Szolnok Megyei Néplap, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-28 / 203. szám

i960, augusztus 28. SZOLNOK MEG YEI NÉPLAP § Hat ember fáradsága» munkáját végsi, * .... Lovas Lajos traktorista, a mezőtúri Sallai Tsz-ben; a képen látható német gyárt: mányú trágyarakodó-géppel. A gép a termelőszövetkezet tulajdona, s óránként 120—» 150 mázsa istállótrágyát rak fel a szövetkezet szervestrágyaszóró, vontató pótkocsija* ra. Mennyivel haladósabb így!-----------------------£ ­Ju hászvirtus A bonni mezőgazdasági minisztérium terjesztette a dohányvészt A nyugatnémet dohányter­melő vidék parasztjai láza­doznak a bonni mezőgazda- sági minisztérium ellen, amely — mint mondják — megfertőzte dohányültetvé­nyeiket A mezőgazdasági miniszté­rium Forchheim-i kutatóinté­zetének vezetését ugyanis egy „újsütetű”, teljesen tapaszta­latlan vezetőre bízták. Koss- wig „professzor” túlbuzgósá­gában Amerikából és Auszt­ráliából néhány peronoszpóra tenyészetet hozatott, de nem vette figyelembe, hogy ez az ún. „kékpenész” rendkívül könnyen terjed és spóráit a legkisebb légáramlat is egy nap alatt akár 50 km-nyire szállítja. A Forchheim-i ku­tatóintézetben közel két éve folynak kísérletek a gomba- tenyészettel' az idén meg is hozták az „áldásos” ered­ményt. Nagykiterjedésű do­hányültetvények mennek tönkre és ezért a parasztok óriási felháborodással a me­zőgazdasági minisztérium könnyelműségét okolják. Kár­térítést is követelnek elpusz­tult termésükért, — Erősödik az új gyökere Jászfelsőszentgyörgyön Tavasszal bejártam a felsőszentgy&rgyi határt. Földek és emberi bensők titkait böngésztem akkor is, most is. Azóta sok minden történt a faluban. A régi korhadásának krónikása voltam, s most az új erőteljes rohamának tudósítója vagyok már. Emlékszem, a kocsmaajtón tódult ki a cigaretta- füst, az. ittasság szaga. A bentlévő jónéhány gazda ré­vén. A1 szövetkezeti bolt előtt asszonyok álldogáltak ráérősen. A Kossuth Tsz melegágyi kertjében meg leégett a palánta, mert nem dolgoztak az emberek (tisztelet annak a kisebbségnek, mely ak/ior is állta a saraik Kora délelőtti órák, A ta­nácsháza előtt állunk, s bele- hallgatózunk a néptelen, ki­halt utca csendjébe. Egy lel­ket se igen látni. Szinte át- hallik egyik kapualjtól a másikig a borvirágos orrú pap fekete reverendájának suhogása, ahogy lépeget, ö ráér, neki nem kell dolgoz­nia, nyugodtan sétálgathat. Meg a gyógyszerészlány megy át az úttesten, rangos járás­sal, fenntartott fejjel. Több semmi. • A Kossuth Tsz munkaegy­ség-kimutatása ott csüng az iroda falán. Már a tavasszal is oda akasztották ki. Azon számoltuk össze akkor, kik nem járnak dolgozni. Nagyon sokan voltak. Még most is ott a nyoma, hiszen hónapon­ként kimutatják a munka­egységet. A harmadik táblán például március-májusig ti- zenketten teljesítettek mun­kaegységet. Negyvenhármán a múlt hónapban. Még szebb az arány a szövetkezet egé­szét nézve. Harmincötén jár­tak ki a szövetkezeti határ­ba tavaszi látogatásom ide­jén. A többiek várták, mi lesz. Felültek az egyéniek bujtogatásának. Hallgattak az ágálók szavára. Szóval har­mincötén ha dolgoztak becsü­lettel. A három brigád száz­negyven ember között osztja most meg a munkát A Kossuth Termelőszövet­kezetnek kiváló kertészkedő adottságai vannak-. .Ez azért is jó, mert az asszonyokat, lá­nyokat foglalkoztatni tudják benne. Ha nem tévedek, há­rom asszonnyal beszélgettem a tavaszon. Miért nem jár ki dolgozni? O nem megy — hangzott a válasz. Július hó­napban Bubori Mária 59, Szijjártó Jánosné 52, Balog Róza 30 munkaegységet tel­jesített. özvegy Turjányi Mi- hályné négy lányával dolgo­zik a Kossuthban. Balog Jo­linak KISZ-es munkacsapata van, de minő! Nem lehet olyasmit rájuk bízni, amit meg ne csinálnának. Ennyit szűkszavúan arra, miért olyan kihalt a felső- szentgyörgyi utca. Aki épkéz­láb embernek érzi magát, ko­rán a határba indul. Nem is lehet máshol emberekkel be­szélgetni, csak a szövetkezeti földön. Oda indultunk. Ger­gely István elvtárs, a járási pártbizottság munkatársa, vállalkozik arra, hogy bemu­tassa nekem az újat lehelő, nagyiramú változásokat átélő majorokat, vetéseket, s a biz- ni, megnyugodni tanuló gaz­dákat • A Kossuthba indulunk. A holt Zagyva partján telepí­tik egyik állattenyésztési központjukat Akkor még csak a mostani hizlalda egy része létezett. A mostani épü­let egyharmada. A többit az­óta építették, saját anyagból, önerőből. Mostanra húzták fel a téliesíthető szerfás nagy Istállót. Teteje nádból, a hátulja vert falból, az osz­lopok, gerendák akáctörzsek- bőL De hogy épült ez? Éppen ebédre készült az építőbrigád. Tőlük hallottam. Mikor hozzákezdtek építeni, kértek egy mestert a Duna Bútorgyárból. Mert a csapat­ban senki sem hivatá­sos építő. Valamennyien gaz­dálkodók voltak* kínlódtak földjükön, s nagy örömükre szolgált egy-egy vályút kifa­ragni, egy-egy oszlopot bar­kácsolni, vagy egy tetőgeren­dát bárdolni. Tapasztalatuk hát nem volt. A mestertől várták. Az meg is jött, s ahogy meglátta, miből akar­nak építeni, megcsóválta a fejét. <5 ezt nem vállalja. Semmiből várat még az isten se teremtett. Elment. Ezek meg, Török bácsi, a kis Gu’yás, a többiek kimen­tek a holt Zagyvára, vágták á nádat. Oszlop kellett? Te­tőgerenda hiányzott? Fogták a fűrészt, a baltát, (ennyi volt az ossz szerszámkészle­tük. amivel hozzáfogtak), ki­sétáltak a dülőútra. No, ez lesz a jó. Egyik órában még a sárgarigó fütyült a fa lomb­ján, a másik órában már az istálló tetőn ágaskodott a fa- derék.- Volt úgy, még sajnál­ták is a kidöntött fán lebal- tázni a szarkafészket. De kellett. S a nagy szükség, a nincs- telenség (írhatom így, hiszen az új szövetkezet a semmiből indult a tavaszon) erős kol­lektívává kovácsolta az épí­tőket. Török bácsi mondta: — Amióta együtt dolgo­zunk, még azt sem mondtuk egymásnak állj odébb. Képes fogalmazás nélkül ez így hangzik: soha nézet- eltérés nem volt még közöt­tük. Maguk mondják: egy karra dolgoznak. Ami egy­szerűbben megint azt jelen­ti: egyet akarnak, s mielőtt hozzákezdenének valamihez, közösen vitatják meg, hogy lesz jobban. Mikor hozzá­kezdtek az építkezéshez, ma­guk sem biztak abban, hogy tényleg lesz belőle valami. Most már? Elszóltam magam. Mon­dom, a padlásra jó lenne ku­koricát tárolni. Nevettek tá­jékozatlanságomon* mert itt az istálló fölött megfeketed­ne a kukorica a felszálló trágyapárától. Nevettek, de ezzel a szó­val: —-Majd építünk górét, elv­társ. Szóba jött a tetőfedés. Baj­ban vannak, mert a Zagyvát feltöltötte az árvíz. Méterma- gasságnyi vízben áll a nádas. Nem tudják aratni. Arra ugyan nem várnak, míg a víz leszárad a nádasról, addig befedik zsúppal a tetőt. — Ahogy erről beszélgetünk, ja­vasolta Gergely elvtárs: néz­zék meg a csátési részt, hát­ha ott találnak. Megyünk — válaszolták. Amiről tudjuk, hogy a. miénk, oda nem kell kü'deni bennünket. Egy éves szövetkezeti gaz­dák sínesének még. S már így 'mondják: „Ami a miénk”. — így, magasodtak az épületek, s így lettek naegvá a felső- szentgyörgyi építők. (Folytatjuk) Borzák Lajos A Büntetőtörvénykönyv tervezetének vitája Népi demokratikus államunk­ban alapvető fontosságú feladat olyan jogrendszer kiépítése, meg­alkotása, amely a magyar népi demokrácia állami, társadalmi és gazdasági viszonyait a- szocia­lista építés előmozdítása, a szük­ségletek mind teljesebb kielégí­tése érdekében szabályozza. A május 1 napján életbe lépett Polgári Törvénykönyv megalko­tása egyik fontos lépés volt a népi demokrácia jogrendszeré­nek kiépítése, a szocialista tör­vényesség biztosítása, a demok­ratizmus szélesítése és az állam­polgárok szocialista nevelése te­rén. A szocialista törvényesség meg­valósításának útján tovább ha­Erzsit amolyan finom-fehér kezű lányként nevelték. Ap­jának, az öreg Seresnek leg­hőbb vágya volt, hogy intel­ligens, művelt embert nevel­jen egyetlen gyermekéből. Ügyhogy a kisvárosi bérelt lakásból Erzsi csak fehér ci­pőben, csipkekesztyúvel és napszemüveggel kerékpáro­zott ki a 10 hold szikes köze­pén emelt kis tanyába. Így csak keveset sejtett ab­ból, hogy az apja és anyja mennyit gürcöl a lakbérért, a tízóraira készített vajaske­nyérért, a tandíjért. Mert ha csak hozzávetőleg sejti is, nem békül meg olyan köny- nyen a gyenge jegyekkel. Vi­szont ő nemcsak megbékült, hanem minden előzetes tana­kodás nélkül, két év után ab­ba is hagyta a gimnáziumot. Apja irgalmatlan haragjá­tól az mentette meg, hogy épp akkor jelentette be elha­tározását, amikor a front át­vonult a város felett. — Úgyse tudni, mi vár ránk — tépelődött az öreg, s kicsit hálás is volt gyermekének. ladva, a magyar forradalmi mun­kás-paraszt kormány most a Büntetőtörvénykönyv tervezetét bocsátotta nyilvános vitára. A nyilvános vita lebonyolítása érdekében az Igazságügyminisz­térium a Magyar Jogász Szövet­séggel együtt megyénkben is an- kétot szervez. Az ankétok leve­zetésére az Igazságügyminiszté­rium központi előadókat küld ki. Az egyes ankétokat a Szolnok megyei Bíróság nagytermében fogjuk megtartani és azok idő­pontjáról sajtó útján külön fog­juk az érdeklődőket tájékoztat­ni. Nem kétséges, hogy a vita csak akkor lesz eredményes és hasz­nos, ha a Büntetőtörvénykönyv tervezetét sok oldalról vitatják meg és ebben a vitában részt- vesznek a különböző munkate­rületen működő jogászok éspe­dig úgy az ügyészek, bírák, mint az ügyvédek, tanácsi, vállalati és elméleti jogászok is.. . A Polgári Törvénykönyv nyil­vános vitája igen hasznos ered­ménnyel járt és elősegítette a törvény tervezetével kapcsolat­ban a nézetek kölcsönös kicseré­lését. Ugyanezt az eredményt kí­vánjuk elérni a Büntetőtörvény- könyv vitája során, ezért felkér­jük megyénk valamennyi jogá­szát és az érdeklődő dolgozókat, hogy a megyei ankétok sikere érdekében az Igazságügyminisz­tériumot, valamint a Magyar Jo­gász Szövetség megyei helyi cso­portját támogassák. Villanymotorok tekercselését, villany hegesztő, porszívó, — mosógép, autó dina­mó speciális javítását, tekercselését rövid határidőre vállaljuk. Kunszentmártoni Vegyes Kisipari Termelőszövet­kezet* Koäsuth Lajos u. 8. Tel.» K. ERESIG hogy ritkán mozdul ki ott­honról. Hanem amikor négy évvel később Erzsi is kijelen­tette, hogy zsebredugja a fe­hér kesztyűt és elmegy trak­toros iskolára, az öreg Seres kitöltötte hátán azt a bosszú­ját is, amit a gimnázium félbenhagyásakor elfojtott. — Csakhogy Erzsi akkor már közelebb járt a két ikszhez, mint az egyhez, s tovább nyelvelt, mint apja gondolta: Unom a kisasszonyságot, a semmittevést. Különben se vagyok már gyerek. Anyjával összecsomagol­tak, s hat hétig Erzsit nem látták a szomszédok. Aztán is csak ritkán, mert nem azért lett gépész, hogy ott­hon ismét unatkozzon. Szán­tott, boronáit, hengerelt, úgy, hogy a férfiak se különben. Aztán egyszer mégis a női traktorosok „kimentek a di­vatból,” Erzsinek jobb is volt így, mert élete sorja egyéb tekintetben is megváltozott. Asszony volt már, az egyik legjobb traktoros hitvese, s négy rámusz-fióka édes­anyja. Mint az orgonasíp jöt­tek egymás után a gyerekek. Ráadásul mind a négy fiú. Elevenek, csintalanok. Mos­ni, vasalni rájuk, takarítani utánuk, főzni folytonrágó kis szájuknak, éppen elég gondot-dolgot adott. Még a párja is azt mondogatta: bí­rom én, négy lurkó után pi­hend ki magad. Hallgatott a kedves, dédel­gető szóra. Nagymama, az öreg Seres- né, az idén aratáskor meg­lepte őket. Ott töltött három napot látogatóban. Az ebé­det Imrének maga Erzsiké vitte ki a tarlóra. És míg az villázta a túrós palacsintát, Erzsit megszállta valami el­lenállhatatlan vágy. Felült » Zetorra, és már csak onnan szólt vissza az urának: — Húzok egy barázdán S már oda is volt, vezette, kormányozta, vagy tán in­kább babusgatta a gépet vé­gig a búzakeresztek között. Harmadnap az öreg Seres nem akart hinni a szemének. Felesége a három kisebb unokával szállt le a vonat­ról. Addig el se indult, míg Seresné el nem sorolta: Bözsike szántani fog két-há- rom hétig. Váltja Imrét, hogy az is pihenjen egy ki­csit. „Mert tudod, most úgy ajánlják ezt a nyári szántást” toldotta meg a maga ma­gyarázatával Bözsikéje elha­tározását. „És a pénzt is lesz hova költeni, ősszel már há­rom iskolásuk lesz — mond­ta még engesztelésül a szót­lanul baktató embernek. Pedig az akkor nem arra gondolt. Később szólalt meg félhangosan: — Mégis csak nagyszerű gyereket neveltünk mi, ugye anyjuk? Azt. BORSI ESZTER A nagykunsági öregek szí­vesen mesélgetnek a régi rideg pásztorok érdekes életéről. Azt mondják, hogy az ezen renden lévők közt a csikósok meg a gulyások vol­tak a tekintélyesebbek. Ám­de a juhászok ébbe sohase törődtek bele; a világért el nem szalasztottak volna egyetlen olyan alkalmat se, amikor azokkal előnyösen összehasonlíthatták magukat. Akadt is mindenkor egy-egy híresség, akinek a tekintélye az egész juhászi renden lé­vőkre fényt vetett. Ilyen híresség volt vala­mikor Gyökeres András kar­cagi juhász számadó is. De­rék szép ember, aki szálfa- termetére nem talált megfe­lelő méretű szűrt hét nagy- vásáron se. Csak térden felül ért neki: a Sátorbéli portéka. Végtére is a hírneves karca­gi mesterrel, Győrffy uram­mal, s,mondva” csináltatott magának. De az aztán olyan remek szűr volt, hogy meg­álltak a nézésére! Történt egyszer, hogy a se­lyemvirágos szép szűrben a debreceni „szabadságon’* (nagyvásáron) őgyelgett le s fel. Éppen a mutatványos-so­ron lépdelt. Hát látja őkel- me, hogy az egyik sátor előtt ott terpeszkedik egy dalma- hodott nagy ember, akár a váradi basa. Pucéron fesze­geti dagadó izmait Mindösz- sze egy tenyérnyi pipipiros kötőben szemérmetlenkedik. Körülötte meg ott sertepertél egy félcsípejű cingár kis fi­gura, rekedt kiabálással: — „Ide nézzenek, emberek! Itt a világ legerősebb embere! Száz forint jutalom ánnak, aki lebirkózza! Próbára, legé­nyek, ha van mersz!” ' Hát bátorságban nem is lett volna hiány. Csak az volt a baj, hogy ez a „világ legerősebb embere” egymás után teremtette a cirkusz po­rondjához az ellene gyürkő- zött próbálkozókat. De Gyö­keres András ezen csak mo­solygott. Hanem amikor a nyalka zárni csikóst is úgy a sátor tövére mázolta, hogy két markos fattyú támogatta talpra — erre már felfigyelt! ,,Mi van itt?!” K ét zsandár pöffeszkedett a bámészkodó tömeg­ben. Azt mondja nekik: „Ki- állnék én evvel, csak attól tartok, baj lesz belőle”. Azok biztatták: „Ne féljen kend!” Megvakarta a füle tövét: í,Nem is magam féltem, ha­nem őtet”. A két veresképű zsandár csak röhögött: „Azt meg éppenséggel ne féltse kend!” De még mindig vono- gatta a vállát: „Hátha na­gyon meg találnám, szoríta­ni?!” Tovább biztatták: „Az neki fájna, nem kendnek”. Azért még feltett egy kér­dést: „Nekimenjek, ne men­jek?” A két zsandár megint röhögött: „Ne féljen kend! Mink is itt vagyunk”. „Na­gyon mérges vagyok — azt mondja — nem engedhetem, hogy a pásztori rendet csúffá tegye ez a mihaszna sehon- nai!” „Ne is engedje!” — kia­bált most már a publikum is. „Akin ilyen szép nagy szűr van, az álljon helyre!” Helyre is állt Gyökeres András, ki a tér közepére. Levetette válláról a szép vi­rágos szűrt, felgyűrte borjú­szájú inge ujját Két lábát szétvetette, két karját szét­tárta. „Na, fogjál meg, te!” — kiáltott a díjbirkózóra. A roppant izomtömeg átkulcsol­ta a derekát. „Megfogtál, te?" Az óriás elvigyorodott: „Meg,” De Gyökeres András­nak ez még nem volt elég; „Jól vigyázz, te mihaszna pemahajder, hogy én meg ne fogjalak!” „Az árváira gon­doljon inkább, ne én rám!” — gúnyolódott a jóltáplált csepűrágő. Nem sejtette, ki­vel van dolga. Nem is tudta meg soha. Mert Gyökeres András úgy helyezte el a vá­sári cirkusz porondján, hogy onnan már egyenesen tehet­ték volna a koporsóba. Csak- hát erre éppenséggel nem számítottak s így az nem volt kéznél. „Nem kell nékem a ! száz forint — azt mondja — [ temessék el belőle a szeren- | csétlent”. I gazság, nem igazság — elég az hozzá, hogy . Gyökeres András e vásári - birkózásból kifolyólag egy . kevés időt eltöltött a várme- . gye tömlöcében. De nem bán- . ta meg. Mert megmentette a t pásztori becsületet, amit a ! zárni nyalka csikós már a . porban hagyott volna! í Szűcs Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom