Szolnok Megyei Néplap, 1960. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-30 / 25. szám

I960 Január 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 f r Nagyobb hozzáértéssel Ünneprontás nélkül Bizonyara sok helyen felvetődik manapság a kér­dés, hogyan lehet a pártkong­resszus határozatait alkotó módon valóraváltani. Nagyon sok, fontos feladatot jelölt meg a kongresszus, köztük a termelékenység emelését, a gazdaságosságot, a műszaki fejlesztést. Üzemi pártszerve­zeteinknek elsősorban ennek érdekében kell munkálkodni- ok. A cél ismert, problémásabb inkább a megoldás gyakorlati módja, a leghelyesebb eszkö­zök, módszerek felváltása. Hogyan lehet előrejutni ezzel kapcsolatban? Mindenekelőtt úgy, hogy az üzemekben dol­gozó elvtársak nem várnak arra, hogy majd intézkednek „odafönt’% hanem a kong­resszus határozatának egyes pontjai alapján mérlegelik üzemük helyzetét A pártkongresszus például foglalkozott azzal, hogy ab­ba kell hagyni azoknak a termékeknek gyártását, melyek külföldről sokkal gazdaságosabban beszerezhe­tők. Igenám, de a legtöbb üzemben azt sem tudják, hogy termékük előállítási költsége és a világpiaci ár között milyen a viszony? Pártszervezeteink ne nyu­godjanak meg ebben, hanem kérjék az illetékes miniszté­rium tájékoztatását ezzel kapcsolatban, s aztán ne ér­zéseik, hanem a „papír”, a megfontolt számítások alap­ján döntsenek. A Tisza Bú­torgyárban például megnéz­hetnék, érdemes-e festetten konyhagarnitúrákat előállíta­ni importanyagból (amit a kisiparos többszáz forintért fest be) vagy kedvezőbb, ha importáljuk a festett kony­hagarnitúrát, az üzemet meg munkaigényesebb termékek — mondjuk kombináltszekré- nyek gyártására állítjuk át. A helyzet felmérése persze nem elég, hiszen — akárme­lyik üzemről lenne szó — új gyártmányra való állítás min­dig sok gondot, vesződést je­lent — esetenként veszélyez­teti a prémiumot is. Nagyon sokan kész istencsapásnak tartják az ilyesmit, s inkább nem tesznek semmit, mond­ván, a költség nem lényeg, úgyis megkapjuk az árkie­gészítést. Segítem kellene az üze­mi pártszervezeteknek abban is, hogy egy-egy üzem ne gyártson százféle terméket, hanem csak egy-két cikket állítson elő. A gazdasági ve­zetők — így a Törökszent­miklósi Mezőgazdasági Gép­gyárban is — örömmel fo­gadnák a segítségnyújtásnak ezt a módját. Nem lehet ugyanis jól megszervezni a munkát akkor, ha ezerféle dologra kell ügyelni, jőlor- mán jelentéktelen apró dol­gokra szétforgácsolni az üzem erejét Üzemi pártszervezeteink­nek éppen ezért fel kellene lépni a megfelelő profili-ozás érdekében is. Jó példa van előttük: A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál a múlt évben jelentős mértékben csökkentették a gyártmányok számát. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az elsők közé küzdötték fel magukat Persze, ahhoz, hogy megfe­lelően tudjanak gazdasági- műszaki feladatokkal foglal­kozni, a párttitkároknak, pártvezetőségi tagoknak is fokozott mértékben kell ta­nulni, elsajátítani a szakmát. Igaz, ma még nem lehet azt kívánni, hogy minden üzemi párttitkárunk mérnök, vagy technikusi képzettséggel ren­delkezzen. A végső cél ez, de addig is sokmindent lehet tenni. Minden jelentősebb vállalatnál van például mű­szaki tanács. Az általános gyakorlat szerint a pártszer­vezetek nem foglalkoznak kellő gonddal ezzel, nem ké­rik segítségét. Pedig sokmin­denben segíthetne. Valahogy a mostaninál több gonddal, nagyobb akti­vitással is lehetne esetenként dolgozni. Felsőbb utasítás szerint például megyénk épí­tőipari vállalatának jövőre már a lakások több mint 20 százalékát középblokkokból kell megépíteni. Felvetődik az a kérdés, okvetlen szükséges volt megvárni a felsőbb uta­sítást. Vagy több leleményes­séggel és kezdeményezőkész­séggel helyileg is sort le­hetett volna keríteni rá? Más üzemekben is sokat le­hetne tenni a régihez, a megszokotthoz való ragasz­kodás ellen, megtenni min­dent azért, hogy ne aprózzák el az erőt — mondjuk az építőipari vállalat ne száz helyen dolgozzon egyszerre mint tavaly. S mindig mér­legelni: hogyan lehet olcsób­ban. Rendellenesség esetén meg zörgetni kellene a fel­sőbb szerveknél, hiszen ott is tévedhetnek. Érthetetlen például, hogyan lehet drá­gább a hazai gyártmányú pozdorjalemez az importa­nyagnál? Termelői ára egy­általában nem ösztönzi a bú­torgyáriakat arra, hogy taka­rékoskodjanak az import­anyaggal, hazai termékkel igyekezzenek helyettesíteni azt S még sokmindent fel le­hetne sorolni, amire párt- szervezeteinknek fel kellene figyelni — így a célgépektől való oktalan idegenkedést, a gépkihasználás alacsony fokát. Néhol azt mondják er­re: „óvni kell a gépeket”. Az igazság az, hogy néhány év alatt „erkölcsileg kopik” el minder gép, hiszen mindig újabbak; jobbak kerülnek ki a gyárakból. Ezért a jó kar­bantartás mellett mindent meg kell tenni azért, hogy több műszakban termeljenek gépeink. Ügy lehet most, a kong­resszus határozatainak való- raváltása közben megszöve­gezni röviden a pártszerve­zetek feladatát, hogy ne a régi mellett tegyék le a ga­rast, ne külső szemlélőként foglalkozzanak a gazdasági kérdésekkel, hanem egyre nagyobb hozzáértéssel, ope­ratív módon. AKIK AZT TARTJÁK, jobb ma egy veréb, mint hol­nap egy túzok, azok számára érthetetlen a Mezőhéki Tán­csics Tsz-ben és még több Szolnok megyei termelőszö* vetkezetben kialakult gyakor­lat, rend. Mezőhéken ugyanis 40 forint 19 fillér egy-egy munkaegység értéke, viszont oszthattak volna 70 forint kö­rül. Nem tették. Előrelátóak és a jövőre is gondolnak. Né­hány évvel ezelőtt huszon- valahány forinttal kezdték, azóta éppen az okos és terv­szerű tartalékolás következté­ben gazdaságuk állandó fej­lesztésével évről évre egyen­letesen növelik a munkaegy­ségek értékét. Tavaly még 37 forint volt. De már tavaly is lehetett volna több, vi­szont nem osztottak ki min­dent éppen azért, hogy az 1959- es gazdasági évben ne érje őket meglepetés. Különben a mezőhéki Tán­csics Termelőszövetkezetben tavaly 4 millió forintot for­dítottak sajáterős beruházás­ra. Ha nem teszik, akkor csak ezzel az összeggel húsz forint­tal növelhették volna a mun­kaegységek értékét. A pénzre mindenkinek szüksége van és a Táncsics Tsz-ben is akadt olyan ember, aki nem nagyon lelkesedett ezért a rendért. A többség azonban helyesli ab­ból a meggondolásból ki­indulva, hogy jó dolog a tar­Simon Béla Havonta 150 rádiókészüléket javítanak meg a karcagi Általános Szerelő és Gépjavító KTSZ-ben. Most, hogy a világítási áramot átkötötték 220 voltra sok a munka, mert a rádiókat is át kell állítani, ezzel foglalkozik Vasas László IL éves tanuló. ^TÖRTÉNET ÉS TANULSÁGA Sűrű csend telepszik a fegyvernek! Kossuth Tsz ci- garettafüstös irodájára. Sűrű a gond is, ami az emberek vállára nehezedik. Űjj Jó­zsef, tsz elnökhelyettes mondta ki hangosan a töp­rengés okát: — Kevés a takarmány. Az elnök, föagronómus és a könyvelő süldő-vásárlási ügyben távol vannak, az itt- lévő kiét brigádvezető, Poós János és Szecsei István, meg a tsz fiatal állattenyésztője, szűkén mérik a szót. A ta­karmányhiányt nem most fe­dezték fel, tudták már de­cemberben is: nem tart ki újig. — Mégis, mennyi hiány­zik? — kérdezem. — Hét vagon szénát kér­tünk a járástól, meg 260 ezer forint értékű abraktakar­mányt kell vásárolnunk — oldódik Szecsei István szava. — De csak öt vagonnal kapunk. Szorosan azzal is kijövünk — teszi hozzá Po­ós Jánost — A járástól? Dehát nem ott termelik a szénát? Rá­adásul a Kossuth egy tízéves tsz, amelyik gazdag termelési és tervezési tapasztalatok­kal rendelkezik. — Hogyan keletkezett ez a hiány, — értetlenkedem; — Ennek több oka is van, — veszi át a szót Újj elv­társ. — A felfejlesztés előtt 800 holdon gazdálkodtunk, Az akkori állatállomány szá­mára meg is lett volna a ta­karmányunk, sőt bizonyos szaporulatra is számítottunk Tavaly tavasszal viszont 2020 holdra növekedett a földterületünk. Ehhez az ál­latállományt is növelni kel­lett. A növekedés mértéke kb. két és félszeres. Most 64 anyakoca, 500 hizó, 90 szarvasmarha, lóállomány, 500 baromfi és 4400 csibe ta­karmányárál kell gondos­kodnunk. A megnövekedett terület 1959 őszéig csak papíron volt a tsz-é, arról a terményt az új belépők még egyénileg takarították le. Takarmány- termesztés szempontjából te­hát csak a régi terület jöhe­tett számításba. Gondolva a nagyobb takarmányigényre, az eredeti terven felül 50 hold lucernát és 10 hold si­lókukoricát vetettünk; Töb­bet nem lehetett, mert ré­szint be volt vetve kalászos­sal, részint a már megkötött szerződések teljesítésének rovására ment volna. Jól tud­tuk, ez kevés. Éppen ezért a vezetőség az új belépőktől holdanként 50 kilogram ta­karmány beadását kérte. — Ez a takarmánymennyi- ség be is jött? — Csak alig több, mint fele. A kintiévé takarmány kb. 500 mázsa, annyi, ameny- nyit most vásárolnunk kell. A takarmány vásárlásra for­dított rövidlejáratú hitelnek csak a kamatával több. mint 16 ezer forint károso­dás érte a tsz-t. — Ha arra gondolunk, hogy azt a hitelt a gazdaság fej­lesztésére is fordíthattuk vol­na, akkor a veszteség még nagyobb. S ezt mind az új belépők egy részének nem­törődömsége okozta — teszi hozzá Poós János. Egyébként a tsz vezetősé­ge a történtekből levonta a tanulságot. Ezit bizonyarák az idei termelési terv adatai. — A tervezésnél nem azt az állatállományt vettük figye­lembe. ami most van, hanem azt, ami év végére lesz. Ar­ra terveztük meg a takar­mányvetésterületet, sőt még 25 százalékos biztonsági tar­talékot is számoltunk, — ma­gyarázta az elnökhelyettes. S ahogy az idei termelés elő­készítéséről beszélnek, szinte megkönnyebbülnek az em­berek. — Ötven holdat tisztán, száz hold kalászost £.?dig fe­lülvetünk lucernával. Har­minc hold őszi és harminc­öt hold tavaszi takarmány- keverékkel és a meglévő lu­cernásokkal együtt kb. 20— 22 százalék a pillangós ver tésterület — sorolják könyv- nélkül a számokat. — Lesz még 200 hold ár­pa, 40 hold silókukorica és a százharminc hold cukorrépa termése után járó szelet. Ha­nem a kukorica vetésterület nagyon kevés, alig 10 száza­lék. Talán 160 hold lesz ösz- szesen, mert ... — s itt né­mi káromkodások következ­nek. Ugyanis a járásban né­hány tsz meglehetősen el­maradt ősszel a búzavetéssel. Tartani lehetett attól, hogy nem lesz meg a 32—33 szá­zalék. (Mint ahogy nem is vetették el mindenütt). így aztán az elmaradást a vetés­ben élenjáró tsz-ek vállalták. Most az a helyzet, hogy a Kossuth Tsz szántóterületé­nek 35 százalékán termel ke­nyérgabonát. Ez pontosan 100 holddal csökkentette a legfontosabb takarrrjánynö- vény, a kukorica vetésterüle­tét. így függ össze egyik tsz a másikkal, de különösen szo­ros, szinte forintban lemér­hető egy tsz tagjai közt az egymástól függés. A takar­mánybeadást elmulasztó ta­gok miatt felvett hitel min­den munkaegység értékét csökkenti. Felvetődött az is mit tett a tsz vezetősége a kintlévő takarmány begyűj­tése érdekében? Kiderült, hogy az! (egyéni beszélgeté­sen túl nem sokat. A takarmánybeadásról a közgyűlés határozott. Ugyan­ez a közgyűlés érvényt is szerezhet és kell is szereznie határozatának — esetleg a háztáji föld megvonásával is. Azonban az semmiképpen sem engedhető meg, hogy né­hány felelőtlen ember a kö­zösség rovására cselekedjék. f— patkós talékolás, mert hiszen ha va­lamelyik esztendő nem sike­rül, kisegíti a szövetkezőket a másik, az, amelyik gazda­gabb volt. S aki egész életére elkötelezte magát a nagyüze­mi gazdálkodással, az nyil­vánvalóan nyugodtabb. nem kell attól tartania, hogy egy­szer kopp, máskor hopp. Előfordul ezekben a napok­ban. Olvassák az emberek a lapokból, hogy ez. meg az a tsz 70, vagy 80 forintot oszt munkaegységenként. Utána a tagok rendszerint megkérde­zik az elnököt, szépen, vagy csúnyán — ki-ki vérmérsék­lete szerint —, hogy mi miért nem osztunk ennyit? Ezek a lelkendező és rövid tudósítá­sok, önálló hírek többet árta­nak, mint használnak, mert akarva, akaratlanul hangula­tot keltenek a „mindent osz- szunk ki” káros nézet mel­lett. S legtöbb szövetkezetben — a mezőhéki Táncsics Tsz- től, a jásztelki Tolbuchin Tsz-től eltérően — még elég nehéz megmagyarázni a gaz­dáknak, hogy éppen a jövőre való gondolás miatt nem po­csékolhatnak el mindent, nem oszthatnak ki mindent. S ahol érvelni, agitálni kell, ott hivatkozzanak csak nyugod­tan a mezőhéki Táncsics Tsz példájára. Ahhoz meg nem kell külö­nösebb szakértőnek lenni, csak reálisan gondolkodni, nagyon elenyésző lehet a be­ruházás, vagy a tartalékolás, a közös alapok növelése ott, ahol 100 forint körül jut egy- egy munkaegységre. Ezek a tsz-ek rendszerint a követke­ző évben nagyot esnek visz- sza s éppen ezért lelkendezés helyett bírálni kellene a meg­gondolatlanságot SZOLNOK MEGYÉBEN is jó néhány tsz bizonyítja, hogy bírálni kellene. Nagyon idő­szerű tehát most a zárszáma­dások és tervkészítések ide­jén ezekről a dolgokról be­szélni, ezzel egyidejűleg fel­vetni egy nagyon idetartozó kérdést, azt, hogy ott gondol­koznak helyesen és jól, ahol érvekre, stabillá, ingadozás- ' mentessé teszik á munkaegy- i ség értékét. Mi tagadás, a j megyében erről a dologról keveset beszéltünk, s ennek érdekében még kevesebbet tettünk eddig. Hogy a munka­egység értéke évekig és állan­dóan stabil legyen, az össze­függ a „ne osszunk ki min­dent” elv betartásával. Néhány évvel ezelőtt 1954- ben vagy 1955-ben adta hírül a Szolnok megyei Néplap, hogy a csataszögi tsz kevés híján 100 forintos munkaegy­séggel zárta az esztendőt. Vi­tathatatlan, hogy akkor az a pénz nagyon jól jött minden ottani tsz-tagnak. Igen ám, de azóta ilyen osztásról nem beszélhetünk, és milyen jó lett volna akkor néhány száz­ezer forintot visszatartani, a pénzt valamibe belefektetni és megalapozni akkor azt, hogy minden évben, mondjuk a biztos 40 forintot elérje minden munkaegység értéke. Ezt megalapozni lett volna miből. S nem éreznék a szö­vetkezeti gazdák a súlyos elemi károkat, amelyekkel mindaddig számolnunk kell. amíg az ég alatt teremnek a növények. A nádudvari Vörös Csillag Tsz-ben hat esztendő óta a munkaegység értéke 42 fo­rint. Se több, kevesebb. Ná­luk tehát a rossz időjárás, a váratlan terméskiesés nem befolyásolja a munkaegysé­gek értékét. Volt olyan esz­tendő nem is egy, amikor oszthattak volna 70 forintot. A 42 forinton felüli értéket visszatartották és amikor be­ütött a rossz esztendő, akkor is biztosították ebből a visz- szatartott összegből a 42 fo­rintot holott esetleg a mun­kaegység csak 30 forintot ért Ez így nagyfokú anyagi biz­tonságot kölcsönöz a szövet­kezet valamennyi tagjának. Egyébként úgy döntöttek, hogy az ötéves terv végéig még megmaradnak a 42 forint mellett, utána majd növelik a munkaegységek értékét Persze, ez a probléma így, a maga nyersességében nem valami szimpatikus s talán akadnak olyanok is, akik azt olvassák ki e sorok közül, hogy a tsz-tagok érdeke ellen beszélünk. Pedig erről szó sincs. Mert éppen érdekük­ben szólunk, ITT A PUSZTAMONOS­TORI Búzakalász Tsz. Aki­nek a termelőszövetkezeti megszilárdítás őszintén szív­ügye, az örömmel értesült a Búzakalász egy esztendős nagyszerű fejlődéséről, arról, hogy végre kilábaltak a baj- bóL 1958-hoz képest jól meg­duplázták egy-egy munka­egység értékét, mérleghiá­nyuk nincs, a tsz tiszta va­gyona félmillió forinttal nőtt; 41,80 forintot ér minden mun­kaegység. Ez igazán szép és csak elismerés illeti a tsz szorgalmas gazdáit. De — és ez ne legyen ünneprontás — vajon az egyenlétes. biztos fejlődés érdekében nem lett volna jobb mondjuk néhány forinttal kevesebbet osztani és a visszatartott pénzből meg­teremteni az alapját annak, hogy jövőre is meglegyen fel­tétlenül legalább a 35 forint Így esetleg bekövetkezhet a jelentős előreu^rás után a ki­ábrándító és lehangoló visz- szaesés. Ezeken a dolgokon érdemes nagyon elgondolkod­ni, különösen akkor, ha lát­juk. hogv itt Szolnok megyé­ben a munkaegységek értéke állandóan hullámzik. Egy­szer több, másszor kevesebb. Ez a hullámzás megszüntet­hető és hogy stabil legyen an­nak érdekében ebben az esz­tendőben máris sokat tehet­nek a tsz-ek vezetőt gazdái. Sz. P.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom