Szolnok Megyei Néplap, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-28 / 203. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! fi fan A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYE! TANÁCS LAPJA XI évfolyam, 203. szám. Ára 60 fillér 1960. augusztus 28. vasárnap. UJ NÉPMŰVELÉSI EV KÜSZÖBÉN Thal dbáhtunk&dH: juhász v irtus df Erősödik az új gyökere Jászfelsőszentgyörgyön eP Olimpiai híradó 'llllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllim Kétszáz előadás A II. magyar matematikai kongresszus mintegy négy­száz magyar és kétszáz kül­földi résztvevője csütörtökön és szombaton szekció ülése­ken vett részt. Eddig csaknem kétszáz elő­adás hangzott el és a hátra­lévő két ülésnapon, legalább száz további előadást tarta­nak majd a magyar és a kül­földi résztvevők. A moszkvai magyar kiállításon Brezsnyev és Mikoján elvtárs nagy érdeklődéssel nézi, ho gyan készül a vertcsipke, melyet a kunmadaras! Várad i Margit mutat be. ( Koreai vendégek Jászberényben Vétik a gabonát megyénkben Szeptember 1-én nemcsak az iskolák népesülnek be ta- nulnivágyó diákokkal. A pe­dagógusok munkábaállása egyben a népművelési évad kezdetét is jelenti, hiszen legtöbb helyen ők végzik a tudományos felvilágosítást, az öntevékeny csoportok irá­nyítását. Kikerülnek a színes plakátok a művelődési há­zak és otthonok kapuira. Elő­adásokra, rendezvényekre hívják a város, a falu népét. Uj roham indul a kulturális forradalom nagy hadjáratá­ban. A mezőgazdasági munkák dandárja a befejezéshez kö­zeledik. Ősztől egyre több es­téje lesz szabad a falu embe­rének, egyre több ideje lesz arra, hogy művelje magát, szórakozzék. A szocialista nagyüzemi gazdálkodás, a fokozott ipa­rosodás művelt és szakkép­zett munkásokat és parasz­tokat követel. Éppen ezért minden eddigi évnél gondo­sabban tervezik és szervezik a népművelési munka leg­fontosabb részét, az ismeret- terjesztést. Egy-két napon belül megkapják a művelő­dési házak, a kultúrmunká- sok, a TIT járási és városi szervezetek vezetői az 1960— 61. évre kiadott „Ismeretter­jesztési irányelvek”-et. Ezek az irányelvek gondosan elem­zik az eddig végzett munkát és részletes, rendkívül hasz­nos utasításokkal látják el mindazokat, akik a népmű­velés nagy munkájában részt kívánnak vállalni. Igen beszédesek azok a számok, amelyeket a kiadás­ra kerülő Irányelv közöl. — Nem kevés a múlt év októ­berétől ez év márciusáig megtartott 3823 előadás, amelyen 194 000 ember hall­gatta meg a legkülönbözőbb tudományos és művészeti tárgyú ismertetéseket. A 6zám talán elég, de semmi- esetre sem ; lehetünk elége­dettek egyes helyeken a szervezéssel, máshelyütt az előadó gyenge felkészülésé­vel, esetleg távolmaradásá­val. Sokat, nagyon sokat kell még ebben az ügyben ten­ni. Az irányelvek kimond­ják: az 1960—61. évi ismeret- terjesztő munkát a különbö­ző állami és társadalmi szer­vek közötti teljes és az eddi­gieknél ■céltudatosabb együtt­működés alapján kell végez­ni. Ennek érdekében a fon­tos, értékes, érdekes, az em­berek szocialista gondolko­dásának erősítését szolgáló előadássorozatokra összehan­goltan minden szervezet igyekszik majd a dolgozókat Washington támogatja a laoszi lázadó klikket HANOI (MTI). Szufanu- vong herceg, a Neo Lao Hak- szat Párt elnöke élesen el­ítélte az Egyesült Államokat, amiért segédkezet nyújt az új törvényes laoszi kormány el­len támadó Nosavan tábor­nok klikkjének. Ez a klikk a thaiföldi és a dél-vietnami reakciós csoportosulásokkal szövetkezik. Ismételt fegyveres prorokácíók Laosz határán HANOI (TASZSZ). Pénte­ken a Laoszt Thaiföldtől el­választó Mekong folyó fölött megjelent két jelzésnélküli repülőgép és tüzet nyitott a laoszi folyami járőrre. Feltűnő, hogy ezek a Laosz ellen irányuló fegyveres provokációk egybeesnek az mozgósítani. Ez nagy előre­lépés a múlt évvel szemben, amikor egyes helyeken szer­vezeti sovinizmus, más he­lyen közömbösség akadályoz­ta, hogy az előadások sok ember közös kincsévé válhas­sanak. Az ismeretterjesztő előadá­sok tervezése megyeszerte folyik. Az irányelvek ehhez is igen nagy segítséget adnak s°k jó témát sorolnak fel. — Különösen előadássorozatok rendezésénél nyújtanak igen nagy segítséget. A tapaszta­latok szerint a rövid előadás- sorozatok szolgálják legjob­ban a célt, ezért természe­tes, hogy a tervekben a fő helyet éppen ezek foglalják el. Minden tömegszervezeti és gazdasági vezetőnek arra kell törekednie, hogy a dolgozók minél több érdekes, színvo­nalas, a világeseményekben eligazodni segítő előadáson vegyenek részt A művelődé­si otthon igazgató, vagy a TIT járási titkár önmagában igen keveset tehet, ha a terü­letén lévő üzemek, tsz-ek, állami gazdaságok vezetői, a népfront-szervezetek és nő­tanácsok nem tesznek meg mindent a gondjaikra bízott dolgozók szakmai és kultu­rális nevelése érdekében. Hamarosan benépesülnek a _ próbatermek, megkezdik előkészületeiket a színjátszó­csoportok, szavalók, ének- és népitánC-csoportok tagjai is. Az elmúlt évben igen szép sikereket értünk el. Az elő­ző évi ötezerrel szemben több, mint tizennyolcezer embert mozgatott meg a fel- szabadulási kulturális szem­le. Ez a nagy lelkesedés, amely népünk művészetsze- retetét bizonyítja, erre az évre is kötelez. Induljon hát újból minden művelődési házban, minden üzemben és nagyobb termelőszövetkezet­ben a régi csoportok mun­kája, vagy újak szervezése. Nem hivatásos színészéként, szólótáncosokat, vagy képző­művészeket akarunk nevelni a falukban, városokban, ha­nem olyan embereket, akik értik, élvezik a szépet, a klasszikusokat éppenúgy, mint a XX. század modern művészetét. Szeptember 1... Indul a népművelési évad, nagyobb kötelességekkel, na­gyobb feladatokkal. E fel­adatból mindenkinek tehet­sége, lehetősége, munkaköre szerint teljes szívvel, a szo­cialista kultúra iránti mély­séges szeretettel és felelős­ségérzettel kell kivennie ré­szét. Ö*- ^ A Földművelésügyi Minisz­térium meghívására hazánk­ba érkezett koreai vendége­ket fogadták szombaton Jász­berényben. A küldöttség ve­zetője Ri Mjan Sak elvtárs, a Dél-Phenjan tartomány népi bizottságának elnökhelyette­se. A küldöttséget elkísérték a budapesti koreai nagykö­vetség munkatársai is. A fogadáson megjelent Horváth Imre, a megyei párt- bizottság titkára, Kökény Ist­ván, a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsának elnöke, a Külügyminisztérium és a Földművelésügyi Miniszté­rium képviselői és Jászbe­rény város párt és tanács ve­zetői. A vendégeket Baráth Bálint, a városi pártbizottság munkatársa üdvözölte és tá­jékoztatta őket a város életé­ről, 15 éves fejlődéséről. A tájékoztató után külföldi vendégeink a Dózsa Népe Termelőszövetkezet gazdasá­gát látogatták meg. Itt Inges János, a tsz elnöke fogadta a vendégeket, akik megtekin­tették a kertészetet, melyből félmillió jövedelmet várnak a szövetkezet gazdái. Majd a termelőszövetkezet­ből az Aprítógépgyárb,a láto­gattak el, ahol Gróf Károly igazgató ismertette meg ve­lük a gyárat. Ezután a- aug. 19-én nyílt mezőgazdasági kiállítást szemlélték meg. A délutáni órákban a Fém­nyomógyár klubhelyiségében találkoztak a város dolgozói­val. A városban e napon képkiállítás is nyílt Koreá­ról, a koreai nép életéről. V. K. San Juan (Reuter). Az Amerikai Államok Szerveze­tének a Costa-Rica-i főváros­ban tartott értekezletén az Egyesült Államok nagy erőfe­szítéseket tett, hogy a szerve­A jászsági, kunsági és a ti­szazugi szérűkön már csak a szalmakazlak jelzik' az aszta- gok helyét. A határban pe­dig szántótraktorok, trágyázó fogatok szorgoskodnak. Teg­nap, tegnapelőtt megjelentek a vetőgépek is a szövetkezeti földeken. Elsőnek az öcsödi Zöldmező és a vezsenyi Hu­nyadi Termelőszövetkezetek kezdték meg az őszi gabona­vetést. Vetik az őszi árpát és az őszi takarmánykeveréket Jászfelsőszentgyörgyön és a megye más részein. A Szol­nok megyei termelőszövetke­zetek ezzel új rekordot állí­tottak fel. A megyében soha még ilyen korán el nem kez­dődött az őszi vetés. A korai vetésű növényzet a hideg be­álltára úgy megerősödik, zet a kubai nép forradalmát és a Castro-kormányt elítélő határozatot hozzon. A kérdés megvizsgálására kiküldött tíztagú különbizottság szom­baton határozati javaslatot terjesztett a konferencia elé, amely nem tesz említést Ku­báról, de állást foglal azzal a szovjet bejelentéssel szem­ben, hogy a Szovjetunió se­gítséget nyújt Kubának, ha az amerikaiak agressziót kö­vetnének el ellene. A Reuter értesülése szerint a külügy­miniszterek beható és az amerikai felfogást koránt­sem egyöntetűen támogató vita után a határozati ja­vaslatot elfogadták. Az értekezleten egyébként Argentína határozati javas­latot terjesztett be egy, az amerikai államok gazdasági együttműködését . szolgáló szervezet felállítására. Nemzetközi konferencia Budapesten Tegnap Budapesten meg­kezdődött az élelmezési-, do­hány- és vendéglátóipari dol­gozók harmadik nemzetközi konferenciája. A konferencia elnökségében jelen volt Ma­rosán György, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára is. A megnyitó után Anton Di- csev, a szövetség főtitkára tartott beszámolót. (MTI) hogy keveset árthat benne az időjárás. A megye termelő- szövetkezetei az idei őszön 180 ezer holdon kenyérgabo­nát, 40 ezer holdon őszi árpát, s 5 ezer holdon takarmányke­veréket tesznek a földbe. Franciaország földalatti afom- robbaníásf tervez Párizs (MTI). A nyugati hírügynökségek értesülése szerint Farnciaország föld­alatti atomrobbantást tervez október közepe táján a Sza­harában. E harmadik atomrobbantá­si kísérletet a — Párisién Li­beró szerint — nem Reggane- bén hajtják végre, ahol a két korábbi francia atomkí­sérlet történt, hanem a Tan- sesruft-sivatagban. ... . Né zeteltérések Jordánia és az EAK között Beirut (MTI). Az UPI amerikai hírügynökség jelen­tése szerint az Arab Liga kül- ügyminsiztereinek beiruti konferenciáján komoly nézet- eltérések merültek fel Jor­dánia és az Egyesült Arab Köztársaság között az Izrael­ből menekült arabok kérdésé­ben, az EAK a menekültek­ből külön hadsereget és „Pa­lesztinái kormányt” akar lét­rehozni. Ezt a javaslatot Jor­dánia élesen ellenzi, a Jordá­niái külügyminiszter ki. is vo­nult á konferenciáról. Liba­non közvetítése a két ország között sikerételen maradt -----------^ ----------------­Ki végeztek két algériai hazafit Párizs (TASZSZ). A pá­rizsi Santé fegyház udvarán szombat reggel guilolánnal kivégezték az FLN két tag­ját A köztársasági elnök el­utasította a védő kegyelmi kérvényét Ben Abdallah védő kije­lentette, hogy táviratot inté­zett a nemzetközi vöröske­reszthez és ebben kifejtette, hogy július 6 óta nyolc algé­riai hazafit ítéltek halálra és végeztek ki Franciaország­ban. További tizenhét algé­riai hazafit sújtottak ugyan­ilyen ítélettel. Az ügyvéd ké­ri, hogy a Vöröskereszt lép­jen közbe védenceinek meg­mentéséért. (MTI). A herceg kijelentette, hogy az. elkergetett nyugatbarát kormány hadügyminisztere engedményeket igyekszik ki­csikarni a semleges politikát folytató új kabinettől, majd éberségre intette a miniszter- elnököt és kormányát a láza­dók cselszövéseivel szemben. agresszív SEATO-tömb tag­jainak értekezletével, amely pénteken kezdődött Thaiföld fővárosában, Bangkokban. Ennek a tömbnek a hangadói nem válogatnak az eszközök­ben, hogy megfélemlítsék a semlegességet meghirdető új laoszi kormányt. (MTI) Dolgos hétköznapok Szorgalmasan dolgozik a tör ökszenímiklősi téglagyár — nyerstégla kihordó brigádja. Az Egyesült Államoknak nem sikerült kierőszakolnia a Kuba elítélését

Next

/
Oldalképek
Tartalom