Szolnok Megyei Néplap, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-22 / 224. szám
I 6 SZOLNOK MEG TEJ NÉPLAP 1960. szeptember 22. Határozat > az általános Iskolai sport fejlesztéséről Az Országos Ifjúsági Sportbizottság előterjesztésére a Magyar Testnevelési és Sporttanács elnöksége megtárgyalta és jóváhagyta az általános iskolai sport fejlesztésére, s az ezzel kapcsolatos állami és KISZ feladatokra vonatkozó javaslatot. Az általános iskolai sportban az egységes irányítás érvényesítése érdekében az elnökség úgy határozott, hogy az 1960/61. tanév kezdetétől az általános iskolai sporttevékenység vezetését, az iskolai úttörő csapatok munkájának egészébe kell beépíteni. Ezért széleskörű felvilágosító munkát kell végezni az úttörőknek, a tantestületek, iskolai igazgatók és szülők körében. Az állami támogatás fokozott növelésével, a széleskörű külső és belső társaOlimpiai élménybeszámoló Szolnokon Ma, szeptember , 22-én a BM Szolnok megyei Rendőr- főkapitányság Klub Bizottsága és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság rendezésében olimpiai élménybeszámolóra kerül sor Szolnokon, az Ady Endre művelődési otthonban 17 órai kezdettel. Előadó: Kanizsa Tivadar, a magyar olimpiai vízilabda válogatott tagja, a Szolnoki Dózsa játékosa. J Hirdetmény Közhírré teszem, hogy a Szolnok Városi Tanács 1959. évi november hó 21-én tartott ülésében alkotott 19/1957. sz. köztisztasági tanácsi rendelet 9. § (1) bekezdését módosította. A rendeletmódosítást a városi tanács VB titkárságán a hivatalos órák alatt bárki megtekintheti. Kapás Rezső VB elnök dalmi mozgalom kibontakozásával lehetőséget kell teremteni arra hogy az állam és társadalmi szervek összefogásával rendelkezésre álljanak az iskolai testneveléshez és a sportmunkához szükséges feltételek. Az általános iskolai sporttevékenység fejlesztésére vonatkozó elvek egyidejű „elfogadása mellett az MTST elnöksége — az Országos Ifjúsági Sportbizottság keretében — Országos Általános Iskolai Sporttanács felállítását határozta eL Äz új szervezeti egység kiépítésével és megerősítésével párhuzamosan a TTKI bevonásával alapos és elmélyült kutatással tisztázni kell az általános iskolai sport helyes fejlődésének tartalmi irányát, kezdve a rendszeres tevékenységtől a versenyzésbe való átmenetig. Grúziái vízilabda válogatott Szolnokon Mint már közöltük a hét végén nagyszabású nemzetközi vízilabda mérkőzésre kerül sor Szolnokon. Grúzia vízilabda válogatottja érkezik hazánkba és első mérkőzéseit Szolnokon játssza a Dózsa ellen. A nemzetközi viszonylatban is komoly tudást képviselő gruziai vízilabdázók vendégszereplése iránt élénk az érdeklődés. Az első mérkőzést szombaton délután 16 órai kezdettel játszák a Damjanich uszodában. A második találkozóra pedig vasárnap délelőtt 11.30 órakor kerül sor ugyancsak a Damjanich uszodában. A vendég csapat pénteken érkezik Szolnokra. A döntetlen eredmény igazságosabb lett Tolna Karcag — Jászkisér 3:2 (2:0), Jászkisér, 400 néző, vezette: Bállá: Gy, Karcag: Kiss — Zsíros, Tamai, Győrffi — Koós, Kovács — Kiss, Bóta, J. Nagy, Zilai, Agócs. Edző: Vona G. Jászkisér: Tari — Zs. Kiss, Ragály, Kovács — Mikes, Nagypál — Gál, Major, Bánlaki, Szirze, Szabó. Edző: Mikes T. A hazaiak kezdtek jobban s Kissnek, már az első 5 percben több ízben akadt védeni valója. A 14. percben veszélyes karcagi támadás ala kult ki, melynek végén a kapura küldött labda a rossz ütemben érkező Zs. Kissről Tari mellett a hálóba pattant. (öngól). A választáma dás során a hazaiak szögletet harcoltak ki. Bánlaki fejesét azonban Kiss szépen védte. A Első Abádszalók, utolsó Kunmadaras A kunhegyesi járási labdarugó bajnokságban legutóbb a 4. forduló mérkőzését játszották le a csapatok. Az egyes találkozókon az alábbi eredmények születtek: Tiszderzs — Bucsa 3:2 Nagykunsági ÁG-Tgyen. 3:0 Tiszaigar—Kunm. 4:2 1:1 5:1 Abádsz.—Tiszaszenti. Karcagi H.—Kenderes A negyedik forduló meglepetése, a Kenderesi MEDOSZ nagyarányú veresége a Karcagi Honvédtói, és Abádszalók l:l-es döntetlenje az újonc Tiszaszentimrei ÁG-al szemben. A negyedik forduló utón a bajnokság állása így alakult: 1» Abádszalók 4 3 1 17: 3 7 2. Nagykunsági ÁG 4 2 2 — 7: 2 6 3. Kisújszállás 3 2 1 m 13: 1 5 4. Karcagi Honvéd 3 2 1 — 12: 3 5 5. Kenderesi MEDOSZ 3 2 — 1 8: 5 4 6. Tiszaigar 4 2 — 2 8:14 4 7. Tiszaszentimre 3 — 2 1 2: 4 2 8. Tiszagyenda 4 1 — 3 11:14 2 9. Tiszaderzs 3 1 — 2 4:15 2 10. Bucsa 4—13 6:15 1 11. Kunmadaras 3 — — 3 2:14 Az eddig lejátszott mérkőzéseken tapafctaltak alapján nem mehetünk el szó nélkül a mellett a néhány hangos abádszalóki szurkoló sportszerűtlen viselkedése mellett, kik nem tudják elszívlelni csapatuk vereségét A játékvezetővel szembeni durva reklamálás helyett jobban tennék, ha SDortszerűen biztatnák együttesüket. Magatartásuk előbb, utóbb megbosszulja magát A MEZŐTÚRI GÉPÁLLOMÁS (telefon: 88). az alábbi elfekvő anyagokat ajánlja fel megvételre Állami Gazdaságoknak, Gépállomásoknak és Termelőszövetkezeiteknek: * Hoffher alkatrész: db 4 db db VL 12508 kormány oszlop 4 VL 2734 dörzsbetét fékpofával g V» S469 féktengely S Kombájn alkatrész: AC 5577 kuplung kapcsold 2 AC 22 zárófedél 18 AC 3019 motolla 5 AC 3020 lánckerék 5 AC 3018 lánckerék 6 AC 3016 fogaskerék 3 AC 2414 gumilapát 45 AC 2397 gumilapát kompi. 5 AC 3021 fogaskerék 5 AC 2264 seb.-váltóvilla 2 AC 2368 csapágyház 2 AC 3057 lánckerék 4 AC 2495 himbafed 2 AC 2166 csapágy házfedél 4 AC 2042 csapágynázfedéi 2 AC 4965 fogaskerék 2 AC 1902 csapágyház 6 AC 2406 fogaskerék 1 AC 4692 kuplung fogasker, 20 AC 619 hüvely 6 AC 3579 nútos hüvely 5 AC 2116 lánckerék 8 AC 6318 támtárcsa 8 AC 5580 ékszíjtárcsa 3 AC 403 fogaskerék 8 AC 3530 kapcsológyűrű 5 AC 1104 kosárállitó csavar 9 AC 1104/1 kosárállitó csavar 10 . .......................................... db P M 322 gyűrű P 301 ekefej 3 PR 357 csapágypersely 4 PR 631 tengely ' i PR 61Q/A tengely i Mäh iád er- alkatrészek: M 1910 külső csúszó 2 M 4811 belső csúszó 2 M 4872 állítható sín l M 4715 tartóvilla 1 M 4516 mankókerék 1 M 1008 lánckerék 2 M 4717 csap 1 Műtrágyaszóró alkatrészek: VT 29 fogaskerék 4 VT 51 persely 4 HT 28 feszítő rugó 4 HT 64 csiga 70 Vegyes alkatrészek: 413-902-62 szíjtárcsa 20 Z-157-100 ékszíjtárcsa 3 210/0011 trafó 6 V 4 210/0011 trafó 12 V 6 Rába speciál rugó köteg 2 GOG 550 dobtengely 4 900x16 gumiabroncs 2 900x16 tömlő 4 1125x24 gumiabroncs 2 1 literes kulacs 78 villanymotor GANZ 59 kw. 380 V. 1450. ford. 50 period 2 200x20 gumiköpeny szkré- per ládához 1 hm Tiszta háztartási pamutrongyot (legalább 20x20 cm-et nagyságú alsó és felsS pamutruhák, ruhadarabok és ágyneműrongyok) e kilogrammonként 5 forintért vásárol a MÉH 25- percben Gál előtt adódott nagy helyzet, de bombája a kapusba akadt el, majd Ragály könnyelmű hazaadása foglalkoztatta Tarit. A 32. percben nagy karcagi nyomás során Agócs futott el a balszélen és beadását Bóta senkitől sem zavartatva értékesítette. 2:0. A hazaiak sem adták fel a reményt, a 40. percben szabadrúgáshoz jutottak. Szabó azonban két alkalommal is a sorfalba rúgta a labdát. Szünet után az első percekben ismét karcagi támadások alakultak ki, melyeket sorra elkapkodtak. Ezt követően a hazaiak vették át a játék irányítását A karcagiak csak szórványosan vezettek veszélyes támadásokat. Az 50. percben egy vendégtámadás során egy elórevágott labdára Bóta futott rá, Tari ki jött kapujából, s a szemfüles csatár a kapus feje felett a hálóba lőtte. 3:0. A gólra a hazaiak szebbnél szebb támadásokkal válaszoltak. A 60- percben Ragály futott el, de buktatták. Mikes végezte a szabadrúgást. Mintegy 20 méterről küldött nagyerejű lövése a sorfal felett vágódott a karcagiak hálójába. 3:1. A gól „szárnyakat” adott a hazaiaknak. A vendégek teljesen beszorultak. A 65. percben egy beívelt labdát Major kapott és azt a kapuba sodorta. A kapus azonban a gólvonalról hárítani tudott. A 73. percben ll-eshez jutottak a hazaiak. Majort buktatták a 16-oson belül. A büntetőt Bánlaki végezte el. Elhamarkodottan a kapusba lőtt- Ezután a karcagiak könnyel- műsködni kezdtek. Kiss kirúgás helyett dobta a labdát, amit a szemfüles Szabó megszerzett és értékesített. 3:2. A látottak alapján a döntetlen eredmény Igazságosabb lett volna. A vendégek teljes fiatal gárdával vonultak fel, jól bírták az iramot és hamar megtalálták a rést a hazai védelmen. Bállá játékvezető határozottan, jól működött. *— Vass — Az Uipesfl Dózsa labdarúgó NB I. élén A tegnapi bajnoki forduló után az Újpesti Dózsa nagyszerű győzelmévé} a tabella élére került. A Frencváros elvesztette veretlenségét. A forduló eredményei: Ü. Dózsa— Diósgyőr 5:0 (1:0) Újpest, 1400 néző, — vezette: Páldi. GóUövő: Gőrőcs (2), Szusza (2), Halápi. Csepel—Debrecen 0:0 Csepel, 4000 néző, vezette: Bokor. Szeged — Ferencváros 2:0 (1:0) Szeged, 2200 néző, vezette: dere GóUövő: Hajós, Nemes. Pécs—Dorog 0:0 Pécs, 1600 néző, vezette: Balia B. Sporthír Kisújszállásról KisújszáUáson kilenc csapat részvételével kezdődött meg a városi labdarúgó bajnokság őszi Idényének mérkőzéssorozata. Örvendetes, hogy a bajnokságban 7 mezőgazdasági üzem szerepelteti fiataljait. A sportolók, ha itt-ott még kezdeti tudással rendelkeznek is, lelkesen küzdenek a mérkőzésen. Az eddig lejátszott mérkőzések alapján a bajnokság állása a következő: 1. Kenderes n 3 3 — — 14:1 6 2. Kíséri. G. 3 2—1 10:8 4 3. Gimnázium 2 1—1 8:4 ! 