Szolnok Megyei Néplap, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-17 / 40. szám

A belső tartalékok feltárásáért „Csak egy szóra, képviselő elvtársi*6 NAPI HAT ÓRA — havi 500-ért Gyorsan, udvariasan — szívvel Betonoszlop-szállítás A mezőtúri TITÄSZ üzemvezetősége tsz villamosításhoz készülődik. A napokban négy vagon előfeszített vasbeton­oszlop érkezett a vasútállomásra, amelyet a mesterszállá­si Rákóczi és a kétpói Szabadság Termelőszövetkezetek vil­lamosításához használnak fel. Képünkön Sülé Béla, a da­rukocsi kezelője és Sípos Sándor, Herczeg István, Csurgó Ferenc, a TITÄSZ dolgozói daru segítségével a betonosz­lopokat kirakják. Az országos földművesszövetkezeti tanács ülése l)r. Tatár Kiss Lajos a SZÖVOSZ új elnöke További tiltakozások a francia atomrobbantás ellen Kedden délelőtt az Újvá­rosháza dísztermében meg­kezdődött az Országos Föld- művesszövetkezeti Tanács ülése. Az ülésen részt vett Nagy Dániel, az Elnöki Ta­nács elnökhelyettese, Kovács Imre élelmezésügyi minisz­ter, Nagy Józsefné könnyű­ipari miniszter, Nyers Rezső pénzügyminiszter, Tausz Já­nos belkereskedelmi minisz­ter, Erdei Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia főtit­kára, Dégen Imre, az Orszá­gos Vízügyi Főigazgatóság vezetője, Ligeti László, a KPVDSZ elnöke, Ferenczi Tibor, az OKISZ megbízott elnöke és Nánási László, az Elnöki Tanács tagja, a SZÖ­VOSZ felügyelő bizottságá­nak elnöke. Nagy Dániel megnyitó sza­vai után Nyers Rezső pénz­ügyminiszterré történt meg­választása miatt felmentését kérte a SZÖVOSZ elnöki tiszte és igazgatósági tagsága alól. A Tanács, munkájának jegyzőkönyvi elismerése mel­lett, a felmentést megadta. Nyers Rezső javaslatára az Országos Földművesszövet­kezeti Tanács a SZÖVOSZ új elnökévé dr. Tatár-Kiss Lajost, az MSZMP Központi Bizottsága póttagját, a Haj- du-Bihar megyei tanács vég­rehajtó bizottságának elnö­két választotta meg. Kiemel­HlhllllimillllllllllllllllllllllllllllilllllHIIIIIM' Megérkez’ek a szovjet film ünnepének művész­vendégei Kedden Budapestre érkez­tek a szovjet film / ünnepé­nek művész-vendégei: Jurin Csuljukin rendező, akinek Két fiú, egy kislány című alko­tását mutatják be, Nagyedzs- da Rümjanceva a film női főszereplője és Marina Sztrizsenova, a nálunk is népszerű szovjet filmszínész, Oleg Sztrizsenov felesége öt több film, így a Vihar Itá­lia felett és az Egymásra ta­láltak című filmekből ismeri a magyar közönség. Most a Kezedben az élet című újdon­ságban játszik. A szovjet művészek részt- vesznek a szovjet film ünne­pének nemcsak budapesti megnyitóján, hanem a szá­mos vidéki város mozijának díszelőadásán is. te, hogy dr. Tatár-Kiss Lajos 11 esztendőn át töltötte be Hajdu-Bihar megyében a ta­nácselnöki, korábban az alis- -páni tisztet. • A továbbiakban Kovács Rudolf, a SZŐ VOSZ elnök-, helyettese jóváhagyás végett a Tanács elé terjesztette a földművesszövetkezetek 1960 évi tervét. A földművesszövetkezetek múlt évi munkáját nagymér­tékben előre lendítette a kongresszusi versenybe való bekapcsolódás. Értéke nem­csak abban van, hogy 105,2 százalékra teljesítették a kis­kereskedelmi éves tervet, 110 százalékra a vendéglátóipari tervet és a vállalt 2 millió forint helyett 4 millió forint megtakarítást értek el, ha­nem abban is, hogy most vált általánossá a verseny- szerű munka valamennyi földművesszövetkezetnél. A pártkongresszus véget ért, de a verseny nem zárult le. Földművesszövetkezeteink még nagyobb lelkesdéssel ké­szülnek felszabadulásunk 15. évfordulója tiszteletére indí­tott munkaversenyre. A januári termelési ta­nácskozáson 116 mezőtúri fmsz-i dolgozó felhívást in­tézett a megye összes föld­művesszövetkezeteihez a fel- szabadulási munkavereseny- ben való részvételre. Felhí­vásukban további közvetlen ^ segítséget vállalnak a tér- | melőszövetkezetek megszilár- ■ dításában. Segítik a tsz-eket, hogy minél nagyobb mérték- | ben biztosítani tudják a vá- j ros zöldség-, gyümölcs szük­ségletének kielégítését. Rend­szeresítik a földművesszövet­kezet és a tsz-ek választott vezetőségeinek ülését és kö­zös kulturális tevékenységet folytatnak a termelőszövet­kezetekkel. S végül vállalják a felvásárlási tervfeladat egy­Hruseso v Rangunba érkezett Rangun (TASZSZ). Hrus­csov, a szovjet Miniszterta­nács elnöke és a kíséretében lévő személyiségek kedden reggel repülőgépen elutaztak Kalkuttából és délelőtt meg­érkeztek Rangunba, Burma fővárosába. A repülőtéren U. Vin-Maung, Burma elnöke, és N. Sz. Hruscsov beszédet mondott. (MTI) Épül az e'ső magyar szilészter-gyar A Nitrokémia Vállalat ve­gyészmérnökei többéves kí­sérletsorozat után próbaüze­mükben kidolgozták az ipar egyik legkeresettebb anyagá­nak, a szilésztemek gyártá­sát. Az alkoholból kivont fo­lyékony, átlátszó terméket a külföldihez hasonló minőség­ben, két változatban állítot­ták elő laboratóriumi készü­lékekben. A vegyianyaggal egész sor, évek óta halogatott problémát oldanak meg a legkülönbözőbb gyámkban. A kidolgozott gyártási el­járás alapján a Nitrokémia gyártelepén építik az első magyar szilészter gyárat. Az üzemben még az idén mun­kához látnak és 60 tonnát készítenek az új anyagból. Az idei gyártás tapasztalatai­nak figyelembevételével az ötéves tervben tovább bőví­tik az üzemet. (MTI) százalékos, a kiskereskedelmi éves terv 2 százalékos és a vendéglátóipari terv 4 szá­zalékos túlteljesítését. Elsőnek a túrkevei és alaty- tyáni földművesszövetkezet csatlakozott a mezőtúriak fel­hívásához. Reméljük, példá­juk mielőbb és mind több helyen követésre talál. LONDON (MTI). Az atom- leszerelési mozgalom helyi szervezete tüntető felvonu­lást rendezett Canterbury- ben, tiltakozásul a francia atomrobbantás ellen. A fel­vonulásban részt vett dr. Hewlett Johnson, Canterbu­ry-! érseki helynök is, aki táblát vitt a következő feli­rattal: „tiltsátok be az atom­fegyvereket! Franciaország szüntesse meg a kísérleteket! Anglia álljon a mozgalom élére!’“. A többszáz főnyi menet tiltakozást nyújtott át a pol­gármesternek. A tekintélyes angol lapok lesújtó ítéletet mondanak a Szaharái atomrobbantásról. A Birmingham Post így ír: az ázsiaiak és az afrikaiak dühösek, amit nem lehet tő­lük rossz néven venni. Mit éreznénk mi, ha bombát robbantanának területünk mellett, főként ha olyanok tennék azt, akiknek — néze­tünk szerint — nincs joguk ott lenni. A világ úgy érez­heti, hogy ha Franciaország tudott bombát készíteni má­sok is tudnak, tehát itt az idejr az atomleszerelésnek. A Daily Herald írja: a francia atomrobbantási kí­sérlet, az első robbantás 16 hónap óta: bűn az emberi nem ellen. Az új bomba gyártási rohamot indíthat meg más országokban is. ' MÜNCHEN (DPA). Az atomfegyverkezés ellen küz­dő bizottság és a katonai szolgálat ellenzőinek nem­zetközi szövetsége hétfő este tiltakozó tüntetést rendezett a szaharai atomrobbantás el­ten. Stuttgartban szocialista fiatalok és a szakszervezeti ifjúság tüntetett a franci fő­konzulátus épülete előtt. PÄRIZS (Reuter). A ma­rokkói kormány hétfőn jegy­zéket juttatott el a francia külügyminisztériumba, kö­zölve, hogy a francia atom- bombakisérlet elleni tiltako­zásul felmondja a két ország között fennálló diplomáciai megállapodást. NEW-YORK (Reuter). A New-York Post keddi számá­nak egyik vezércikkét szente­li a szaharai kísérletnek, — hangsúlyozza, hogy a kísér­let egyáltalán nem oldotta meg Franciaország problé­máit és még csak nem is könnyített azokon. KAIRÓ (Uj Kína). Az arab országok közvéleményé­ben és politikai köreiben is általános a felháborodás a szaharai atomrobbantás mi­att. Az arab liga kairói ta­nácskozásán a szaud-arábiai küldött, Abdul Aziz kijelen­tette, hogy a francia imperi­alizmusnak ez a tette kidom­borítja annak szükségességét, hogy szolidaritást kell vállal­nia az algériai felkelőkkel. Khalek Torresz marokkói küldött szerint ez a sértés ösztönző erőt adhat az afri­kai népnek, hogy kikergessék a francia imperialistákat Af­rika területéről. RÓMA (TASZSZ). Olasz­ország lakossága továbbra Is g> üléseken juttatja kifejezés­re mély felháborodását a francia atomrobbantás miatt, Az Olasz Kommunista Ifjú­sági Szövetség piacenzai szer­vezete felszólította az ifjúsá­gi szervezeteket és a politikai pártokat, tiltakozzanak közö­sen a francia kormány kihí­vó lépése ellen. DJAKARTA (TASZSZ) Az indonéziai lapok egyhangúlag elitélik a franci kormányt a szaharai atomfegyverrobban- tásért. (MTI). NEW YORK (TASZSZ). — Egyre több amerikai fejezi ki aggodalmát amiatt, hogy Az állami gazdaságokban a tavalyihoz hasonlóan az idén is országos versenyt hir­detnek a legfontosabb fel­adatok mego'dására. Az idén a kukorica és az aprómag- termesztés, a gépek gazdasá­gos használata és a tejtermé­kek fokozása szerepel a köz­ponti versenyben. Az állami gazdaságok főigazgatósága e versenyek jutalmazására 570 ezer forintot fordít. A főigazgatóság és a ME- DOSZ elnöksége javasolja a gazdaságok dolgozóinak, hogy az Egyesült Államok kormá­nya lemondott a nukleáris fegyverkísérletek további fel­függesztéséről. Az amerikai közvélemény követeli, hegy az Egyesült Államok kössön egyezményt, amely megtilt mindenféle nukleáris fegy­verkísérletet, így a földalatti kísérleteket is. Hétfőn harmincnyolc neves közéleti személyiség nyílt le­vélben szólította fel Eisen­hower elnököt ilyen egyez­mény megkötésére. Eleanor Roosevelt asszony a New York Postban közölt cikkében szintén állást foglal a nukleáris fegyverkísérletek teljes eltiltása mellett, i földalatti robbantások foly­tatása — hangsúlyozza Roo­sevelt asszony — ésszerűtlen. Mert „mire az idevágó szer­ződés hatályba lép, valószí­nűleg lesz olyan készülé­künk, amely módot nyújt az ilyen robbantások észlelésé­re”. (MTI) PÁRIZS. Az Humanité ve­zércikkében foglalkozik a francia atomfegyverkezési tervekkel. Nehéz tagadni, annyira nyilvánvaló — írja —, hogy a francia kísérleti robbantás ellentmond a nemzetközi enyhülésnek, amikor az atomnagyhatalmak már fel­függesztették kísérleteiket. egy mázsa szemeskukorica előállítására a gépesítés fo­kozásával és jobb munka- szervezéssel a tavalyinál 20 százalékkal kevesebb mun­kaórát fordítanak. A gyü­mölcstermesztésnél a kifo­gástalan termékek arányának növelése a legfontosabb: el kell érni, hogy a termésnek legalább 60 százaléka export­képes legyen. Tehenenként 3300 liter tejhozam, tojótyú­konként 130 tojás a cél, és javasolják egy liter tej ön­költségének 10 filléres csök­kentését. A juhonkénti gyap­júhozamot 1960-ra 4,2 kiló­ban irányozták elő. A szorosan vett termelési feladatokon kívül az értéke­lésnél figyelembe veszik, hogy a gazdaságokban kellő gondot fordítanak-e az épü­letek karbantartására, a ma­jorságok csinosítására. Érté­kelendő versenypontnak ja­vasolják a szakmunkásképzés és a tanulóképzés helyzetét, valamint a termelőszövetke­zeteknek nyújtott politikai és gazdasági segítés mértékét. (MTI). Hruscsov táviratot küldött az indiai vezetőknek DELHI. — (TASZSZ). Hruscsov a repülőgépről táviratot küldött Praszad in­diai elnöknek és Nehru mi niszterelnöknek, táviratába? sikereket és felvirágzást kí­ván a baráti indiai köztársa­ságnak. Ezek a megbeszélések két­ségkívül hozzájárulnak a I szovjet—indiai kapcsolatok fejlődéséhez, az egyetemes béke megszilárdításához — írja többek között (MTI) M. J. ügye, szép a biítoruivk:? A kisújszállási Faipari Vállalat készítette a képen látható bútordarabokat a tavaszi budapesti ipari vásárra. Az év első negyedében a képen látható garnitúrából 320-at készítenek, i Versenymozgaiii az Imsi-s'inil 570 ezer forinttal jutalmazzák a kiemelt feladatokat legjobban végrehajtó állami gazdaságokat VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJ ETEK! TJ ionian XI. évfolyam, 40. szám. Ara 50 fillér 1960. február 17. szerda.

Next

/
Oldalképek
Tartalom