Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-03 / 53. szám

SZOIJíOB MEGYEI NtPLAP I960, március S 'Uan mii fttj-eifri Néhány héttel ezelőtt Szolnok lakói elkesere­dett levelekkel árasztot­ták el szerkesztőségün­ket, amelyben tiltakoztak az ellen, hogy nincs elég por a szolnoki főutcán. Az emberek, ha egy fos port akartak beszívni rossz tüdejükbe, kényte­lenek voltak azt import útján beszerezni. Bár semmit sem tet­tünk a panaszosok érde­kében, mégis történt va­lami intézkedés. Máris újságolhatjuk elégedet­ten olvasóinknak: van elég por! A Beloiannisz úton felvonultatott köz- tisztasági dolgozók száraz időben mindent megtesz­nek, hogy az úttesten le­ülepedett állapotban lé­vő port felhővé változ­tatva a gyalogjáró felé tereljék. Értesülésünk szerint már olyan új el­járást is kidolgoztak■ amellyel a levegő portar­talmát maximálisra lehet fokozni. Izgatottan szi­matolunk a levegőbe nem fúrják-e meg az új találmányt az illetéke­sek. Ezideig még nem fúr­ták meg. Van mit nyelni. L. M. .iiniTiirmriTi Tavaszod ik: tiszto Márciust mutat a naptár. A Meteorológiai Intézet elő­rejelző osztálya szerint nem búcsúztathatjuk még véglege­sen a telet, de várhatunk jobb időt. Az óvatos véle­mény arra enged következ­tetni, hogy tavaszodik. Kö­vetkezésképpen arra is, hogy közelednek a tavaszi felada­tok. Az idő javulásával, a fel- melegedéssel egyidőben vá­rosainkban, községeinkben napirendre kerül a fontos közegészségügyi feladat: a tél maradékának eltakarítása, a tisztogatás. Arról szólni itt, hogy ez miért fontos, talán felesleges. A részletek mel­lett azonban nem lehet el­menni szó nélkül. Agyagos talajú városaink­ban és községeinkben a fel- melegedéssel együtt járó por, valósággal tenyészteiepe a baktériumoknak. A télen összegyűlt háztartási hulla­dék szintén. A takarítatlan árokban, csatornákban össze­gyűlt viz pedig rontja a hely­ség képét. Mondhatja erre bárki: mindezt a köztisztasági hiva­talok, a város és községgaz­dálkodási vállalatok dolga el­takarítani. Toldjuk meg ez­zel: azoké is, mert nem ki­Mái* ártalmatlan a háromtagú rablóbanda Február utolsó napjaiban az AKÖV volt szállítómun­kása: Ugrat János, Kiszel Fe­renc fűtő és M. A. fiatalkorú, az Állatforgalmi Vállalat •volt alkalmazottja társaságá­ban összetalálkozott Szolno­kon Pólyák István gépkocsi­kísérővel. Négyesben előbb a népbüffébe tértek; majd sö­rözés, féldecizés után a Ma­gyar utcai étteremben vacso­ra után folytatták az italo­zást.­Valamennyien meglehető­sen kapatos állapotban in­dultak az Ady Endre műve­lődési otthon mulatságára; ide azonban a legittasabbat: Pólyák Istvánt — igen he­lyesen — be sem engedték. . KÖNNYŰ KERESETI LEHE­TŐSÉG Odabenn Kiszel bizalma­san megsúgta Ugrainak, hogy kintrekedt társuk zsebében jócskán lapulnak még száza­sok a nemrég eladott motor­kerékpár árábóL A két cim­bora hamar megegyezett, sőt a könnyű pénzszerzésre M. A. is szívesen vállalkozott. Polyákot azzal a mesével csalták a szabadtéri színpad és a Tisza-gát között elterülő hogy onnan átsegí- •nűvelődési otthon ke- s így együtt mulat- tovább. étben Ugrai és M. A. lefogta a meglepett ot. Kiszel Ferenc pe­illllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll YOLCSZÄZ EZER fo- többet ad községfej- •e idén Cibakháza . tanácsa. Többek kö- £ ezer 100 négyzetméter ajárdát építenek, 1 ki- éteres új szakaszon bő- -<ik a villanyhálózatot, arté­zi kutat fúrnak, hősi emlék­művet állítanak, parkosíta­nak. dig villámgyorsan kizsebelte A kétségbeesetten védekező embert ezután ESZMÉLETLENRE VERTÉK s a mezőn magárahagyták. Ezt követően — mint ki dolgát jól végezte — visszatértek a művelődési házba s megosz­toztak az elrabolt 950 forin­ton.’ Közben a hidegben Pólyák magához tért s némileg kijó­zanodott állapotban sikerüli bemennie a művelődési ház­ba. Támadóit felelősségre vonta a történtek miatt — azok azonban hallani sem akartak semmiről... Tari tál, a művelődési ott­hon igazgatója rögtön meg­sejtette, hogy Pólyák nem alaptalanul hangoskodik. Ké­sedelem nélkül értesítette a rendőrséget, mely a három­tagú rablóbandát azonnal le­tartóztatta. A nyomozás befejeződött; a rablók ellen rövidesen a szolnoki járási ügyészség emel vádat. sebb feladat vár a lakosság­ra. Tavaly szép sikerrel zárul', a tisztasági hónap. A vállala­tok, az egészségügyi intéz­mények, a társadalmi szervek szervezték, de a sikert a la­kosság munkája eredményez­te. Idén ismét meg kell szer­vezni a tisztasági mozgalmat. Szolnokra éppúgy ráfér, mint Karcagra, Mezőtúrra; Kezdődnek az építkezések Tavaly, de tavalyelőtt is sok rossz tapasztalatról, szét­szórt homokhalomról, építési hulladékokról írtunk lapunk népszerű rovatiban: a Nép­lap seprűjében. Idén — és eb­ben valószínűleg mindenki egyetért velünk — inkább di­csekedni szeretnénk. Ha azon­ban megnézzük például Szol­nokon a piactéri építkezést, vagy a Ságvári körúti útépí­tést kevés okunk lehe+ne a dicséretre. Változást a tava­lyihoz hasonlítva alig tapasz­talhatunk. Sürgetően következik tehát a felhívás: tavaszodik, tisz­togassunk. Mindenki még most nézze meg portája kör­nyékét, szállítsa vagy szállít­tassa el az összegyűlt szeme­tet hulladékot. Sok tavaszi, nyári járványnak vehetjük így elejét. A tiszta községben, városban lakni ugyanis nem csak jobb, kényelmesebb, — hanem egészségügyi szem­pontból biztonságosabb is. Kevesebb fűtőanyag — több meleg Gyakori eset, hogy a gaz­daságosabb anyagfelhaszná­lást lehetővé tevő gépi be­rendezés beszerzésére azért nem kerül sor, mert az új gép aránylag drága — és így ára csak hosszú-hosszú évek során térül vissza. Lázár Ist­ván, a Mezőtúri Baromfikel­tető Állomás vezetője olyan újítást dolgozott ki, melynek befektetése nem évek, hanem két hét, azaz: tizennégy nap alatt megtérül bevezetése ese­tén. A keltetőállomáson jelen­leg is a drága, 325 forint ér­tékű, úgynevezett Gergely- féle petróleumüzemű lámpá­kat használják a gépek fűté­sére. A Gergely-lámpa há­rom műszakonként 3,90 kg petróleumot fogyaszt; üze­meltetéséhez lámpabél is szükséges. Működése nem ki­fogástalan: kormoz, tehát az üzemanyag egy részét elté- kozolja. Sokkal egyszerűbb szerke­zetű — s ezért üzembizto- sabb is — a 40 forintjával korlátlanul kapható, ugyan­csak petróleumüzemű Perpe- tuum-lámpa. Ebben a fűtő­anyag maradéktalanul elég; három műszakban mindössze 2,5 kg petróleumot fogyaszt. A Baromfiipari Mezőgaz­dasági Vállalat érdeklődéssel fogadta Lázár elvtárs újítá­sát: s elrendelte, hogy az igazgatóság több keltetőállo­másán kísérletezzenek vele. Az érdeklődés érthető és indokolt. Az újítás megvaló­sítása révén a Mezőtúri Ba­romfikeltető Állomáson évente mintegy 14—15 ezer forint, országos szinten kö­rülbelül 80—9C ezer forint megtakarítása várható. Érdekes történet... ■-V­— Az semmi öregem. Ké pzeld hogy jártam tegnap.... A Nap kél: 6.22 h-kor, nyugszik: 17.32 h-kor. A Hold kél: 9.13 h-kor, nyugszik: 23.47 h kor. Időjárásjel en tés Várható időjárás: felhőát­vonulások, több helyen eső, a hegyekben havazás. Mérsé­kelt szél, A hőmérséklet kis­sé csökken. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet: plusz 5—plusz 10 fok között. — MA DÉLELŐTT 9 óra­kor a kuncsorbai Vörös Ok­tóber termelőszövetkezetben silóetetési bemutatót tarta­nak a törökszentmiklósi já­rás tsz állatgondozói részé­re. — HARMINCKÉT IFJÚ egészségőr vizsgázott a na­pokban a cibakházi központi általános iskolában. A tan­folyamot Szabó Gyuláné pe­dagógus vezette. A jólsikerült vizsga után a helyi vöröske­reszt vendégül látta a tanfo­lyam résztvevőit. — ÖNKÉNTES tűzoltótes­tületi közgyűlés lesz vasár­nap délelőtt 9 órakor a tisza- szentimrei községi tanács nagytermében. — IDÉN ÜNNEPLIK a túr- kevei általános fiúiskola százesztendős évfordulóját A műemlék-jellegű épület szűk­nek bizonyult a tanulóifjúság számára, most tervezik a bő­vítését két tanterem hozzá­építésével. — AZ „EGY SÜLDŐ” moz­galomban a jásztelki Vihar­sarok Termelőszövetkezet tagi jai eddig nyolcvan süldővel szaporították a tsz sertésállo­mányát. — KÉT nagyteljesítményű termálvizes kutat fúrnak 1960-ban megyénkben, köz­ségfejlesztési alapból. A két községi tanács a lakosság 75 ezer forint értékű társadalmi segítségével együtt 3.7 millió forintot fordít a kutak elké­szítésére. — TIZENNYOLC HELYEN készítik el idén Szolnok me­gyében a község- és város- rendezési térképet. Az érin­tett tanácsok 614 ezer forin­tot biztosítanak erre a célra. — MÁRCIUS 5-én reggel 8 órakor a törökszentmiklósi Művelődési házban ünnepség lesz. Az 1909-ben született hadköteleseket törölik a nyil­vántartásból. — MA ESTE rendezi ha­gyományos cigánybálját a Tisza Szálló összes termeiben a Zenészek Megyei Szakszer­vezeti Bizottsága, Az érde­kesnek ígérkező mulatságot szépségversennyel kapcsol­ják egybe. — KUKORICASZÁR beta­karításáról és a kukorica­moly elleni védekezésről ho­zott rendeletét a tiszasasi községi tanács február 19-i ülésén. A rendelet hivatalos órák alatt megtekinthető a tanács VB-nél. — MA ÉS HOLNAP tár­gyalja a szolnoki járábfróság dr. Mile Imre-tanácsa Hege­dűs Vilmos, a Szolnok városi tanács VB volt igazgatási osztályvezetője vesztegetési bűnperét. A vádhatóságot dr. Hollerik Károly ügyész kép­viseli. — NÉGYSZÁZ FELNŐTT TANUL a kunszentmártoni járás iskoláiban. A múlt év­ben mindössze tizenheten vet­tek részt az általános iskola és gimnázium felnőtt tagoza­tán. — KULTŰRHÁZAT ÉPÍ­TENEK társadalmi munká­val Csépa lakói. A 3 millió forint költséggel épülő kul- túrház a tervek szerint 3 év alatt készül el, — KÖZPONTI ISKOLA ÉPÜL Öcsödön. A jövőre el­készülő új iskolában a felső­tagozatot helyezik el. Jelen­leg 13 épületben folyik a ta­nítás. — EZE RÖTSZÁZAN ne­veztek be a kunszentmártoni járásban az idei Felszabadu­lási Kulturális Seregszemlé­re, köztük a csépai paraszt­kórus is, amelyben 14—60 évesek énekelnek. Kísérleti építkezés Perlitből Debrecenben márciusban kezdik meg az ország eHő Perlit lakóházának építését. Az újfajta anyag olyan jó hő­szigetelő, hogy a 2 centimé­ter vastagságú Perlit 30 cen­timéteres téglafal szigetelő­képességével egyenértékű, — ezért súlya is sokkal kisebb a hagyományos építkezési anyagokénál. Az első kétszo­bás Perlit lakóház építésénél szerzett tapasztalatok alapján dől el, hogy a Perlitet mi­lyen mértékben lehet hasz­nosítani bórházak építésénél« (MTI). . A kultúekocsmák * do tgábarv MA V és SZTK tagok figyelmébe! Közöljük, hogy megállapo­dást létesítettünk a MÁV Szakszervezeti Központtal és az SZTK alközponttal gyógy­fürdőzés tárgyában. Gyógy­vizünk kiválóan alkalmas reumás, csúzos, isiászos, va­lamint csonttörések utáni és női betegségek gyógyítására. — Kérjen orvosától a Török­szentmiklósi Gyógyvíz keze­lésre és gyógymasszázs"a beutalást. Lakásról, étkezés­ről kedvezményes áron gon­doskodunk. Községgazdálkodási Vállalat Törükszentmiklós EJ’alusi művelődési ottho- naink közül a tiszarö- csögei a jobbakhoz számít. Könyvtára hetenként kétszer nyitva, havonta két ismeret- terjesztő előadást rendez, a színház kéthavonként tájelő­adást hoz, söntése naponta délután háromtól este kilen­cig áll a művelődni vágyók rendelkezésére, vezető Nyúl Elek, lakása Kocsonya utca 12. Hadd érzékeltessem né­hány számmal is az intéz­mény eredményes munkáját: 1959-ben négy ismeretter­jesztő előadást tartott 134 hallgatónak, 5 színházi elő­adást 1030 nézőnek, a könyv­tár 1800 kötet könyvet köl­csönzött ki 165 olvasónak. El­fogyott 86 hektó bor, 210 hor­dó sör. 850 liter rövidital, be­törték két söntéstárs fejét. Mindez azt mutatja, hogy a művelődési otthon eredmé­nyesen dolgozik. A söntés 12 ezer forint nyereségrészese­dést hozott, amiből elkészítik a söntésvezető lovasszobrát, ami még megmarad, abból egy másik söntést építenek, esetleg a mostanit nagyob- bítják meg. Jónéhány italtárs fordul meg évente a fentírt söntés- ben (pontos számot, sajnos, nem mondhatok, mert a mű­velődési otthon nem írhatja be a statisztikába), de az még nem fordult elő, hogy a bé­késen italozgató honpolgár nagyíröccsének folyamatba tétele után könyvet vett vol­na ki, vagy éppen előadásra ült volna be a söntésen túli vad és ismeretlen termekbe És miért nem?! Mert rossz a koordinálás, nincs összhang! A „kulturális munka” egy épületben folyik ugyan a sör­rel. borral és pálinkával, de külön-külön. Össze kell kap­csolni a kettőt! Ne legyen művelődési intézmény és kul­turális esemény eszem-iszom nélkül! Erre különben a tör­ténelemben is van példa, tet­szenek emlékezni, hogy Ed­ward angol király kultúrmű­sorral egybekötött díszvacso­rát rendezett. Vadat és halat, s mi jó falat, száz szolga hor­dott, jóval többen lehettek a meghívottak, s a vacsora után nagyszabású dalosver­senyen mérték össze erejü­ket a walesi bárdok. (A da­lok mondanivalója nem le­hetett egészen szerencsés, mert a haragos zsarnok mind az ötszáz énekest kivégez­tette.) H a ezt a hagyományt fel­újítjuk (természetesen a művészek máglyára ülteté­séhez ner.i ragaszkodom me­reven, ezt oldják meg a he­lyi körülményeknek megfe­lelően), figyelembe véve a mostani gyakorlatot, a kul­turális program így alakul: Mű.elődési ház: Az evés a világirodalomban (irodalmi délelőtt, versek, dalok, prózai művek), utána ebéd: húsle­ves metélttel, túróscsusza tö- pörtyűvel. — Belépőjegy 15 forint, csak ebéd — előadás nélkül — 12 forint. — Vagy: Az alkohol káros hatása a szervezetre (egészségügyi elő­adás) minden hallgató fél li­ter csemői bort kap, s a hely­színen kipróbálhatja az ital káros hatását. — A színját­szók Bubay Miklós egyfelvo­náíosát, az öt csésze rumos­test próbálják, a söntésben rumostea és teásrum nagy­hal és kicsinyben kapható, kiszolgálás utcán át is, arc­cal a művelődés felé! Eönyvtár: Válogasson a legiobb magyar és külföldi írói műveiből, hideg ételek, üdítő és szeszes italök kap­hatók! Húzeum: Tekintse meg az élwilág fejlődése című állan­dó kiállításunkat, kóstolja me? utolérhetetlen zamatú óberainkat... Mozi: A legújabb filmek Peätel egyidőben. Előadás alat tökrészegre ihat ja ma­gát a jegyszedők ültőhelyére szálítják az italt. Taxiszol- gálft!... Lshetne továbbá az óvo­dában tejet és macskafröes- csö’ mérni; az iskolában máha- és narancsszörpöt; felíi tagozatosoknak esetleg hosizúlépést, mátrakeserűt, konrakot. A; új kultúrprogram új szalembereket követeL Né- hám hirdetés: Sakképzett csapos könyv­tárai állást keres. B(rkezeléshez értő sze­méit művelődési ház igaz­gatónak felveszünk. Delirium tremenset vég­zett művészeti előadó elhe- lyez:edne. „Komoly munka­erő” jeligére. Soitésvezetőnek mennék kisebb múzeumba. „Rajon­gok a kultúráért.’' V izsgázott mészárost fel­vesz azonnal az sz-i művelődési ház. A büfék, eszpresszók, sön- tések hasznából újabb kul- túrkocsmákat építhetnének, falaikon alkoholellenes pla­kátokkal. A plakátok emel­nék a fogyasztást, jobb íze van a pálinkának, ha tudja az ember, hogy megfelelő adagtól megütheti a guta vagy egy kis szorgalommal delirium tremenset kap. Mindehhez persze néhány év kell, mert művelődési ott­honaink zömében és néhány moziban van ugyan söntés, de könyvtáraink, iskoláink, a múzeumok bizony még sem­mit se tettek a lakosság ital­lal való ellátása ügyében. Amikor már minden kul­turális intézményünkben lesz italmérés, következik majd a dolog nehezebbik fele: szép lassan, óvatosan csökkenteni kell a szellemi táplálék mennyiségét, emelni az étel­italét. Kevesebb könyvet, fil­met, előadást, több bort, sört, nagyfröccsöt a látogatóknak! Végül elérnénk a nagy célt, amit néhány kultúrház már erősen megközelített: csak kocsma, ivás, semmi művelő­dés — aminek a fordítottjá­hoz sok erőt, egészséget kí­vánok egyes művelődési munkásoknak: Szabó Ernő t

Next

/
Oldalképek
Tartalom