Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-27 / 74. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. március 27. lohannes Bécher: Születésnap E napon, tudom, önmagát ha kérdi: „Hogy van, szegénykém...?” — asztalhoz topogva, fehér, friss abroszt terít, amint szokta... „Születésnapján mit adhato.k néki...?” Szellő borzolja a gesztenyefákat Kinn gyermek labdázik, kezét kitárja, ott áll az anya, ijermekére várva, s a labda száll, hegyen-völgyön, fiának kezébe épp. Az mosolyogva kapja. Most közel van... Közelebb, mint a kép, amelynek olyan kopott fénye van... 5 a szélben, mely a fákat megriasztja, 6 is száll, hozzá, megfogja kezét és szól: „Jóreggelt... jóreggelt, fiam Fordította: Antalfy István «iiiwiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiimiiiHiiiiiiiitmiiiuiiiiimiiiiimimiiui Akik szeretik a zenét A „Kormos ég“ bemutatójára készül a színház Kevés a hely a Szolnoki Zeneiskolában. A rézfúvósok, a szolfézs egy része és az énektanulók a Mezőgazdasági Technikumba, az Ady Endre és a Ságvári Endre Művelődési Házba járnak óráikra. A zenetanulási igény ugyanis az iskola államosítása óta egyre növekszik. Az 1953. évi kétszázharminckét növendékkel szemben, ma több mint hatszáz a beiratkozottak száma. A tanítás persze ettől függetlenül szépen halad. — Az én apukám minden hangversenyünkre eljön — mondja Fodor Anikó. — Nagyon örülök, hogy zeneiskolába járatnak, mert az általános műveltséghez kell a zeneértés. Így gondolkodnak a többi növendékek is. Szurdok Gábor a szolfézsben ötös, de a zongorázás már nem megy Olyan jól. Rontó Györgvnek nagy tervei vannak: Zeneakadémiára szeretne menni. Törőcsik Zita komoly kislány, Bachot, Mozartot s a régi francia táncokat szereti legjobban játszani. Énekben Széplaki Katalin, rákócziuj- falusi tanítónő a legkiválóbb, tehetségéből és gyors haladásából ítélve, lesz még belőle „valaki”. „Zajlik■' az élet a zeneiskolában ... Hegedű, zongora, fúvósok hangja szűrődik át a csukott ajtókon. Reggel fél nyolctól este 8 óráig sok gyerek megfordul ebben az épületben, A hatszáz növendék ugyanannyi otthonba viszi magával a tanultakat, a zene ismeretét és szeretetét. S reméljük, hogy ennek eredményeként a jövőben nemcsak a házi rendezvényeken lesz teltház, hanem az Ady Endre Művelődési Házban április 16-án és a Stúdióban május 9-én tartandó növendék- és tanárhangversenyeken is. A Szigligeti Színház következő darabja a közelmúlttal foglalkozó, de ugyanakkor hangsúlyozottan a mának szóló darab: a Kormos ég. Darvas József egy tévelygő, bizonytalan, de alapjában véve becsületes ember. Joó Sándor író alakjában mondja el. mit jelentett az egyes emberek számára az a vihar, amelynek forró szele sok embert elsodort, de legalább is megingatott. — Az ilyen darab — mondotta beszélgetésünk során Berényi Gábor, a darab rendezője — színészeket és rendezőt egyaránt nehéz feladat elé állít. Igen elterjedt az a nézet, hogy a színészek és rendezők nem szeretnek mai darabokat színrehozni. — Ez bízvást állíthatom a magunk példáján, tévedés. Ha van előítélet, az nem a mai, hanem a rossz mai darabok ellen szól. Állítom, hogy a jól megírt, igazi és átélt emberi problémákat felvető darabot sokkal nagyobb örömmel játssza a A Szolnoki Rádió műsora (Délelőtt 9—10-lg, a 223,86 m-es középhullámon) „Vasárnapi szép szó” a Szolnoki Rádió irodalmi melléklete. Tartalomból: Donkó László, Farkas László, Ladányi Mihály, Szegedi Pál, Lukács Miklós, Kisfalud! Sándor, K. Tóth Lenke, Szálkái Miklós, Ungl Nagy István műveiből. Szerkeszti: Párkány László. HÉTFŐI MŰSOR: Jászkunsági híradó. — Szív küldi szívnek szívesen. — Alföldi aranyásók, - riportműaor. színész, rendezi a rendező, mint a kosztümös darabokat És a Kormos ég ilyen, jó darab. — Gondolatokat, érzelmeket mozdít meg és terel jó irányba ez a Budapesten rendkívüli sikerrel játszott darab. Műsorra tűzésével színházunk nemcsak április 4,-ének. felszabadulásunk ünnepének óhajtott méltó emléket állítani, hanem olyan darabot akar a szolnoki közönség elé tárni, amely bátor, őszinte hangjával határozott iránymutatásával segít az embereknek az esetleg még tisztázatlan kérdések lezárásában. a haladás igenlésében. — Milyen a szereposztás? „Lement a nap a maga járásán Sárgarigó szól a Tisza partján. Sárgarigó meg a fülemile Szép a rózsám, hogy váljak meg tőle..." Népviseletbe öltözött, su- dárnövésű szőke asszony énekel a színpadon. Ujjai villámgyorsan siklanak a citera húrjain, s a pengő hangok tercelnek az asszony búgó énekével. Mikor először így láttam őt, első nagy sikerét aratta a Néphadsereg kulturversenyén Budapesten, a Központi Tiszti Házban, 1955-ben. Azóta megismerték őt Túrkevén, — Kisújszálláson, Karcagon, —; Joó Sándor, az író szerepét Tallós Endre játssza. — Emlékezetes Jago alakítása után az ellenforradalom viharában vergődő, gondolkozó és végül is az egyetlen helyes utat, a szocialista utat választó író szerepében úgy véljük, újabb nagyszerű alakítással örvendezteti meg a közönséget. Testvérét, a gyári párttitkárt Iványi József, Béres Imrét, az ellenforradal- már írót Tyll Attila alakítja. Külön érdekessége a darabnak. hogy először lép fel An- daházy Margit anya-szerepben, egy öreg proletárasszony szerepében. Úgy látjuk, igen jelentős, elmélyült alakítást nyújt majd. — ht — Törökszentmiklóson is. Mezőtúrt azért nem említettem, mert ott már régóta ismerik. Hiszen hosszúcopfos kis Gyalog Magdi ott nőtt fel a szemük előtt. Azt már kevesebben tudják, hogy a fáskamrában tanult citerázni, — hogy ne nevessék ki. — Arra soha nem gondolt, hogy a nyilvánosság elé álljon. Aztán férjhez ment, bekerült a mezőtúri Tiszti Klub kulturcso- portjába, s megindult a siker utján. Legutóbb tavaly az OKISZ fesztiválról hozta el az első díjat és Csenki Imre, — az Állami Népi Együttes vezetője — dicséretét. Metzgerné — Gyalog Mag Kultutá'ís É)ít?ek Ma délelőtt 10 órakor mesefilmvetítés lesz 1 forintos belépődíjjal a Ságvári Endre Művelődési Házban. Ugyanebben az időben az emeleti társalgóban a Fotoklub rendezésében „A hónap legjobb képe” bírálatot tartanak. — 4 órakor ugyanitt klubdélután. • Ugyancsak ma délután 3 órakor az Ady Endre Művelődési Házban ifjúsági klubdélután lesz. A fiatalokat filmvetítés, rejtvényműsor és társasjátékok várják. • Március 28-án, hétfőn este 8 órai kezdettel a Ságvári Endre Művelődési Ház színháztermében az Országos Filharmónia Mozart-estet rendez. da egyébként igen szerény asszony. — így — mint én — citerázni minden tizedik ember tud, csak nem mernek nyilvánosság elé állni. Bennem meg nagy a bátorság .. — így hárít el minden dicséretet. Most tanuL — A dolgozók gimnáziumába jár. És persze: új műsorral készül a Felszabadulási Kulturális Szemlére. Cigánydalokat tanul. Búcsúzóul kezébe veszi hangszerét, megpendít egy húrt és rákezdi az ízes alt hangján: „Fal« végén van egy kunyhó Törött rajta ablak, ajtó.. Rónai Erzsébet------------------------- ■ I. .................. ................................... Qy alog jvtaada cttccázikSASS ERVIN: K Az eszpresszóasztal meséje mlékszem az erdők neszére. Még megvillan bennem a hajnal színe, ahogy fa-anyám karjai közt bujkált és a haragoszöld, csipkés levelek lapján megpihent röpke reggeli csókra. Emlékszem a viharokra, az avar száraz csörgésére, az őszi esők sűrű suhogására, a hóhullásra, még arra a barna kis mókuskölyökre is, amelynél vidámabb állatkát alig nevelt az erdő. Méltóságteljes öreg tölgy volt az én anyám. Törzsét évszázadok növelték erőssé, vastaggá. A favágók is sokáig megkímélték, mert szép volt. Ügy is nevezték magúk között, hogy ő az Erdő Szépe. Aztán egyszer, egy sugaras nyári reggelen, amikor ezer madárka füttyögött, és millió lepke lebegett, bogár döngicsélt a pirka- dás fénycsipkéiben, megállt anyám büszke törzsénél két ember. — Hej, te Erdő Szépe! Most te is sor- rakerülsz. Az egyik megsímogatta anyám derekát. A fejét csóválta, sapkáját a tarkójára tolta és felnézett, fel a magasba, a ringó korona sötétjébe és szólott így: *— Ne haragudj, Erdő Szépe, parancs az parancs. Kivágunk, felfűrészelünk, elviszünk. Lehet, hogy iskolapad lesz belőled, vagy sifonér, amelyben egymáshoz simulnak a házastársak ruhái. Az is lehet, hogy íróasztal leszel a miniszternél, vagy festett színésznő ágya ... Az öregebbik, köpcös, csizmás ember, morgolódott: — Még meg is követed tán? Neki « fűrészt! Esteiig végeznünk kell vele. Sikoltozva búgott a fűrész. Ereztem, hogy anyám büszke törzse megremeg az éles fájdalomtól. A fűrész acélfogai marták, vájták, vésték könyörtelenül. Kidőlt. Meghalt. Földarabolták. Egy ilyen darabból születtem én. Az arcom fényes, politúros. A lábam hajlított, karcsú. Csipketeritőt borítottak rám és azt mondták, én is szép vagyok. Pedig csak anyám volt a szép. ö, az Erdő Szépe. A frissleheletü domboldal erdejének királynője. S én? Mi lett belőlem? Eszpresszóasztal. Nylon-teritős, filigrán, buta kis jószág. Néha szomorú vagyok, mert megismertem az embereket... Misu bácsi, a főpincér már hazament. A kávésgépet letakarták, kihunytak a neonok és az intim falikarok pislogó, kicsi égői. Figyeltek, asztal-társaim? Azt hiszem, én vagyok a soros. Hány óra? Hajnali egy. Mesélek. Jó? Ébren vagytok még? Az utca is csendesedik már. Hol is kezdjem? Azt hiszem, ma este megint Katicáról mesélek. Nagyon szeretem őt most is. Emlékeztek rá? Milyen kedves, hamvasarcú kislány volt, amikor megismertük! Olyan, mint a kertek-mezők legszebb, pirosruhájú pettyes bogárkája. Amikor beléptek és észrevettem őket, láttam, hogy soha nem jártak még itt. Katica arcán ha- lovány pír remegett, a fiú egyszerű, szürke ruhájában egy kicsit esetlenül bukdácsolt az asztalok, szép nők és ráérő férfiak között. Csak én voltam üres, mellettem nem ült senki. Hozzámjöttek. Katica narancsszörpőt kért Misu bácsitól, Zsiga pedig egy szimpla feketét. Tudjátok méa ütme. koon a Hűi Zsírónak hívták? Milyen szépen ejtette ki Katica nevét... Muzsikált, simogatott a hangja. — Zsiga... mondd... Szeretsz? — Nagyon, Katicám. Miért is kérdezed annyiszor? Mégis, hányszor kérdezték egymástól. Talán ezerszer is. Kedvesek voltak és fiatalok. Amikor először jöttek be ide, tíz óra múlt. Eoymús kezét fogták és olyankor Katica tágranyílt, meleg szemmel nézte a fiút. Szótlanul. Perceken át. tZ esőbb is sokszor találkoztam ve** lük. Majdnem minden este bejöttek egy narancsszörpre és egy feketére és mindig hozzámültek, ide a sarokba, a csendesfényű falilámpa alá. Susogtak, beszélgettek, terveztek szép boldogságot, vidám örömöt, drága gyönyöröket. Már ősz volt, hűvös, hideg és egy este alig ismertem rájuk. Katica ragyogott, bolondos, huncut szemében, mint száz- színű tűzijáték sziporkázott az öröm. Amikor finom kis kezét csipketerítős arcomra ejtette, láttam, hogy karcsú ujjacs- káján aranygyűrű villog. Zsiga csak nézte-nézte, csak nézte bod- ros, éjszínű haját, arcát, tekintetét és szemével simogatta blúzát feszítő, szép testének édes formáit. , — Már két napja... Milyen gyorsan fut az idő. — Vettem neked valamit. Nem vagy kiváncsi rá? Katica meleg-szemmel ölelte magához a fiút. — Mit? — Nem mondom meg! Nincs is nálam. Otthon van. — Otthon? — Persze, hogy otthon... Eljössz... érte? Zsiga nem nézett a lányra, feszült, forró csendben hallgatott. Katica leengedte szempilláit és úgy érzem, akkor suttogta el kicsi életének első nagy, igazi vallomását. — El. S Zsigára emelte a szemét. — Szép?... A fiú bólintott. S az intim sarokban, a csendesfényű falilámpa alatt ajkukra röppent a legszebb csók, melyet csak tisz- taszívű szerelmesek adhatnak egymásnak. Zongorista Bubi fürge ujjai alól leheletkönnyű melódia csendült, mintha hárfa pengene a fényes, csillogó falak között és a sarkok félhomályában. Szerettem volna megölelni őket. Óh, de szerettem mind a kettőt: ezt a lányt és ezt a fiút. Milyen mások voltak ők, mint a többiek, más nők, más férfiak. Akik szeszmámorban egymás lábát tapostak alattam és úgy beszéltek arról, amiről akkor « • kit gyerek, kró¥ mégyenembsm borzongás és düh fogott el. Megéreztem, higyjétek el, hogy ők ketten mások. Az ablakból még láttam, hogy egymásba karolnak, össze simulnak. Katica arcán megvillant egy távoli, pirosszínű neonreklám, aztán nem láttam őket nagyon sokáig. Nagyon, nagyon sokáig... Azt sohasem tudtam meg, hogy kik voltak, de egyre jobban hiányoztak és esténként az ajtót lestem: nem jönnek-e? Nem jöttek, heteken át Már le is mondtam arról, hogy még egyszer meghallom Katica muzsikáló, simogató hangját és láthatom őket, amikor egy koraeste megleb- bent az ajtó bársony körfüggönye, és... és Katica, Zsiga! Ketten jöttek. Kiáltani szerettem volna: ide jöjjetek! Ide hozzám! Persze, hogy hozzám jöttek. Amikor közelebb léptek, megdöbbentem, A lány sírt! Szemeit könnyharmat öntözte, Zsiga támogatta. ßLW isu bácsi megismerte őket. Ren- delét nélkül vitte a szörpöt, és a szimplát. Az arcukat vizsgáltam, a tekintetüket kerestem. Nem szóltak. Zsiga keverte a feketét. Percek jöttek, percek mentek. A narancsszörp érintetlenül állt. Katica lehajtott fejjel ült. Furcsán, zilálton kapkodva , lélegzett. Kibuggyantak a könnyei. — Most... mi lesz velem? Zsiga... mondd: szeretsz te még? Úristen! Mi történt ezzel a leánnyal? és fiúval? Megtudtam mindent, asztaltársaim. Mindent... — Esküdjünk össze. Zsiga. Drágám! Mi lesz így velem? Ha nem is lakhatunk együtt még... ígérd meg! A jövő hónapban! Jó? Zsigám... édes... Már régről tudtam, hogy Zsiga hónaposszobában lakott két barátjával, de Katica szülei sem fogadhatták be egy szoba-konyhájukba a fiatalokat. Zsiga rettenetesen vívódott. <— Nem lesz az jó, Katica. Élet az? — Neked így jó?l — Dehogy. De úgy sem... Idegesen forgatta kezében az üres feketéscsészét. —Van egy barátom. Ismer egy orvost ... Megfogta a lány kezét. — Van pénzem rá. Katica eszelősen suttogott: — Hát ezt akarod? Te? Te?... Elrohant szó nélkül, sírva. Emlékszem, a túlsó sarokban gúmiosan elhúzta a száját egy nő, akinek minden este más teszi a sz'pet, Zsiga pedig sokáig nem mozdult, tenyerébe temette arcát és úoy nézett mereven politúrozott, nvlonter^ős arcomra, mintha sosem ló.tott volna. Később pénzt csúsztatott a csésze szegélye alá, és imbolvogva, mintha részeg lenne, elf űrit a* ajtó bársony körfüggönyt mögött. ítélt egy hónap. Nem láttam őket újra. Sokáig ölt a szomorúság, hogy miért szakadt el egymástól ez a két fiatal, boldogságra éhes ember. — Miért? Már télre fordult az idő, amikor szét- lebbent a körfüggöny, és Zsiga lépett be a presszóba. Egyenesen felém tartott, sovány volt, megviselt és nagyon magányos. Misu bácsi hozta a feketét, köszönt, elment más asztalokhoz. Zsiga a belső zsebéből gyűrött, agyonolvasott level?' húzott ki. Talán századszor olvasta már halkan, maga elé, — én is megértettem. „Zsigát... Ne is keress, nem írom meg hol vagyok. A levelet máshol adták fel, ott úgy sem találsz meg. Esténként néha gondolok Reád, de nem tudok meg- bocsájtani. Pedig hidd el, hogy szeretnék. Mégsem tudok. Lehet, hogy csak az húz vissza, Hozzád, amit Tőled kaptam... A szívem azonban meggyűlölt és nem szűnik ez az érzés. Amikor úgy maradtam, már nem voltam jó Neked... Ne is legyek soha ezután, és ne is ismerd meg soha a gyermeked, aki meg fog születni. Akarom! Érted? Akarom őt... Katica”, Az utolsó sorokat már alig értettem, csak suttogott, aztán egyre csak ezt hajtogatta, mint a gép: — Nem értett meg... nem akart... nem értett meg ... nem... nem ... A má3ik sarokban akkor is ott ült az a nő, és Zsiga könnyeit leste lopva, cinkosan. Aztán felállt, hozzámlépett, Zsiga mellé. Leült. Tüzet kért, szótlanul. Zsiga elébe tette a gyufásdobozát. — De fínyás vagy, édesem! Megszorította Zsiga kezét. — Mondd el nekem, mi bánt?... A kis nő? Elhagyott? Zsiga erőltette a dolgot, hogy erősnek látsszon és könnyelműnek is kicsit. — Ugyani... És ő maga is rágyújtott. A nő már Misu bácsit hívta. Konyakot rendelt. — Jó, édesem? Zsiga csak bólintott és mélyre szívta a füstöt. Misu bácsi nem akart hinni a szemének, de megszokhatta már, hogy itt, a presszóban sokszor történnek meglepő dolgok. ogy miről beszéltek, én már nem is tudom. Zsiga kurtán-furcsán válaszolgatott a nőnek és távol ja, nagyon messze tekintett. Most éreztem, hogy Katicára gondolt, mert csipkéiéi 'fős arcom simogatta, ott, ahol valamikor a lány karcsú ujjacskái pihentél:. Nem mondta, ugyan kinek mondta volna, de éreztem, hogy elindul majd és megkeresi. Megkeresi Katicát, túl az erdőn, ahol az én büszke anyám élt, túl városo’ on. folyókon, falvakon mindenen túl, de megkeresi. így történt... - ány óra? Hajnali öt? Nemsokára jön Juci néni, takarítani. Már világosodik. Aludjunk meg egy-kai röpke órát... Jóéjszakát. Ébren vagytok? Azért, tudjátok, mégis jobb lett volna, ha iskolapadot faranvnk belőlem—, Csak tü akartam még mondani.
