Szolnok Megyei Néplap, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-28 / 203. szám
1960. augusztus 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Uj rendelési módot vezetett be a TÜZÉP ^ így örömmel fosadtak májusban a dolgozók a TU- ZEB rentíelöjrodák felállítását Szolnokom Alig telt el azonfc tí néhány hónap, úgy látszott, nem sokat nyertek, me t ha nem ?s kellett mesz- ezire íenniök a tűzrevaló vásárlása végett, idejüket mégis elrabolta a sorbanál- lás. Ezen segített az elmúlt héten a TüZÉP, amikor bevezette tűzrevaló előjegyzéses rendelőit. Az előjegyzés alkalmával mindenki sorszámmal ellátott igazolást kap és csak akkor kell bejönnie újra, amikor a TÜZÉP a kívánt szénfajta megérkezéséről értesíti. így megszűnik a torlódás. A SZOT-utalvánnyal ren- le’k’z^. azonban még most sem nyugodtak. Ne aggódjanak, mert — amint azt a TÜZÉP áruforgalmi osztály- vezetője mondta — szén van bőven, s minden meghosz- szabbítás nélkül szeptember végéig t váltják az összes SzOT-utalványokat. Az ötszázezred ik látogató Moszkva (MTI) A moszkvai magyar . ári kiállítást pénteken délelőtt kereste fel a félmilliomodik látogató. A kiállítás vezetősége az előzetes számlálások alapján felkészült a nagy eseményre, s amikor az otszázezredik látogató, Anatolij Kuznyecov, a moszkvai Vörös Zászló nyomda beállító lakatosa átlépte a kiállítás kapuját, ünnepélyesen fogadták. A Szolnok megyei Néplap és a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi V. olimpiai rejtvénypályázata Az ötödik forduló olimpiai sportkérdései 1. Melyik ország kard vívó csapata nyeri az olimpiai bajnokságot? 2. Melyik ország kosárlabda csapata nyeri az olimpiai aranyérmet? 3. Melyik ország női tornászcsapata nyeri az olimpiai bajnokságot? KERESZTREJTVÉNY nya. 23. S. G. 24; Eleje mássalhangzói. 25. Mark Twain hőse (Sawyer). 26. Várába menekült IV. Béla. 28. Tanítsuk. 32. Mintád. 33. Királyi röv. 34. A magyar ABC utolsó betűje. 37. Nyújt. 38. En franciául. 39. A függ. 5. egyik nevezetessége, a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat 504. sz. üzlete. 41. Az Aeros cirkuszban fellépett francia bűvész (Á=A). 42. Szám- misztika, babona. 43. Földrajzi fogalom’. 45. IEG. 46. Előidézője. 47. Túróféie. 48. Totó-, lottofoga- lom. 49. A vízsz. 39. egyik cikke. 50. Tél eleje s vége. 51. AO. 52. Sem enyém, sem tied. 54. összevissza fut. 55. Szélsőségesen ko- Lonialista francia politikus. 59. Tud. 60. Egyiptomi napisten. 62. Tekint. 63. Hírközlő berendezés (A—Á). 64. Igekötő. 66. Sir. 68. Utazáshoz szükséges. 70. Női név. 72. Jószággondozó teszi este. Függőleges: 1. Divatos női cipő része. 2. Soha el nem múló. 3. Könnyezik. 4. Tíz fele. 5. Termelőszövetkezeti város. 6. Vissza: évszak. 7. Vissza: ritka trópusi madár, a borsevőkhöz tartozik. 8. Három oroszul; olimpiai város. 9. Kalaposlány. 10. JKZ. 11. Kisiparosok szövetsége; mutató névmás. 12. Amerikai mesefilm. 12/a. A vízszintes 39. címe. 18. A cink vegyjele. 19. NT. 21. Vissza: magas hegység. 22. Riu . .. japán sziget. 27. Sor németül. 29. Bolt fontos része. 30. Verdi-opera. 31. Ilyen cikkeket árultak régen a vízsz. 39-ben. 35. Távolkeleti város. 40. Feltételes kötőszó. 42. A vízsz. 39. új profilja. 44. öl. 48. Hosszabbítsd. 51. Lent. 53. 51 római számmal. 56. UÉB. 57. Energiát* 58. Tojás Drezdában. 61. Vissza: ellenértéke. 65. Római 2. 67. Szigetlakó európai nép. 69. Vissza: várta, bakter. 71. A legjobb minőség jelzése. Megfejtésül beküldendő: Vízsz. 1., 17., 39., függ. 12/a.. 5. éc 31. (apróhirdetéseíT) Lottótájékoztató A 35. játékhéten öt találat nem volt, négy találatot 51 szelvényen értek el és ezekre egyenként 61.079 forintot fizetnek. A három találatos szelvények száma 3.932, nyereményük 396 forint. Két találatos szelvény ezúttal 104.910 volt, s ezekre 14.80 forint nyeremény jut. (MTI). Időjárásjelentés Várható időjárás: a meleg idő tovább tart. Néhány helyen zivatar. Gyenge légáramlás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 28 —32 jók között. Távolabbi kilátások: a jövő hét elején záporok, zivatarok, lehűléssel. AZONNALI felvételre és belé- pésre keres képesített könyvelőt, főkönyvelői munkakörbe a Túrkeved Vegyesipari Kisipari Termelőszövetkezet Túrkeve, I. kér. Május 1 u. 13. Feltételek: Erkölcsi és politikai megbízhatóság, megfelelő képesítés. Fizetés: megállapodás szerint. Jelentkezés: KISZÖV Személyzeti Osztály Szolnok, Ságváii u. 5. A TISZABURA1 Földművesszövetkezet Igazgatósága pályázatot hirdet 950 ezer forintos raktár- készletű vas- ruházati iparcikk boltjába* szakképzett boltvezetői és bolti eladói állás betöltésére. Fizetés kollektív szerint. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet a Földművesszövetkezet központi irodájában. Telefon: 2. Tiszabura. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. TÖBBEVES gyakorlattal rendelkező felszolgálót azonnal felveszünk. Alföldi Üzemi Vendéglátó Vállalat, Szolnok, Magyar u. 7. GYAKORLATTAL rendelkező hengergépészt azonnali belépéssel felvesz a Szolnok megyei Útépítő Vállalat Szolnok, József Attila u. 89. KŐMŰVES szakmunkásokat felveszünk, jelentkezés mielőbb a Héki Állami Gazdaságban. UJSZASZ és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet 1 darab 32 kalapácsos hoszter motoros gázolajjal működő darálót átadna Földművesszövetkezetnek vagy Mezőgazdasági Termelő- szövetkezetnek. Könyvszerinti értékben átírással. Érdeklődni lehet a Földművesszövetkezet központi irodájában. ____________ MI NDENNEMŰ használt és új tollat vásárolnak a Szolnok-He- ves megyei MÉH Vállalat telepei. NAGYMÉRETŰ olasz gránit sírkő obeliszk, nagyon olcsón eladó. Tiszaroff, Jancsó Margit. A SZOLNOKI Kertészeti Vállalat megvételre keres Marabu Cottáge rv-es melegvízfűtésű kazánt. SZOLNOKON üres szobákat keresünk legényszálló részére. Érdeklődni lehet 24—84-es telefon számon délután 17—20 óráig. KÖZPONTI fűtésre szoba kazánt keresek. Marabu n. 4—6 négyzetméterig. Dr. Juhász Pál Szolnok, Arany János u. 12. ______________ EL ADÓ 35 ezret futott Skoda Spartak. Megtekinthető: szombat, vasárnap 8—18-ig. Kisújszállási benzinkútnál, Kiss. T.L.F. bejáratós fekete Pannónia eladó. Törökszentmiklós* Kossuth 155. Csortos. 4000 km-t futott fekete Pannónia motorkerékpár eladó. Tiszaföld- vár, Kossuth L. u. 86. sz. _______ SÜ RGŐSEN eladó 150-es Zetka első-hátsó teleszkópos príma állapotban. — Törökszentmiklós, Szabó Rektor utca 13. VEDER u. 9. sz. a, házhely 7000 vályoggal eladó. — Érdeklődni: Szolnok, Temető u. 13. Dávid. BUDAI oldalon eladó egyszer három és egyszer egy szobás ház 700 n-öl gyümölcsössel. — Autóbusz, HÉV három percre. Kertészkedésre kiválóan alkalmas . 160 000 jeligére a Szolnoki Hirdetőben. TISZAFÖLDVÁRON a kultúrház mellett lévő házhely eladó, érdeklődni lehet: Tiszaföldvár, Kossuth utca 39 alatt. iiiiiiiiimiiiiimiiiiiiiiiiMmiiimiiMiimmmimimiuMtimifmiiiiiiiUHiHHiiiiiuiRHiimiiii Szolnok megyei filmszínházak műsora AUGUSZTUS 29—31-IG: Abádszalók Cibakháza Fegyvernek Jánoshida Jászalsószentgyörgy Jászapáti Jászárokszállás Jászberény Lehel Jászberény Kert Jászdózsa Jászfény szaru Jászjákóhalma Jászkisér Jászladány Kenderes Kengyel Kisújszállás Kunhegyes Kunmadaras Kunszentmárton Mezőtúr Dózsa Mezőtúr Szabadság Öcsöd Rákóczifalva Szolnok V. Cs. Szolnok Tisza Szolnok Kert Tiszaföldvár Tiszafüred Tiszakürt Törökszentmiklós Töröksztmiklós Kert Túrkeve Cjszász Karcag 10=10 éven alul nem 14=14 éven alul nem 30—31 29—31 29— 31 30— 31 30—31 29—31 29—31 30—31 29—31 29—31 29—30 Égrenyíló ablak — 7A Életem árán — 14 Végállomás: szerelem — 18 105 százalékos alibi — 10 Idegen gyermekek — 14 . Fantasztikus utazás — Kn. „„ Ellopták a hangomat — 10 29—31 A rövidnadrágos ember — 10 29—31 Sabella nagymama — 10 Az út vége — 14 A mesterdetektív — 10 Szent Johanna — 10 Két emelet boldogság — 14 29—31 Hétköznapi tragédiák — 10 29—31 A rászedett udvarlók ^ Kn. 29—31 Két év után — Kn. 29—31 Hruscsov Amerikában -a Kn. 29— 30 Fényes esküvő — Kn. 30— 1 Magány — Kn. 29—31 Aranyvonat — Kn. 29—3i Hegyen-völgyön (Cimborák n.) 29—31 Hosszú az út hazáig — Kn. 29—31 Vágyakozás — 14 29—31 Nyomorultak I. — 10 29—31 A törvény az törvény -- V 29—30. Denevérraj — 14 29—31 Római vakáció — 14 29—31 Rangon alul — 29—31 Ne várd a májust — 14 29—31 Montparnasse 19 — 18 29— 31 A kör — 10 30— 31 A megfelelő ember —* 10 29—31 Ilyen nagy szerelem — 14 29—31 Három csillag — Kn. 29—31 ítélet magánügyben — 14 29—31 Ütött az óra — 14 29—31 Nápoly aranya — 14 ajánlott 1 ajánlott f l8=Csak 18 éven felülieknek! Kn.=Korhatár nélkül. Vízszintes: 1. Termelőszövetkezeti város. 13i Tartalmatlanná teszi. — 14. Arab páLnka. 15. Fűrész hangja. gadnak a kis Juliskát! Az is kilencéves! Másnap korán mentem az iskolába, és a cseresznyém jelét odatettem Juliska helyére, be a padba. Juliska kicsit sovány, és kicsit pisze volt. Szerettem volna kövérebbnek és egyenesebb orrúnak látni, de így is nagyon édes volt. Tíz órakor Juliska odaadta a vajas zsemléje jelét, és azt mondta: — Köszönöm a cseresznyét, eljössz szerdán délután játszani hozzánk? Elmentem szerdán délután hozzájuk. Juliska apja mérnök volt, de már régóta nem mért semmit, mert mindig ágyban jeküdt. Hátul a nagy udvaron hatalmas pajta állt, a pajta mögött jeküdt a kert, azon túl a zöld, vizenyős rétek és a nagy határ. A nagy kapuba illesztett kiskapun át ki lehetett menni a kertbe, onnan a határba. De a pajta hátsó jalán nagy lyuk is volt: — Ki tudsz bújni ezen a lyukon? — kérdezte az ideálom. — Hogyne! — és kibújtam a lyukon. — Hát te ki tudsz bújni? — Hogyne! És ő is kibújt. így mulattunk az ideálommal. Cézár, a nagy agárku- tya is ott volt, ő is kibújt-be- bújt a lyukon. A sovány segédjegyző is Ripszámnénál lakott, ott is evett ebédet. Vacsorát a se- C édjegyző sohasem evett, olyankor o kocsmában ült, dominózott és spriccereket ivott. Elmúlt a nyár, a hegyek csüggedten néztek a repülő felhőkre. Jöttek napok, amikor az ég szürkén, nehezen a hegyekre támaszkodott, néha dértől fehéredett zöld tetejük. Egvr" jobban zordult a láthatár. Anna egyre virágzóbb és szebb lett. Délután volt, kopasz mály16. Vissza: előd. 17. A vízsz. 1. egyik nevezetessége, a Szolnok megyi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat üzlete. 20. A tűszúrásokkal gyógyítás ősi kínai tudomávakórók zörögtek a ház előtt a kis kertben, a tanító nyelvtant magyarázott: — Anna, te felelsz! — mondta a tanító. — Mi az a közbevetett mondat? Anna fölállt, nemcsak a fiúk, a lányok is nézték, hogy milyen szép és hatalmas. Anna nem felelt a tanító kérdésére, csak állt, hallgatott. — A.it, hallgatott, és csak elfakadt keservesen sírva. Senki sem értette, miért sír Anna. — Most nem tudja, pedig még tegnap tudta! — akart rajta segítem Sujánszki Bandi. — Nem baj — segített a tanító is —, majd holnap megint tudja. — Fáj a fogam, szeretnék hazamenni — szólalt meg Anna. És nem láttuk többé az iskolában Annát. Negyednapon Ripszámné az udvarra hívatta a tanítót. Behallatszott beszélgetésükből: — Itt volt a Breitenbach, hazav i a lányát kocsival. — Értem — mondta a tanító. — Ki gondolta volna, hogy az az éhenkórász segédjegy- zZ!... — Ne mondja! ■“ De igen! Nemsokára tél lett, a tél már kemény göröngyökké fagyott. Téli harmattól szakállas füvektől fehérlettek a hegytetők és a rétek. Mentem az utcán, találkoztam Sujánszki Bandival: — Hová mégy, Bandi? — A hegyek közé megyek. — Vigy el engem is, nemsokára már én is nagy leszek. Hideg leheletek jártak a hegyek közt. Egyik völgyből a másikba mentünk. A bús magaslatok közt egy helyütt megállt Bandi. Miért állt meg? Mit akart ott? A völgy alját, mint valami nagy, szélesen kiterülő tábla, í ______________________— sima kőlap alkotta. Száz és| száz szív, száz és száz szó és 2 forró vallomás: „F és N. Örökké a tied!” —♦ „K. és R. Nem hagylak el so-* ha!” „B. és A. Szerelem a sí-i rig!” 2 A kőmezőbe voltak írva a | szívek, a szívekbe szavak, at szívek köré a koszorúzó kő-i rajzok. Evek óta vasárnap és! ünnepnap idejártak a falut fiatallal, és a legények írtáki és írták ebbe a nagy kőlapbat az új és új szíveket, a szebb-t nél szebb szavakat. Szívek és szavak most márt vékony dér alatt virágoztak.t Ott álltam és csak álltam| Bandival. Köröskörül a felhő-1 ző hegyek bánatosan néz- j tek le ránk és a kőbe írt szí-| vejcre. * Bandi akkor hegyes kala-i pácsot vett ki a zsebéből, le-i térdelt a zuzmarás, hideg* kőre, és kalapácsa éles felé-* vei elkezdte kiirtani a köbölt a szívet, melybe ez volt írva:* „B. és A. Örök szerelem.” A * hegyes kalapáccsal újra és* újra lesújtott, egymás után* százszor is lecsapott a kőre,t az írásra, a szívre. A sajgó* szív szikrát vert, csak nehe-l zen akart elmúlni. De a ka-* lapácsverte rovátkák egyre* szaporodtak, végre a szív | mégis egészen elmúlt. | A szív és a vallomás he-1 lyén feldúlt, puszta folt, fájót seb maradt a kőben. } Már homályosult a korait alkonyat, . amikor elindul-1 tunk haza. Ködök ereszked-\ tek már a kőmezőre. A soki szív, a sok vallomás ottma-z radt a deresedő kőben, det Bandi és Anna szíve márt nem volt ott. Szomorúant néztek utánunk a bánatok-2 ba emelkedett hegyek. % Régen történt, de még\ mindig és sokszor emlékszem J Annára. | Nem ez volt-e az első sze-t relem?. Gyűrődésmentes újság-makulatura bármilyen mennyiségben a megállapított áron kapható a MÉH Vállalat telepein Megrendeléseket elfogad; Szolnok, Mártírok-u. 9. FIGYELEM! FIGYELEM! Termelőszövetkezetek! Termelőszövetkezeti tagok! Egyéni termelők! Beindult az 1961. év) új sertéshizlalási ahció9 melynek keretében 1960. július 1-től köthető hizlalás! szerződés előnyös feltételekkel és magas átvételi árak mellett. 110—130 kg súlyú fehér hússertésért 15.50 Fl/kg. 130 kg feletti súlyú fehér hússert. 16.— . 110—140 kg súlyú hús és húsjelL sert, 14.80 * 140 kg feletti súlyú hús és húsj. S. 15.30 • 126—140 kg súlyú zsír és zsírj. sert. 14.50 » 140 kg feletti súlyú zsír és zsír}, sert. 14,80 *, 170 kg és ezen felüli súlyú tenyésztésbe fogott koca, vagy kanlott ser- tésért 14.“ * fizet átvételkor az Állatforgalml Vállalat. Fenti árakon felül mezőgazdasági tsz-eknek és termelőszövetkezeti csoportoknak az alábbi nagyüzemi felárat fizetjük: Tszca-ueK Mg. Ssz-nefc 20—50 db falkásított egyöntetű sertés után 1.— Ft/kg 1.50 Ft/kg 50 db-on felüli falkásított egyöntetű sertés után 1.50 Ft/kg 2.— Ft/kg KAMATMENTES ELŐLEG! Részletes tájékoztatást a Vállalat Központja, jár LA kirendeltségei és községi felvásárlói adnak Szolnok—Heve» megyei Allatforgalmi Vállalat ELCSERÉLNEM törökszentmiklósi két szoba konyhás lakáson hasonló szolnokiért. Törökszentmiklós, Kossuth Lajos ut- ca 118. szám.___________________ KA ZÁNFŰTŐKET keresünk 1960. október 10-1 belépéssel. Szakvizsgával rendelkezők előnyben. Bérezés kollektív szerint. Ingat- Lankezelő Vállalat Szolnok, Kossuth tér 5. A TALAJJAVÍTÓ VÁLLALAT keres azonnali belépéssel motorszerelőket, marósokat és egy raktárvezetőt a kuncsorbai gépjavító műhelyébe. Raktárvezetői fizetés 1000 forinttól—1400 forintig. Jelentkezés önéletrajzzal a kuncsorbai gépjavító műhelyben az üzemvezetőnél. Október 15—16: a Közalkalmazottak Szakszervezetének 4. kongresszusa A Közalkalmazottak Szak- szervezetének Központi Vezetősége oénteki ülésén elhatározta, hogy október 15—16- ra összehívja a szakszervezet 4. kongresszusát (IviTI) PALOTÄSI ÁLLAMI GAZDASÁG BESENYSZÖG PALOTÁS, szerződtet mezőgazdasági tanulókat Tanulást idő 3 év,— melyből évente három hónap bentlakásos teljesen díjtalan elméleti kiképzés. Gyakorlati Idő alatt a fizetés havi 550 forint. Elszállásolás és étkezés kedvezménysen. Jelentkezési korhatár 14—17 évig. Érdeklődők forduljanak a gazdaság központjához.