Szolnok Megyei Néplap, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-03 / 80. szám

*

megyei

Kemény Erzsébet:

KÉPEK ÖZÖNE

Tegnap, amíg a hibáimat soroltad g a harag goromba szavakat adott a szádba,

míg én hallgatással feleltem az ezernyi vádra, amit dühödben válogatatlan zúdítottál rám, hirtelen

— nem tudom milyen képzettársítás folytán - képek özöne tört rám:

Tegnap,

amíg te lázas bosszúdat töltötted ki rajtam,

ezekre gondoltam és nem tudtam haragudni rád, annyira jelentéktelen lett a te sérelmed és az én szomorúságom is e gigászi feladatok mellett.

Házakat láttam, napfényes napközit a gyárban, kórházat, Iskolát a tanyavilágban s a villanyáram

szikrás huzalait minden eldugott zugban, vízvezetéket

a magyar, a néger, az orosz és a kínai falukban; láttam embereket munkától meg nem fakultan. Es láttam a béke viharában szétdúlt határokat.

melyeken félelem nélkül fut át a vonat s az utasokat

nem motozza meg idegen kéz.

Láttam repülőket és

rakétákat is a közlekedés

e furcsa eszközeit, amint a gyilkolás nehéz

fegyverei helyett

a szeretet friss üzenetét

röpítik egy más bolygóra át.

Oh, láttam,

egyetlen lángban

elégni minden uszító írást, gálád

szerződést,

melyet egy-egy ártatlan nép földjét és jogait elvenni kötöttek!

Palicz József rajza.

Ladányi Mihály:

Lukács Miklós:

ÖKLÖK ÉS TENYEREK

Nyugati diplomatákhoz

Zümmögnek a rotációsok, városok hallgatják a hírt, rádió recseg a hentesüzletben, a tárgyalások hatodik napja.

A meteorológia esőt jelez — kit érdekel? — a bajnokcsapatok felsorakoztak — kit érdekel? — a költő szelíd kedvesére gondolt — kit érdekel, kit érdekel?

Szemünket kiverték, oldalunkba szuronyt mártottak, ha akarjátok, megmutatjuk magunkon Krisztus öt sebét és a városok hamujában is sétálhattok a nyolcadik nap szünetében, ha akarjátok.

Mi nem szónokolunk,

mi csak hallgatjuk a híreket némán, pedig könnyedén sorolhatnánk napokig a halottak nevét

és sohasem fogynánk ki a szóból.

Ebédszünetben megafonok alatt állunk, cigarettát sodrunk, levegőbe fújjuk a füstöt, nézzük a füstöt és nagyon jól tudjuk, ki érvel értünk és ellenünk a tárgyalások tizedik napján.

Az emberek most mindenfelé körülülik az asztalokat, öklök és tenyerek vannak a föld kerek lapján, számoljátok össze, melyikből mennyi, hisz mindig jól értettetek a számok nyelvén.

És ha eljön a tárgyalások utolsó napja, vonjátok ki a tenyerekből az öklöket, az eredményt írjátok oda az okmányokra és az újságok írják meg, ki kinél villásreggelizett és jól van.

Jöjjetek tanulmányút a közénk,

mert innen minden másképp látszik és nem árt, ha megkérdezitek, hová akarunk virágoskerteket és voltaképp hogyan is gondoljuk el az egészet.

Vasárnap

Fazekas Magdolna rajza

Gyárudvaron alszik a csönd halom szenekkel álmodik, pihennek a kihűlt gépek, szerszámok hétfő hajnalig, csillognak a fák, — a téren szelíd galambok sétálnak, csibe-szellők suhannak át jó illatával a tájnak.

Piros palatetőn csillog a tavasz, messze száll a reggel, itthon, a kis szoba-bárka hullámzik játszi sereggel: gyermek arcokon boldogság mint bokor virága fénylik, apu szívéhez bújni — jó! sok kis kalandjuk mesélik.

Cérna-hangjuk száll

kórusban.

fújják tiszta szívük dalát, ablakon — kékálmú éggel — bemosolyog a csipkés ág, míg himnuszát zengi a dél. benn szépművű csillár alatt tyúklevesből arany gyöngyöt halásznak vidám kanalak.

Oláh Sándor:

TISZÁNTÚL

Gácsi Mihály rajza.

Kerekes András:

Magam helyett

összeszűkült szemem kutatva nézett,

de te nem is figyeltél.

En láttam, hogy pereg a csend, s hogy porlik

csöpp darabokra

kezednél.

„Hát menj!” - dünnyögtem valami ilyet,

de szó már nem lett belőle, mert tudtam,

feleletre úgy sem lel, s majd egyszer

én is szétszakadok,

ha már

mélyemig teltem mindennel.

Gondjaim még társtalanok, szabadok s kinyúló karként leng a versem.

Egy oszlopnak dőltem, s tán ott állnék most is, időtlen, de rohanni kezdtek bennem örvényzuhogású verssorok.

Látod,

mint e szavakat, kötöttelek volna igába.

Ungi Nagy István :

Boros Zoltán:

Hajnali ssekérhang

OLVASZTÁROK

Itt mindenütt üszkös romokat és Törött koponyákat takar a föld.

Vágtató lovak patája gyötört Halott falukat árnyékol a fű.

Óvatosan járj a rőt avarban.

Szerettek, vágytak itt az emberek;

Az élők s ha egyszer sírba térsz Testvérként fogadják a testedet.

A földben békességben nyugszik Az illír, jazig bevert koponya.

Tatár a kunnal és magyarral;

De amíg élt nem békéit soha.

Vallasd meg őket, ha fényes ekéd,

Ásód kidobja porló testüket.

Vallasd meg őket, kitárják régen Fekete földdé érett szívüket.

Első koponya:

Göröncsér voltam, jött a nagy sereg; Eltörtem, mint a sárga cserepek. Második koponya:

Róma szült. Egy lovas hun elfogott; Szolgáltam. A halál feloldozott. Harmadik koponya:

Jobbágy voltam és egy tatár lova Legázolt; betakart a föld pora.

Negyedik koponya:

Allah nevében jöttem messze el;

Hurik helyett a szürke sár ölel.

ötödik koponya:

Szép anya voltam. Mostmár csont vagyok; Gyaláztak durva, részeg zsoldosok. Hatodik koponya:

Paraszt voltam, dolgom volt rengeteg; Pihenhetek, a halál elvetett.

Hetedik koponya:

Juhász voltam, száz birkám itt legelt; Egy irígyem orozva fejbe vert.

Nyolcadik koponya:

Max voltam, hűs ágyat vetett a sár; Kölnben, ha él anyám, hiába vár.

Kilencedik koponya:

Szergejnek hívtak, vágytam élni még; Egy német leszúrt, itt ért el a vég.

Mennyi vér folyt és egyformán vörös Sárrá áztatta a szomjas rögöt,

Ahogy lefolyt a gyökerek között,

Hogy virág legyen, vérszínű pipacs.

Ölni kellett. Az enyém vért kívánt.

A van és a nincs egyformán elég Gyilkos parancs volt megölni a szép Embert, kit a sorsa élni rendelt.

Békétlen föld, megbékél végre tán:

Avas mezsgyéket szerte szánt a gép.

Az utód ki a véres földre lép Nem érti majd a szétszórt csontokat.

És akkor majd itt kívánok én is Pihenni az elvetett magok,

Testvéreim között ha meghalok,

Hogy virág legyek: vérszínű pipacs.

Tűztől foga mzó sziporkákkal, izzón tenyészik itt az élet. Gözkönnye kél, akár a felleg. ha kölkedzik — a kemencének.

Homok, kokilla, verejtékszag — száz celzius — pokolbeli hő — véled: lerogysz, nem bír a lábad, fújtat, zihál, feszül a tüdő.

Itt élnek ők. Kezűmre kemény kéregét szült rétegbe a vas. Szavuk, szívük, tiszta, egyszerű, mint egyszerű minden, mi igaz.

Szikár-soványak, barna arcuk néha csillan vilió tűz között.

Fényképeken a háttér, a táj látszik így a föalak mögött.

Hang hallatszik: mehet az öntés, nyisd a csatornát, a próba jó!

Daru lendül, hatalmas üstjét láva tölti, izzó, fortyogó.

Most szépek csak, most ám igazán! Feszül az in, roppan a kar is, Állnak? szobrok, lépnek? emberek, mindegyikük egy-egy Adonis.

Aztán vége, pihen a daru, szusszantanak percnyi kis időt. Zsebbe nyúlnak, cigarettát vesznek s verejtékivó tarka keszkenőt.

tinin 1/

M&P Bokros László rajza.

Vörös kalappal köszönt a hajnal, fogadta a föld pacsírtadallal.

A por-temető harmat fátyolét most teregeti fél világon át.

A hajnal éhes, csillagot eszik; mert sokat koplalt ősztől tavaszig, most új étvággyal csillagokat olt, fogy szájában az éj s a ‘-,i’ old.

Mozdul a táj, mint rezzenő lány-mell, az álmos rögről madárfütty száll fel, a fölébredt ég költi a földet, harmat-gyöngyökön napsugár zörget.

Koppon az út, rossz szekeret terel, s a csapásra rálóg a végtelen.

Megvirradt a reggel és a dolog: a rossz szekér is munkát nyikorog.

Mindent ez fon át dús aranyszállal: dalt, ha kurta létünk fölött szárnyal, hétköznapok érdes vas-szövetét, s a jövőt is munka hajtja feléd,

a szekér is ezért fordul amott, kerekén — hallgasd csak! — új dallamok s vele zendüt az ébredő vidék, érte szór vörös fényt a reggeli

Meggyes László rajza.