Szolnok Megyei Néplap, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-03 / 28. szám
Títok~e a titok? Zárszámadás a Jásztelek— Pu+ztamizsei Totbuchm Tsz-ben A kerület szívügye Nagy érdeklődés előzi meg a magyar—szovjet mezőgazdasági napok megnyitóját Telefonok, táviratok as ország minden részéből Algírban as élet risusatér a rendes kerékvágásba Párizsban vizsgálat indult egy fegyvercsempész banda ellen Holnap, február 4-én nevezetes esemény színbe ye lesz Szolnok, Szolnok megye. Itt rendezik meg a már hagyományos országos ma gyar-szovjet mezőgazdasági napokat. A Magyar-Szovjet Baráti Társaság elnökségé nek megyei irodájába hétfő óta szinte óráról órára érkeznek a táviratok és telefonok az ország minden részéből. A Marton vásárhelyi Kutató Intézet héttőn telefonon közölte újabb öt szemé'y érkezését. Békéscsabáról az ottani MSZBT megyei titkár szinJanuár utolsó napjaiban végezték megyénk orvosai és egészségügyi dolgozói a Vöröskereszt aktíváinak támogatásával a gyermekbénulás ellen igen hatásos gyógyszer, a Sabin-cseppek második adagolását. A mintegy 112 ezer gyermeket érintő több napos adagolás szép sikerrel zárult. A hidegebb idő elleA Karcagi Hántolómalomban röviddel ezelőtt olyan munka kezdődött, aminőnek megyeszerte nem találni elődjét: baromfitápüzem létesítéséhez kezdtek... A szövetke- eeti város gyarapodó baromfi- állománya sok és igen jó- minőségű takarmányt igényel — a Hantoiómaiom dolgozói vállalták, hogy előállítják ezt a cikket, melyet eddig Budapestről szállítottak megyénkbe. — A receptet csak egyszer kellett ltérnünk a budapesti Erőtakarmánygyártói — emlékezik Szitkovics Sándor főmérnök. — A Földművelés- ügyi Minisztérium által jóváhagyott összetételben három „csibekorosztály” részére állítunk elő nemsokára baromfi- iápot; sőt minden eshetőségre felkészülve, annak kon- centrátumát is. A baromjitáp tengeri-, árpa-, zab-, napra- ergo-. s ujadarát, éerz- tőt, takarmánymeszet, hús- és hallisztet tartalmaz. A készítmény előállítása igen pon- os munkát követel. A halliszt esetében — például — előírás, ,ogv z le- o • • fi5 százalékban foglaljon magában nyers roteint és zsírt. Sokféle úgynevezett nyomelem is kerül i baromfitápba, például oxüeracittlin, mansáns ulfát s jádozott só. A megkövetelt jontosság: a gramm ezredrésze. Többféle vitamint is juttatunk a baromfitápba. A Hántolómalom dolgozói forintban keveset, ötletben, lendületben annál többet adnak a tápüzem mielőbbi megvalósulásáért. Üj gépet nem vásárolnak: azokat használják fel, melyek a nyáron bevezetett újítások következtében feleslegessé váltak. Ezek közül két tisztító, négy serleges felvonó, ventillátor, porszívó a legjelentősebb. V. Kiss János és kőművescsoportja már megépítette az úi pilléreket, a felvonóaknát; tén telefonon hívta fel a Szó nők megyei elnökséget és bejelentette, hogy huszonegy helyett harmincegyen jönnek. Táviratoztak Za'aegerszeg- ről, Kaposvárról és meg több kutató intézettől. Budapestről százharminc tudományos kutató üzemszervezési szakember, egyetemi tanár és más beosztásban dolgozó mezőgazdasági szakember jelezte érkezését. Itt lesz a Magyar Filmhíradó és a Televízió is. nére az egészségügyi dolgozók eljutottak a tanyavilágba is és ott is részesítették a gyermekeket a nagyhatású gyógyszerből. Az újabb adagolásra, mely a védekezés harmadik fázisa lesz, az előzetes tervek szerint február 25 és március 5 között kerül sor. javában tevékenykednek az asztaloscsoportok, melyeket Szádvári Tibor és Papp János Irányít. — Március