Szolnok Megyei Néplap, 1960. július (11. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-31 / 180. szám
6 SCOMfOK MW3TB1 SKPLAp. I860, július Sl~ Petőfi utolsó napja A tulajdonképpeni csatatér Segesvár és Fehéregyháza között, a Nagyküküllő- től a segesvári erdővel és az ördögvölgyi erdővel borított déli magaslatokig terül el. Ez síkság, amelyet középen az országút szel ketté, az országutat pedig két patak a Sárpatak és az Ördögpatak, s e kettő között egy vízmosás, a Rogyina- keresztezi. A harc rövid csatározással kezdődött... Órákon keresztül verekedtek az ördögvölgyi- és segesvári erdőben a bihari és szatmári újoncok, ezek a hős baka- gyerekek ... (Dienes András: A Petőfi titok- 1949.) Délután négy óra felé a csata öldöklőbb kezdett lenni, a sebesültek szaporodtak. Éppen egy kassai fuvaros félkarját metszem ketté — melyet egy golyó szétzúzott —, mikor Petőfi mellettem elhaladóit s a Fehéregyházán alól elfolyó patak hídjának karjához dőlt. Itt állott mint- ejj félóráig elmerengve — tőle mintegy 200 lépésre dolgozott egy 6 fontos s lőtte az országút mellett fölállított orosz lovasságot. — Hihető sok kárt tett bennök, mert nem soká rá ők is erősen kezdtek tüzelri s egy golyó Petőfitől alig 30 lépésre ütött a földbe, a föfvert ">;ld és por őt' is ellepé s hihetőleg szemébe is jutott, mert azt zubbonya szárával hosszasan tö- rölgeté. Ekkor helyét -íegváltoztatá, felénk közeledett s hátát a falu kapuzárjához vetve, nézte a csatát és elmerült gondolataiba, mégpedig annyira, hogy csakhamar hallatott iszonyú zsibaj, ordítás, egy tömeg tele tüze sem volt képes figyelmét azon helyre . vonni, ahol az történt. (Lengyel József levele, Vasárnapi Újság, I860.) Én mellé futottam, hogy annak okát megtudja, s míg kérdem „mi baj őrnagy?” ő nem felelt semmit. — Előttem csakhamar kitárult a vész egész nagysága. — Tőlünk alig ezer lépésre azon percben bontá meg két ezred dsidás a tömeggé vált zászlóaljat. A huszárság verekedett, de mit tehetett alig 300 annyi elleni Rákiálték Petőfire, odamutaték az eseményekre, ö odamaradt 3 csak annyit mondott: „potomság!” Csakhamar az egész arcvonal megfutott. Petőfi szemét odaveté, szó nélkül megfordult és futni kezdett. Én is csakhamar helyemre érve, lovamat kézügybe kapva, ráültem és elszáguldottam. (Lengyel József levele, Vasárnapi Újság, 1860.) Néhány száz lépésre sűrű lovascsapat vágtatott felénk. Nem volt más választás, kardomat hüvelyébe dugtam és futottam a többiek után. Igen rövid távolságra haladhattam akaratlan versenyfutásomban, midőn alig néhány lépésre előttem látom Petőfit hajadonfővel, kezében tartott sipkával az úton keresztül szaladni. — Rákiáltottam s ő elborult sötét tekintettel rám nézve, szótlanul megállóit. — Jöjj velem — mondám kezét megragadva — kocsisomat innen nem mesz- sze állítottam fel, azon menekülhetünk, gyalog vagy elvágnak vagy megfognak. — Azt hiszed — feleié ő —, hogy van olyan bolond, ki ebben a pokólban megállni merné helyét, kocsisod is elfutott, mint a többi. Nézd — ezzel a felénk közelítő csapatra mutatott — itt nem lehet menekülni, ne gondolj most kocsisodra, hanem jer oldalt, ott talán megszabadulhatunk. Látván habozásomat, ezen szavakkal: „nincs idő gondolkodni, én megyek, Isten veled” — kirántotta kezét az enyémből és leugorva a töltésről, elrohant. A helyszínen talán meg is tudnám mutatni a pontot, hol örökre elváltunk ... (Gyalókay Lajos: Segesvár és Petőfi. Hazánk, 1887.) Mikor a faluból jól kijöttünk, hogy amíg e két ezred támadott, egy másik ezred a Küküllő mellett halad fölfelé egyenes vonalban, s mikor már Fehéregyházát mintegy fél mérföldre elhagyta, jobbra fordult, s egyenes szegletet képezve, igyekezett átvágni a országutat, s így a menekülést. A lovasság nagy részének még volt ideje e körön kívül hatolni, de a gyalogságból csak az menekült, aki tarta- - lékba volt állítva, azok, akik tűzben voltak, bekeríttettek. Akik a körben maradtak, azok hatvan-hetven sebesültet kivéve, mind elestek. Engem a lovam a körön kívül segített. Petőfi gyalog volt, s így a körben benne maradt. Egy dombra érve visszanéztem, s Petőfit hittem felismerni. A helyet, ahol láttam, e pillanatban is annyira képzelem, hogy rá tudnék mutatni s valahányszor mellette elmegyek, önkéntelenül felmerül előttem akkori alakja, amint fedetlen fővel, s széterjesztett ingnyakkal, lengő zubbonyával futni láttam. (Lengyel József levele, Vasárnapi Újság, 1860.) A Héjjasfalva és Segesvár közötti országúton székelyekkel s héjjasfalvi lakosokkal találkoztam, s azok engem az út- kanyarulaton, mely völgyből Héjjasfalvá- nak tartva, egy kaptatónak megy, jobbfelé egy holdnyi kaszálón török búzába vezettek. Itt esett el valaki, ki mellett több iromány hevert — szóltak... A halott háton feküdt, halálát dzsida-szúrás okozhatta, mellén vértócsa volt... a tetem középnagyságúnál kisebb és sovány sárgás arcbőrrel, fekete bajusz, hegyes szakáll... Kabátja, csizmája hiányzott, rajta finom ing 3 fekete nadrág volt. (Kővári László: Erdély története 1848/49-ben, 1861.) Petőfi ide nemzetőri ruhában s szekéren jővén, gyalog nézte Fejéregyházától a csatát, mely amint felbom’ott, ő is futott. Hol az út Fejéregyházától Héjjasfalvának a hegy alá kanyarodik... A hegyre akart felkapni, a hegyoldalon akkor török búza zöldéit, itt vérzett el... (Kővári László■ Erdély története 1848/49-ben, 1861.) Jarosíav Haseks Tizenkét ferences barát 1%’ égy esztendeje annak, hogy megismertem a beckovi kolostor tisztelendő szerzeteseit. Igen kedves franciskánus szerzetesek voltak; és én szeretném mindazt elmondani, amit átéltem náluk. Megérkeztem a Vág menti Beckovba, hogy az ottani lakosok között felkutassam a kánok maradékait. Nem fontos, hogy mindezt jobban megmagyarázzam, mert az egészből csak annyi igaz, hogy ezzel az ötlettel csempésztem be magam a kolostorba — röviden szólva, hogy a tiszteletre méltó apátot egyszerűen félrevezettem. *. Kopogtam a kolostor kapuján, és átnyújtottam a névjegyemet. A névjegy hátoldalán a következő állt: Főtisztelendő uram, önhöz fordulok a kánok ügyében, akiknek nyomait fürkészem itt, a Vág mentén. Alatta szerényen: „Éjszakai szállást kérek és engedélyt arra, hogy tanulmányozzam a kolostor levéltárát.” A páter, aki a kaput kinyitotta, tüstént behívott az előcsarnokba és eltávozott, hogy bejelentsen engem Eusebius apátnak. Kisvártatva megjelent maga Eusebius. Kezét nyújtotta és zavartan előadta, hogy mit sem tud a kánokról. Vagyis éppen annyit tudott, mint én. ami azonban a kolostor levéltárát illeti, arra vonatkozóan közölte velem, hogy rendelkezésemre áll, és hogy addig maradhatok a kolostorban, ameddig csak akarok. Aztán bevezetett a *re- fektóriumba, ahol a tisztelendő szerzetesek sakkoztak. /§ z apát bemutatott a szerzeteseknek, aztán Liberatus páter a szobámba vezetett. Az ablakból pompás kilátás nyílt a Vágra. A