Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-12 / 61. szám

SZOLNOK MEGYEI NtFLAf 1960. március 12 Tanyázó esték a szőlőben — Hová mégy ? — Megyek a szőlőbe. Ha ezt a párbeszédet hall­ak Törökszentmiklóson, sen- Isem gondol arra. hogy bú- ele jtő nedűt termő szőlőbe megy a kérdezett, ahol prés­házakban paharazzák a „hegy levét”. A szőlő egy városrész. Va­lamikor tényleg termett itt •zőlő, de a nagy filoxerajárás dején kipusztidt és helyét la- 'zótelepülés foglalta el. Nád- edeles vályogházak szerény­kedtek elő a földből, itt-ott -seréptetős kis törpeházak is elütötték a fejüket. Ha vala­kinek a földhözragadt sze­génységét akarták kellőkép­ben érzékeltetni, azt mondták rá: „szőlőbeli”! Tavasztól őszig nehéz mun­kában, vagy munkát váró re­ménységben éltek. Az őszi esőzések beköszöntése után, amikor a földeken megszűnt a munka, s a reményt is fel kellett adni, kezdődött ennek a népnek igazi, kegyetlen éle­te. Naphosszat ülni korgó gyomorral a szalma fűtötte, vagy egyenesen hideg kemen­ce mellett, agyonolvasott ka­lendáriumot szorongatva, ré­gi babonákon ábrándozva. A j - röldes szobát a rongyos gye­rekek zsivaja, az elnyűtt asz- szony átkozódása, keserű si­rámai töltötték meg. Menekülni innen! Ez volt a vágya-az embernek. Fel­állt, vette fiz elnyűtt bekecsét, sapkáját és indult a „Bable­ves-körbe”: Ez volt a szegény- emberek körének gúnyneve. Ott legalább beszélgetni, meg vipázni lehetett, ha mást nem,, falevelet. Ez volt a kul­túra, ami a szegényembernek jutott. Az egykori Bableves-kör ma. a Petőfi Tsz központja, ahol egyre szépülő klubszoba áll a tagok rendelkezésére, kalendárium helvett értelmes és értelmet sugárzó szépiro­dalmi és szakmai könyveket olvasnak itt az egykori sze- oénvparasztók, meg a gyere- kzi'ik, Övékr a közeli -Hunyadi "révkor is, ahol televízió. könyvtár, állandó mozi talál­ható. Ki is használják ezt a szőlőbeliek alaposan. Igény­lik a művelődést és igényeik állandóan nőnek. Ezt az igényt vette észre a szőlő szép új iskolájának, a Hunyadi úti iskolának lelkes tantestülete. Három évvel ez­előtt indították el a tanyázó esteket. Minden héten egy­szer összegyűltek a tsz-tagok az iskolában, baráti beszélge­tésre, népszerű előadásra. Lassan társadalmi esemény- nyé nőttek ezek az estek. Szé­pen felöltöztek a tsz férfiai, asszonyai, és gyermekeiket kézenfogva, jöttek megbeszél­ni a nemzetközi helyzetet, a gyümölcstermesztést, vagy a hastífusz elleni védekezést. Ezután megtekintették az ilyenkor vetített ismeretter­jesztő Jcisfilmet. A téli tanyázóesteket er­re az évre befejezték a hé­ten. Ezt a befejezést kedves műsor tette emlékezetessé. Volt ezen az estén „krónikás- rigmus”, amely a tsz legszor­galmasabb tagjait köszöntöt­te, versek, kórusművek, ének­számok, valóságos irodalmi színpad. A műsor végén fel­állt egy komolyarcú paraszt­ember, B. Tóth Miklós tszr elnök, aki meghatottan kö­szönte meg a tantestület gyermekeket, felnőtteket ne­velő munkáját. Hát ilyen szépen sikerült az utolsó tanyázó este. Nem egy parasztember búcsúzott úgy a pedagógusoktól, „vi­szontlátásra összeír És a sző­lőbeliek visszaballagtak új bútoraik, könyveik, rádió- készülékeik mellé. Mert ma már jó dolog és büszkeség szőlőbelinek lenni. Tóth Gyula Törökszentmiklós. ___________r_____________ Csak nem 369000 békeiilcsön Kötvényre («bő mint 03 és félmillió toneloi sor$olnaK ti Az év első államkölcsön sorsolásait március 12-én és 13-án, szombaton és vasárnap Budapesten, a Pesti Barnabás utcai egyetemi színpadon bo­nyolítja le az Országos Taka­rékpénztár. Ezúttal az első, az ötödik és a hatodik béke­kölcsön 1960. első félévi hú­zását tartják. A kétnapos húzáson csak­nem 360 000 kötvényre több mint 83,5 millió forintot kap­nak vissza nyeremény és törlesztés formájában a béke- kölcsönkötvényék szerencsés tulajdonosai, A kisorsolt köt­vények beváltását március 16-án kezdik meg. (MTI) FURCSA REND Az újszászi állomáson a vámosgyörki személyvonat rendszerint a pályaudvari kijáró előtt áll. Ez sok bosz- szúságot okoz az utazóknak, mert a szerelvényt minden alkalommal meg kell kerül­ni. Javasoljuk, 30 méterrel tolják el a pályafenntartás épülete felé a tartózkodási helyet, akkor nem bosszan­kodunk, sőt megköszönjük az állomás segítségét. Arra is tehetnének a vasút helyi vezetői a tanáccsal kö­zösen hathatós intézkedést, hogy az állomás község fe­lőli részén az utat mentesít­sék a sártengertől. ... Ezt is megköszönnék az; utazók.-= Újszászi utazó dolgozók uiiiiiiiiiiimiiumiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiM KERESZTREJTVÉNY f 2 3 4 4 4 i 1 9 10 Ilii 11 SS SS 12 SS 13 8Si 14 14 14 :iä 17 Vb-i 1» ■■■■ H ■■■■ 20 SS 21 »H 22 3 24 üü 24 24 SS 27 29 SS 30 sík !8i 31 SS 32 ss mumm ■■■■ 33 SS — .1 3« ■ 34 37 SS 35 39 1 SS 41 42 SS 43 r Síi 44 44 25SS ssss 47 fül 44 :ü: 49 50 :::! ÓI szsi süs 52 ■ana S3­54 Sil EMBEREK ÉS KUTYÁK HARCA A minap a szolnoki Tégla­gyár teiöletén lévő boltban akartam vásárolni. Mikor az üzlet közelébe értem, három kutya nagy ugatással szágul­dott felém. Az egyik eb a nadrágom szárát akarta mindenáron fo­gai közé kaparintani. Egy­helyben álltam, se előre, se hátra. Szorult helyzetemben M.-né segített, aki gyakran keresztül esik a kutyaostro­mon. Akárhányszor jövünk a boltba, mindig meg kell küz­deni a kutyákkal. Többször 'mondtuk már a téglagyár vezetőjének, ho'v legalább nappal kössék meg az ebeket. Ezidáig azonban még semmiféle intézkedés nem történt. Cseh László Szolnok TÄVOLLAK0K KÉBEN ÉRDE­VIZSZINTES: X. 1871 március 18-án kiáltot­tak ki. 11. Bohr atomtudós ke­resztneve. 12. Ruhaanyag. 14. Névelővel: baráti állam; nép- • hadseregének napja március 16. ;8. Északi folyó. 20. Régi tirmér- ék, 21. Utolsó betűjét kettőzve: | estrész. 22. Enekhang. 23. Hely | ■ franciául fon. 25. Nem alva. 7. Irodai kapocs. 28. Sportfoga- !ás. 30. Egyes szám első személy - táviratban. 31. Ne kapj leve­st (H=U). 32. Világifjusági ta- Slkoző. 33. Torbággyal egyesült özség. 34. Helyeslés. 36. T. O. S. 8. vissza: a római naptár ki­napja. 40. Növény. 41. 1. Keleti név. 44. Kötő- Növény színes részein. ,a<; yzetben kettős betű). t®1 , !t cím. 48. Az erről t\. s íny 1945. március 15- letbe; folytatása függ. tva- ’za: gyöngy németül. strandja. 53. Alak. 24. folytatása. (Utol- res.) A7. 'szám süné'- • ^gd'ld része. 3. Becézett ™ ,,, Csongor és Tünde K rOe>' olóje. 5. Hivatásos - ~tdo7-’ .zn: lóbiztatás. 7. -uilf,-» ».yugntnémct harma­da politikus. 8. Daily ... lap. 9. M. M. A. 10. Tüzér nhangzói. 13. A vizsz. 55. folytatása. (ötödik négyzetben kettős betű). 15. L-lel nagy ké­mikus. 17. A szolnoki oaata hő­se. 19. .. .lógia: élettan. 22. Ta­lál. 24. Április négyig megyénk­ben. .. (Folytatása: vizsz. 55.) 26. A vizsz. 48. folytatása. 27. Afrikai állam. 29. O. I. N. 31. Leszármazottja. 35. B-s G-hang a skálában. 36. Zúzd. 37. Angol csillag. 39. Erdélyi folyó. 41. Nem szabad. 42. Sietős — Ber­linben. 45. Pest megyei község­be való. (Első négyzetben kettős betű). 46. Vissza: keleti kikötő. 48. Fővárosi Ingatlan Kezelő. 50. Vissza: eltulajdonít. 51. A vizsz. 40. mássalhangzói. 52. Állat. 54. M. O. Megfejtésül beküldendő: Víz­szintes 1., 46.; függőleges 17. és 24. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiillliiiiiiliiliiiiiMiiiiliiinir Szolnok megyei Néplap rejtvenyszelvénye 1960. március 12. Illllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll A március 5-1 keresztrejtvény helyes megfejtése: Rosa Luxem­burg, Nemzetközi nőnap, Har- minc mázsa kukoricát, Marx Károly, Negyvenöt. A helyes megfejtők közül könyvet kapnak: Balázs Márton Cserkeszöllő gyors fejlő­désnek indult az utóbbi évek­ben. Ez helyes is. Mi, cser- keszöllősiek erőnkhöz mérten támogatjuk az előrehaladást. Annak is örülünk, hogy köz­ségünk új orvosi rendelőt kap, lakással. A terv szerint a fürdő közelében épül fel és nem is tennénk más ja­vaslatot, ha a község nem volna olyan nagy ki terjedésű, így jobb volna, ha a község központjába kerülne az or­vosi rendelő, mert hamar meg tudnák közelíteni a má­sik részen lakók is. Az új rész, ahol a fürdő és tanácsháza áll, még évek múlva fog kiépülni. Addig a betegek nagyrészének több­kilométerről kellene az or­voshoz járni. Ha javaslatunk elfogadhatatlan, akkor kér­jük, hogy legalább hetenként egyszer a régi helyen rendel­jen az orvos. Pinezés Pál Cserkeszöllő LELKETLEN BÜROKRÁ­CIA, FELÜLETES MUNKA Kotrógéppel dolgozom Al­másfüzitőn, a Vasútépítő Vállalatnál. A lakásom és családom Tiszaroffon van. 85 százalékos munkásjeggyel utazom haza időnként. Ez nagy kedvezményt jelent szá­momra. Mégis panaszom van rá. A karácsonyt családommal együtt töltöttem Tiszaroffon. Az ünnepek után visszautazá­som előtt megvásároltam a szükséges nyomtatványt az abádszalóki állomáson és ki­töltöttem, majd a tanáccsal is igazoltattam. A vállalat is igazolta a munkaviszonyt. Most már az állomás szente­sítése volt csupán hátra. Ka­rácsony után visszautaztam munkahelyemre és az igazol­ványt a fiamtól küldtem az állomásra, hogy újév után küldjék el munkahelyemre. A fiam oda-vissza 34 kilo­métert kerékpározott, de az igazolványt mégsem hitelesí­tették, mert a személyazo­nossági igazolványom nálam volt. Hiába mondta a fiam, hogy a tanács megnézte, hi­szen annak alapján vezette be a számát. Vasárnap ismét kikerült az igazolvány az állomásra, de a vasutas hajthatatlan volt. Jöjjön holnap 8 óra után. Ne­kem ekkor már dolgoznom kellett volna, Kénytelen vol­tam itthonmaradni és a jel­zett „ - időre kikerékpározni Abaaszaiókra, immár V har­madszor a 34 kilométert. Végre elkészült. Csak nem jól. Mikor hazaindultam, az állomáson ä jegyváltásnál fi­gyelmeztettek, hogy a válto­zó munkahelyet igazoló beté­tet az abádszalóki állomás nem bélyegezte le. A pénztáros jóhiszeműleg kiadta a jegyet és mikor megérkeztem Abádszalókra. kértem, nyomják rá a bé­lyegzőt. Az én vasutasom is­mét azt mondta: Jöjjön hol­nap reggel 8 óra után. Bánhegyesi József Almásfüzitő MAsCiil* 12 Szombat Cernely A Nap kél: 6,04 h-kor, nyugszik: 17,45 h-kor. A Hold kél: 16,58 h-kor, nyugszik: 5,31 h-kor. Idő járásjelentés Várható időjárás: ia hőmér­séklet kissé emelkedik. Fel­hőátvonulások. Néhány he­lyen, elsősorban délnyugaton kevés eső. Mérsékelt délke­leti-déli szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet: 4—9 fok között. — MÁRCIUS 2S-IG tart az Alföldi Állami Áruház „Mé­teráru parádéja”. Selyem, pa­mut és gyapjúszövet, méter­áru különlegességek között válogathatnak a vásárlók. — A KÖZELI HETEKBEN mintegy húsz helyen, kisgyű- lésekeii, artkétokon ismerte­tik megyénkben a harminc­mázsás kukoricatermesztési mozgalom eredményeit a ter­melőszövetkezetek és a Ha­zafias Népfront bizottságai. — TÖBB MINT 550 EZER forintot fordítanak idén Ti- szakürt község fejlesztésére. Egyebek között 1 ezer 300 négyzetméter új járdát ké­szítenek, 50 ezer forintból korszerűsítik az orvosi ren­delőt, bővítik a községi óvo­dát és napközi otthont. — A MÉSZÖV ÉS A VÍZ­ÜGYI IGAZGATÓSÁG ren­dezésében értekezletet tarta­nak március 18-án Szolno­kon, az SZMT székházában a vízgazdálkodási társulatok elnökei, főkönyvelői és tech­nikusai, valamint a földmű­vesszövetkezetek elnökei és főkönyvelői. Az ankéton a vízgazdálkodási társulatok alapszabályáról és műszaki problémákról esik majd szó — MA DÉLELŐTT búcsúz­tatják Kunhegyesen a' járási művelődési házban az 1909- ben született tartalékos had­köteleseket. A nyilvántartás­ból való törlés kedves ünnep­ség keretében történik. A LOTTÓHÚZÁS nyerőszámai A lottó 11. játékhetében 4,222,745 szelvény érkezett a Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóságra. Ennek megfelelő­en egy nyeróosztályra 1,583.529 forint nyeremény jut. A karcagi sorsoláson a következő számokat húzták ki: 8, 13, 37, 73, 75. — KEZDŐDIK A HAJÓ­ZÁSI ÉVAD a Tiszán. A MA­HART szolnoki hajóállomása közli, hogy a Szolnok—Tisza- bura közötti szemílyhajó já­ratot március 15-ével megin­dítja. Első járat Tiszaburá- ról. 15-én, kedden reggel in­dul, a tavalyi menetrend sze­rint. — A BOLTHÁLÓZAT FEJ­LESZTÉSÉHEZ és az építke­zésekhez több mint 250 ezer forinttal járulnak hozzá — részjegyből és társadalmi munkából — a kunhegyest járásban a földművesszövet­kezeti tagok. — TABLÓ-BÁL a Mlllen- neumban. A szolnoki Keres­kedő Iskola II. és III. osztá­lyos növendékei 19-én rende­zik hagyományos tabló-bál­jukat a Millenneum összes helyiségeiben. — AZ IFJÚSÁGI AKADÉ­MIA hetedik előadásában „1848 márciusa” címmel Kő- hidi László tanár, középisko­lai KISZ-titkár tart előadást március 15-én a TIT Költői Anna út 10. szám alatti he­lyiségében. — MOST ÖSSZEGEZTÉK a mezőgazdasági könyvhónap eredményét a szolnoki 458. számú Könyvesboltban. 14 ezer 500 forintot forgalmazott egy hónap alatt mezőgazda- sági könyvekből az említett könyvesbolt. Minden motoros tudja, bogy a motorkerékpárra az egyesített tűz- és balesetbiztosítás évi díja 30,- forint Ez a biztosítás a rendszám­nélküli kismotorokra is meg­köthető (Berva, Panni, stb). Éppen ezért gondolnia kell saját személyére és jármű­vére is, mert erre a kötelező szavatossági biztosítás nem terjed ki. Részletes felvilágosítást az Állami Biztosító körzetfelügyelői és járási fiókjai adnak Szolnok, Hídvégi Julia Kenderes, Bekecs Julia Tiszaszentimre. ( (A könyvet postán küldjük el.) Az a 13-as ... Jó kereseti lehetőséget nyújtó bognárt képesítése nem serkentette munkára Zsótér Józsefet. Eddigi „pá­lyafutása” során tizenkét­szer büntették meg csalásért, sikkasztásért, lopásért, köz- veszélyes munkakerülésért. Legutóbb az állomáson egy félig-meddig ittas, várakozó utastól egy többszáz forintot érő bőröndöt emelt el. A szolnoki járásbíróság Varga Mária-tanácsa Zsótér Józsefre a tizenharmadik büntetést is kimérte. A vád­lottat jogerősen egy évi és egy hónapi végrehajtható börtönbüntetésre ítélte. Az udvarlás is pénzbe kerül Farkas Károly munkaköny­vé oly tarka már a rövidnél rövidebb munkaviszonyoktól tanúskodó bejegyzésektől, — mint tavasszal a himes rét. Ebből is látni való, hogy mindenhez fülik a foga, csu­pán a rendes munkához nem. Legutóbb — ugyan­csak rövid ideig — a TITÁSZ alkalmazásában állott. Egy munkatársnőjének kerékpár­ját azért lopta el, hogy le­gyen miből Tiszaföldvárra utazni — udvarolni. Farkas csak a gép kereke­it értékesítette; a vázat — a felfedezéstől érzett félelmé­ben — elhajította. A rendőr­ség ennek ellenére igen ha­mar leleplezte. A szolnoki járásbíróság dr. Hajnal Mihály-tanácsa lopás bűntettében találta bű­nösnek Farkas Károlyt és ezért 600 forint pénzbünte­tésre: behajthatatlanság ese­tén 30 napi börtönre ítélte. Az elitéit az enyhítő körül­mények gondos mérlegelése nyomán alkotott, nevelő jel­legű büntetést tudomásul vette. Jogerősen elítélték a szolnoki rablóbandát Mint annak idején megír­tuk, Márton Pál, Szép Sán­dor és Virág Ferenc — előze­tes megbeszélés után — két rendbeli rablást követett el. Ittas embereket órájuktól fosztottak meg. A megyei bíróság büntető fellebbviteli tanácsa jogerő­re emelte a járásbíróság íté­letét. Márton Pált egységes büntetésként három és félévi börtönre; Szép Sándort és Virág Ferencet három-há­rom évi börtönre ítélte jog­erősen. Egyidejűleg elrendel­te a bíróság, hogy Szép Sán­dor korábban felfüggesztett három havi börtönbünteté­sét is hajtsák végre. Békétlen örökös Sági János és Sági Mihálv édesapjától házat örökölt. A testvérek megosztoztak a szolnoki ingatlanon; egyik felébe Sági János költözött feleségével — másik részét Sági Mihály vejének és leá­nyának engedte át. Sági Já- nosné azonban nem nyugo­dott bele a férfiak elhatáro­zásába, hanem a rokonok holmiját merész elhatározás­sal — kirámolta. A szolnoki járásbíróság Varga Mária-tanácsa Sági Jánosnét jogerősen négy hó­napi felfüggesztett börtön- büntetésre ítélte magánlak­sértés büntette miatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom