Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-17 / 65. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÍPLAf 1960. március 17. Tudósítóink jelentik a megyei labdarúgó bajnokságból Mint már korábban is közöltük, a megyei labdarúgó bajnokság március 13-i fordulójában akadt egy-két meglepő eredmény. így például a mezőtúri helyi rangadón a Honvéd veresége a MAFC-tól, valamint a Jászberényi Lehel pontvesztése Jászárokszálláson. A többi mérkőzéseken általában a papírforma szerint várható eredmények születtek. Mezőtúri MAFC—Mezőtúri Honvéd 3:0 (0:0) Mezőtúr, 1400 néző. — vezette: Hamar. MAFC: Kerékgyártó — Szűcs, Törk I., Vetes — Kolbusz, Török H. - Gombás H., Nagy II., esete, Tóth, Nagy I. Honved: Kollár — Lábár, Kudee, Somogy- vári — Gáspár, Diós! — Bendes, Kovács, Sándor, Galicza, Scher- lan. Nagyszámú közönség előtt került sor a két csapat találkozójára. A választásnál a Honvédnek kedvezett a szerencse. Erős hátszél segítségével némi mezőnyfölényt harcoltak ki. A Játék igen színvonalas és változatos volt. A 10. percben feljött a MAFC is és Csete erős lövését szépen hárította Kollár. A másik oldalon Galicza lövése jelentett veszélyt a MAFC kapujára. Tetszett a közönségnek a játék. Gyors akciók váltották egymást. Különösen a MAFC csatárok játéka volt tetszetős. A 20. percben Nagy I. szépen futott el a balszélen. Beadását Gombás kapura lőtte, Kollár kifutott kapujából, de Somogyvári a gólvonalról rúgta ki a labdát. Váltakozó támadásokkal és mezőnyjátékkal ért véget az első félidő. A második félidő eredményesebb játékot hozott. A 7. percben Gombás labdáját Nagy n. fordulásból alig lőtte kapu mellé. A Honvéd csak szórványos támadásokat vezetett. — Az 55. percben MAFC támadás végén Nagy n. beadását Csete fordulásból élesen a léc alá vágta, 1:0. A Honvéd nem adta fel a küzdelmet. Mintegy tíz percig nagy nyomás alatt tartották a MAFC kapuját. Ebben az időben több szöglet jelezte fölényüket. A jól Játszó MAFC védelem azonban biztosan hárította támadásaikat. Négy perccel a befejezés előtt szabadrúgáshoz jutott a MAFC. Veres állt a labdának és biztosan lőtt a hálóba, 2:0. A 44. percben Nagy II. ugrott ki. Néhány csel után a befutó Csete elé játszott, aki biztosan lőtt a hálóba, 2:0. A rangadó mérkőzés jó játékot és sportszerű küzdelmet hozott. Jók: Török I., Veres, Török n., Csete, — illetve: Kudee, Diósi, Serbán. A Játékvezetői hármas hibátlanul látta el feladatát. Szathmári József .1 iszárokszállás—Jászberényi Lehel 2:1 (1:1) Jászárokszállás, 1000 néző. Vezette: Sándor. — Jászárokszállás: André - Racskó n. Sipeki, Győző - Kóczián, Füleki - Kalla, Illés, Bagi, Czagány I., Czagány II. Jászberényi Lehel: Zaják - Fehér, Pancsics, Fortuna — Jó- zsa, Kiss — Szigeti, Fekete L, Fi- czek. Fekete II., Fülöp H. Kedvező időben nagyszámú szurkológárda jelenlétében került sor a mérkőzésre. A hazaiak enyhe széllel szemben kezdték a játékot. A Lehel védelem azonban hárította a baloldali támadást. Nyomban a Lehel veszélyeztetett. Már az első percben látni lehetett, hogy mindkét csapat komolyan veszi a játékot. A vendégek támadtak valamivel többet az első negyedórában, mégis a hazaiaknak sikerült először gólt elémiök. A 12. percben szögletet harcoltak ki Bagl lövésszerű beadását Kalla fejjel a hálóba küldte, 1:0. A gól után még Kallónak volt sokat Ígérő elfutása, de elvétette a labdát. A 31. percben Lehel támadásnál Szigeti villámgyorsan futott el a jobbszélen. Sipeki a 16-osnál beérte és elsodorta. A Játékvezető ll-est ítélt. A büntetőt Szigeti értékesítette, 1:1. A második félidő első percében hazai támadás alakult ki. Kalla vezette fel a labdát. A vendégvédelem igen durván szerelte, úgy hogy Kallónak el kellett hagynia Acs, állványozó, kőműves, építőipari gépkezelő, épületlakatos és három villanyhegesztő szakmunkást keres felvételre a 44. sz. Állami Építőipari Vállalat. — Cím: Budapest, V. kér. Kossuth Lajos tér 13—15. Szállást, étkezést biztosítunk. a játékteret. Ettől kezdve a hazaiak végig tíz emberrel játszottak. A Lehel magához ragadta a kezdeményezést és a második félidőben lényegesen többet támadtak. A hazai védelem azonban önfeláldozóan védekezett. A helyi csatárok csak szórványosan veszélyeztettek. A 62. percben szabadrúgáshoz Jutottak a hazaiak. A büntetőt Bagi rúgta és 22 méterről hatalmas lövése védhetetlenüi vágódott a kapu Jobb felső sarkába, 2:1. A hátralévő időben lelkes védekezéssel sikerült a hazaiaknak tartani az eredményt. Jók; a haziak közvetlen védelme: Kóczián, Kalla, illetve: Fekete és Pancsics. — méla — Kunhegyes! MEDOSZ—Kun- szentmárton 1:0 (0:0) Kunszentmárton, ■«200 néző, vezette: Lesén. Kunhegyes: Kiss — Szabó II., Buda, Lipták - Kiss H., Szabó I. — Takács, Szőke, Pénzes, Horgos!, Kovács. Kunszentmárton: Szabó - Mészáros, Hegedűs, Pál — Priskin, Pintér — Harangozó, Imrei, Papp, Bo- zsik, Vitentz. Az első féUdőben a széltől támogatott hazai csapat játszott fölényben* Ezt igazolta az Is, hogy ebben a játékidőben hat szögletet éltek el. A játék alacsony színvonalú volt. A kunhegyeslek szórványos támadásai csak a 16-osig jutottak el. A helyi csatárok a fölény ellenére is ritkán vállalkoztak lövésre. A 32. percben Kiss egy lövést hátrahajolva szerzett meg. ügy nézett ki, hogy a labdát a hálóból húzta vissza. Sokan gólt vitattak. Az eset felrázta a hazaiakat és nagy irammal támadtak. Két perc múlva egy jobboldali magas beadás Kiss kapus elé esett és a kapust átugorva az ellen- kező sarokba hullott. A befutó Papp már be sem érkezett avatkozni. Legnagyobb meglepetésre a játékvezető kirúgást Ítélt. A két vitás esemény nem szegte a hazaiak kedvét. Ezután még nagyobb lelkesedéssel küzdöttek. Kiss, Vitentz és Harangozó elől mentett nehezen. Ezután Papp Imreit szöktette, de a kunhegyesi kapus ismét mentett. A vendégek részéről Takács elfutása érdemel még említést. A második félidő mindkét részről tervszerűtlen mezőnyjátékkal telt el. A vendégek bal- szárnyának játékosai látták, hogy büntetlenül lehet szabálytalankodni, mivel a túl kényelmes Játékvezető inkább a hangosabb nézőket figyelte, mint a játékot. A 35. percben egy veszélytelennek látszó vendégtámadásnál a hazai kapu előtt álló Mészáros lábáról lecsúszott a labda és lassan az üres kapuba hullott, (öngól) 1:0. Az egyenlítésért folyó küzdelemben volt még némi érdekesség, de Harangozó, Papp, Imrei elfutásait Kiss hárította. Jók: Szőke (a mezőny legjobbja), Kiss, Budai, illetve: Imrei, Hegedűs.- - Lázi * Csütörtöki sportműsor LABDARÚGÁS Edzőmérkőzések: a Szolnoki Kinizsi labdarúgó csapata ma délután 15.30 h-kor a szolnoki Vegyiművek együttese ellen játszik edzőmérkőzést. A két szolnoki csapat találkozójára a cukorgyári sporttelepen kerül sor. Mezőtúron a városi sporttelepen 16 órai kezdettel rendezik meg a helybeli MAFC és a Gyomai SK labdarugóinak barátságos találkozóját. •niiHiimmiiiiiiiimiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiHHiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii) A SZOLNOK MEG1U filmszínházuk műsora MÁRCIUS 17-20-IG. Abádszalök 17-18 A cirkusz lánya — Kn. 19—20 A Blum-ügy - 14. Matlnéműsor: 20. A fejedelem bajnoka Cibakháza 18-20 Emberi sors — 10. M: 20. Angyallal a hegyekben Fegyvernek 18-20 Kölyök - Kn. Matlnéműsor: 20. Don yuijote Jánoshida 17—18 Szombattól hétfőig — 10. 19-20 Odüsszeusz — 10. ' Matinéműsor: 20. Túristas zerelem Jászalsószentgyörgy 17—18 A dzsungel könyve — Kn. 19-20 Szombattól hétfőig — 10. Matiné: 20. Nehéz kesztyűk Jászapáti 17—20 Két fiú, egy kislány — Kn. Mat.: 20. Első örömök Jászárokszállás 18—20 Nyomorultak I. — 10. M:20. Útban a karaván Jászberény Lehel 17-20 Virrad ... — Kn. Matiné: 20. Cimborák Jászberény Déryné 17—20 Oké Néró - 14 Jászdózsa 17—18 Odüsszeusz — 10. 19—21 A dzsungel könyve — Kn. Matiné: 20. Holt tárna titka Jászfény szaru 18-20 Kenyér, szerelem, fantázia — 14. 18 Miska kalandjai — Kn. (ifj.). Matiné: 20. Két kapitány Jászjákóhalma 18—20 Rendkívüli történet IL — 10. Matiné: 20. Nehéz kesztyűk Jászkisér 18—20 Katonaszív — Kn. Matinéműsor: 20. A kisdobos Jászladány 18-20 Vörös tinta - 14. 18-1* Gombaházikó - ifjúsági). Matiné: 20. Mese a 12 találatról. Kenderes 18—20 Sabella nagymama — 10. Matinéműsor: 20 Rákóczi hadnagya Kisújszállás 18-20 Csillagok - Kn. M: 20. Vves Montand énekel Kunhegyes 17-20 Megfelelő emb er - 10. M: 20. Ernst Thälmann II. Kunmadaras 18—20 Egy kislány keresi az édesapját — 10. Matiné: Azon az éjszakán Kunszentmárton 17—20 A hetedik kereszt — 14. Matlnéműsor: 20. Kék vércsék erdejében Mezőtúr Dózsa 17—20 Számíthatsz rám - Kn. Matiné: Ha a világon mindenki Ilyen volna Mezőtúr Szabadság 17—23 Horgász a pácban — Kn. Öcsöd 18-20 Gyalog a mennyországba - 14. 18—19 Zója - Kn. (ifj.) Matiné: 20. Nehéz anya nélkül ftákóczifalva 18-20 Mi ketten egyedül-10. M: 20. Ördögi találmány Szolnok Vörös Csillag 17—20 57-es riport — 10 Szolnok Tisza 17—23 Kálvária — 10. Matiné: 20. Miska kalandjai Tiszaföldvár 18—20 Merénylet — 14. 18—19 A világűr titkai — (ifj.) Matiné: 20. Nehéz kesztyűk Tiszafüred 17—20 Szegény gazdagok — 10. Matiné: 20. Mexikói Tiszakürt 18—20 Pár lépés a határ — Kn. Matinéműsor: 20. Zója Törökszentmlklós 17—20 Az utolsó visszatérés — 14. Matiné: 20. Vihar Itália felett Túrkeve 17—20 Váratlan vendég — 14. Mat.: 20. Utazás a világ körül UJszász 18—20 Egy dal száll a világ körül — 10. Matlnéműsor: 20. Gombaházikó Karcag 17-20 12 dühös ember - 10. Matinéműsor: 20. Dollárpapa 10=10 éven alul nem ajánlott! 14=14 éven alul nem ajánlott! 18=Csak 18 éven felülieknek! Kn.=Korhatár nélkül) Jászberényi Vasas II.—Tisza- főldvár 2:1 (1:0) Martfű, 500 néző, vezette: Csősz. Jászberényi Vasas II.: Csikós - Benedek, Hella, Dányi — Udvarias, Fenyvesi, Márkus, Végh, Buchár, Schmied, Móczó. Tföld- vár: Tóth — Lakatos, T. Kovács, Szellndl — Bállá, Sági — Eszterő, Bíró n„ Szatmári, Kávási, Ku- peczky. Az igen jó összeállításban pályára lépő Vasas II. az első féUdőben az erős szél támogatásával fölényt harcolt ki. A lelkesen küzdő tlszaföldvári együttes azonban ellensúlyozni tudta a Vasas II. nagyobb tudását. A 12. percben Márkus szögletrúgása a szél segítségével Tóth kapujának Jobb felső sarkában kötött ki, 1:0. Továbbra is a Vasas irányította a játékot, a tiszaföldvá- ri védelem azonban jól állt a lábán. A hazaiak csak szórványos lefutásokkal kísérleteztek. A második félidőben megváltozót a játék képe. A tiszaföld- váriak nagy erővel támadtak. - Húsz percig teljesen beszorították eUenfelüket. A Vasas védelme azonban kitűnően rombolt. A 48. percben Kávási mintegy 20 méterről nagy lövést küldött kapura. Csikós csak kiütni tudta a labdát, Szathmári lövésébe azonban beleléptek a herényiek és a labda szögletre pattant. A 70. percben villámgyors Vasas támadás alakult ki, amit a tisza- földvári védők csak szabálytalanul tudtak hárítani a 16-oson belül. A ll-est Schmied éles lapos lövéssel küldte a bal sarokba, 2:0. A gól után tovább támadtak a tlszaföldváriak és a 72. percben a Vasas védők hibájából a kaputól mintegy 10 méterről Szathmári félmagas lövése a bal kapufa mellett vágódott a hálóba, 2:1. A mérkőzés hátralévő részében is a tlszaföldváriak támadtak, de az eredmény már nem változott. A Vasas n. kultúráltabb játékával megérdemelte az egygólos győzelmet. A Vasas II. legiobbja Márkus volt. Rajta kívül Buchár. Végh és Dányi volt jó. A tlszaföldváriak minden játékosa nagy odaadással küzdött. A játékvezetői hármas kielégítően működött. Jászberényi Vasas ifl-Tföldvar ifi 3:0. Verbók Attila Nagy Attila nyerte az ifi kardversenyt Az újvárosi iskola tornatermében került sor a Szolnok megyei Vívó Szövetség ifi kard és ifi férfi tőrvívó versenyére. A tőrön 28, a kardon_18 induló volt. A Budapesti Vörös Meteor 12, a Budapesti Vasas 7, a BVSC 6, a Budapesti Vörös Csillag Traktor 3, a Békéscsabai VTSK 4, a DEAC 1, a HMTE 1, a Szolnoki MÁV 11 vívóval képviseltette magát A fővárosi indulók száma kellemes és örvendetes meglepetés. Az előmérkőzésektől kezdve nagy volt a vetélkedés, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy több csoportban holtverseny után dőlt el a továbbjutás. A döntőben a klubtársak körmérkőzése után még csak fokozódott a vetélkedés, s nagy volt a harc minden találatért. A kard döntő kellemes meglepetést hozott a szolnokiaknak. Nagy Attila veretlenül nyerte a döntőt, s megnyugtató formában versenyzett végig. Igen jók lerohanó támadásai és elővá- gásai. A mellét kell jobban védenie, s nem szabad kifordulni. Gyorsasága jól érvényesült. Munkácsi néhány szép győzelem mellett néhány meggondolatlan vereséget szenvedett. Első szándékú támadásai jók, s a feltartó szúrásai is. A második szándékot is ügyesen alkalmazza, de könnyen esik egyoldalúságba. így veszítette el egyik csörtéjét 0:3-ra 5:4-re Végeredmérxyben 4 győzelemmel az ötödik helyen végzett. Tőrbe: Berta Pál került döntőbe, s 3 győzelemmel a hetedik helyen végzett. A hosszabb kihagyás után második versenyén nem keltett csalódást ugyan, de sokkal többre képes, ha rendesen edz. Végeredmény Ifi tőr (28 induló). 1. Nagy (Szolnok) 8 gy, 2. Turbék (Vörös Meteor) 7 gy, 3. Horváth (Vasas) 5 gy, 4. Szabó (Vörös Meteor) 4 gy, 10 kt, 5. Munkácsi (Szolnok) 4 gy, 15 kt, 6. Hammang (Vörös Meteor) 3 gy, 7. Zala (Vörös Meteor) 2 gy, 2 kt. 8. Miklós (Vasas) 2 gy, 7 kt, 9. Magas (Vörös Meteor) X gy. Ifi tőr (28 induló). 1. Poroszlay (Vörös Meteor) 8 gy, 2. Tamás (Vörös Csillag) 6 gy, 9 kt, 3. Szoliár (Vörös Csillag) 6 gy, 10 kt, 4. Schumann (Vasas) 4 gy, 8 kt, 5. Gruber (Vörös Meteor) 4 gy, 12 kt. 6. Naszály (Vörös Meteor) 3 gy, 4 kt, 7. Berta (Szolnok) 3 gy, 9 kt. 8. Holló (BVSC) 2 gy, 9. Hamvas (Békéscsaba VTSK) 0 gy. A megyei tanács felhívása Száz nőből álló hegymászó expedíció A női Himalája expedícióban életét yesztett Claude Kogan emlékére Fulvie Cam- piotti olasz újságíró elhatározta, hogy száz nőből álló hegymászó csoportot szervez. Campiotti mint egyetlen férfi vezeti a száztagú női hegymászó csoportot Európa legmagasabb csúcsára, a 4559 méteres Monte Rosa tetejére. A hegymászó expedíció valószínűleg júliusban indul útnak. A gabonafutrinka lárvája (a csócsároló) előfordulása és kártétele a kalászosok után való vetése miatt idén fokozott mértékben fennél Felhívunk mindenkit, hogy őszi vetéseit figyelje és amennyire ritkulását és a jellegzetes összecsócsárolt le- vélzetet észreveszi, azonnal végezze el a védekezést. Védekezni kát. holdanként 40—50 kilogramm HCH por kiszói úsával lehet. Az elmúlt évektől eltérően az ingyenes szer juttatása és a tsz-eknél a Növényvédő Állomás által végzett ingyenes védekezés megszűnt. Idén mindenki maga köteles a védekezést elvégezni, vagy ha Növényvédő Állomással végezteti, úgy maga tartozik a port beszerezni és a Növényvédő Állomás munkadíját megfizetni. Az irtást május 1-ig mindenütt be kell fejezni. Megyei Tanács VB Mezőgazdasági Osztály. ("apróhirdetés ek) VENDÉGLÁTÓ üzletvezető helyettesi beosztásba keresünk megfelelő gyakorlattal rendelkező munkaerőt. Cím a kiadóhivatalban. ^ _______ VI LLANYSZERELŐ, víz, fűtésszerelő, szobafestő, burkoló, tetőfedő és szigetelő szakmunkásokat Szolnok megyei munkáinkra azonnal alkalmazunk. Jelentkezés: EM. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat 4. ez. főépítésvezetősége, Szolnok, Vöröshadsereg u. */a szám. A SZOLNOKI Kertészeti Vállalat egy hajtót (kocsis) és férfi segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés a vállalat Vöröscsillag úti telepén reggel 7-9-ig. BUDAPESTI kétszoba összkomfortos, gázvezetékes lakásomat elcserélném szolnoki, — központban fekvő, - ugyanilyen' lakásért. Cím a kiadóhivatalban. EICSERELNENK kettő darab szolnoki szoba-konyhás modern első emeleti lakásainkat egy kétszoba összkomfortosért, Szolnok központjában. Cím a kiadóhivatalban. UJ, kisipari modem kombinált szoba bútor eladó. Szolnok, Jókai út 2. HÁROMFÁZISÚ 3-4 HP villany- motorok és áramfejlesztő dinamók eladók (állami gazdaságoknak és termelőszövetkezeteknek). Cím: Szolnok megyei Moziüzemi Vállalat, Szolnok, Irodaház. BEKÖLTÖZHETŐ egyszobás családi ház 180 n-öl telekkel eladó. Szolnok, Vihar utca 4. Járműjavító mögött. SZOLNOK központjában beköltözhető kétszoba komfortos családi ház eladó. Hubai u. 15. (Benke). 125-ös Csepel motorkerékpár, teleszkópos, Jó karban eladó. Tiszaföldvár, O. Nagy Béla utca 60. szám. A KOTELEKI Községi Tanács Mozaik és Cementáru üzemében mozaiklapok korlátlanul, míg cserép készítmények megrendelésre nagyüzemi áron kaphatók. - Megrendelésre helyhez szállí- tunk. Végrehajtó Bizottság. UJ 350-es JAWA, oldalkoesival, vagy külön is eladó.. Horváth, Törökszentmlklós, Kosjftith u. 246. .iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinm NAGYSZABÁSÚ DIVATBEMUTATÓT rendez a Kisújszállási Földművesszövetkezet március 20-án délután 4 órai kezdettel a kultúrotthonban a Lipcsében, Brüsszelben részt vett manekenek fellépésével. — Jegyek az fmsz boltjaiban kaphatók ftlIIIIIIIIIIIIHIIIIItflIIIICIIIIIIIIIIIIIIHIflllKllllIft Dánia legfiatalabb koncertmestere A dánok joggal büszkék a 17 éves Elise Andersen hegedűművésznőre, aki ifjú kora ellenére máris első hegedűse a koppenhágai Amatőr Szimfonikusok zenekarának és a dán rádió ifjúsági zenekarának. Tanárai igen sokra tartják az ifjú hegedű- művésznő tehetségeit, aki néhány héttel ezelőtt Becsbe utazott, hogy ott továbbképezze magát. — SZIGLIGETI Színház mai műsora: ' este 7 órakor Cigány- prímás, — Jánoshidán: Menyasz- szonytánc. !// éa régi termelőszövetkezetek figyelmébe! Biliárdasztalok javítását szakszerűen vállaljuk. Reszelővágó részlegünk használt reszelök újravágását szakszerűen végzi. Kovács és bognár részlegünk mindennemű javítási munkát vállal. Köteles részlegünk megrendelésre bármilyen kötélárut készít. BÉKÉSI JÁRMŰGYÁRTÓ ktsz Békés, Szarvasi út 14. Telefon: 58. ELVESZETT Kocsoros környékén az országúton egy zsák, benne fajgalambok. A megtaláló jutalom ellenében adja be: Szolnok, Hunyadi u. 30 1 szám alá. VIZSGÁZOTT szakácsnő többéves bizonyítvánnyal elhelyezkedne. „Megbízható"- jeligére a Szolnoki Hirdetőbe. VIZSGÁZOTT Zetor vezető elhelyezkedne. Lakás szükséges. - Jászberény. Lázár Frigyes út 3. A SZOLNOK megyei Tüdőbeteggyógyintézet pályázatot hirdet egy E 229 „asszisztens magasabb képesítéssel" állásra. Az asszisztens az Intézet szíwizsgá- Ló és légzésműködést vizsgáló laboratóriumában fog dolgozni. Az állásra csak azok pályázzanak, akiknek asszisztensi képesítésükön kívül ápolónői, illetve műtősnői képesítésük is vám Pályázatokat a hirdetés megjelenésétől számított 8 napon belül a Tüdőbeteggyógyintézet igazgatóságához kell benyújtani. GYAKORLATTAL rendelkező vasbetonszerelőt felveszünk azonnali belépésre. Építőipari Szövetkezet, Tiszaföldvár. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem elhunyta alkalmából részvétükkel fájdalmunkat enyhítették, — ezúton mondunk köszönetét.. Nagy Lajos és családja, Szolnok Ne feledkeiien el a tavasa jöveteléről. MÁR MOST SZEREZZE BE a legújabb divatú újdonságokat: ruha cipő felöltő selymek szövetek nagy választékban a KARCAGI FÖLDMCVESSZÖVETKEZET áruházában és szakboltjaiban. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága es a Megyei ranacs lapja MB felelős szerkesztő: Lazányi Józsetne Szerkesztőség: Szolnok. Tisza Antal u. 2. L em. Telefon: 20-63. »3—20. 20—00 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, rszt. •. Telefon: 20-M Megjelenik hétfő kivételével mindennap. A lapot előfizetésben es árusításban a Szolnok megyei postahivatalok es fiókposták ter- lesztlk. A lap előfizetési dliai egy nőre IL— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és Kézbesítőnél. Szolnoki Nyom ia Vállalat 1960. március 16. - 1001 Felelős nyomdavezetői Mészáros Bán do* ■■ötpaaöMM