Szolnok Megyei Néplap, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-19 / 117. szám

1960. május 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 MÄ7US1 MUHS1KÄ Az évad utolsó bemutatójára készül a Szigligeti Színház — Május 21-én. szombaton es­te mutatja be a Szigligeti Színház Galambos-Bíró-Ko- csis Májusi muzsika című j azz-operett j ét. A szezon utolsó darabja fi­atal szerzők fiatalokról szó­ló műve lesz, — me­lyet az országban először a Pécsi Nemzeti Színház mu­tatott be 1959-ben és játssza nagy sikerrel a mai napig is. Az operett a mai fiatalok életéből meríti témáját. A három fiúból álló vokál- együttes külföldi turnéra ké­szül. Előzőleg azonban sze­retnék kibővíteni társulatu­kat három női taggal. Hirde­tést tesznek az újságba, mely szerint három csinos nőt ke­resnek felvételre. A félreér­tésekből adódó bonyodalma­kat három szerelmespár egymásra találása zárja le. A hirdetéstől a házasságig sokminden zajlik le sze­münk előtt. Többek között kitűnik, hogy a könnyű mű­faj nem is olyan könnyű és a sikert nehéz és kemény m nka előzi meg. Telefonon kérdeztük meg Galambos Györgytől, a szö­vegkönyv írójától— aki egyébként a Pécsi Nemzeti Színház tagja — mondjon va­lamit az új operettről, mi késztette arra, hogy színész létére színdarabot írjon. — Azt hiszem, sok színész fejében megfordul az a gon­dolat, hogy darabot kellene írni. Különös vágy ez a szí­nész számára — oly sok ide­gen szöveg után saját gondo­latát elmondani, ötleteit Aragon: A nagyhét. En­nek a monumentális műnek a megjelenése a francia könyvkiadás 1958—1959. évi egyik nagy eseménye volt. A regény cselekménye 1815 március 19-én, virágvasárnap hajnalban kezdődik, és egy hét múlva, húsvét vasárnap reggel fejeződik be. Napóle­on március elsején partra szállt a Juan öbölben és a la­kosság örömujjongása köze­pette Párizs felé halad. — XVIII. Lajos virágvasárnap estéjén kíséretével és a ki- rályhű vagy annak tartott csapatokkal elhagyja a fővá­rost. Aragon széles történel­megvalósítani a színpadon. De a gondolatból még nehe­zen születik meg a színdarab. Célom az volt, hogy a köny- nyű műfajról szóló szent meggyőződésemet foglaljam szavakba; miszerint művésze­tünk a szórakoztatás is az emberek szeretetéből fakad. Bíró Attila zeneszerző is készséggel válaszol kérdése­inkre. — A zeneszerzést a főisko­lán tanultam. Legkedvesebb tanáraim mindig arra taní­tottak, hogy nincs komoly, vagy könnyű zene, csak jó és rossz zene van. így történt meg az. hogy én, aki szerző­je vagyok a „Szondi két ap- ródja” című kantátának, — táncdalok, swingek kompo­nálásába kezdtem. A köny- nyűzene és a komoly muzsi­ka nálam nagyon jól megfér Hunyadfalva megyénk egyik legkisebb települése. Tavaly ősszel az anyaközség: Kőtelek tanácsának egyetér­tésével nagy munkába kezd­tek az ottaniak. A régi, majd­nem használhatatlan állapot­ban lévő művelődési ház he­lyén átalakítással, mintegy 300 ezer forintos költségen új otthont létesítettek. Az épü­let 200 személyes előadóter­mi tablót fest erről a fejet­len, rendetlen menekülésről és annak részvevőiről, a ki­rályi család tagjairól, a ka­tonatisztekről és az egész környezetről, amelyben a visszavonulás lezajlik. Barabás Tibor: Egy cím­író emlékiratai. A címíró maga Barabás Tibor. A re­gény mégsem önéletrajz, ha­nem olyan kalandok az író életéből, amelyek sokszor humoros formában az akkori idők kritikáját adják. Fő té­mája az az erőfeszítés, mely- lyd az állástalan szegény emberek próbálták életüket biztosítani a 30-as években. egymással, hiszen mindkettő egy célt szolgál: az emberek hangulati és érzelmi feloldá­sát, a melódia szépségeinek megszerettetését. A Szigligeti Színház „pa­rádés” szereposztást készített erre az alkalomra. Győri Ilo­na, Péter Gizi, Balogh Ró­zsa, Pataky Ottilia, Mucsi Sándor, Varga D. József. Gellei Kornél és Szedő Lajos alakítják a főszerepeket. Még egy érdekességgel szolgál a színház a közön­ségnek. Nógrádi Róbert, aki a Cyrano de Bereerac, Szél­vihar, Ilyen naev szerelem, Othelló című művek rende­zésével aratott sikert, ezúttal mint operett-rendező „vizs­gázik’’ a szolnoki közönség előtt. M. M. met, olvasótermet, előcsarno­kot foglal magában. A tervek szerint az új ott­honban kap majd helyet a mozi, s a községi könyvtár is. A berendezést is biztosítják Hunyadfalván: a nagyterem­be száz széket rendeltek meg. Most az otthon környékét rendezik: hamarosan díszes park veszi majd körül az új létesítményt. A kis község művelődési otthonát előrelát­hatóan május végén, június elején avatják fel. Totó-lottó ankét Tegnap 12-én Martfűn, az OTP helyi fiókja TOTO—LOTTO an- kétot rendezett a művelődési ház színháztermében. A Sportfoga­dási és Lottóigazgatóság kikül­döttje mondott beszámolót, ez­után filmet vetítettek a lottó- szelvény útjáról. — Bemutatásra került egy sportfilm is. Tévedés.. • „Uj házak lakói" címmel jelent meg lapunk tegnapi (18-i) számá­ban egy cikk, a szolnoki Ságvári körút lakóiról. Ebben véletlenül Tabák leányt írtunk a rendet- Lenkedők közé, a valóságban Takó József leánya az, aki nap­raforgómaggal szemeteli IlilllillllllHiiilililillilllllillllillllMiiiiiHiíliHlliillliliillllllllililHIIIiiiKiiiilllillllllllllllllilll A könYvhét könyvei Művelődési otthont kap Hunyadfalva X Hej, Mari néni Gyenge idegzetem van ne* kém. Ha megmoccan az utca- ajtó, ha lépteket hallok az ab* lak alatt, én mán is ugróm. Rögtön szegény jó uramat lá­tom. — Gyerekek, gyerekeim, keljetek fel, megjött apátok. Tíz esztendeje már minden éjszaka látomásokkal alszom. Tisztára látom éjszakánként: ballag az uram hazafelé. Nyúl a lábtörlő alá a küszöbön, veszi elő a nagyajtó kulcsot. Nem passzol a zár. Bekopog szegény, hogy: eresszetek mán be, én vagyok. — Siessetek, csókoljátok meg apátokat. En rögtön rázom fel őket, de a gyerekek már annyira megszokták felrévedéseimet, hogy csak morognak. Alud­jon már, édesanyám, ne tép- lődjön mindjárt. Tíz esztendeje, hogy elment szegény a háborúba. Negy­vennégyben írt utoljára. De sok kín, de könyörület- len az élet. Verik a kaput, csattog a kilincs. Ismerős zörgetés. Jaj, a szívem, hogy megérzi. Azt se tudom mán, hogy szálltam le az ágyról. Keltegetem Ist­vánt. — Ébredj fiam, itt van apád. Mérgesen befordult, még morog is, mit bolondozok én vele éjnek évadján. Szaladok kifelé. •— Nyitom mán, nyitom. O, teremtő ég! Le bolondos is vagyok csakugyan. Béla zörgetett. En erre nem is gondoltam. Az őszön múlt esztendeje, hogy megnő ült. Szerencsés lett, te apóstól egy ökröt kapott, én meg odaadtam a kis üszőt. Igába fogta őket, most árendás a Kalapos-tanyán. Azóta olyan ritkán találkozunk. A piacon beszéltem a menyemmel, mondta, jól vannak. — Hát a kötéllel mit akarsz, fiam? Hogy vagytok? Ott a kötél a vállára dobva. — Kötnék egy rudast, édes­anyám. Elfogyott az alom. Éldegélünk lassacskán. — Kössél, fiam, van még egy kicsi az udvar sarkában. Dehát ilyen éjszaka? — Nem akartam, hogy lás­sák a faluban. Csak restel­lem, hogy édesanyámhoz szo­rulok még szalmáér is. — Nem tesz íz semmit, fi­am. Még nekünk van, neked is lesz. István jött ki a beszélge­tésre. — Kössön a magáéból. Kitől tanulta ezt ugyan? Szegény jó apjuktól sem lát­hattak irigységet. Mióta én neveltem őket, meg igazán nem. De ez az István olyan magánakvaló. Még a testvé­rétől is sajnál mindent. — Hát ha annyira félted, akkor inkább... Csak így, Béla. Egészen más ez, mint az öccse. Egy rossz szót sem tudna tán mondani. Elment szegény. István tovább morgott. ■— Jó lesz, ha mink is ki- telelünk. Magának keres, a maga gazdája, tudhatná, hogy nekünk se sok van. Nem szóltam én, csak le­feküdtem csendesen. Gondol­tam magamban, ó, ha meg­boldogult apjuk tudná. Bélát egy hét múlva temet­tük. Akkor este kiment a Kakatra, oszt olyan rudast kötött, hogy beleszakadt. Nem volt ott senki, aki feladja ne­ki. Addig erőlködött, míg megroppant. Azt hittem, nem élem túl. Ügy tartottak visz- sza. Mikor a földet kaparta a sirásó a fiamra, a koporsó után akartam ugrani. István még tán nem is könnyezett. Lehet, hogy nem is sajnálta a bátyját. Ketten maradtunk. Volt ne­kem öt hold földem az uram után. Hogy István is meg­házasodott, oszt itthagyott, az maradt a támaszom. Ebből már csak megleszek öreg napjaimra — vélekedtem. De egyszer berobog István. Se adjon isten, semmi. *— Hát anyám mit gondol, meddig leszek én a más lába- kapcája a magam földje mellett? — Ejnye, fiam, hát adsz-e nekem kenyeret, ha az a kis földem se lesz? — Azért jöttem, adja, vagy nem adja? — Dehogy adom. Hát én kiüljek a sarokra kéregetni. Egy hét múlva lihegve ke­rékpározik a Parlagi Gábor. Mindjárt sejtettem: valami baj lehet. G művelte haszon­bérbe a földet. MARTINOVICS EMLÉKEZETE Százhatvanöt évvel ezelőtt fejezték le a budai Vérmezőn Martinovics Ignácot, a ma­gyar felvilágosodás nagy gon­dolkodóját a jakobinus moz­galom szellemi vezérét. Martinovics forradalmár volt, filozófiájában a kor leg­haladóbb irányát, a francia materializmust követte, s ez a XVIII. század végének ma­gyarországi osztályviszonyai között feltétlenül forradalmi­nak tekinthető. Kétségtelenné teszi ezt Martinovics filozó­fiai munkásságának antikle- rikalizmusa, következetes ma­terializmusa, félreérthetetlen ateizmusa, amely szinte min­den művéből árad. Filozófiai munkáit, emlék­iratait tragikus halála után sokáig igen kevesen ismerték. Munkásságának tehát a sa­játos magyar körülmények között nem lehetett olyan ha­tása, mint a francia jakobi­nusok munkáinak, amelyek annak idején Bessenyei, Cso­konai, Kölcsey jelentős ol­vasmányai voltak. Martinovics filozófiai mun­kássága messze megelőzte ko­rát. Tanai a magyar felvilá­gosodásnak olyannyira bal- szárnyán álltak, hogy politi­kai republikánizmusát még 1848-ban is kevesen tudták következetesen képviselni. — Csak az 1919-es proletárdik­tatúra idején ismerték fel a magyar jakobinusok és szel­lemi vezérük tanainak kor­szakos jelentőségét és a pro­letárdiktatúra első tettei kö­Holnap már a fővárosban pillantják meg a Budapesti Ipari Vásár látogatói a Mező­túri Vasipari Vállalat legújabb hordozható cserépkályha-mo- delljét. Ez a prototípus még annál is szebb, praktikusabb, mint amelyikről néhány hete „Újdonság” című írásunkban számoltunk be. A Villamos és Géptechnikai Cikkek Gyá­ra majdnem tíz gyártmánnyal szerepel iparunk fővárosi se­regszemléjén. Eddig nem em­legetett újdonsága: üvegtar­tályos vízmelegítő boyler. A speciális üveget a berekfür­dői üveggyárban kísérletezitek ki és állították elő. «— István kihancsikolta. Fe­nyegetett, rá ne merjem ten­ni a lábam a mezsgyére. Ű de gonosz is. Megyek a tanácsházára. Segítsenek már rajtam elnök elvtárs, hát be­tevő falat nélkül maradok. Felhívatták. Mármint Istvánt. Itt élünk egy faluban, de még csak nem is köszönnek. Se ő, se a menyem. Még a kislányt, meg a kisgyereket, az unokáimat is megverik, ha szóbaállnak velem. A földet beadtam a szövetkezetbe. On­nan kapok érte egy kis ezt, egy kis azt. Dehát mit ér az én életem? Az uram tizenöt éve halott. A nagyobb fiamat öt éve hantoltattam el. Ezt meg mintha nem is én szül­tem volna. A föld annak az anyja, nem én. A kapzsiság nevelte azt, nem én. De sok kín, de könyörület- len az élet. * Kushattan ült az asszony. Öregasszony már. A lábat sámlin pihenteti, pedig anél­kül is közeibe van a fejéhez. Görnyedt hátáról kókattan csüng alá Mari néni feje, Még tán kétszer se járta kö­rül a mutató az óralapot, mi­óta ismerjük egymást. A ta­nácselnök asszony igazított ide. — Ott aludjon meg, elv­társ. A tiszta szobában megve­tette az ágyat Mari néni. Ki­ült a konyhába. Nyomasztó szenvtelenséggel merően né­zi az asztallapot. Most, hogy elmondta, mi bántja szívéi, mintha kissé megnyugodott volna, Borzák Lajos zé tartozott, hogy tisztelet- adással járult a vértanúk jel­telen sírjához. Százhatvanöt évvel ezelőtt, 1795 május 20-án esett porba Martinovics feje. A mű azon­ban, amit ez a fő alkotott, másfél évszázadon át nagy munkát adott a klérusnak, sok energiáját vette igénybe, hogy Martinovics ateista filo­zófiáját és a jakobinus moz­galmat megrágalmazza. A Ujjunk hegyéből vér serken Lki Mikor téged tapogatunk, Te álmos, szegény Magyaror- fszág Vájjon vagy-e és mink [vagyunk? Vájjon lehet-e jobbra várni? Szemünk és lelkünk fáj bele, Vájjon fölébred valahára A szolga-népek Bábele? Ezer zsibbadt vágyból mért [nem lesz Végül egy erős akarat? Hiszen magyar, oláh, szláv [bánat Mindígre egy bánat marad. Hiszen gyalázatunk, keser­vünk Már ezer év óta rokon. Mért nem találkozunk [süvöltve Az eszme-barrikádojcon? A szolnoki Rákóczi úti ál­talános iskola udvarán köte­lek, deszkák jelölik ki egy új épület helyét. Ez az épület őszre már valóság lesz. Het­venöt óvódás gyerek fog örülni itt a játékoknak, a já­tékosan megszerzett ismere­teknek. És hogy meglehessen összefogott a város társadal­ma. Szombaton összegyűltek a szülői munkaközösség tagjai, az óvónénik, dajkák. Szerszá­mot vettek a kezükbe és Bar- tos Imre iskolaigazgató bele­vágta az ásót a földbe. Meg­A Hajdu-Bihar Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Deb­recen , mj. városi Tanács Végre­hajtó Bizottsága felszabadulá­sunk 15. évfordulója tiszteletére különböző művészeti ágakban pályázatot írt ki. A pályázat céljai művészi színvonalon ábrázolni a felsza­badulás tényét, a szocializmus építésének eredményeit, különös tekintettel megyénk életére. A pályázaton bárki részt ve­het olyan művel, amely nyom­tatásban még nem jelent meg, illetve tárlaton nem szerepelt, vagy az alkotó más pályázaton vele díjat nem nyert. A pályázat jeligés. A bekül­dött pályamű mellé lezárt bo­rítékban kell mellékelni a szer­ző nevét, foglalkozását és pon­tos címét. A pályázatokat a Hajdu-Bihar megyei tanács VB Művelődés- ügyi Osztálya címére kell be­küldeni, a borítékon „Felszaba­dulási Pályázat” jelzéssel. A pályázatok beküldési határ­ideje Irodalmi műveknél 1960. augsztus 20, — képzőművészeti, népművészeti, iparművészeti al­kotásoknál 1960. október 1. Eredményhirdetés: 1960. no­vember 7. A pályázati ágak és pályadí­jak a következők: rendezett a mezőtúri váro­si pártbizottság és a városi tanács VB a művelődési ház­ban. A beszámolót Salánki Istvánná népművelési fel­ügyelő mondotta. Értékelte az ősz óta végzett népművelé­si munkát — a Felszabadulá­si Kultúrális Szemle tükré­ben. Beszámolt a téli isme­retterjesztési munkáról; ki­emelte, hogy ezen a télen megkétszereződött az előző évi előadások száma, bason­forradalmár költők, írók, gon­dolkodók előtt azonban ennek ellenére is szent maradt a vértanúk neve. Ady 1908-ban egyik legszebb költeményé­vel hódolt emlékük előtt és tiltakozott a korabeli hazai viszonyok ellen. A nép is hű­ségesen ápolta emléküket. — Még kivégzésük éjszakáján ismeretlen kezek vörös virá­gokat ültettek el ; a kivégzés helyén, a budai Vérmezőn. Elbeszélés, novella vagy iro­dalmi riport: I. díj: 2000.— Ft II. díj: 1500.— Ft Hl. díj: 1000.— Ft Vers-ciklus, vagy verskötet (legkevesebb 50 vers): I. díj: 4000.— Ft H. díj: 3000.— Ft III. díj: 2000.— Ft Képzőművészet (festészet, szob­rászat, grafika): I. díj: 5000.— Ft II. díj: 4000.— Ft III. díj: 3000.— Ft Népművészet-Iparművészet: I. díj: 2000.— Ft II. díj: 1500.— Ft III. díj: 1000.— Ft Megfelelő színvonal hánya ese­tén a díjak megosztásának, il­letve visszatartásának jogát fenn­tartjuk. A pályázaton díjat nyert iro­dalmi művek közlését, illetve kiadását elősegítjük, s a pályá­zati díj összegétől függetlenül a szerzők azokért külön tlszte- letdljat kapnak. Hajdu-Bihar Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Debrecen mj. Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága lóan a látogatottságé is. Han­goztatta, hogy az elaprózott kiselőadások helyett a jövő­ben a központi előadásokat kell előnyben részesítenünk. Többek között a nyár folya­mán ellátogat Mezőtúrra dr. Mező Ferenc, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, dr. üveges József Kossuth-díjas fizikus és Réti Ervin újság­író, aki elkísérte Hruscsov elvtársat franciaországi és amerikai útján. ADY ENDRE: Magyar jakobinus dala A gyerekekért Pályázati felhívás Kulturális nagyaktíva ülést Dunának, Oltnak egy a [hangja Morajos, halk, halotti hang. Árpád hazájában jaj annak, Aki nem úr és nem bitang. Mikor fogunk már össze­[fogni? Mikor mondunk már egy [nagyot, Mi, elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nem-magyarolc? Meddig lesz még úr a [betyárság Es Pulya had mi, milliók? Magyarország népe meddig [lesz Kalitkás seregély-fiók? Bús koldúsok Magyarországa, Ma se hitünk, se kenyerünk. Holnap már minden a miénk [lesz, Hogyha akarunk, ha merünk. kezdődött a szorgos munka, amelybe később — óra végez­tével — a kis úttörők is be­kapcsolódtak. Vasárnap reg­gel harminc gépipari kollé­gista látott neki itt a munká­nak. Kétezerötszáz munka­órát ígértek, és meg is akar­ják ezt az ígéretet valósítani. Segítségüket ajánlották fel a gyárak és az üzemek KISZ fiataljai is. Az óvoda ügyét az egész város ügyévé tették. Mindent megtesznek, hogy az apróságok második otthona az őszre — társadalmi mun­kából — felépüljön.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom