Szolnok Megyei Néplap, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-17 / 194. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I960, augusztus IT, A labdarúgó NB 111-ért Gyulai MEDOSZ—Martfűi MSE 4:1 (1:1) Gyulán. Vezette: Horváth — Gyula: Vidó — Kiss, Pásztor, Szilágyi — Hiir.mer n., Fodor — Csűri, Himmer I., Kurta, Nagy, Nagy K. Mártid: Csendes — Papp, Seres, Mészáros — Süttő, Szűcs — Pálinkás, Nagy, Bakos, Molnár, Mezőteleki. A tartalékosán felálló vendégcsapat Jól kezdett és teljesen egyenrangú ellenfele volt, a jó- kégességű MEDOSZ-nak. A 16. percben Mo.már szép beadását a befutó Bakos Vidó mellett a jobb sarokba lőtte, Ód. A gól után nagy lendülettel Játszottak a hazaiak és Csűri beadását Nagy a bal sarokba fejelte, 1:1. — Kiegyensúlyozottabb lett a Játék. Mindkét csapat vezetett formás támadásokat, de a védelmek Jól hárítottak. A fordulás után nem változott a Játék képe. A 70. percben Mezőteleki szabadrúgása a jobb sarokban köt ki, majd a játékvezető érthetetlenül nem adta meg a gólt. Erősödött az iram, a hazai csapat durva Játékhoz folyamodott. Bakos, Pálinkás, Molnár, Mezőteleki szorult kisebb állásra. A 16. percben Nagy Károly 3 méteres lesen kapja a labdát é3 a leálló védelem mellett gólt ló, 3:1. — A meg nem adott gól és a lesgól lelkileg letörte a martfűi csapatot. így a 83. és 83. percben Nagy két góljával 4:l-re alakult a végeredmény. Góllövők: Nagy 3, Nagy K., Illetve: Bakos egyet. — Jók: Pásztor, Himmer 'U., Nagy és Kiss, illetve: Seres, Mészáros, Szűcs, Mezőteleki. — Trencsényi — * Szolnoki MTE—Hódmezővásárhelyi MTE 8:2 (2:1) Szolnok, 1200 néző. — Vezette: Hegedűs. SzMTE: Sárkány — Tó- vizl, Sári, Zalai — Papp, Danka r* Bánhidi, Pallal, Cs. Farkas, Wilisch, Pálmai. Hódmezővásárhely: Enyedi — Nagy, Kanász, Bacsa — Bordás, Salamon — Kovács, Rlsák, Nagynémedi, Rozik, Vas. * Kezdés után azonnal az MTE lépett fel támadólag. A 3. percben Pálmai lövése ad munkát Enyecjinek. A 6. percben Pálmait a 16-oson belül felvágták,* de a játékvezető sípja néma maradt. A vendégek ellentámadásokkal próbálkoznak és Nagynémedi lövése alig kerüli el Sárkány kapuját. Nehezen találnak magukra az MTE csatárok. A 13. percben születik meg az első gól. Cs. Farkas szépen iveit beadását Pallal nagyszerű lövéssel küldte a hálóba, 1:0. Az MTE csatárok- sokat kapkodnak. Bizonytalankodik a védelem, Így a vendégek kiegyenlítenek. A szabadon hagyott Rlsák hálóba fejelte a labdát, 1:1. A kiegyenlítő gól után feljönnek a vendégek és Rozik lövése veszélyezteti az MTE kapuját. Mindkét részről tervszerűtlen Játék folyik. A 39. percben Wilisch Jól eltalált labdáját Enyedi szögletre üti. A 44. percben a kaputól 18 méterre szabadrúgáshoz jüt az MTE. Pallal erős lövése a sorfal fölött vágódott a hálóba, 2:1. Szünet utár. megváltozott a játék képe. Az MTE szebbnél szebb támadásokat vezet. A 48. percben Pálmai nehéz szögből lőtt labdája védhetetlenül vágódott a hálóba, 3:1. Támad az MTE. A vendégek teljesen visszaestek. Csak szórványosan tüdnak a félpályán átmenni. Az 55. percben Bacsa a 16-oson belül kézzel ütötte le a labdát. A megítélt büntetőt Wilish értékesítette, 4:1. Két perc múlva új gól születik. Pallal fejéről Wilisch elé pattan a labda és azt kapásból küldi a hálóba, 5 SÍ. Gyönyörű gól volt. Nagy nyomás alatt áll a vendégek kapója. A 67. percben Bánhidi szögletből beívelt labdáját Wilisch magasan kiemelkedve fejelte a hálóba, 6:1. A 69. percben újabb Wiliseh-gól következik. Szépen elfutott a védők mellett és hálóba lőtte a labdát. A 86. percben Pallal egyéni teljesítményéből növeli a gólok számát. 8:1. A 88. percben a kitörő1 Risákot a védők elnyomták a 16- oson belül. A megítélt ll-est Rozik védhetetlenül értékesítette, 6:2. Az MTE az első félidőben nagyon gyengén játszott. A csatársorban nem volt meg az átütő erő. Sok volt a rossz leadás. A csapat a második félidőben magára talált és azt a játékot láthattuk, amit várunk tőlük. — A vendégcsapat az első félidőben Igen Jól Játszott A második félidőben azonban teljesen visszaestek. Jók: Pálmai, Pallal, Danka, Zalai, Illetve: Rlsák, Nagynémedi, Rozik. e- P. L «• l ovasverseny Jászárokszálláson A Jászberényi Méntelep MEDOSZ lovasszakosztálya és a Gyöngyösi MHS lovasszakosztálya Jászárokszálláson meghívásos versenyt rendezett. Sok évi szünet után most rendeztek először ismét fogatbemutatót és fogat-ügyességi versenyt is. — A szépsrémú közönség igen színvonalas küzdelemnek lehetett szemtanúja. Lelkes buzdítással és tapssal jutalmazták a heves küzdelmet vivo lovasokat és hajtókát. A jászberényi Méntelep két arab és két nagykunsági félvér, a gyöngyösi Méntelep pedig két lipplzai fogattal vett részt a bemutatón. A fogatbemutató osztatlan sikert aratott, színvonalban és stílusban pedig semmivel sem maradt 31 a mezőgazdasági kiállítások keretében megrendezett kettős fogatbemutatóktól. A Jászberényi Méntelep vezetőségétől nyert értesülésünk szerint lovasszakosztályuk a kötelező kerületi versenyeik lebonyolítása után sportköri bajnokságait megyénk különböző helyein kívánja megrendezni. Ezek keretében állami gazdaságok és tsz-ek részére kettes és többfo- gatolású stíl és népies fogat szépség- és ügyességi versenyeket is írnak ki. Ezeken a Méntelep is bemutatja a kunsági félvér és arab fogatait, utóbbi ötösfogatával Aachenben, a nemzetközi fogatversenyeken Igen értékes eredményt és helyezést ért el. A jászárokszállásl lovas- és hajtóverseny részletes eredményei a következők voltak: Ifjúsági díjugratás 18 éven aluliak részére 100 cm-es pályán: 1. Gaál Ilona Mezőhegyes lován, 2. Menyhárt Péter Dicső lován, 3. Cukk László Kutas lován (valamennyien a Jb. MEDOSZ versenyzőig Serdülő seregszemle a Damjanich Uszodában A Damjanich uszodában rendezte meg a Megyei Üszószövet- ség az utánpótlás úszók nagy seregszemléjét. Több mint 100 Induló állt rajthoz. Erősen megváltozott erőviszonyok következtében az első fordulót a Dózsa nyerte. A tavalyi győztes Honvéd a 3. lett. Az egyes számokban az alábbi eredmények születtek: 50 méter gyermek fiú gyors: 1. Perényi (Dózsa) 38.2 mp, 2. Rózsahegyi (Dózsa) 40.0 mp, 3. Szalőczkl (Dózsa) 41.5 mp. 50 méter újonc fiú gyors: 1. Halász (Dózsa) 36.6, 2. Vezsenyl (Dózsa) 37, 3. Nemes (Dózsa) 40.0, 4. Balaskó (MÁV) 42.8 mp. 50 méter serdülő fiú gyors: 1. Horváth (Dózsa) 33.2, 2. Kúti (Honvéd) 33.3, 3. Küczora (Dózsa) 33.4, 4. Katona (Dózsa) 35.6 mp. 50 méter gyermek leány mell: 1 Ka da (Dózsa) 61, 2. Hargitai (Dózsa) 63 mp. 50 méter újonc leány mell: 1/ Deés (Dózsa) 44.3, 2. Deák (Meteor) 47.2, 3. Bódi (Dózsa) 47.9 mp, 4. Vida (Dózsa) 49.6 mp. 50 méter gyermek fiú hát: l. Perényi (Dózsa) 47. 2. Grósz (Dózsa) 53.3, 3. Gulyás (MÁV) 56.2, 4. Csombok (MÁV) 59.8 mp. 50 méter újonc fiú mell: 1. Halász (Dózsa) • 45.8, 2. Nemes (Dózsa) 51, 3. Bencsik (Dózsa) 51.2, TÖRÖKSZENTMIKLÓSI CIPÉSZ KTSZ Május 1. u. 38. T.: 210. Méretes részleg: Felszabadulás u. 12. sz. Telefon: 8. Kéri kedves megrendelőit, hogy az őszi cipő javításokat és megrendeléseiket a várakozás elkerülése végett már most sürgősen adják le. 4. Vezsenyl K. (Dózsa) 52 mp, 4. Balaskó (MÁV) 52 mp. 50 méter serdülő fiú hát: 1. Katona (Dózsa) 41, 2. Horváth (Dózsa) 41.8, 3. Horváth (Dózsa) 43.6, 4. Ignácz (Meteor) 47 mp. 50 méter serdülő leány mell: 1. Kiss (Dózsa) 45, 2. Balaskó (Honvéd) 48, 2. Kolláth (Dózsa) 48, 3. Ipolyszegi (Meteor) 50 mp. 50 méter gyermek fiú mell: í. Perényi (Dózsa) 49.7, 2. Grósz (Dózsa) 49.8, 3. Halász (Dózsa) 51.8, 3. Boros (Dózsa) 51.8, 4. Kiss (MÁV) 52.6 mp. 50 méter serdülő fiú mell: 1. Turőczl (Dózsa) 41.2, 2. Kozák (Honvéd) 43, 3. Ignácz (Meteor) 45, 4. Kuczora (Dózsa) 45 mp. 56 méter újonc leány gyors: 1. Deés (Dózsa) 40, 2. Besze (Dózsa) 45.5, 3. Vlda (Dózsa) 53.9, 4. Bódi (Dózsa) 54 rhp. 50 méter gyermek fiú pillangó: 1. Rózsavölgyi (Dózsa) 52.5, 2. Halász (Dózsa) 52.8, 3. Perényi (Dózsa) 53.2, 4. Grósz . (Dózsa) 56.3 mp. 50 méter újonc fiú pillangó: l. Nemes (Dózsa) 43.8, 2. Halász (Dózsa) 45.6 mp. 58 méter újonc leány hát: 1. Deés (Dózsa) 45.2, 2. Kiss (Dózsa) 56.0 mp. 56 méter serdülő leány hát: I. Römer (Meteor) 61.2, 2. Balaskó (Honvéd) 68 mp. 50 méter serdülő fiú pillangó: 1. Kúti (Honvéd) 39.6, 2. Kuczora (Dózsa) 43.3, 3. Ignácz (Meteor) 45.6, 4. Turóczi (Dózsa) 48.6 mp. 50 méter serdülő leány pillangó: 1. Balaskó (Honvéd) 48.6, 2. Ipolyszegi (Meteor) 53 mp. 50 méter újonc leány pillangó: 1. Deák (Meteor) 55.5 mp. 4x50 méter fiú vegyesváltó: l. Dózsa I. (Katona, Turóczi, Kuczora IP, Horváth I.) 2:37.6, 2. Dózsa n. (Horváth H., Grósz, Nemes, Halász I. 2:58.2 mp. 4x50 méter leány vegyesváltó: 1. Dózsa L (Kiss, Kolláth, Besze, Deés) 3:05.8, 2. Dózsa H. (Kada, Ernst, Vlda, Bódi) 3:24.6 mp. A pontverseny végeredménye: 1. Szolnoki Dózsa 252, 2. Szolnoki Vörös Meteor 37, 3. Szolnoki Honvéd 35, 4, Szolnoki MÁV 21 ponttal, , Kezdő lovak díjugratása 100 cm-en: 1. Sziráki Lajos (Jb. MEDOSZ) Miki lován, 2. B. Ferenczi László (Jb. MEDOSZ) Kun lován, 3. Varga Béla (Gyöngyösi MHS), 4. Forgács Mihály (Gyöngyösi MHS), 5. Vlncze Miklós (Jb'. MEDOSZ) Zayd lován. Díjugratás 110 cm-es pályán: 1. Vlncze Miklós (Jb. MEDOSZ) Cukros lován, 2. Vass Alfréd (Gyöngyösi MHS), 3. Sziráki Lajos (Jb. MEDOSZ) Miki lován, 4. Tyúkod István (Gyöngyösi MHS), 5. Vass Alfréd (Gyöngyösi MHS) (második lovával). Csapatverseny 110—130 cm-es pályán: 1. Jászberényi MEDOSZ L csapata (Vlncze, Sziráki, B. Ferenczi, Cukros, Miki, Kun nevű lovaikon, 0 hibaponttal; 2. Gyöngyösi MHS I. csapata (Varga, Tyúkod, Vass) 8 hibaponttal: 3. Gyöngyösi MHS U. csapata IS hibaponttal. ügyességi hajtóverseny kettes fogatokkal: 1. Bánrévl Sándor (gyöngyösi Méntelep), 2. Sártory Endre (jászberényi Méntelep), 3. Dévai Gábor (jászberényi Méntelep). Rendőrségi felhívás Felhívom Szolnok város és járás területén mindazok figyelmét, kiknek személyi igazolványa 1960-ban lejár, s azt ezideig még nem cserélték ki, hogy augusztus 20-ig a cseréhez szükséges kérdőívet, fényképpel együtt haladéktalanul adják le a Szolnoki Városi és Járási Rendőrkapitányság 9. számú szobájában. Szolnok Városi és Járási Rendőrkapitányság Vezetője Szolnokiak az országos vidéki * úszóbajnokságon Debrecenben bonyolították le az elmúlt napokban az országos vidéki úszóbajnokságot. Megyénket a Szolnoki Honvéd, Dózsa, Vörös Meteor és MÁV versenyzők képviselték. Közülük Is legjobban a Honvéd úszók állták* meg helyüket és végeredményben a 8. helyet szerezték meg. A Dózsa a 12., a Szolnoki MÁV a 16., a Vörös Meteor pedig a 17. helyen végzett. A bajnoki döntő számokban a szolnoki versenyzők az alábbi eredményeket érték el: Tóth (HonSzerdai sportműsor 106 méter hát: véd) 1:10.4 mp. 20« méter vegyes: 8. Somkúti (Honvéd) 2:46 mp. 10« m gyors: 7. Matyó (Honvéd) i:04.7 mp. 4x10« méter . vegyesváltó: 4. Szolnoki Honvéd 4:59.2 mp, 8. Szolnoki Vörös Meteor. 200 méter női mell: 4. Juhász (Szolnoki MÁV) 3:17 mp. 4x20« méter gyorsváltó: 6. Szolnoki Vörös Meteor, 7. Szolnoki Dózsa. 400 méter gyors: 8. lass (Szolnoki Dózsa) 5:14.7 mp. 20« méter mell: 8. Urbán (Szolnoki Dózsa) 2:58 mp. 10« méter női pillangó: 5. Mészáros (Szolnoki Dózsa) 1:28.8 mp. A kísérő számokban a szolnokiak közül csak a Dózsa versenyzői Jutottak a döntőbe. Itt az alábbi eredményeket érték el: 5« méter űjonc fiú mell: 2. Halász 43.6 mp, 7. Grósz 46.6 mp. 5« méter leány gyors: «. Deés 40 mp. 5« méter újonc leány hát: 3. Deés 43.3 mp. 5« méter űjone, leány mell: 1. Deés 44.3 mp, 50 méter újonc fiú gyors; L Halász 35 mp. A labdarúgó Alkotmány- Kupáért A törökszentmiklósi járásban folyó labdarugó Alkotmány-Kupa utolsó fordulóját játszották le vasárnap. A döntőre augusztus 20-án kerül sor. Az utolsó fordulóban az alábbi eredmények születtek: Kuncsorba — Tamáspuszta 0:0. Törökszentmiklósi Gépgyár — Tiszapüspöki 1:0. S A Szolnoki Vörös Meteor (labdarúgói Fegyverseken vendégszerepeitek a helyi együttes ellen és^ 2:1 arányú győzelmet arattak. labdarúgás Budapest labdarúgó válogatottja vendégszerepei ma 17 órakor Jászberényben a Vasas NB H-es együttese ellen. A mérkőzés iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. Ez nem is csoda, hiszen a budapesti válogatottban a magyar labdarúgó sport legjobbjai kaptak helyet. A következő kiváló labdarúgókat láthatják majd a Jászberényi sportkedvelők: Szentmlhályl (Bp. Vasas), Mátrai (Ferencváros), Sípos (MTK), Ihász (Vasas), Ughi, Klei- bán (Csepel), Sándor (MTK), Machos (Vasas), Tichy (Honvéd), Molnár (MTK), Fenyvesi (Ferencváros), Gelid (MTK), Matesz (Vasas), Kocsis (Ferencváros), Fried- manszkl (Ferencváros), A Dorogi Bányász NB I-es labdarúgó csapata ma 17 órai kezdettel Mezőtúron vendégszerepei. Ellenfelük a helyi Szabó László HSE csapata lesz. Az NB I-es dorogiak vendégszereplése JS sportcsemegét Ígér a mezőtúrt sportkedvelőknek. A Szolnoki Vasutas ma dSután 17 órai kezdettel a Ceglédi Vasutas NB n-es együttesével játszik edzőmérkőzést a Vasutas sporttelepen. ÜSZAS A Megyei Üsző Szövetség ma (szerda) és csütörtökön délután 17 órai kezdettel nagyszabású úszóversenyt rendez a Damjanich uszodában. A szolnoki és a jászberényi sportkörök legjobb úszói vetélkednek majd az olimpiai számokban . megrendezésre kerülő versenyen. EDZÖMÉRKŐZÉST Játszik ma délután 16.30 órakor a Szolnoki MAY — Törökszentmiklósi Fáklya a MÁV sporttelepen. Vegle^es már a - magyar olimpiai csapat összetétele A római olimpiai játékokon résztvevő magyar sportolók az elmúlt hét végén utolsó ellenőrző versenyeiken vettek részt. Az olimpiáig többszőr már nem szerepelnek a nyilvánosság előtt. A Magyar Olimpiai Bizottság intézőbizottsága hétfőn délelőtt ülést tartott, ahol döntöttek az olimpal csapat még vitás helyeinek kérdésében. Úgy határoztak, hogy országúti kerékpárosaink nem utaznak ki. Kerékpárban tehát magyar részről egyedül Sőre János indul Rómában a pályaversenyeken. Az országúti kerékpárosok távolmaradása során megüresedett helyekre atlétákat és birkózókat jelöltek. így az eddigieken kívül a következő birkózók vesznek részt az olimpián: Rizmalyer Antal, Vattai Lászlói Kellermann József és Piti Péter. Kiegészült az atléta csapat is. A szombat, vasárnapi csehszlovák—magyar viadalom és a már korábban mutatott formák alapján a már közölteken kívül még a következő atléták utaznak Rómába: Klics Ferenc (diszkoszvetés), Balajcza Tibor (gyaloglás), Csutorás Csaba (200, 400 méteres síkfutás), Antal Mária (gerelyhajítás), valamint a női 4x100 méteres váltó: Munkácsi Antónia, Heldt Erzsébet, Bácskai Mária és Jónás Ildikó. Hétfőn már elutazott Rómába a magyar olimpiai csapat vezetői közül Eperjesi László és az MTST elnökhelyettese és Terényi Imrev a2 MTST tagja. A BM sportolók is készülnek augusztus 20-a ünneplésére A BM. szervek sportolói is méltóképpen akarják ünnepelni augusztus 20-át. Ez alkalommal nagyszabású országos uszóversenyt rendeznek Szolnokon a Damjanich uszodában délelőtt 10 órái kezdettel. E napon a BM-hez tartozó szervek legjobb úszóinak vetélkedésében gyönyörködhetnek majd Szolnok város uszósportjának hívei. Capróhirdetések) GÉPELNI tudó adminisztrátort napi 4 órás elfoglaltsággal felveszünk. Cím a kiadóban. BELSŐ ellenőrt, legalább képesített könyvelőt — felvesz szolnoki vállalat. Cím a kiadóban. MERLEGKEPES könyvelőket keres szplnokl telephelyű vállalat. Jelentkezésket: „Mérlegképes” Jeligére a szolnoki Hlrdetó Vállalathoz kérjük. _________ EP ITKEZOKI VáUalatoki Figyelem 1 Vállalunk tapasztási, sara- lási, meszelésl munkákat, vidéken is. Kérjen árajánlatot. — „TEMPO” Ksz. Szolnok, Jász- kürt u. L sz. Telefon: 23—22. ..............................UIIUUIIII.........MII............... Áll ami gazdasagok: TERMELŐSZÖVETKEZETEK! A Palotási Állami Gazdaság gépállomások: megvételre kínálja az alábbi elfehDő Cikkszém Megnevezés db Cikkszám Megnevezés db Cikkszám Megnevezés dt SzTZ. Fogaskoszorú 9 DT.S4.D.24 Rúgd SO VL.11178 Légtelenítő csavar 4 SzTZ. Tányérkerék 3 DT.18.C.9 Nyomócső * PL.3779 Rögzítőszeg 10 Sz. 80. 14405 Dörzsbetét 10 DT.24.C.S4 Körmöscsap 10 VL.9621 Rögzítőszeg 5 Sz.80. B.635 Csapszeg 4 DT.24.C.S2 Kiemelőház-kar 4 VL.9438 Rögzítőcsap 20 Z. 839 Onindítő fogask. 8 DT.24.C.81 Kiemelővilla 4 VL.11154 Hengert el 1 Z. 8082 Csavar to DT.24.E.38 Rugószem 1 VL.18162 Kapcsolószíjtárcsa 1 LB. 1532 Emelőszerkezet 1 DT. Hajtókar 4 VL. Keréktárcsa S LB. 6475 Szabályozó kap- DT.13.Dd2. Fogaskoszorű 12 VL.11086 Olajtartály 1 03016 2 DT.25.A.22 Zárólap 3 VL.1768 Fedél a kormányhoz 4 ' DT.33.A.35 Csapszeg 8 VL.963/13 Kerékagy 4 Cs.1700.16.S8 Nyomórugő 19 DT. Hengerfej fedéí 8 VL.11448 Fedél 2 :s.l700d6.26 Csapszeg 30 DT.34.A.14 Sapka W VL.11192 Fedél 2 Cs.413.905.06 Szeleprúdbetét 10 DT.413.C.34 Hüvelyes csap- VL.9546 Rögzltőív 1 Cs.1700.016.25 Csapszeg 40 ágyfedél 2 VL.1668/3 Szelepfészek 1 Cs.213.016.09 Allítócsavar 50 VL.10958 Dugócsavar 10 VL.11572 Tolórúdfej 4 Cs.1700.16.224 Kuplungbak 50 VL.8582 Adagolóék 2 VL.1711/6 Sebességváltó villa 2 Cs.413.9. 02.27 Vezérmű- VL.2739/1 Csapszeg 2 VL.1273 Tömitőtárcsa 10 fogaskerék 2 VL.9476 Alátét 10 VL.11562 Dinamóágy 2 Cs.613.101.92 Ventillátort)ak 2 VL.11404 Kilincs 5 VL.11070 Csúszógyűrű 2 Cs.1700.16.29 Kuplungház 2 VL.1197 Távtartóhüvely 1 VL.28 Dugattyú 5 A felsorolt áruk megtekinthetők a Palotási Állami Gazdaság gépműhely raktáraiban: Besenyszög—Palotás. Telefon: Szolnok 28—55. (■Nmi in iiiuiliiuiniiinn m iiiiniiii«iiiiiii«riiiHiiiiii»i<iiiNTNMÍi it ELADÓ Tlszaföldváron Körösi Csorna Sándor út 15 számú, háromszobás lakóház. Beköltözhe- tő, SZOLNOKON ötszobás családi ház, 2 szoba beköltőzhetőséggel — eladó. Mészáros Lőrinc u. 21. ELADÓ 401-es Moszkvics sze- mélygépkoqsi. Túrkeve, telefon: 31.__________________________ EZUSTTANKOS Csepel 125-ös eladó. Tlszaföldvér, Petőn üt 51. Békési. Készítesse ruháit a Törökszentmiklósi Ruházati Ktsz férfi-női részlegeiben Anyagok nagy választékban megrendelőink rendelkezésére állnak. Mérték utáni fazon munkát bozott anyagból Is vállalunk. Tekintse meg Szolnokon (a Szakszervezetek Megyei Székházában, Ságvári Endre út 14—16 sz.) augusztus 24-től 30-ig kiállított minta munkáinkat. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Varga József Szerkesztőség: Szolnok, Irodaház, L emelet Telefon: 20—93. 23—20, 20—69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, fszt. 3. Telefon: 20—94 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési dija: egy hóra 11,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1960. augusztus 18. — 2852 Felelős nyomdavezetői Mészáros Sándon, mmm