Szolnok Megyei Néplap, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-01 / 206. szám

1960. szeptember í. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A legjobbak jutalma Vállalatunk a „szocialista brigád’* címért folyó munkaversenyben legjobbként Mizsei Kálmán brigádját értékelte. Az állásidő, a kihasználási százalék, az egy ki­lométerre eső guruló költség csökkentésére tettek válla­lást. Minden vonatkozásban túlteljesítették felajánlásu­kat Kihasználási százalék így például: 1 km-re eső guruló költség Brigádszint 58 * 151 Ft Mizsei brigád telj. * 75.2 123 Ft Nemcsak a gazdasági mutatókkal kapcsolatosan teljesítették vállalásukat. Rendszeresen részt vettek po­litikai, gazdasági előadásokon, gépkocsivezetői szakmai továbbképző tanfolyamon, segítették egymást tapasztala­tok átadásával. Példát mutattak. a többi munkabrigádok­nak. A vállalati termelési tanácskozás a brigád valameny- nyi tagjának a „kiváló dolgozó” jelvényt és ezzel járó kétheti fizetést adományozta. WENCZ ERNŐ Ü. B. titkára 54. Autóközlekedési Vállalat A brigád tagjai: Mizsei Kálmán brigádvezető, Piffkó Gábor, Szabó Sándor, Hájas László, Pénzes János, Be­ne István gépkocsivezető. (Beküldött kép). Ujtípűsű egyirányú tárcsás­boronát készít a Mezőgépgyár A Törökszentmiklósi Me­zőgazdasági Gépgyár szer­kesztői még ez év februárjá­ban elhatározták, hogy a nagyüzemi táblákra jól al­kalmazható, újfajta egyirá­nyú tárcsás boronát készí­tenek. Szűcs Károly főkonst­ruktőr vezetésével a kísérle­tek sikerültek és most, au­gusztus végére elkészítették az újtipúsú munkagépet. A korszerűbb egyirányú tár­csásborona sokban különbö­zik elődjétől. Egyik legfon­tosabb tulajdonsága, hogy a művelési szélessége 3-tól 5 méterig tetszés szerint vál­toztatható. A régebbi típúsú gépek súlya meghaladta a két tonnát. A korszerűsítés ered­ményeként e súly 1.300 kiló­ra csökkent. A gumiabroncsok alkalma­zásával a vontatási sebesség is megnövekedett. Az eddig vaskerekeken gördülő dixtil- lerek vontatási sebessége óránként alig érte el a 10 ki­lométert és az újfajta, gu­miabroncsokon gördülő gépet 30 kilométernél nagyobb se­bességgel is lehet vontatni. A prototípúsokkal a mező- gazdasági nagyüzemben dol­goznak. Az eddigi eredmé­nyek mindenben igazolták a tervezők elképzeléseit. A gyár már a negyedik ne­gyedévben megkezdi a fel­készülést az újfajta egyirá­nyú tárcsásboronák gyártá­sára. Az eddigi igények sze­rint jövőre már hétszáz da­rabot készítenek. Törik az illatos Virginiát A VÉRES, SZEPTEMBERI „SÉTA“ A jászsági homokon megkez­dődött a dohánytörés. A jászbe­rényi dohánybeváltó üzemben eddig több mint 2500 mázsa zöld dohányt vettek át és készítették elő a fermentálásra. Ennek a fajtának feldolgozása különös gondot igényel, mert belőle ké­szül az illatos Virginia, Aroma, Caró, Móni, Tulipán, Mentha és a Daru cigarettaféleség. A do­hány nedvdús, zöld állapotban kerül az üzembe, ahol 50—70 fok hőmérsékleten szárítják, színe­zik, majd fermentálás után dol­gozzák fel cigarettának. A szak­emberek véleménye szerint az idei termés — mennyiségileg és minőségileg is — meghaladja az elmúlt évek átlagát. Az eddig átvett dohány 82 lizázaléka első osztályú, az előrt 62 százalékkal szemben. Az 1930. szeptember 1-i tüntetést a szociáldemokrata párt és a szakszervezeti ve­zetők — mivel a tömeghan­gulat miatt már nem lehe­tett meg nem tartani — amolyan csendes kis séta­ként kívánták levezetni. Né­hány nappal szeptember el­seje előtt, egy gyűlésen Pe- yer Károly még figyelmez­tette a szociáldemokratákat: tegyenek lehetetlenné min­den olyan gyanús megmoz­dulást, amely azt. a célt kí­tetés a kommunistáknak ad helyet propagandacélra. Jön a tömeg Azon a szeptemberi regge­len százezer főnyi munkás­nép vonult a Körúton, kez­detben csendesen, úgyhogy mindenki azt hiszi: a szo­ciáldemokratáik által meg­hirdetett „csendes tüntetés” ez. De a munkások — hiába intik a szocdem rendezők — egyre hangosabbak. A Körút vánja szolgálni, hogy a tűn­és a Dohány utca sarkán Vasutasaink felkészültek az őszi csúcsforgalomra „Haladó hagyomány” a vasútnál szeptember elején kezdődő őszi csúcsforgalom. Vasutas dolgozóink - az el­múlt évek tapasztalatainak birtokában — mondhatjuk — derűlátással tekintenek e soronlévő erőpróba elé is. A felkészülés régóta tart, amin főleg azt értjük, hogy az el­múlt hónapokban, így au­gusztusban is nagyszerű eredmények születtek, amit a menetidő előírásszerinti be­tartása. mellett különöskép­pen a teherárúszállítási terv túlteljesítésében tudunk le­mérni, például a szolnoki ál­lomáson. Mégis, ha alaposabban megvizsgáljuk az idén az őszi csúcsforgalmat, lénye­ges eltéréseket is tapasztal­hatunk az elmúlt szeptembe­rekhez, illetve őszökhöz vi­szonyítva. Mindenekelőtt azt, hogy a régi értelemben már nem beszélhetünk őszi csúcsfor­galomról. Mert ami. mondjuk tavaly ősszel rekord volt. az az eredmény az idén egész év­ben állandósult teljesítmény lett, tehát nincs olyan jelen­tős különbség ma már az őszi és a többi évszak teherfor­galma között, mint volt ré­gen, — kivéve januárt—feb­ruárt. Az érem másik oldala vi­szont az, hogy a vártnál jobb cukorrépatermés ered­ményeként 20—25 százalék­kal nagyobb lesz az idén az őszi csúcsforgalom, mint egy évvel ezelőtt. Hozzá kell tennünk ehhez, hogy a va­sút a megnövekedett felada­toknak a jelenlegi, az eddig meglévő létszámmal és ko­csiparkkal tesz eleget. Ez azt jelenti például, hogy a szol­noki, selypi és a hatvani cu­korgyárba „utazó” cukorrépa szállítását a teherkocsik ma­ximális raksúlyának kihasz­nálásával, a menetrendszerű­ség betartásával kell elsősor­ban biztosítani. Az őszi csúcsforgalom za­vartalan lebonyolítását egyéb intézkedések is segítik. A szolnoki állomáson például vágány javításokat hajtottak végre, a gurítódombon pedig 14 kitérőt (váltót) teljesen ki­cseréltek. Ezáltal a gurító az eddigi 2400-al szemben 2500 kocsit továbbít 24 óra alatt. A korszerűsítési és szerve­zési jellegű előkészületeken kívül meg kell még említe­nünk más lehetőségeket is, amelyek szintén biztosítékot nyújtanak a sikeres őszi for­galomhoz. Először is azt az erkölcsi erőt és" követel­ményt, amit például a szol­noki állomásnak a legutóbbi — sorrendben már negyedik — élüzem címmel való ki­tüntetése jelent. A vasuta­sok az idei őszön is rá akar­nak szolgálni a további er­kölcsi elismerésre. Fontos ösztönzőerő még, hogy a szállítási tonnaterv teljesí­tésétől is függ az üzemi ré­szesedés. Más szolgálati ágak és a szállíttató felek jó, — vagy rossz munkája szintén befolyásolja az eredmé­nyes munkát. Vonatkozik ez a pálya- fenntartási, a vontatási dol­gozókra, a műhelyszolgálat­ra és természetesen a for­galmi szolgálatra is — szol­noki viszonylatban mintegy 5000 vasutasra. A vontatási szolgálat ed­dig is megtette a magáét, A szolnoki Járműjavító­ra szintén nagy feladat há­rul, amikor a vasút időben kéri a kijavított teherkocsi­kat az üzem dolgozóitól. A szükséges kocsipark biz­tosítása mellett ki kell még emelnünk a szolnoki vasút­állomás dolgozóinak nagy­jelentőségű munkaver- senyvállalásait. Azt, hogy a teherkocsik menetrendszerű forgalmánál a megnövekedett feladatok ellenére az előírt (és az ed­dig elért) 75 százalékos szin­tet 80 százalékra kívánják teljesíteni az őszi csúcsforga­lom idején, a személyszállí­tás menetrendszerűségénél pedig 100 százalékot akar­nak elérni. B. Gy. mégcsafe munkát, kenyeret követelnek, de az Oktogon és a Körönd között már re­meg a levegő az elektromos­ságtól. Az indulatok egyre tüzesebbek. A kommunisták a tömegben röpcédulákat osztogatnak, s a tömeg elrej­ti őket a spiclik elől. Itt már a jelszavak is ha- tározottabbak: „Munkanél­küli segélyt!” „Éljen a Szov­jetunió” „Le a szociál-fasisz- tákkal”. Kiérnek a Városligetbe. A székekből és padokból percek alatt barikádok épül­nek a rendőrlovak' ellen. A csendőrség páncélautókkal vonul fel és körülzárja a tüntető tömeget. Kőzápor fo­gadja őket. A tömeget csend­re intő szocdem vezéreket, Deák Lajost, Kiár Zoltánt megverik, autójukat felborít­ják és felgyújtják. Lovas­rendőrök indulnak támadás­ba. Kőzápor hull rájuk. A rendőrparancsnok sortüzet vezényel. A munkások közül sokan véresen esnek össze. Üsd az árulót! Peyer határozottan akar fellépni. A barikádhoz lép és eajátkezűleg bontani kezdi. A tömeg felmorajlik. „Üsd az árulót’*— kiáltják, körül­veszik Peyert és megverik. A rendőrség csak nagynehe- zen tudja megmenteni a munkások kezéből a „mun­kásvezért’*. Egyre hevesebb a harc. Ha az egyik utcán beszorítják a tüntetőket, a másikon vissza­térnek. A Szondi utcában ba­rikád épül utcakövekből. $ így folyt a tüntetés késő délutánig, amíg a csend­őröknek és rendőröknek si­került egymástól szétsza­kítani, kis csoportokra tö­redezni a tüntetőket, így lett a szociáldemok­raták által szervezett és meg­hirdetett „munkásséta” — a kommunista párt jóvoltából a magyar munkásmozgalom forradalmi megmozdulásának napja. C Vártam. — Emberek, itt magukról van szó, meg a gyere­kekről. En tudom, milyen értelmes fiúk, lányok. A szü­lőkre ütöttek. Rájuk gondoljanak még akkor is, ha pil­lanatnyilag fájna ez. Csend. Újrakezdem. — Ne féljenek. Ismernek engem, rosszat nem aján­lanék. Leszegték a fejüket. Egyikük a padlót vizsgálgatta már hosszabb ideje tüzetesebben, másikuk a pad tám­láját babrálta a kezével. Konokul csüngtek alá a szalma- szín hajzatú kobakok a padsorokban. A hátulülők félig hunyt tekintettel a tanterem ajtót is célozgatták■ Moz­dulni azért nem mozdult senki. De szólni se akartak. Kínos percek telhettek el. Végre köhécselni kezd valaki. Oda nézek. Ki lehet az? Az öreg Hanuszka krákog. Hanuszka Péter, — Akar valamit mondani, Péter bácsi? Elvörösödik az öreg. Aztán komótosan, szemérmesen kikászálódik a pádból. Ilyen szégyenlősen állhatott fel, sok-sok évvel ezelőtt is, mikor felelésre szólította taní­tója, tán ugyanebből a pádból. Hány éve lehetett az. Hiszen, mint a tél, olyan fehér a haja, a bajusza is. Görbén áll, mint a korhadó fa, ami fölött sok-sok vihar elvonult már. — Akarok. Körülnéz. — A tanító úr könnyen beszél, megvan a kenyere. De én oda ülhetek-e majd az asztalához, ha nem lesz mit ennem. Közbeszólok. — Hova gondol, hogy mondhat ilyet. Nagy zúgás támadt erre. A visszafojtott indulat egyszerre kitört. — Igaza van, hagyják beszélni, Péter bácsi folytatta. — Mert rajtam mit vesznek már. Az én kezembül örökre kiesett a kapa. Abbúl a kis földembül eltartot­tam magam idáig. Haszonbérbe megmunkálták. Egész életemben arra vártam, öregségemre majd megbecsül érte valaki. De ha még ezt is elveszik tőlem? Elhalványult n hangja. Remegett. Messzibbre állt hozzám, nem láttam a szemét. Csak onnan tudtam, mi történhetett, a kez>fejével, mindkét szeme alját meg­törölte. Láttam, Acél András homlokán összeszaladtak a ráncok. Acél András üzemi munkás a közeli városban. Azért jött ki, hogy segítsen a szövetkezet alapításban. Tegnap este még Karkus Sándor, Juhász Vince azt mondták: ma este felállnak, bejelentik, ők belépnek a szövetkezetbe, Csalódtunk. Egymást lesték csupán. Hazai kenyér Ez kellett csak. Bizonygatott, érvelt Acél András, az lenne a szégyen, ha nem tartaná a szövetkezet Péter bácsit. Karkus Sándornak, Juhász Vincének is megjött a hangja. Ne féljen Péter bácsi, majd így, majd úgy. Hiába. Ezen az estén már nem lehetett okosan beszélni az emberekkel. Az öreg elérzékenyülése felkavarta az idegüket. A kudarc engem is elkeserített. A gyűlés végén félrehívtam az öreget. — Az istenit magának, legalább hallgatott volna, mindent elrontott * A Vörös Hajnal valóban nehezen kezdett. Vetőma­got, fogatot mégcsak összeadtak a gazdák, de se épület, se jószágállomány semmi. Hetek teltek, míg naponkénti gyűlésezéssel, család- látogatással, más falu szövetkezeteinek megtekintésé­vel szót értettünk. Acél Andrást, aki azon a napon ép­pen harmadik éjszaka nem feküdt már le, kikérték az üzemből, itt marasztották elnöknek. Jó barátságot kötöt­tünk vele, az alakulás után sok-sok estét együtt töltöt­tünk. Okoskodtunk, variáltunk, hogy indulhatnánk a legjobban. Szóba jött az öregek ügye is. A többiek azon a véleményen voltak, előbb vessünk, építsünk, aztán helyére tesszük az öregek gondját. En, meg András erős- jiödtünk: együtt a kettőt. Létre is jött a megállapodás. Szerződés készült róla, két példányban: Egyik a szövetkezetnél maradt, a má­sikat az aggok kapták. Ott voltam a szerződések kiosz­tásánál. Látni kellett a bot segítségével kisétáló bácsik, milyen megnyugodva teszik zsebre a szerződést. A több­ség viszont gyanakodva fogadta el. Hanuszka Péter ezek­hez tartozott. Mondtam is neki, — Most már csak elégedett lehet, Péter bácsi. Legyintett. — Hetvennégy esztendő nagy idő, tanító úr. Sokszor becsaptak már engem. Nem hiszek én most sem. De meg miből is adnának, örüljenek, ha azoknak jut, akik dolgozni tudnak. Nem tudom, eszek-e még én kenyeret. A belépők egyrésze munkába sem járt rendesen. Agitáltunk, érveltünk, veszekedtünk, dicsértünk., meg­róttunk, mikor mit kívánt a helyzet. Mire a tanításnak vége lett, csak belerázódott az új gazdaság a rendbe. Akkor engem kineveztek egy másik járási székhelyre igazgatónak. Elbúcsúztam a Vörös Hajnalbeliektől. Meg­hagytam a címem, írjalak csak, hátha tudok segíteni valamiben. András Iri néhányszor, jobbára csak any- nyit: ki sem látszanak a munkából, nem tudnak meg­látogatni, ha nekem van időm, én nézzek el hozzájuk. Telefonon is kerestük egymást, megegyeztünk, ha erre lesz járójuk, felkeresnek. De úgylátszik, nem akadt erre útjuk. Azóta sem találkoztam eggyel se közülük. Hanem a múltkor... Késő délután erősen megnyomják a lakúsom csen­gőjét. Nyitom az ajtót, ki lehet az. Hanuszka Péter li­heg a fáradságtól. — Hát alig tanátam a tanító úrra. Tessékelem befelé nagy örömmel, de szabódik, — Nem akartam én lábatlankodni maguknál. Az asszony tuszkolt, hogy kövessem meg a tanító urat. Lesüti a szemét. •— A tavaszi dologért. — Semmi baj, Péter bácsi, fáradjon csak be. — Hát most már kevesebb. A tanító úrnak lett igaza. Mondtam én már nekik máskor is, ne urazzanak, dehát az ilyen idős falusi emberek számára már úrnak marad a tanító, amíg csak élnek. Ültetem le, poharakat hozok, van egy kis pálinkám itthon. Hanuszka Péter csak néz rám, feszeng a széken, rakosgatja a táskáját, egyik lábától a másikig. Valami nem stimmel, semmiért nem jön be az öreg, gondolom magamban. — Egészségünkre. Meséljen a faluról. — Nagy az újság — nevet rám huncut kék szeme. — Ki vele. — Elcsépelt a Vörös Hajnal. Zsákban már az új ter­més, meg a kamrában. A hangsúlyt megnyomja. Hagyom, hagy mondja tovább. — De azt se tudja, ki kapta az első zsák búzát a faluban az idén? Kihúzza magát. — En. Egyenesen a cséplőgéptől hozták. Már megint halkul a hangja. — Micsoda öröm voTt, hallja. Az emberek kiálltak a kapuba, úgy nézték, melyik öregnek, mennyit küld a Vörös Hajnal. De azt olyan élményszerűen adja elő, hogy odakép­zelem magam a falu ismerős utcáiba. Látom a napszítta, korán ráncosodó ismerős arcok kisimuló örömét. Péter bácsi ráncigálja a batyut. — Ha zokon nem venné,( tanító úr, egy kis hazai kenyér, kóstolja meg. Az én rosszcsont asszonyom da­gasztotta az újbúzából. Leteszi elém. Pirosra sült, magas cipó. Drága, öreg Hanuszka bácsi. Hiszen még tán párolog is. BORZAK LAJOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom