Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-17 / 65. szám
\ 1960. március 17. 3ZOLNOK MEGYEI NtPLAr A A hetedik elnök Az életet sokszor hasonlítjuk iskolához. Valóban, mint ahogy az iskolában a tanulóknak számot kell adni tudásukról, úgy az élet is napról—napra vizsgáztatja az embereket, csak sokkal szigorúbban, mint bármelyik iskola. Az életben nem lehet puskázni, súgni, itt tudni kell. Különösen áll ez a vezető emberekre. Számukra az élet iskolája ezernyi kereszt- kérdést, nehéz feladatot ad, s ha elvétik, ha képességük nem elégséges, elbuknak. S itt nincs osztályismétlés. Ha valaki egyszer az élet egy területén elbukott, ugyanott nem kezdheti újra. * Vágó Mihálynak, a szajoJi Előre Tsz elnökének is nap, mint nap vizsgáznia kell. Szervezőkészségből, hozzáértésből és emberségből egyaránt. Nehéz tantárgyak ezek, az élet, a vezető ember életének vizsgafeladatai. Ráadásul a terület is nehéz, ahol dolgoznia, élnie, irányítani kell. „Nehezek” az emberek is, akiknek múlt év októberében vezetője lett. — Ez A TSZ NEM SZANATÓRIUM — jegyezték meg a megyei vezetők, amikor idejött. Tíz év alatt ő a hetedik tsz elnök Szájólban. — Miért — kérdeztük tőle; — miért? — kérdeztük a tsz vezetőségének tagjaitól. — Hát annyi gyenge, hozzá nem értő embert Választottak itt elnöknek? A válaszok részben kritikát, részben önkritikát tartalmaztak. — Gyenge ember is volt az elnökök között, meg a tagság is... Szóval nehéz terep ez — veszik elő ezt a közismert katonai kifejezést. — Az első elnök — és mondják a nevét — igyekvő rendes ember volt, de aztán rákapott az italra. Le kellett váltani. A másodikról kiderült, nem odavaló ember, a harmadik maga kérte leváltását, negyedik az ellenforradalom után ment el — így sorolják tnindet. Ki egy évig, ki másfélévig, de olyan is volt, aki csak pár hónapig maradt Aztán jött helyette más, mert hisz elnök nélkül nem lehet a szövetkezet. — De nemcsak az elnökökben volt hiba, hanem bennünk, a tagságban is — mondja ki őszintén az egyik brigádvezető. — A tagságunk egy része még ma is „kétlaki’’. Nemcsak a földből él. Vagy vasutas, vagy iparos, iparban dolgozó ember, akiknek emellett volt pár hold földjük is. Ezzel a néhány holddal többnyire, az asszony, feleség lépett be, s a férj továbbra is máshol dolgozik. Vagy, ha a férj lépett be, akkor a feleségét, családját küldte el máshová dolgozni. Innen ered az, hogy a tagságnak körülbelül A HETVEN SZÁZALÉKA ASSZONY, vagy idős ember, akikre nehezebb munkát nem lehet bízni, ráadásul vagy jöttek dolgozni, vagy sem. — Dora Mihály feleségével, Túrái József szintén feleségestül a tehenészetben dolgozik, lányuk meg a növénytermesztésben. Szőke Antalnak is a tsz-ben van a felesége, özv. Török László- né, Kozma Károly, Lajkó Mátyás — sorolják a neveket, de csak tizenkettőig jutnak el. — No még lehet kettő, három, aki nem jut eszünkbe, de tizenöt családnál nincs több. Ez a másik, hiba. — No és van még egy. Az, hogy itt mindenki nagyon ért a gazdálkodáshoz, de a maga módján — veszi át a szót Vágó elvtárs. Ez talán onnan ered, hogy a vezetés nem volt elég határozott és teret engedett különböző egyéni módszereknek. Bebizonyosodott ez most a vetés idején is. Egyik tsz-tagunk azt javasolta, vessük a borsót minden vetőgépcsővel, sűrű sortávolságra. „Terem az úgvis, ha akar” — mondták. S amikor kimondtuk, hogy már pedig a tsz-ben széles sortávval és ikersoro- san vetjük, hogy kapálni is lehessen —, talán még nem is tetszett. Pedig ez a helyesebb. S ígv van minden téren. A nagyüzem nagyüzemi módszereket követel, ami többnyire eltér a kisgazdaságban alkalmazott gyakorlattól. S ezek következetes végrehajtása az elnökön múlik. A száj öli Előre és Vörös Csepel Tsz most tavasz- szal egyesült. A hetedik tsz elnök, Vágó Mihály vállára most már HÁROMEZER ÖTSZÁZ HOLD GONDJA nehezedik. Amikor elgondolásairól, programjáról kérdeztük, először is a tagságot említi. — Minden a tagokon, az embereken múlik. Lehet valaki akármilyen jó elnök, — mit sem ér, ha a tagság nem akar előrehaladni, ha nem ért egyet a vezetőséggel, ha nem támogatja. — A vezetőséggel egyetértésben igyekszünk őszintén, bee sületesen, de határozottan megszervezni és irányítani az emberek közös munkáját. — patkós — , FÖLDMŰVESSZÁMVETÉS SZÖVETKEZETEINKNÉL SZOLNOK MEGYE földművesszövetkezeteiben az igazgatóságok ezekben a napokban számolnak be taggyűléseken, küldöttgyűléseken tavaly végzett munkájukról. Tájékoztatják a mindegy 110 ezer főt számoló tagságot az esztendő eredményeiről, elmondják azokat a hibákat, amelyek akadályozták a munka gördülékenységét. Ami az eredményt illeti; van miről beszámolni. Földművesszövetkezeteink komoly segítséget nyújtottak a mezőgazdaság szocialista átszervezését végzőknek, s nem maradtak le az új termelő- szövetkezetek gazdálkodásá- sának beindításából, s megszilárdításukat eredményező munkából sem. Mint társszövetkezet és a szövetkezeti gondolat hordozója sok helyen kezdeményezték tsz-ek 137 ktsz-tag hat és félmilliós termelés A Kunmadarasi Vegyesipari Ktsz-t az „örvendetes számok szövetkezetének’1 is nevezhetnénk. A ktsz 1957-ben 12 fővel alakult; a tagság létszáma ma már 137. Túlsúlyban javítószolgáltató tevékenységet végez 22 részleggel. A lakosság bizalma nem alaptalan a ktsz iránt, mélynek tagjai éves tervüket 109 százalékra teljesítették. Az elmúlt évben jelentősen növekedett az egy dolgozóra jutó termelési érték, azaz a termelékenység. Kevés hí j- ján 100 százalékos termelékenység emelkedésről beszélhetünk; mert míg 1958-ban 35 ezer forint termelési érték jutott egy dolgozóra, tavaly már 68 ezer forint. Helyesen jártak el a ktsz tagjai és vezetői, mikor szolgáltató és javító munkájuk mellett a termelőszövetkezetek erősítését tűzték fő célul. Közös gazdaságok megrendelésére — legnagyobb részt szarvasmarhaistállók építésével — kereken négymillió forint értékű munkát végeztek! A Vegyesipari Ktsz 1959- ben — sok egyéb mellett — tehergépkocsit, betonkeverőgépet vásárolt, garázst építtetett. Majdnem negyedmillió forintot költött hasznos beruházásokra; ezen belül tagjai számára mintegy 30 000 forint értékben vásárolt munka- és védőruhák A munka eredményességét elősegítette, hogy rendszeresen megtartották a negyedévi közgyűlést, emellett tizenegyszer tartottak termelési tanácskozást. Az igyekezet láttán a pártbizottság és községi tanács érthető megbecsüléssel fordult a ktsz felé, gyakori látogatással, okos tanáccsal segítette munkáját. Kevesebb elismerés illeti azonban a Magyar Nemzeti Bank kunhegyesi fiókját — mert annak késedelmeskedése folytán nem egy esetben következett be zökkenő a tsz- építkezéseken. £ SZŰCS SÁNDOR: yy Piros sipkám az utazó-leveljem — Emlékezés a bújdosó honvédekre — alakítását, a már megalakult szakcsoportok, alacsonyabbikká társulások átszervezését. Az építkezés nagy munkájából is megfelelő részt kértek: a földművesszövetkezetek tagjai 6.200 munkaórát dolgoztak az új termelőszövetkezetekben. Emellett hatvanhét agronómus, könyvető és más területen dolgozó szakember ment át a fiatal termelőszövetkezetekhez. Jelentős eredményeknek számítanak azok az erőfeszítések is, melyeket a falvak lakosságának művelődéséért, és szórakoztatásáért tettek. Négy és félmillió forintnál magasabb értékű könyvet juttatak a községekbe, mintegy 1 millió forint értékűvel többet, mint 1958-ban, Ez amellett, hogy a községek lakóinak megnövekedett művelődési igényét biztosítja, a propagandafejlődésről is számot ad A javuló munka növelte a földművesszövetkezetek vonzóerejét. Megyénkben újabb 5 ezer 190 új tag lépett be, 770 ezer forinttal növelték a szövetkezetek saját vagyonát. Éveken keresztül jogosan bírálták a vásárlók, a szövetkezetek kereskedelmi munkáját. A boltok hiányos áru- választéka, kultúráltsága s a kiszolgálás az esetek többségében indokoltan kapott bírálatot. Tavaly ezek a panaszok csökkentek s ez az ipar javító munkája mellett azzal is magyarázható, hogy a boltokban, a kereskedelmi üzemágakbanf dolgozók, ha nem is mindent, de sokat tettek a szakmai kérdések elsajátításáért. De betudható ez a hálózat bővítésének is. Földművesszövetkezeteink tavaly 8 vendéglőt, 6 új boltot, 7 felvásárló helyet és 5 ipari üzemet nyitottak, illetve helyeztek üzembe. A PANASZOK számának csökkenésében jelentős szerepet töltött be a szakosítás és a korszerűsítés. E tekintetben jól indultak a földművesszövetkezetek: 1959 év végéig 12 boltot szakosítottak s ugyanakkor 54 üzletet alakítottak át önkiszolgáló vagy önkiválasztó egységgé. Ezek mellett a hagyományos rendszerben árusító boltok sem maradtak el. Gépekkel, hűtő- szekrényekkel gazdagodtak, abból a 24 millió forintból, amit részben saját erőből, részben állami hitelből az üzlethálózat fejlesztésére, tatarozására fordítottak. Két éve még sok szó esett arról, hogy a takarékos gazdálkodás a földművesszövetkezetek egyik leggyengébb területe. S ez így is volt igaz. A megyei pártbizttság a takarékosság és a társadalmi tulajdon védelméről hozott határozata alapul szolgált e I yy munka megjavításához. S a javulás elsősorban abban jelentkezett, hogy a szakellenőrzés mellett a választott szervek is jobban kapcsolódtak be az ellenőrzésbe. Az alaposabb, körültekintőbb leltározások, a szúrópróba ellenőrzések meg is hozták az első eredményeket. A leltárhiányok 23 százalékkal, a nagyösszegű hiányok pedig 69 százalékkal csökkentek., S a javuló gazdálkodást biztosítja az is hogy az 1958-as három veszteséges szövetkezettel szemben tavaly már csak 1 szövetkezet zárt veszteséggel. A nyereségesek közé olyan szövetkezetek is felsorakoztak, mint Jánoshida, Nagyiván, Tiszaőrs, melyeknél pedig éveken át csak veszteségről beszélhettünk. Tekintélyesen növekedett a szövetkezetek saját vagyona is. Amellett, hogy több mint 3 millió forint vásárlási visszatérítést fizetnek tagjaiknak s mintegy 1,5 millió forinttal járultak hozzá a községfejlesztési alaphoz, a saját vagyon körülbelül 16 millió forinttal növekedett. AZ EDDIGIEKRŐL megállapíthatjuk: megyénk földművesszövetkezetei 1959-ben megerősödtek. Ezt a tényt a most folyó tag- és küldöttértekezletek résztvevői is megállapítják. — Azt azonban még korántsem lehet mondani, hogy ezzel már minden rendbejött, mert 1960-ban még nagyobb feladatokkal kell megbirkózniuk szövetkezeteinknek, mint tavaly. S ezt jól látják azok a tagok, akik a mostani értekezleten arról beszélnek, hogy még alaposabb, körültekintőbb tevékenység szükséges a további eredményekhez. Azon túl, hogy a tavaly megkezdett hálózatfejlesztési munkát az idén tovább kell folytatni sok, látszatra apró, de jelentős feladatot kell megoldani. Rendezni kell többek között megnyugtatóan a városok és községek zöldség és gyümölcs ellátását. S ebben még kevés az. hogy mintegy 6500 kh zöldségre kötöttek szerződést, mert a nagyobb része a feladatnak: gyorsan, időben friss árut biztosítani a vásárlóknak. — Számolni kell azzal a ténynyel is, hogy most már megszűnt ez a fogalom: városi és falusi áru. A falvak lakói már ugyanolyan árut akarnak vásárolni, mint a városiak. S ebből törvényszerűen következik a tennivaló: fokozottabb figyelmet fordítsunk a készletek kialakítására, a választék bővítésére. NÉHÁNY ez csak a föld- művesszövetkezeték idei feladatai közül. Az összes tennivalókat a helyi sajátosságokat is figyelembe véve, a küldött- és tagértekezletek határozzák meg. Teljesítésük azonban lényegesen köny- nyebb lesz, mint a korábbi években, mert a szövetkezetek tagsága most már nemcsak bírál, hanem gazdaként segít végrehajtani azt, amit a tagok, a választott szervek és a dolgozók közösen elhatároznak. Boda Mihály a MÉSZÖV főkönyvelője A PARTELET HÍREI Turkevén a tsz-ekben a munkaszervezetek kialakításával egyidőben rendezték a pártcsoportokat is. A brigádokba, munkacsoportokba arányosan elosztott párttagok újjáválasztották a bizalmiakat. Ezzel egyidejűleg a brigádok tagjaival megbeszélték az éves tervet, s azt, kire mi hárul annak végrehajtásából az év során. • Szelevényen a Kossuth Tsz- ben a pártszervezet javaslatára a szövetkezet fiataljai 10 kát. hold kukoricaföldet kapnak, amelyet társadalmi munkában müveinek meg. A föld jövedelméből ősszel televíziót vásárainak a fiataloknak, hogy a szorgalmas munka után jól szórakozhassanak. * Cibakházán a községi párt- szervezet gondoskodott arról, hogy az új tsz tagok időben felvegyék a munkát. Tanyázóesték alkalmával az aktívák s azok az új tagok, akik már dolgoznak a szövetkezetben, felkeresték a még várakozókat. A beszélgetésekre magukkal vitték szövetkezetük terveit. Ez alkalommal is megvitatták mit, hogy tudnának legokosabban megvalósítani. szer, annak idején, az ecse- zugi juhász-tanyára bevető- döt egy tizenötesztendős-for- ma gyerek. Mezítláb volt, egy szál tubugatyában, kurta ingben, bőre alatt kidomborodott minden bordája. Szánták szegény fiút. Elébb azért köröm közé fogták. „Hogy hívnak, hé?” Pistát mon- dott-é, vagy Jóskát!... „Hát' apádat?” Rávágta, hogy | „Kossuth Lajosnak!” „Hát a • másikat?” „Pólyában voltam 1 még, amikor már meghalt.” „Osztán eddig mi dolgos voltál?” „Doboltam — azt mondja — mikor átkeltünk a Tiszán!” Erre a szóra megemelte da- rutollas magas túri süvegét s ott volt alatta a piros honvéd sapka. A kis doboshoz a vén számadó szólt most már: „Na, gyerekem, látod-é ezt a derék kunyhót, meg ezt a karámot? Itt leszel te lakos, takarosán tartsd rendben ezeket, egyébre gondod ne legyen te- néked!” A szabadságharcot követő önkényuralom alatt pásztorok között, nádasok mélyén pákászok kunyhóiban, meg határbeli tanyákon találtak oltalmat a bujdosó honvédek. A pártjukat fogó öregek letagadták őket, az utánuk leselkedő zsandárokat félrevezették. Maguk között pedig, esti tüzek mellett beszélgetve, szőtték-fonták történeteiket, m ..Ive a feledéstől. Hátha én is hosszabbíthatnám kissé a hagyomány életét — azért írtam e sorokat. meg a karikásom! Mostantól fogvást az én bojtárom vagy. Osztán ez a mi dolgunk, kétfejű madár ezt sohase firtassa”. Arra a furcsa sasra célzót az öreg, amelyik a vasasok csákójára volt rézből kiverve, a császár címerére. Az ilyen történetek szülik-e a dalt vagy a dal szüli a legendákat? — ki tudhatná!... Cseppentő Mihály bácsi, karcagi volt öreg pásztorember, kilencvenhárom esztendős korában is eldúdolta még, miképpen az előtte élőktől hallotta, valaha, az apavári rétben: Piros sipkám az utazó-levelem, Kutya zsandár messze térj ki előlem, Mert hogyha az én utamat elállód, Itt a földön nem lesz megmaradásod! Mert bizony volt rá eset, hogy a bujdokló honvéd, az egymáshoz társul szegődött pár árva legény a nyomukba eredő zsandár ármádiát a nádas széléből puskahegyre . szedte. Hallottam, hogy a kunhegyest pásztorok a kunyhójukban rejtőzködő honvédeket úgy menekítették meg a zsandároktól, hogy a gulya ; közé bújtatták őket, azt meg terelték egészén a nádas szé- ■ léig. Ott aztán utat lelhettek maguknak, szegény fiúk. Azt meg az öreg Süveges : Mihálytól tudom, hogy egy- i Meggyesi János híres számadó volt a Kunságon a hajdani időkben. A mostani öregek tőle hallották gyerkőc korukban, hogy amikor még botjár volt s a karcagi határon, a Kecskeri nádasai közt tanyáztak, egyszer egy szálas barna fiatal állított oda a gulyához. Egy vérzett ócska szűr lógott a nyakóban. De ő maga olyan derék legény volt, aranyból se önthettek volna nála különbet! Köszönt illedelmesen. „No, mi szél sodort közzénk, nagyfiam?” — kérdezte a vén számadó. „Bojtárképpen szeretnék elszegődni, bátyámuram” — szólt a legény. „Osztánhát, szolgáltál-e már valakinél?” A fiú erre is válaszolt: „Szolgáltam” — azt mondja. „Kinek hívták vajon a gazdádat?” A legény kihúzta magát, mint a jegenye s úgy mondta: „Damjanich Jánosnak!” Felragyogott a vén számadó szeme. „Ismerős ez a név én előttem nagyon" — azt mondja. Majd tovább vallatta a fiút: „Osztán, tér éltél-e már jószágot? ” A fiú még el is mosolyodott kicsit: „Sértésnek ne vegye, de terelgettem én Szolnok alatt annyit, kegyelmed se többet életében.” Egy kis fekete lajbi feszült a mellén, azt lassan kigombolta és egy piros sapkát villantott ki alóla. „Nahát akkor rendben van minden, nagyfiam — szólt a vén számadó —, nesze a botom, Több mint egy évszázad választ már el bennünket az 1848-49-es szabadságharc eseményeitől. Mennyi minden történt e tengernyi idő alatt! De népünk nem felejt. Őrzi a dicső harcok emlékét. Ám különös hűséggel őrzi a vég keserveit is! Mintha tanulságul akarná reánk örökíteni: nagyon vigyázzunk kivívott szabadságunkra! Kivált ilyen időtájt, március derekán, hagyományőrző öregek felújítják a régi emlékeket, a valaha hallott regét. Történeteket beszélnek arról, hogy a világosi fegyverletétel után a zsandárok minképpen leselkedtek a hazatérő honvédek után, mint vadász a vadra, s akit elfoghattak, azt büntetésül besorozták az osztrák hadseregbe, vitték messzi tartományokba, tíz-tizenkét esztendős szolgálatra. Börtönnel ért fel a kaszárnyában töltött évtized; a vesszőfuttatás, a kikötés, a kurtavas, az egyes. A viruló legényt rokkanttá tette a hosszú komisz szolgálat, a kegyetlen reglama. Bizonyítja is a régi nóta, hogy menekültek előle: Kossuth katonája voltam, A véremet nem sajnáltam, De németet nem szolgálok, Inkább ma betyárnak állok! Sokan közülük bizony hosz- szú éveket töltöttek bujdo- sásban, a sárréti nádasok sűrűjében lappangva s hányód- va-vetődve a nagykunsági puszták végtelenségében.
