy McKay-nek tulajdonképpen nem is kell erőt gyűjtenie ahhoz, hogy megőrizze nyugalmát. A szá­zados, akárcsak egy robotem­ber, érzés- és gondolatnélkü­li lény volt, aki mechaniku­san, gondolkodás nélkül vég­rehajtott minden parancsot. A repülőgép kapitányát a Colorado állambeli Denver repülőakadémiáján nevelték ilyenné. A testi és szellemi kiképzés ezen intézményében lelkileg átgyúrtak mindenkit. Az eredmény, ami kijött: technikailag perfekt és gyil­kolásra jól kiképzett tisztek, akik azonban a szolgálati szabályzaton túlmenően alig tudtak gondolkozni. Ugyanez az életút állott Neal százados, a Radar-meg­figyelő mögött is. Egy pont-: ban azonban lényegesen kü­lönbözött McKay-től: ő poli­tikailag fanatikussá vált,' kommunistagyűlölővé, akinek; az járt a fejében, hogy egy-' szer majd csattan az ostor,; h°gy „A vörösök koponyájá-' hoz vághassa a bombát’’, J IFolytatjukJ < ben, Washingtonban és több más nyugati fővárosban újabb tervek készülnek a fia­tal, független köztársaság megfojtására. Bármit koty­vasztanak is azonban az im­perialista boszorkánykony­hákban, a kongói nép hősie­sen folytatja nehéz harcát hazája valódi függetlenségé­nek kivívásáért

Next

/
Oldalképek
Tartalom