4. MAV-Kln. 2 1 1 — 4:4 2 5. Csorba! AO 2 1—1 6:6 2 6. Ksz. Ktsz 2 1—1 3:8 2 7. Nkuns. AG 2—11 2:3 1 7. Búzák. Tsz 3—12 1:8 1 í, V, Cá Ifc i _ _ 4 13 9 SZOLNOK MEGYEI FILMSZÍNHÁZAK műsora Szeptember 23—25: Abádszalók 22—23 Szegény gazdagok — 10 24—25 A kör — 10 Matiné: 25. Kék kereszt Besenyszög 23—25 A szalmaözvegy — 14 Matiné: 25. Kémek a Tiszánál Cibakháza 23—25 Két fiú, eg ykislány — Kn. Matiné: 25. Díszelőadás Fegyvernek 23—25 Horgász a pácban — Kn. Matiné: 25. Igor és társai Jánoshlda 22—23 Hálátlanság — Kn. 24—25 Sajpan utolsó asszonya /*■* 18 Matiné: 25. A folyón túl Jászalsőszentgyörgy 22—23 A tisztességtudó utcalány m 18 24—25 Hálátlanság — Kn. Matiné: 25. Igor és társai Jászapáti 22—25 Hárman jöttek az erdőből, Kn. Matiné: 25. Razzia Jászárokszállás 23—25 Fényes esküvő — 10 Matiné: 25. Dollárpapa Jászberény Lehel 22—25 Rangon alul — 14 Matiné: 25. A harangok Rómába mentek Jászberény Kert 22—25 Kopogd le a fán — 14 Jászdózsa 22—23 Sajpan utolsó asszonya — 18 24—25 A tisztességtudó utcalány — 18 Matiné: 25. Karneváli éjszaka Jászfényszaru 23—25 szomjúság — Kn. Matiné: 25. Bógáncs Jászjákóhalma 23—25 A rövidnadrágos ember — 10 Matiné: 25. A császár parancsára Jászkisér 23—25 -Sikoly az utcáról — 14 Matiné: 25. A kis detektívek Jászladány 23—25 A diadalmas Olimpia -* Kn. Matiné: 25. A sas fia Kenderes 23—25 Az utolsó visszatérés “ 14 Matiné: 25. A gitáros lány Kengyel 23—25 Ember az égben — Kn. Matiné: 25. Az eltűnt kapitány Jászárokszállás 23—25 Különös hajótöröttek — Kn. Matiné: 25. Nehéz anya nélkül Kunhegyes 22—25 A nagy kék országút — 18 Matiné: 25. A pacsirta Kunmadaras 23—25 Kilenc élet — 14 Matiné: 25. Az ördögi kör Kunszentmárton 22—25 Egrenyíló ablak — 14 Matiné: 25. A csend világa Mezőtúr Dózsa 22—25 A szél — 10 Matiné: 25. Amigo Mezőtúr Szabadság 22—25 Fapados szerelem — 14 (szv.) Öcsöd 23—25 A meztelen igazság — Kn. Matiné: 25. A harag napja t Rákóczifalva 23—25 A csodálatos malom — Kn. Matiné: 25. A zöld völgy Szolnok V. Cs. 22—25 Elloptak egy villamost — Kn, Szolnok Tisza 22—28 A spessartí fogadó — 10 (szv.) Matiné: 25. En, és a nagyapám Szolnok Kert 22—25 A vörös levelek — Kn. Szolnok Máv kult. o. 23—25 ítélet magánügyben -« M Tiszaföldvár 23—25 A Blum ügy — 14 Matiné: 25. Többé nem balkezes Tiszafüred 22—25 Ingovány — 14 (szv.) Matiné: 25. Szent Péter esernyője Tiszakürt 24—25 Nyomorultak I. — 10 Matiné: 25. Tanár úr kérem Tmlklós Dőzsa 22—25 A szultán fogságában ss M Maöné: 25. A benderáthi eset Tmlklós Kert 22—25 Fatima — Kn. Túrkeve 22—25 A béke első napja — 10 Matiné: 25. Egy halálraítélt megszökött. Cjszász 23—25 Egy kislány keresi aa édesapját Matiné: 25. Karnevéü éjszaka Karcag Déryné 22—25 Életem árán — 10 Matiné: 25, Neveletlen kiskacsa (apróhirdetések) FEHÉRNEMŰ javításra válltömő készítésre 30—35 dolgozót felvesz a Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet. Szolnok, Irodaház fszt. 2. sz. BEKÖLTÖZHETŐ szoba kony- hás félházrész külön bejárattal 100 n-öl telekkel 15 000-ért eladó. Szolnok, Bem u. 1. _____ HA ROMSZOBÁS összkomfortos különálló házrész eladó, cserével beköltözhető. Szolnok, Keskeny János utca 10. VASBETON mélyépítési munkák kivitelezésében Jártas technikusokat építésvezetői beosztásba azonnal alkalmazunk. — Szolnok megyei Útépítő Vállalat. Szolnok, József Attila u. 89. TÖBBEVES gyakorlattal elhelyezkednék adminisztratív munkakörben Kisújszálláson. „Jó gépiró’! jeligére a Kiadóban. A SZOLNOKI Építőipari és Javító Vállalat nádfedő szakmunkásokat vesz fel helybeli építkezéshez. — Jelentkezni lehet. Szolnok, Irodaház, L e. 13. számú ajtó. EGY szoba, konyha, speizes családi ház olcsón eladó. Érdeklődni lehet: Arany János utca 10 szám alattí ELADÓ, vagy kőnyvjóváirással átadó GWOLF alacsony, magas nyomású félstabil gőzgép. Kiválóan alkalmas gőzfűtésre. Községgazdálkodási Vállalat, Tő- rökszentmiklós. GEPALLOMASOKI Állami Gazdaságok figyelem 1 750 kőbcen- tiz ZUNDAPP oldalkocsis motorkerékpár — könyvjóváírással szóló motorkerékpárra, Pannóniára, vagy 125 köbcentis Da- nuviára elcserélhető. Gépállomás, Cibakháza. Telefon: 11. KÉTSZOBÁS családi ház eladó, beköltözhető. Érdeklődni: Szolnok Szabadság tér 2. EL emelet 10. Sípos. BEKÖLTÖZHETŐ kétezobás családi ház melléképületekkel és 1000 n-öl gyümölcsössel eladó. Szandaszöllős, Rokkant föld 0. JO karban lévő DANUVIA eladó. Szolnok, Vöröscsillag u. 29., fsz. 4. SZÉP nagy fllodendron eladó. Tiszaföldvár, Kossuth u. 89. TELJESEN új, szép nagy háló- szobabútor eladó. — Szolnok, Kossuth Lajos u. 27., n. m. 5. (Óra- és Ékszer bolt melleti új épület), A SZÓI.NŐK MEGYEI TALAJERÖGAZDÁLKO- DÄSI VÄLLALAT Szolnok, Nád utca L Megvételre felajánl; l db felújított „Tátraplán“mot orl sebességváltó nélkül és egyéb „Tátraplán“ gépkocsi-alkatrészeket Érdeklődni lehet levélben vagy személyesen. Szolnok, Nád u. 1 Tel.: 23-02. A Szolnoki Rádió műsora 223 méter — 19.S0—20.30-ig „Hangos Újság” a rádió zenés riportműsora a megye ifjúságának. — A SZIGLIGETI Színház mai műsora (22-én) 7 órakor a „Cigánybáró”. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás- oárt Szolnok megyei Bizottsági és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztői Varga József Szerkesztőségi Szolnok, [rodanaz. L emele- Telefon: 2Ő—93. 23—20. 20—«9 Cladja a Szolnok megyei Népiat .'*• Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatalt Szolnok, (rodanaz. fszt 3. Telefoni 20—94 A lapot előfizetésben ea árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták tér- lesztlk. A lap előfizetés) dl)» agy bóra U.— SH. Előfizethet/ bármely postahivatalnál éa kézbesítőnél. Szolnoki Nvomda víllalr- 1960. szeptember )9. — 3299 Felelős nyomda vezetőt Mészáros Sándoi d AC 5321 csatlakoző csavar 6 AC 1107 kosárállító rugó s AC 4727 kaszafej a AC 4696 lánckerék aggyal 6 AC 4674 lánckerék aggyal 7 DT alkatrész: DT felfüggesztő gumiágy 3 DT 19-F-44 tolóvilla 5 DT vízkeverő lapát s DT 34-A-43 gyűrű S Dixtiller alkatrészek; ET 542 kiemelő keret 4 ET 4334 kapcsoló kilincs 18 Silókombájn alkatrészek: SzJS 1055 csapágyház 5 SzJS 115/1 csapágyház 10 SzJS 107 lánckerék 4 SzJS 1960 lánckerék 5 SzJS 1953 védőujj 4 SzMN 1019 fogaskerék S SzMN 5/8 feszítőcsapágy 4 Eke alkatrészek: TE 2014 barázdaker. teng. persely 8 TE 2059 csapágypereeiy 15 TE 2094 persely 20 TE 4240 tarlóspersely 32 TE 4385 emelőkar 13 TE 2266 rugó 10 PM 353 köröm 7 PM 857 csapágybetét 4