Szolnok Megyei Néplap, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-25 / 303. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKt (miMl MEGYEI) 87 ezer téli csibe a termelőszövetkezetekben Szolnok menyei ifjúsági csapatok hozták el a KlsZ Központi Bizottságának vind trzászia/át 620 ezer nyárfa a folyópartokon Megyénk mezőgazdasága, termelőszövetkezeti mozgal­munk számokban is hatalmas eredményekről tanúskodó összefoglaló jelentéssel zárhatja az évet A megyei pártértekezlet nyomán, de már előbb is a kommunisták mozgalmat in­dítottak el a termelőszövet­kezetekben. Adjunk a nép­gazdaságnak télen is barom­fit, gyarapítsuk jövedelmün­ket téli csibenevelésseL Ok­tóber 28. óta tizenöt megyei termelőszövetkezet összesen 87 ezer 300 naposcsibét vett át idáig a keltetőállomások­tól. A legtöbbet — 24 ezer 700-at — a túrkevei Táncsics Tsz-ben nevelik. A túrkevei Vörös Csillag és a kunhegye- si Vörös Október Tsz 6—6 ez­ret nevel. A mezőhéki Tán­csics 5 ezer, a mezőtúri Kos­suth Tsz 4 ezer 500 téli csibe gazdája. Győzött az új Itt is. Sokan attól féltek, nagy lesz maid az elhullás. Nos, mindössze 8 százalék alatt van és külö­nösen a kisújszállási Búza­kalász és az ottani Kinizsi termelőszövetkezetek csirké­je olyan szép, hogy csodájára járnak a tsz tagjai is. A nagymennyiségű téli ne­velésű csibét januárban .kül­dik Svájcba és hazai sza­badpiacra tű dekagrammon súlyban. Egymillió csemetét ültetőit el a Szolnoki Vízügyi Igazgatóság A Szolnoki Vízügyi Igazga­tóság teljesítette fásítási ter­vét. A vízügyi munkások jó­voltából 620 ezer nyárfa, együttesen pedig egymillió csemete (a többi zömmel fü­zes) került földbe. A nyárte­lepítés összefüggő nagyobb táblákban történt, a többi fa­féleségekkel pedig a már be­ültetett területeket pótolták, felújították. Főleg a Zagyva, Tisza, Körös környékén és a igyobb csatornák partján végeztek fásítást a vízügyiek. Legtöbbet a tiszafüredi, kun­hegyes! és a szolnoki szakasz- mérnökségek területén ültet­tek eL Az új telepítésű nyárerdő 250 hektárt jelent, a mintegy 150 hektárt tesz ki a fűzesek és a felújítás területe. Kitűnően szerepeltek megyénk Ifjúsági munkacsapatai az országos versenyben A KISZ Központi Bizottsá­gának a takarmányalap meg­teremtését célzó mozgalmai­ra azonnal mozgósított a me­gyei párthatárózat után a Szolnok megyei KISZ bizott­ság. Szolnok megye fiataljai­nak lelkesedésért mutatja az a szám is, hogy 74 ifjúsági silózóbrigád 804 fővel 100 if­júsági kukoricatermesztő munkacsapat, 1184 fővel és 73 állami gazdasági ifjú-trakto­ros nevezett be a versengé­sekbe. A silózó ifi csapatok több mint 3000 hold siló- kukorica művelését végeztek el, 28 ezer 378 köbméter új siíógödröt létesítettek, s 65 ezer köbméter silóteret tisztí­tottak. Jóminőségű silótakar­mányt pedig 120 ezer köbmé­tert készítettek. A KISZ Központi Bizott­sága értékelte az országos versenyt. Az első négy díjból kettőt megyénk hozott el, s a túrkevei Vörös Csillag Tsz D omán Gyula brigádja 13 ezer köbméter silóteljesítmé­nyével holdanként 269 mázsa silókukorica termésével 5000 forint jutalmat kapott. Ugyan­csak első díjat nyert a mező­héki Táncsics ifjúsági ciapa- La. Másé iik hely'Vette* *t tek a tiszaszöllősi Szarvas Imre és a Csorbái Állami Gadaság ifi csapatai. Harma­dik díjakat a kisújszállási Búzakalász, a mezőtúri Üj Reménység, az Abádszalóki Lenin és a Pusztakürti Álla­mi Gazdaság ifjúsági silózó csapatai nyerték aa országos versenyben. Kukoricatermesztésben öt első dijat adott ki a KISZ Ke :ponti Bizottsága. A Tisza szentimrei Állami Gazdaság V. Papp Borbála vezette ifjú­sági csapata (nyolc fő) 88 hol­don amerikai hibrid vetésű kukoricában májusi morzsolt- ban 46 mázsa 90 kilót takarí­tott be holdanként, még az állami gazdaság is igen ma­gái 31,20 mázsa átlagtermé­sével szemben. Ezzel a tízezer forintos első díj és a központi bizottság vándorzászlójának tulajdonosa lett. Ugyancsak első és tízezer forint jutal­mat kapott a mezőtúri Üj Reménység kukoricatermesz­tő ificsapata. Második helye­zettek ötezer forint jutalmat kapott a mezőtúri Kossuth és a túrkevei Búzakalász kisze- sei. Harmadik helyet pedig az abádszalóki Lenin ifjai nyer­tek az országos versenyben. Az állami gazdaságok ifjú traktorosainak országos ver­senyének győztese a Tisza- szentimrei Állami Gazdaság szuper Zetor traktorával dol­gozó Molnár Ferenc. Éves tervét 217 százalékra teljesí­tette, s ezzel a Központi Bi­zottság vándorzászlaját és a vele járó pénzjutalmat is megszerezte. Országos máso­dik helyezett a Szenttamási Állami Gazdaság Sz—100-as lánctalpasának vezetője, Ber- náth István, KISZ-ista. B. L. SZABAD A PÁLYÁI NAGY-NAGY TŰZ LOBOG F ’ agyos tél vott akkor Is. Talán — karácsonyes- A költő kitekintett az ab- akon; nem ékeskedtek rajta egvi rágok, mert odabent is hideg voll A költő egyedül volt és érezte — egyedül van­nak a -többiek is. Kegyetlen, hideg a téli világ, egyénisé­gének scdfk korlátáit« sár Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek. Ráhányni mindent, ami antik, ócska, csorbát, töröttet * ami új, meg ép, gyermekjátékot. — 6, boldog fogócska! » rászórni szórva mindent, ami szép. K költő egy pillanatra meg- gondolkodott; Aztán írta to­il lt, cáfújt dermedt ujjaira, vábtw Dalolna forró Idwo az égig róla • kezén fogná mindenki földijét. Rég születtek ezek » sorok József Attila tollán. A költő nem érte meg, hogy azt a tü­zet megrakják. Elveszett a hi­deg télben, amely évtizede­ken át borult Magyarország­ra. Itt-ott próbáltak az em­berek külön tüzet rakni, kis, Dislákoló lángocskákkal: kis családok ülték körül a lángor kát, míg künn tovább dühön­gött a hóvihar. Kegyetlen törvények uralkodtak abban a világban. Kevés volt a tü­zelő: * mert sok ember félt a fagyástól, félt mindenki­től: hlss talán előle viszi el a tüzrevalót A szegények megosztották volna egymás­sal, de csak a nincset oszt­hatták meg: csak távolról nézhették a kastélyok csukott mesekapuját. Magas keríté­sek osztották szemmel is lát­hatóan, kézzel tapinthatóan, sok részre a világot Mérges, élesfogú házőrzőkutyák kó­száltak az ezüstfenyőktől dí­szített kertekben, s míg a vastag falak mögött állt az úri bál. néha puskalövések dördültek! Cudar világ volt, hiszen emlékszünk. Hogy a költő szavával éljünk, a munkabér, a munkaerő ára cincogott zsebünkben, úgy mentünk haza; Nem lehetett tudni, ki­nek mit érlel sorsa. Kará- csonyestén őt, s költőt fag­gatjuk arról a korról. Mit is érlelhetett annak a sorsa, ld ültetett volna krumplit har­madába, de nem volt szabad 'öld egy kapa se? Ismerjük 'két, sokan még emlékeznek s reménytelen akkori maga- ragukra. S annak sem voll óbb, kinek öt holdja termett, ompos tyúkja kárált a torsra gondjai fészke volt a verem k juthatott-e valamire, ki nagy családjára dolgozott zakadásig, — s csak a lány nent moziba. Jobb volte an- oak élete, kl krumplit mért ót, kenyeret, hozómra, új- ágpapírba; az adó hosszt olt, nasv a bér. hiába szá molt többet, haszna nem voli -mmi sem? A költő nem érhette meg hogy a nagy tüzet megrak- iák. Pedig azt a hideg vilá got nem lehetett felmelegíte ni az otthonok megannyi ki gyertyájával! Nagy tűzre vol szükség, amin elég minden ami antik, ócska. Máglyára, amelyen meleget ad már az új és az ép, a sok gyermek­játék: minden. H osszú évtizedek teltek el, amíg fellobogtak a lángok. Harc kellett hozzá: sokat bújtak az üldözöttek, amíg máglyára lehetett dobni az antikot, az ócskát: a ka­pitalizmus egész lomtárát. Elégtek a lángnyelvek között a részvények — senkinek mindenkit, áthághatatlan hó- s halmokat hord a házak közé. 1 De néha úgy tűnt, hiába jön \ a természetben a tavasz, a < fagyos torlaszok láthatatlanul t ottmaradnak az utakon és el- * választják egymástól az em- - bereft Pcrcegett a toll a , papíront i sem fizetnek többé osztalé­kot Elégtek a mesgyekarók, velük a földhözkötött gond­dal teli paraszti lét is, elég­tek a kastélyok magas keríté­sei, a divathölgyek gyémánt­jai, az urasági hintók ostora, vastag kemény kalapok és re­csegve hamvadt el a sok nyo­mortelep. És csodálatos dolog történt: minden, ami ekkor égett régen hideget árasztott magából, dermesztő, kristá­lyos áttetszővé tette a leve­gőt — most. hogy felcsaptak a lángok, egyre melegebb lett A nagy-nagy tűz lobog ma is, lassan teljesen meg­emészti a múltat. Árad belőle másféle meleg is: annak hője, ami új és ép. Árad belőle a szellem, a tudás, a megisme­rés melege. Uj eszmék tüze, s az új, bélelt télikabátok me­lege is — a kettő összefügg. Melegítenek a játékok is: ugye megfigyelték az arcokat az utcákon, milyen meleg fénnyel égtek ezen a kará­csonyon, hogy melegítettek a boltok, tele élettel, fénnyel, vidámsággal, megannyi kis Jancsival meg Juliskával? Ez Is a nagy tűz hatása: a szocializmusé. Milyen jól érezte akkor a költő: Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, Hisz zúzmarái a város, a berek. Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni és rakni, adjon sok-sok meleget. Azt a tüzet, 6 jaj, meg kéne rakni, hogy felengednének az emberek! Ma már nem olyan szomo­rú kitekinteni a sötét téli éjszakába. Tudjuk, hogy a le­vegő csípős, de a társadalom meleget áraszt Nem mene­dék ma már az otthon, ha­nem kis sejtje az egésznek. Nem fenyegető veszélyről, ijesztő konkurrensről beszél­nek a távoli fények, hanem arról, hogy ott is emberek él­nek, barátaink. Ma biztatón, csendes, de biztos remegéssel ég a tűz; jó, ha eszünkbe jut ezen a csendes estén, kik vol­tak azok. akik ezt a tüzet meggy újtották. , O k is csak fázó emberek voltak, mint a többi — csak éppen felismerték, amíg - a tüzet más nem rakja, az ő I dolguk és az ő kötelességük ; ápolni, ébreszteni. Először ki- : esi volt a láng, de ők, a kom- 1 munisták, nem csüggedtek, t Saját lelkesedésükkel táplál­ták és sokan maguk is elég- I tek. De érezték, sorsuk, ha­láluk nem hiábavaló, mert i egy kicsit megint melegebb ; lett. Először nevettek rajtuk, i aztán üldözték őket, hamut . és vizet öntöttek a vörös tán­cot lejtő nyelvecskékre — ’ de végleg elpusztítani nem i tudták soha' Mindig akadt . favágó, aki „nem szisszent l minden kis szilánkhoz”, ha­nem döntötte a tőkét, csak úgy rikoltozott belé az úri ’ pusztaság. Másutt még gyer- - tyák pislákoltak, ők a nagy - tüzet szították. S hogy felengedtek az em­berek, mióta mindannyiunk- * ra világít a szocializmus! * Hová lett a régi igazság: az i, én házam, az én váram? Hot vá a másik: ember embernek farkasa? Az egyik sírba vitte a másikat: hiszen ki ellen vá­rat építeni, ha ember ember­nek barátja, társa. Az én há­zam ma az én otthonom —, de felépíteni segít az egész nép, segít a környék, a gyár, az ország. Hová lett a régi igazság: a kultúra kevesek kiváltsága. Lobog a nagy tűz és az emberek ma a távoli tanyákon figyelő tekintettel szemlélik a budapesti opera- előadást a „képet adó rádi­ón”. Hova röppent a régi idők fülemüle-füttye, ezernyi rossz szomszédság, török átok, viták, ha valaki a szom­széd földbe beleszántott —- ma lágyan ölelik egymást a földek, ó ha látná Attila! Meleg van, hiszen a nagy tüzet megrakták. Felengedtek az emberek: de a jó idő, a langyos fuvallat még nem ju­tott el mindenhová. Ezért rakjuk tovább együtt, közö­sen a tüzet. Hiszen akad még ócska, ami ma még őrzi a fagyot, itt-ott még állnak a kerítések — mindez egyszer­re meleget ad majd, ha elég. S van itt megannyi új, mit jó lesz rászórni szórva, ke­mény akaratot és ifjúi hevet, munkát, jó serényei, meg­annyi szép szerelmet. A lán­gok most már valamennyiün­ket melegítenek: valameny- nyiünk ügye, hogy lobogja­nak tovább, még jobban. T él van, de nem fázunk. Egész közel ropog a nagy tűz. Égig dalolnak for­ró lángok róla s lassan ke­zén fogja mindenki földijét. Baracs Dénes

Next

/
Oldalképek
Tartalom