páter kinyitotta az ablakot, és — kezével nagy kgrt írva le — a tájra mutatott: — Ez mind a miénk! — Termékeny sik vidékre pillantottam ki, végestelen-végig aranylott a gabona. A zöld rétek, a kék erdők, körös-körül minden a beckovi ferencesek birtoka volt. Liberatus isten áldásáról beszélt nekem, szeme lelkesedéstől, orcája a zsírtól ragyogott. Meghívott szobájába, ablakaiban rózsa és bazsalikom illatozott, kinyitotta a szekrényét és előszedett belőle egy doboz olajos szardíniát, felnyitot'a, megkínált vele, egy másik szekrényből meg Paul Eluard: : i/ü EMLEKBESZLD Petőfi Sándor halálának 100. évfordulóján Köszöntöm őt a férfit ki most száz éve halt meg Öt ki huszonhat évet élt meg De Magyarország az évszázadairól Fiai sorsával beszél Költői sorsával beszél Költőt köszönt itt ki ime ma is él Petőfit nem az ég szülte és nem a nap Mészáros volt az apja és cselédlány az anyja Hadd énekeljem itt ínségét és diadalmát A századokra szólót az ínség ellenében S az emberek szívében kik társnak befogadták Fegyverrel a kezében szólt a viharra fennen A villámot szerelmes szavakkal ösztökélte Az egyszerű rózsa s a kenyér ellenségei ellen Hadd énekeljem őt akit ma népe áld Öt aki végül is levert minden királyt öt ki gyerekfővel bátran színésznek állt Hogy felmutassa és szóra bírja az embert A fiút ki az éh-halállal szembeszállt Ki egymaga emelt a sem mire kezet őt az örök férfit aki ma is gyerek Petőfi tudja milyen erő a hajnalé Sugarai dolgos kezekben gyökereznek Élet és öröklét közt hidat 6 erhaltet Szívébresztő csókok őtöle fényesednek Forrásvíz őt viszi új s új mezők felé • Petőfi már örül vértelen küzdelemnek Győzelmes büntelen nyarakat énekelhet Csatáz bár egyre még s ontja ő egyre vérét Hogy haljunk szabadon legyen mindig reménység A szegények reménye a mézed Magyarország Arany verseiért fizessetek elvtársak Hitetek vidám aranyával Magyarország a tíz Ujján Számlálja híveit és a esi llagokon Petőfi álmain A magyar alföld költeményén. (lllués Guula fordítása) Könyvespolc közeljövőben jelenik meg Magyar népmesék l-lll. Kb. 2720 oldal, egészvászon- kötés, kb. 108.— Ft. (Magyar Parnasszus sorozat) A Magyar Parnasszus sorozatban jelenik meg, bibliapapíron. A kiadványt Dégh ..inda és Kovács Agnes szerkesztette, a részletes, a ma gyár népmese történeti emlé ceit és jellegzetességeit elem ző, bevezető tanulmányt Or- tutay Gvula írta. A gyűjtemény több változatban is be mutatja a magyar népmese kincs legfőbb típusát, a tűn dérmeséket, novellameséket. táncmeséket, tréfás meséket, falucsúfolókat, trufákat. Szá mos meseváltozat itt jelenik meg először nyomtatásban Ugyanakkor közli a rég' klasszikus gyűjtemények — Vadrózsák, Magyar Népköl tési Gyűjtemény stb. — leg kitűnőbb darabjait is. Ez ta Ián az első olyan népmeseválogatás, amely a magyar népmese-kincs teljes képét igyekszik adni, összes tínusát bemutatni. A szerkesztők az egyes meséknél meghagyták a legfőbb táfnyelvi jellegzetességeket úgv, hogy azok mese olvasását ne nehezítsék meg. és mégis érzékeltessék annak a vidéknek az élőhe szédét. ahonnan a mese szármázd le. egy üveg konyakot veit ki. Ittunk, cigarettáztunk és beszélgettünk mindenféléről — az á dzröl, amitől tartottak az emberek, de ámít buzgó imák elhárítottak. — A szent évről — a temetésről — arról, hogy mindenható Isten miképpen gyarapítja a gabonát — és arról is, hogy milyen szép a széna, meg a lóhere. Felvezetett a kolostor tornyába és miközben egy mélyen alant áVó épületcsoportra mutatott — elmondta, hogy ott a kolostor majorsági épületei liánnak, körülbelül négyszáz darab lábasjószág istá- lózik bennük, köztük háromszáz disznó és hogy ezen majorságon kívül van még egy tyúkfarmjuk is. Valamivel odább még egy juhászat négyszáz juhval, még egy kicsit odébb az erdő mellett egy tanyájuk van, ahol fácáncsibéket tenyésztenek. A környékbeli erdőkben nyolc erdő- őrt és két erdészt foglalkoztatnak. Vad van elegendő, őz, dámszarvas, nyúl, fogoly és vaddisznó. Liberátus páter mindezt igen élénken leírván összekulcsolta. kezét, és igy szólt: — „Isten kegyelme nagy." — Eközben már kerestek is minket, hogy az estebéd tálalva van. Tizenketten ültünk egy hosszú asztal körül és mig felálltunk és kurta fohászt rebegtünk — hogy Isten kegyesen jó étvágyat adjon nekünk —, a szerzetesek máris tálaltak. Konyhájuknak adassék tisztelet! Isten, a mindenható szerencsésen vezette a beckovi kolostor szerzetes-szakácsának kezét, és végtelen jóságában tyúklevessel ajándékozott meg minket — benne finomra szeletelt tyúkzúza és csirkemellek — valamint egy pohár madeirával és rögtön utánna gesztenyével töltött fácánnal. Isten irgalmassága még nagyobbnak bizonyult, mikor fiatal libapecsenyét hoztak salátával. A szerzetesek szeme örömtől ragyogott és mielőtt feltálalták a rántott pisztrángokat, rövid szünet állt be. Ekkor újólag hálát adtunk a jóistennek. A pisztrángok pompásak voltak. Megértettük Isten jóságát, aki megteremtette ezeket a jó falatokat, azért, hogy jó soruk legyen a beckovi ferenceseknek. Isten azonban bort is alkotott. És micsoda boruk volt a beckovi kolostor szerzeteseinek. áAlyan fenséges és pompás " * bor, hogy nem lehetett eleget inni belőle és újra meg újra meg kellett töltenünk poharainkat. így ■ teltek-múltak az órák barátságos beszélgetésben, cigarettáztunk és az apát csinos történeteket mesélt. Szó szót követett — majd Fortunáim páter beszélt, majd megint Liberatus páter és malackodó anekdótákat kezdtek mesélni, bevezetésül ilyenképpen szólván: „Az ember el se hinné, milyen romlott a világ manapság. Mikor egy alkalommal a trencíni Jcanonokságba mentem ünnepi ebédre — a kocsis elbeszélte, micsoda disz- nóságokat mesélt el neki egy bizonyos úr. Szavakkal vétkezett a pernahajder — igazán nem túlzók, mert a történet a következő”. És máris gördültek a szavak — egyikét-másikát taglejtéssel festették alá és újra hozták a legfinomabb konyakot. De már hajnalodon is Trencin felett. Az ördög vigye el! Semmi kedvem sem volt lefeküdni. Mikor a tisztelendő urak bevonultak szobáikba, kilopóz- tam a kolostorból és kisétáltam. a földekre. Serény élet sürgőit a mezőkön. A reggeli derengésben az emberek a füvet kaszálták a kolostor jószágainak. Az erdő szélén öreg emberke éppen kaszáját kalapálta: „Adjon isten jó egészséget!’1 — Hogy megy dolga? — kérdeztem az emberkét. — Igazán nem akarok vétkezni, de hát hogy is lehetne nekem jó sorom — válaszolta az öreg. — Hogy legyen jó sorom — ismételte fájdalmasan —, mikor egész nap dolgozom a kolostor kegyes tisztelendő urainak és ők tizenkét krajcár napszámbért fizetnek nekem, ellátást nem is adnak — mert takarékoskodniuk kell a pápa részére. Keresztet vetett és tovább kalapálta a kaszát a reggeli csendességben —1 a fcöd felszállt a Vág fölött és a beckovi kolostorban horkolt tizenkét ferences barát. Pallet József: M U N K / A S o K
