Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-13 / 62. szám

VILA fi PROLETÁRJAI SZOLNOK C i enlan A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XL évfolyam^ 62. szám. Ára 60 fillér I960, március 13. vasárnap. Az ötéves terv embere MEGYEI KÖLTŐK ALBUMA ítélet a Hegedűs-ügyben Gyornltata as EIhő Békekölcsön sorsolásáról Újabb és újabb erőket Kongresszusra készül a Hazafias Népfront. Május végén összeülnek a. népfront :egjobb munkásai, hogy a kö­zeljövő népfront-feladatait megjelöllek. Az ellenforradalom után ez a jelentős és történelmi múltra tekintő tömegmozgal­munk most már magára ta­lált. Az országos tanács 1937 októberi ülése, a bizottságok két évvel ezelőtti kiegészíté­se különösen jelentős feltétel volt ahhoz, hogy élénkebb, eredményesebb legyen a mozgalom. Megerősödve, fel­frissülve töltse be mai hiva­tását: az ország összes de­mokratikus, haladó erőinek a párt köré való tömörítését és a szocializmus építésében. Az utóbbi három évben ez a mozgalom a maga sajátos módszereivel, eszközeivel a párttal együtt harcolt, segí­tette a legnehezebb feladatok megoldását. Mindezt lehető­vé tette, hogy sikerült leküz- denie azt a sok helytelen né­zetet, ami a mozgalommal kapcsolatban keringett. Most már világos és köztudott do­log, hogy a népfront nem a pártonkívüliek valamiféle külön szervezete, hanem a párt erejével vezetett, a leg­különbözőbb rétegeket átfogó mozgalom. E mozgalom tekintélyét na­ponta növelik apróbb és na­gyobb kifejező események. Növelte 1958-ban a tanács­választás győzelmes lebonyo­lítása, a mezőgazdaság át­szervezésében tanúsított tö­rekvések, s tanúsítják a na­ponta adódó jelek. Mi köze­lebbről megyénk népfront­mozgalmát ismerjük. Legfő­képpen arról ítéljük meg, mint segít a mi legfontosabb dolgainkban, manapság a termelőszövetkezetek megszi­lárdításában. S ne fukarkod­junk az elismerő szóval: A népfront-aktívák voltak, akik segítették a Jászságban meg­szervezni az „egy süldőt”, az „egy pár tyúkot, a közös­be” mozgalmat. Közelebb hozták a falusi értelmiséget is a szövetkezeti tagokhoz, akik ezzel a segít­séggel megtanulták az addig rejtelmesnek hitt munkaegy­ség számítást. Sok helyen társadalmi munkát szerveztek, így segí­tették a nagyüzemi gazdál­kodás mielőbbi kialakulását. Jászszentandráson a három tsz-nek már átadták a 4 kilo­méternyi bekötőutat. Karca­gon, Besenyszögön építik, Jászapátiban a követ hord­ják. Kunmadarason és na­gyon sok más községben köz­ségfejlesztésre, szépítésre tár­sadalmi munkát kezdemé­nyeztek. Kunhegyesen a tisz­tasági mozgalmat honosítot­ták meg a népfrontosok. Ki ne látná, hogy mindez a lát­szólag apró munka milyen fontos kelléke annak a nagy országépítésnek, amin mun­kálkodunk. S ki ne ismerné fel benne a legdrágább érté­ket. Azt, hogy nem elsősor­ban a pénzért, - nem fizeté­sért, hanem kimondottan az ügy iránti tiszteletből, becsü­letből, odaadásból teszik mindezt. Át kellett ezeket tekinte­nünk, hogy láthassuk, milyen fontos eseménye, lesz a má­jus végén összeülő második kongresszus népfront-moz­galmunknak. S azért, hogy számot adjunk magunknak, mit segíthetünk az előkészü­letek során. A legnagyobb munka azonban a népfront­bizottságokra vár. A kong­resszus előkészületei során sem tehetik félre azokat az időszerű gondokat, amelyek­nek megoldását tőlük várjuk, amikkel hozzájuk fordulnak. Mindenek előtt a termelőszö­vetkezetek erősítését, a tava­szi kezdés segítését, a tervek időarányos teljesítését. Meg­győző módon bizonyítani mindenki előtt, hogy gazda­sági sikereink, további békés építésünk feltétele, alapja is. Országunk, megyénk ötéves , terve irányelveinek ismerte­tésétől a tapasztalatcserék szervezéséig rengeteg munka vár népfrontbizottságainkra. A kongresszusi előkészüle­teket megkezdték. A február 29-i megyei bizottsági ülést járási, városi és községi ta­nácskozások követik, amely e- j két e hónapban mindenhol 1 megtartanak. A jövő hónap második és május első felé­ben pedig az újjáválasztó- j sokra, később a megyei kül- I dött értekezletre kerül sor. ] Mindezt most is az a törek- vés jellemzi, hogy szüntele­nül újabb és újabb erőket J voníanak be. /' I Köszöntjük népfront moz- I galmunkat kongresszusi ké- ] szülődése kezdetén. Nagy munkájukhoz olyan esemé­nyek is biztatást adnak majd, mint hazánk felszabadulásá­nak másfél évtizedes évfor­dulója. Ez az évforduló igen közel esik falvaink szocialis­ta forradalmának győzelmé­hez, mely győzelemnek Haza­fias Népfront mozgalmunk is bátor szervezője. S éppen az eddigiek alapján számítunk további lelkes munkájukra. (BE.) Kilencven párizsi egyetemi tanár nyilatkozata Párizs (MTI). A Párizsi Tu­dományegyetem kilencven pro­fesszora nyilatkozatot juttatott el De Gaulle tábornokhoz. Az is­mert nevű tudósok a köztársa­ság elnökéhez intézett nyilatko- tukban megállapítják, hogy a francia atomrobbantás jelentős technológiai sikernek számít, — ugyanakkor azonban rámutat­nak, hogy a bomba elkészítése egy milliárd új frank beruházá­sát igényelte és több éven át le­kötötte a tudósokat, technikuso­kat. A kilencven párizsi egyetemi tanár annak a meggyőződésének ad hangot, hogy ha ilyen jelen­tős beruházást a tudományos kutatók képzésére és a tudomány új területein való kutatásokra- fordítottak volna, Franciaország gazdasági hatalma és tudomá­nyos potenciálja jelentős mér­tékben megnövekedett volna. — (MTI). FRANCIAORSZÁG VARJA HRUSCSOVOT (MTI) — A szovjet kor­mányfő franciaországi utazá­sa nemcsak a francia sajtó, a rádió és a televízió főtémá­ja, hanem a legkülönbözőbb társadalmi csoportokhoz tartozó politikai, filozófiai és vallási nézeteket valló fran­ciák gondolatait, vitáit és re­ményeit is áthatja — írja Ratiani, a Pravda párizsi kü- löntudósítója. A Monde című tekintélyes polgári lap közölte Petit tá­bornok „Mit várhatunk a lá­togatástól?” című ci. két. A tábornok, aki 1942-től 1945-ig a Szovjetunióban tartózkodó Francia Katonai Misszió ve­zetője volt, kifejti, hogy Franciaország a jobb, köl­csönös megértés, a gazdasági és a kulturális kapcsolatok elmélyülését várhatja a szov­jet kormányfő utazásától. „Végül pedig új reményeink támadhatnak a békére, ha vi­lágosan megmutatjuk, hogy ma nagyobb megértéssel és barátsággal viseltetünk Hruscsov úr és a szovjet nép iránt, mint bármikor, mert egyetértéssel, baráti együtt­működéssel és kölcsönös francia—szovjet megértéssel módszeresen egyengethetjük a világbéke útját, mielőbb kivívhatjuk saját biztonsá­gunkat és egész Európa biz­tonságát” — fejeződik be Pe­tit tábornok cikka * Az AFP francia ügynökség párizsi jelentése szerint Nyi- na Hruscsova asszony, Julia és Rada nevű leányai, vala­mint Jelena nevű unokája párizsi tartózkodásuk alatt a szovjet kormányfő program­jától eltérő, külön „női” programon vesznek részt. „A Szovjetunió első asszo­nya”, ahogyan Nyina Hrus- csovát nevezi a francia sajtó, megtekinti Párizs és a kör­nyék nevezetességeit, s ellá­togat több szociális intéz- ményba A háromnapos párizsi tar­tózkodás után a Hruscsov- család nő-tagjai a szovjet kormányfővel együtt vesznek részt franciaországi körúton. Adenauer amerikai utazása Elkészült az első optikai üveg a Karcagi Üveggyárban Karcag termelőszövetkezeti vároB határában lévő üveg­gyár sok hasznos kísérlettel segítette már a magyar üveg­ipar fejlődését. Szerény, de nagyfontosságú munkájuk hí­re nemcsak az országban ter­jedt eb hanem túljutott az ország határán is. Hosszas vizsgálódás és kí­sérletezés után itt készült el az üveggyuj tógyertya, ame­lyet a székesfehérvári Va­dásztölténygyárral kooperálva készítettek. Az újfajta, a mo­torosok munkáját nagyban megkönnyítő gyújtógyertyák teljesen igazolták a kivitele­zőket, amit as is bizonyít, hogy a Brüsszeli Világkiállí­táson ez a szabadalom el­nyerte a nagydíjat. Az üzem most újabb rend­kívül értékes gyártmánnyal kíYta fel spaaára a figyelmet. £■ Bonn (Reuter). Adenauer kancellár szombaton indult amerikai utazására. — Ked­den tanácskozik Eisenhower elnökkel, s még ugyanaz nap Herter külügyminiszterrel, valamint az amerikai külügy­minisztérium több más veze­tő munkatársával A tárgya­lásoknak nincs előre megha­tározott napirendje. Adenauerhez közelálló kö­rökben valószínűnek tartják, hogy a kancellár megbeszé­lésein fogja hangsúlyozni, hogy a Nyugatnak nem sza­bad hozzájárulni semmiféle „engedményhez” Nyugat- Berlint illetően, s a csúcsér­tekezlet legfontosabb kérdé­sének nem Berlinnek, hanem a leszerelésnek kell lennie. (MTI). Elre'ört a Fémnyomó és Lemezárugyár Megszűnt az egyes cikkek veszteséges termelése, ötmillió forint értékű árut gyártanak terven felül nyugati piacra A jászberényi Fémnyomó és Lemezáru gyárban most volt az éves mérleg revízió­ja, „hivatalosan” is tanúsítva a jó munkát. Olyan tények tanúskodnak erről, mint az éves terv 105.4 százalékos teljesítése, az előírt — 91 szá­zalékon felüli — költségszint 87.2 százalékra szorítása, számottevő többletnyereség, a termelékenységi terv 3.2 százalékos túlszárnyalása, — stb. Ezek alapján remélik az üzem dolgozói, hogy mint­egy 2 heti keresetnek meg­felelő nyereségrészesedést kapnak. Érdemes felfigyelni arra, mi tette lehetővé a gazdasá­gos termelést. Mindenekelőtt — mint máshol is alkalmaz­ható jó módszert — az újí- tómozgalom felkarolását kell említenünk. A dolgozók ésszerűsítési kedvének fejlesztésére, ja­vaslataik megvalósítása több mint 2 millió forint­tal növelte a vállalat nye­reségét. Az 1959-es erőfeszítések eredményeként ma már egyetlen gyártmány sem vesz­teséges az üzemben. Nagy- szó ez, hiszen egy évvel ez­előtt még XI cikkük — köz­tük az üzem két fő gyártmá­nya: a hűtőelem és a hűtő szekrény — veszteséges volt. Ebből is látható: a részmű­veletek alapos gonddal való tanulmányozása és javítása meghozza a várt eredményt. Sokat jelentett az is, hogy jobban ügyeltek a mi­nőségi munkára, s ennek eredményeként egy :v aiati 91-ről 93.8 százalékra emel­kedett gyártmányaik között az első osztályú termékek aránya. Magától érthető, — hogy a jobb árunak maga­sabb az ára. így jutottak újabb 1,2 millió forinthoz. Megvan tehát a minőségi munka tagadhatatlan hasz­na. A dolgozók egyéni érdeke is ezt követeli. S nemcsak a nyereségrészesedés miatt, hanem azért is, mert az Elkészült az első optikai üveg, amelynek megvalósítá­sáért már évek óta dolgoz­nak. Az optikai üvegek elő­állításához szükséges külön- j leges kemencék, felszerelések elektromos berendezések be­szerzését. illetve építését a múlt év második felében há­zilag kezdték meg. Ez év ele­jén pedig már áttértek a la­boratóriumi vizsgálatokra. Munkájuk komoly sikerrel j járt, mert az első SK 21-es optikai üvegfajta elkészült és átadták ellenőrzésre az Opti­kai Kutató Intézetnek. A gyár szakértőinek véleménye sze­rint a műszer- és híradástech­nikai iparban rendkívül fon tos optikai üvegfajta minder bizonnyal a kutatóintézetbe' is megállja helyét. A szak- vélemények egyeztetése után a nemrég épült új üveghutá­ban kezdik majd me« a so-J rogatcvártásét. <■ • ­l , P t ... üzemben számontartják és jutalmazzák a legjobbakat. A Sass szerszámkészítő brigád, a munkaverseny győztese például 10 ezer fo­rintot kapott. A most következő hónapok­ban a tavalyinál is szebb eredmények elérésére van ki­látás. A felszabadulás 15. év­fordulója tiszteletére megfo­gadták, hogy további hét ti­zed százalékos minőségjavu­lást érnek el. Május 31. ha­táridő helyett jóval előbb el­készítik egy új gyártmány prototípusát, S ami a vállalásuk '"vik legfontosabb pontja: nyu­gati exportra kerülő cik­kekből ötmillió forint ér­tékben túlteljesítik a ter­vet Az USA-ban szállítanak majd újtipusú, bakelitfülű alumíniumedényeket Az idén is nagy gondol fordítanak a takarékosságra Anyag- és rezsiköltségcsök­kentéssel, huiladékanyagfel használással, anyagnormaszi- gorúsággal és egyéb módon több mint egymillió forintot takarítanak meg. Legfonto­sabb feladatukról, a terme­lékenység fokozásáról sem feledkeztek meg: 12 százalék­kal fokozzák a termelékeny­séget az idén. wb MEGINDULTAK A TRAKTOROK Külföldi fiatalok a magyar egyetemeken Több mint harminc ország többszáz fiatalja tanul egye­temeinken, főiskoláinkon. — Nemcsak a szomszédos, bará­ti államok küldenek egyete­mi tanulmányokra hazánkba diákokat, hanem a világ tá­voli országai is. Magyaror­szágon tanul többek között az Egyesült Arab Köztársa­ságból húsz aspiráns, s esak- j nem kétszáz szakfőiskolai 1 hallgató. (MTIL A kongresszusi munkaver | senyben a Téglagyári Válla­lat igen szép eredményt ért el. Korábban már megírtuk, ’ hogy 1959-ben többmillió téglát gyártott terven felül, teljes termelési tervét 25 százalékkal túlteljesítette, a termelékenységet 1958-hoz képest 15 százalékkal növel- , te, gyártmányainak selejt­arányát csökkentette, a.be­rendezések kihasználását megjavította. Az elmúlt hetekben a dol­gozók azt latolgatták, hogy a vállalat milyen pénzügyi eredménnyel zárta az évet. Az éves mérlegbeszámoló számadatainak elemzése fe­leslegessé teszi a további ta­lálgatásokat. Tavaly 3 millió 80 ezer fo­rint terven felüli nyereséget értek el. E nyereség nagy há­nyadát a termékek önkölt­ségcsökkenése hozta. így pél­dául az égetett téglát ezer- darabonként 105 forinttal, a nyers téglát 50 forinttal állí­tották elő olcsóbban. Az ön­költségcsökkentésben a csé- pai téglagyár érte el a leg­jobb eredményt: az égetett téglát a tervezett 570 forint­tal szemben 432 forintért ál­lította elő. A gazdaságos termelést elősegítették az év folyamán beállított új gépek, valamint a nagymérvű anyagtakaré­kosság. A tervezett 30,1 szá­zalékos anyagköltséggel szemben az anyaghányad 26,6 százalék volt ténylegesen. . | A mérlegbeszámoló felül- , vizsgálatából kitűnt, hogy át­lagosan, vállalati szinten 24,3 napi fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést fizethet­lek — méghozzá néhány na- jpon belül. I ^ ~ B. S, ­A tanáé«! tégla gyárak dolgozni 24 napi fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést kapnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom