Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-31 / 77. szám
4 SZOI.NOK MEGYEI NÉPLAP 1900. március 3Í. ■ SZOLNOK«****!. HANGJA Kungyalun lesz villany Muzeális plakátrégiségek Balesetveszély a Kolozsvári híd mellett Hova tegyük a kabátokat? Városunkban három mozit találhat, akinek este szórakozásra támad kedve. Kicsit azonban megkeseredik a szórakozás íze, mert jobb híján az előadás alatt, ha nem akad mellette üres szék, kabátját a kezében kell fogni. A helyr-t ugyanis az, hogy sem a Béke, sem a Dózsa, sem pedig a Szabadság mozib n nincs ruhatár. Régi probléma ez, s gondolom: közeledik az ideje, hogy a Moziüzemi Vállalat végre megoldja. K. M. Mezőtúr Salgótarjánban gondoljanak a jászságiakra Indulás a gyakorlókertészetbe A tavaszias idő beálltával a tiszaroffi általános iskola tanulói gyakran jelennek meg a község szélén lévő gyakorló kertészetben. A kertészkedést a gyakorlati órákon Szántó Piroska tanárnő vezetésével mint tantárgyat ta-. nulják. Ha dirigálni mer... Nem mindennapi jegyzőkönyvet vettek fel a pusztamonostori Szabad Föld Tsz-ben, a Jászberényi Gépállomás három traktorosának minősíthetetlen magatartásáról. Tancikó István, Juhász János és Jóvér János traktorosok dinnye alá szántottak. Magyar Vendel tsz- elnök külön-külön megmondta nekik, hogy a földet fészkes vetéshez, 26—32 centiméter mélyen kell megszántani. Ám a három traktoros, csak 16—20 centiméterre engedte le az ekét. A tsz mezőgazdásza a gépállomás brigádvezetőjével, Kiss Ernővel ismét kiment a traktorosokhoz és együtt mégegyszer megállapodtak: legalább 26 centiméterre meg kell szántani, mint ahogyan a tsz-trakto- rosa is szántotta a mellette lévő táblát — ugyanolyan Belorusz géppel. Két ott dolgozó dinnye- kertészt megbíztak, időnként ellenőrizzék a szántás mélységét. Alig távozott el az agro- nómus és a brigádvezető, a traktorosok újra csak felvették az ekét. Kutyába se vették a dinnyekertészek figyelmeztetését, sőt rájuk támadtak és megveréssel fenyegették őket. Ezekután a tsz-vezetősé- ge természetesen kiállította a traktorosokat a munkából, s a történteket — legalább is úgy hisszük — fegyelmi- éo anyagi Jelelős- ségrevonás követi. Szerencsére az eset nem tipikus, de mégis szomorú. A Belga-magyar Társaság hangversenye Brüsszel (MTI). A Belga— Magyar Társaság március 28- án a brüsszeli Zeneakadémia nagytermében nagysikerű hangversenyt rendezett. A hangverseny keretében a brüsszeli Operában vendégszereplő Székely Mihály és Palánkay Klári Kodály-, Bar- tók-dalokat, valamint opera- áriákat adtak elő, Gyarmati Vera hegedűművésznő Bartók-, Brahms-műveket játszott, A közönség melegen ünnepelte a magasszínvonalú koncert előadóit. Március 24-1 számunkban Fejes István Jászjákóhalmá- ról írt levelét közöltük, melyben kifogásolta, hogy három helységben nem kapott lámpaüveget. A levélre Kiss Gáborné, az Üvegértékesítő Vállalat telepvezetője válaszolt. Mint elmondotta, 35 ezer különböző méretű lámpaüveget rendeltek, de a Salgótarjáni üveggyár alig valamivel több, mint tizsnháromezret szállított le. S ráadásul ezek is rossznak bizonyultak. — Visszaküldték a szállítmányt, s azóta a gyár egyetlen lámpaüveget. sem küldött, ügy véljük: Salgótarjánban — még a gyártási folyamat változása ellenére is — nagyobb gondot fordíthatnának erre a kéruésre. Régi plakátok eldorádója Törökszentmiklóson a váFélmilliónál több forgalom a komerv'vásáron A Szolnok megyei Élelmiszerkiskereskedelmi V állalat a hónap folyamán húsznapos konzerv-vásárt rendezett. A propaganda célokat szolgáló vásár a vártnál is nagyobb sikerrel zárult. A Szolnokon kijelölt öt bolt és a martfűi üdét, valamint a városokban kijelölt boltok a húsz nap alatt 541 ezer forint értékű konzervet. készételt és Mirelit-készítményt adtak eL Különösen nagy érdeklődés kísérte a forgalomba hozott 3—4 féle levesport, a savanyúságokat és a különböző mélyhűtött főzelékféléket. meglepetéssel tapasztalhatja, milyen figyelemmel őrzik a régi rendezvények idejét múlta hirdetményeit. Legutóbb, a városi tanácsház előtt még egy február 27-re hívogató hirdetményt láttam. Korábban pedig a szilveszteri mulatságokat propagáló plakátokban gvönyörködtem — nem kis bosszúsággal — heteken keresztül. Azt hiszem, ezek az avult hirdetmények egyáltalán nem emelik, sőt rontják a városképet. Molnár István Törökszentmiklós Intézkedett a TITÁSZ Berkes Imre Kungyaluról írt levelet szerkesztőségünkbe. Joggal kifogásolta, hogí a községben csak este hal óráig ég a villany, utána sötétség borul a községre. A panaszt a TIXÄSZ, kérésünkre megvizsgálta, s megállapította, hogy a községet ellátó transzformátor nagyobb feszültséget ad, mint az előírt s így a lámpák hamarabb elhasználódnak. — Utasították ugyanakkor a TITÁSZ vezetőit az illetékes üzemegységet, a hiba kijavítására, s így remélhető, hogy Kungyalun mihamarabb megszűnnek a közvilágítással kapcsolatos panaszok. Mielőtt még szerencsétlenség történne Tavaly ősszel Szolnokon a Kolozsvári-híd melletti út alatt vízvezetéket fektettek le. Ennek nagyon örültek a körn. -& lakói, annak azonban már kevésbé, hogy a munka befejezése után az út egyre inkább süllyedt. Ma már ott tartunk, hogy esős időben majdnem lehetetlen járművel közlekedni. Hovatovább ez az állapot még tó^b baj okozója lehet. S ezért kérjük az illetékeseket, mielőbb intézkedjenek, hogy elkerülhessük az esetleges baleseteket. Polgár István Szolnok, Véső u. 7. A Nap kél: 5,26 h-kor, nyugszik: 18,12 likőr, a Hold kél: 7,14 h-kor, nyugszik: 22,32 h- kor Időjárásjelentés Várható időjárás: változó felhőzet valamivel több napsütéssel. Helyenként eső, zivatar. Mérsékelt északi, északkeleti szél. A hőmérséklet kissé csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 11—14 fok között, délkeleten még 14 fok felett. — MEGÉRKEZETT az első tavaszi áruszállítmány a KERAVILL-ba. Nagy sikerre tarthatnak számot az ORION gyár hipermodern kivitelű, aránylag olcsó rádiókészülékei, amelyek iránt máris nagy az érdeklődés. — AZ IDEI községfejlesztési propram keretében a megye tanácsai 4 millió 206 ezer forint értékű társadalmi munkát szerveznek, amiből elsősorban kultúrliázakat, fürdőket, óvodákat építenek, valamint kibővítik a villany- hálózatot is. — TÖBB MINT ÖTVEN gépet vásárolt az elmúlt évben a megyei vendéglátóipar, melyeket az idén állítanak munkába. Az új kávéfőzőgépek, hűtőpultok, fagylaltgépek a legkorszerűbb konstrukciójúak. — MEGJELENT a Népi Ellenőrzés új száma. A lap többek között cikket közöl a létszám és béralapgazdálkodás ellenőrzéséről, az idegen- forgalmi problémákról, valamint a határidő be nem tartásának jogi következményei- rő L — IDEIGLENES OTP- FIÖK működött a vendéglátóipar nyereségrészesedés kifizetése színhelyén, a Nemzeti Étteremben. A kezdeményezés szép sikerrel zárult* mintegy 50 ezer forintot helyeztek el takarékbetétbe a dolgozók. — VJ FESTÉSI ELJÁRÁST dolgoztak ki a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyárban. Egy csehszlovák gyártmányú gép segítségével felmelegített festéket alkalmaznak a gépek fényezésénél. Az előzetes számítások szerint az új eljárás több tízezer forint megtakarítást hoz a gyárnak. niiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiitniiiiiiiMiiiiiiHiiiiir KISEBB GOND — nagyobb haszon, ha baromfi nevelésre hizlalásra szerződik. illlllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllll,mm, Társadalmi munkában ÖNÁMÍTÓ — pé — rosbi érkező idegen nem kis MÍRCIUS 31 Csütörtök Árpid 1200 facsemete ültetése Elhagyottak... C- de nem „árvák“ A közelmúlt egy reggelén hangos lett Kisújszállás főutcája. A gimnázium és az általános iskola tanulói indultak fát ültetni vidám nóta- szóval. Az „ármádia”, mert hisz úgy nézett ki a hosszú kígyózó sor, ásóval és lapáttal „felfegyverkezve” vonult. Nem sokkal később igen hasznos munkához láttak. 11 órára már kiástak majd ezer gödröt, s szinte egyik óráról a másikra egész kis erdő nőtt az elültetett kis fákból. Viccelődés, jókedv hullámzott, újabb és újabb sorokat lehetett kivenni a születő erdőből. A tanulók büszkén vallhatják: kivették részüket a társadalmi munkából, segítették a fásítást. SZABÓ ZSOLT Kisújszállás A tiszakürti Fiúnevelő Otthonban hatvannégy 10-19 éves fiú él, — részint árva, részint elhagyott gyermekek. Nemcsak otthont, ellátást, — de szeretetet is kapnak itt, hiszen az otthon igazgatója: Megyeri Pál úgy szereti őket, mintha mind a hatvannégyen édes gyermekei lennének. Nemkülönben a másik három nevelő is. — Szeretettel mindent el lehet érni náluk — mondja az „igazgató bácsi” — valamennyien így szólítják. Nincs sok baj velük. A községi iskolába járnak, s amint az általános iskolát elvégezték, felsőbb iskolába mennek, vagy ipari tanulónak. Évről évre javul az előmenetelük. Az 1955/56-os tanévben 2.7 volt a tanulmányi átlaguk, tizenegy gyermek bukott meg. Ezzel szemben az 1958/59-es évet 3.5-es átlaggal zárták és mindössze ketten buktak. — Szeretnek itt élni a gyerekek. Egymást és önmagukat fegyelmezik, nem nehezítik a nevelők munkáját. Jó fiúk —, dicséri őket az igazgató. Tanulás után szakkörökben működnek. Egy részük nyulat tenyészt. Mások fúrnak, faragnak. Most épül — a megyei tanács építteti — részükre egy társalgó, s akkor több helyük lesz, életre- hívhatják az elektrotechnikai szakkört is, amit már régóta szeretnének. Nincs hová menni... — Könnyen megbarátkozik aki ide kerül? — kérdezem. — Eleinte némelyik idegenkedik. így volt a kis Kovács Laci, Garamvölgyi Ervin, Csekő Lajos — most meg már el sem lehetne zavarni őket. Vannak itt olyanok, — akiket a szülők haza akartak vinni végleg, rendezett anyagi körülményekre és egyebekre hivatkozva, ám a gyerek vonakodott. Persze azért legtöbb visz- szavágyik a szüleihez, annak ellenére, hogy rosszul bántak vele annakidején. Ha eljön a karácsony, vagy a nyári vakáció, látni rajtuk menynyire fáj a szívük, hogy nincs nekik hová hazamenni. Honvágy — Megbízható gyerekek. Kisérő nélkül járnak moziba. sőt a környező községekbe futbalmeccsre is nyugodtan elengedjük őket. öt év óta nem fordult elő szökés, — meséli az igazgató bácsi. Azaz, hogy... Az idén februárban útrakelt három fiú. Szilágyi Pista nem rég került az otthonba, s nagyon vágyott az édesanyja után, aki Debrecenben él. Felbiztatta két társát — az egyébként igen szolid Jancsik Gyuszit, meg Somogyi Miskát, hogy szökjenek meg. Az ugi hídtól fordultak vissza... meggondolták —, nem szöknek. Visszatért velük Pista is ... Vissza-visszatérnek azok is, akik már végleg elkerültek tőlünk, vagy legalább is levélben felkeresnek bennünket, — meséli az igazgató. Levelet húz elő a fiókból, s felém nyújtja. — A napokban érkezett. „Kedves Igazgató bácsi!” Ha mégegyszer odakerülhetnék, mindent másképpen csinálnék. Fiúk! Okuljatok a példámból!” — írja Bratkó Géza Bajáról. Nem hallgatott nevelőire könnyelmű emberré lett. De az ilyen eset ritka. A legtöbb becsülettel megállja helyét a társadalomban. Három éve ment el Turcsik Árpád a jászapáti gimnáziumba. Szorgalmas, jól tanul, rendes fiú. Tanárnak készül és vissza akar térni ide, az otthonba. Gyalog Miska most végezte a makói traktoros iskolát. 1500—1800 forintot keres havonta. Az ilyen példák ösztönzik a többieket A nyolcadikosok most állnak pályaválasztás előtt A tizennyolc gyerekből hat megy gimnáziumba Nagy Laci, Kozma Pista meg a többiek. Balasics Endre öt éve él már itt, gyenge tanuló volt, bukott is mikor idekerült, s most jórendű. Gimnáziumba megy. Jordanics Pista, Ocsai Laci, Novál Feri meg a többiek szakmát tanulnak: a martfűi Bőripari Technikumban a legtöbb, meg asztalosnak, vasesztergályosnak, — traktorosnak.. Már régen elhagytuk Ti- szakürtöt, a gyerekek lármája már nem ért el bennünket, de emlékük ott kavargóit tovább a fejemben. És két regény jutott eszembe. — Bizonyára ismerik Twist Olivér történetét és gondolom Makarenkó „Uj ember kovácsa” sem ismeretlen önök előtt. Ezekre gondoltam. rónai ** v Egyes szemlén a teherkocsi A jászberényi Autóközlekedési Vállalat jászfényszarui diszpécserségén dolgozik Csicseri Pál teherkocsijával. Az autó 220 ezer kilométert futott baleset és nagyjavítás nélkül. A rendszeres időközben megtartott egyes szemlét végzi Bató József, Sass Sándor és Zsolnai László a műhelykocsi szerelője. * =