Szolnok Megyei Néplap, 1960. július (11. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-21 / 171. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I960. JCEüs SL OSO Bontakozó úszóélet a Szolnoki Dózsánál Nem valami pezsgő úszó- élettel dicsekedhet Szolnok városa. Hiába van itt a Tisza hiába vannak nagy múlttal rendelkező sportegyesületek az úszőeredmények nem ké­nyeztettek még el senkit. Az úszók közül — a vízilabda csapat tagjain kívül — ke­vesen érték még el az orszá­gos színvonalat és ha az úszósport magyar csillagai­nak nevét böngésszük csak elvétve találunk szolnoki versenyző nevére így lesz ez örökké? Ha a Damjanich uszodában széjjel nézünk, akkor határozottan felelhetjük, hogy nem. Ifjú titánok fürgén szelik a vi­zet edzőjük, Szarvas András utasítása szerint. Nagy szak­értelemmel foglalkozik ve­lük és ez a lelkiismeretes felkészülés a jövőre nézve komoly reményekre jogosít. Elraboltunk néhány percet az edző idejéből és megkér­tük, foglalja össze néhány szóban eddigi munkájukat. A Dózsa úszóknál jelenleg az alapok lerakása van fo­lyamatban. Mintegy 40 fiú és 10 lány jár rendszeresen ed­zésre, naponta kétszer, reg­gel és délután. Amig iskolá­ba jártak addig tanítás után, most a szünidőben pedig — mért van aki dolgozik — csak munkaidő után jár edzésre. A napi kétszeri ed­zés fejlődésüket gyorsítja. Ugyanié az évből hat hóna­pot tölthetnek vízben, a má­sik hat hónap kárbavész. Ezen csak a fedett uszoda segíthet majd. A tornatermi edzésekre nem szívesen en­gedik a szülők gyermekeiket, mert későn járnak haza, de a márciusi vizi edzéseket sem nézik jő szemmel. Ezért teljesen ki vagyunk szolgál­tatva az időnek. Minden úszásnemben a legkorszerűbb — úgynevezett „résztávos” edzésrendszer — alapján folyik az oktatás, gyermek, újonc és serdülő számokban. Nagyon sok a tehetség. Minden jel arra mutat, hogy az utánpótlás biztosított. Eddig három or­szágos versenyen vettünk részt, ebből kettő Budapesten egy pedig Orosházán zajlott le. Budapesten újonc, serdü­lő és ifjúsági számban helye­zéseket értünk el. Orosházán pedig 12 szám közül hatot megnyertünk, továbbá több második és harmadik helye­zést is elhoztunk. Az idő­eredmények versenyről ver­senyre javulnak. Különösen az alábbi ver­senyzők érnek el máris fi­gyelemreméltó eredménye­ket: Gyermekeknél (9—11 év): Perényi András, Sza- lóczki József, Bogdáni György, Molnár György. Az újoncoknál (12—13 év): Deés Ágnes, Halász Géza, Nemes György. A serdülőknél (14— 15 év): Kiss Margit, Horváth Erika, Túróczi Ferenc, Kéri Zoltán, Horváth Péter, Hor­váth Pál és Katona Gábor. S a további tervek? Szeretnénk a megkezdett úton haladni, az edzéseket egész éven át vízben végez­ni. Minden jel arra mutat, hogy két-három éven belül már szép eredmény várható a fiataloktól — fejezte be tájékoztatását Szarvas And­rás. Mindezt csakis örömmel nyugtázhatjuk és bízunk abban, hogy az elhangzottak­ból valóság is lesz. A meg­kezdett út szép és ha ezen járnak, biztos, hogy Szolno­kon az úszósport fellendül. — pataki — Olimpiai kaleidoszkóp Az olasz légiflotta meteoroló­giai intézete adatokat közölt ar­ról, milyen volt az időjárás tavaly augusztus 25-e és szeptember ll-e között. Ez azért érdekes, mivel az idén, mint Ismeretes, Rómában ugyanezen Időszakban rendezik meg az olimpiát. A levegő hő­mérsékletét naponta nyolc alka­lommal mérték. Augusztus végén a higanyszál sohasem szállt 17 fok alá és a meleg 27—33 fokig is emelkedett. Csapadékot csupán augusztus 30-án délután észleltek. Szeptember első dekádjában a minimális hőmérséklet 12—17 fok között ingadozott, a maximális 27—30 fokot ért el. Az átlagos hő­mérséklet körülbelül 19 fok volt. Csapadék háromszor hullott, szep­tember 2-án, 5-én és 6-án éjjel. • Az olimpia napjaiban „Sport a történelemben és a művészetben” címmel nagy , kiállítás nyílik. A látogatókat festmények, szobrok, domborművek, makettok ismerte­tik meg a sport történetével az ókortól napjainkig. Gondos felkészítést Véget ért a falusi dolgozók spar- takládja megyei döntőjének küz­delme. Most mér nemcsak a ver­senyzőkön, hanem a megyei és járási szakembereken a sor. Me­gyénk spartakiád válogatottja ed­dig szinte valamennyi országos döntőn sikeresen szerepeit, há­romszor országosan is első lett. De még minden esetben az élme­zőnyben helyezkedtek el a me­gyék közötti sorrendben. A rendező bizottságok több éves tapasztalat birtokában bizo­nyára Jól készítik fel a verseny­zőket, a megyei szövetségek se­gítségével. Még a rutinos veze­tőknek is szükségük van azon­ban szakszerűen beütemezett tervre, versenyprogramra. — Hi­szen csak az Így felkészített ver­senyzőktől várhatunk jő ered­ményt majd augusztusban az or­szágos döntőkön. Itt az Ideje, hogy egy lépéssel előbbre kerüljünk. A résztvevők gondos felkészítése jelenti ezt a lépést. Az egyes sportágak szak­emberei, élén a rendező bizottsá­gok tagjaival, ne elégedjenek meg azzal, hogy Jól bonyolítot­ták le az eddigi versenyeket, ha­nem éppen azért tegyenek meg mindent, a falusi sportolók felké­szítésének további javításáért. Rendelkezésünkre állnak a köz­ségi és járási jegyzőkönyvek mel­lett a megyei döntők jegyzőköny­vei Is. A megyei döntőn jól sze­repelt vesrenyzőket egybegyűjtve tartsunk edzéseket, és versenye­ket szükség szerint. Legelőször állítsuk össze az egyes sportágak­ban a válogatott kereteket és te­remtsük meg az edzési és ver­senyzési feltételeket számukra, a Járási és községi szakemberek se­gítségével. Edzők, versenybírók és szakve­zetők támogassák ezt a munkát! Segítsék elő a spartakiádon már több esetben jól szerepelt megyei válogatottjainkat abban, hogy Jól FIGYELEM! FIGYELEM! Termelőszövetkezetek! Termelőszövetkezeti tagok! Egyéni termelők! Beindult az 1961. évi új sertéshizlalási aheió9 melynek keretében 1960. július l-től köthető hiz­lalás! szerződés előnyös feltételekkel és magas átvételi árak mellett. 15.50 Ft/kg. 16.- . 14.80 15.30 14.50 „ 110—130 kg súlyú fehér hússertésért 130 kg feletti súlyú fehér hússert. 110—140 kg súlyú hús és húsjell. sert, 140 kg feletti súlyú hús és húsj. s. 126—140 kg súlyú zsír és zsírj. sert. 140 kg feletti súlyú zsír és zsírj. sert. 14.80 „ 170 kg és ezen felüli súlyú tenyésztésbe fogott koca, vagy kanlott ser­tésért 14.— „ fizet átvételkor az Állatforgalmi Vállalat Fenti árakon felül mezőgazdasági tsz-eknek és ter­melőszövetkezeti csoportoknak az alábbi nagyüzemi felárat fizetjük: Tszcs-nek Mg. Tsz-nek 20—50 db falkásitott egyöntetű sertés után 1.— Ft/kg 1.50 Ft/kg 50 db-on felöli falkásitott egy­öntetű sertés után 1.50 Ft/k? 2.— Ft/kg KAMATMENTES ELŐLEG! Részletes tájékoztatást a Vállalat Központja, járieí kirendeltségei és községi felvásárlói adnak Szolnok—-Heves megyei Allatforgalmi Vállalói szerepelhessenek ebben az évben Egerben. Kerékpárban az első helyen végzettek mellett gondoljunk a második helyezettekre Is, mert edzés közben könnyen közbejö­het sérülés és ekkor kéznél van az utánpótlás. Aki eredményesen akar szerepelni — márpedig úgy gondoljuk minden versenyző igy szeretne — az legalább heti há­rom edzést végezzen. Az edzése­ket tegyük kirándulásokkal Is változatossá és szervezzünk be edző partnereket, akik elkísérik a csapat tagjait. Vegyünk részt a megyei versenyeken, hogy ezál­tal a versenyzők állóképességét és versenytapasztalatait növeljük, így az eredmény bizonyára nem Is marad el. Kézilabdában és röplabdában négy megve legjobbjai területi döntőn találkoznak, már Július 30—31-én Kecskeméten, hogy el­döntsék melyik csapat utazik majd augusztusban Egedbe, ahol á hatos döntőn vesz részt. Mind­két sportágban a tiszafüredi, jász­apáti, alattyáni és tlszaföldvári csapatoknál sok hiányosságot ész­leltünk a megyei döntőn. Éppen ezért a játék valamennyi elemét vegyék át a versenyzőkkel, a a szakemberek tegyenek meg mindent a Jó felkészülés érdeké­ben. Kézilabdában a labdafogás, a támadás és a védekezés taktiká­ját kell naevon begyakoroltatni. Csak a Játékosok fejlődéséhez mérten állítsunk eléíük követel- ménveket A labdanélküll játékos minden esetben látssza szabadra magát. Tehát valamennvi játé­kos állandóan mozogjon, Illetve a részére adott taktikai utasítást tartsa be. Röplabdában az edzések válto­zatosak és sok mozgást követel­nek. Rossz Időben sem maradjon el az edzés, hiszen nem tudni milyen lesz a döntőn az időjárás. Nagy szükség van az állóképes­ségre, hiszen a területi és az Or­szágos döntőkön több mérkőzést kell játszani a csapatoknak. Egy mérkőzés másfélóráig is tarthat. Viszont megfelelő terhelést csak akkor lehet biztosítani, ha a mun­ka folyamatos és tervszerű. Le­gyen minél több pontra menő mérkőzés, hogy a taktikai elemek jól beidegződjenek. Csak így vál­hatnak csapataink tagjai .Igazi „röpösökké”. Tornában állandóan visszatérő feladat legyen a tornászok általá­nos erejének növelése. Az edzé­seken szerepeljen sok olyan anyag, amely lazít és erősít. Ez a mozgást könnyebbé és csiszol­tabbá teszi. A megfelelő tartalék­ról se feledkezzünk meg, hiszen ez egyik biztosítéka lehet a jó szereplésnek. Fokozott figyelmet szenteljünk a mérleg, a cigány ke­rék és a fejállás gyakorlatokra. Tekében az elmúlt évben bi­zony gyengécskén szerepeltek esapatalnk. Ez részben a nem megfelelő előkészítésnek tudható be. A Játékosok hazai környezet­ben hozzászoktak a „kugli” pá­lyákhoz és úgy a megyei, mind az országos döntőn igazi teke pá­lyán kell versenyezniük. Legfon­tosabb lenne a csapatok tagiai részére a rendszeres felkészítés Szolnokon az Igazi teke pályán meg kell tehát találni a lehető­séget, hogy hetenként legalább eevszer rendszeresen edzenek. A női csanat tagiai elkezdték a felkészülést, de a női égvén! és a férfi csapat még nem. A hátralé­vő Időt használtuk ki. Az atlétikát utoljára hagytuk, hiszen itt 17 versenvsz.ám szeri­nél, énpen ezért ezzel következő lapszámunkban foglalkozo-k. i— án « Néhány gondolat a Toldi Miklós testneyelési mozgalomról o Felnőtt, meglett emberek szájából talán tíz év alatt, sem hangzott el annyiszor Toldi Miklós neve, mint az utóbbi hetekben. Félreértés ne essék, nem Arany János elbeszélő költeménye, hanem a magyar sport egészét át­fogó új, testnevelési mozga­lom kapcsán. Az új mozga­lom ugyanis a magyar iro­dalom egyik legnépszerűbb alakjáról, Toldi Miklósról kapta nevét. Arról a Toldi Miklósról, aki nemes emberi tulaj cfonságaival napjaink embereinek is példaképe le­het, mind az erő és a haza- szeretet, mind pedig a bátor­ság és becsületesség terén. Milyen lesz az új mozga­lom? Erről a magyar sport parlamentje a júniusban megtartott teljes • ülésén tár­gyalt. Majd a mozgalom be­vezetésére készült tervezetet az ország sport-társadalma elé bocsátotta széleskörű megvitatásra. Természetesen sokaknak akad majd javas­lata, figyelemre méltó hasz­nos véleménye. Külön öröm — amely egyben a sporté­letben kialakult demokratiz­must is visszatükrözi — hogy e javaslatok közül egy sem kerül majd a papírkosárba. Milyen lesz az új mozga­lom? Elsősorban arra hiva­tott, hogy összefogjon, kere­tet adjon mindenfajta alap­fokú sporttevékenységnek. Egyben a sportmozgalomban résztvevőket fokozatosan szoktassa hozzá a rendszere sportoláshoz. A régi MHi egyes bizonyos sportágakba kijelölt szintjeit akár egyel len délutánon lehetett telje síteni. A Toldi Miklós-moz galom jelvényét bármilye sportágban kifejtett verseny zéssel összegyűjtött pontok kai lehet megszerezni. A úgynevezett vándorsportok ban — természetjárás, túra evezés, autós- motoros túr — már egy-egy túrán val részvétel is pontszerzés! le hetőséget ad. S ami a leg lényegesebb, nem lehet egy szerű sportolással, egy dél utánon megszerezni a Told Miklós sportmozgalom jel vényét. A jelenlegi pontozási táb lázat szerint évente 20—2 alkalommal kell sportolni versenyezni a jelvény elnye réséért. Húsz-huszonöt alka lommal sportolni, labdát rúgni a zöld gyepen, vág; lubickolni az uszoda kéke zöld vizében, mindez még a: álmokban is túl szépnek tűn hét. A Toldi Miklós mozga lom pedig már 1961 január jában elindul falut és várost az egész országot meghódít! útjára. A Ssolnoki Rádió műsora Vezetékes rádión: 18—19-ig: A 223.86 m-es középhullámon 19.30—20.30-íg: Hangos Újság. A Szolnoki Rádió ijúsági műsora. Újabb vereséget szenvedett Szolnok megye ifjúsági válogatottja Debrecenben kedden dél­után folytatódtak az országos ifjúsági labdarugóbajnokság hatos döntőjének küzdelmei. Mint ismeretes, Szolnok me­gye ifjúsági válogatottját a második csoportba osztották: Bp. Nyugat és Baranya me­gyékkel együtt szerepel a hármas mezőnyben. A hatos döntő másik három csapata az első csoportban játszik. A Szolnok megyeiek első mér­kőzésüket 3:0-ra vesztettékel Bp. Nyugat ellen, s kedden újabb vereség érte a váloga­tottat, mert Baranya megyé­től 2:1 arányban kikaptak. Baranya—Szolnok 2:1 (1:1 Szolnok: Szekeres — Csiz­madia, Karakas, Papp — Tas- si, Szikszai — Deák, Pallai, Bánhidi, Ádámosi, Fülöp. Baranya: Horváth — Ga- ják, Fenyvesi, Keidl — Var­ga, Koch (Jandó) — Ámon, Katies, Szöllősi, Müller, An­gyal. A mérkőzés jóiramú, élve­zetes játékot hozott. A Szol­nok megyeiek a döntetlenre feltétlenül rászolgáltak vol­na. Sajnos ezúttal is sok gól­helyzetük maradt kihaszná­latlan. A gólok mind védelmi hibákból estek a szolnoki kapuba. A szolnoki csatárok­nak szünet után többször volt egyenlítési alkalmuk. 2:1 állás után. Előbb Ádámo­si nagy lövését védte a ba­ranyaiak kípusa nagy bravúr­ral, majd kétszer az ügyes balszélső, Fülöp kigyózótt át a védőkön, de a védők az utolsó pillanatban menteni tudtak. Egy alkalommal Ádámosi ejtett szabadrúgásából a be­futó Fülöp nagyerejű lövése ez oldalhálőb.i ment — biz­tos helyzetben. A mérkőzés folyamán a labdarugószak­emberek körében beszédtéma volt a szolnoki válogatottban játszó Ádámosi. Ez a jófel­építésű fiatal játékos nem­csak kitűnően kezeli a lab­dát, hanem húsz-harmincöt méterről kiválóan lő, adott helyzetekben pedig jól felta­lálja magát. Kár, hogy kevés megértő csatártársa van. A Debrecenben szereplő ifjúsá­gi válogatottak legjobb ti- zenegyje jövő héten az NB. I-es DVSC ellen játszik s már bizonyos, hogy a szolno­ki Ádámpsi helyet kap eb­ben az ifjúsági válogatottban. A szolnokiak gólját a'keddi mérkőzésen egyébként Ádá­mosi lőtte. A baranyaiak gól­szerzője Müller, és Jandó volt A mérkőzésen kitűnt Karakas, Szikszai, Ádámosi, Fülöp a szolnoki csapatból, míg a baranyai válogatottból Szöllősi, Müller és a kapus Horváth játszott jól. Szolnok megye ifjúsági vá­logatottja ezzel a második csoportban lejátszva mérkő­zéseit a harmadik helyen végzett. Pénteken délután lépnek pályára ismét a szol­noki ifik s ekkor az ötödik helyért vívnak mérkőzést — előreláthatólag Csongrád me­gye válogatottja ellen. Egy hasznos bejelentés nyomában Egy vezsenyi olvasónk hívta fel figyelmünket arra, hogy L. Mar­git szerződést kötött a tíszajenői FMSZ-szel május 23-án, száz libá­ra és száz kiló csirkére. A kapott 4700 forint előleget azonban más­ra költötte el. Megtudtuk, hogy bár a szerző­dést nem L. Margit kötötte, ha­nem élettársa G. József, a beje­lentés többi része azonban meg­felel a valóságnak; házat vettek, s abba fektették az előlegként felvett pénzt, A földmüvesszővet- kezet ellenőrző bizottságának jú­nius 20-i vizsgálata megállapította, hogy a szerződött baromfi nincs meg. Felszólították G. Józsefet, bogy nyolc napon belül állítsa be a jószágot. A határidő letelt, de baromfi még nincs. Újabb nyolc nap haladékot kapott a szerződő fél, hogy ezalatt fizesse vissza a szövetkezettől felvett pénzt. — Amennyiben ez idő alatt a pénzt nem térítik vissza hiánytalanul, úgy az fmsz az ügyet átadja a szolnoki járásbíróságnak. Levélírónk helyesen tette, hogy felfigyelt az ügyre. A szövetkezet vagyonát más, magáncélokra fel­használni szabályellenes, bünte­tendő cselekmény. A tíszajenői FMSZ vezetői köszönik a figyel­meztetést. A radrepce nem hulladék, jő áron, 220.— Ft-ért má­zsánként megvásárolják a Terményforgalmi felvásárlóhelyei. (apróhirdeté sek) ALLAMI gazdasági számvitelben Jártas kontírozó és leiró könyve­lőt keresünk. Jelentkezés a gaz­daság központjában Írásban vagy személyesen. Surjánl Állami Gaz­daság, Törökszentmlklós. FIÚ kereskedőtanulót keresünk felvételre. Uvegértékesító Válla­lat Szolnok, Vöröshadsereg útja 32 szám. FÉRFI vegyésztechnikust keres a szolnoki dohányfermentáló üzem kiképzési laboratóriuma. A SZOLNOKI Állami Fodrászat azonnali belépésre felvesz egy férfi és egy női fodrászt. Jelent­kezés a Szolnoki Patyolat Vál­lalatnál, Szolnok. Mártírok útja 19 szám. VEZETŐ ALLAS0, — csendes, tiszta bútorozott Szobát keres gondozással Szolnok területén. Ajánlatokat: „Józan ember” Jel- lgére a Szolnoki Hirdetőbe kér. „BOSENDORFER” páncéltókés zongora eladó. Szolnok, Hámán Kató út 1. sz. Érdeklődni: este 7—8 óra között. 120 basszusos Weltmeistern tan­góharmonika új állapotban el­adó. Szolnok, Bocskai út 2. KTLOMETER-óra javítását válla­lom Jótállással, vállalatoktól Is. Lendvai Mihály órásmester Szol­nok, Beloiannisz u. 12. BÉRBEADÓ 1 hold gyümölcsös és kert Szandaszöllősön. Érdek­lődés: Szolnok, Úttörő út 46. ELADÓ 800 n-öl, házhelynek is alkalmas kert gyümölcsfákkal Szandaszöllős főutcáján. Bővebb felvilágosítás: Szolnokon, Üttörő út 46. __________________________ EG YSZOBA-konyhás családi ház 400 n-öl telekkel eladó. Heszkó Ágostonnál, Cserkeszöllő, Szabó dűlő.____________________________ EL ADÓ Tiszaföldváron, Damja­nich út 4 számú lakóház 427 n-öl telekkel. — Ugyanott hálószoba bútor és alig használt kettős ülé- sű Danuwla motorkerékpár Is el­adó. BEKÖLTÖZHETŐ í sozbás csa­ládi ház gazdasági épületekkel eladó. Szolnok, Rét u. 19/b. BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Érdeklődni: Szolnok, Ver­seghy u. 10. TIZENNÉGY darab 5 méteres szarufa eladó. Szolnok. Thököly út 68. sz. EGY fekete Pannónia, príma ál­lapotban levő, sürgősen eladó. Rákóczifalva, Ságvári Endre u. 25. szám. PIROS Pannónia eladó. Szolnok, Ságvári Endre út 12, sz._______ AL IG használt 125-ös tokozott Danuwla motorkerékpár eladó. Törökszentmlklós, Báthory út 20. KIFOG AST ALAN állapotban lé­vő zöld Pannónia eladó. Török- szentmlklós, Kossuth u. 184. 350-es nagykerekű Jawa, Jó álla­potban eladó. Megtekinthető va­sárnap de. 6-tól 9-ig és du. 13-tól 17 óráig. Szolnok, Pillangó u. 9. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács Lapja Felelős szerkesztői Varga József Szerkesztőség: Szolnok. Tisza Antal u. 2. L era. Telefon: 20—93. 23—20. 20—60 Kiadja a Szolnok megye) Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok. Irodaház, fszt S. Telefon: 20—04 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­ta Hivatalok és fiókposták tei*. lesztlk A lap előfizetési dlia: egy hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál ás kézbesítőn 4L Szómmá Nyomda Vállalat 1969. Július 20. — 2485 Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándn» SEPCiMS

Next

/
Oldalképek
Tartalom