Szolnok Megyei Néplap, 1960. július (11. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-20 / 170. szám

6 5EOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. július 20. / Városszerte a guruló labda nyomában A legnépszerűbb sportág­ban a labdarúgásban, a baj­noki küzdelmek minden szin­ten befejeződtek. A pillanat­nyi csend azonban korántsem jelent megállást, mert a ke­rek labda szerelmesei a Ve­gyiművektől — a Tabánig; a Cukorgyári pályától a Vidám­kerti sporttelepig százával űzik, kergetik a bőrbezárt le­vegőt. A városi nyári kupa, a szakszervezeti kupa; a szö­vetkezeti kupa; a Meteor ku­pa mérkőzések; kihívásos ta­lálkozók; iskolai bajnokságok teszik változatossá, érdekessé a küzdelmeket. Labdarúgó soprtunk gyöke­rei és tömegbázisai ezek az alapfokú mérkőzések, s a leg­nagyobb öröm, hogy ebben úgyszólván a város valameny- nyi üzeme és intézménye részt vesz. Egy-egy érdekesebb ta­lálkozó megmozgatja az érde­kelt üzemek, vállalatok dol­gozóit, hozzátartozóit, s gyak­ran megtörténik, hogy apa a fiát, vagy gyermek az apját biztatja jobb eredmény eléré­sére. Együtt küzd az üzemve­zető, a segédmunkás, az ad­minisztrátor vagy telepvezető a sikerért, a győzelemért. Jártunkban — keltünkben már eddig is sok mérkőzést megnéztünk, és mozaiksze- rűen számoltunk be egy-két érdekesebb találkozóról — vagy teljesítményről. A cukorgyári pályán a Ki­nizsi II. — Helyiipari Vasas mérkőzésen a Vasas kapuját a szakszervezeti titkár „védte”. A Vasas nagy mezőnyfölénye ellenére a frissen mozgó cu­korgyáriak egyre-másra érték el góljaikat, de senki nem tett szemrehányást a „balsze­rencsés” kapusnak. A tabáni pályán a Szolno­ki MÁV III.—1TITASZ mér­kőzésnek voltunk szemtanúi. A mérkőzés érdekessége az volt, hogy azt Horváth Lajos személyében NB 1-es játék­vezető vezette. Az ügyes „gye­rekekből” álló MÁV III. hosz- szú időn át méltó ellenfele volt a hatalmas szál emberek­ből élló TITÁSZ csapatnak, de végül is győzött az erőfö­lény. A bútorgyári pályán a Pa­pírgyár — Helyiipari Vasas mérkőzésre a jól felkészült papírgyáriakkal szemben, 10 emberrel és tartalékosán állt ki a Vasas. Az eredmény sú­lyos veresé ' presztízsét. Nagy közönségsi­kere volt az Újságírók—Szí­nészek és Színészek — Jogá­szok városi pályán lezajlott mérkőzésnek is A közelmúltban játszották le a Vasutas pályán a Helyi- ipari Vasas—Spartacus talál­kozót, melyet a Vasasok 7:2 arányban megnyertek. Nagy örömet keltett a szép győze­lem a Vasipari Vállalatnál — ahol a dolgozók szívesen tá­mogatják a sportot. Jellemző segítőkészségükre, hogy a sportkör átszervezése során a dolgozók 80—90 százaléka vál­lalta a tagságot és belépett a Sportkörbe. Most az' új veze­tőségen és sportolókon a sor, hogy szorgalmas edzéssel és jobb eredményekkel köszön­jék meg a munkatársaik tá­mogatását A Spartacus fiatal­jai — különösen a kapus, kö­zéphátvéd, és még néhányan — „kitűnő” képességekről tettek tanúságot Külön fejezetet érdemel városunk iskoláinak sportja. Iskoláink amellett, hogy az egyesületeknek is több neves versenyzőt adtak, a saját te­rületükön is nagyszerű ered­ményt tudnak felmutatni. A prímet kétségkívül a Gép­ipari ’Technikum labdarúgói játsszák, hiszen a városi he­gemóniát jelentő KISZ kupa megnyerése után országos viszonylatban is ragyogó si­kerek birtokosai. A középiskolások országos labdarúgó bajnokságának végeredménye; mindennél szebben beszél; 1. Kisvárdai Gimnázium, 2. Szolnoki Gépipari Tech­nikum, 3. Székesfehérvári Gépipa­ri Technikum, A szolnoki Dózst Országos úszóversenyt ren­dezett vasárnap a Szegedi EAC. A helyi versenyzőkön kívül resztvettek Jászberény. Ózd, Pécs legjobbjai is. A Szolnoki Dózsa pedig 20 ver­senyzővel képviseltette ma­gát. A Dózsa úszók a követ­kező jobb helyezést érték el: 50 méter újonc leány hát: 1. Deés Á. 43,8 mp. 50 méter újonc fiú mell: 2. Halász 43.8 mp. 5. Győri Gépipari Techni­kum. Az előkelő második hely, ebben a mezőnyben, igen nagy siker, amelyben ki­emelkedő része van Bosnyák Gyula, Papp Mihály, Kocs­mái1 Sándor, Panyokai János, Szegedi Sándor játékosok mellett, Nyári Endre testne­velő tanár lelkiismeretes elő­készítő munkájának is. Kiváló eredményt értek el az iparitanulő Iskola növen­dékei Is. Az ITSK labdarú­gói, a 3 megyét megában fog­laló „területi bajnokságot” veretlenül megnyerték. Az országos döntők során a ne­gyedik helyezést érték el. Az 1500 fiatalít mabában foglaló intézetnek rövidesen a leg­nagyobb sportköre lesz a vá­rosban. Tömegesítés szem­pontjából máris az első he­lyen vannak, hiszen az ITSK-nak jelenleg 1300 a taglétszáma. A közelmúltban megkapta a sportkör, a vi­dámkerti sporttelepet, ahol máris nagyarányú építkezést és elrendezést hajtanak vég­re. A labdarúgó pálya mel­lett megépül az atlétikai, röplabda és kézilabda pálya is, sőt télire kész lesz a kor­csolya-pálya is. Sajnálatos, hogy az új iskola mellett elmaradt a tornaterem épí­tése, amely most fele költ­séggel megépíthető volna. Amint a fentiekből kitű­nik — a sportélet vezetőinek helyes intézkedései nyomán, pezsgő élet folyik a pályá­kon és a nemes versengés bizonyára előre viszi a város labdarúgó sportját. H. Gy. i ászói Szegeden 58 méter gyermek fiú hát: 1. Perényi 50,8, 2. Szalóczki 52,6 mp. 50 méter újonc fiú gyors: 2. Halász 35.4 mp. 100 méter férfi ifjúsági mell: 3. Urbán 1:26.2 mp. 100 méter női ifjúsági mell: 3. Mészáros J. 1:32.7 mp. 200 méter férfi ifjúsági gyors; 1. Kiss A, 2:28.6 mp. Ritka „vendég* Tiszafüreden Nagy lótás, futás volt a minap, este 7 óra körül Tiszafüreden. Különösen a fiatalok szaladgál­tak Ide, oda, a piactér és a sportpálya Irányában. — Lezuhant egy repülőgép a piactéren — kiabálta az egyik kis csapat. — Lezuhant egy repülőgép a sportpályán — így egy másik csapat. De senki sem tudott biz­tosat. Magam is iparkodtam az eset­leges szerencsétlenség színhelyé­re, hogy segítsek a bajban, — ahogy tudok. Nem. Erre nem került sor. A vágóhídtól egy 100 méternyi­re találtam rá egy sárga színű vitorlázó repülőgépre. Egy ma­gas zöld 9zínű sportruhába öltö­zött fiatalember — mellén „Pos­tás” felirat díszlett — igazgatta repülőgépét. Bemutatkoztam és érdeklődtem a leszállás körülmé­nyeiről. Az Ismeretlen férfi el­mondotta, hogy Opitz Nándornak hívják. 38 éves MHS repülő ok­tató „gyémántkoszorús pilóta!” Másfél hete, hogy Győrbe meg­rendezték a Nemzeti Vitorlázó Bajnokságot. Ezen 6 is részt vett és 12-én úgy l óra körül ült be a HA—4212 számú „Szuper Fu­tár!’ vitorlázó gépbe. Egyik von­tató repülő felvitte 500 méter magasságba, ahol 6 lekapcsolta gépét, hogy a kapott feltételek mellett a szelek szárnyán Nyír- egyházáig repüljön. Mint mondta nagyon kedvező szelek vitték gé­pét a magasba. Átrepült Tatabá­nya felett, majd Esztergom és Vácot elhagyva,. Hatvan és Lő- rínczi között elérte a Gyöngyös Kálkápolnai magaslatokat, rtt már kezdett kedvezőtlen lenni a szél és ez az időjárás arra kész­tette, hogy a többé-kevésbé ked­vező sgelet kihasználja és Tisza­füred Irányába kormányozza a génét. Tiszafüred felett már any- nyira szélcsend lett, hogy gépe éppencsak mozgott a levegőben, s ezért kénytelen volt kényszer- leszállást végezni. Kiszemelte a helyei és a vágő- hldtól keletre elterülő tarlót al­kalmasnak találta a leszállásra. Lassan két kört Irt le és sikerült minden hiba nélkül földet érnie. Sajnos, nem rajta múlott, hogy a kapott feladatot — Győrből Nyíregyházáig 300 kilométert re­pülni — .nem sikerült végrehaj­tani. A Nemzeti Vitorlázó Bajnok­ság befejeződött, — reméljük si­került a Jelenlegi csorbát kikö­szörülnie Opitz Nándornak. Dénes András Tiszafüred Szolnoki ökölvívók Nagykőrösön Megyénk ökölvívó válogatottja az elmúlt napokban Nagykőrösön Pest megye válogatottjával mér­kőzött. A találkozót a Falusi Dol­gozók IX. Spartakiádja Pest megyei döntője tiszteletére ren­dezték. A két megye válogatott­jának összecsapása 8:8 arányú döntetlen eredménnyel végződött. Megyénk részéről az alábbi ök­lözök arattak győzelmet: Mátyus, Pintér, Vále és Ecsédl. Pest me­gye győztesei: Voócz, Kovács, Koskály és Kolynok voltak. A találkozót nyolc súlycsoportban bonyolították le. A vidámkerti sporttelepen a Meteor kupa döntőjében a Vendéglátőipariak „tönkre­verték” a Terményforgalmi csapatát. A mérkőzést Zá- vodszki Sándor MTST elnök vezette, közmegelégedésre. A Vasutas pályán a Bőr­ipari KTSZ ifjai és , öregjei „válogató” jellegű mérkőzé­sen válogatták kS az üzem legjobbjait, a két csapatból. A győzelmet megérdemelten az ifik szerezték meg, míg Szigeti játékvezető „jóindula­tú” segítsége sem hozott ered­ményt az öregeknek. Igen érdekes volt a MÁV pályán lejátszott színészek és a Szolnoki Dózsa OB I-es vízi­labdázóinak „remek” mérkő­zése. Eleinte a jóképességű színészek voltak a favoritok, de később bebizonyosodott, hogy a „vizesek” a szárazon is jól megállják a helyüket. Kelemen és a hatalmas ter­metű Boros Ottó 'lendületes elfutásai, beadásai; Kanizsa munkabírása és mezőnyjáté­ka még a szakértőknél is .élis­merést keltett. A nagy meleg és a vízílab- dások jó játéka késztette Mu- csi Sándort, a színészek leg­jobbját arra az indítványra, hogy „nem-e jobb lenne, ha énekelnénk”. A kölcsön-ka- pus -végül is -megmentette a helyzetei* ég a színészek Guineái labdarúgók között Olvashattuk már a sportsajtó hasáb­jain, hogy a legutóbbi napokban népes guineai labdarúgó küldöttség érkezett ha­zánkba. Két magyar edző: Szépföldi Jó­zsef és Csanádi Ferenc vezeti őket A távoli afrikai ország fiatal sportolói és magyar mestereik nagy izgalommal vár­ják a hazánkban megrendezésre kerülő találkozókat és azt hangoztatják, hogy tanulni jöttek hozzánk, hiszen náluk még nemrég nyílt lehetőség, hogy mindenki kedvenc sportjának hódolhasson, ugyanis országuk nemrég nyerte el függetlenségét. Felkerestem Szépföldi Józsefet (aki egyébként mielőtt Guineába került, a Jászberényi Vasas edzője volt), aki a Cse­peli Vasas stadion zöld gyepén irányította a feketebőrű fiatalok edzését. Kérdésem­re elmondotta, hogy egy hónapig lesznek Magyarországon, s ezidő alatt több mér­kőzést játszanak, főleg vidéki csapatokkal. Ütjük célja legfőképpen a tanulás. Arról is beszélt Szépföldi József, hogy mily nagy munkát igényelt a jelenlegi keret kivá­lasztása. Több mint háromezer játékossal kellett foglalkozniok és ezekből válogat­ták ki a tehetségesebbek, akikkel most külföldi portyára indultak. Nehéz munka volt ez. Akik nem látták ezeket a fiúkat, amikor először felhúzták a futbalicipőt, azok el sem tudják képzelni, hogy mily nagy akaraterővel rendelkeznek és milyen fejlődésen mentek eddig is keresztül. Most már öröm velük foglalkozni. Fegyel­mezettek, tisztelettudók, minden utasítást maradéktalanul végrehajtanak. Nagy tisz­telői a magyar labdarúgásnak és játéko­soknak. Nagyon sok magyar játékost is­mernek, igaz, csak újságokból és rádióból. Ebből ered az, hogy legtöbb guineai vala­mely magyar válogatott nevét használja (edzés közben is így szólítja meg őket Szépföldi sporttárs). Elbeszélgettem még vezetőjükkel, Tidiani Sanó-val is. Arról érdeklődtem, hogy milyenek az eddigi benyomásai ha­zánkról. A tolmácsfelé áradozó hangon kézzel-lábbal magyarázta, hogy ezalatt a rövid idő alatt is meggyőződött, hogy ba­rátokhoz jöttek Mindenütt örömmel fo­gadják őket, nagyon jól érzik magukat. Alig várják, hogy megismerjék Jászbe­rény városát és labdarugóit. Amit eddig látott nálunk, azok mély hatással voltak rá. Sokat szeretnének tanulni és ha ez si­kerül, akkor útjuk nem lesz eredményte­len. Egyébként hazánk után a Csehszlo­vák Népköztársaságba és a Német De­mokratikus Köztársaságba utaznak és mindkét országban néhány hetet töltenek: Jászberénybe július 29-én érkeznek és augusztus 1-ig maradnak. A Jászság fővárosában máris hatal­mas érdeklődés kíséri a guineai labdarú­gók vendégszereplését. Egészen bizonyos, hogy az a pár nap, amit a külföldi spor­tolók itt töltenek, emlékezetes lesz szá­mukra. Erre biztosíték, hogy tanítójuk, Szépföldi József, innen került hozzájuk és mint azt, a guineai vezetők is mondogat­ták, nagyon sokat mesélt nekik Jászbe­rényről és a Vasas-ról. Gervai József Atlétikai Egyesületi Bajnokságokról Vasárnap a Szolnoki MÁV és a Martfűi MSE atlétái két helyen álltak rajthoz. A II. osztályúak Szegeden talál­koztak Báes, Békés és Csong- rád megye versenyzőivel, a III. osztályúak pedig Békés­csabán álltak rajthoz a Békés megyei versenyzőkkel együtt. A Szolnoki MÁV versenyzői közül mindkét helyre kevesen utaztak el. Az eredmények is igen közepesek. — A szegedi versenyen azonban egy-két jobb eredmény ia született. Császi Gizella, aki huzamo­sabb idő óta tartja jó formá­ját, minden megszorítás nél­kül 12,4 mp-es eredménnyel nyerte á versenyt, a második helyet testvére, Császi Kata­lin 13,2 mp-es eredménnyel szerezte meg. Magony Ágnes 14.4 mp-es idejével a hetedik lett, 100 méteren. Távolugrás­ban Császi Katalin 500 cm-es ugrásával nyerte meg a ver­senyt. Gerelyhajításban Tóth Andrásné 35.39 méteres do­básával a második lett. Ma­gony Ágnes 32.93 méteres eredménnyel az ötödik helyen végzett A férfiak közül a martfűi Rékasi Gábor 175 cm-es ug­rásával nyerte a magasugrást. A szolnoki Csapó Sándor 165 cm-el a második lett. 500 mé­ter gáton Oros Ferenc bizo­nyult a legjobbnak 58.6 mp- es eredményével. — Oravecz Elemér 3000 méter akadályfu­tásban a második lett 10:67.0 perces időeredményével. Tóth András 200 méteren 24.4 mp- el, Szabó Béla pedig 800 mé­teren 2:06.8 perces ered­ménnyel a haimadik helyen végzett. Békéscsabán Hasznos Júlia magasugrásban 135 cm-el az első lett. 80 m-es gáton 14:9 mp-es futásával pedig máso­dik. Csák László nyerte a 10 km-es gyaloglást, 1:02.23 óra eredménnyel a szintén szol­noki Fehérvári László előtt, aki 1:02.56 óra eredményt ért el. Tővlzi Ernő 32.56 m-es dobásával nyerte a diszkosz­vetést Magasugrásban Pintér Mihály 165 cm-el a második A Nyikolaji Avangard szovjet labdarugók Jászberényben •' Július 24.-én jó labdarúgó csemegével kedveskedik a Jászberényi Vasas közönsé­gének. Nemzetközi mérkőzés keretében a Szovjet II. liga 2. helyezettje az AVANGARD lesz a Vasas ellenfele. Leg­utóbb ugyanezen liga 5, he­lyezettje, a Kirovi Dinamó portyáaott hazánkban és Szé­kesfehérvár, valamint Ózd NB Il-es csapatait imponáló fölénnyel fektette kétvállra. Csak Sztálinváros tudott elle­nük döntetlent elérni. A szovjet labdarúgás nagy­arányú fejlődését misem bi­zonyítja jobban mint az, hogy a Szovjetunió nyerte a Nemzetek Kupáját, melyért Európa legjobb együttesei versengtek. Egész bizonyos, hogy az AVANGARD is ilyen magasszívonalú labdarúgást képvisel. A szovjet csapat már jú­lius 21-én Jászberénybe ér­kezik, és négy napig a Vasas vendégtó lesz. Ezt az alkalmat is megragadják a jászberé­nyiek a magyar-szovjet sport- barátság elmélyítésére. A ter­vek szerint ezt a találkozót továbbiak is követik, mert a Jászberényi Vasas a Szovjet unióba utazik néhány mér­kőzés lejátszására. G. J. llllimilllllIHIIilllüllilllllimiHiHliiiiliMIIII» A Szolnoki Rádió műsora Vezetékes rádió; 18—19-ig; A 223.86 m-es középhullámon 19.30—20.30-ig: Jászkunsági krónika. “ AJán- dékmüsor élenjáró termelőszö­vetkezeteknek. Levelezőink írá­sából. — Ipari üzemeinkből je­lentjük: az olajkutatók házaló­ján. — Több tégla, több ház. —* Népszerű kórusok. Felejthetetlen számomra Több fürdőben voltam már izületi bántalmaimmal, de olyan gyógyhatású vizet nem találtam még, mint a cser- keszöllői. Felejthetetlen szá­momra ez a gyors gyógyu­lás. Köszönet mindazoknak, akik hozzásegítettek munká­jukkal a gyors felépüléshez. Ráez Pál, Kiskunmajsa ('apróhirdetések') SZOBAFESTŐ és mázoló tanuló­fiút felveszek. Bogya Pál szoba­festő és mázoló Szolnok, Marx park 3. KŐMŰVES, ács, vasbetonszerelő szakmában Ipari tanulókat felve­szünk. Jelentkezés személyesen vagy írásban Szolnok Megyei Ta­nács Építési és Szerelőipari Vál­lalata Szolnok, Dózsa György u. S. sz. alatt a Munkaügyi Csoport- nál. ___________________ FÉ RFI vegyésztechnikust keres a szolnoki dohányfermentáló üzem kiképzési laboratóriuma. NADFEDO szakmunkásokat szer­ződésileg meghatározott Időre fel­veszünk. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezés a Szolnok Me­gyei Tanács Építési és Szerelő­ipart Vállalatánál Szolnok, Dó­zsa György u. 5. sz. alatt a munkaügyi vezetőnél Írásban, — vagy személyesen. A BESENYSZOGI Földműves­szövetkezet szakképzett vegyes­bolt vezetőt és kisvendéglő ve­zetőt keres. Erkölcsi bizonyít­vány szükséges. Jelentkezés a földmüvesszövetkezet lrodájá- ban. ALLAMI gazdasági számvitelben jártas kontírozó és leíró könyve­lőt keresünk. Jelentkezés a gaz­daság központjában írásban vagy személyesen. Surjánl Állami Gaz­daság, Törökszentmiklós. A SZOLNOKI Állami Fodrászat azonnali belépésre felvesz egy férfi és egy női fodrászt. Jelent­kezés a Szolnoki Patyolat Vál­lalatnál, Szolnok, Mártírok útja 19 szám. FIÚ kereskedőtanulót keresünk felvételre. Uvegértékesítő Válla­lat Szolnok, Vöröshadsereg gitja 32 szám._________________________ „B OSENDORFER” páncéltőkés zongora eladó. Szolnok, Hámán Kató üt l. sz. Érdeklődni: este 7—8 óra között. KEVESET használt, jó állapot­ban lévő paiánkos szkiff eladó Szegeden. Cím: Vargha' Miklós, Szeged. Méreiy út L J EGYSZOBA konyhás üres lakást keresek megegyezéssel. Szolnok, Farkas utca 8 HAZFELUGYELOSEGEMET el­cserélném megfelelő lakásért a közelben. Szolnok, Ságvári End­re üt 2, KONYHAKREDENC, vasláda, ab­lakráma, zsák, zslrosbődőn el­adó. Mestemé Szolnok, Tisza- part, Zalka sétány L sz. KÉTSZOBÁS összkomfortos be­költözhető házat vennék kész- pénzfizetéssel. Címeket: ■ „Kész­pénzért’8 jeligére a Szolnoki Kin- detőbe, BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Érdeklődni: Szolnok, Ver­seghy u. 10. lilMHimiilHilillHijiíiiilliliiiHitimiíiriiiiitti Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok tfiegyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Varga József * Szerkesztőség! Szolnok. Tisza Antal u. *. L em. Telefon: 20—93. 23—20, 20—«» Kiadja a Szolnok megye) Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, imdanaz. rszt. 2. Telefons 2*—M A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták tét» lesztlk. A lap előfizetési dua: egy hóra 11.— Ft. Előfizetnető bármely postahivatalnál és kézbesítőn éL Szolnoki Nyomda Vállalat 1960. július 19. — 252« Felelős nyomdavezetői Mészkma RŐT, rV*»

Next

/
Oldalképek
Tartalom