Szolnok Megyei Néplap, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-25 / 200. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. augusztus 25 Széleskörű vetőmag-akciót indítóit a Földművelésügyi Minisztérium Mind a hazai nemesített, mind pedig a külföldi fajták vetőmagját cseretermények ellenében bocsátják a termelők rendelkezésére. A szakemberek szerint a nemesített gabonavetőmagvak alkalmazása a termelőknek is közvetlen érdekük, mivel a szokvány-gabonákhoz képest általában 20—25 százalékkal adnak nagyobb termést. (MTI) Nagyokat csípnek a szúnyogok? Ne tenyésszük azokat! A napokban élénkszemű, pergőnyelvű fiúcskával hozott össze a véletlen a Dózsa György utca 1. számú ház előtt. Jó „alapos” gyerek a hat éves Gáborka, barnára sült karjait, izmos lábszárát öröm volna nézni, ha ... nem le-nének tele csúnya, daganatoknak is beillő szúnyogcsípésekkel. — Borzasztó ez — panaszkodott a gyerek. — Tele van a kertünk szúnyoggal és öszSzarvasból trágyáznak IfitI ■■■■■■■■I A tószegi Dózsa Termelőszövetkezetben a szántás előtt nem gond a trágyázás. Az előrelátó szövetkezetiek még tavaly a föld végén szarvasba rakták az értékes istállótrágyát, s most Törőcsik Pál, Tóth István, Bokor József és Kas Dezső fogataikkal 100 holdon terítik szét a talaj- ■ erővisszapótló trágyát. Megkezdődött a mísodik migyar matematikai kongresszn§ Hamarosan elérkezik az őszi árpa, továbbá a rozs és az őszi búza vetésideje. A Földművelésügyi Minisztérium az idei őszön minden eddiginél szélesebbkörű akciót indított a nemesített gabonavetőmagvak elterjesztése érdekében. A tervek szerint az idén csaknem egymillió holdon vetnek hazai nemesített gabonafajtákat, ezenkívül mintegy 300 000 holdon nagy termőképességű külföldi búzafajtákat. A hazai búzafajták közül az idén már nagy területen vetik a kitűnő termőképességű, amellett a gabonarozsdának jól ellenálló fértődi 293-as búzafajtát. A Földművelésügyi Minisztérium növénytermesztési fő- igazgatóságán adott tájékoztatás szerint nemesített gabonavetőmagot elsősorban az olyan újonnan alakult, vagy területileg jelentősen megnövekedett termelőszövetkezetek kapnak, amelyeknek nincsen megbízható, jó vetőmagjuk, a tavalyi vetőmagot a tagok maguk adták össze, vagy amelyek elemi kár, vagy egyéb okból nem rendelkeznek megfelelő vetőmaggal. A hazai nemesített gabonafajtákon kívül — körülbelül fele-fele arányban — nagy termőképességű olasz, illetve szovjet búzafajtákat vetnek mintegy 300 000 holdon. A külföldi búzafajták termesztésére azok az állami gazdaságok, illetve termelőszövetkezetek vállalkozhatnak, amelyek a szokásosnál is kedvezőbb agrotechnikai feltételeket tudnak teremteni, mivel a tapasztalatok szerint ezek a külföldi búzafajták igényesebbek, mint a hazaiak, s csak kifogástalanul, jól előkészített talajon, az eddiginél nagyobb adagú műtrágyák alkalmazásával adják meg a várt nagy hozamokat. Először ér megyénkben énekkart olyan megtiszteltetés, hogy a hivatásos színház egyik produkciójához az egész kórust szerepeltetni kívánja. A Cigánybáró című, zenei igényességében inkább operához, mintsem operetthez közel álló Strauss-mű bemutatóján nemcsak a színház kislétszámú kara, hanem közel 50-tagú, hatalmas kórus szólal majd meg. Szerdán délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében megkezdődött a második magyar matematikai kongresszus. A tanácskozásra Az Ady Endre művelődési Ház énekkara országos viszonylatban is ismert. Ezért fordult az új darab rendezője, Miszlay István segítségért Kóbor Antal karnagyhoz, a kórus vezetőjéhez. A tagok: pedagógusok, tisztviselők, diákok vállalták a nagy megerőltetéssel és komoly lekötöttséggel járó feladatot. S ha sikere lesz a Cigánybárónak, abban minden bizonnyal nekik is nagy részük lesz. mintegy négyszáz magyar részvevőn kívül kétszáz külföldi tudós is érkezett. Rényi Alfréd akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Kutató Intézetének igazgatója nyitotta meg a kongresszust, majd az akadémia nevében Novo- bátzky Károly alelnök üdvözölte a megjelenteket. Ezután Alexits György akadémikus mondott emlékbeszédet Bó- lyai Jánosról, a nagy magyar matematikus halálának 100. évfordulója alkalmából. A kongresszus egy hétig tanácskozik. A csütörtökön kezdődő szaküléseken magyar és külföldi matematikusok mintegy háromszáz előadást tartanak. (MTI) szevissza csipkednek. De nemcsak engem — folytatta elkeseredve — anyukáékat is! — Bemennek este a szobába és nem hagyják aludni őket. — Peuig sokat dolgoznak egész nap — tette hozzá nagyko- molyan. — Tetszik tudni, a főorvos bácsi jó ismerősünk és én már attól is megkérdeztem, r .ért van nálunk ei nyi szúnyog. Meg is mondta! A gyerek beszéde felébresztette kíváncsiságomat a „szúnyogkérdés” iránt Elmentem a .őorvos bácsihoz”, Szittya Jánoshoz, a városi tanács egészségügyi osztályára, s ő a következő felvilágosítást adta: — Hiába irtjuk permetezéssel a város területén a szúnyogokat, ha a lakosság százannyit tenyészt belőlük udvaraiban, mint amennyit mi elpusztítunk. A hordókban szaoadon tárolt tűzoltó vízbe ugyanis ezrével rakja le petéit egy sötét színű szú- nyorfrjta — nem a Tiszában tenyésző! —, amely kikelve, ellepi az embereket, s kellemetlenül viszkető sebeket ejt rajtuk, lennek megakadályozása roppant egyszerű, szorosan zárja le mindenki a víztároló edényt, vagy ami még biztosabb egy kanál petróleumot, vagy olajat öntsön a vízi e, amely annak színén szétterülve, nem engedi hoz- záierr. a szúnyogokat. Ha a lakosság ezt az olcsó és kis fáradságot igénylő módszert alkalmazza — fejezte be felvilágosítását a főorvos — eléri, hogy ezek a sok bosszús percet és álmatlan órát okozó apró bestiák nem szaporodnak tovább; KE. Rep ülőgépszer encsét- lenség Kijev közelében Moszkva (TASZSZ). A napokban Kijev környékén lezuhant a szovjet polgári légi- forgalmi társaságnak Kairóból Moszkvába tartó egyik IL—18-as utasszállító gépe. A gép huszonhét utasa és a személyzet életét vesztette. A szerencsétlenség okainak kivizsgálására kormánybizottságot hoztak létre. (MTI) A Nap kél: 4.53 h-kor, nyugszik: 18.38 h-kor, a Hold kél: 7.57 h-kor, nyugszik: 20.04 h-kor. Időjárásjelentés Várható időjárás: meleg idő, néhány helyen záporeső, zivatar. Mérsékelt délnyugati, nyugati szél.-Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 27—31 fok között. — ÓVODÁT épít saját erőből a szolnoki Lenin Termelőszövetkezet. A húsz gyermeket befogadó létesítményt még ez év őszén átadják rendeltetésének. — SZÖVOSZ — KPVDSZ dicsérő oklevelet kapott első félévi jő eredményeiért a tiszapüspöki földművesszövetkezet. — VILLÁM CSAPOTT a jászkiséri Kossuth Tsz egyik szalmakazlába. A tűz 500 mázsa szalmát emésztett el. Oltására a jászkiséri, jászapáti, jászladányi önkéntes, valamint a szolnoki és jászberényi állami tűzoltóság vonult ki. — NÉGY TANYAI könyvtár alakult Karcagon. A Dimitrov és Lenin Tsz központjába a közelmúltban szállított könyveket a Déryné Művelődési Ház gépkocsija. — TAPASZTALATCSERÉN voltak a szolnoki járás fmsz- einek vezetői a közelmúltban a Földművesszövetkezetek Békési Járási Központjánál. A résztvevők a látogatás alkalmával igen sok, nálunk is hasznosítható, tapasztalatra tettek szert a szövetkezeti vezetés, irányítás, valamint az ellenőrzés terén. =- NÉGYTANTERMES modem általános iskola épül 1 millió forintos állami beruházásból a szolnoki IX. kerületi üzletház közelében a jövő évben. — MUNKA MELLETTI bölcsőde-gondozónői tanfolyam indul szeptemberben a Szolnok megyei Kórházban. A tanfolyamon a régi bölcsődei dolgozók nyernek gyakorlati tudásuk mellé elméleti képzettséget. — GYUFÁVAL játszott Antal László jászárokszállási lakos hatéves kislánya és meggyujtotta az udvaron lévő szalmát, amelyből 20 mázsa elégett. A szülők ellen szabálysértési eljárást indított a jászberényi L fokú tűzrendészet! hatóság. TÖBBEZER papírszalvétát készíttetett a szolnoki földművesszövetkezet a mákgubógyűjtő gyermekek meg- ajánaékozására. — EL VÁGÓDOTT kerékpárjával a dülőúton Tánczos Gellértné tiszasülyi lakos, A kerékpár kormánya Tánczos Gellértné- szemébe fúródott. Sérülésébe a helyszínen belehalt. — BEFEJEZTE a nyári mélyszántást az Istállótrágyával ellátatlan területen kívül augusztus 23-án a Mesterszállási Gépállomás körzetébe tartozó öcsödi Zöldmező és Szabadság Termelőszövetkezet. = ÖNKIV ÁLASZTÖ bolttá alakították a Szolnok, Beloiannisz út 6. szám alatti élelmiszer kiskereskedelmi egységet. A korszerűsítet bolt ünnepélyes megnyitása ma este 6 órakor lesz. Magnetofon az iszákosság ellen A tokiói hatóságok új módszerrel kísérleteznek az iszákosság elleni harcban. Különleges szállodákat létesítenek, ahova a rendőrök bekísérik azokat, akik már annyira felöntöttek a garatra, hogy semmiképp sem tudnak hazatántorogni. Az italos szállodai vendégnek másnap reggel a számlával együtt hangszalagot adnak át, amelyre a magnetofonkészülék pontosan rögzítette mindazt az ocsmányságot és ostobaságot, amit a részeg ember öntudatlan állapotában össze-vissza fecsegett. A Hajdúsági Iparművek által gyártott háztartási mosógépek és centrifugák garanciális javítását végzi a megye területén a Törökszentmiklósi Vas- és Faipari KTSZ, Kossuth Lajos utca 144. Telefon: 85. Villanymotorok tekercselését, villany hegesztő, porszívó, — mosógép, autó dinamó Speciális javítását, tekercselését rövid határidőre vállaljuk. Kunszentmártoni Vegyes Kisipari Termelőszövetkezet, Kossuth Lajos u. 8. Tel.e 88. FIGYELEM! FIGYELEM! Termelőszövetkezetek! Termelőszövetkezeti tagokJ Egyéni termelők! Beindult az 1961. évi új sertéshizlalási akció 9 melynek keretében 1960. július 1-től köthető hizlalás! szerződés előnyös feltételekkel és magas átvételi árak mellett. 110—130 kg súlyü fehér hű sertésért 15.50 Ft/kg. 130 kg feletti súlyú fehér hússert. 16.— . 110—140 kg súlyú hús és hús,jeli. sert, 14.80 * 140 kg feletti súlyú hús és húsj. s. 15.30 * 126—140 kg súlyú zsír és zrírj. sert. 14.50 «, 140 kg feletti súlyú zsír és zsirj. sert. 14.80 » 170 kg és ezen felüli súlyú tenyésztésbe fogott koca, vagy kanlott sertésért 14.— n fizet átvételkor az Állatforgalmi Vállalat. Fenti árakon felül mezőgazdasági tsz-eknek és termelőszövetkezeti csoportoknak az alábbi nagyüzemi felárat fizetjük: _ Tszci-nek Mg. Tsz-nek 20—50 db falkásított egyöntetű sertés után 1.— Ft/kg 1.50 Ft/kg 50 db-on felüli falkásított egyöntetű sertés után 1.50 Ft/k? 2.— Ft/kg KAMATMENTES ELŐLEG! Részletes tájékoztatást a Vállalat Központja, járóéi kirendeltségei és községi felvásárlói adnak Szolnok — Heves megyei Allatforgalmi Vállalat A bizalomért cserében... Á tablón jobbról a nyolcadik, az alsó sorban, ötven fényképből áll ez a tabló, a jászapáti járás ötven emberét mutatja be, azokat, akik tíz éve tanácstagként tevékenykednek Az alsó sorban, jobbról a nyolcadik: Med- veczky Ferenc. Pedagógus. Igazgató a szentandrási járási tanyai iskolában. Soha nem vágyott el innét, gyermekkori emlékei is ide kötik, hiszen már az édesapja is itt tanított — örökségként szállt reá az iskola. S hogy a kör teljes legyen: a felesége is itteni tanítónő. Medveczky Ferencről az elismerés hangján beszélnek az emberek. Közmegbecsülésnek örvend. Azt hallottam: választóival állandó kapcsolatot tart fenn, rendszeresen beszámol a járási tanács tevékenységéről, határozatairól s — mint mondják —, nem tudnak hozzá olyan problémával fordulni, amit ne rendezne. Nap mint nap felkeresik nyugdíj-kérdésben, föld- ügyben, lakásproblémával. Személyesen jár el a községi tanácshoz, vagy ha az ügy annak hatáskörét meghaladja, motorjára ülteti a panaszost, s viszi a járáshoz. A legnagyobb elismerést 1957 őszén vívta ki, amikor választókörzetében — a külterületen — 4,5 kilométer villanyhálózat elkészítését szervezte meg. Az emberek társadalmi erőből vezették be a villanyt: maguk adták ez oszlopokat, s mellé forintjaikat, ami a szakemberek kezében vezetékké változott. Fölösleges külön ecsetelnem mit jelentett a jászsági „puszták nép é”-nek, hogy hetven tanyát bekapcsoltak a hálózatba... S a tanácstag — az emberekért élő ember — ütközött ki a pedagógusból akkor is, amikor téli estéken összehozta az iskolába az embereket tanulni, szórakozni. A jász- szentandrási tanyák lakói természettudományos előadásokat hallgatnak s rendszeresen nézik a televízió adásait — ma is. Olykor 130—140 fő is összegyűlik esténként, ha jó a műsor. A gyerekekről szünidőben sem feledkezett meg — Za- márdiban táborozott i tanyasi úttörőkkel. S közben terveket kovácsolt. Régen forgatta a fejében egy gyógypedagógiai iskola létesítésének gondolatát. Most, mint a Művelődési Állandó Bizottság elnöke javasolta ezt — s ha illetékes szervek jóváhagyják, az eddig jelentkezett tanulókkal már az 1960—61-es tanévben Jászkiséren gyógypedagógiai osztályt nyitnak. Másik kérdés: Jászapáti zeneiskolát szeretne. A központi iskolában megfelelő termet tudnak biztosítani e célra, s ha a megyei tanács mű- , velődési osztálya engedélyezi, a jászberényi zeneisj-ola elvállalná a testvériskola vezetését. ötven-hatvan gyermek is jelentkezett a környező községekből — értük harcol most Medveczky Ferenc. Úgy, mint pedagógus, mint a Művelődési ÁB elnöke, mint tanácstag? Mint ember.,. Valamennyi minőségében egyet akar: adni. Minél többet, aminél jobbat — szebbé, jobbá tenni a „puszták népé”-nek életét. Virággal köszöntötték az ünnepi tanácsülésen,' piros szegfűvel őt is, mint negyvenkilenc társát. Mosolygott, mint a tablón, mintha mondaná: köszönöm a bizalmat. Cserébe, mi csak erőmből telik, megteszem. Forduljatok bátran hozzám ... Korai házasság, késő bánat A jászberényi Bóta János három évvel ezelőtt fiatal fejjel nősült. Első gyermeke alig esztendős kor körül járt, mikor külön költözött feleségétől; fiának eltartásához azonban egy fillérrel sem járult hozzá. Ebben az évben leánya is megszületett, de róla sem gondoskodott. A bíróság — az asszony kérésére — havi 260 forint tartásdíj fizetésére kötelezte Bótát, ak; azonban változatlanul nem fizetett. A lelkiismeretlen apa ma már több mint kétezer forinttal tartozik. Tartási kötelezettség elmulasztása miatt a járásbíróság jogerősen három hó, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Bóta Jánost. Amennyiben az elítélt ezután sem gondoskodik gyermekeiről, — nemcsak ezt a három hónapot kockáztatja, de — újabb per megindítása esetén — további börtönbüntetést is, Városi kórusunk a Szigligeti Színház színpadán Augusztus 25 CsUiörtUk Lajos