derekán már üzemeltetni kívánjuk a tápüzemet. Higgye el, nem szólam: embereink tudják, milyen fontos feladatra vállalkoztak — így Szitkovics Sándor. Majd derűsen hozzáteszi: — A szövetkezetek érdekén túl bizonyára nem bánják, A Szolnok megyei Téglagyári Egyesülés pá rtszerve- zete és valamennyi dolgozója idejében megismerte azokat a célkitűzéseket, me ye* ket a hét gyárból álló egyesülés a kongresszus tisztele téré el kíván érni. A gondos tervkészítés, a munkaverseny helyes szervezése, a tervezett műszaki szervezési intézkedések végrehajtása többet hozott a vártnál: Az egyesülés dolgozói 5 millió 376 ezer forint értékben tettek felaján'ást többtermelésre és megtakarításra — ezzel szemben 6 millió 759 ezer forintos eredményt értek el. A siker még szembetűnőbb. ha azt vizsgáljuk, hogy az egyes termékekből menynyivel többet állítottak elő a tervezettnél. A párt által ki- do'gozott 15 Eves laka«Epit£si PROGRAM megvalósulását hathatósan segíti elő. hogy a tervezett nél 7 millió 55 ezerrel töH) téglát termeltek. Ez a menv- nylség 176 kétszoba-konvhá* ALGÍR (MTI).— Algírban felengedett a kilencnapos feszültség. a város kezdi visz- szanyemi rendes képét. Az üzletek nyitva vannak, folyik a közlekedés helyreállítása. Keddre virradó éjjel a hadsereg műszaki alakulatai és a városi útjavítók dolgoztak a barikádok eltakarításán és a kövezet megjavításán. Delouvrier algériai főmegbízott és Challe tábornok algíri katonai főparancsnok hétfőn délután visszatért Algírba. Boutier ezredes, a főparancsnok sajtóirodájának vezetője hétfőn egy sajtóértekezleten hivatalos jelentést közölt a január 24-i lövöldözés áldozatainak számáról. Eszerint tizennégy csendőr meghalt, 102 megsebesült, a ze:.dűlők vesztesége 6 halott és mintegy 20 sebesült. PÁRIZS. Lagaillarde-ot hétfőn este a párizsi Santé- börtőnbe szállították és az állam belső biztonságát fenyegető tevékenvség vádjával állítják majd bíróság elé. A zendülők másik vezetője, Joseph Ortiz megszökött. Tekintettel spanyol szármahogy olcsóbb lesz a csibehús. Mindannyian kedvelik. —- Főmérnök elvtárs is? — Nem mondhatnám. Kevés híjján meggyöződéses vegetáriánus vagyok. Ez az ízlésbeli különbség — mondanunk sem kell — nem akadályozta meg a Hántolómalom főmérnökét abban, hogy (gyakran munkaidőn túl) szakszerűen elkészítse az új üzem terveit gendő. A téglatermelési terv sikeréről a 109.7 százalékos eredmény tanúskodik. Hazánk cserépszükségletének nem jelentéktelen hányadát import útján sze-ez- zük be, A téglagyárak dolgozói 1958-ban termelt hét és félmillió cserép helyett tavaly kevés hijján 12 millió cserepet adtak a népgazdaságnak. A növekedés — durván számolva — 60 száza ék. A műszaki szervezési Intézkedések kettős eredménynyel jártak. Gazdaságosabbá, eredményesebbé tették a termelést; ugvanakkor a dől eozók sokaságát szabadították meg a nehéz fizikai munkától. Hasznosnak bizonyult, hogy a nyerstéglába mozdony pernyét kevertek; ezzel csökkenhették a selejtszázalékot. Hason'ó eredménnyel járt Karcagon a hfilége’látó berendezés megépítése. Jobb folyamatosabb munkát biz tosított a nyerstéglát szólító kocsipark bővítése; az abo- nyi, a mezőtúri, a karcagi gyárba mintegy félszáz új kocsi került. — Tisza földváron és Martfűn w>k kocsit 48 darabosról zására feltételezik, hogy Spanyolországba menekült. Harold King, a Reuter tudósítója megállapítja, hogy De Gaulle tábornok megerősödve került ki ebből az erőpróbából Megjegyzi azonban, a francia közvéleményt megdöbbentette, hogy semmiféle akciót sem indítottak az algériai zavargások ellen. Csór dáikoznak, hogy közülük eddig csak egyetlen személyt — Lagaillarde-ot — tartóztatták le. Annál is inkább, mert időközben kiderült, hogy tényleges összeesküvés folyt nemcsak algíri, hanem párizsi személyek részvételével is. Mint az AFP jelenti, hétfőn a francia fővárosban és vidéken több házkutatást tartottak. Egyelőre tizennyolc S^rpólyt vetted őri^’íh« '0*7tűk Chassin volt repülő tábornokot. Ezzel egvidőben vizsgálati eljárást indítottak Párizsban egy fegyvercsempész banda ellen, — amely Észak-Franciaországból hadianyagot szállított az algíri lázadóknak. Az összeesküvés központja Lille-ben volt, de kiterjedt más franciaországi városokra is. Vezetője Philippe De Massey volt hadnagy, — jelenleg textilkereskedő — volt. Letartóztatási parancsot adtak ki ellene, de közben elmenekült. A lakásán végrehajtott házkutatás alkalmával okmányokat foglaltak le, amelyekből kiderül, hogy a különböző jobboldali csoportokhoz tartozó összeesküvők geri'la-harcot akartak szervezni Franciaországba és tervbe vették egy „közüdv-kormány” felállítását. Az összeesküvők között szerepel több volt tiszt, így 72 darabosra építettünk át — emlékezik Bíró István, a tervosztály vezetője. — A mozgatás a kapacitás ötven százalékos növelése ellenére sem vált nehezebbé; a kocsiba golyóscsapágyak kerültek. Az áta'akításra 44 ezer forintot fordítottunk. Hasznosnak bizonyult Kunszentmár- tónban a Diesel-üzeme'tété- sű körforgalom megvalósítása; melynek költsége 110 ezer forint volt. Itt tizenkét dolgozót mentesítettünk a ne héz fizikai munkától; javarészük a cserépgyártásban ta'ált kellemesebb, könnyebb munkakörül1 ménvekre. Mű" szaki fejlesztésre kereken másfél millió forintot áldoztunk az elmúlt évben. Ebből az összegből több mint 900 ezer forint már megtérült A közös munka sikeréhez Jelentős arányban járultak az ftT FT-RFVALÓ MEGVALÓSÍTOTT miTfSOK. A Téglagyári Egyesülés gyáraiban 1959-ben tizenegyen nyújtottak be újítási javaslatot; ezek közül hatot elfo- aarimk. megvalósítottak, A például Bourdoncle De Saint Salvy tábornok, a francia hadsereg volt főfelügyelője, Langlade nyugalmazott ezredes, Valéré Perreti Della Rocca, a cihy-kormány volt alprefektusa. WASHINGTON. Mint az AP írja, vezető amerikai személyiségek azt remélik, hogy De Gaulle-nak hamarosan sikerülni fog végrehajtani az algériaiak önrendelkezés’ jogára vonatkozó programját. — Megjegyzik azonban, hogy a jövőben óvatosabban kell célja felé haladni, hogy újabb zendülés ne következzék be. 1960 első negyedévében különös gondot fordítanak országszerte a ruházati boltok áruellátására. Főleg a raktár- készletek összetétele javul. Pamut méteráruból az idén nagyobb lesz a választék, mint az elmúlt évben. Kifogástalan lesz az ellátás az év első negyedévében damaszt- áruból. Jelentős mennyiségű szőnyeget importálunk, nylonárukból kétszeresére emelkedik a választék. Több kész férfi és női nylon ruhanemű kerül a vidéki szaküzletekbe is. Jacquard szövetféleségekből az idén ötven százalékkal többet hoz forgalomba a kereskedelem. mint 1959 első negyedévében. Kötöttáruból 1960 első negyedévében 13 százalékkal több áll a vevők rendelkezésére. mint tavaly. Különösen javul az ellátás gyermekkötöttárukból. Konfekció ruhákból az idén több kerül forgalomba, és a bevezetett újítások mindegyikéért átlagosan kétezer forintot juttattak az újítóknak. A kongresszusi verseny lelkesítő ereje nélkül bizonyára nem születtek volna meg a most értékelésre került eredmények. A felajánlott 5 millió égetett tégla helyett 7 millió 55 ezer, a megígért 530 ezer cserép helyett 778 ezer került legyártásra. A felajánlásokon felül termelt áru értéke meghaladja a másfélmillió forintot. Mindent összevetve: vállalásukat egymillió 383 ezer forint értékben teljesítették túl a téglagyáriak. Objektív okok akadályozták az eredményi avító vállalások nem teljesítését. „Menet közben” több cserép előállítása vált szükségessé — a profilváltozás akadályozta meg az Ígéret teljesítését. Az e téren kifejtett erőfeszítés mégsem volt haszontalan: egymillió 625 e/er forint megtak rítását eredményezte — a tervezett egymillió 768 ezer helyett. Legszebb eredményekkel a martfűi és a kunszentmártoni téglagyár dolgozói dicsekedhetnek. Kios%totiáh a félévi bizonyítványokat Megyeszerte az általános és középisko'ákban kiosztották a fé évi bizonyítványokat. Az eredmények, az előzetes felmérések szerint Jobbak. mint a tavalyi tanév első felében. Végleges adatok erről majd csak a hónap közepén lesznek. Az első félév eredményeihez hozzátartozik, hogy lényegesen kisebb volt a le- morzso'ódás az iskolákban, a mulasztások száma Is csökkent. A bukások területén is tapasztalható javulás. A jászberényi járásban például az előzetes adatok szerint a félévi bukások száma alig érte el a tavalyi felét választék is bővül. Az új, modern vonalú női kabátok ötven százaléka fésűs, húsz százaléka tweed és 30 százaléka veluranyagból készük élénk tavaszi színekben, nasvrészt japán szabással. Női félkabátokból húsz százalékkal több Készül tavaszra, mint az elmúlt évben. Nő; bálion >abá- tokból eddig minden esztendőben kevesebb volt a szükségesnél. A tavalyi mennyiségnél ezért az idén 69 százalékkal gyárt, többet az ipar. Férfi konfekcióáruból szintén több kerül a boltokba, mint az elmúlt években. Az átme- netf és a ballonkabátok kivétel nélkül modern vonalú- ak. A vásárlók kívánságának megfelelően férfi öltönyökből több divatos színű, egysoros, háromgombos és egygombos fazon készül, a gyermekek részére szintén újvonalú, divatos átmeneti kabátokat gyárt az ipar. A MARTFŰIEK VALA MENNYI VÁLLALÁSUKAT TELJESÍTETTEK. 761 ezer forint értékű megtakarítást értek el, emellett 563 ezer forintot érő árut termeltek terven felül. Kongresszusi eredményük: egymillió 324 ezer forint. A nagyobb kapacitású kunszentmártoni gyár eredménye szintén tekintélyes. Ebben az üzemben a kongresz- szusi verseny eredménye kétmillió 42 ezer forint. A gyár dolgozói vállalásuk értékét háromszorosan szár- n alták túl. A profilváltozás okozta aránylagos selejtemel- kedés okozta, hogy nem kerülhettek az első helyre. Nyereségrészesedés? —- Lesz! Ez megilleti társadalmi rendünkben a jó munkát végzett dolgozókat; még azon az 50 ezer forinton felül is, amit évközben az egyesülés gyáraiban brigádjutalmak tojében kaptak. A nyereség- részesedés összegének kiszámítása folyamatban van — a megérdemelt forintok márciusban jutnak gazdáikhoz.-—b.z. — családi ház felépítéséhez eleFebruár 25 és márcus 5 közitt adagolják a Sabin cseppeket Tápláló eledel ötmillió baromfi C számára Március derekún már dolgozik az új üzem Karcagon T Í76 családi ház anyaga terven felül Hat és háromnegyedmilliós eredményt hozod a kongresszus verseny a Szomok megyei Téglagyári Eayesüiésnél Több divatos ruha kerül forgalomba Bővül a konfekcióruha-választék Kötött árukból tovább javul az ellátás V1LAQ PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKl (szomo^ XL évfolyam, 28. szóm. Ara 50 fillér 1960. február 3. szerda,