Szolnok Megyei Néplap, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-05 / 105. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. május 5. Gyermek és női ruha, rádió, villamossági és hangszerbolt, új önkiszolgáló háztartási bolt nyílik májusban JeSeníís segítség j vidék egészségügyének Az Egészségügyi Minisztérium és az Orvos-egészségügyi dolgo­zók szakszervezetének kezdemé­nyezésére nagyjelentőségű akció indult a vidék orvosellátásának megjavítására. Jelenleg különö­sen a termelőszövetkezeti és ipa­ri vidékeken meglehetősen sok az üres körzeti orvosi állás. Ad­dig is, amig mód nyílik az állá­sok végleges betöltésére, a mi­nisztérium és a szakszervezet felhívással fordult az egyetemek, nagy kórházak és más állami egészségügyi intézmények orvo­saihoz, vállaljanak három hóna­pos helyettesítést az üresen álló körzetekben. A terv szerint egy- egy intézmény vállalná az illető termelőszövetkezeti, vagy ipari körzet patronálását és az önként jelentkező intézeti orvosok fel­váltva háromhónapos turnusok­ban dolgoznának a körzetben. A vidékre lemenő orvosok az ál­landó munkahelyük után járó teljes fizetésen túl körzeti orvosi fizetés felét is megkapják, azon­kívül a helyi tanácsok és a szakszervezetek gondoskodnak jól felszerelt rendelőről, lakószo­báról és élelmezésről, továbbá havonta egyszer megtérítik az állandó lakóhelyükre és onnan ideiglenes állomáshelyükre uta­zás költségeit. Az orvosok körében élénk visszhangot keltett a felhívás és máris megkezdődtek a jelentke­Nagy a vásárlási kedv, fo­kozódtak az igények — hall­juk mindenfelé. Van-e a ke­reslethez képest megfelelő mennyiségű és minőségű áru- választék — kérdeztük Budai Mihálytól, a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi osztály- vezetőjétől. — Az 1959. évihez képest ruházati árukból 24,6, ve­gyesből 25,2 százalékkal emelkedett a forgalom. Leg­keresettebb cikkünk volt az első három hónapban a mo­sógép. Ebből 274 darabot, motorkerékpárból 220, tele­víziós készülékből 87 darabot adtunk el — mondja Budai elvtárs. — Melyik hónapban volt legnagyobb a forgalom? — Az április 1 és 16. kö­zötti időben. Ez alatt a két hét alatt nem kevesebb mint 22 millió forint értékű árut adtunk el 62 boltunkban. A 'orgalom zömét a szolnoki üzletek bonyolították le. — A kereslet azonban nem szűnt meg az április hónap elmúltával; hogyan készült fel a Kiskereskedelmi Válla­lat « további árusításra? — Huszonkétmillió forint értékű áruval van több rak­tárainkban, mint az első ne­gyedévben. Vidéki vasbolt­jainkban elegendő gabonás­zsákot és szerárut raktároz­tunk a betakarításhoz. Ebben a negyedévben Szolnokon a Ságvári körúton egy rádió és villamossági, s egy hangszer­boltot nyitunk. Ugyancsak a közeljövőben nyílik meg a Beloiannisz utca 4. szám alatt egy kész nőiruha- és egy gyermekruha-bolt Ez utóbbival a megye gyermek- i ruha-ellátását akarjuk meg­javítani. Többi boltjaink ugyanis nem szívesen foglal­koznak ezzel az alacsony vá­sárlási értékű áruval. Jövő héten nyílik meg Mezőtúron az új önkiszolgáló háztartási bolt, május közepén pedig Martfűn tartunk vásárlással egybekötött divat- és ipar­cikk-bemutatót. — Nem lesz tehát hiány semmiféle áruból a követke­ző hónapokban? — Motorkerékpárból és nylonárukból oly nagy a ke­reslet, hogy az igényeket csak fokozatosan elégíthetjük ki. Ezért megyén kívüli beszer­zéssel igyekszünk pótolni a hiányzó cikkeket. Szövetáru­ból 600 ezer, pamutáruból másfélmillió értékű árut hoz­tunk. Hátráltatja az áruellá­tást a RÖVIKÖT központi raktárának helyiséghiánya is. Néha hetekig az udvaron fekszik az az áru, amelynek már régen a boltokban kel­lene lenni, mert kicsomago­lására és átvizsgálására hely­szűke miatt nincs lehetőség Voltaképpen tehát — amint Budai Mihály beszá­molójából látjuk — az Ipar­cikk Kiskereskedelmi Válla­lat régi és új boltjaiban min­denki megtalálja a második negyedévben is azt az árut, amelyre a mezőgazdasági munkáknál a ruházkodáshoz vagy a háztartásban szüksé­ge van. — kemény — zések. (MTI). VWWrTTTVfT(VWrT1VWnTlT\WWVTnVylYWVTT1rTTrilrinvnTTTTlTTV datülvize-ga d'ált . . . kerestük fel a szolnoki Ady Endre Művelődési Ház­ban Seres Gyula táncpedagógust és tanítványait. A 8—15 éves növendékek 3—5 éve tanulnak a balettiskolában. Még néhány igazítás a mozdulatokon és pontos a gyakor­lat. Tessék, csinálják utánuk! (Koncz Ildikó, Sípos Gitta és Seres Gyula tanár.) A tornászoknak is fontos a balett — tartja Koncz Ildikó, a Vörös Meteor tornásza, aki a balettórákon sajátítja el • szép mozdulatokat. Június 5-én ünnepük a pedagógus napot Az idén június 5-én ün­nepük hazánkban a nevelők- napját. A kilencedik pedagó­gus nap ünnepségeit a fővá­rosban és vidéken részben június 4-én szombaton, több helyütt pedig vasárnap, 5- én rendezik a Hazafias Nép­front, a tanácsok, a Nőta­nács, a pedagógus szakszer­vezetek helyi szervei, va­lamint a KISZ és a szülői munkaközösségek. A peda­gógus nap alkalmából a ki­emelkedő munkát végzett ne­velőknek kitüntetéseket ad­nak át, s országszerte kö­szöntik majd őket az iskolák tanulói, a szülői munkakö­zösségek. Ünnepségek lesz­nek a felsőoktatási intézmé­nyekben is. (MTI). X Szorgoskodó emberek - beszédes számok Megyek az utcán lassan, tempósan, közben nézelődöm. „Ne szemetelj!” — kapja meg a szemem egy kerítésre tű­zött. kis fehér cédula. Pár száz méterrel odébb felhívás, ezúttal: „Ültess virágot!” Is- i mét más helyen: „Ne firkáld a falat!”, „Takarítsd az ud­vart!” stb. Jelentéktelennek tetsző kis figyelmeztetések, ám nem íródtak hiába. A tiszaföldvári utcák tiszták, rendesek, a község lakói hallgatnak az intő szóra A Kossuth úton szurok­foltok sötétlenek itt-ott. a templomnál éppen most ja­vítják a kövesutat. Másfelé az állami házakat tatarozzák, napokon belül elkészülnek ez­zel a munkával. S a többiek? Egy hete, hogy befejeződött a járdaépítés a Rákóczi úton. A Baross körút bitumen-jár­dát kap. az alapját — két sor éltéglát — már lerakták, több mint egy kilométer hosszú­ságban. Mesélik, hogy a mun­ka megkezdése előtt össze­hívták az utca lakóit, s tíz embert kértek a homok kibá- nyászásához. Huszonhatan je­lentkeztek. Egy vasárnap ki is termelték, sőt a helyszínre szállították a szükséges meny- nyiséget — társadalmi mun­kában: Nagy István. Gál Jó­zsi bácsi, E. Varga Sándor, meg a többiek. Most a Körösi Csorna Sán­dor úton készítik a betonjár­dát. Egy hete kezdték, csütör­tökre a végére érnek — úgy mondják. G. Papp Dániel ve­zetésével kilenc munkás dol­gozik itt, de minden nap ke­rül segítség. Tíznél keveseb­ben még egy nap sem voltak a segíteni akarók. . Közel száz folyóméter jár­da késéül el naponta. Elége­detten szemléli a munkát özv. Káposztás Balázsné. Köles Imréné meg a szomszédos ut­ca lakója: Balogh István bácsi, Dudás néni meg Járainé. — Bizony, ideje már... — mon­dogatják. Mert ez igen forgal­mas utca, itt járnak el a fa­lubeliek az orvosi rendelőbe, patikába. Ki segített a legtöbbet? Óvári Andrásné a harminc­hármas házból. Tanácstag, már a munka legelején, a szervezésből is kivette a ré­szét. s itt dolgozott az építés­nél öt napig. Szabó Józsefné is, a 19-ből. Négy napot dol­gozott, s délutánonként, mi­kor férje Martfűről hazajött — a cipőgyárban dolgozik —, beá'lt a felesége mellé... Bent a tanácsházán már a D. Molnár Sándor, megyei ta­nácstag jött érdeklődni a gaz­dálkodási előadóhoz. Horváth Imréhez, hogy szállíthatnak-e törmeléket a téglagyártól a Petőfi útra. Mert Csordái Sándor, B. Szőke István. Hor­váth Ferenc, meg Molnár Ist­ván már ajánlkoztak munká­ra. Holnap már vihetik, s még a héten ott is hozzálát­nak a járdakészítéshez/ Hol­nap meg Homokon, a Döbrei János utcában. Homok. Egy-két hét és ké­szen áll a tüdőszanatórium. A Kovács-kastély átalakítása is folyik, június elejére tervezik az átadását. Óvoda és napkö­zi otthon kap helyet benne. A sportpálya átépítése is jól halad. Kimondhatatlan lelkesedés fűti itt az embereket. Horváth elvtárs. a gazdálkodási elő­adó elmondta, hogy harminc- hétezerhatszáztizenhárom fo­rint értékű társadalmi mun­kafelajánlást tettek eddig, s ebbál, csak járdaépítésnél A Nap kél: 4.22 h-kor, nyugszik: 19.00 h-kor. A Hold kél: 12.21 h-kor, nyugszik: 1.29 h-kor. Időjárás jelentés Várható időjárás: felhőát­vonulások, néhány helyen eső. Mérsékelt keleti, délke­leti szél. Enyhébb éjszaka, a talajmenti fagyok megszűn­nek. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 15—18 fok között. Távolabbi kilátá­sok: a hét végén melegebb idő, esőkkel. — KÉT BEMUTATÓT is rendeznek a közeljövőben a Mezőgazdasági Kísérleti In­tézet kisújszállási öntözési telepén. Május 18-án a zsám- béki tsz elnökképző iskola, 19-én pedig a gödöllői Ag­rártudományi Egyetem ne­gyedéves hallgatói látogat­nak az intézetbe s tekintik meg többek között a sávos csörgedező öntözést — EZER ÖRA társadalmi munkával segítik a Közép- tiszavidéki Vízügyi Igazgató­ság fiataljai a Szolnokon épü­lő tízlakásos ház építését. A fiatalok felajánlása a szá­mítások szerint egy lakás költségeit fedezi. — FÖLDMŰV ESSZÖ VET­KEZETI jogtanácsosok ta­nácskoztak tegnap Szolnokon a MÉSZÖV székházában. Egyebek között az ankéton foglalkoztak a földművesszö­vetkezetek jogvédelmével és a társadalmi tulajdon meg­óvásának fokozásával. — ELHALASZTJÁK a Szolnok városi Vöröskereszt és a Nőtanács által május 10-re hirdetett, filmvetítés­sel egybekötött „Tisztaság, egészség” című előadást. Az új időpont május 17, az elő­adásra akkor kerül sor az Ady Endre Művelődési Ház­ban. MÍJU S 5 Csiitttrtük Go lkát H Tiszaföldváron pezseg az élet több mint tízezret már telje­sítettek. Ezek a számok mindennél beszédesebbek. Július elején fognak ather- mál-kút fúrásához, ezt kivé­ve a községfejlesztési terv va­lamennyi előirányzott pontját teljesítik augusztus 20-ra. Elsők akarnak lenni az idei községfejlesztési verseny­ben. — rónai — — JÓL DOLGOZNAK a patronálok is. A hunyadfal- vi termelőszövetkezetet pat­ronáló zuglói Édesipari Vál­lalat dolgozói első negyed­évi felemelt tervüket 25.9 százalékkal teljesítették túl. — BŐVÜL, a Szolnok me­gyei állami gazdaságokban a mezőgazdasági tanulóképzés. Idén 165 fiatalt alkalmaznak a mezőgazdaság különböző ágaira tanulónak. A Bánhal­mi Állami Gazdaság halász és haltenyésztő, a Héki Álla­mi Gazdaságban pedig va­dásztanulókat is képeznek. — TELJESEN UJ gépi be- rehdezést kap a karcagi őr­lőmalom. A malom korsze­rűsítésére mintegy 9 millió forintot fordítanak. A tervek Bzerint a felújított malom­ban alkalmazzák először a Rajkay féle gabonaszeletelőt is. — FIATAL festőművész kiállítását rendezik meg Szolnokon május hónapban. A Damjanich Múzeum első emeleti klállftó termeiben mutatják be Pallcz József szolnoki festőművész műveit május 8—22. között. — HÉTSZÁZNEGYVEN édesanyát keresnek fel az anyák napja alkalmából a Szolnok—Újvárosi általános iskola tanulóiból alakult bri­gádok. A látogatásokon a szakkörökben készített kézi­munkákkal, különböző aján­dékokkal és virággal kedves­kednek az édesanyáknak a figyelmes gyermekek­— SOHA ILYEN forgalom. A szolnoki 121-es Csemege­boltban a napokban értékel­ték az áprilisi forgalmat A bolt tervét 9 százalékkal tel­jesítette túl, s áprilisban nem kevesebb, mint 1.5 millió fo­rint értékű fűszert és cse­megeárut értékesített , — KÉTHETENKÉNT szemlét tartanak egy-egy földművesszövetkezetnél • MÉSZÖV illetékesei. Tegnap és ma az öcsödi földműves­szövetkezet munkáját ellen­őrizték, két hét múlva pedig Tiszaszentimrén rendezik meg a szemlét Helyesbítés Fővárosi pedagógusok látogat­nak megyénkbe címmel lapunk szerdai számában hírt közöltünk arról, hogy Budapest XIV. kerü­letének pedagógusai ma Szol­nokra látogatnak, majd a mező- héki Táncsics Tsz-be. Sajnálatos hiba folytán hírünk egy nappal megkésve került a lapba, ugyan­is a pedagógus csoport kedden járt itt, 3-án. Elítélték Molnárt, a jászberényi rablót A jászberényi Molnár Jó­zsef még az ellenforradalom előtt különböző felszerelési tárgyakat lopott a néphadse­regtől — ezért egy évi bör­tönbüntetést állott ki. Kétes­értékű pályafutását a kon­szolidáció napjaiban is foly­tatja .., 1957 márciusában az esti órákban az utcán találkozott ismerősével: Darabont Kál­mánnal. A gyanútlan ember­re azzal támadt, hogy ő kar- hatalmista — persze, nem volt sosem! — s mint ilyen, jogosult felelősségre vonni a kijárási tilalom megszegése miatt. Szavait a nagyobb nyomaték kedvéért ütlegek- kel kísérte, majd hirtelen fordulattal pénzt követelt a megtámadottól. Darabont ek­kor ezer forinttal lett szegé­nyebb. Nem szerzett jobb tapasz­talatokat Molnárral az idős Nagy László sem, ki koráb­ban kisebb pénzösszeggel se­gítette ki őt. Mikor Molnár megadta tartozását, Nagy László tárcájában sok száz- forintost pillantott meg. Pár óra múltán a kissé kapatos gazdával találkozva, lakására invitálta és tovább Itatta. A koros ember az udvarra akart menni, közben azonban elesett. Molnár rúgásokkal, ütlegekkel támadt ekkor ven­dégére, majd 2 ezer 530 fo­rintot elvett tőle. Ezután, mintha mi sem történt vol­na, egy arrajáró teherautón Jászapátiba kocsikázott. A rendőrség rövid idő alatt kézre kerítette a kétszeres rablót, kit elsőfokon a jász­berényi járásbíróság 3 évi börtönre és egyes joga gya­korlásától négy évre eltiltás­ra ítélt A megyei bíróság büntető fellebbvrieli tanácsa nem a védő vádlott enyhítésért, hanem az ügyész súlyosbítá­sért bejelentett fellebbezésé­nek adott helyt. Bűnösnek mondotta ki Molnár Józse­fet egy rendbeli súlyos testi sértéssel elkövetett rablás és egy rendbeli rablás bűntetté­ben — ezért őt négy és fél évi börtönre és egyes jogai gyakorlásától négy évre eltil­tásra ítélte jogerősen,

Next

/
Oldalképek
Tartalom