Szolnok Megyei Néplap, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-03 / 80. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. április 3. Köszönet és elismerés a legjobbaknak c Kitüntetések A SZOVJET EMBER SZEMÉVEL kapta meg és tizennégy üzem, vállalat, termelőszövetkezet elismerő díszoklevéllel büsz­kélkedhet. Megyénk valamennyi üze­mében, vállalatánál, termelő- szövetkezetében ünnepelnek, s fogadalmat tesznek arra, hogy további munkasikerek- kel érdemesek maradnak e zászlókra, kitüntetésekre. A dolgozók ezrei részesülnek a gazdaságosan, eredményesen végzett munka alapján a vál­lalati többletnyereségből, je­lentős összegű jutalmak kifi­zetésével is elismerést nyer ?. szocialista módon végzett munka. Harcba hívjuk a megye üezemcinek. vállalatainak, s mezőgazdasági üzemeink dol­gozóit, a termelőszövetkeze­tek tagjait, hogy érjenek el újabb sikereket ez évben is a munkában, a szocializmus építésében. Szárnyaljuk túl életünk valamennyi terüle­tén az előző esztendő ered­ményeit. lépjünk mind na­gyobbat előre a termelékeny­ség emelésében, a gazdaságos termelésben, a mezőgazdasá­gi termelés gyorsütemű fej­lesztésében. Ez a feltétele annak, hogy megvalósítsuk az életszínvonal tervezett mértékű emelését, minden vo­natkozásban megteremtsük további, gyorsabb előrehala­dásunk biztos alapjait. Az új sikerek eléréséhez erőt, egészséget kívánunk a megye dolgozóinak. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok Megyei Végrehajtó Bizottsága Gere Mihály, a szolnoki járá­si pártbizottság munkatársa, Bakó Kálmán, a kisújszállási városi pártbizottság munka­társa, Mészáros István szol­noki pártnyugdíjas. „Munka Érdemérem’’ ki­tüntetésben részesültek: Ger­gely István, a jászberényi já­rási pártbizottság munkatár­sa és Földes Béla, a kunhe­gyes! járási pártbizottság munkatársa. Mi történt a Déiafrikai Unióban? A szocialista építőmunka újabb, nagyszerű sikereinek jegyében ünnepeljük hazánk (elszabadulásának 15. évfor­dulóját. A Magyar Szocialista Munkáspárt Megyei Végre­hajtó Bizottsága elismerését cs köszönetét fejezi ki az ipar és közlekedés, a keres­kedelem. az állami gazdasá­gok és gépállomások dolgo­zóinak, termelőszövetkezeti tagoknak példás munkássá­gukért, amellyel e sikerek el­érése érdekében tevékeny­kedtek. A Magyar Szocialista Munkáspárt Megyei Végre­hajtó Bizottsága megállapít­ja, hogy pártunk Központi Bizottságának múlt évi felhí­vása megyeszerte visszhang­ra talált. Az üzemek, válla­latok dolgozói következetesen és kitartóan dolgoztak, két­szeresre teljesítve felajánlá­saikat, s csak az iparban 132,7 millió forint értéket termeltek terven felül. A munka dícséretét, elis­merését. becsületét hirdeti, hogy a Tiszaszentimrei Álla­mi Gazdaság kiérdemelte a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának kongresszusi versenyzászla­ját. A Papírgyár, az Alföldi Kőolajfúrási Üzem, a Tisza­szentimrei Állami Gazda­ság dolgozói elnyerték a Mi­nisztertanács és a SZOT El­nöksége vörös vándorzászla- ját. Húsz üzem, vállalat, gaz­daság a kitüntető rlüzern cí­met érdemelte ki. A Megyei Pártbizottság, a Megyei Ta­nács, a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa jutalomzászla­ját hét üzem, vállalat, tsz Hazánk felszabadulásának 15. évfordulója alkalmából több elvtárs kormánykitünte­tésben részesült. „Szocialista Munkáért Ér­demérem’’ kitüntetést kap­tak: Vad András, a turkevei városi pártbizottság titkára, Tóth István, a jászapáti járá­si pártbizottság munkatársa, Vámos Sándor, a megyei pártbizottság munkatársa, Bo­csa Ferenc, a jászberényi vá­rosi pártbizottság titkára, Azokban a napokban, ami­kor Szolnok felszabadulásá­nak 15 éves évfordulóját ün­nepelte, jártam a városban és környékén. Felelevenedtek bennem a régi emlékek, ami­kor először ismerkedtem a ..Jászkunsággal.” Ez még a háború éveiben történt, ami­kor egységünk — melyben őrmesterként szolgáltam — nehéz harcokat vívott a Tisza balpartján. Nem akarok arról beszélni, mit érez az ember, amikor hosszú idő után ismét elke­rül arra a vidékre, ahol va­lamikor harcolt. Ez szavak nélkül is érthető. Inkább azt szeretném elmondani, mi­lyennek láttam Szolnok me­gyét, amikor másodszor jár­tam ott. A szolnoki föld és népe megváltozott. Ismeretes, hogy ha az ember állandóan szülő­városában vagy falujában él, észre sem veszi azokat a vál­tozásokat. melyek szeme lát­tára fokozatosan végbemen­nek. Megszokottá válik — és nem is lehet másként. Ám a kívülállónak annál inkább szemébe tűnnek ezek a vál- fozások. Amikor másodjára 'őotem Szolnok megye föld­ire velem is így történt. — Sár azt nem lehet mondani, hogy én teljesen „kívülálló” ember lennék. Az elmúlt ti­zenöt évet a magyar nyelv, 7. magyar irodalom és művé­szet tanulmányozásának szenteltem. Könyveket, fo- 1vóiratokat, újságokat olvas­tam — és mint bármelyik szovjet ember — tudtam, hogy Magyarországon forra­dalmi változások történtek. Mégis amikor mindezt saját szememmel láthattam, kelle­mesen meglepődtem. Oly sok élményt szereztem, hogy azokat egy korlátozott terjedelmű újságcikkben csak az útinapló lakonikus rövidségével lehet elmonda­ni. íme: Utazom a vonaton a szovjet-magyar határtól Szol­nok felé. Állok az ablaknál. Püspökladánynál a mai ma­gyar táj jellegzetes képe vonja magára figyelmemet: a vágánytól jobbra, ameddig a szem ellát, határtalan szö­vetkezeti földek húzódnak, traktorok és kombájnok a központi majorok udvarán; balra az egyéni gazdák kes­keny földsávjai szántogató parasztemberekkel. Karcagon a sok egyforma, tornácos kis ház kellemes látványa fogadja az utazót. A pirosló cseréptetők tehetős tulajdonosokra vallanak. — Amott meg a faluszéli rét, rajta focizó gyerekek. Ez egyszerre olyan ismerősnek olyan kedvesnek tűnik. Hi­szen nálunk, a Szovjetunió­ban is minden városnak, fa­lunak van ilyen sporttelepe: a gyerekek mindenütt gye­rekek. A karcagi futballpá- lyáról még egy kép megma­radt emlékezetemben: köz­vetlen a kapu mellett béké­sen legelészett egy tehén, fis bár ez nem egészen a „sza­bályok szerint” történt, ne­Az elmúlt hét külpolitikai ese­ményeit elemezve feltétlenül meg kell még emlékeznünk a dél-afrikai helyzetről. Szörnyű vérengzés hire járta be a vilá­got, a Délafrikai Unióban, Shar- peville városában a faji gyűlö­lettől elvakult fehérek géppus- katüzet nyitottak a jogaikat bé­kés tüntetésen követelő nége­rekre. Sok-sok holott és sebe­sült maradt az út porában. Nincs még“ egy ország nap­jainkban. ahol a faji üldözés olyan határtalanul tombolna, — mint a Délafrikai Unióban. Az ország 15 millió lakosából csu­pán három millió a fehér, vagy­is alig húsz százalék. Ez a húsz százalék fehér telepes bitorolja a hatalmat, a legemberteleneb- bül elnyomva a színesbőrű la­kosságot. Minden gazdasági és politikai hatalom a fehérek ke­zében van, akik a négereket jó­formán emberszámba se veszik. Az ország legterméketlenebb vi­dékein létesített úgynevezet re­zervátumokba kényszerítettek már hétmillió négert és tovább folyik a deportálás. A rezervá­tumokba óriási a nyomor, hisz területileg ez még az ország ti­zenöt százalékát sem teszi ki. A városokban dolgozó négerek­nek elkülönített negyedük van. A szinesbőrű lakosságnak a fe­hérek parkjaiba, üzleteibe még a lábukat sem szabad beten- niök. Nem követelhetnek bér­emelést, nem sztrájkolhatnak, pedig a fehérek bérének csupán egy töredékét kapják a legne­hezebb munkáért is. Az elmúlt kém valahogy mégis nagyon megtetszett ez a kép. Úgy le­het azért, mert az elmúlt há­borúban oly sokat szenvedett magyar föld békéjét szimbo­lizálta. A vonat rohan Kisújszállás felé. Utitársam egy magyar mérnök — Vasvári Imre. — Nemrég végzett Moszkvában a vegyipari egyetemen. Most tért vissza Magyarországra. A kerekek monoton zakato­lására elszundított. Én nem tudok aludni, de nem is aka­rok: minden látnivaló érde­kel. A csúcsos süvegű pász­tor, aki két tehenet legeltet az árokparton, s közben — úgy látszik — újságot olvas; a gondosan megművelt föl­dek — még a villany póznák mellett sem hagytak bevetet­len földet, minden talp­alatnyinak teremnie kell; a transzportőrök, amelyek a cukorrépát rakják vagonok­ba: az útmenti akácok, amik nálunk csak bokrok, de itt magas fákká növekednek.., A vonat megállás nélkül ha­lad át Kisújszálláson. Ez a város is emlékezetes szá­momra még 1944-ből. Nehéz harcokat vívtunk itt a hátor­szágba áttört német fasiszta eevségekkel. És végül Szolnok, az or­szág egyik fontos vasúti cso­mópontja. Zajló forgalom az állomáson. Vonatok érkeznek — indulnak. Forr az élet. — Gépkocsink végighalad a né­pes,. napsütötte főutcán. — Mindenekelőtt a folyó part­ján fekvő Tisza Cipőgyárba hetekben az új személyazonos­sági igazolványok kibocsátásá­val költözködési és munkaválla­lási joguktól akarták megfosz­tani őket. A néger lakosság ez ellen szervezett békés tüntetést, amelyet a faji gyűlölet megszál­lottjai hallatlan provokációra használtak fel. Kihirdették a la­kosság körében, hogy a főváros­ba fontos személyiség érkezik, aki a rendőrség épülete előtt beszédet intéz a néphez. A mit sem sejtő négerek összesereglet- tek, a rendőrség pedig váratla­nul, figyelmeztetés nélkül go­lyózáport zúdított a meglepődött és fegyvertelen tömegre. Az egész világ közvéleménye óriási felháborodással fogadta a dél-afrikai mészárlás híreit és számos kiváló politikus is fel­emelte tiltakozó szavát e gaztett ellen. Több országban elhatároz­ták, hogy bojkottálják a Délaf­rikai Unió árucikkeit és tilta­kozó tüntetéseket tartottak. A Biztonsági Tanács napirendjére tűzte a délafrikai helyzet meg­vitatását. Bár vannak olyan .re­akciós körök, amelyek a Délaf- rikai Unió terrort alkalmazó kormányával értenek egyet, minden jel arra mutat, hogy ez a kormány előbb utóbb elszige­telődik. Átmenetileg talán foly­tathatja még megtorló hadjára­tát a szabadságukat követelő négerek ellen, de kétségtelen, hogy ma, amikor Afrika népei egymás után aratják győzelmei­ket, a faji üldözés napjai a fe­kete földrészen is meg vannak számlálva. indultam, ahol 1944 őszén az előretolt szovjet egységekkel kierőszakoltuk az átkelést. — Ismerősnek tűnt, de mégis újarcú volt a táj. Például az olajfúró tornyok. Egész pon­tosan tudom, akkoriban még nem voltak itt. Aztán Rákó- cziújfalu — városias villahá­zaival — úgy emlékszem, szintén nem állt még akkor. Csodálkozva kérdezgetem a feketeszemű, velem egykorú útitársamat. Győri Tibort, az MSZBT megyei titkárát. — Csendes büszkeséggel, moso­lyogva mondja: — Igen, nemrégen kezdtük a kőolajfeltárást, és Rákóczi- újfalu szintén a felszabadulás óta épült. Azelőtt itt puszta­ság volt, most az egész falu termelőszövetkezetben van. Megértem ezt a büszkesé­get: helyében én is ugyanígy éreznék. Sőt, így is büszke vagyok, hiszen minden test­véri ország sikere — közös siker, ügy gondolom, hogy a magyar emberek szintén büszkeséget éreznek, amikor a szovjet szputnyikok ered­ményeiről olvasnak. Alig ismerek rá a Tisza Ci­pőgyárra. Egész város nőtt ki itt a földből, két-három emeletes házakkal, széles ut­cákkal, üzemorvosi rendelő­vel, technikummal és iskolá­val. A háztetőkön televíziós antennák: amott, a klub új épülete előtt a szovjet hősök emlékműve. Itt alusszák örök álmukat barátaim, ezredtársaim. Le­hajtott fővel adózunk emlé­küknek. Az 6 áldozatuk nél­kül ma nem zajongana itt köröskörül a vidám gyerek­sereg. A martfűi iskola egyik osztályával és Kása Irén tanítónővel lementünk r Tisza partjára. Tizenöt évvel ezelőtt harcoltunk a Párizs után... Párizs, a „fény városa” sokszor volt már a világpo­litikai érdeklődés homlokte­rében, a világ vezető hatal­mainak képviselői sokszor cserélték ki nézeteiket a franciák fővárosában. Ezek az értekezletek, találkozók csaknem minden esetben dön­tő hatásúak voltak a népek és országok további életére. Nem újság tehát, hogy a vi­lág közvéleményének fi­gyelme Párizsra terelődi*, de mégis, talán sohasem vol­tak a párizsi találkozások olyan jelentősek, mint nap- ! iáinkban. Miért van ez így? Mert a párizsi találkozások ma valóban az egész világ sorsára kihatnak, annak kö- . vetkezményei éppen úgy érezhetőek lesznek Európa or­szágaiban, mint a távoli Ja­pán szigeteken, Dél-Ameri- ka forrongó mezőin, vagy a gyarmati sors alól felszaba­duló Afrika születő új álla­maiban. Mivel jellemezhetjük leg­inkább ma a világpolitikai helyzetet? Miben bízhatnak a népek Párizs után... és Párizs előtt? Vagyis milyen eredményeket hozott a Hrus- : csov—De Gaulle találkozó, a ..félcsúcsértekezlet” és milyen kilátások vannak az általános megegyezésre a május .köze­pén Párizsban összeülő leg- magasabbszintű tanácskozá­sokon? Ezek a kérdések fog­lalkoztatják ma leginkább a világ közvéleményét. A világpolitikai helyzet az elmúlt másfél évtizedben ta­lán még sohasem volt any- nyira bonyolult, mint napja­inkban és mindezek ellenére, a megegyezés lehetősége még sohasem volt annyira közel, mint éppen most. Az ellent­mondás csak látszólagos. Az idő megért arra, hogy az emberiség „rendezze végre közös dolgait” és a Szovjet­unió növekvő ereje, követke- .zetes békepolitikája, a bé­kés együttélés lenini koncep­ciója lehetőséget ad arra, hogy valamennyi fennálló vitás kérdést a legszélesebb néprétegek érdekeinek meg­felelően, tárgyalások utján a béke és barátság gondolata jegyében oldják meg. En­nek a gondolatnak igazsá­gát bizonyítja Hruscsov pá­rizsi látogatása is, amelynek eredményeképpen a fennálló vitás kérdések ellenére is megállapíthatjuk, hogy a hitleristákkal. Vajon meg­emlékeznek-e az iskolai tör­ténelemórákon azokról, akik életüket áldozták a magyar nép szabadságáért és boldog­ságáért? E kérdésre Szolnokon, a II. Rákóczi Ferenc úti iskolában kaptam feleletet. Megismer­kedtem a magyar úttörők fi­gyelemreméltó mozgalmá­val, a környék történeti em­lékeit kutató forradalmi nyomolvasókkal. A mozgalom vezetője Rimóczi József. — Maga köré gyűjtötte ezeket a lelkes, hazafias gondolkodású gyerekeket a kommunizmus jövendő építőit. Amikor Moszkvába érkeztem, sok le­velet kaptam tőlük. Ezekből a levelekből kicsendül Íróik­nak büszke hazaszeretete, és a hazájuk felszabadításáért harcoló szovjet emberek iránt érzett hálája és elisme­rése. Megragadom az alkal­mat, hogy ezúton is átadhas­sam üdvözletemet Rimóczi elvtársnak és úttörőinek: Harangozó Bélának, Horváth Györgynek, Juhász Évának, Losonczi Jánosnak, Rontó Katalinnak, Szalma Piroská­nak és a magyar-szovjet ba­rátság valamennyi hű harco­sának. Sokat tudnék még mesélni második szolnoki látogatá­somról: arról, hogyan ismer­kedtem meg a Papírgyár munkásaival: a színházról, ahol több ismerős színésszel találkoztam és a kiváló szol­noki emberekről. De ezt már legközelebb mondom el. Ugy- lehet akkor, amikor ismét Szolnokon járok. Szolnok megye lakóinak szívélyes üd­vözletemet küldöm április 4. a magyar és szovjet nép kö­zös ünnepe alkalmából. Moszkva. I960, márc. 31. Alexandr Gerskovics Párizs elölt... francia—szovjet kapcsolatok fejlesztésében sokat ígérő előrehaladás történt. Annál is inkább nagyjelentőségű mindez, mert ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy a béké­hez vezető út Európában a Szovjetunió és Franciaország szövetségén és barátságán át vezet. Erre a szövetségre és barátságra pedig minden le­hetőség adva van, akkor is ha még sok a megoldandó probléma- Ennek a barátság­nak a múltban mélyen gyö­kerező hagyományai vannak, a jelenben pedig mind a szovjet népnek, mind pedig a franciáknak elsőrendű ér­deke. De ezen továbbmenően érdeke ez Európa többi né­pének is, hiszen, ha az eu­rópai kontinens két vezető hatalma összefog a béke ér­dekében, akkor sokkal köny- nyebb megakadályozni egyes militarista körök kalandor­terveit. Különös súllyal esik itt lat­ba a német kérdés. A fran­cia néptömegek Hruscsov iránti rokonszenv nyilvánítá­sa azt bizonyítja, hogy Fran­ciaország népének túlnyomó többsége a Szovjetunióhoz hasonlóan ítéli meg Nyugat- Németország szerepét, ugyan­akkor tagadhatatlan, hogy De Gaulle rokonszenvez az európai biztonságot fenyege­tő bonni kormánnyal. Termé­szetesen nem várható látvá­nyos vagy gyors változás eb­ben a kérdésben. Egy azon­ban bizonyos, hogy a tanács­kozásokon mélyrehatóan meg­vitatták ezeket a problémá kát és ezek a viták erjesz- tően hatnak majd a jövendő francia külpolitikára, hiszen a francia politikusoknak is látniok kell, amit a francia nép világosan lát: a Szovjet­unió nem akar éket verni Franciaország és nyugati szö­vetségesei közé, a Szovjet­unió barátkozni kiván Fran­ciaországgal és annak bará­taival is, hiszen az általános megegyezés egyik fontos fel­tétele a népek közötti barát­ság és az országok közötti köl­csönös bizalom. Ehhez viszont az szükséges, hogy minden szinten elszigeteljék a re- vansvágyó militaristákat, a béke ellenségeit. Mi tehát Hruscsov francia- országi látogatásának a mér­lege? Korai lenne még pon­tos képet adni mindarról, ami az elmúlt héten Francia- országban történt, egy azon­ban kétségkívül megállapít­ható: Franciaország népe szi­liébe fogadta Hruscsovot és benne olyan államférfit lát, aki meg tudja mutatni a ki­vezető utat a jelenlegi bonyo­lult helyzetből és akinek kül­politikai elképzelései talál­koznak a legszélesebb töme­gek vágyaival, álmaival. A reakció minden mester­kedése és egyes francia kö­rök leplezetlen aknamunkája ellenére is bátran megállapít­hatjuk, hogy a Hruscsov—De Gaulle találkozó, Hruscsov franciaországi látogatása a világbéke szempontjából hasznos és fontos esemény volt. A két fél tisztázta ál­láspontját a legfontosabb nemzetközi kérdésekben és ez lehetőséget ad arra, hogy a májusban az ugyancsak Pá­rizsban összeülő csúcstalálko­zón a békés együttélés felté­teleinek megfelelően újabb előrehaladás történjen. Párizs után tehát bizako­dással tekinthetünk Párizs felé és ezt a bizakodást meg­erősíti az ugyancsak nagy fi­gyelemmel kísért „genfi vi­ta” is. A Nemzetek Palotájá­ban a leszerelés kérdéseit vi­tatják meg és ebben a vitá­ban a Szovjetunió játssza a legpozitívebb szerepet. A vi­lág népei rokonszenwel fi­gyelik a Szovjetunió küzdel­mét a hidegháború, az eszte­len fegyverkezés szószólói el­len. Cato Manor afrikai faluból hatezer bennszülött tüntetni indul Durban-be. A rendőrség páncélkocsikkal tartóztat­ta fel a tömeget. V

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom