Szolnok Megyei Néplap, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-03 / 103. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. május S. Megérdemelten győzött Ózd a MÁV ellen . . . Ózdi Kohász SE—Szolnoki MÁV 4:2 (2:0) Ózdi Stadion, 2000 néző. Vezette: Ifj. Balog, Budapest. (Borzási —Buzási.) Ózd: Olaj — Róth, Szurkodi I., Hajner — Kovács, Derenkó — Bordás II., Széles, Szalai, Frenkó, Orbán. — Edző: Kálnai László. Szolnok: Cselényi — Sándor, Abonyi, Kegyes — Draskóczi, Bozmis — Tóth, Csábi, Pintér, Szekeres, Dobos, Edző: Fazekas László. Közel 11 órás fárasztó utazás után, szombaton este érkezett meg a szolnokiak kis csoportja a ,,kies” északi gyárvárosba. A varos közepén elterülő hatalmas üzemben — az itt-ott felvillanó felhőkig ható fények, dohogás, sistergés, szirénázás, a gyári kis vasút fáradhatatlan jövés-menése sejtette, hogy milyen iramban folyik itt a munka. A csapat tagjai és vezetői a remek sportszállóban már 9 után ágyba kerültek, de csak éjfél tájban csendesedett el a gyári zaj annyira, hogy alvásról szó lehetett. Reggelre hatalmas eső rendítette meg a szolnokiak bizakodását, sőt a közvetlen mérkőzés előtti zápor még nyomottabbá tette a hangulatot, hiszen a csúszós, vizes fű köztudomásúan nem ,,fekszik’’ a gyors szolnokiaknak. Szolnok kezdte a játékot, de azonnal kitűnt, hogy az edzőtáborban készült hazaiak mennyivel frissebbek és erőteljesebbek. IVlár az első percekben szabadrúgást, majd két sarokrúgást értek el és Cselényinek jónéhányszor kellett beavatkoznia. Feltűnő volt a hátvédeink zavartsága és kapkodása. A 8. percben a balszárnyon ment el Ózd és védelmünk egy pillanatnyi megtorpanása elég volt és máris a hálóban táncolt Borbás gólja, 1:0. A gyors eredmény után feljött a MÁV is. Rozmis szabadrúgása a sorfalról Dobos és Szekeres edé pattant, Szekeres ívelte az üresen hagyott kapura, de balszerencsénkre hajszállal elkerülte a kaput. Ózd viszont újabb sikert ért el, amikor a 18. percben 20 méteres szabadrúgás után a sorfalban lévő Abonyi fején irányt változtatva a vetődő Cselényi fölött a felső sarokba kötött ki a labda, 2:0. A balszerencsés gól után nagyon visszaesett a szolnoki gárda, s Cselényi több esetben csak bravúros védésekkel mentette meg kapuját. A szolnoki támadósor főleg egyéni lefutásokkal kísérletezett, ennek során főként Tóth jeleskedett, sajnos, beadásai és lövései a jól védő ózdi kapus zsákmányai lettek. Szünet után feljött a MÁV, jelentős fölénybe is kerültek és Dobos éles szögből leadott nagy bombája a felső léc éléről vágódott a gólvonalon belül, 2:1. Ózd megingott és kapkodni kezdtek, a futballszerencse azonban ekkor melléjük állt. A 65. percben Abonyi rosszul rúgott egy szabadrúgást; a szemfüles Szalai elcsípte és mintegy 35 méterről rászúrta, s a jól eltalált lövés a kapu előtt tartózkodó Cselényi fölött a hálóba vágódott, 3:1. A MÁV nem adta meg magát es a 68. percben Csábi kitört, az őt üldöző hátvéd és a ráfutó kapus ollóba fogta. A játékvezető habozás nélkül liest ítélt, melyet Dobos értékesített. Hallatlan izgalom tört ki a nézőkben, s az .,ünnepi” hangulatban lévő hazai közönség hangorkánja és füttykoncertje közepette folyt a játék. Szolnok ismét beszorult. A 75. percben az egyik ózdi szabadrúgásnál a röviden visszarúgott labda pontosan abefutó Borbás fejére esett, akinek bombafejese védhetetlen volt, 4:2. A hátralévő időt főként a nagy erőbedabással támadó ózdi csatársor és védelmünk harca jellemezte. A szolnoki csapat ezen a mérkőzésen sem tudta leküzdeni elfogódottságát, az ózdiakkal szemben bágyadtan és hosszú időn át erőtlenül játszottak. Szünet után egy ideig úgy látszott, hogy felülkerekednek, de ekkor meg a balszerencse törte le őket. Az egész csapatból csak Cselényi, Abonyi, Tóth és Dobos játszott elfogadhatóan, a többiek szürkén, sőt néhányan megyei színvonalon mozogtak. A hátralévő — a helyezések szempontjából igen fontos — mérkőzésekre sokat kell javulnia az együttesnek. El keli ismerni azonban azt is, hogy ezúttal a hozzáállás sem volt mindvégig kifogástalan; különösen az edző utasításainak figyelmen kívül hagyása bosz- szulta meg magát. Az ózdiak igen nagy fontosságot tulajdonítottak a mérkőzésnek, erre mutatott a hatalmas betűkkel nyomott plakát és egészheti készülődésük, A jelek szerint még a bajnokság kérdésébe is szeretnének beleszólni. Tény az, hogy remek formában és kitűnő erőben vannak, s győzelmük ilyen arányban is megérdemelt. A játékvezetők — közönség tüntetése ellenére is — elég tárgyilagosan vezették a mérkőzést. — H. Gy. — A Totó heti eredménye 1. Salgótarján—U. Dózsa 2 0:1 2. Dorog—Vasas 1 2:1 3. Pécs—Szombathely 1 2:1 4. Tatabánya—Szeged 1 2:2 5. Kecskemét—Bp. Spart, l 2:0 6. Oroszlány—Mosonni. l 2:1 7. Bologna—Róma 1 3:1 8. Padova—Fiorentina 1 1:0 9. Pelarmo—Atalanta 1 1:0 10. Stampdoria—Milan 1 2:1 11. Nimes—Reims 2 0:3 12. Toulouse —RC Paris törölve 13. Alessandria—-Genoa 1 2:1 A labdarúgó NB I. eredményei U. Dózsa—Sajgót. 1:0 (0:0) Pécs—Szombatit. 2:1 (0:1) Dorog—Vasas 2:1 (1:1) Tatabánya—Szeg. 2:2 (1:1) Diósgyőr—MTK 1:0 (0:0) Csepel—BVSC 0:0 Bp. Honv.—FTC 2:2 (1:0) Az országos vidéki vívóbajnokságról jelentjük Szolnokon bonyolították le a Megyei Vívó Szövetség rendezésében három napon át, a vidéki felnőtt ' egyéni vívóbajnokságot. A Közgazdasági Technikum tornatermében 13 sportkör közel száz versenyzője küzdött a minél jobb eredmények eléréséért. Komoly eredménynek könyvelhetjük el. hogy egy-két idősebb vívónk mellett igen sok tehetséges fiatal mutatkozott be a háromnapos küzdelem során. Sajnálatai kell megemlíteni, hogy a pécsi és szombathelyi vívók nem képviseltették magukat. A főbírói tisztet Bánkút! Sándor, Hollós Endre és Gyulai Gábor látta el. A verseny rendezése kifogástalan volt, szinte filmszerűen peregtek egymás után az egyes számok. A bíráskodás ellen sem merült fel semmi kifogás. A párbajtőrben meglepetésnek számít a szolnoki B. Nagy gyengébb szereplése. Itt különben a következő helyezési sorrend alakult ki: 1. Deme (Szó. MAY) 7 A LABDARÚGÓ NB lll-ÉRT A labdarúgó NB III. legutóbbi fordulója sikert hozott megyénk csapatainak. A Törökszentmiklósi Fáklya az élmezőny egyik legjobbját, a Békéscsabai Építőket győzte le. A Szolnoki MTE pedig a Szeged-Móravárosi Kinizsi ellen győzedelmeskedett. Szolnoki MTE—Szeged- Móravárosi Kinizsi 2:0 (2:0) Szolnok. MTE pálya. 1000 néző. Vezette: Rácz. Sz. MTE: Sárkány — Tó- vizi, Török, Zalai — Gyetvai, Sári — Bánhidi, Nyári, Wi- diseh, Cs. Farkas, Simon. Szeged: Horváth — Konkoly. Wiski. Benkő — Bite, Berta — Zádori, Kosz, Hell, Lovászi, Guti. Meglepően jól kezdett és sokat támadott a hazai együttes. A vendégek is próbálkoztak ellentámadásokkal. Az 5. percben Hell már csak Sárkánnyal állt szemben, de elhamarkodottan kapu mellé lőtt. Az MTE-védelem ekkor sokat bizonytalankodott. Később a hazai csatársor szebbnél szebb támadásokat vezetett. A 10. percben Wilisch nagyszerűen ugrott ki a védők között és védhetetlenül lőtt a hálóba. 1:0. Nem sokkal később ismét Wilisch futott el kecsegtetően, de hosszan szöktette magát és így a labda a szegedi kapus zsákmánya lett. A vendégcsapat a mezőnyben szépen játszott, de csatáraik lövései nem jelentettek komoly veszélyt az MTE kapujára. A 20. percben Bánhidi szép beadásából Wilisch fejelt kapura, de a labda a kapufáról vágódott visz- sza a mezőnybe. A 24. percben ismét Wilisch szép hátra- húzásának tapsolhatott a közönség. A 27. percben Simon a hálóba lőtte a labdát, a játékvezető azonban les címén nem adta meg. Büntetőt mindenképpen ítélnie kellett volna, mert Simont ketten is szabálytalanul nyomták. A 34. percben szöglethez jutott az MTE, a beívelt labdát Wilisch magasan kiemelkedve a bolyból, védhetetlenül fejelte a hálóba. 2:0. Ilyen szép gólt régen nem látott az MTE közönség. A vendégek az újabb gól után sem adták fel a harcot és rövid időre fölénybe kerültek. A félidő végefelé ismét a hazaiak jöttek fel. de az eredmény már nem változott. Szünet után ismét az MTE támadott, de a vendégek is ellentámadásba lendültek. Kapuralövéseiket azonban nem kísérte szerencse. Ezután a hazai együttes teljesen lel f sított. A csatársorban már nem volt átütő erő és egyes játékosok sokat köny- nyelműsködtek. Egyedül Wilisch lövései jelentettek veszélyt a szegedi kapura. A játék kezdett keményebbé válni. A vendégek nem akartak beletörődni a vereségbe és egyes játékosaik durva bele- menésekkel igyekeztek a hazaiakat megfélemlíteni. Egy ilyen durva belemenés folytán a 80. percben a játékvezető Wiskit utánrúgásért kiállította. MTE támadással ért véget a játék. A mérkőzés első félideje izgalmas és változatos játékot hozott. Ekkor nagyszerűen játszottak az MTE csatárok, a védelem viszont sokat hibázott. A második félidőben a hazaiak már nem nyújtották azt. amit vártunk tőlük. Ennek lett az eredméA labdarúgó KB I. állása 13. Nbátony 14. Bp. 9p. 15. Izzó 16. Orosháza 24 7 24 6 24 5 24 3 5 12 4 14 5 14 7 14 22:34 19 30:41 16 26:46 15 25:49 13 A forduló eredményei Diósgyőri Bányász — Debreceni VSC 3:3 (2:21. Kecskeméti Dózsa —Bp. Spartacus. 2:0 (1:0). Miskolci VSC—Bp. Előre 1:1 (1:0), VM Egyetértés—Vasas Izz.ó 3:2 (2:1), Orosházi Kinizsi — Borsodi Bányász 4:1 (2:0). nye, hogy a fölény ellenére a csatárok nem tudtak újabb gólt elérni. Aki látta ősszel a szegedi csapatot játszani, az ezen a mérkőzésen nem ismert rájuk. Egy megfiatalított, helyenként jól játszói együttest ismerhettek meg bennük. Kár, hogy a második félidő végefelé durvaságokkal rontották le játékukat. A játékvezető egy-két eset kivételével jól működött. Jók: Wilisch (a mezőny legjobbja), Simon, Cs. Farkas, illetve: Lovászi, Guti. — P. I. — A labdarúgó NB. III. állása DELKEI.ET 1. Cegléd 25 14 5 6 36:21 33 2. Sz. Spart. 24 13 6 5 44:29 32 3. SZEAC II. 24 11 7 6 47:33 29 4. Bcs. Ep. 25 10 8 7 46:33 28 5. Sz. MTE 24 9 8 7 23:22 26 6. T. Fáklya 24 9 8 7 36:38 26 7. Gyula 25 10 5 10 48:32 25 8. Szarvas 25 9 7 9 35:41 25 9. Sze. Ep. 25 8 8 9 45:43 24 10. M. HMTE 25 9 6 10 40:44 24 la. Kecském. 24 8 7 9 27:27 23 12. Martfű 24 9 5 10 26:32 23 13. M. Petőfi 24 9 3 12 36:34 21 14. Makó 24 6 9 9 32:34 21 15. Bcs. Máv 25 7 7 11 22:36 21 16. Nkőrös 24 6 7 11 29:49 19 17. Móra vár. 25 5 6 14 26:55 16 EBEDMENYEK Szegedi EAC II. — Ceglédi VSE 4:1 (2:1) Szeged, 2000 néző. Törökszentmiklósi Fáklya—Békéscsabai Építők 3:0 (1:0) Török- szentmiklós, 1200 néző. Makói Vasas—Gyulai MEDOSZ 0:0 Makó, 1400 néző. Hódmezővásárhelyi MÁV MTE —Mezőkovácsházi Petőfi 3:1 (1:0), Hódmezővásárhely, 1200 néző. Szarvasi SC — Kecskeméti TE 1:0 (1:0) Szarvas, 1000 néző. ■ Illllllllll II lllllllllllllllllllllllllllM 1111111111111 A Szolnoki Rádió műsora „Tiszamenti hétköznapok”. Zenés riportműsor. Tartalmából: Kultúrotthont avatott a Törökszentmiklósi Dózsa Tsz. Bemutatjuk a Tiszaszentimrei Állami Gazdaságot. Komp-átkelés a Tiszán. — Tánc és könnyű zene. — Hangképek az „évszázad legnagyobb” mérkőzéséről: Üjság- írók—Színészek. gy, í. Sallai (DEAC) 6 gy, 13 kt. 3 Hont (Szó. MÁV) 6 gy, 16 kt. A kardozók versenyében csak az első és a második helyezett mutatott kiemelkedő formát. A helyezési sorrend xa következőképpen alakult: Ni. Kormány (H.MTE) 8 gy, 2. Zsoldos (H. MTE) 6 gy. 3. Gyöngyösi (DVTK) 5 gy, T5 kt. A női tőrversenyeknél a várható papírforma szerinti eredmények születtek. A helyezési sorrend így alakult ki: 1. Madarász (DVSC) 8 gy, 2. Vadász (Ózdi VTK) 6 gy, 8 kt, 3 at, 3. Vörös (Ózdi VTK) 6 gy, 8 kt, 1 at. A háromnapos verseny legszínvonalasabb küzdelmét férfi tőrben láthattuk. Itt nyolc első és hat másodosztályú vesrenyző találkozott. Az első három helyet szolnoki vívó szerezte meg a következő sorrendben: 1. De- mecs 8 gy, 2. Kövesdi 7 gy, 3. Szentistvány 8 gy. Az egyesületek közötti nem- hivatalos pontversenyt a Szolnoki MÁV SE nyerte meg. A megyei labdarúgó bajnokság eredményei A megyei labdarúgó bajnokság május 1-i fordulója tartogatott néhány meglepetést. Így elsősorban meg kell említeni a fegyvernekiek győzelmét a Mezőtúri Honvéd ellen. De meglepetésnek számít a karcagiak győzelme a Szolnoki MÁ V Il.-vel szemben is. A Mezőtúri MAFC pedig pontot rabolt az egyik bajnokaspiránstól, a Jászberényi Leheltől. Jóiramú mérkőzés után Jászberényi tudósítónktól Eredmények: Törökszentmiklósi Vasas — Szolnoki Vasutas 3:0. Jászárokszállás—Kunszent- márton 3:0. Fegyvernek—Mezőtúri Honvéd 3:1. Mezőtúri MAFC—Jb. Lehel 1:1. Kunhegyes — Tiszaföldvár 4:2. Szolnoki Kinizsi—Jászapáti 2:0. Jászberényi Vasas II.—Jász- jákóhalma 3:1. Karcag—Szolnoki MÁV II. 2:0. Jászberényi Vasas — Nagy- bátonyi Bányász 2:0 (2:0), — Jászberény, 2000 néző. Vezette: Lenkefi (Aranyosi, Kaposi, Bpest). Vasas: Balogh —Helle, Túri, Rétsági, — Galambos, Pintér — Kovács I., Szántai, Bukhár, Bíró, Hegedűs. Edző: Mátsay András. Nagybátony: Bulyovszky — Molnár, Gél lér, Szánthó — Lukács, Stuhl — Veres, Po- nyi, Máthé, Czecze. Edző: Wahlkampf Lajos. A Jászberényben lezajlott május 1-i ünnepi műsor egyik számaként bonyolították le a találkozót. Az esős idő ellenére is szépszámú közönség gyűlt egybe. Szemerkélő esőben, enyhe széltől támogatva a Vasas azonnal támadólag lépett fel. A 4. percben Bíró előtt nyílott gólszerzési alkalom, de jó helyzetben a kapusba lőtt. A 8. percben Kovács I. futott el, de a lövés közben faultolták. A 20 méteres szabadrúgást Szántai nagy erővel vágta kapu fölé. A 19. percben góllá érett a nagy Vasas fölény. Hegedűs lövésszerű beadását Szántai segítette a hálóba. 1:0. A gól után feljöttek a Bányászok is. A 17. percben veszélyes helyzetet teremtettek, de Rétsági szerelni tudta a veszélyes Mátét. A 20. percben Szántó beletalpalt Kovács I.-be, A szabadrúgást Szántai ívelte kapu elé. Ezt Bukhár fejelte kapura, de Bulyovszky szögletre ütötte. A Vasas nem engedett az iramból és 'nagy nyomás nehezedett a vendégek kapujára. Egyik szögletet a másik után rúgták. A 33. percben Pintér Bíró elé tálalt, akinek váratlan lövése Bulyovszky hasa alatt jutott a hálóba. 2:0. A félidő befejezése előtt Galambos veszélyes lövését védte parádésan Bulyovszky. , Fordulás után először a vendégek próbálkoztak, de eredménytelenül. Az 54. percben szép adogatás után Bíró lövése a léc mellett suhant el. Ezt követően a Vasas kapujától mintegy 20 méterre szabadrúgáshoz jutottak a bányászok. Ezt Máté a léc fölé bombázta. A 62. percben Szántai csak a kapussal állt szemben, átemelte rajta a labdát, de a kapufa ezt is mentette. A 67. percben a taktikával játszó Túri miatt nagy helyzethez jutott a Bápyász. Máté 8 méterről leadott lövését azonban Balogh remekül védte. Feljöttek a bányászok és sokszor hozták zavarba a Vasas védőket. Több szögletet is értek el, de ezeket Balogh tisztázta. A 72. percben Szántai ugrott ki, de jól eltalált labdáját Bulyovszky bravúrral védte. Az Utolsó percek ismét Vasasé voltak. A 83 percben Szántai szabadrúgását védte szépen, majd Buchár elől merész előrevetődéssel tisztázott a bányászok kapusa. Vasasfölénnyel ért véget a mérkőzés. Értékes tapasztalatokkal a háromnapos tanácskozás után Mátraszentimrén gyűltek egybe megyénk függetlenített sportvezetői, a társadalmi szövetségi vezetők és a TST- tagok, hogy megvitassák az 1960. évi sportprogramot, felelevenítsék az elmúlt év eseményeit. Továbbá előadást hallgattak a szervezési, terv- gazdasági és pénzügyi, sportoktatási sajtó és propaganda, az ifjúsági sportmozgalom és a szakszervezeti sportmozgalom terén adódó feladatokról. Az előadók jól felkészültek. Igen tartalmas előadást tartott Závodszki Sándor megyei TST elnök, Sándor László, az Országos Ifjúsági Sport- bizottság elnöke. A többi előadó is igen hasznos útmutatásokat nyújtott a megjelent sportvezetőknek a további munkára vonatkozóan. Csütörtökön a járási, városi TST elnökök labdarúgó mérkőzést játszottak a megyei sportvezetők és szövetségi vezetők ellen. A találkozót Búzás Erzsébet vezette „nagy körültekintéssel”. A mérkőzés 15. percében már a megyeiek vezettek 5:l-re. A jó kondícióban lévő „vidékiek” azonban — mivel erejük tovább tartott — megfordították az eredményt és 8:5 arányú győzelmet arattak. Az előadások utáni vitában sok érdekesség került felszínre. Reméljük, sportvezetőink ezeket hasznosítani fogják, ami bizonyára a megye jobb sporteredményeiben is megmutatkozik majd. A háromnapos tanfolyamon jelen volt Krizsán József, a Magyar Testnevelési és Sporthivatal instruktora, Sándor László, az Országos Ifjúsági Sport- bizottság elnöke és Hargitai György, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Sportbizottságának elnöke. Javuló játékkal győzött a Vasas. Sokszor igen ötletesen játszottak és hosszú idő után most már lövésre is vállalkoztak a csatárok. A nagyobb arányú győzelmet csak a remekül védő Bányász kapus akadályozta meg. Egyénileg: Baloghnak nem volt sok dolga, de így is volt néhány szép védése. Helle bizonytalankodott, szélsőjét nem fogta meg kellően. Túri nem bírt a kitűnő Mátéval, főleg a levegőben maradt alul. A hátvédhármas legjobbja a megbízhatóan és hiba nélkül játszó Rétsági volt. A két fedezet igen íó1 látszott, Pintér sok jó labdát adott a csatároknak, Galambos végig kitűnő volt. Kovács I. jobbszélen is bizonyította. hogy jó labdarugó erényekkel rendelkezik. — Szántai lendületes volt, hibája csupán az volt, hogy nem adta idejében a labdát Buchár nagy területen és igen hasznosan mozgott. Bíró volt a csatársor és a csapat legjobbja. Okosan játszott és jól használta ki erejét is. Hegedűs az első félidőben igen jól kezdett, de fordulás után visszaesett. A Nagybátonyi Bányász 1^ kés, jó együttes benyomását keltette. Legjobbjai: Bulyovszky, Geliert, Szántó és Máté. — Lenkefi játékvezető nem vétett hibát a sportszerű keretek között lezajlott mérkőzésen, Lenkefi játékvezető nem vétett hibát, a sportszerű keretek között lezajlott mérkőzésen. G. J.- ■ -----------Ki sfilmbe mutató - vitával Ma este érdekes esemény színhelye lesz a szolnoki Ság- vári Endre Művelődési Ház. A Pannónia Filmstúdió, a Megyei Tanács és a TIT rendezésében kisfilmbemutatót tartanak 19 órakor. Bemutatásra kerülnek a Ragadozó növények, a Boszorkánykonyha és az Akik az életre készülnek című rövidfilmek. A bemutatót vita követi, amelyen részt vesz Kollányi Ágoston filmrendező és Bokor Péter író is. Lapzártakor jelentik Tegnap délután, napsütéses esőben, mintegy háromezer néző előtt csapott össze a Színészek és Újságírók labdarugó csapata a Szó. MÁV sporttelepén. A mérkőzésen 4 gól esett. — Az első felvonásban a Színészek, — a második bekezdésben az Újságírók játszottak jobban. Mindkét félidő legszebb rúgása — többrendbeli vélemény alapján — Péter Gizi színművésznőé volt. A bőrlgázott játékosok szárítása. az ellenfelek szétválasztása lapzártakor még föl--* Részletes tudósítást lapunk holnapi számában köz- lü«Mr llllllllllllllllllllllllllllllllllllillllHIIIIIIIIIIIIII Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottság- és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Varga József Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. 2. I. en-. Telefon: 20—93, 23—20, 20—69 Kiadja a Szolnok megyei Néplai Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, fszt. 3. Telefon: 20—94 Megjelenik hétfő kivételével mindennap A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési díja: egy hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1960. április 30 — 1556 Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor SBOCSS Keleti csoport 1. Debrecen 24 12 10 2 43:20 34 2. Kecském. 24 12 8 4 40:16 32 3. Ózd 24 11 7 6 35:27 29 4. Sze. VSE 23 12 4 7 25:21 28 5. Pénzilgyő 23 11 5 7 30:21 27 6. Borsod 24 10 6 8 28:22 26 7. Bp. Előre 24 7 11 6 38:32 25 8. Miskolc 24 9 6 9 37:34 24 9. Egyetért. 24 10 4 10 29:27 26 10. Szolnok 24 8 8 8 31:29 24 11. Jberénv 24 9 5 10 30:37 23 12. Diósgyőr 24 I 7 » 27:4« »3