Szolnok Megyei Néplap, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-05 / 132. szám

i960, június 5.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

s

A magyar Yves Montand

T örökszent miklóson

Ä Beloiannisz gyár ftui- turcsoportjában feltűnt egy remek hangú fiatal fiú. Bekerült a Vasas Központi Művészegyüttesébe. Lehelt, a fiatal esztergályos fiút mindig

ERDÉLYI NÓRA

Gjráztatta a közönség. Szakmunkástársai viccelődtek vele.

— Hallod, nyugodtan odaél Ihatnál a rádiómikrofoo- hoz.

S á viccből valóság lett. Bár még ő maga sem gondolta komolyan talán, mikor elment a rádióhoz — hallgassák meg. Meghallgatták. S a Filharmónia felléptette 1957-ben.

Ettől kezdve pályája csak felfelé ível. A szerény, barna fiú nevét és hangját megismerte a magyar könnyűzene kedvelő közönség. A rádióban alig várják számait, lemezeit. A Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság közönsége szintén úgy nyugtázza: igazi művészt hallott.

Nézem, hallgatom a törökszentmiklósi kerthelyiségnyi- tón. Németh Lehel odaáll a mikrofonhoz, s kollegájával, Erdélyi Nórával a vad Mexikót, a melódiatermő Ná- polyt, Borneót, az óceáni szigetet varázsolják a hallgatóság elé. Tapsol mindenki, főleg a fiatalok ismételtetik a számokat. A szerelemről, a boldogságról, a hűségről énekel Németh Lehel.

Gyakori vendége megyénknek. Szolnokon, Török- szentmiklóson sokat fellépett már. Szereti ezt a közönséget. S a közönség is őt.

Nemsokára a franciaországi Riviérán, a nemzetközi jazz-fesztiválon képviseli hazánkat. Talán összehozza a sors Yves Montanddal is* akihez annyira hasonlít élete, pályafutása. Nagy művész, de azt sohasem felejti el, honnan jött. Nem tőle, Komáromi elvtárstól, a KISZ Központi Bizottság munkatársától hallottam: Németh

NÉMETH LEHEL

Lehel, a magyar Yves Montand, a nem is oly régi iparitanuló ma is szívesen szerepel iparitanulók között.

Szívből kívánjuk: sok sikert a fesztiválon.

•tUoí B‘U

A tavalyinál több déligyümölcsöt vásárolt külföldről a magyar kereskedelem

A Szolnoki Rádió

műsora

Vasárnap

9—10 óráig a 203,86 méteres középhullámon.

„Annyi áldás szálljon tanítónk fejére”. Zenés köszöntő a pedagógus nap alkalmából. — Az első „fecskék” Miskolc-Tapolcán. Riportműsor. — A Honvéd Művészegyüttes műsorából,

Hétfő

18—19 óráig a vezetékes adón, 19.30—30.30-ig a 033.86 méteres középhullámon.

Jászkunsági krónika. — Szív küldi szívnek szívesen. — öt perc tudomány. — Zenekari muzsika. — Megyei ankét Szolnokon az Építőipari Vállalatnál, — Sport.

Ebben az évben hazánkban igen keresett konzervek- ből, szardíniákból a tavalyinál harminc százalékkal több kerül forgalomba. Több mint húszféle különböző konzervet importálnak az idén a Szovjetunióból, Norvégiából, Jugoszláviából, Spanyolországból, Kínából, a Német Demokratikus Köztársaságból és több nyugati országból. A tervek szerint 1960-ban a tavalyinál tözenöt százalékkal több citromot, narancsot, fügét, datolyát, banánt és babkávét vásárolnak. (MTI).

Lottó tájékoztató

Ä Lottó • 23. játékhetére 4 466 971 szelvény érkezett be. Öt találatos szelvény nem volt. Négy találatot 90 szelvényen értek el, nyereményük egyenként 37 224 forint Három találatos szelvény 3365 volt, nyereményük egyenként 497 forint. Két találatos szelvény 92 289 volt, melyre egyenként 18,10 forintot fizetnek. (MTI).

/ Új szocialista települések Szolnok megyében

VILÁGJÁRÓK, felfedezők

írását, tőlünk nagy földrajzi távolságban élők szokásairól, kevéssé ismert tájakról mindig izgalmas olvasni. — Menni, látni. Olyan ez, mint állandóan ismétlődő szomjúság, s rá csillapító forrásvíz egy-egy jó útikönyv. Menynyire nagy élmény hazánkat, szűkebb pátriánkat újra felfedezni. Meglátni arculatán a fiatalos vonásokat és olvasni azokbóL összehasonlítást tenni és dokumentálni ha nem is számokkal egy fogalmat, a felszabadulást, A tizenöt esztendőt. Erre a Szolnok megyei táj nagyon is alkalmas, valósággal kínálja magát. Különösen azóta, mióta a dolgozó parasztok a szövetkezés útját járják.

Valamikor erről a vidékről még a legnagyobb jóakarattal sem írhattak, mondhattak mást, mint azt, hogy kopár, kietlen és sivár. Még ma is él és szájról-szájra jár néhány itt született szólásmondás. Öcsödön azt mondják: „Erről a határrészről sivalkodva menekült még a mennykő is.” Besenyszögön így beszélnek: „Csak azért teremtődött ez a határ, hogy ne legyen lyuk a föld hátán”. Dehát sok efélét ismernek az errevalósi emberek. Különösen a Nagykunságban. — Nyáron tűző forróság van, télen a havas utakon bandukolhatott az utas és fél napi járóföldre találkozott csak nagyobb helységgel, fát meg alig-alig látott. Manapság bármerre járunk, mindenütt látjuk az erdősávok üdezöld foltjait, s mára új szocialista települések létesültek.

Víztornyok, többemeletes raktárépületek, mezőgazda- sági központok élénkítik a vidék arculatát. Lakott helyek. Egy messziről idetévedő utazó ezt írhatná róluk: élénkek, korszerűek, mozgalmasak, kulturáltak. Látványuk szinte meghökkenti a látogatót, mert a felszabadulás előtt a Nagy-Alföld kellős közepén ilyet elképzelni is merészségszámba ment volna. Ez igaz is. Csakhogy nagyot nőtt Szolnok megye parasztsága és ahogy nőtt, gazdagodott, úgy formálta, szelídítette pártja és kormánya segítségével, ízlése, ige- ” ........1

nve szerint szülőföldjét; otthonát, lakóhelyét.

MINDENKÉPPEN „a szocialista település” jelző illeti az állami gazdasági központok többségét, a régi nagymultu termelőszövetkezetek központjait és néhány új községet. Aki ismerte a régi uradalmakat, az jól tudja, hogy azokban a kastély uralta a környéket. Sokszor húsz vagy még ennél is jóval több fényűzően berendezett háló-, fogadó-szobákkal, társalgókkal, kisebédlő- vel, nagyebédlővel és mint a törökszentmiklósi volt, Al- mássy grófok kastélyában kápolnával. A cselédek viszont két, vagy négykonyhás putrikban éltek, ha ezt az állapotot egyáltalán életnek lehetett nevezni. Egy konyhára két vagy négy szobaajtó nyilt, mindegyik sarokban egy-egy berakott tűzhely és itt tengődtek családok néhány négyzetméternyi területen sokszor huszonötén, harmincán.

Ma? Kápolna nincs. Nem hiányzik senkinek. Az viszont van, ami hiányozna. A Tiszaszentimrei Állami Gazdaság bejárata mögött park terül elf ( Szakképzett kertésznek csupán az a dolga, hogy a fákat és a virágokat gondozza. A salakkal szórt utakon esténként főleg a fiatalok sétálgatnak. A házak valóban családi házak, összkomfortos mindegyik. Vizzel, villannyal, fürdőszobával. Ez persze nemcsak Tiszaszent- imrén, hanem az egykor talán legkietlenebb síkság közepén, a mostani Nagykunsági Állami Gazdaságban is pontosan így van. A Nagykunsági Állami Gazdaság Kisújszállás után a szomszédos Hajdú—Bihar megye határán terül el. Megy-megy az ember, elhagyja a messzeségbe nyúló rizsföldeket, oldalt elnézi a kis túlzással Balatonhoz hasonlítható óriási halastó csillogó víztükrét. S amikor már az az érzése, hogy lassan lemegy a földhátáról, hát egyszercsak belecsöppen egy modern, miniatűr városkába. Ez a központ. Teherautók, vontatók, egymást érik, este a mezőről jövő dolgozók a fürdőbe indulnak, utána moziba mennek. A nagy sürgés-forgás láttán akaratlanul körülnéz az ember és keresi a forgalmi rendőrt.

1945 ELŐTT Tiszaföld- várról Mezőtúrra menőben úgy az út negyedén egy kastéllyal találkozhattunk. Most Tiszaföldvár alatt — ha körülnéz az ember — az asztal- lapsikságú vidéken közelben, távolban három-négy hidroglóbus csillogó gömbjét látia. Ott mindenütt közművesítés van. Távolabb, a me- zőhéki Táncsics Tsz kultur- ctthona magasodik, az egykori puszta közepén. Az épület mellett új utcasor nő ki a földből, a szövetkezeti gazdák cserepes, verandás házai, némelyik alatt pincegarázs az autóknak. Ezen az útvonalon egymáshoz közel épült a két új község: Martfű és Mezőhék.

Az új szocialista települések lakói dolgos, szabad emberek. Korszerű búza, hús és tejgvárakat létesítettek, emberi életmódot teremtettek maguknak. A kettő együtt jár. Egyik a másik nélkül elképzelhetetlen. S Szolnok megyében az elkövetkezendő jövőben, a II. ötéves terv során még több, új szocialista mezőgazdasági település létesül. Művelődési otthonnal. körülötte egészséges házakkal, ahol a jószággondozó éppen az igazgatóval lakik szomszédságban.

Ezeket a Szolnok megyei ú.i szocialista településeket viszonylag kevesen ismerik. Különösen a városokban lakók. az üzemekben és a hivatalokban dolgozók. Pedig mennyivel jobban szívünkhöz nőne szűkebb hazánk, ha látnánk új arcát. Igazán nemes feladatot vállalna magára az IBUSZ, ha szervezne úgynevezett felfedező túrista- utakat. Bizonyára lennének jelentkezők szép számmal.

^ Az ivá

iskolamester

Valahányszor Karcagon járok, betérek a Kálvin téri iskolába. Telek Nándor iskolaigazgató most is ugyanolyan gyors mozgással siet elém. Csakhát most már nem a kezével simogatja fejemet, hanem tekintetével mondogatja: be megnnőttél, édes fiam,

Apám bent járt a borbélynál a faluban, Ö szolgált a

hírrel.

— Na gyerekek, megjött az új tanító.

Hárman jártunk iskolába akkor a családból. Kérdezgettük is, meséljen még róla. Apám csak annyit mondhatott, amennyit látott. A borbély előtt ácsorgott éppen, mikor egy fürge járású, va- saltnadrágos ember közeledett bőröndöket cipelve feléjük. Látják ám, hogy a plébános siet a jövevény elé, megöleli, meg is csókolja.

— Na, hát akkor ezek is összetartoznak — pusmogtak az emberek. Több szó nem esett erről, természetesnek vette mindenki, hogy a pap a jegyző, a tanító együtt tartson, Mindössze két tanító működött az én kis falumban. A másik az a határszéli iskolában okította a kismg- gyarokat, így hát a tanító fogalma a mi új mesterünket jelentette nálunk.

Az első tanítási nap. Világosan emlékszem rá, szürke stoppolt térdű nadrágban lépett az osztályba. Vagyishát a tanterembe, mert együtt járt abba a tanyai iskolába valamennyi osztály. Eléggé foghíjasak voltak a kopott padsorok,

— Csak ennyien?

— A többiek messziről járnak, még nem értek be.

S akkor arról kezdett beszélni, hogy abban a bányászhelységben, ahol ő gyerekes- kedett, nagy volt a szegénység, de ő soha távol nem maradt volna az iskolából. Testvérei cipőjébe édesanyja nagykendőjébe bugyolálva, de

ott volt a tanításon. Ettől kezdve mi is pontosabbak lettünk.

De történt itt más is, amely az első rmpokban fel- bolydította a település évszázados nyugalmát. A tanító kijelentette: szokjanak le arról a szülők, hogy reggelenként egy-két tojást, egy kis kóstoló, vaj, túró, szalonna, galamb vagy csirke, miegymás együtt utazzon a tanyasi nebulók apjuk fabrikálta fatáskájával. S a tanyák népe felhorkant. Miféle iskolamester ez? Apáktól örökölt tradíció számba ment, hogy az iskolamesterek osztályzó ceruzáját vajjal, tojással kenjék.

Azt még eddig minden mester így csinálta, ha meg akart élni, — görbült meg az egyháztanács tagjainak szempillája. Valójában a nagy gazdák érezték döfésnek. A szegényebbje mintha örült volna is az új osztályzási formának. Sándor bácsi meg, aki nem csinált belőle titkot, hogy a faluban egyelőre kisebbségben lévő kommunista pártra adta szavazatát, kijelentette a kovácsműhely előtt:

— A próféta szóljon belőlem, de nem nagy jövőt jósolok a papi uralomnak.

Igaza lett. Nem sokra rá azzal jöttek meg az asszonyok a. miséről, hogy kántor nélkül énekeltek. Az új mester nem vállalja tovább a kántorságot. Azt nem. De egy vasárnap délután öltözködni kezdett apám.

— Hova készülsz? —■ faggatta anyám,

^-Énekkarpróbára.

— Micsodára?

— A parasztkórusba, amit az új tanító szervezett.

Belőlünk meg szavalókat verbuvált. A parasztkórus énekelt, mi szavaltunk, Nándi bácsi előadást tartott. így teltek a vasárnapok. A tanyasiak csodálatos dolgokról hallottak az olvasókörben. Egymásnak adták tovább, miről beszélt vasárnap a tanító.

Én a Szív Gárda csapatkapitánya voltam. Árultuk a Szív Újságot, a templom előtt, az iskolában, meg a tanyákat járva. Nándi bácsi behívott magához.

—Nézd csak fiam, ez a neked való lap.

Egy pajtást adott. Két napig nézegettem, még a szomszédba is átvittem a rejtvényt megfejteni, úttörőkről, városi, falusi gyerekekről olvastam, láttam képeket benne. Két nap múlva visszavittem.

— Megrendeled?

— Meg.

Ez volt az első pajtás a faluban. Ez volt az első előfizetett újság, ami a családunkba járt. Egy jó hónap múltán

különben feloszlott a Szív Gárda, jelentkeztünk az úttörőcsapatba a tanító bácsinál.

Sokkal előbb azt hallottuk, a tanítónak könyvei vannák. A papnak is voltak, meg a katholikus olvasókörnek is, Oe valahogy megérezte a tanyák népe: az lehet a jó, amit az új iskolamestertől kapnak. Disznót vágtunk éppen, hát csomagolt anyám hurkát, kolbászt.

Bekopogtattam vele.

— Tanító bácsi, tisztelten édesanyám, egy jds kóstolót hoztam.

— Hát nem megmondtam?!

Szigorú vonásokba meredett arca.

— Tanító bácsi, de én könyvet is szeretnék vinni érte.

Nem tudta tovább titkolni meghatottságát. Megsimogatta a fejemet.

“ Édes fiam, azt üzenem az édesanyádnak, könyvet csak enélkül adok.

Akkor olvastam az első regényt életemben: „Gyula diáknak készül”. Sohse felejtem el a címét. Hamarosan

könyvvásárt rendezett az iskolában. Jászivány területének első könyv-vásárát. Az apám ott vásárolta meg nekem az első könyvet, gmit teljesen magaménak vallhat- tam már: „Robinson Cruso története”-t.

Egy vasárnapon korán keltünk, Bicikliket kölcsönöztünk, akinek magának volt jött azzal. Kirándulás! Életem slső kirándulása. De a többi gyereké is. Volt iskolatársunk aki hosszúszárú téli alsónadrágban mártotta meg magát a folyóban, ahová fürödni mentünk.

A változást már nem lehetett megállítani. Mily hősi korszak volt az! Telefont vezettek a faluba, községházat építettek, építkezni kezdtek a szegény emberek. Gépek jöttek az új gazdák földjére szántani. Kékoverálos traktoros fiúk és traktoros lányok.

Másnap csapatostól mentünk a tanítóhoz, hogy elmegyünk a gépállomásra traktorosnak.

Az a meleg apai simogatás megint beletúrt kócos hajunkba.

— A traktoristák azt üzenik, tanuljatok. Nagy szüksége lesz rátok az új világnak édes fiaim!

A párt élt a faluban,. hintette a magot. Nándi bácsi munkássága érlelte az időt.

Egy reggelre mégis hiába kerestük a tanítót. A kovács- műhely előtt mondogatták az emberek, hogy az éjjel elhur- colkodott. A pap pár napig diadalittasan páváskodott az iskolában.

Aztán mégiscsak megtörtént az iskola államosítása.

'y

Hiába bujtogatott, hiába szította a hangulatot a pap a tanító ellen. Igaz neki éjjel kellett távoznia, majdnem menekülésszerűen, de az időt már nem lehetett megállítani. Az iskolamester személy szerint tán vereséget szenvedett, az ügy, amit képviselt, győzött.

*

Hogy vártuk, majd csak visszajön. Hogy idézgettük mondásait. Hányszor kérdeztük, mit csinál, hol van most a mi Nándi bácsink.

Mert ő semmit sem öregedett. Hiszen aki egész éleiét az ifjúság haladó nevelésének szenteli, örökre fiatal marad az. Fiatal szivek őrzik emlékét Jásziványon, s most már Karcagon is.

Mindig az a szándék vezet hozzá, azzal az elhatározással kopogok be, hogy most megköszönöm, amiért nemcsak a betűvetésre, hanem a becsületre, a hazaszeretetre, új világunk, új eszménk hűséges szolgálatára tanított meg bennünket élete példájával. Az ajtóban el is ismételgetem magamban, hogy megmondom neki: nem felejtettük ám el, hogy szeretni kell az irodalmat, tisztelni a kétkezi munkásokat, s hogy a mi hazánknál nincs szebb a világon.

Ö, dehát mikor kinyílik az ajtó, s mikor meglátom őt, az a félszeg tanyasi kisdiák vagyok újra.

Legjobb lenne, az bátorítana leginkább, ha ilyenkor megint megsimogatná hajamat,

Borzák Lajos