Szolnok Megyei Néplap, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-20 / 43. szám

1960. február 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s CD 0™« Orosz óra a váróteremben Nagyon szomorú, esős va­sárnap délutánon a tisza- tenyői vasúti váróteremben négy kislány hajol az egyik asztal fölé (Fekete Erzsébet, Takács Ilona, Lénárt Erzsé­bet, Kemencei Rózába VII. o. tanulók). Éppen orosz lecké­jüket csinálják és vitatkoz­nak, hogyan kell leírni a lec­kében lévő szavakat. Az utasok közül egy vatta­ruhás, puskás idős bácsi lé­pett közelebb hozzájuk és megkérdezte: ...segíthetek-e valamit nektek a leckében? A kislányok kerekre nyitott csodálkozó szemmel néztek fel a kérdezőre és így vála­szoltak: — „Á, nem tudja ezt a bá­csi, csak a mi orosz tanárunk segíthetne ebben.” — De mégis megpróbálnám — feleli az idős bácsi. — Mu­tassátok csak...! És amidőn papírt, ceruzát adnak kezé­be, oroszul szépen leírja a kérdezett szót. iiiiiiiuuiiiiiiitiiHiiiiiiiiHiiiiiiuiiiiiniiiniiii Végétért a Szolnok városi úttörő sakkverseny Vasárnap délelőtt > órakor folyt le az Uttörőházban Szolnok város úttörő sakkozóinak verse­nye a felszabadulási jubileumi bajnokság során. A versenyben 23 pajtás vett részt, ebből 5 leány. Nagy küzdelem alakult ki a csa­patok között. A fiúk s, a leá­nyok egy csapatot alkottak. A fiúknál a csapatok győztesei ju­tottak be a döntőbe. A leányok­nál pedig körmérkőzéssel döntöt­ték el az eredményt. A fiú döntőben első lett Ignác Béla 703. sz. Damjanich János csapat, második Tóth Sándor 769. sz. Damjanich János csapat, har­madik Tamavölgyi Sándor 703. sz. Damjanich János csapat. '(Leányok versenyében a győz­tes Kálmán Éva 4579. sz. Vámos Tlona csapat, második lett Dögéi Ilona 4579. sz. Vámos Ilona csa­pat, harmadik Pallai Viktoria 4580. sz. úttörőcsapat. Február 2l-én, vasárnap 9 órakor a me­gyei döntőt játsszák le az elfiő helyezettek az Uttörőházban. „Milyen szépen ír a bácsi oroszul — jegyzi meg az egyik kislány s egyszerre megindul a kérdezgetés. Ezt hogyan kell. hát emezt? A bácsi mosolyogva felel, ír... Az utasok közül is többen érdeklődve fordulnak a rög­tönzött orosz nyelvóra felé. Az idő pedig telik, jelzik a vonatot. A vadászbácsi bú- csúzkodik a kisleányoktól. Ök pedig nem győzik köszönget- ni a segítséget, és kérik, más­kor is nézzen be hozzájuk. A vadászbácsi Ígéri, hogy ami­kor csak erre jár, keresni fog­ja őket, mert sűrűn vezet er­re ellenőrző útja. Befut a vonat, a bácsi felszáll. Hallja még. amint az egyik lányka megjegyzi, hogy a bácsi talán jobban tud oroszul, mint a mi orosz tanárunk... (Eláruljuk nekik megnyug­vásul, hogy a vadászbácsi, a mi Lukács bácsink, valóban jól tud oroszul, hiszen anya­nyelve orosz.) Retter Gabriella úttörő tudósító. A törökszentmiklósi 166. sz. Zrínyi Ilona csapat életéből A legfrissebb nagy ese­mény, amely csapatunkban történt: a „TÁBORTŰZ” pá­lyázatának számunkra sike­res eredménye. A III. rajunk tagjai: Karakas Jolán, Sipos Éva, Sánta Ilona és Zafír Gizella pajtások egyéni mó­don dolgozták fel Zrínyi Ilo­náról szóló pályamunkájukat. A forrásmunkákban sikere­sen kutattak, az egész raj kö­zösséget megmozgató tevé­kenységükkel biztosították a csapat és raj számára az or­szágos első helyezést. A TÁ­BORTŰZ szerkesztősége mű­vészi olajfestményét kapluk meg, mely Zrínyi Ilonát, Munkács hősi védőjét ábrá­zolja. A csapat többi raja és őrse sem tétlenkedik. A IV. raj pajtásai „háztartási szakrsj” néven háztartási ismeretek tanulásával foglalkoznak Nagy Eszter tanárnő, rajve­zető irányításával. Márton Domokos tanár, rajvezető a csapatvezetőség tagja Szolnoki iskolások és bányász gyerekek barátsága Most tudtuk meg, milyen melegszívű, segítőkész gyer­mekek a szolnoki Abonyi úti iskola tanulói. Amikor hírét vették a Szűcsi bányász­szerencsétlenségnek. a maguk módján igyekeztek segíteni. Szüleik beleegyezését meg­nyerve, a VIII. osztályos lá­nyok bejelentették osztály- főnöküknek, hogy csomagot küldenek a Szűcsi községi ta­nácshoz, amely majd eljut­tatja azt valamelyik szeren­csétlenül járt bányász család­jához. A lányok négy kilog­rammos csomagot gyűjtöttek össze. Tartalma: csokoládé, szaloncukor és könyvek. A csomagot az édesanya es Ha megnövök én is pék leszek Érdekes üzemlátogatáson voltak a szolnoki Költői An­na úti általános iskola 111. osztályos tanulói. Útjuk a Kenyérgyárba vezetett, cél­juk pedig az üzemmel való megismerkedés volt. A tanu­lók Pásztor Zoltánná pedagó­gus vezetésével végig jártak minden üzemegységet, beha­tóan tanulmányozva a ke­nyérgyártás bonyolult folya­matát. úri Szabó Zsuzsa lel­kendezve mesélte el azokat a gyártási folyamatokat, ame­lyek benyomást gyakoroltak rá. A kilenc éves kislány­nak különösen ízlett a frissen sült, jó illatú, zamatos fehér kenyér, amellyel a látogatás végén az üzem dolgozói ked­veskedtek a pajtásoknak. Fo- nyokai Imrének, aki külön­ben a gyengébb tanulók közé tartozik, annyira megtetszett a kenyérgyártás, hogy elhatá­rozta, ha megnő, ő is pék lesz. E önben megfogadta azt is, hogy ezentúl nagyobb gondot fordít a tanulásra — mert mint mondta — most látja igazán, mennyi mindent kell tudni egy üzemi dolgozónak, hogy eredményes, jó munlcát végezhessen. Zakár Zoltán iskolaigazga­tó. büszkén mesélte, hogy az úttörőmozgalom milyen szép eredményeket ért el a múlt­ban. A jövő tervekről így nyilatkozik; — Úttörőink munkáját az elkövetkezendő időkben ha­zánk felszabadulásának 15. évfordulója szabja meg. En­nek keretén belül nagy súlyt fektetünk a nyomolvasásra, továbbá nagy létszámmal ne­veztünk be a felszabadulási seregszemlére is. Fiataljaink a Mezőhéki Állami Gazdaság alcsiszigeti üzemegységébe mennek műsort tartani. Cse­rébe ezért az állami gazdaság patronálja iskolánk úttörő­csapatát. Tőlük kaptuk pél­dául az úttörő csapatzászlón­kat is. — A sportélet is fellendü­lőben van nálunk. Legutóbb megnyertük az általános is­kolák országos pontversenyét atlétikában. Fiataljaink je­lenleg Bertalan Imréné peda­gógus vezetésével a megyei tornászversenyre készülnek és bízunk abban, hogy az immár 9 éve fennálló elsősé­günket ez alkalommal is meg tudjuk őrizni. Különösen Hargitai, Nagyistván Mária és Szabó Ági szereplésétől vá­runk jó eredményt. Megállapíthatjuk tehát, hogy a Költői Anna úti álta­lános iskolában jó szellemben folyik az úttörőmunka és lel­kiismeretes, odaadó, törekvő munkájukkal rászolgálnak az elismerésre. M. M gyermekei igen szép levélben köszönték meg. A mozgalom — melynek kezdeményezői vöröskereszte­sek voltak — tovább fejlő­dött. A többi osztály is be­kapcsolódott. A Pintér- és Kocka-családnak, valamint másoknak is küldtek csoma­got, ruhaneműt, cipőt köny­veket, cukrot, narancsot és csokoládét. Az iskola tanulói azóta leveleznek a családok­kal. Kicserélik gondolataikat, írnak az életükről. A barátság mélyül. A közelmúltban osz­tályfőnöki órán mondták el a tanulók, hogy nyáron szeret­nék néhány hétre vendégül látni a Kocka-gyermekeket. Osztályfőnökük meghatottan és örömmel támogatta tervü­ket, s most a VII. leányosztály tanulói és a család erről le­velez. Úttörő bélyeggyűjtő levelező társakat keresnek német pajtások Kedves Pajtások! Azok az ifjú úttörő bé­lyeggyűjtők, akik szeretnének levelezni a Német Demokra­tikus Köztársaságba, keres­sék fel a következő címet le­velükkel: Wolfgang Schwode WORBIS- Aihsf éld Duder­stadter Str. 56. D. D. R. Német és orosz nyelven ír­hattok. A címzett kéri, hogy a levélben küldjétek néhány különleges, szép magyar bé­lyeget (sorozatot), amit az ot­tani pajtások hasonlóval vi­szonoznak. Kérjük azt a paj­tást, aki legelsőnek választ kap a fent közölt címtől — közölje a Fórummal néhány sorban. Száll a dal ••• Biró Erzsiké, a tiszafüredi 1799. sz. Zrínyi Ilona úttörő- csapat tagja az elmúlt héten f népdalokkal szórakoztatta a csapat által rendezett juta­lom műsoron a szövetkezeti gazdákat. Nyomhereső újoncpróbások a Ooit-Tisza parti horgásztanyánál A kellemesre fordult tava- szias időben kipirult arcú kispajtások gyülekeztek a szolnoki Űttörőháznál. Izga­tottan hallgatják rajvezető­jük közlését a közelben le­dobott két ellenséges ejtő­ernyősről, kiket nekik kell felkutatniuk. A keresettek nyomát különféle útjelek jel­zik a Tisza-híd túlsó (déli) ol­dalától. Őrsönként indultak el a nyomkeresők. Az őrsveze­tők kiosztották a feladatokat, ki melyik oldalra figyeljen. Az első útjelet diadalkiáltás­sal jelezték a pajtások és ügyesen haladtak tovább a jelzett nyomokon. Persze akadtak őrsök, amelyek nem is a maguk hibájából — eltévedtek. Az eltévedés oka az volt, mint később a visz- szaolvasásnál megállapították a jelrakók, hogy az egyik kő­re írt jelet vigyázatlanságból megrúgva, más irányba for­dították az előbb áthaladók. Le is vonták ebből a tanulsá­got — a jelzéseket gondosan meg kell hagyni eredeti álla­potukban. A cél közelében egy vén fűzfa odvábán volt elrejtve a nyomkereső utat befejező levél. Nem volt könnyű meg­találni, mert 23 méteres Vér­zetben kellett utána kutatni. Mégis meg lett, és így kide­rült, hogy az ellenség a két hetedikes jelrakó pajtás volt. Egy kis szemlélődés után megfigyelték a lékvágó halá­szokat, hogyan vágtak utat a révészek a ladik kompnak, majd vidám beszélgetéssel in­dultak hazafelé. Űtközben bukkantak rá a legtávolabb­ra eltért őrsre, akik végül mégis csak ráakadtak a he­lyesen jelzett útra. Báli István úttörő tudósító. Akadályverseny 12 állomással A hatodik akadály több sikert hozott számotokra. Ügy vélem, nem is sokat fáradtatok vele. A szokásos játékot újból megrendezzük, a ti javaslatotok alapján. A játék címét írjátok meg. A szokástól eltérően, mivel időnk van, egyet énekeljünk is. Most pedig készüljetek a hetedik ál­lomásra. A jó út jelzése tovább ha­lad délfelé. Ahogy mentek, kedves kis akácerdőhöz ér­tek, melynek szélén csalogató pázsit van. Az első fán levél­jelzést találtok. A nyíl a fa koronája felé mutat, s mikor felnéztek, meg is látjátok, hi­szen egy ágra rögzítették a a levelet. A baj csupán az, hogy az akácfa törzse jó há­rom méteren csupasz. Hogy mentek fel a levélért? Végre nagynehezen birto­kotokba került a levél, mely­ben a következő áll: Itt a kis tisztáson verjetek tábort, de úgy, készítsétek el, mintha BEMUTATJUK Juhász Sárikát, a tiszainokai 1141 számú József Attila Űttörőcsapat tagját, aki rendszeresen levelez az Otiörők Fórumával. két hétig maradnátok.. Ren­delkezésiekre áll őrsi-sátor, egy rajsátor és több sátorlap. No, meg rendes tábori fel­szerelés. Mikor ezzel elkészül­tök, tartsatok irodalmi tábor­tüzet, melyet népitánccal zár­jatok. Írjátok meg. hogyan oldottátok meg ezt a feladatot és mivel a tábortűz után még nem fekszetek le, beszélges­setek el az úttörők 7. pontjá­ról. S írjátok meg, miről be­szélgettetek? A hetedik állomás végére érkeztünk. Közöljétek velünk a feltett kérdésekre a vála­szokat úgy, hogy leveletek február 26-ig beérkezzen az Ottörők Fórumához. Cím: Szolnok megyei Néplap, Szol­nok. Tisza Antal u. 2. Űttörők Fóruma. „Többsincs királyfi* előadása Kunszentmártonban A kunszentmártoni Zrínyi Ilona csapat pajtásai 55- en lelkes felkészülés után nagy sikerrel játszották négy alka­lommal is Benedek Elek: Többsincs királyfi c. színmű­vét. A pajtások és az őket nagy fáradozással felkészítő nevelők dicséretet érdemel­nek teljesítményükért. Az erkölcsi siker mellett jelen­tékeny bevételt fordíthatnak a csapat nyári táborozásának céljaira. Szolnok megyei Pajtások! Köszönetét mondok azok­nak, akik felhívásomra képes-* lapokat küldtek. Már legtöb­ben a választ is megkapták. Sajnos, akik címet nem küld­tek, ne is várják a választ Bujdosó József szolnoki paj­tásnak üzenem, hogy közölje hol lakik, ínért másképp a cserelapokat nem tudom el-, küldeni. Paitásí üdvözlettel: Csirke András rni’rrvrrriHiwviV'rrrrvvvrviivrTriHmvTTvrrTV'imvrfVTTvr Játékdélután az újoncpróbásoknál „Fürge ész, friss erő!" — hangzik a csatakiáltás a szol­noki 2787. sz. Tisza Antal út­törőcsapat újoncpróbára ké­szülő rajának foglalkozásán. Amint bepillantunk, az ajtó nyílására pirosszegélyű kék- nyakkendős kispajtások te­kintenek reánk. Javában pe­reg a játék, éppen tűz-vizet játszanak, közben énekelnek a játék szabályainak megfe­lelően. Következőnek még érdeke­sebb játék következik. Gyu- fásdoboz továbbítási ver­seny. A pajtások négyes so­rokban állanak fel s mind­egyik sorkezdő kap az orrára egy gyufásskatulyát. Ezt kell a sorban lévőnek tovább ad­ni a kéz segítsége nélkül. Nagy ügyességet követel ez a játék, közben sok alkalom adódik a kacagásra. Énekta­nulás váltja fel ezt a humo­ros számot, majd a „vidám egyszeregy” játékkal folytat­ják ... így derül ki, hol vidáman, hol komoly feszültségben ver­sengve. ki az ügyesebb — a j átékdélutánon. Decsi Mária úttörőtudósíi 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom