Szolnok Megyei Néplap, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-26 / 123. szám
I SZOLNOK MEGYEI NÉPI AP I960. május 26. A Biztonsági Tanács keddi ülése NEW YORK (MTI). Az ENSZ Biztonsági Tanácsának kedd délutáni ülésén — a csangkajsekista küldött felszólalása után — Lengyel- ország ENSZ-képviselője foglalkozott a Szovjetunió fölött végrehajtott amerikai kémrepülésekkel. Jerzy Michalowski lengyel küldött kiemelte, az amerikai U-2 kémrepülőgép behatolása a Szovjetunió légiterébe cáfolhatatlan bizonyítéka az Egyesült Államok külföldi katonai támaszpontjaiban rejlő agresszió lehetőségének és azt is bizonyítja, hogy ezeket a támaszpontokat, meg kell szüntetni. Michalowski kifejtette, az az elv, hogy bármelyik ország szuverénitást gyakorol légitere felett azt jelenti, hogy a behatolás bármelyik ország légiterébe szuverént tásának, de ugyanakkor az ENSZ alapokmányának is megsértése. Hangoztatta, — meddő kisárlet a légitér megsértésénél a légitér magassági határára hivatkozni, mert ilyen határt nemzetközi egyezmény nem állapított meg. Herter amerikai külügyminiszter május 11-i nyilatkozatával összefüggésben Michalowski emlékeztetett rá, hogy Herter szerint az Egyesült Államoknak joga van kémrepüléseket végrehajtani a Szovjetunió területe fölött és „biztonsági okokMint egy bírósági tárgyalás, amelyen as amerikai kormány a vádlott Moszkva (TASZSZ). A Pravda riportot közöl a Biztonsági Tanács ülésterméből, ahol május 23-án megkezdték a Szovjetunió ellen irányuló amerikai agresszív cselekmények megvitatását. Sztrelnyikov, a Pravda tudósítója, a riport szerzője azt írja, hogy az ENSZ vezérkari székhelyének falai rég nem láttak akkora tömeget, mint május 23-án. Nem az egyszerű kíváncsiság vonzotta ide az embereket, hanem a békéért érzett aggodalom, annak felismerése, hogy az Egyesült Államok provokációs cselekedetei rendkívül veszélyes következményeket vonhatnak maguk után, s az óhaj, hogy személyesen vegyenek részt ennek az ügynek a megvitatásánál. Ez vonzotta az amerikaiakat, a franciákat, az arabokat, az ázsiai és afrikai országok képviselőit a Biztonsági Tanács üléstermébe. A tudósító elmondja, hogy a jelenlévők milyen mély figyelemmel hallgatták Gromiko szovjet külügyminiszter érvekkel, vitathatatlan tényekkel alátámasztott felszólalását, amely nagy hatással volt a hallgatóságra. A Biztonsági Tanács ülésterme olyan volt, mint egy bírósági terem, ahol egy ártatlan gyermek, szerepét játszó veszélyes nemzetközi bűnös felett ítélkeznek. Az ártatlan gyermek szerepét Lodge, az Egyesült Államok képviselője alakította, aki Gromiko felszólalása utón kért szót. Lodge bár egyetlen érvet sem tudott felhozni az amerikai kémrepülőgépek provol ációs útjainak védelmében, mindazonáltal védelmezni, s igazolni igyekezett ezeket a berepüléseket. Lodge felszólalása a Biztonsági Tanácsban — állapítja meg a Pravda tudósítója — megmutatta, hogy a washingtoni befolyásos körök továbbra is folytatni akarják a béke ügye szempontjából veszélyes manővereiket. (MTI) ra hivatkozott”. A külügyminiszter úr nyilatkozatában kifejtett elv megkísérli az őserdő ököljogával helyettesíteni a nemzetközi jogot, — állapította meg a lengyel küldött. Ez a nyilatkozat tagadja a nemzetközi jognak azt az alapelvét, amelyen a nemzetközi kapcsolatok egész rendszere nyugszik, — mégpedig az államok szuverenitásának elvét. s,Ha nem történik semmi, az amerikai külügyminiszter úr álláspontjának gyökeres megváltoztatására — fennáll annak veszélye, hogy ez az álláspont „Herter doktrína” néven kerül majd a történelem lapjaira’’ — mondottá végül. A következő felszólaló Egi- dio Ortaona, Olaszország ENSZ küldötte volt, aki igyekezett igazolni az amerikai kémrepüléseket. Azt állította, hogy a Biztonsági Tanácsnak már nem kell állást foglalnia a Szovjetunió panaszával összefüggésben, — mert a kémtevékenységet végző amerikai műholdak felbocsátása a háttérbe szorítja a repülőgépekkel végzett kémkedés kérdését. Ortaona felszólalása után Claude Corea, a Biztonsági Tanács elnöke az ülést berekesztette és folytatását szerdán húsz órára tűzte ki. A szerdai ülésen Ecuador és Tunézia küldöttének felszólalása, majd Claude ceyloni küldött elnöki zárószava várható. Feltehető tehát, hogy a Biztonsági Tanács elé terjesztett határozati javaslatokkal a küldöttek csak csütörtökön foglalkoznak. — (MTI). A „kozmikus kémkedés66 amerikai tervei Az amerikai kémrepülések újabb részletei Eerlin (ADN). A Bonnból érkezett jelentések új részleteket tartalmaznak a Szovjetunió területe felett végzett provokációs amerikai kémrepülésekről. Egy nyugatnémet repülőtiszt, aki nemiég tért vissza amerikai kiképzéséről magasrangú nyugatnémet tisztek előtt elmondotta: Powers kémrepülését olymódon készítették elő, hogy az amerikai gépet a szovjet légvédelemnek mindenképpen fel kellett fedeznie. Az U—2 útirányát úgy határozták meg, hogy a gép a szovjet légvédelmi rendszer többszörös gyűrűjén is áthatoljon. Már eleve számoltak vele, hogy a repülőgépet a szovjet légi felderítő és riasztó egységek azonnal észreveszik. Az amerikai repülőtisztek elmondották, hogy a május elsejei, valamint a május 10-e és 11-re tervezett repüléseket, továbbá az április 9-én végrehajtott repülést (amelyet Powers hajtott végre), azzal a céllal szervezték meg, hogy a Szovjetuniót rábírják, utasítsa vissza a párizsi csú'"értekezleten való részvéte. Allen Dulles, az amerikai központi kémszolgálat vezetője a kémkedési akció kiagyalásakor két lehetőséggel számolt. 1. Bizonyosra vette, hogy a szovjet légvédelem nem tudja lelőni a nagy magasságban repülő gépet; 2. ha ez mégis bekövetkeznék, akkor egy beépített pokolgép teljesen megsemmisítené a repülőgépet, s ilyenformán a szovjet hatóságok nem jutnának bizonyítékokhoz. Mivel az amerikai légierő köreiben az utolsó pillanatig az volt a vélemény, hogy az ilyen kémrepülések nem járnak nagyobb kockázattal. — május elsején Powers 25 000 dollár jutalom reményében útnak indult második felderítő repülésére. Az amerikai repülőtisztek valószínűnek tartják, hogy Powers még Pakisztánban, felszállás előtt hatástalanította az ülésbe beépített pokolgépet. Ezzel az óvintézkedésével teljesen széttépte Herter és Dulles finoman szőtt szálait. A nyugat-német repülőőrnagy befejezésül elmondotta még, hogy az amerikai repülőtisztek körében nagy az elégedetlenség, mert az amerikai titkos szolgálat ésszerűtlen és kétes akcióval az Egyesült Államok szövetségesei előtt is nagyon megcsorbítja a légierő tekintélyét. (MTI). Moszkva (MTI). Mint ismeretes, az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erői fellőtték az első Midas-típusú mesterséges holdat, amelyet infravörös sugarakkal működő felderítő berendezésekkel szereltek fel. Az amerikai katonai körök nem csmáinak titkot abból, hogy ez a mesterséges hold elsősorban a katonai kémkedés céljait szolgálja. A Szovjetszkaja Aviaeija közli Georgijev mérnök-alezredes cikkét a kozmikus kémkedésre vonatkozó amerikai tervekről. A cikk szerzője megállapítja: az amerikai tudomány még el sem jutott a világűrbe, a Pentagon — a Fehér Ház áldásával — máris arra összpontosította erőfeszítéseit, hogy létrehozza a kozmikus kémkedés eszközeit. Részletes programot dolgoztak ki felderítési célokat szolgáló mesterséges holdak megalkotására, sőt arra is gondoltak, hogy mesterséges holdak segítségével élő felderítőket juttatnak a világűrbe. A Pentagon számításai szerint az ilyen felderítő különleges távcsövek segítségével 500 kilométeres távolságból is megkülönböztethet a Föld felszínén mindössze 10 méteres nagyságú tárgyakat. A szovjet szakértő részletesen ismerteti a Midas-tervet. A cikk megállapítja: az infravörös sugarakkal működő felderítőberendezések alkalmasak arra, hogy felhős időben is feltárják a földi célokat. Az amerikai tervek sze„Eisenliower helyében bocsánatot kértem Tolna66 Kennedy szenátor nyilatkozata NEW YORK (MTI) Eisenhower helyében bocsánatot kértem volna azért, mert egy amerik i U—2 repülőgép május 1-én behatolt a Szovjetunió légiterébe és ezzel megmentettem volna a csúcs- értekezletet — mondotta kedden John F. Kennedy szenátor az NBC televízió műsorában. Mint ismeretes, a szenátor, aki a Demokrata Párt jelöltjeként igyekszik az Egyesült Államok elnöki székébe kerülni, bőségesen kiaknázza az amerikai közvéleménynek a kémrepüléseket elítélő állásfoglalását. Sajnálatosnak tartom, az U—2-es gép berepülését, — mondotta — és úgy vélem, minden amerikainak ez a véleménye. Kennedy hangoztatta, ha megválasztják elnöknek, nem vállalná a kockázatot azért, hogy kémrepülőgépeket küldjön a Szovjetunió fölé. Végül bizonyéra számítva a választók döntő többségének rokon- szenvére — kijelentette, bízik benne, hogy lefőzi Nixont az elnöki székért folytatott versenyben. Az amerikai szenátusban két bizottság is foglalkozik a kémrepülésekkel kapcsolatos politika [kivizsgálásával. A Magyar Agrártudományi Egyesület közgyűlése az Akadémián Szerdán a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében tartották meg a Magyar Agrártudományi Egyesület idei küldöttközgyűlését, amelyen a mezőgazdasági tudományok számos kiváló művelője, köztük több akadémikus, ismert tudós, valamint a mezőgazdasági irányító szervek, társadalmi intézmények vezetői és a gyakorlati szakemberek, a termelőszövetkezeti gazdák százai vettek részt. Megjelent és felszólalt a Közgyűlésen Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottsága mező- gazdasági osztályvezetője. Magyari András földművelésügyi miniszterhelyettes elnöki megnyitójában ismertette a mezőgazdasági szakemberek megváltozott társadalmi helyzetét, munkájuk növekvő jelentőségét. Ezután dr. Valkó Endre, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének főtitkára tartott előadást a tudományos egyesületek időszerű feladatairól. Elmondotta többek között, hogy jelenleg huszonöt tudományos egyesület működik az országban, amelyek teljes taglétszáma meghaladja az ötvenezret. A tagságnak mintegy fele egyetemet vagy főiskolát végzett. Tehát a felsőfokú iskolát járt szakembereink jelentékeny része tagja valamelyik tudományos egyesületnek. A tudományos egyesületek működéséről szólva hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben csupán a nyolc legnagyobb vidéki városban 30— 35 százalékkal emelkedett a tudományos ismeretterjesztő előadások és konferenciák száma. Bebizonyosodott, — hogy a tudomány gyors haladása, valamint a második ötéves terv előirányzatai megnövelték a szakemberek érdeklődését a jöyő feladatai iránt. Dr. Tamássy István főtitkári beszámolójában részletesen ismertette a Magyar Agrártudományi Egyesület központi apparátusának, továbbá az egyes társaságok és szakosztályok működését, méltatta a legfejlettebb agrotechnikai módszerek elterjesztésében elért eredményeket. Az egyes társaságok és szakosztályoknak munkájukat elsősorban a mezőgazdaság szocialista átszervezésére, a termelőszövetkezeti gazdálkodás megszilárdítására, valamint a termésered ményekaek és hozamok növelésével kapcsolatos feladatokra kell irányítaniok. A beszámoló végén határozati javaslatot terjesztett a közgyűlés elé. ( A referátum után a küldöttségek vezetői és tagjai szólaltak fel. Számos érdekes javaslatot tettek az Agrártudományi Egyesület működésének további javítására. A közgyűlés résztvevői ezután megválasztották a Magyar Agrártudományi Egyesület új veztőjét. Kiváló munkája elismeréséül a Magyar Agrártudományi Egyesület vezetői és aktívái közül hárman kormánykitütetésben részesültek, négyen megkapták a Tessedik Sámuel emlékérmet, kilencen pedig a „Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója” kitüntetést. (MTI) A szenátus külügyi bizottsága pénteken tartja első ülését, amikor Herter külügyminisztert hallgatja meg. A központi hírszerző szolgálat működésével foglalkozó albizottság jelentette, hogy a költségvetési bizottságnak a központi hírszerző szolgálat ügyeivel foglalkozó albizottságával együtt fogja megvizsgálni az U—2-es repülőgépek ügyét. Az amerikai képviselőház külügyi bi ottsága is tájékozódni kíván az Eisenhower kormány politikájáról. Ezért csütörtökön ülést tart. Az ülésen Herter külügyminiszter beszámol a „csúcsértekezlet elmaradásának okairól1’! rint tíz ilyen mesterséges holdat, lőnek fel az első időszakban. Ezek a holdak 5— 600 kilométer távolságban a Föld felszínétől, 94—98 perc alatt kerülik meg a Földet és két-három évig működnek. Bár az amerikai gyártmányú automatikus berendezések gyakori hibái megnehezítik a kém-szputnyikok létrehozását, az amerikai katonai szakértők gyorsütemben dolgozzák ki újabb kém-szputnyikok tervét. A szputnyiko- kon például különleges energia-forrásokat akarnak alkalmazni. A Midas-terv teljes megvalósítására — 20 kém- szputnyik fellövésére — három-négy éves határidőt jelöltek ki. Az amerikai légierők az úgynevezett Samos-terv alapján készítik el kém-szput- nyikjaikat. A kitűzött feladatok értelmében ezeknek a szputnyiltoknak fel kell deríteniük a repülőterek elhelyezését, az interkontinentális rakéták kilövőpályáit, a nagy katonai célpontokat, ipari telepeket stb. A Samos-terv megvalósításában résztvesz a Lockheed amerikai repülő- társaság, amely az U—2 típusú kém-repülőgépet is tervezte. A Samos-terv keretében különböző nagyságú mesterséges holdakat akarnak fellőni, amelyeket légifényképező, valamint foto- televízió s berendezésekkel látnak el. A szputnyikok egy része a felvett adatokat televíziós úton juttatná a földi központhoz, másrészük a kész fényképfelvételeket tartalmazó tartályt visszajuttatná a Föld felszínére. Hetvenmilliő forint értékű megtakarítást ajánlottak fel a kereskedelem dolgozói Szerdán délben a Belkereskedelmi Minisztérium főkönyvelőségének vezetője, Rucz István tájékoztatta a sajtó munkatársait a belkereskedelem 1960. évi takarékossági terveiről. Mint mondotta, az elmúlt évi takarékossági mozgalom a kereskedelemben több mint száz millió forint értékű megtakarítást eredményezett. Idén a belkereskedelemben az újabb hasznos intézkedések bevezetésével még jobb eredményre számítanak. Már eddig az előzetes számítások szerint hetven millió forint értékű megtakarításra tettek felajánlást a belkereskedelem dolgozói. Ebben az évben elsősorban a nagykereskedelmi vállalatok munkáját szervezik meg tervszerűbben. A jó készletgazdálkodás és a megfelelő áruátcsoportosítás jelentős megtakarítást hoz majd. Tervezik, hogy a felesleges árukészletek megszüntetésére többször árubörzét rendeznek, ahol a kiskereskedelmi vállalatok kiválaszthatják azokat az iparcikkeket, amelyekre szükségük van. Az idén tovább bővitik sz úgynevezett külföldi árucsere-akciót is. Azokat az iparcikkeket, amelyekre ezekből túlzottan nagyok a készletek és hazánkban nem Nemzetközi konferencia Prágában a hipertóniás betegségekről PRÁGA (MTI). Prágában Nemzetközi Tudományos Konferencia kezdődött a hipertónia (magasvérnyomásos betegségek) gyógyításáról. A tudományos értekezleten tifogynak, a baráti országokkal elcserélik olyan árura, ami hazánkban kelendő. Jelentős megtakarítást érnek el az idén azzal is, hogy a minőségi átvételt megszigorítják. A takarékossági mozgalom sikeréhez járul hozzá a Közért Vállalatnak az az intézkedése, hogy a gyümölcs- és zöldségárut ezentúl közvetlenül üzletnyitás előtt szállítják a boltokba. Tervezik» hogy tovább bővítik az úgynevezett tranzit-szállítási rendszert.. Cukrot, lisztet, kisgépeket és még számos más iparcikket a jövőben közvetlenül a gyárból a boltokba szállítják a nagykereskedelmi vállalatok kikapcsolásával (MTI). " ** Moszkvában megnyitották a jugoszláv közszükségleti cikkek kiállítását MOSZKVA (TASZSZ). A szovjet fővárosban szerdán megnyílt a jugoszláv köz szükségleti cikkek kiállttá sa. A megnyitó ünnepségen megjelent Jekatyerina Fur- ceva, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Szovjetunió Művelődésügyi minisztere! Alexandr Zasz- jagyko miniszterelnökhelyettes, Nyikolaj Patolicsev külkereskedelmi miniszter, Nyikolaj Firjubin külügyminiszterhelyettes és több más hivatalos személyiség. Vaszilij Zotov, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnökhelyettese és Av- do Humo mondott beszédet. (MTI). zenkét ország szakemberei vesznek részt. A magyar orvostudományt dr. Gömöri Pál egyetemi tanár és dr. Kovách Arisztid, az Élettani Intézet vezetője képviselik (MTI).