Szolnok Megyei Néplap, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-16 / 90. szám

í'960 április 16, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 I Két év múlva ők is építenek Fiatalok. Alig 15—16 esz­tendősek. Pátriájuk az or­szág minden részében meg­találhatók, ahonnan eljöttek ide, Szolnokra, a MŰM. 605. sz. Iparitanuló Intézetének építőipari-tagozatára. Április 6-a óta foglalják el helyüket az iskolapadban, s azóta megismerkedtek a kőműves-, ács- és szobafestő szakma alapelemeivel. Százkilencvenketten van nak. — Mi az oka annak, hogy a márciusban végzett száz­harminckettes létszámmal szemben a2 idén ilyen jelen­tősen „megugrott” az építő­ipari tanulók száma? A kérdésre Pillió Imre, az iskola műszaki tanára vála­szolt: — Bevezetőül elég, ha csak annyit mondok, hogy az É. M. Szolnok megyei Építőipa­ri Vállalat 1960-as termelési terve duplája a tavalyinak. Nos, ennek a vállalatnak, — a lemorzsolódások ellenére, — mi adjuk a szakmunkás­utánpótlást. Egyszóval: a megnövekedett feladatok tet­ték szükségessé a létszám emelését. Mindehhez tudnunk kell azt is, hogy ma már nem ki­sért az a néhány évvel ez­előtti gyakorlat, miszerint perspektivátlannak ítélték meg a fiatalok az építőipart, valósággal ^.kötéllel” kellett fogni a tanulókat. — Valóban, ez már nincs így- Mintegy hatszáz jelent­kező közül választottuk ki az új évfolyamot. Nem lenne igazunk viszont, ha csak a tágabb perspektívában lát­nánk az építő szakma örven­detes népszerűsödését. Van itt egyéb vonzóerő is. Szep­tember 1-re felépül új ipari tanuló szállodánk. Kétszáz fiatal helyezkedik itt el. s a 6.1 millió forintos költség­gel épülő modern, kényel­mes otthon „mágneses hatá­sa” szintén nem hagyható fi­gyelmen kívül. Lesz benne hideg-meleg víz, társalgó, vetítőterem, stb,, s a tanulók a jelenlegi otthonukkal el­lentétben nem húsz-huszon- ketten zsúfolódnak majd össze egy szobában, mert itt hat-személye3 lesz egy szo­ba. Szinte közhelyszámba megy már az a megállapítás, hogy az építőipar is forradalmi időket él. A kifejezés helyt­álló. A fejlődés törvénysze­rűen megköveteli a gyor­sabb, olcsóbb, modernebb el­járásokat, ám ezek az eljárá­sok nem sokat érnek az új építési technikát és techno­lógiát alaposan ismerő, al­kalmazni’ tudó szakmunká­sok nélküL — Mit tesz az idén az inté­zet oktató- és nevelőgárdája annak érdekében, hogy mun­kájukban lépést tudjanak tartani a fejlődéssel? — Munkánk alapja — mondotta Pillió Imre — to­vábbra is a szovjet eredetű FZO-oktatási rendszere ma­rad. Ennek az a lényege, hogy figyelembe véve az időjárási adottságokat, télen elméleti, nyáron pedig gya­korlati oktatást tartunk a fi­ataloknak. Persze, ezt a mód­szert csak az alapismeretek után lehet már eredménye­sen alkalmazni, ezért június 1-ig megmaradunk a heti három nap elmélet, s három nap gyakorlat mellett. Okta- tó-szemléltetö eszközeink szintén gyarapodnak- Ma már a legmodernebb födém- tipusok és egyéb modellek megkönnyítik a munkát. Mi­vel növekedett a létszám, gondoskodunk az oktató-ne­velő testület megerősítéséről és igen sok képzett, nagytu­Megjött a sóder! A mezőtúriak nap mint nap érdeklődnek a vasútállo­máson: Megkezdődött-e a fürdőépítéshez szükséges só­der szállítása? Örömhírt kö­zölhetünk. A Pest megyei Délegyháza községből meg­érkezett az első bányakavics szállítmány, 10 vagon meny- nyiségben. Ez az építőanyag a „hehé2 cikkek"’ közé tarto­zik; megszerzésén sokat fá­radozott Fehérvári Imre; a Szolnok megyei Útépítő Vál­lalat műszaki vezetője. A ki­vitelező vállaltnál nyert ér­tesülés szerint előrelátható­lag a még szükséges 100 va­gon sóder leszállítása sem ütközik akadályba. dású építészmérnököt is be­vonunk tanulóink oktatásá­ba. A tanárok, szakoktatók is állandóan tanulnak. Az intézet sokoldalúan gondoskodik a tanulók okta­tásáról. Május végén például a százötvennégy kőművesta­nuló meglátogatja a hejő- csabai cementgyárat, s a mály-i téglagyárat. A szoba­festők esztétikai nevelése szempontjából jelentős lesz a Szépművészeti Múzeumba tervezett látogatás, s már most, április végén megláto­gatja az Aggteleki Cseppkő­barlangot az első évfolyam legjobb ötven tanulója. — bubor — A héten bef ejesik a kukorica-vetést A jásztelki Tolbuchin Ter­melőszövetkezetben hétfőn megkezdték a négyzetes ku­korica vetését. Már az első napokban több mint 30 hol­don földbe tették a magot, s ha az eső nem zavarja a munkát, a héten, de legké­sőbb a jövő hét elején végez­nek a kukorica-vetéssel. Jól haladnak a tavaszi nö­vényápolási munkákkal is. Ötvenöt hold borsó és húsz hold mák kapálásával végez­tek, megkezdték a cukorrépa sarabolását is. Mindenttudó kocsigyártók A kisújszállási Kocsigyártő KTSZ-ben Szabó László szegő­dik kísérőnkül. Tőle érdeklő­dünk: — Mit gyártanak? — Mindent, csak kocsit nem. Pontosabban mondva kis kézi­kocsikat még készítünk. “ Akkor miért viselik a „ko­csigyártó” nevet? — Bégen sok kocsit gyártot­tunk, még Hajdusámsonba is szállítottunk — fáért adtuk cse­rébe. — S most? — Az udvari műhelyek labirin­tusán végigvezetve mutatja is az elmondottakat:- Exportra munkapadokat ké­szítünk, drótkerítést fonunk, tar­goncákat gyártunk, tízezrével kalapácsnyelet, farácsokat. - Résztveszünk a termelőszövet­kezetek megszilárdításában is, vasvázas górékat szállítunk ne­kik.- Mióta van meg a szövetke­zet?- 1942 óta.- Talán inkább 1952 óta.- Jól hallotta: 1942 óta. Persze akkor még társulásként műkö­dött. így aztán volt idő jó gár­dát kovácsolni össze. Fekete Antal exportra ke rülő munkapadokat készít. gondolok, hogy ez bizonyára egy „Pannónia” volt. Ha egy moziba megyek el, lelkisze­meim előtt Törőcsik Mari jelenik meg, vagy Hannibál tanár urra gondolok. Sőt ma délben szegedi gulyást ebé­deltem. Az hiányzott csak, hogy még Budapestről is ál­modjam, amelyről nekem egy drezdai munkás oly lel­kesen beszélt. Werner Thi- elnek hívták. Világlátott em­ber­Werner Thiel a dohány- és iparigépgyárban dolgozik Drezdában, amely „Tabaku- ni” néven ismert. Az elmúlt évben járt Magyarországon. Budapesten, az albertfalvai vegyi .gyárban szerelt két né­met automata gépet. Drezdai üzemének szerelő- csarnokában vagyok és tuda- kolódom felőle. Kérésemre, hogy mondjon valamit buda­pesti tartózkodásáról, készsé­gesen beleegyezik. Leülünk a brigád reggeliző asztalá­hoz és figyelmesen arrább tolja szaktársainak élelmi- szeres táskáját, hogy helyet adjon jegyzetfüzetemnek. — Aztán beszélni kezd. Való­sággal dicshimnuszt mond a magyar vendégszeretetről. — Magyar szaktársaim na­gyon készségesek voltak. — Nem egyszer küzdöttem ne­hézségekkel a munkában, ott tartózkodásom idején. Minden kívánságomat való­sággal a szememből olvasták ki. ügy tűnik, mintha egy kis­sé a gondolataival volna el­foglalva. Talán éppen a Gellért-hegyen áll és tekin­tete a Duna fölött kóborol. De ismét felébred gondola­taiból és még egy kis él­ményt mond el nekem. — Magyarországi tartózko­dására után Romániában dolgoztam. Amikor onnan hazafelé repültünk, egy ke­veset Budapesten is időz­tünk. Oly szívesen mentem volna be a városba, hogy a barátaimat még egyszer kö­szöntsem. De az idő nagyon- nagyon rövid volt, így hát legalább telefonálni akartam nekik. A magyar mérnök, akit felhívtam, nagyon meg­örült és kérdezetlenül mon­dotta, hogy a két gépünk ki­válóan működik. Talán ezt a dolgot Önök jelentéktelennek minősítik, azonban e kicsi példából vi­lágosan érezhető népeinknek testvéri segítsége és közös munkája. Hiszen közös mun­kájáról beszél egymásnak a magyar mérnök és a német szerelő. Mindketten nagyon örülnek, ha minden rendben van. A VEB Tabakuniban nem sokkal ezelőtt az eladást szervező mérnökkel: Alfred Werneckével beszélgettem, aki már jónéhányszor járt Magyarországon. Az üzem szállításairól beszélt a drez­dai automata gépekről, ame­lyek sok országban kereset­tek, s tőle tudtam meg azt is. hogy a magyar „Csongor” szivarokat német gépeken gyártják. Egy üveg magyar bor Meissen — ez az Elba- parti város, finom porcelán­járól világhíres, amelyen gyá­ri márkaként koszorúba fog­lalt kék kardok vannak. Büszkén emelkedik a Dóm a régi város szűk utcái felé. A folyó szintje fölötti magasban vannak a meisseni szász sző­lőgazdaság épületei. Felőlük ereszkednek alá a teherau­tók, amelyek a borosüveggel telt ládákat szállítják az üz­letekbe. Ezek a borospalac­kok többnyire finom nedűvel vannak megtöltve, amelyet az Elba-menti és Drezda kör­nyéki szőlőből sajtoltak ki. Gyakran lehet azonban az üvegek címkéjén ilyesfélét is olvasni: „Tokaji furmint”, vagy „Pécsi szilvám”, behoz­va a Magyar Népköztársaság­ból, kezelve és megtöltve a meisseni szász szőlőgazdaság által. A meisseni pincegazdaság asztalán, amely mellett szem­ben ülök Erik Waack üzem­vezetővel, egy könyv van. Borítólapja fehér. Rajta szí­nes nyomású cím. Elolvasom: „A magyar bor könyve”. S máris arra ösztönöz a kíván­csiság, hogy kezembe ve­gyem. Budapesten, a Corvina Kiadónál jelent meg, szerzője Halász Zoltán. Belelapozok, olvasok is néhány sort belő­le. Egész sor szép színes il­lusztráció tűnik szemembe. Éppen a Balaton-menti sző­lőskerteknél időzöm, amikor Erik Waack hangja visszahoz engem a Balaton-partról Meissenbe. — Ugye, hogv milyen ér­dekes? Ha Ön a magyar bor­ról tudni akar valamit, leg­jobban Halász Zoltántól ér­tesülhet. Mert így én sem tu­dok önnek felvilágosítással szolgálni. Azt hiszem, igaza van és követem tanácsát, mert ér­deklődésem Magyarország iránt az elmúlt néhány nap alatt állandóan fokozódott. Hogy a magyar bort ná­lunk szívesen isszák, azt már Erik Waack bizonyította. Most azt meséli nekem, hogy különös örömöt jelent olyan borból tölteni, amelyről min­denki tudja, hogy az jó. Az üzem gondoskodik róla, hogy soha sem legyen hiány be­lőle. — Jól tudjuk, hogy magyar kollégáink nagy szeretettel végzik munkájukat, hogy a kisajtolt nedvet a lehető leg­értékesebbé tegyék. Méltán lehetnek büszkék munkájuk nagyszerű eredményeire. — Nem jönne segítségemre a töltögetéshez? Mentem bizony! Magunk között szólva, ami­kor Meissenből hazafelé men­tem, táskámban már ott la­pult egy üveg 1958-as bala­toni rizling. s este otthon el­határoztuk, hogy ezután is kitartunk az efféle mellett Ámbár e napokban mindig készen voltam valami ma­gyar vonatkozású tapasztalat- szerzésre, a paprika konzerv- re azonban senki sem tudott rászoktatni. Hiába, no. Ez az egy nem ízlésem szerint való. Azt azonban elárulhatom, hogy ennek a magyar külön­legességnek is nagyon sok ba­rátja van nálunk, mint min­dennek, ami magyar vonat­kozású. • Így szállnak az emlékek a mi országunkból Magyar- országba. A drezdai munkás, Werner Thiele sokat gondol budapesti mérnök barátjára. A meisseni vincellérek a ba- latonmenti derék szőlőműve­sekre ürítik poharukat. Én pedig Önökre gondolok, a Szolnok megvei Néplap olva­sóira. Jókívánságaimat kül­döm Önöknek. És mivel egy kissé önző is lehetek, arról álmodom, hogy mindnyájuk­nak hamarosan megszorítha­tom a kezét. Addig is üdvözli Önöket! Franz Ulrike-stye"»-'1- ­LE\%L a Szondaszölfósi Vörös Mező Tsz néhány tagjához Valamikor, úgy egy évvel és néhány hónappal ezelőtt azt mondottuk, kétféle pa­rasztembert ismerünk: aki tsz tag, s aki majd az lesz. Most már igen mindenki az első csoportba tartozik. Ám a két kategória kis változás­sal mégis megtartható, mert megintcsak kétféle paraszt- emberrel találkozunk: az egyik — s ez a döntő több­ség, — amelyik felvette a munkát és dolgozik a tsz- ben, a másik pedig az, ame­lyik még halogatja. Levele­met az utóbbiaknak címe­zem, név szerint Telek Bé­lának, Balogh Istvánnak, Kiss Bélának, Szabó János­nak és mindenkinek, akit il­let. Meg kell mondanom, hogy e levélnek csak megfogal­mazása enyém, mondaniva­lóját a hetvenhatéves Hrus- kó Mihály, Erdei Lajos bácsi, Palatínus István és a tsz többi tagja; diktálta, tehát tulajdonképpen az ő véle­ményüket tolmácsolom. — Én nem agitálok senkit, mert nem akarok haragost szerezni — mondotta Hrus- kó Mihály bácsi. — Belép­tek, aláírták a nyilatkozatot, tudniok kell, mi a kötelessé- ; gük. úgy látszik, néhányan még sem akarják tudni, csak azt tudják, hogy tavaly keveset ért egy munkaegység. Nap­nál világosabb, hogy ez önö­kön is múlott. Egy ember csak egy helyett tud dolgoz­ni, s azt a munkát, amihez mondjuk 150 ember kell, — száz semmiképpen sem tud­ja idejében elvégezni- Me­gintcsak Hruskó bácsi, Pala­tínus István, meg a többi dolgozó tsz tag véleményét idézem: „Ha nincs kellőképpen és idejében megmunkálva a föld nem is teremhet any- nyit, amennyit várunk. Ha nem kapálunk idejében, ké­sőbb kétannyi munkába ke­rül és csökken a termés, ke­vesebb lesz a jövedelem. Tavaly is igen sok munká­val elmaradtunk. A cseresz­nye egy része ott rohadt a fán, a zöldborsót sem tud­tuk idejében leszedni, elvé­nült. Cukorrépa is sok a földben maradt, mert későn fogtunk hozzá — azért, mert sok ember csak belépett, be­hozta a földjét, de felé se jött a tsz-nek.” „Most is mennyi munka lenne. Ott a mák. Már kapá­lásra vár, de abba kellett hagyni, mert ha a zöldhagy­mát most nem szedjük fel, később kevesebbet kapunk érte. Sorol a cukorrépa ts, sarabolni lehetne, utána egyelni. Szedetlen a csutka­tő, vagy csomóban összeka­parva itt van a földön. Le kell azt is takarítani, mert elnyomja a búzát. Aztán jön a kaszálás, kukoricakapálás, a kertészetben is mindig kell az ember, de kevés van. Mi, akik bejárunk rendesen, hi­ába igyekszünk. Nem győ­zünk mindent. Megint úgy járunk majd, mint tavaly, nem lesz meg a terv- Pedig aranybánya lehetne a tsz.” S ezt önök, Telek Béla* Balog István, Kiss Béla, Sza­bó János és a többiek is na­gyon jól tudják. Tudják azt is, hogy a nagyüzemi mező- gazdaságé a jövő. Visszafelé nem halad a fejlődés. Az el­aprózott kisparaszti birtokok puszta egyesítéséből azonban még nem lesz nagyüzem. Ezzel csak a lehetőségeit te­remtették meg. Éljenek ez­zel a lehetőséggel. Önök nemcsak maguknak, gazdatársaiknak is kárt okoznak a munkafelvétel ha­logatásával. Egyelőre még találnak más elfoglaltságot, ahol a napszám úgylehet több, mint a napi másfél vagy két munkaegység érté­ke, amit a tsz-ben teljesít­hetnének. Egyszer azonban Tiszakécskén is tsz-be lép minden szőlősgazda, s akkor hova járnak szőlőt nyitni, metszeni? Fuvarozás sem lesz mindig. De hiba lenne ezt bevárni, Önök beléptek a tsz- be, oda vitték földjüket is. Furcsa dolog, hogy mégis máshol próbálják keresni a megélhetést- Nem egy, nem is tíz termelőszövetkezetet lehetne említeni, ahol a tag­ság nem siránkozva és halo­gatva, hanem erős akarattal összefogva dolgozni kezdett és olyan eredményeket ért el, amilyeneket csak igen ke­vés egyéni gazda produkált. A túrkevei, mezőtúri, karca­gi, mezőhéki, kunhegyes! tsz-ekből és jónéhány ker­tészkedő jászsági tsz-ből már nem vágynak el az emberek, nem kacsintgatnak a kispár- cella, meg a napszám felé, mert tudják, hogy a közös gazdaságban többre mennek. Nincs ennek titka. Ott sem jobb a föld, ott sem régebbi a tsz, csak éppen haladni, boldogulni akarnak az em­berek. A jó eredmények előtt a szandaszöllősi Vörös Mező Tsz kapui nyitva vannak, ezért azonban egy szívvel és egy lélekkel mindenkinek dolgoznia kell. Szükség van aZ Önök munkájára is, a tsz. gazdatársaik várják önöket. Patkós Mihály Az üzletek és a vendéglők húsvéti nyitvatartása A belkereskedelmi minisz­ter a kormány határozata alapján a lakosság zavartalan áruellátása érdekében a hús­véti ünnepeket megelőzően az üzletek nyitvatartását a következőképpen szabályozta. A fővárosban és vidéken, a megyeszékhelyeken, a me­gyei jogú városokban és egyéb városokban 1960. áp­rilis 16-án, szombaton az egy műszakos hús, hal, vad, ba­romfi, fűszer-csemege, édes­ség, zöldség, gyümölcsboltok­ban reggel 6, illetve 7 órá­tól 18 óráig, a későn nyitó egy műszakos élelmiszerüzle­tekben reggel 7 órától a szo­kásos záróráig, a csarnokok­ban, piacokon reggel 6 órától este 19 óráig lehet vásárolni. A kétműszakos húsboltok és élelmiszerüzletek nyitvatar­tási ideje változatlan. 1960. április 17-én, vasár­nap az élelmiszerüzletek kö­zül csak a vasárnap egyéb­ként is nyitvatartó boltok árusítanak. A többi élelmi­szer- és iparcikk üzletek, az áruházak, valamint a csarno­kok és a piacok zárva tarta- nakT A vendéglők, eszpresz­szók, cukrászdák a szombati napokon, az édesség- és do­hányboltok a vasárnap szo­kásos módon nyitva lesznek. 1960. április 18-án, hétfőn a tejet- és tejtermékeket árusító élelmiszerüzletek reg­gel 7 órától este 10 ór.'ig áru­sítanak. Az iparcikk-üzletek, az áruházak, valamint a csarnokok és a piacok, egész nap zárva lesznek. A vendéglők, cukrászdák, eszpresszók, az édesség- és dohányboltok a vasárnap szo­kásos módon nyitva tarta­nak. Az ország egyéb hely­ségeiben, a falvakban, az üz­letek nyitvatartását a felso­rolt napokon úgy kell szabá­lyozni, hogy a lakosság ün­nepi áruszükségletét, a nél­külözhetetlen fogyasztási cik­keket. és az élelmiszereket zavartalanul beszerezhesse. A meghosszabbított nyitva­tartási rend részleges szabá­lyozásáról, a boltok kijelölé­séről a fővárosi, megyei és megyei jogú városok taná­csainak végrehajtó bizottsá­ga, a KPVDSZ területi szer­veivel közösen dönt. CMTD

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom