Szolnok Megyei Néplap, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-03 / 80. szám

6

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1960, április 2 300 LAKÁS —

10esztendő alatt

Könnyű dolga lesz annak, aki egyszer meg szándékozik írni az EM Szolnok megyei Építőipari Vállalat történetét. No nem a tanulmányozásra váró dokumentumok sokasága, hanem a történet „rövidsége” miatt.

— Ez a vállalat tulajdonképpen 1949 júniusa óta létezik, akkor alakult — emlékszik vissza Murányi János pénztáros, egyik legrégibb dolgozó. — 1949 októberében újabb átszervezésre került sor. Megalakult a TIMIK, a Tiszántúli Ipari Központ, melynek székhelye s egyik alvállalata Szolnokon

volt. S a tizennégy nemzeti vállalat behálózta az egész Tiszántúlt, s megyénk székhelyén kívül Karcagon, Jászberényben és Mezőtúron találkozhattunk még a TIMIK nemzeti vállalataival.

— Mi tette szükségessé az aránylag korai átszervezést?

— Részben a megnövekedett feladatok, részben a tervgazdálkodás követelményei. Az utóbbi jótékony hatását 1950-ben főleg a megoldódott anyagellátási problémáinkon mérhettük le. Fontos volt ez. hiszen ekkor már sokfelé dolgoztunk, építettük a szolnoki MÁV lakásokat, a cukorgyári raktárt, dolgoztunk a Szolnoki Fűrésztelepen.

Ám érdemes tovább szőni a visszaemlékezés fonalát. 1951-ben a tizennégy nemzeti vállalat négy trösztbe olvadt, melyeknek központjai Szolnokon, Kecskeméten, Debrecenben és Szegeden voltak. Szükség volt erre, mert 1950- ben mindössze 46 ezer forint volt az egyfőre eső termelési érték (tavaly már 114 ezer volt), a létszám közel két- ezerkilencszáz fő. A trösztté szervezés azonban nemcsak a nagyobb termelékenység lehetőségét, hanem az egészségtelenül felduzzadt adminisztratív munkát végző apparátus felére csökkentését is biztosította. Hogy mik voltak ez időben a legfontosabb munkák? 1951—52-ben a Jászberényi Aprítógépgyár, 52—5.'1-ig a szolnoki irodaház. A vállalat ugrásszerű fejlődését 1951-től számíthatjuk: évről évre növekedtek a feladatok, s természetesen az eredmények is. Folytassuk csak a sort! Mezőgazdasági Gépészeti Technikum Mezőtúron, a szolnoki SZTK-épü- let, ugyanitt a SZOT székhaza, az új művelődési ház, a Kossuth Rádió szolnoki stúdiója, a csibgkeltető, kenyérgyár, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár új öntödéje, 150 bányászlakás Özdon és Farkaslyukon. Tíz év alatt 2 ezer 300 lakást építettek.

1955-ben újabb átszervezésre került sor: megszűntek a trösztök, felszámolták a nagy költségeket kívánó középirányító apparátust és közvetlenül az Építésügyi Minisztérium fennhatósága alá került a vállalatul termelési érték 1959-ben már 17S millió forint volt, ezév végére pedig elérik a 240 millió forintot. Jelenleg 605 darab különféle építőipari géppel rendelkeznek a 120 munkahelyen, s általános, megszokott kép már mindenfelé a kis- és nagy épületelemek látványa. Idei nagyjelentőségű munkájukat már sokkal fejlettebb technológiai módszerrel, technikai felszereléssel végzik. Év végén pedig újabb 364 lakás, 36 tanterem, 22 tehénistálló, a Szolnoki Fehérjefeldolgozó Üzem, s az ugyancsak Szolnokon épülő Műtrágyagyár, vagy a szajoli ezervagonos raktár dicséri majd a közel háromezer dolgozó munkáját, hogy az aktuális feladatok közül csak néhány fontosabbról tegyünk említést.

—bgy—

VÁLASZ f

r !//• a

kérdőjelre

IIIIIIIIIIIIHIIIHIIIimilllllllHlllil

forgalmazták. Sokat mond az is. hogy 1959-ben a megyében 9 ruliázati Ktsz és 13 cipész Ktsz 13 millió 45 ezer forint értékű ruhát és cipőt készített rendelésre, természetesen divat szerint. A jászladányi Vegyesipari Ktsz könyvelőjétől inegkérdeztiik, milyen a jászladányi divat. „Olyan, mint Pesten vagy Szolnokon” — mondta. S ez természetes. Ezt mondanák Tiszagyendán, Öcsödön. Szelevényen, mindenütt. Egyébként persze 15 évvel ezelőtt is divatoztak a falvakban, de csak néhányan. Kicsodák? Erre talán még válaszolni is felesleges. Aki falun élt és él, jól tudja.S talán a felszabadulás előtt a falusi lányok vagy asszonyok nem szerettek szépen járni? Dehogyisnem. Csak egyrészt a lakosság többségének nem

volt miből, másrésat bajok voltak az ízlés körül. Ma az öltözködés nemcsak az anyagi jólétet, hanem a kulturáltabb ízlést is mutatja. A kozmetikai készítmények forgalma az igényességet, a kulturáltságot, ami az anyagi jólét következménye.

Nehéz ma valakinek a foglalkozását az arcról, ruházkodásról, a frizuráról megállapítani. Ez a képről ránk mosolygó leány a mezöhéki Táncsics Termelőszövetkezet növénytermesztője: fizikai munkás. Az elmúlt évben 346 munkaegységet szerzett. Telik neki szépen járni. S ma már egyre több dolgos szövetkezeti fiatal ruházkodik úgy, mint Borbély Eszter, a mezöhéki Táncsics Tsz növénytermesztési brigádjának tagja.

Sz. P.

OTT, AHOL ELÜNK

— Részlet a szerző készülő hasonló című regényéből

K

T opasz Gerle savanyú arccal álldogált az udvaron. Volt neki egy pár rossz gumicsizmája, de a feje még megtette. Hát kinyisz- szantott belőle két csoszogót. Kopasz Gerle takarékos, beosztó és ezermester. Nincs az a kopott kapa, vagy az a vékonyélű kasza, amelyikből ne tudna valamit fabrikálni. Kamrája valóságos műhely, harapófogók, fúrók, gyalu- pad, sőt talán még fiókördög is lelhető abban. Aztán ha úgy hozza a sora, megpatkolja a lovat — csak szerszám legyen —, a fölfújódott tehénből kiereszti a szelet. A tetőt lecserepezi és így tovább. Azt beszélték róla egy időben, hogy még a rádiókhoz is ért. Hozzálátott, hogy majd az irodait megreperál- ja. Hogy mit csinált a készülékkel, vagy mit nem. az titok. A rádió minden esetre süket. Kopasz Gerle azóta rádiójavítással nem foglalko- -ik. V’szórit konyháján a kések olyan élesek, mint a borotva. Azokkal szalonnát, kenyeret vágni valóságos élvezet. A szomszédasszony emiatt marja is az urát állandóan. Mondogatja neki: Tanulhatnál a szomszédtól. Nálunk még a tésztametélő is olyan, mint a bot.

Most gumicsizma papucsokban áll az udvar közepén, a hétköznapi lábbeliről vakargatja a sarat. Gerléné a hízót eteti, eléje öntötte a moslékot, megvakarta a hátát, majd néhány rosszalló megjegyzést tett. Kifejtette, némelyik ember éjjel elcsavarog és úgy jön haza, hogy károsabb az öreg disznónál.

Kopasz Gerle a rosszaié zsémbelődést elengedte füle mellett. Egyideig. Amikor nem győzte tovább cérnával, hirtelen haragjában az egyik csizmát a konyha előtt nyújtózkodó macskához vágta. A macska elnyávította magát és felugrott a kerítésre. Onnét a háztetőre. Gerléné elhallgatott, de pillanat múlva még erőteljesebben rázendített, mert a csizma a macskát nem találta el, de a fal aljáról levert kéttenyérnyi meszelést. Az egyoldalú pörlekedés hamarosan abbamaradt, mert Kopasz Gerle ösz- szekapta magát és kilépett az utcára.

Sütött a nap. A járda felszikkadt, csak az út közepe volt néhány helyen sáros, ott, ahol a szekerek gödröt vágnak. Hunyorogva végignézeti az utca fényes felén, kalapját lejjebb húzta, .hogy jobban lásson. Észrevette föntről, az ő oldalán három ember baktat lefelé. Még nem bírta kinézni őket. A bicegősben leginkább Vihorák Mártont vélte felismerni Majd kiderül, ha közelebb érnek. Rideg Ferenchez Indult volna újból, de addig vár. Legalább végig gondolja e taktikát. Gyomra nagyot koldult és erről eszébe jutott a früstök. Az meg elmaradt, istent az asszony kereplőjébe! Reggeli helyett kerepel.. Nézett előre. Csakugyan, az egyik Vihorák Márton, ugyancsak szaporázza, de muszáj neki, mert elmarad. Mellette Fukar lépked, a kisbíró, a járda szélén Sörös Dénes, a KISZ titkár.

O

daértek. Fukar balkezével — mert a jobbkeze nem volt szabad — hóna alatt erősen szorított egy táblát — megpöccintette kopott tűzoltó sapkáját.

— Szabadság! Hát maguk Márton Bátyám, talán világot próbálni indultak, mint az a három szegénylegény

— viszonozta a köszönést Kopasz Gerle. Hiába nézte, nem bírta kitalálni, mit szorongat Fukar a hóna alatt.

— Ez most egy bizottság, Gerle fiam — öltött komolykodó hivatalos ábrázatot az öreg Vihorák. A mondat utolsó felét megismételte, ahogy a tanácselnök szokta.

— Egy bizottság tulajdonképpen.

A másik kettő mosolygott, de csak módjával. A KISZ titkár bizonygatta.

— Csakugyan bizottság, a táblát visszük. Én a fiatalságot képviselem. Márton báolvasta a betűket. Nyomban megértette, hová megy a három ember.

— Na, na — bólogatott. Mindig így szokta, ha valami hagyon szépet akar mondani, de az a szép éppen akkor nem jut eszébe. — Na, na. Na, na.

— Hanem így nem haladunk — kapott észbe Fukar és gyorsan elköszönt. Kopasz Gerle ellenkező irányba indult. Rideg Ferenchez. Ha még ezután se sikerül, ott egye meg a fene az egészet. Elindult a járdán. Az öreg Vihorák botja ellenkező irányba kopogott. Az ablakból kikukucskáltak, egy kíváncsi öregasszony a kiskapuig tipegett. Vén arcát áhi- tatosan feltartotta, hadd melegítse a napocska. És nézett a fényes utcára, a három ember után. Azok meg célhoz érve, szótlanul dologhoz láttak. Az öreg Vihorák három lépést előrement, majd visz- szafordult, szemét összébbtyám az öregeket, Fukar elv- húzva, méricskélte, jól áll-e társ pedig a vezetőnk. vajon a tábla. A bottal iráCukar erre a homlokára nyitott hogy most egy csépit tolta az avitt tűzoltó- ?et odebb’ csak

, „ , - eppen gondolatnyit, mert

sapkat es a táblát Gerle fe- j0t,fc>ra fei dűl.

lé fordította, aki gyorsan el- — így, — bólintott elégedetten —, így. Már egyenes.

— Erre a másik kettő is megnézte. Mégegyszer elolvasták a piros tábláról a betűket fennhangon és oly büszkén, mintha legalábbis ők csinálták volna az egész átszervezést.

— Ez is megvan, még sincs este — állapította meg Fukar, a kisbíró, s még valami picit igazított a táblán. Tetszett neki. Gyönyörködött benne. Nézelődött jobbra-bal- ra, hogy pont ilyenkor nem jön erre senki. Pedig milyen jó lenne, ha látnák, hogy ők hárman milyen nevezeteset cselekszenek. Mondta is a mellette álldogáló KISZ titkárnak.

— Ezer esztendőben egyszer esik ilyen dolog.

Az árokparton zsendült a fű, tavaszt ígért a táj. A gátról nyúl futott a fa’u felé, s amint a három mozgó embert meglátta, meglapult. Utána sebesen elinalt a laposra. A KISZ titkár nézte. Magában pedig nagyon igazat adott a kisbírónak. Bizony, ezer esztendőben egyszer esik ilyen. Jó lenne most itt, ezen a helyen elásni egy palackot, benne néhány soros üzenettel. Az unokáknak, akik majd egyszer talán ugyanígy idejönnek, elhelyezni az emlékoszlopot. De azon már az lesz, hogy Tiszaár kommunista község. S akkor megtalálják a nalackot, elolvassák, hogy 1959. február 27-én a község megbízásából Sörös Dénes KISZ titkár, Vihorák Marton és Fukar Flórián elhelyezte azt a táblát, amely hirdeti, minden errejéró utasén bernek, hogy Tiszaár népe a szövetkezeti gazdálkodást választotta.

— Úgy mondva, még csak névileg termelőszövetkezeti

— mutató4' az öreg Vihorák a lapos felé, ahol keskeny búzaparcellák váltották egymást és szántások.

— Igaza van, Márton bátyám, még csak a neve az. — Rajtunk, embereken múlik, hogy azzá tegyük valóban.

— Csak gyorsan — hunyor- gatott az öreg. S ezen eldis- kuráigattak, ahogyan mende- géltek végig a gátoldalon, a régi komp lejárójánál kinézni a másik tábla helyét. — Amelyik u Tiszára néz és mindenféle vizenjáró embernek mutatja majd a riszaári helyzetet. Vizsgálódtak, majd egy fűzfaágat szúrtak a megfelelő helyre. Marton hácsi megkérdezte:

— Na, itt mi közöttünk ki a legfiatalabb? — Választ sem várva, Sörös felé fordult. — A bajszodról Dénes fiam téged ítéllek. Eridj csak szaporán, hozzad a másik táblát és a hozzá való cókmókot.

S

örös Dénes nekiiramodott.

Amíg a falut járta, az öreg Vihorák kifejtette Fukar előtt, hogy ő öregember lőttére máris jól érzi magat a közösben. Semmi panasza nem lehet, kiváltkérpen azért nem, ért már erre a napra is beígérték a munkaegységet. Ilyen alapon Fukar is jobb-n tenné, ha felhagyna a kisbíráskodással és belépne. Fukar erre azt válaszolta, hosy nem teheti, mert nyug íjas a szakmája.

— Az enyém talán nem? — méltatlankodott az öreg Márton. — Később, mivel agy a fizetés, azt ajánlotta, üljenek a gyöpre. Próbálják ki, hideg-e mé" a föld? Az öreg Vihorák hátrafordította fejét és ültében maga alá nézett. A bölcs ember útparton, fa alatt, gátszélen és főleg csordajáráson mielőtt letelepszik, maga alá néz. Beszélgettek, s várták Sörös Dénest. Úgy voltak vele, kár lenne ide geskedni. ezt a napot úgy is erre szánták.

SZEKULITY PÉTER

falvak utcáin sétáló, szórakozni igyekvő fiatalok közül bajos lenne kiválasztani a tejőnőt, a tanítónőt, vagy a pesti vendéget. Abádszalókon a községi tanács egyik öreg hivatalsegédje egy alkalommal kísérőm volt. Dormögve mondogatta a hétköznap estén sétálgató fiatalokról: „Minden nap más ruha, divatoznak. Bezzeg az én időmben. Hajaj, hétköznap este alig vártuk az ágyat.”

Igaz isi A falusi fiatalok divatoznak, mert van miből. Nemcsak Abádszalókon, hanem mindenütt. Aki dolgozik, aki résztvesz a közös munkában. annak évről évre jobban telik. Nem is gondolná az ember, hogy Szolnok megye lakossága például egy esztendőben milliókat költ kozmetikai készítményekre. Ratkai Albert elvtárs, a szolnoki Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat leraleatvezetője pontos adatokkal szolgált. — 1955-ben Szolnok megye lakossága 700 ezer forintot költött szájápoló szerekre. — 1959-ben 1 millió 300 ezer forintot. 1955-ben 620 ezer forintért vásároltak hajápoló- szeréket, 1959-ben 860 ezer forintért. Arcápolószerekre 1955-ben 860 ezer forintot,

1959-ben l millió 8.95 ezer forintot költöttek. Kölniből 1955-ben 2 és félmillió forint értékű fogyott el. 1959-ben 3,1 millió forint értékű. Szolnok megye lakossága 1955-ben 3 millió 700 ezer forintot költött pipereszappanra. 1959- ben már 6 millió 700 ezer forintot. Háztartási tisztítószerekből 1955-bein 7 millió 200 ezer forint értékű fogyott el, 1959-ben már körülbelül a duplája.

Érdemes megjegyezni, hogy a felsorolt kozmetikai készítmények 60 százalékát a falusi földművesszövetkezeti boltok- kz a fénykép 1960. március 13-án jelent meg a Szolnok : megyei Néplapban. Cím helyett három kérdőjellel. Olvasóinkat kértük, írják meg, mit gondolnak, a fénykép után ítélve kicsoda és mit dolgozik ez a fiatal, mosolygós leány. Tizenöt évvel ezelőtt nem okozott volna túl nagy gondot erre a kérdésre válaszolni. Megállapítani róla a legjellemzőbbet, azt, hogy jómódú. Senkinek még véletlenül se jutott volna eszébe határban dolgozó parasztlánynak tartani, aki kapál. cukorrépát egyel stb. — Ma viszont arcról, ruházkodásról, frizuráról nagyon körülményes valakinek a foglalkozását kitalálni. Sőt szinte lehetetlen.

Olvasóink közül jónéhá- nyan megpróbáltak a három kérdőjelre válaszolni. Lengyel Margit Jászszentandrás- ról azt írta: megállapítása szerint az „ismeretlen” leány tsz könyvelő. A Rákóczifal- ván dolgozó Kedves Maria óvónőnek tartja, a szolnoki Cs. Farlcas Mária áruházi elárusítónőnek. ,,Szerintem a képen is éppen egy sálat mutat a vevőnek” — írja levelében. Mások színésznőnek, manekennek, fodrásznőnek gondolják. A leány ismerősei persze tudták kicsoda, s nem csak a foglalkozását, hanem a nevét is megírták.

Amikor a fotóriporter a felvételt elkészítette és előhívta. este megmutatta a nyomda korrektorának. Lázi Józsefnek. Az azt mondta: ha a fényképész egy vasárnap elmegy Kunszentmárton- ba, a Zalka Máté Tsz-ben tízesével csinálhat hasonló képeket ugyanilyen csinosan öltözött fiatalokról. S hát valóban az az igazság, hogy a