Szolnok Megyei Néplap, 1960. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-12 / 9. szám
6 <*OT.NOR MEGYEI NfPI.AP 1960. január 12. Ä Ssolnohi M1E a tavaszi idényre Az elmúlt hét péntek délutánján többheti szünet uun ismét hangos volt a szolnoki MTE labdarugó pá’yája. Egymásután érkeztek a játékosok a központi fűtéses, jó meleg öltözőbe. E délután tartotta ugyanis a labdarugó csapat első edzését. A játékosok nagy kedvvel és le kese- déssel végezték az edzőlük, — Horváth István — áltál előírt gyakorlatokat. Az edzés után jó me ég fürdő következett, majd pedig az öltöző feletti gyönyörűen berendezett új klubhelyiségbe gyűltek össze megbeszélésre. Pázmány Kálmán sporttárs, a csapat intézője üdvözölte a játékosokat. Felhívta figyelmüket, hogy ezt a szép új klubhelyiséget tekintsék sajátjuknak, vigyázzanak a rendre és a tisztaságra. Legyen ez a helyiség a jó kollektív munka kialakításának egyik alapfe’tétele Két hét múlva lesz— mondotta — a szakosztá'yi ülés ahol Ismertetik majd az 1960. évi programot, melynek alapján dolgozni kell 1960-ban. Ezután Horváth István edző ismertette az edzéstervet. Felhívta a játékosok figyelmét a2 edzéseken való pontos megjelenésre és az ott kapott te' ' tok lelkiismeretes végrehajtására. Az értekezlet után megkérdeztük Horváth sporttársat, hogyan is kívánja a csapatot felkészíteni a minél sikeresebb tavaszi szereplésre? *— Az őszi fordulót befejezve a tabella vezető csapatai közé kerültünk. Nem szabad azonban e tényéknek elbizakodottsághoz vezetni. A jó felkészülés feltételei megvannak. A játékosok részére korszerű fürdő és öltöző, klub- helyiség áll rendelkezésre. Az. alapozásokat tizennyolc fős kerettel kezdtük meg. Ez az időszak öt hétig tart. Itt elsősorban az alapvető fizikai képességek fejlesztése, később a technikai és taktikai gyakorlatok végzése lesz a legfontosabb cél Eredményt csak azokkal a játékosokkal lehet elérni, akik technikailag is jól képzettek, kiknek az erőn'éti állapota kifogástalan és megfelelő fizikai erővel is rendelkeznek. A felkészülésnek úgy kell megtörténnie, hogy az erőfejlesztő gyakorlatok megfelelő egyensúlyba legyenek. Mire lesz szükség, hogy a csapat a régi hírnevéhez méltóan sikerrel szerepeljen a tavaszi idényben? — Feltétlenül szükséges a fegyelem megszilárdítása, a jó kollektívszellem kialakítása, továbbá az edzéseken való pontos megjelenés és sportszerű életmód. Ha ez meg esz, akkor az idény végén az őszi eredményhez hasonlóan szép helyezést érhetünk el —, fejezte be nyilatkozatát Horváth sporttárs. Megtudtuk még, hogy már elkészült a csapat kétkapus előkészületi mérkőzéseinek terve is. Eszerint februárban Sporthírek A Szolnoki Vörös Meteor NB. I-es női kosárlabdázói vasárnap Budapesten a Test- nevelési Főiskola együttese ellen játszottak bajndki mérkőzést. A két csapat találkozójára a TF teremben kerú t sor. A mérkőzést a Testnevelési Főiskola nyerte meg 68:54 (23:21) arányban. * Megsemmisítették az őszszel lejátszott Törökszentmiklósi Fáklya — Martfűi MSE NB. III-as labdarúgó mérkőzés eredményét. A mérkőzés két pontját a Marfűi MSE javára írták mivel megállapítást nyert, hogy a Törökszentmiklósi Fáklyában a kérdéses találkozón joeo’i- ktlaa játékos szerepelt, EnLészul a Jászberényi Vasas NB. lies, a Mezőtúri MAFC és a Karcagi MEDOSZ megyei bajnokságban szereplő együtteseivel játszanak barátságos mérkőzést. Az MTE sportbarátok és Szó’nők város sporttársadalma azt kéri és várja a játékosoktól, hogy komolyan készt11 jenek fel a tavaszi rajtra. A csapat minden egyes játékosnak meg kel! érteni, hogy Lejár a n Még néhány hét van hátra és lejár a testnevelési és sport tanácsok első alkalommal kinevezett tagjainak kétéves megbízatása. Ez nem nagy Idő egy testület életében. De ha azt nézzük, hogy egy út- jonnan létrehozott szervről van szó. mely az eltelt két év alatt komoly feladatokat oldott meg, akkor máskép Kell tekintenünk testneve ési és sport tanácsainkra. Elmondhatjuk, hogy eddigi fennél’ásunk alatt megbecsülést. tekintélyt harcoltak ki maguknak. Megyénk 11 sporttanácsában mintegy 180 társadalmi munkás dolgozik és veszi ki részét megyénk sportjának irányításából, el’enőrüéséb-V. Nagy szerepük van abban, hogy megyénk testnevelése és sportja az utóbbi években jelentősen fejlődött, hogy kialakult a szilárd ál'ami vezetés és a széleskörű társadalmi munka jó összhangja. Két év elte’tével elérkezett az idő, hogy számvetést tegyünk a megtett munkáról, őszintén le kell vonni az eddigi munka tapasztalatait. Szükséges ez, mert már 19 -Hibán. de különösen az ötéves sportfejlesztési terv végrehajtása során a testnevelési és snort tanácsokra az eddiginél Is komolyabb feladat hárul. Fontos, hogy egy egységes és ko’lektiv irányító szervvé nöjjék ki maguka* a TST-k Ez csakis úgy lehetséges, ha a tagok mindegyike lelkiismeretesen kiveszi részét a feladatok megvalósításából. Sok tanulságot vonhatunk le az elmúlt évekből. Nem helyes, ha a funkciókkal 'gyébként is túlterhelt sporttársakat nevezünk ki a TST-kbe, mert ezek saját hibájukon kívül, a legjoDb akarattal sem tudnak megfelelni feladatuknak. A testnevelési és sport tanácsokba pedig egész emberekre van szükség. Nem lehet olyasmi, hogy a TST tagok egy része csak papíron szerepel, de a munkából Ilyen, vagy olyan okból nem veszi ki a részét. Olyan tagokra van szükség, akik nem csak a határozatok meghozatalában, hanem azok végrehajtásában is aktívan részt vesznek. Úgy gondoljuk, hogy azok a sporttársak, — akik megtiszteltetésnek veszik a TST tagságot a megye minden részében megtalálhatók, Ha volna olyan sorokban nek alapján módosították a bajnoki táblázat őszi eredményét is. így a Martfűi MSE a 7. helyre került. * Ma délután 17 30 órakor a megyei tanács kistermében kezdődik a Szo’nok városi Labdarúgó Játékvezető Testű* let bíró képző tanfolyama. * A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége úgy döntött., hogy a marathoni futásban és a gyaloglásban az idén Is megrendezi a csapatbajnokságokat, de a csapat eredmény értékelésénél csak olyan versenyzők jöhe'nek számításba akik a verse nven legalább a III, oszíá . lyú szintet elérik, * az alapozás erőgyűjtés, az erőnlét, állóképesség megszerzésének egyik jelentős szakasza. Éppen ezért érdemes és szükséges több héten át sokat és keményen edzeni. Ha a felkészülés jó lesz, akkor tavasszal ennek meg Is lesz az eredménye, s bizhatunk, hogy az MTE labdarugók sok örömet szereznek majd szurkoló táboruknak. P. I. íegbízafás hely, ahol ezek eddig nem voltak bevonva a munkába, most itt az alka'om, hogy be- kapcso juk őket. Az elkövetkezendő hetekben a megyei, városi, járási, tanácsokra vár a feladat, hogy gondosan, lelkiismeretesen készítsék elő a TST tagok újbóli kinevezését. Gondosan válogassák ki az esetleges visszavonulók helye*t kinevezésre kerülőket. E munkánál ne feledkezzenek meg aozkról a tehetséges fiatalokról sem. akik már eddig bebizonyították rátermettségüket e feladat ellátására. De nem szabad a nők ■ről sem megfeledkezni. A rátermetteknek közülük is megfelelő számban biztosítani kell a képviseletet a TST-kben. Meggyőződésünk, hogy a sportemberek támogatásával a kiválogatás mindenütt helyesen történik majd meg. Reméljük, hogy a testnevele- si és sport tanácsok ebből a munkából csakis megerősöd ve kerülnek majd ki. Ha fi így lesz, akkor a jövőben a reájuk váró még magasabb követeimén vekkel járó munkát az eddigíné’ sikeresebben tudják majd megoldani, melynek az egész magyar szocia!ista sportmozgalom látja hasznát. A Totó heti tredménye 1. Alessandria-Padova x 0:0 2. Atalanta-Udinese x 0:0 3. Barl—Lazio x 0:0 4. Bologna—NapoU 1 4:1 5. Fiorentina—Sampdoria 1 4:0 6. Genoa—Spal 2 0:1 I. Milan-Juventus 2 0:2 8. Palermo—Internazionale x 1:1 9. Roma—Lanerossl 1 3:1 10. Rennes—St. Etienne x 0:0 II. Valencien—Monaco 2 0:2 12. Nice—Toulouse 1 1:0 niiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiniH A SZOLNOKI RÁDIÓ mai műsora „Tiszamenti hétköznapok”. — Zenés riportműsor megyénk falvai és városainak életéből. Fiatalok! Jelentkezzetek kőműves, ács, festő, cserépkáiyhás tanulónak! Az ÉM. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat a fenti szakmákra 1960 április 1-ével felvesz olyan 14—17 éves fiatalokat, akik a 8 általános iskolát elvégezték. Tanulóidő két év. — A tanulók munkaruhát, étkezést, ösztöndíjat kapnak. Vidéki tanulók részére szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen, vagy levélben I960, március 10-ig a Mü. M. 60S. sz. IPARIT ANULÖ Intézeténél, Szolnok, Petőfi Sándor u. 3. és az EM. Szolnok megyei Állami Építőipari V, Munkaügyi Osztályán, Szolnok, Kossuth tér, Irodaház, n. emelet. Hozzászólás „Egy labdarúgóedző tollából“ című cikkhez örömmel olvastam a Néplap január 6-i számában fenti címen Magyar Zoltánnak, a Mezőtúri MAFC labdarúgó csapata edzőjének sorait a megye ifjúsági labdarúgó csapataival kipcsolatban. Ehhez szeretnék röviden hozzászólni. Sokra értékelem Magyar sporttárs munkáját, mint edző és mint volt játékos Ezúton szeretnék gratulálni ifjúsági csapatának eredményeihez, mivel egy sportszerű és stílusos együttest ismertünk meg bennük. Sajnos azonban, ami kikívánkozik annak felszínre kell jönni Ez pedig a sportszerű veselkedés a pályán és azon kívül. A sportemberek egymás elleni küzdelme, nem pedig a mindenáron való „győzni akarás”. Sajnos, nagyos sok helyen a mindenáron való győzniakar ássál találkoztunk inkább, mint a fegiielemmel és a sportszerű viselkedéssel. Nekem az a felfogásom — és gondolom, edzőtársaimnak is —, .001/ elsősorban fenn címezett fiatalokat neveljünk akik ellenfelet és nem eV n- séget látnak vetélvtársaikban. Természetesen ennek a ki- zla.knlásábot a közönség is hnrréiárul. amikor únv kiabál be emi-egy keménvebb- kötfisű játékosának, hogy „fámád meg” és más ehhez hasonlót. Rá kejj szoktatnunk labda- "tinóinkat már Hiúság* korban is. hogy az ilyen bekiabálásokra ne reagáljanak, mert ez nem svortszerű és amennyiben a játékvezető kiállítja őket. akkor saját csajainkat súitják. A tavasz‘ idény kezdete előtt arra szeretném kérni edző svorttár- saimat, boon ezen az úton haladva. prőbáljvnk olyan csapatokat összehozni, melyek "éXkitflzéseinket érvényre is juttatják. A sportszerűtlen játékosokat — még ha anv- nyira szükségünk is lenre rájuk — távolítsuk el sport- körűn' oől vagy megfelelő eszközökkel, rendszabályokkal fegyelmezzük, neveljük őket. A magam részéről ígérem hogy mint a múltban, úgy a jövőben is arra törekszem, hogy a legsportszerűbb és legfegyelmezettebb játékosok vegyenek részt csapatomban a mérkőzéseken. Természetesen, a gyenge eredmény és kirívó durvaságok szülője a kondíció vagy a technikai fogyatékosság. Vagy amint említettem, a közönség helytelen magatartása is. Kívánok az 1960-as évre minden edző sporttársamnak eredményes munkát. KOROMPAI ISTVÁN lahdarúaó edző. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja MB felelős szerkesztő: Lazányi Jőzsefné Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u 2. I. em. Telefon: 20-93. 23-20. 20-69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok. Irodaház, fszt. 3. Telefon: 20—94 Megjelenik netfö kivételével minden nap. A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták ter- teszttk A lap előfizetést dtla: egy hőra 11- Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Szolnoki Nvnmda Vállalat 1960. Január 11 — 50 Felelő« nv mc-o ?7gtő: Mészáros Sándor Ua íud;uU... Mikor érvénytelen a lakáscsere* szerződés ? A lakásrendelet szerint a személyi tulajdonban lévő tanácsi rendelkezés alatt álló vagy szabadrendelkezésű lakást annak bérlője, használója csak akkor cserélheti el, ha a tulajdonos a cseréhez hozzájárult. Közös tulajdon esetén valamennyi tulajdonostárs hozzájárulása szükséges. Több esetben előfordult, hogy a cserélni szándékozó bérlők nem szerezték meg egyik vagy másik tulajdonos hozzájárulását. Az a háztulajdonos, akinek hozzájárulása nélkül a bérlő helyére más személy költözött be, a bíróságtól kérheti a lakás kiürítésének elrendelését. Vitás volt, hogy a tulajdonosnak be kell-e perelni mindazokat a személyeket, akik az érvénytelen szerződés megkötésében resztvettek, vagy elég annak a személynek a perelése, aki a csereszerződéshez hozzá nem járuló tulajdonos lakásába beköltözött. A Legfelsőbb Bíróság állásfoglalásában megállapította, — hogy a tulajdonos hozzájárulása nélkül beköltözött lakáscsereszerződés esetén annak megtámadására nincs szükség, mert az érvénytelen, a hozzájárulás hiánya miatt, ennélfogva elegendő a lakásba beköltözött személy perelése. Ha a bíróság ezt a személyt a lakás kiürítésére kötelezi, a volt bérlőnek joga van visszaköltözni ebbe a lakásba. A házfalairionos nem fcővefe'het több lakbért, mint amit az adóh'ralat nát bevallott hatnak meg a fizetendő lakbérben és Járulékaiban, amennyiben az a környező hasonló lakások bérével arányban áll, ha azonban a bérbeadó nem ezt az összeget vallotta be az adóhivatalnál, akkor csak a bevallott lakbér összegét követelheti. Személyi tulajdonban levő lakóház egy szobáját az IUeiékes lakáshivatal kiutalta s a háztulajdonos és a bérlő a lakbérben megállapodjak. Utóbb a lakáshivatal hatályon kívül helyezte a kiutaló határozatot, mert megállapította, hogy a szőbanforgó ház szabadrendelkezésű. Ekkor a bérlő a korábbi megállapodásban meghatározott bérösszeg leszállítását kérte a bíróságtól, ahol a felek egyezséget Is kötöttek. Kiderült azonban, hogy a háztulajdonos az egyezségnél meghatározott lakbérnél kevesebbet vallott be az adóhivatalnál és így vita keletkezett akörül, hogy milyen összegű lakbért köteles a bérlő megfizetni a ház- tulajdonosnak. Az üggyel a Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvás folytán foglalakozott és megállapította, hogy a házadóról szóló rendelet értelmében a bérlőt bírói úton sem lehet kötelezni nagyobb bérösszeg meefízetésére. mint amennyit a hérbnadő a házadó kivetése céljából bevallott. A lakásrendelet szerint a személyt tulaidnnhsn levő szabad- rendelkezést! lakás vonatkozásában a felek szabadon állapodSziváiüneies kutyába A kaliforniai Stanford egyetem sebészei közölték, hogy élő szívet ültettek át egyik kutyából a másikba. A kutya, amelynek testébe a szívet átültették, hét nappal a műtét után még élt. Az amerikai sebészek nyilatkozata szerint állatkísérletek sorén történő szívátültetés más sebészeknek is sikerült már, de az állatok csupán néhány órával élték túl a műtétet. Capróhirdeté sek) KÖNYVELŐI tanfolyamot végzett 5 éves könyvelői és 4 éves számviteli ellenőri gyakorlattal rendelkező érettségizett, elhelyezkedne. Cím a kiadóban. ELADD Lakltelek—Szikrában szoba-konyhás, kamrás, cserepes ház. - Sertés- és baromfiól, kút, 1050 n-öl föld, 800 n-öl szőlő-gyümölcsös. Világoshegyi állomáshoz közel. KERESEK Szolnokon beköltözhető szabad rendelkezésű szobakonyha, kamrás lakást. Költséget megtérítem. Címet kérem a kiaHAVtivntniba leadni. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem és édesanyánk temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. Dankó Mátyás és családja Rákóczifalva. „J. BERGER” zongora eladó 1# ezerért. - Művelődési Otthon, Tiszaszentimre, 100 MAZSA elsőrendű lucerna eladó. Szelevény, Jókai út 26. Huszka LászlónáL SZERETI A SZÉPÉT? Készíttesse plissé szoknyáját a Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet üzletében Szolnok, Beloiannisz u. 10. sz. (Főpostával szemben) Gyors és pontos kiszolgálás, vidékieknek soron kívül. VILLANYMOTOR 3,7 lóerős és 2 köbméter nyárfa deszka eladó. Szolnok, Mártírok útja IS. Ifj. Munkácsi István. MOZIGEPESZ elhelyezkedne, - csak Szolnokon, üzemi moziban. Cím a kiadóhivatalban. BEKÖLTÖZHETŐ kétrészes családi ház eladó. Szolnok, Véső a 7. szám. Tffl'iTVTTH'iTTWnTrrrni'TTTW'l'i'P1 WTTi'TTTin'tT Frrrr'nrt rí* TITÁSZ Közleménye A TITÁSZ V. Szolnok városi Uzemvezetőiége felhívja fogyasztói figyelmét, — akik részére a Figyelmeztető fehívást kikézbesítették, — hogy az alant megjelölt helyen és időpontban a 190/ 110 V. feszültségről 380/220. V. szabályos feszültségre tér át. Szolnok, Kút utcai TR. körzet január 15~e péntek. Minden érintett fogyasztó kapcsolja ki a villamos készülékeit a fent jelzett időben és utána csak abban az esetben kapcsolja be, ha 220 V. feszü'tségnek megfelelő kicserélést, átkapcsolást, vagy átszerelést nyertek, mert ellenkező esetben a 220 V. feszültségtől a villamos fogyasztói eszközök tönkremennek. Akiknek a belső villamos berendezései nem megfelelőek és átszere'tetésük a fenti határnapig nem történik meg, villamos baleset, illetve tűzveszély megelőzése érdeké^ ben a hálózatra nem kapcsoljuk vissza, mindaddig, amíg a szabványos átszerelésről, a hiányosságok megszüntetéséről a munkát elvégző vállalat, vagy kisiparos (erre rendszeresített nyomtatványon) — írásban bejelentést nem tesz Üzemvezetőségünknek. Felhívás ! Felhívjuk a Szolnok város területén lévő tervkötelezett vállalatok és intézmények figyelmét, hogy amint már a múlt évben kiadott „Értesítés” című nyomtatványunkon közöltük a 190/110 V feszültségről 380 220 V szabványos feszltitségre térünk át. kikézbesítésre kerülő „Figyelmeztető Felhívás” nyomtatványon megjelölt időpontban. A feszültségáttérés 1960. január 1-től, június 23-ig folyamatosan történik. A feszültségáttérés a villamosenergia szolgáltatás és ipari termelés folyamtosságát nem zavarhatja, épnen ezért az érintett fogyasztóknak az alábbiakat kell végrehaitaniok: 1. A vUlomos t>er‘ä'rrf'''*'5(,»ke+ szakipari vállalattal felül kell vizsgáltatni és a szükséges javításokat elvégeztetni. 2. A villamosgépek, készülékek és eszközök átköthetőségé- ről, átkapcsolhatóságáról, vagy szükségszerinti cseréjéről szakipari vállalat, vagy szakszemélyzet közreműködésével meg kell győződni és a szükségszerinti intézkedést megtenni. A 601951. (in. 8.) MT. sz. rendelet 2. pararafusa, 4. bekezdése értelmében a feszültségáttéréssel kapcsolatban felmerülő költségek a fogyasztót terhelik, múlt évben általunk kiadott melynek pénzügyi keretét a „Értesítés” alapján kellett betervezni. (x) TITÁSZ Vállalat Szolnok Városi Czemvezetf’AáS*