Szolnok Megyei Néplap, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-02 / 79. szám

I960, április í. SCOUfOK MBGTB RtPttf s f c/tpiilis 4, f.ilitahadui€uunk unnipjt (D™B(D[3 r Amiről a „Hősök könyvének" ^ lapjai beszélnek l Egyre közelebb kerülünk ahhoz a naphoz, amelyen ha­zánk felszabadulásának 15. évfordulóját ünnepeljük. A „Hősök könyvének” lapjai mesélnek. A sorokban meg­elevenedik a múlt cselédéle­te, nádfedeles falvakkal, s ol­vashatunk a könyvben a je­lenről: a televízióról, a tiszta, világos, új házakról. Az úttörők jól oldották meg a feladatot. Meghallgatták a nagymamák, nagypapák elbe­széléseit, felkeresték az idős kommunistákat, s az emlékek alapján összehasonlították a múltat a jelennel. A könyv lapjaiból kitűnik, az úttörők értékelni tudják saját életü­ket. A fejlődést számokkal, képekkel illusztrálták, meg­ismerték a múlt társada­lom fiataljainak életét. Szolnok járás úttörőinek Hősök könyvében felvonul­nak az olvasó előtt a múlt rendszer hajnaltól késő éj­szakáig dolgozó parasztjai, libát őrző. mezítláb járó gyermekek, s ezzel szemben állnak jókedvű kisdobosok, új utak, szép épületek. „Ilyen volt édesanyám gyermekkora” címmel egy ti- szaföldvári kisdobos édesany­ja életéről írt. Akik heten voltak testvérek, s csak egy pár cipőjük volt. A tiszaföld- vári 4814, József Attila Kis­doboscsapat megkereste — egy rajösszejövetel keretében — a falu partizánját: Berena bácsit. Berena bácsi elmond­ta: a nyilasok 1944 őszén ösz- szeszedték a fiatalokat, hogy Németországba vigyék őket. A partizánok azonban le- fegyverezték az őrséget s a leventéket hazairányították szüleikhez. így került haza Patkós Béla is, aki ma szere­tettel gondol vissza Berena bácsira és partizántársaira. Egy szabadságszobor dí­szíti a 677-es, József Attila úttörőcsapat emléklapját. — Tiszaföldváron a számok be­szélnek. 1944-ben hét motor- kerékpár volt a faluban, 1959 évben pedig 470. Emelkedett a továbbtanulók száma is 1000-ről 2470-re. A sáros, po­ros Ö-Szöllőn a felszabadu­lás óta 4670 méter betonjár­dát építettek. A rákóczifalvi úttörőcsapat a rohamosan fejlődő község termelőszövetkezeteinek éle­tét szemlélteti. Büszkén írnak új önkiszolgáló boltjukról, a most létesített gépállomásról. Érdekes rajz díszíti a Tisza- földvár virághegyi 781-es Damjanich János úttörőcsa­pat könyvét. Szovjet tankon vörös zászlót tart egy katona. A zászlóra ez van írva: 1944. október 8. Körülötte lelkes tömeg kendőket lobogtató, zászlót lengető asszonyok, férfiak. A pajtások a felsza­badulás napját örökítették meg naplójukban. Azóta or­vosi rendelő, gyógyszertár, kultúrház. mozi, könyvtár épült a községben. A nagykörűi kisdobosok egy mondattal emelnek vádat az elmúlt társadalmi rend ellen: „Az emberek éhségüket akác­virággal enyhítették, s ha sü­töttek kenyeret, az korpából készült.” A pajtások bemu­tatták falujuk pártszerveze­tének fejlődését, s szeretettel írtak Somogyi János elvtárs­ról, aki már korábban be­kapcsolódott a munkásmoz­galomba, s irányította a he­lyi pártszervezetet. A párt munkája nem volt eredmény­telen, a falu fejlesztése segí­tésével, irányításával való­sult meg, Az újszászi 2699 sz. Ságvári Endre úttörőcsapat az új házsorokat: a szép Kos­suth filmszínházat mutatja be. Csak 15 darab detektoros rádió volt községünkben — írják a besenyszögi „Mező Imre” úttörőcsapat tagjai. És ma? Alig van család, ahol ne szólna a rádió vagy televízió. Egy cselédkönyv van bera­gasztva a 112. sz. Dózsa György úttörőcsapat könyvé­be. Havi 30 pengőt és ellátást kapott Veres Erzsébet 1939- ben, mikor szobalány volt. — Most termelőszövetkezeti tag, szép új családi házat építte­tett. A tiszföldvári 1135-ös Pe­tőfi úttörőcsapat községük kulturális életét dolgozta fel. A kultúrotthonuk tatarozása 38 ezer forintba került. A munkáskezek kívül-belül tel­jesen újjá varázsolták. A szép szőnyegek, bútorok, par­kettázás otthonossá tette az épületet. Fényképeken, rajzo­kon mutatták be a zagyvaré- kasi 2804-es Móricz Zsigmond úttörőcsapat tagjai azt az óriási méretű fejlődést, amit Zagyvarékas a felszabadulás óta elért. A sörkert. az egész­ségház az új híd híven tük­rözik a község megváltozott képét „1945. február 10-én ebben az épületben alakult meg az MKP tiszavárkonyi szerve­zete” — olvashatjuk a le­fényképezett emléktábláról. Első vezetője Bárány Imre elvtárs volt. A pajtások a le­fényképezett nádtetős házak mellé rakták a tsz tagok újonnan épült lakóházát. A kertes, nagy ablakos épüle­tek semmiben sem hasonlíta­nak a düledező, kórókeríté- ses viskókra. Tiszavárkonyon a pártszervezet nagy segítsé­get nyújt a kitűzött tervek megvalósításához. Szolnok járás úttörőinek a munkája azt bizonyítja, hogy helyesen oldották meg a fel­adatot, melyet az Országos Forradalmi Nyomolvasó Pa­rancsnokság tűzött eléjük. — Le tudták mérni a különb­séget a régi és az új között, s így értékelni tudják azt a fejlődést ami nap mint nap falujukban, városukban tör­ténik. BOZSÖ IBOLYA Szolnok A Szolnoki Rádió műsora Ember a mezsgyén. — Geren­csér Miklós novelláját rádióra írta Párkány László és Varga Viktória. Főszereplők: Iványi József, Tyll Attila, Solti Berta­lan, Szente Bessy, Tallós Endre, Gellei Kornél. Rendező: Nógrády Róbert. — Jászkunság! krónika. Ki szeretne levelezni oroszul Rosztovba? Kedves pajtások! A napokban kedves levelet hozott a posta a szolnoki Dttörőházba. Rosztov- ból érkezett a levél, s Írója Ma- nazsin Vlagyimir VI. osztályú tanuló köszöntötte benne a szol­noki Üttörőház levelező szak­körének tagjait. Olyan levelező partnert keres Vlagyimir paj­tás, aki vele orosz nyelven tud levelezni. Van még egy másik kérése is. Szereti a bélyegeket gyűjteni és a levelezés mellett bélyeggyűjtő cseretársat is szeretne találni. Felhívjuk erre a bennünket már több Ízben íelkeresö Szol­nok megyei pajtásoknak a fi­gyelmét erre a levelezési és bé­lyeggyűjtő cseretársi alkalomra és megadjuk egyben Vlagyimir pajtás pontos elmét: C. C. C. P. — Rosztov — 4/0. — LengorodoK uL Valulevszkaja 83. KV. 9. Ma- nuzsinn Vlagyimirt!. Pontosan a tavasz bekö­szöntésének napján, az első szép derűs délutánon fegyel­mezett úttörőraj vonult vé­gig a városon. Át a hídon az úttörővárosba tartott a me­net. Odaérkezve hamarosan megkapták az őrsök a felada­tot. Tűzhely készítés és tűz­gyújtás az első próbapont. Az őrsvezetők parancsai hangzanak s a pajtások a szélrózsa minden irányában szétfutnak a feladat. végre­hajtására. , Egyesek rőzsét gyűjtenek. Mások kikeresik a legalkalmasabb, védett he­lyet. Néhányan téglákat, ter­mésköveket hordanak a tűz kijelölt helyéhez. És kicsi ásóval már készül is a tűz­hely gödre. Alig telik pár perc, már jelentik, hogy a tűzhely kész. Tűzgyújtás! Roppannak a száraz ágak, készítik a gúlát Hétfőn ünnepeljük hazánk felszabadulásának 15. évfor­dulóját. A város apraja- nagyja buzgón készül e nap­ra. Mi is versenyt indítot­tunk az osztályok között. Vajon ki tud többet, melyik osztály fog győzni? — fon­tolgatják tanáraink. Ország­szerte a munkások a gyárak­ban. dolgozó parasztok a mezőgazdaságban munkaver­senyt indítanak. De vajon miért? Mindenki tudja! Április 4., te ragyogó, tündökletes nap! Boldog je­lent s jövőt hoztál az embe­reknek, s eltörölted a múltat az urak korszakát! A gyere­kek számára is boldog ez a nap- Rendes ruhájuk, cipő­jük van, moziba, színházba Pajtások, Az Úttörők Fórumának szerkesztősége közli veletek, hogy értékelte az „Akadály- verseny 12 állomással” című rejtvény pályázatot és az 1959 év végén meghirdetett „leg­jobb raj és őrsi napló” ver­senyt. és máris lobogva száll felfelé a láng. A pompásan égő tüzeket ki kell használni. Percek alatt már nyárson a szalonna s kellemes illatok csiklandoz­zák az éhes pajtások orrát. — Ezzel a szakácspróba egyik részletét is eredménnyel le­teszik. Következik a hátizsákcso­magolás próbája. Nemhiába készültek izgatottan napok óta, tudtak is és örömmel hallgatták a megnyugtató eredményhirdetést: a hármas részpróbája mindenkinek si­került. Búcsúzóul a raj két csapat­ra oszolva labdarúgó-csatát vívott, majd a jólsikerült nap boldog érzésével — kissé fá­radtan vonultak hazafelé ott­honaikba. BÁLI ISTVÁN 703. sz. Damjanich csapat mehetnek, övék a Margit­sziget, és az Uttörővasút. Az iskolák kapui nyitva áll­nak előttük. Mintha csak egy varázsló varázsolta volna mindezt ide. Ez a varázsló pedig a Szovjet Hadsereg és a nép ereje volt, akik elűz­ték az urakat hazánkból. Ébred a természet is. Ri­gók rikkantgatnak a fákon, rügyek pattannak. A szel- lőcske vigan, frissen szalad­gál a kéklő ibolyák között. Kék az ég, felhő sincs az égen, süt a nap. Mind-mind a szabadságot köszöntik. — Győztek a kommunisták, s vigan, bú nélkül él a boldog Magyarország! Strompf Klára Jászberény figyelem! A rejtvénypályázaton sokan értek el jó eredményt. Vol­tak akik egy-egy akadály le­küzdésénél jeleskedtek. A legjobb eredményt Csirke András jászberényi pajtás érte el, aki akadályról aka­dályra helyesen oldotta meg a feladatot és azt rendesen, időre beküldte a Fórum szerkesztőségének. Jutalma egy Altissa-Box fényképezőgép tokkal. A legjobb raj és őrsinapló versenyben több mint 60 raj és őrs vett részt. 1. A szolnoki 1347. sz. Szemjonov úttörőcsapat VII. raj. IL A karcagi úttörőház továbbképzős pillangó őrs. III. A jászárokszállási 1377. sz. Széchenyi István úttörő- csapat, Faragó László által vezetett őrs. Az első díj 5 kétszemélyes sátor, a második egy Pajtás fényképezőgép és 5 könyv, a harmadik díj egy Pajtás fényképezőgép. Kedves pajtások! Április 9-én új rejtvény­nyel jelentkezünk. A fejtörő a természettudományok vi­lágába visz el benneteket Készüljetek fel a megfejtés­re és ti is küldjétek rejtvény­feladatokat számtan, mértan, algebra, fizika, kémia, bio­lógia, földrajzi ismeretekből. A természettudományi fej­törőt hetenként értékeljük és jutalmazzuk. Sok sikert pajtások! „Úttörők Fóruma” HiiHiiiiiMimiiiimiiiiimmiiiiiiiiHiniiiuHiiimmiiiniiiiiiiiimiiiniiiimiimiiiiiHiiiMiiiiH Vidám próbázás a szolnoki úttörővárosban PÁVEL Napok óta vigasztalanul esett az eső. Az utak, jár­dák vastagon sárosak. A város fele romokban hevert, s a megriadt emberek tízezrei hagyták itt lakásukat, otthonukat, egyetlen kis vagyontárgyukat... Újságoknak se hire, se hamva; a rádió napok óta nem szól, hiszen villany sincs. Az emberek az utcára alig merészkednek, hiszen 8—10 háznak egymás után nincs lakója... A leg­vadabb hírek keringenek, amik csak arra jók, hogy az emberek még jobban ijesztgessék egymást! így érkezett el a nagy nap: 1944. november 4., Szolnok felszabadu­lásának napja. A Malinovszkij marsall által vezetett 2. ukrán hadsereg vitéz katonái vonultak be városunkba. A visszavonuló német fasiszták még szórhatták repülő­gépeikről bombáikat városunkra, még lőhettek ránk Békás irányából ágyúikkal, de itt már mindenki tudta: számunkra a háború véget ért, és egy újabb élet vette kezdetét. A hosszú napokat, pincében töltött éjszakák titkos álmát, vágyát már nemcsak gondolni lehetett, de kiáltani is: BEKÉT! A bevonuló katonák magabiztosan, de a sokezer kilométeres úttól fáradtan érkeztek meg. A laktanyák használhatatlanokká váltak s bizony házaknál kellett elszállásolni őket. így került hozzánk is három tiszt és egy közlegény: Pável. A tisztek végezték a megszokott napi munkájukat egy közeli légvédelmi ütegnél, Pável pedig tett-vett a ház körül, s bizony jelenléte nagy megnyugvást jelentett az egész házra. Milyen legény is volt ez a Pável? járt a hatvan évhez, arca, keze megcserepesedett a minden­napi munkától. Bizony talán 2—3 évvel előbb ő teem gondolta, hogy katonaruhát öltve végig verekszi fél Európát. Tisztjei szerették, szinte kényeztették az öre­get. A rábízott munka mindig megegyezett öreg korá­val s tisztes ősz hajával. Mi is megszerettük. Lassan családtagnak számított. Esténként elővette hatalmas, két asztalt beborító tér­képét s mutogatta, hol van családja, felesége, gyer­mekei, hol szaladgálnak unokái, hol élt ő. Aztán ked­venc témája volt mutogatni, merről zavarják a fasisz­tákat. mennyi utat tettek meg eddig. Hol sebesült meg kapitánya, mikor jött vissza hozzájuk... S bizony már mi is megismertük nemcsak a térképet, de Pável egész családját. Segített ebben 2—3 gyűrött fénykép is, s így lassan kirajzolódott előttünk a három kis dócska képe, akikre a legbüszkébb volt. Közelgett karácsony ünnepe. Már nemcsak muto­gattunk, de a kezdetleges kis szótár segítségével már mondatokat illesztgettünk, s így mind közelebb kerül­tünk egymáshoz. A tisztek is örömmel látták a barát- kozást, s nem egy éjfélig tartó sakkcsata alapozta a „szovjet—magyar” barátságot. Pável ez alatt a konyhá­ban a tűzhely mellett dajkálta az alig 8 hónapos Mari­kát. O persze Masenykának mondta s az altatódalt nemcsak a csöppség nem értette, de mi sem. Ennek el­lenére a ,kicsi megértette a szándékot, s lassan vissza­került kiságyába: a ruháskosárba. Egy ilyen este szóbakerült a karácsonyest. Milyen ez nálunk, milyen náluk. Mi magyaráztuk, hogy szok­tunk ünnepelni. Az ajándékozás, a fenyőfa mind elen­gedhetetlen tartozéka az ünnepnek. De most?... Az üzletek feltörve, kifosztva, hídjaink felrobbantva, a vasút csak néha-néha közlekedik, akkor is csak egy- egy katonaszerelvényt továbbít. Tojásért, húsért alkalmi autókkal kell menni a mezőtúri tanyákra. Lisztfélét még csak lehet kapni a szolnoki gazdáktól borsos áron, de egyébre már nem igen gondolhat senki emberfia... Es most jön az ünnep, itt van „Masenyka” első kará­csonya. Nemcsak a szülők gondja ez, de gondja ez már Pávelnak is. Egy reggel elköszön az öreg, magyarázza: masinán megy messzire! Két napig nem láttuk. Már rosszra gondoltunk, amikor másnap este beállított han­gos „drasztutyé”-vel, boldogan törülgetve hosszú harcsa­bajuszát, majd kicsattan az örömtől. Szeme huncutul hunyorít, de szólni nem igen szól semmit... Mi is vele együtt örültünk, s gondoltuk, valami jó újságot tudott meg, vagy tán kitüntetést kapott. Nem faggattuk ké­sőbb sem, s 6 továbbra is zárkózott maradt. Másnap este volt karácsonyest. Anya sütötte az ünnepi kalá­csot. süteményeket, Pável most nem segített a tüzet rakni, bement a szobába, az ajtót magára zárta. Elérkezett a karácsonyest. Mi a konyhában végez­tünk s a szobába indultunk, hogy ott megterítve, fo­gyasszuk el az ünnepi vacsorát. Pável jött elénk, s kérte: hadd jöjjön ő is velünk, ünnepeljünk közösen, örömmel vettük az ajánlkozást, hiszen hívni is akartuk, s vele együtt vonult be a kis család a szobába, ö nyi­tott ajtót, ahol a kivilágított, szépen díszített kará­csonyfa várt bennünket; a fa alatt egy szép kis babával. A baba szépen öltöztetve, s az eldobott papírdoboz árulkodott, hogy azt Aradról hozták a csöpp „Maseny­kának”. Alig voltunk túl az első örömökön, a kis Ma­rika szeme ragyogott a boldogságtól, amikor mind a három, tiszt is hazaért gramofonnal, lemezekkel fel­szerelve, s* csakhamar karácsonyi dallamokkal lett teli a kis szoba. , Felejthetetlen az 1944-es karácsony. Ha ma nézzük, nem nagy dolgot művelt Pável. Egy kis édesség, egy fenyőfa, egy kisbaba nem nagy érték. De, akik végig élték Szolnok bombázását, a fasiszták, nyilasok kegyet­lenkedését, utána a város kiürítésével járó izgalmakat, az ezt kiváltó sok évtizedes bolsevista-ellenes Horthy- fasiszta propaganda után következő felszabadulással járó izgalmakat, csak az tudhatja megérteni. fii volt Pável és mit tett Pável. Azóta sok év telt el. A kis „Masenyka” úttörőve­zető... A régi dolgok feledésbe kerülnek... így Pávelről sem esett szó éveken keresztül... Elérkezett az 1959-es év karácsonya. Meg volt jóelőre a szép ezüstfenyő. Az üzle­tekben négyféle szaloncukor fiözött lehetett válogatni. A kis ötéves Györgyivel csak annyi probléma volt: világoskék vagy rózsaszínruliás beszélő, alvás babát kap-e ajándékba. Az öttagú család minden tagja vett ajándékot egymásnak; ki a mamának, ki a papának, de a lányok ajándéka is „biztonságban” volt már s mind­annyian vártuk a karácsonyestei. Délután volt, a fenyő­fán már lógtak a szaloncukrok, márcsak a díszek hiá­nyoztak, amikor kopogtattak és a postás bácsi öt leve­lezőlapot hoz. örömmel forgatjuk őket, míg az egyiknél elakadunk, betűzzük, s csak nagynehezen olvassuk ki az alján: Pável. Este mindannyian örültünk az ajándékoknak, de olyan közös örömöt nem okozott semmi, mint Pável néhánysoros üzenete: él, s szeretettel gondol most is azokra, akiknek 15 évvel ezelőtt örömet tudott szerezni. Pável levelezőlapja odakerült a családi fényképek, emlékek közé. Lehet, hogy már régen nem él majd Pá­vel, amikor mi gyerekek felnövünk, s bár nem ismer­tük öt, emléke mégis szívünkben él. ­Ezekre gondolok most, amikor hazánk 15 éves fel- szabadulásáról írok. Tudom, sokmillió Pável él tőlünk keletre s én csak azt üzenem a milliónyi ismeretlen­nek, mi ugyanolyan szeretettel gondolunk rájuk, mint a mi Pávelünk reánk. Kecskés Katalin Vili. o. 2787. sz. Tisza Antal úttörőcsapat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom