Szolnok Megyei Néplap, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-24 / 199. szám
fi SZOLNOK MEGTEI NÉPLAP 1960. augusztus 34 A megyei labdarúgó bajnokságért j ászkisér—Tiszai öld vár 3:1 (3:0) J ászkisér, 800 néző, vezette: Polgár. Jászkisér: Major Hl. —. Zsikis, Bánlaki, Kovács I. — Major II., Szirza — Gál, Major I., Ragály, Mikes, Szabó. Edző: Mikes Tibor. Tiszafiildvár: Tóth — Nyitrai, Szécsi, Szántai — Lakatos, Sági — Eszteró, Bállá, Kává- so. Nagy, KupeczkL Edző: Ecseki István. Váltakozó játékkal kezdődött a mérkőzés. Mindkét csapat idegesen kezdett. A hazaiak találtak először magukra. A 15. percben Gál futott el a szélen, beadását Ragály a hálóba továbbította. 1:0. Erősödött a hazaiak fölénye. Ragály a 17. percben .nagy helyzetből fölé lőtt. Ezután a vendégek Is több támadást vezettek. A 20. percben sikerült szögletet elémiök. Nagy kavarodás támadt a jászktséri kapunál, végül a védelem tisztázott. A 24. percben Szabó futott el a labdával, beadását Ragály elcsípte és értékesítette, 2:0. A tiszaföldvá- riak csak szórványosan és erőtlenül támadtak. Fokozódott a kísérlek fölénye. A 44. percben egy hazai támadás során Ragály kapta középen a labdát, a védőket is kicselezte, Tóth kifutott elébe, összeütköztek, de a középcsatárnak sikerült a labdát a hálóba továbbítani, 8:0. Ragályt levitték a pályáról és az első félidőben már nem Is tért vissza. A második félidő ellentétese volt az elsőnek. A hazaiak mintha megelégedtek volna a három gólos vezetéssel. Mindjobban kitűnt a tiszaföldváriak fölénye. Major m. több alkalommal kifutással mentett. Szabadrúgások jelezték a vendégek fölényét, de ezeket sorra elhamarkodták. A 75. percben ismét feljöttek a kísérlek, és Major I. nagy lövése a kapufáról pattant vissza, majd Szabó bombáját nagy bravúrral nyomta szögletre Tóth. A 84. percben született meg a második félidő egyetlen gólja. Szép vendég összjáték után Eszteró futott el és 20 méterről hatalmas lövést küldött a jobb sarokba, 3:1; A < mérkőzés befejezéséig több bele- menés jellemezte a játékot mindkét fél részéről, de az eredmény már nem változott. Góllövők: Ragály 3, illetve: Eszteró. Jók: Szírre, Ragály (sérüléséig a mezőny legjobbja). Major ni.. Bánlaki, Illetve: Szántai, Tóth, Kávási. — Vass — * Szolnoki Kinizsi—Kunszentmártoni MTE 2:0 (2:0) Kunszentmárton, 400 néző. Vezette: Domokos (Gyula). Kinizsi: Kóródi — Gyémánt X-, Szabó, Mátyus — Gyémánt H., Sokvári — Szabados, Géczi A., Munkácsi, Kolláth, I’eigL Edző: Csabai J. MTE: Szabó — Földi, Hegedűs, Gyenes — Bozsik, Pintér — Harangozó, Imrei, Kovács, Vágó, Csornán. Edző: Vecseri Énre. Már az első percekben feltűnt a szolnokiak szép adogatásokkal szőtt, tervszerű támadása, de a helyi védők sem voltak restek és nem engedték lövőhelyzetbe jutni őket. Sokáig váltakozó játék folyt, de a kapuk közelében nem történt említésre méltó esemény, míg a 18. percben megszökött az egyik szolnoki csatár és a 16-osig elébe futó Szabó feje fölött ügyesen emelte át a labdát, amely lassan a hálóig gurult, 1:0. A helyieket kissé mozgékonyabbá tette a kapott gól és Harangozó, Kovács összjáték után Imrei elől Kóródi bravúros lefutással ütötte el a labdát. A gyors egy-két hosszú leadás után Munkácsi tisztán kapta a labdát, már mindenki gólt látott, de a kaputól 7 méternyiről leadott lövését Szabó lábbal hárította. Sok támadást vezet a Kinizsi, sokszor jutnak a kapuhoz, de csatáraik nem Jól irányoznak, vagy Szabó zsákmánya lesz lövésük. A 40. percben egy távolról leadott Kinizsi lövést a napbanéző Szabó magasra föltolja és a földre eső labda átpattan a gólvonalon, 2:0. Fordulás után a helyiek támadtak, feltűntek ekkor Bozsik és Pintér jő labdáikkal. A Csornán—Vágó balszámy is többször veszélyesen közelítette a kaput, de gólt elérni nem sikerült. Amikor a helyiek nyomása alább hagyott, változatossá, de élvezetessé vált a játék. Sok szép támadást indított a Kinizsi, míg a helyiek lefutásokkal veszély ezKeresse fel a kisipari kiállítást Szolnokon a Szakszervezetek Kultúrházában (Ság- vári Endre út 14—16) — augusztus 24—30-ig. Nézze meg a TŰRKEVEI CIPÉSZ KTSZ cipőit —* Reméljük, igényelnek megfelelő szép modelleket talál. Túrkevei Cipész KTSZ a vevők szolgálatában. tettek. A 80. percben Harangozó futott el, messzire maga mögött hagyva a védőket. A lekeresztezni igyekvő középhátvéd is mögé futott, utána iramodott és nem sikerült becsúszása következtében Harangozó nagyot esett a büntetőn belül. Kóródi szedte fel a labdát. A mérkőzés végéig mindkét fél lelkesen küzdött. A Kinizsi sok szépen felépített támadásából több gól születhetett volrta. Jók: Munkácsi, Géczi I., Sokvári, Illetve: Imrei, Bozsik, Hegedűs, Harangozó. A játékvezetőnek olyan sok téves ítélete volt, hogy egyik partjelző ezt megunva, több esetben kihívta ítélete megváltoztatására. Kinizsi ifi—MTE ifi 3:1 Lázi -4 • Szolnoki Vasutas—Karcagi MEDOSZ 1:0 (1:0) Szolnok, Vasutas pálya, 300 néző. Vezette: Lesán. Szolnoki Vasutas: Palotai — Torna, Grámán, Kovács — Sági, Mészáros — Cseh, Rontó, Retkes, Hamar és Simon. Karcag: Kis n. — Varga, Zsíros, Kovács II; — Zilahi, Tárnái — Kis I., Bóta, Kovács L, J. Nagy, Szabó IV. Közepes színvonalú mérkőzést vívott a két csapat. Kezdés után a vendégcsapat Vezetett támadást a helyi csapat kapujára. A vasutasok ellentámadása során Rontó hosszú labdával szöktette a jobb szélsőt, aki nem tudott lövőhelyzetbe kerülni. A labda az ötös vonalán Hamar elé pattant, aki élesen a léc alá vágta a labdát. így a 2. percben a vasutas csapat vezetett l:0-ra. Gól után a karcagiak támadtak többet, de a helyzeteket a vasutas védelem hárítani tudta. Nagyszerűen hárított több gólhelyzetet Palotai, aki szükségkapusként szerepelt a vasutas csapatban. A 15. percben Hamar, majd Retkes hagyott ki nagy gólhelyzetet, de az eredmény a félidőig nem változott. A második félidő karcagi támadásokkal kezdődött. Tervszerűen támadott a vendégcsapat, de gólt elérni nem tudtak. A 20. perc után a vasutasok kerültek fölénybe. Retkes, majd Simon előtt kínálkozott gólhelyzet, de mindkét csatár elhibázta azt. A 80. percben Rontó alsó sarokba tartó lövését Kis IL szögletre hárította. Az utolsó S percben a vendégcsapat veszélyesen támadta a vasutasok kapuját, de nem sikerült az egyik pontot sem megszerezniük. — Összefoglalva: Csapkodó játékot mutatott mindkét csapat. A karcagiak Játéka tervszerűbb volt. A helyi csapat — helyzetei alapján — nagyobb arányban is győzhetett volna. Játék alapján a döntetlent mondhatnánk igazságosnak. A Játékvezetői hármas Jól látta el feladatát. Góllövő: Hamar. Jók a Vasutas csapatból: Palotai, Mé- sáros és Hamar, Illetve: Kis n., Bóta, J. Nagy, ZilahL Szolnoki Vasutas ifi—Karcagi MEDOSZ ifi 2:2. 4— Lauer — Mezőtúri Honvéd—Fegyvernek 3:0 (1:0) Mezőtúr, vezette: Szentesi: A hazai együttes a következő ösz- szeállításban lépett pályára: Demjén — Molnár, Gáspár, Ma- nert — Dlósi, Nagy — Sebe, TuA megyei labdarúgó bajnokság állása a harmadik forduló után-i. Jászapáti S3-- 12: S £ 2. Kunhegyes 3 2 1 - 7: 1 E 3. Mezőtúri AFC 3 2 1 - 5: 1 £ 4. Jászklsér 3 3-1 8: 6 4 5. Szó. Vasutas 8 1 2 - 3: 2 4 8. Szó. Kinizsi 2 11- 2: 0 3 7. M.-túrl Honv, 3 111 5: 3 3 8. Karcag 3 111 6:4 5 9. J.-árokszáilás 3 111 7: 6 3 .0. Uj szász 3 111 6: 5 3 .1. Fegyvernek 2 1-1 8: 3 : 12. SZÓ. MÁV H. 3 1-2 5: 6 3 13. Tiszaföldvár 3-12 3: 8 1 14. Kszt.-márton 3-12 2: 7 1 L5. T.m. Vasas 3 - 1 2 1: 9 3 16. Jb. Vasas ZL t - - 3 0:11 ■ Villanymotorok tekercselését, villany hegesztő, porszívó, — mosógép, autó dinamó speciális javítását, tekercselését rövid határidőre vállaljuk. Kunszentmártoni Vegyes Kisipari Termelőszövetkezet, Kossuth bajos u. 8« Tél.: 96. ral, Márkus; Serbán, Galicza. A hazai csapat nagy lelkesedéssel kezdett. A vendégek teljesen beszorultak. Egymást követték a formás támadások, de a góllövés nem ment a csatároknak. A legjobb helyzeteket is elkapkodták. A 20. percben egy honvéd támadás során a vendégvédelem liest vétett. Dlósi állt a labdának, de azt kapu mellé lőtte. Továbbra Is a Honvéd rohamozott. A szórványos fegyvernek! támadások nem jelentettek veszélyt. A 30. percben Sebe erős lövése kötött ki a hálóba, 1:0. A második félidőben ugyancsak Honvéd fölénnyel kezdődött a játék. — Ennek során előbb Márkus, majd Túri lövése kötött ki a fegyvemekiek hálójában, 3:0. A fegyvemekiek csak kitűnően védő kapusuknak köszönhetik, hogy elkerülték a nagyobb gól- arányú vereséget. Jók: sebe, Túrái, Serbán, Galicza, illetve: a vendégcsapat kapusa. — K. I. — Labdarúgó szakosztályvezetők figyelmébe! A Megyei Labdarúgó Szövetség csütörtökön (augusztus 25-én) értekezletet tart a megyei első osztályban szereplő csapatok intézői részére. Itt beszélik meg, a bajnoksággal kapcsolatos soron- következő legfontosabb tennivalókat. Az értekezletre a megyei TST helyiségében 18 órai kezdettel kerül sor. A megyei L osztályú csapatok Intézőinek a megjelenése kötelező. Az olimpia legidősebb női versenyzője Az olimpiai játékok legidősebb női résztvevője a 65 esztendős angol Brenda Williams lesz. Az Idős hölgy, akin egyáltalán nem látszik meg kora, a lovascsapat tagja lesz. „Természetesen a lónak fiatalabbnak kell lennie': — Jelentette ki egy beszélgetés során. A versenyen saját nevelésű 3 esztendős lovával vesz részt, amellyel már hat ízben szerepelt és mind a hatszor díjat nyert. („Frankfurter Allgemeine Zeitung'!-ból). Készítesse ruháit a Törökszentmiklósi Ruházati Ktsz férfi-női részlegeiben Anyagok nagy választékban megrendelőink rendelkezésére áünak. Mérték utáni fazon munkát , hozott anyagból is vállalunk. Tekintse meg S2»lnokon (a Szakszervezetek Megyei Székházában, Ságvári Endre út 14—16 sz.) augusztus 24-től 30-ig kiállított minta munkáinkat Törökszentmiklósi Építőipari Ktsz Malinovszki út 8. Telefon; 139. Szövetkezetünk a termelő- szövetkezetek részére, kivitelez állatférőhelyeket, a lakosság részére kislakások építését — tervezéstől a kulcsátadásig. Feltétlenül tekintse meg Szolnokon a Szakszervezetek Szék házában a kiállításon kész munkáink fény- képfelvételeit. Ma: a Csepeli Vasas NB l-es labdarúgói Mezőtúron A Csepeli Vasas NB I-es labdarúgó csapata ma délután Mezőtúron vendégszerepei. Ellenfelük a helybeli Honvéd megyei bajnokságban szereplő, jó képességű együttese lesz. A két csapat találkozójára 17 órai kezdettel kerül sor a városi sporttelepen. A labdarúgó NB III-ért Orosháza—Martfű 2:1 (1:1) Martfű, 1200 néző. Vezette: Bokor. Orosháza: Kucsera — Perjési, Basek, Fiam — Berta, Dudás — Kollár, Rozsnyal Gera, Túri-, Csömör. Martfű: Csendes — Böjti, Seres, Gulyás — Sütő, Mészáros — Pálinkás, Nagy, Bakos, Molnár, Mező teleki. Az első félidőben a hazai csapat tartalékosán, is egyenrangú ellenfele volt az NB II-ből visszakerült orosháziaknak. A 30. percben Mészáros jobb felső sarkos lövése a hálóba gurult. 0:1. A gól után élénkült az iram. Több támadást vezetett mindkét csapat, de csak az első 45- perc útol- só másodpercében született eredmény, Gera révén. 1:1. Forduló után a vendégek középhátvédjének vezetésével rendre visszaverték a hazaiak támadását és a visszaeső, gyengén játszó martfűiek hálóját Rozsnyai a 75. percben újabb gólall terhelte meg. 2:1, A vendégek ezután biztonságjátékot játszottak, de ennek ellenére még mindig mezőnyfölényben voltak a hazaiakkal szemben. Jók: Basek, Dudás, Rozsnyai, Gera, illetve: Seres, Mészáros, Nagy, Mezőteleki. 4— Trencsényi — Olimpiai morzsák A római olimpiai játékokon résztvevő magyar sportolók második nagyobb csoportja ma utazik el Budapestről. Az IL—18-as külön repülőgéppel ezúttal 72 versenyző, illetve szakvezető utazik Rómába. A sportküldöttség tagjai 21 vívó, 15 kajak-kenu versenyző, 4 öttusázó, 7 úszó és 3 atléta. * Az MTI kiküldött munkatársa jelenti: A vízilabda sorsolás nyilvánossá vált, — pontos időpontokkal, eszerint a magyar csapat 26-án játsz- sza első mérkőzését 23.40 órakor az Egyesült Államok ellen, 27-én a Magyarország— Belgium 22.50, 29-én pedig a csoportbeli utolsó mérkőzés, a magyar—francia találkozó 22 órakor kezdődik. Rómába érkezett Vlagyimir Kuc, a melboumei olimpia dicső bajnoka, „csodafutója” egy 80 tagú túrista csoporttal. Elmondta, hogy harmincéves korában hagyta abba az aktív versenyzést. — Átadtam a helyet — mondotta — a tehetséges fiataloknak. Át is vették a stafétabotot. Remélem sikerük lesz. Egy emlékeztető Melbourne végső eredményére, az arany, ezüst és bronzérmek számát illetően: Szovjetunió 37 29 32 Egyesült Állam. 32 25 17 Ausztrália 13 8 14 Magyarország 9 10 7 Olaszország 8 8 9 * A római játékok egyik legérdekesebb sportolója a kanadai Harry Jerome, aki eléggé üstökösszerűen robbant bele a nemzetközi atlétikai életbe. Nem sokkal a nyugatnémet Ármin Háry 10 mp-es világcsúcsa után ugyancsak ilyen idővel érkezett célba általános szenzációt keltve az öt földrészen. Harry Jerome pillanatnyilag még atlétikai „inas”, három éve még base- ballt és amerikai futballt játszott, közben azonban különböző sérülései miatt hosszabb pihenőkre kényszerült Azután gondolt egyet 8 mivel a gyorsaság volt minden erénye, átnyergelt az atléták táborába. Napi félórát edz, s a tavaszi idény kezdetén mindig hosszabb távokon versenyez. Világrekordjáról így beszélt: — Jó volt a pálya, szélcsendes az idő és jó meleg, mint Rómában. Remélem a meleg állandósul svele együtt az eredményem is marad. A Budapesti Vasas Tószegen Augusztus 2l-én került sor Tószegen az új sporttelep ünnepélyes felavatására. Ez alkalomból a Budapesti Vasas NB I-es labdarúgói látogattak el a kis Szolnok megyed községbe, hogy ezáltal Is még ünnepélyesebbé tegyék az avatást és emlékezetes sportcsemegét nyújtsanak a község és a környék sportszeretőinek. A nem kis költségen és jelentős társadalmi munkával felépített korszerű pálya felavatása után, mintegy 1500 főnyi közönség előtt került sor a Bp. Vasas —Tószeg mérkőzésre. Bp. Vasas—Tószeg 16:2 (10:1) Tőszeg. Vezette: Závodszky. — Bp. vasas: Szentmihályi — Nagy, Mészöly, Ihász — Bundzsák, Be- rendl — Csordás, Kékesi, Machos, Borsos, Farkas. — Tőszeg: Salyl — Vágó, Buczkó, Sólyom — Szucsák, Kiss — Király, Pen- czi, Kovács, Csutár, Szabó. A Vasas iskolajátékával nagy tetszést válton ki. — Szebbnél szebb támadásokat vezetett és ritkán látott lövéseknek és góloknak leheteti a közönség szemMezőtúri Asztalosipari KTSZ, Rákóczi út 8. Telefon: 86. A lakosság szolgálatában áll asztalos, üveges, kárpitos és festő részlegeivel Tekintse meg Szolnokon, a Szakszervezetek Székházéban (Ságvári út 14—16) Kisipari Szövetkezetek kiállításén minta hálószoba bútorainkat. tanúja. Különösen Machos, Farkas és Bundzsák játszott szépén. A hazaiak is • derekasan küzdőt“ tek. vezettek is néhány szép támadást, melynek eredményeként két gólt is sikerült elémiök. A mérkőzés végeredményben a Vasas 16:2 arányú győzelmével végződött. A tószegiek közül Buczkó és Szabó játéka dicsérhető. A találkozó után a Vasas Játékosokat és vezetőiket a helyiek baráti vacsorán látták vendégül. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, kik forrón szeretett édesapánk, — illetve testvérünk, Bozóki László temetésén részt vettek és mély fájdalmunkat enyhítették. Ozv. Bozóki Lászlóné és családja, Szolnok. FÉRFI KÉZILABDA NB II. Martfű—Budapesti Kábel 12:9 (5:4) Meglepetésszerű, de megérdemelt győzelmet arattak a martfűiek. A csapat tagjait dicséret illeti, amiért az előre megbeszélt taktikai feladatot maradéktalanul végrehajtották. A csapat irányítója ezúttal Molnár volt, akinek bombaerős, lapos lövései sok esetben megoldhatatlan feladat elé állították a fővárosiak kapusát. Góllövők: Molnár 7, Csabai 2, Rékasi 2, Sándor 1. Jók: Molnár, a mezőny legjobbja, Varga és Rácz, NŐI KÉZILABDA MEGYEI BAJNOKSÁG Martfűi MSE—Endrődl Spartacus 8:4 (4:3) Martfű. A hazaiak megérdemelten győztek az igen szívósan küzdő endrődiek ellen* Gőllövők: Gonda 3, Trencsé- nyiné 3, Túróezi 2. IBUSZ közlemény Az augusztus 28-ra tervezett IBUSZ különvonat szeptember 4-én indul Szolnokról Miskolcra. Az indulási idő kb. fél négy, tehát a környékről a csatlakozó vonatokkal elérhető. A visszaérkezés vasárnap kb. éjfélkor lesz, ami ugyancsak biztosítja a csatlakozásokat A különvonat részvételi díja 36 forint. Jelentkezni lehat augusztus 31-ig; Törökszent- miklóson Balázs Miklósnál, a Malomipari Vállalat dolgozójánál, Szolnokon az IBUSZ irodában, ahol a kirándulással kapcsolatban bővebb felvilágosítást is nyújtanak. A vonat Űj szászon és Zagy- varékason is megáll. ( APROHIRDETESEK NAGY anyagismerettel rendelkező Szolnok területén raktámo- kí vagy anyagbeszerzői állást vállalnék. Cím a kiadóban. 145 n-öl gyümölcsös teleik eladó, Szolnok, Székely u, 16. alatt. Érdeklődni Szolnok, Móricz Zs. u. 9. alatt. CSEPEL 125-ös motorkerékpár eladó, alig használt. Homok, Döbrel J-u.3i.sz, DIÁKLÁNYOKNAK lakást adok özv. Deákné, Törökszentmiklós, Vöröshadsereg 56. sz. A JASZAPÁTI Földművesszövetkezet gyakorlattal rendelkező könyvelőt keres azonnali belé- pésseL Fizetés koUéktív szerint. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezés személyesein az FMSZ központi irodájában. GYAKORLATTAL rendelkező hengergépészt azonnali belépéssel felvesz a Szolnok megyei Útépítő Vállalat Szolnok, József Attila u. 89. KITŰNŐ tangóharmonika, száz basszusé, tokkal eladó. Érdeklődni: Kunhegyes, Kuthan u. 84. Elak Józsefnél ÜVEGES tanulót félveszek: Pintér Balázs Szolnok, Hubai u. 5. ELVESZETT 15-én este Szolnokon félpár tűsarkú fehér cipő Kérem a becsületes megtalálóját adja le a Megyei Tanács portára Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás párt Szolnok megyei Bizottság és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Varga József Szerkesztőségs Szolnok, Irodaház. L emelet Telefon: 20—93. 23—20, 20—69 Kiadja a Szolnok megyel Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, fszt, 3. Telefon: 20—94 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési díja: egy hóra 11,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél; Szolnoki Nyomda Vállalat 1960. augusztus 23. — 2913 Felelős nyomdavezető,* Mészáros SándoB etPSMí