Szolnok Megyei Néplap, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-28 / 50. szám

X olvas PÁRIZSI DIVAT és a fegyencruha KÖNYVTÁRBAN ALUDNI TILOS! Hátamögött könyvespolc, ölében és kezében könyv. Örvendezve állapítottam meg: a cselekvés egyértelmű, a kép és a szöveg száz száza­lékig fedi egymást. Félreér­tés tehát kizárva, X valóban olvas. Se többet, se keveseb­bet nem csinál. Olvas, mer* a szöveg szerint nagy könyv­barát. Ez dicsérendő tulaj­donság, egészen más, mintha teszem azt nagy nőbarát len­ne. Ebben az esetben alig va­lószínű, hogy fényképe bele­kerül a közkedvelt képeslap egyik oldalára. De miért adják ország-vi­lág tudtára, hogy X művesz, aki ol ~s, nagy könyvbarát? Eddig talán nem volt az? Másféle szórakozásokkal töl­tötte idejét, esetleg különbö­ző haszontalanságokkal s utóbb rájött mindezek tart­hatatlanságára, abba hagyta az egészet, visszavonult köny­vei közé, ahol le is fényké­pezték őt, amint elmélyedve ismerkedik legújabb szerze­ményével Aztán hosszas töp- i ngés után rájöttem, hogy itt ialafintaság rejtőzködik a dologban. Az a helyzet ugyanis, hogy ez a bizonyos felvétel úgyne­vezett képes hirdetés lenne. c hogy X olvas, meg hagy könyvbarát, az nemcsak egyszerűen azért került ebbe a képeslapba, a könyvespolc­cal együtt, mert olyas es mert nagy könyvbarát, nem, nem. Egészen más miatt. Azért, mert X nemcsak ol­vas, hanem ismert és elis­mert film- és színművész. Ténykedését buzdításul szán­ták és arra érdemes könyv- propagandával foglalkozó szervek. íratlanul és kimon­datlanul valahogy így: ,,lát­ja, ..edves hon- és polgártár­sam! X olvas és nagy könyv­barát. S ha Ön eddig nem volt nany könyvbarát, most szégyenkezzen és pótolja mu­lasztását. Egyrészről. Más­részről, ha X olvas és az ne­ki jó, akkor minden jámbor és egyszerű földi halandónak kutna kötelessége olvasni’’. Erről viszont eszembe ju­tottak a régi szép ferenczJó­zsefi idők bárgyú újsághirde­tései, amikor is tudtára adtálc a derék polgároknak, hogy székrekedés ellen legjobb az ilyen, meg az olyan keserű­víz, éspedig azért legjobb, mert még a jóságos uralkodó is azt használja, vagy szöve­teket csak Eleckensteintől vá­Végül pedig sok-sok em­bertársam nevében határo­zottan és nyomatékosan kije­lentem, én nem azért olva­sok, mert X olvas és nem is azért vagyok, vagy leszek könyvbarát, mert ő is nagy .könyvbarát. Nem. Egysze­rűen szeretem a könyvet, még akkor is. ha története­sen X nem olvas. Sz. P. Az egyik párizsi fegyinté­zet női lakója panaszt terjesz­tett a börtönigazgatóság elé, amelyben kifogásolja a fe­gyencruha egyenrangú és csúnya szabását és divatos „egyenruhát” követel a rabok számára. Panaszában hang­súlyozza, hogy a fegyencruha „nem méltó a francia divat hírnevéhez”... (A „Basler Nachrichten”- ből.) Az utóbbi időben túl sokan használták fel a londoni könyvtárakat délutáni szu- nyókálásra. A könyvtárak ve­zetői el akarják venni az ál­mos olvasók kedvét a könyv­tári alvástól és ezért öt font­ra bírságolnak meg minden­kit, akit szunyókáláson kap­nak rajta. Így akarnak meg­szabadulni a horkoló „könyv­molyoktól”. Abíb az öregedést monopolizálják Poétáink előszeretettel hasz­nálják fel témáiknak az öre­gedés lehangoló tüneteit. Az egyik nemes rezignációval, a másik harcos mélabúval. A versek szépek, ez ellen nincs is kifogásom. De azt már furcsának tartom, hogy ország-világ előtt közzéteszik, sőt ha egy kis szerencséjük van, verseiket lefordítják ide­gen nyelvre is és akkor Len­gyelországban, Albániában, sőt Kínában is tudomást fog­nak szerezni arról, hogy egyes költők idő előtt megvénülnek. Mindez felötlött bennem, amint e költők verseit olvas­gattam. A kutyafáját neki! Én is­merem ezeket a költőket. Va­lamennyi pirospozsgás, sze­mük úgy villog, mint a kés. Vidámak, elégedettek és jól­tápláltak. Dehát akkor mi­ért sajnáltatják magukat? Miért nem sajnálnak engem, aki sovány vagyok, kisfizeté­sű és zárójel van a bajúszom körül. Ezentúl verseket fogok ír­ni. Megírom, hogy pajzs- mirigytúltengésem van és ál­landó fejfájás gyötör. Meg­írom jambusban, trocheus- ban, anapaestusban és dacti- lusban. Akkor majd lefordít­ják különféle nyelvekre, hogy már a dityrin sem használ nekem. Megtudják végre szo­morú sorsomat Lengyelország­ban, Albániában és Kínában. Talán még a Szolnoki SZTK-orvosok is elhiszik. M. M, a pletykát! zik vele. Ez bemegy a mun­kahelyére egész nap telefo­nálgat, ellődörgi az időt, semmi hasznát nem veszik annak. De csino6 és szép ugy-e, hát fizetik. Ezt külön­ben Titkosné mondta. — Titkosné pedig aztán mindenről tud. Csak egy a baja, arra semmit sem lehet bízni- Rögtön eljár a szája. Ha a szomszédban kanál csörren, már tudja, hogy családi háború volt. Pedig családi belviszály a mi há­zunknál igen ritka. Vitézné ugyan majd minden héten összepatáliázik az urávaL Meg is csépelik egymást. Volt rá eset, hogy a padlásra menekült szegény asszony. — Na pedig oda is mehe­tett. Mert a házmesternek arra van gondja, hogy plety­káljon, de hogy a padlást is rendbe tartsa, az már úgy látszik nem őrá tartozik. Szóval mind ilyenek az asz- szonyok. Én nem is igen tár­salkodóm velük. Hozzám már nem is jár senki, mert én aztán nem tűröm a pletykát, — tajtékzott Kacsa Malvin. — borzák — Én magam is rengeteg öre­gedő embert ismerek. Ott van például Góth néni, aki a csü­törtöki piacok alkalmával az ócskás szerepét tölti be. Het­venhat éves és saját öreg ke­zeivel árulja a kinőtt gyer­mekholmikat. Tudják ezt Al­bániában? Nem! Tisztelt költő kartársak! Az öregedést nem lehet monopo­lizálni. Tessék tudomásul ven­ni, hogy más is öregszik. Góth nénit már említettem, de öregszik például ~ Például öregszem én is. Huszonnégy éves vagyok csu­pán, mégis észrevettem, hogy a nevető ráncaim egyre mé­lyülnek, sőt már egész mély barázda képződött az orr- cimpámtól le a szájam szeg­letéig, minte«v zárójelet ké­pezve a bajúszom körül. NiiimitmiiiimiiiiimiiiiiniimiiiiiiiiHiHim Macskaképzés a televízióban Oklahoma államban műsort adnak a televízióban macs­kák részére. Előadás előtt fel­hívják a figyelmet, hogy a készülék épsége érdekében távolítsák el a kutyákat a közelből. A televízió képer­nyőjén a macskák okulására egérfogási jelenetet mutat­nak be. (A „Volkstímme”-ből.) Nem tűröm Kacsa Malvin határozottan jelentette ki három hallgató­jának. — Hozzám már nem is jár senki. Én kérem nem tűröm a pletykát — húzta ki ma­gát önérzetesen. — Mert azelőtt? Azelőtt hányszor, de hányszor beállí­tott hozzám Lomháné. Hát az az asszony, ha tudnátok olyan piszok van az otthoná­ban, hogy az ember gyomra felfordul. Megesik, hogy a szennyes a sarokba hányva, a parkettet pedig hetekig nem fényesíti, a sparhelten egymás tetején a mosatlan tányérok. Csakúgy mint Ba- j adómé. — Bajadémé? Na az aztán külön szám. Ha sejtené a férje. Saját szememmel lát­tam a múltkor tüzelőért ment a pincébe Könnyű Zsiga ott jött le Bajadémé ajtaja előtt, az meg behívta. Legalább másfél óra hosszáig bent volt Könnyű Zsiga nála. Éppen mondtam Lógósnénak ha az ura megtudná!.™ — No persze Lógósné se sokat beszélhet. Én tudom, ihert Titkosné együtt dolgo­Ki hogy Ma kezdődik a tavaszi bajno­ki labdarúgó idény. Két NB Il-es, három NB III-as csa­pat startol délután, a jövő vasárnap pedig tizenhat SK és SE focistái futkároznak a gyepen, hogy kiderüljön, me­lyik a meg ve legjobb labda­kergető együttese. Ebéd után tehát nyitányra int a karmester, illetve kez­dést fütyül a bíró és boka­készült? csattogástól, játékvezető go* rombítástól, bírósíptól, játé­koskioktatástól és szidástól lesz hangos a pálya. Ennél szebb zene nem létezik szur­kolófül számára, s istenőrizz ezt a szép harmóniát hangos hajrával, tömeges csapatbiz­tatással megrontani. Nézzük, ki hogyan edzett a nagy eseményre, a bajnoki idényre? A labdarúgó A játékvezető-< ■íj' A szurkoló Eredményes a Néplap elő- fizető kampányai Tavasai saeplők — Te Juci! Honnan vetted axt a szép sötétkék babaruha anyagot? A pályagondozó

Next

/
Oldalképek
Tartalom