Szolnok Megyei Néplap, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-01 / 102. szám

■MMI mm C ienltm r XI. évfolyam, 102. szám. Ara 80 fillér 1960. május 1 VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! T öbb mint egy évszázada, hogy a kommunisták maroknyi csoportja élén Marx és Engels vi­lággá kiáltották e harcbahívó jelszót. Azóta a kis csoport óriási sereggé nőtt. Anna’; idején a kommu­nizmus szelleme egy eljövendő új kor „kí: érteiéként” járta be Európát. Ma megvalósulóban van ez az új kor: a kommunizmus korszaka. Az elmúlt évszázad történelme bebizonyította, hogy a kapitalizmus, a nemzetközi imperializmus elleni harc minden eredményének, az elért sikereknek legfőbb zá­loga a nemzetközi proletariátus összefogása, harci egy­sége. így vált 'egyverré a világgá kiáltott jelszó. így vált olyan harci zászlóvá e gondolat, mely mögött a nemzet­közi munkásság százmilliói menetelnek. Ezernyolcszázkilencven óta május elseje a proleta­riátus nemzetközi összefogásának napja. Nem véletlen és nem puszta jelkép, hogy a proletár szolidaritás harci napja a tavaszthozó. rügyfakasztó május első napja lett. A nemzetközi összefogás ünnepének május elsején való megtartása azt a történelmi igazságot fog­lalja magában, hogy az emberiség tavasza, a szocilista társadalom csakis a kommunisták vezette testvéri össze­fogás útján valósítható meg. Éppen ezért szamunkra május elseje mindig több volt. mint egy virágbokrétás majális. Több. mint a várva várt virágfakadás üdvöz­lése: jövőt idéző és a jövőt építő harci megmozdulás volt. És az ma is. Milyen jövőt idéz ezekilencszázbatvan május elseje? Reményteljesebbet, szebbet és boldogabbat minden ed­digi májusoknál. Mily nagyot fejlődött a világ, amióta Marx és Engels utópiából a tudomány rangjára emelték a szocia­lizmust. vezérfonalat adtak az emberiség számára a kommunista társadalom felépítéséhez. Ezerkilencszáz- tizenhétben a „népek börtönének” cári Oroszországában Lenin a bolsevikok élén hozzákezdett a szocializmus gyakorlati megvalósításához. Alig telt el néhány évtized, ■ ík. a mai kor gyermekei előtt már tapintható, mérhető közelségben áll a szocialista társaóa- lete. inkban befejezéshez közeledik a szocializmus ik lerakása. Milyen egyszerű leírni, kimondani ondatot. S mi minden van mögötte! Mennyi üzdelem. áldozat. Büszkén mondjuk ki ezt a t, mert azt jelenti, hogy a magyar nép számára szinte az egész világ megváltozott. Végleg letűnt a kapi­talizmus. s annak velejárója: a tőkések, földbirtokosok, csendőrök, szolgabírák és adóvégrehajtók világa. A mi gyermekeink már nem ismernek olyan fogalmakat, mint munkanélküliség, inségmunka, embervásár, botosispán. N épünk ma sókkal jobban él, mint az átkos emlékű kapitalista rendszerben. Államunk minden polgára számára biztosítja a munka lehetőségét és a jól végzett munka után a tisztes meg­élhetést. Megyénk lakói évenként átlag 15 kilogrammal több cukrot, öt kilogrammal több zsírt, 22 literrel több sört fogyasztanak, mint két évtizeddel ezelőtt. Ingyenes orvosi kezelés és gyógyszerellátás, százzal több orvos a megyében, egészségházak, bölcsődék, óvodák sora, öt­százzal több tanterem — sorolhatnánk szinte vég nélkül a megjavult élet bizonyító számadatait. Nemcsak a ra­gyogó jövő, a szocializmus — melyhez most tárul előt­tünk szélesre az út — indokolja tehát, hogy korunkat az emberiség tavaszának nevezzük, hanem jelenünk is. A régi május elsejék jelszavai a politikai jogok ki­vívásáért, munkáért, a megélhetést jelentő darab ke­nyérért szólították harcba a munkásokat. Ma már meg­változtak május elsejei jelszavaink. Ma a szocializmus építésének időszerű tennivalóit írjuk azokra a transzpa­rensekre. amelyek alatt május elsején 1.'vonulunk. Jelenleg egész dolgozó népünk legfontosabb fel­adata: a hároméves terv sikeres befejezése és ezzel mi­nél jobb kiindulási alap biztosítása az ötéves terv meg­kezdéséhez. Üzemeink, gyáraink dolgozói, az ipari mun­kások és értelmiségiek azért küzdenek, hogy terveiket teljesítve korszerű és kiváló minőségű termékeket állít­sanak elő: a modern technikai eljárások bevezetésével, a műszaki fejlesztés lehetőségeinek maximális felhasz­nálásával emeljék a munka termelékenységét és csök­kentsék az előállított termékek önköltségét. Megyénkben a művelhető földterület 96.1 százaléka a szocialista szektorhoz tartozik. Parasztságunk nagy forradalmi lépést tett, amikor a gazdálkodás szövetkezeti útjára lépett. Nagy lépés volt ez, forradalmi lépés — de csak az első lépés a szocializmus útján. A következő lépés az lesz, amely a magasabb terméseredményekhez vezet. Több húst, tojást, tejet a dolgozó nép asztalára — ez a jelszó is fel van írva a május elsejei transzparensekre. Május elseje a proletár nemzetköziség ünnepe emlé­keztet arra, hogy minden eddigi eredményünk és további sikereink legfőbb záloga a Szovjetunió vezette szocia­lista táborhoz való tartozásunk. Egy keleti mondás sze­rint: erős az, akinek éles kardja van, erősebb, akinek messzehordó nyila van, de az a legerősebb, akinek igaz barátja van — nekünk sok igaz barátunk van, s ezért legyőzhetetlenek vagyunk. A mai május elseje a világ dolgozóinak szinte egy­öntetű nagy béketüntetése. Harci megmozdulás az álta­lános leszerelésért, a tömegpusztító fegyverek megsem­misítéséért, a vitás kérdések tárgyalások útján való ren­dezéséért. Soha nem volt reményteljesebb ez a harc. Miért? Talán az imperialista urak lemondtak a fegyver­kezés és a háború útján szerezhető hatalmas profitról? Vagy tán egyszeriben békeapostolokká váltak? Nem! „A vén Európa minden hatalma”, amelyek annak ide­jén „szent hajszára szövetkeztek” a világ proletariátu­sának nemzetközi összefogása ellen, mai napig sem ad­ták fel reményüket. A világ változott meg azóta. Az egykor elnyomott proletárság egyre több országban rázza le bilincseit. A világ lakosságának egyharmada. közel egymilliárd ember menetel már a győztes szocia­lizmus vöröszászlaja alatt. A szocialista országok egységes és erős táborát em lehet többé lekicsinylő módon, félvállról ezelni. Nem lehet a világ dolgaiban a szccia lista országok nélkül dönteni. A szocialista tábor össze­fogott ereje nagyobb, mint a legagresszívebb imperia­lista hatalmak ereje. Nyilvánvaló, hogy ma egy, a szo­cialista országok ellen indított háború a teljes kudarc­hoz, az imperialista rendszer végső vereségéhez vezetne. Ez a legfőbb indítéka annak, hogy a tárgyalások eszméje egyre nagyobb tért nyer. S ez a magyarázata annak, hogy a béke fenntartásáért folytatott világméretű harc ezen a május elsején minden eddiginél reményteljesebb. A proletár nemzetköziség tartalma ma gazdagabb, mint korábban volt. A Marx és Engels által felvázolt eszme a szocialista tábor létrejőve után a szocialista országok államközi kapcsolatainak vezéreszméjévé vált. Kapcsolatainkban az egymás kölcsönös segítése az irányadó. így valósul meg terveink összehangolása, az országok közötti munkamegosztás és kooperáció, a tudo­mányos eredmények és műszaki tapasztalatok széles­körű cseréje — a még gyorsabb fejlődés érdekében. A történelemben eddig ismeretlen volt az olyan állam­közi kapcsolat, amelyben az erősebb segíti a gyengéb­bet. A proletár nemzetköziség eszméjéből fakad a Szov­jetunió Kommunista Pártja XXI. kongresszusán meg­fogalmazott gondolat, mely szerint a szocialista országok „a szocialista rendszer lehetőségeinek sikeres felhaszná­lásával többé-kevésbé egyidőben mennek át a kommu­nista társadalom felső szakaszába”. E folyamat gyakor­lati megvalósulása napjainkbm a szemünk előtt játszó­dik le. Leginkább a Szovjetunió példáján mérhető le, hogy az előrehaladottabb, a fejlettebb, idősebb testvér milyen roppant erőfeszítéseket tesz a gyengébbek fel­emelésére, segítésére. A proletár nemzetköziség eszméin alapuló testvéri segítség nem korlátozódik a szocialista államokra. A szocialista tábor országai — elsősorban a Szovjetunió — jelentős segítséget nyújt Ázsia, Afrika, Latin-Amerika nemzeti függetlenségért és szabadságért küzdő népeinek. A mai napon, optimizmussal teli május elseji ünne­pünkön nem feledkezhetünk meg arról, hogy szerte a világon még sok országban nem ily derűs és vidám ünnep a május elseje. Sok helyen még a kizsákmányo- nyoltság és elnyomatás a dolgozók osztályrésze. Számos országban a mai napon — a mi régi május elsejéinkhez hasonlóan — elemi létérdekeikért, szabadságukért küz­denek a dolgozók, a tőkés terror vagy a látszat-szabad­ság ellen. Mi közös frontban küzdünk velük is. Dobbanjon együtt léptünk a nagy májusi menetben a testvéri szocialista országok dolgozóival, a nemzeti függetlenség útjára lépett népekkel s a ma még tőkés gyarmati elnyomás alatt élő tömegekkel. Lépteink együttdobbanása, harci jelszavaink — melyek együtt hangzanak el Moszkva. Párizs. Tokió, Varsó. London és a világ valamennyi számottevő városának utcáin — jel­képezzék erőnket és egységünket. A szocializmus feltartóztathatatlan győzelmének korszakát éljük. Május elsején 'a nemzetközi proletariátus harci seregszemléjén tömörítsük erőnket, szilárdítsuk egységünket a világ valamennyi dolgozójával, elsősorban a szocialista országokkal, a Szovjetunióval — annak biztos tudatában, hogy ezzel szolgáljuk a legjobban a béke és a szocializmus ügyének világméretű győzelmét. VARGA JÓZSEF Éljen májusL, a dolgozók összefogásának nagy ünnepe! Éljen a szocializmust építő magyar nép!

Next

/
Oldalképek
Tartalom