Szolnok Megyei Néplap, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-16 / 141. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 3C1, évfolyam, 141, szám. Ara 50 fillér 1960. június 16. csütörtök. SZOMBATON, VASÁRNAP MÁR ARATUNK A felkészülés utolsó napjaiba értünk Hruscsov elvtárs június 30-án érkezik Becsbe A szót Jet kormányfő ausztriai látogatásának programja BÉGS (MTI) Az osztrák A járási, városi tanácsok mezőgazdasági osztályvezetői tegnap hallgatták meg Nyíri Béla elvtárs, a megyei tanács mezőgazdasági osztály- vezetőjének előadását az aratási felkészülésről. Az aratásig még hátralévő pár nap tennivaliót vázolta Nyíri elvtárs. Annak ellenére, hogy megyei átlagban széSári elvtárs a megyei párt- bizottság álláspontját, módszerben! javaslatait ismertette, Arra kérte a pártszervezetek vezetőit, hogy a minden eddiginél nagyobb aratási feladat ne idegesítsen senkit» vigyázzanak'arra: a légkör nyugodt legyen, mert csak így lesz eredményes eddigi szervezésünk. Beszélt a megyében elterjedt jutalmazási, premizálási elgondolásokról. Arra törekedjenek a gépállomások — mondotta, hogy a legjobbakat maradandó s összegben is sokat érő tárgyakkal — mosógép, televízió, hűtőszekrény, külföldi üdülés — jutalmazzák. Példának hozta fel a kunszentmártoni járás premizálási módszerét. Fontos, hogy a gépállomások vezetői kampánytervet készítsenek, hiszen az aratással egybeesik a lucerna, a rétiszéna betakarítása. Utána kezdődik a silózás, a trágyahordás s nyomban a tarlőhántás, a nyári mélyszántás, amit a szalmalehúzás előz meg. Sári elvtárs beszélt még a cséplőcsapatok szervezéséről, a kombájnszérűk létesítéséről, a terménytárolási nehézségekről. Bővebben kifejtette a versenymozgalom nyilvánosságának szükségességét A gépállomási párttitkárok az afatástgátló tényezőket vetették fel. A Tószegi Gépállomás párttitkára mondta el, hogy a FÖMÁV budapesti, Bajesy-Zsilinszky úti üzletében csak protekcióval, egy-egy üveg bor vagy más jogtalan anyagi előny juttatásával kapnak alkatrészt a gépállomási anyagbeszerzők. A Tiszafüredi Gépállomás párttitkára helytelenítette, hogy a tiszafüredi Hámán Kató, az Ottörő Termelőszövetkezet és még más tsz-ek is abban az esetben adnak háztájit a traktorosoknak, ha 180 munkaegységet teljesítenek a szövetkezeti gazdaságban. így a traktorosokat elvonják a gépjavítástól. A Kunhegyest Gépállomás p árttitkára jelentette be: hétfőn a tiszagyendai Leninben, a kunhegy esi Vörös Csillagban megkezdik az aratást, A gépállomás körzetéhez tartozó 13 ezer hold kalászosból 7100 holdat szerződtek le, de pen halad a növényápolás, olyan kukoricatábla is akad még, amely egyetlen kézikapálást sem kapott. Pedig a gépállomások is mindössze 45 ezer normálhold gépi munkát végeztek el, holott a gépi kapacitás 100 ezer normálholdra elegendő. zelők 9 ezer hold gépi aratást vállaltak. Sassi István Kossuth-díjas, a Szolnok megyei gépállomások igazgatója szólalt fel végül. Arra kérte a gépállomási kommunisták képviselőit, gondoskodjanak arról, hogy a kombájnosoknak, aratógépkezelőknek a termelőszövetkezetekben is jusson meleg étel, pihenőhely, ahol nyugodtan alhatnak munka után. Bejelentette: az állami gazdaságok aratógépeket adnak át, s újabb kombájnokat vár a megye. B. L. Tegnap a szolnoki százlábú hídon túl, a Szandai réten a szolnoki székhelyű Közép-Tiszai Vízügyi Igazgatóság az Országos Vízügyi Főigazgatóság, az ebben érdekelt minisztériumok mintegy százötven szakember, tudományos munkatárs, politikai vezető előtt bemutatták a legújabb vízügyi földmunkagépeket. A bemutatón megjelent Csáki István elvtárs, a Szolnok megyei pártbizottság első titkára. Az. ország vízgazdálkodásának fejlesztése mind hatalmasabb méreteket ölt. Évenként több mint 13 millió köbméter földet mozgatunk meg. S ez a mennyiség a második ötéves terv során még csak növekszik. A következő tizenöt évet figyelembe véve évi 20 millió köbméter földmozgatást végzünk el. A jelenlegi géppark viszont csupán évenkénti 6 millió köbméter földmunka elvégzésére elegendő. Cél, hogy az ötéves terv időszakában 90 százalékig gépesítsük a földmunkálatokat A szerdai bemutatón nagyteljesítményű, kiváló hatásfokú földmunkagépeket láthattak a szakemberek, amelyek a következő években már tevékeny munkaeszközei lesznek a vízgazdálkodás fejlesztésének. Különösen sokat várunk az itt látott D—315-ös, szovjet gyártmányú ferde tolólemezes géptől, amelyet töltésnél és tereprendezésnél alkalmaznak. Ugyancsak szovjet gyártmányú a felrakó földgyalu. Rendkívül terAzoknál a termelőszövetkezeteknél találkozunk ezzel, ahol rosszul szervezték a munkát, mint a jászberényi Lenin, — újszászi Szabadság termelőszövetkezetek is. Jó példaként említette Nyíri elvtárs a jászboldoghá- zai Aranykalász Termelőszövetkezetet, ahol az elnök felesége csak úgy, mint a szövetkezeti gazdák családtagjai is néhány nap alatt együttesen végezték él a kapálást. Az őszi árpa érési foka azt sejteti, a megye néhány községében szomba- ton-vasámap kezdődhet az aratás. Dicsérte Nyíri elvtárs a kunhegyes! járás vezetőit, akik példát mutattak abban, hogyan kell precízen, lelkiismeretesen felkészülni az aratásra. A gépállomási szemlékre meghívták a termelőszövetkezetek elnökeit, a gépállomások dolgozóit, a községi tanácsok elnökeit és alaposan átvizsgálták a munkába induló gépeket. Horváth Imre elvtárs, a Szolnok megyei pártbizottság titkára többek között az aratás, a tarlóhántás szervezésével foglalkozott. Javasolta, minden gépállomáskörzetben tartsanak tarlóhán- tási bemutatót, 3 a munka minőségi elvégzéséért a bri- gádvezetőket tegyék felelőssé. méter földet termel ki. Kiválóan vizsgáztak a Német Demokratikus Köztársaság gépei is. A bemutatón magyar gépek is szerepeltek, amelyek a vontatásnál és a szállításnál nélkülözhetetlenek. A bemutató (amelyen hárommillió forint értékű gépek vonultak fel) ma folytatódik. A vízügyi földmunka- gépek szakmai vitájában résztvesz Dégen Imre, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője is. javaslatokra megérkezett Moszkvából Hruscsov válasza és ennek alapján elkészült a szovjet kormányfő ausztriai látogatásának végleges programja. Eszerint Hruscsov június 30-án, csütörtökön fél 11 órakor érkezik meg az osztrák főváros Schwechati új légikikötőjébe. Még aznap délelőtt hivatalos látogatást tesz Schaerf köztársasági elnöknél, Raab kancellárnál és Pittermann alkancellárnál. Hruscsov ezután részt vesz Schaerf köztársasági elnök ebédjén, majd megkoszorúzza az osztrák ellenállás áldozatainak emléktábláját és az Ausztria felszabadításáért vívott harcban hősi halált halt szovjet katonák Schwartzenberg téri emlékművét. Este a bécsi operaház díszelőadásán vesz részt, ahol megtekinti a „Varázsfuvolát”. Július 1-én reggel Hruscsov megkezdi megbeszéléseit az osztrák kormány tagjaival, majd látogatást tesz néhány bécsi nagyüzemben és az Osztrák Szakszervezeti Szövetség székházában. Július 1-én este kerül sor az osztrák kormánynak a szovjet kormányelnök tiszteletére rendezendő nagy- j szabású díszfogadására a Schönbrunni kastély termeiben. Július 2-án Hruscsov megtekinti az osztrák főváros több szociális, műszaki és tudományos intézményét, majd látogatást tesz a bécsi városházán. Délután tovább ismerkedik Bécs nevezetességeivel, este pedig részt vesz és beszédet mond az Osztrák—Szovjet Társaság bécsi nagygyűlésén. Vasárnap, július 3-án indul el Bécsből négynapos ausztriai kőrútjára a szovjet kormányfő. Július 7-én érkezik vissza Bécsbe, ahol még aznap este a bécsi szovjet nagykövetség fogadásán vendégeli meg osztrák vendéglátóit. Július 8-án, pénteken, az ausztriai látogatás utolsó napjának délelőttjén kerül sor Hruscsov nagy érdekdő- déssel várt sajtókonferenciájára. A szovjet kormányfő pénteken kora délután a Schwechati repülőttérről indul vissza Moszkvába. (MTI) eredményesebb végrehajtása érdekében. Nyitrai Dezső szerint jelenleg a gépi berendezések nagyjavítása a legfontosabb munka. Balesetvédelmi szempontból jelentős az ürítő kádak, erőátviteli hálósatok korszerűsítése. — Sikerült az első negyedévben a cellulózgyári nagyjavítás idejét lerövidíteni — folytatta Nyitrai elvtárs, aki szerint a terven felüli (menet közbeni) intézkedések is segítették az eredményes, állandóan javuló színvonalú munkát. “ A fő cél — folytatta — az intézkedések végrehajtásának előbbrehozása. E félévben befejezzük a II. számú papírgép nagyjavítását, az úgynevezett meleg munkahelyekre (kazánház, erőtelep, III. papírgép-terem, cellulózgyári gömbfőzők töltőtere, szalmafőző töltőtér) ventilátorokat szerelünk. Nagy munka lesz a cellgyár- ban a villanyhálózat átszerelése, vagy a papírgyárban a nyersanyag-előkészítő, kiszerelő- és kazánjavítő gépek nagyjavítása. A Tanulság Nem nehéz a fentiekből levonni. A papírgyári példa is bizonyítja: nemcsak arra kell gondolni, hogy végrehajtsuk a műszaki fejlesztési intézkedési tervet, hanem a maximális jótékony hatás kiaknázása céljából gyorsan, lehetőleg „idő előtt” gondoskodjunk a megvalósításról. Üzemeink sok nehéz ezreshez juttathatják ez által is népgazdaságunkat. Bubor Gyula «iiiiiiimiffiiiíHiiimimiiiiiiiiimiiiiiimiiiii Lengyel ifjúsági küldöttség érkezik Szolnokra Csütörtökön Szczecin város öttagú ifjúsági küldöttsége érkezik városunkba. A fiatalok tíz napot töltenek Szolnokon. Tanulmányozzák az ifjúság munkáját, életét. Pénteken a városi KISZ bizottság tagjaival találkoznak, ezt követően pedig üzemekbe, termelőszövetkezetekbe, in- , tézményekbe látogatnak eL Gépkocsivezetők házivizsgája A Magyar Honvédelmi Sportszövetség szolnoki, karcagi és jászberényi gépkocsivezető tanfolyamának a hallgatói tíz napos táborozáson vesznek részt Szolnokon. A fiatalok a vasárnap sorrakerülő hatósági vizsga előtt házi vizsgát rendeztek, ahol Sidó Béla, az M. H. S. motoros szakosztályának vezetője beszámoltatta a fiatalokat a tanfolyamon tanultakról, Pénzt szül a gyorsaság — Néhány adalék a Papírgyár műszaki fejlesztési tervéről ■— Számokkal kell kezdenünk ezt az írást, olyan számokkal, melyek „önmagukért beszélnek”. Lelemény, hozzáértés, szív és lelkesedés van Amiről a dosszié „árulkodik“ Nyitrai Dezső, a Szolnoki Papírgyár műszaki osztályának vezetője precíz ember. Pontos, szakszerű felvilágosításait nem »,kapás”-ból, hanem a dossziéba zárt papi rköteg alapján intézi hozzánk. Nem mintha elfelejtené a „leckét”, csakhát negyven műszaki és száztíz szervezési intézkedés részletes leírását, a felelősök, a várható eredmények kimutatását lehetetlen fejben tartant — Mit jelent pénzben a műszaki fejlesztési intézkedési terv végrehajtása? — 1960-ban 1 millió 714 ezer Ft tervezett megtakarítást — válaszolta Nyitrai elvtárs, majd hozzátette: — a 16—17 százalékos termelékenység növelést 12 százalékban a műszaki szervezési intézkedési terv végrehajtáaz adatokban, s ha mögéjük tekintünk, megállapíthatjuk az összefüggéseket és megtelítődnek „élettel..,* sából, 2—3 százalékban pedig a munkaversenyből kívánjuk elérni. A terves véleménye Mielőtt rátérnénk a műszaki szervezési intézkedési feladatok végrehajtásának ismertetésére, érdemes idézni a papírgyár tervosztálya helyettes vezetőjének, Török Jánosnak szavait. ■— Az első negyedéves tervet 107 százalékra teljesítettük, a második negyedévben — óvatos becslések szerint — elérjük a 103 százalékot, november 7-re pedig teljesítjük 3 éves tervünket, — így Török elvtárs. Hogyan lesz a gyorsaságból pénz A szép gazdasági eredményekben tagadhatatlan a műszaki fejlesztés jótékony, pozitív hatása. Az is bizonyos viszont, hogy egy-egy intézkedés hatása — jellegétől, a körülményektől függően — különböző időpontban jelentkezik. De ott már nem lehet vita: minél hamarabb végrehajtják az intézkedést, annál hamarább meghozza gyümölcsét, ezért a gyorsaság egyik legfontosabb tényező a munkában. Vonatkozik ez az első évnegyedben bevezetett hét műszaki és harminchét szervzési intézkedésekre is, amelyek hatását a második és a következő negyedévekben várható túlteljesítések szintén megmutatják majd bizonyára. Nagyjavítások — ventillátor a meleg munkahelyeken Az idén 12 ezer tonna papírt, 4500 tonna cellulózt és gyárt terv szerint a Szolnoki Papírgyár. Nézzük meg, a fentiek után, milyen intézkedések történtek eddig műszaki és szervezési „vonalon” a nagy feladat könnyebb. fiz aratási felkészülésről tanácskoztak a gépállomások párttitkárai Tegnap délelőtt a Szolnok megyei pártbizottság tanácskozásra hívta össze megyénk gépállomásainak párt- titkárait. A délelőtt 9 órakor kezdőd" értekezlet előadója Sári Mihály elvtárs, az MSZMP megyei bizottsága Mező- gazdasági Osztályának munkatársa volt. a koíoteáinosoki aratógépkemelékeny, óránként 300 köbSzolnokon mutatták be a legújabb vízügyi földmunkagépeket Véres harcok Tokióban Híradás a Szolnok megyei határból Jogosítvány nélkül az árokba