Szolnok Megyei Néplap, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-06 / 287. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. december 6 (Folytatás az első oldalról)-cicsit, vizsgálták meg. hol tartanak elképzeléseik vég­rehajtásában, tárgyalják meg a tapasztalatokat és azok fi­gyelembe vételével dolgoz­zanak tovább. feladat. Az idei eredmények azonban azt bizonyítják, hogv megoldható. A termelőszövet­kezeti mozgalom ugyanis eb­ben az évben körülbelül há­romszorosára nőtt, s a mező- gazdasági termelés is növeke­dett Az idei terméseredmé­nyekben, a hozamok emelke­désében bizonyos kedvező időjárási körülmények is köz­rejátszottak, de nem javul­hattak volna a mezőgazda­sági termelés eredményei, ha nem mentek volna rendjén a dolgok. A megszervezés mán hozzá kell látni a megszilárdításhoz — Emlékeznek rá, egy év­vel ezelőtt azt mondtuk: nem lehet a termelőszövetkezeti mozgalmat úgy szervezni, hogy előbb építsük fel a ter­melőszövetkezet központját a melegházat, vagy a disznó­ólát ás utána hívjuk oda az egyénileg dolgozó paraszto­kat.: legyetek szívesek, sétál­jatok be a termelőszövetke­zetbe. Ez a felfogás komoly­talan. A rendes parasztembe­rek nem is így képzelik az életet Az anyagi eszközök előzetes biztosítása nem le­het feltétele a szocialista fej­lesztésnek. Egy előfeltétel van: a politikai. Ha az nem lenne meg. nem lehetne ter­melőszövetkezetet létesíteni, mert életerős termelőszövet­kezeti mozgalom csak a pa­rasztsággal egyetértésben jö­het létre. így viszont létre­jöhet! Emlékezzenek csak az ez évi tapasztalatokra. A té­len és kora tavasszal alakult termelőszövetkezeteink élnek és dolgoznak: kivétel nélkül mindegyik megvan és fejlő­dik. Lehet tehát a paraszt­sággal egyetértésben fejlesz­teni is, szilárdítani is a ter­melőszövetkezeteket. A po­litikai feltétel a fontos. De amint a szervezés előfeltéte­le nem lehet az előre bizto­sított anyagi eszköz, ugyan­i'»gy nem lehet magukra hagyni a megalakult termelőszö­vetkezeteket sem. A meg­szervezés után azonnal hoz­zá kell látni a termelőszö­vetkezetek megszilárdításá­hoz. — A termelőszövetkezet megszilárdítása szempontjá­ból nagyon fontos, talán még az anyagiaknál is fontosabb, ho— milyen vezetőséget vá­lasztanak. A dolog nay--’ából úgy áll — és ezt nyugodtan lehet mondani —, hogy a jelenleg még egyénileg dol­gozó magyar parasztemberek tudják: termelőszövetkezeti parasztok lesznek. Általában már rá is adták erre a fejü­ket. Van még bennük mara­I diság, van még olyan is, hogy előbb férjhez adom a Lányom, meg még 1—2 ezer forintot a takarékba nyomok, pár má­zsa gabonát meg fel a pad­lásra és majd aztán... (De­rültség.) A magyar paraszt nem fél már a termelőszövetkezet­től, nem fél az államtól, bí­zik a pártban. Mitől fél tehát? Attól, hogy a termelőszövetkezet rossz vezetőt kap. És őszintén meg­mondva. elvtársak, kell is et­től egy kicsit tartani. Hiszen amilyen brigádvezetőt kifog magának az ember, aszerint van, vagy nincs létezése, mert azt még valahogy csak ki le­het bírni egy ideig, ha egy országban, mondjuk a Köz­ponti Bizottság titkára, vagy valamelyik miniszter „nehéz” ember. De ha a brigádvezető ilyen, azt nem lehet sokáig bírni. (Derültség, nagy taps.) És a parasztember azt mond­ja: nem félek én attól a Dobitól, Münnichtől. Maro- sántól, meg Kádártól, ők nem fognak engem bántani; há­rom évig nem bántottak, mi­ért bántanának ezután? De az nagyon fontos, hogyan bá­nik majd velem az elnök, meg a brigádvezető. — A múlt évi tapasztalatok e téren is nagyon hasznosak voltak. Jó, hogy bátrak vol­tunk és azt mondtuk: keres­sétek ki magatoknak azt, akit elnöknek, brigádvezető­nek, vagy agronómusnak akartok. Elvársak, megmon­dom őszintén, ebben a pa­rasztok az elsőrendűen érde­kelt felek és nem mi. ők dol­goznak majd azzal az ember­rel. azzal a vezetővel. Ha a brigádvezető jól dolgozik, ne­kik dolgozik jól, ha rosszul dolgozik, ók látják kárát. Ha komisz az ember, velük ko­misz, ha rendes, velük bánik jól. A paraszt nem ellensége önmagának, azért hát jól meggondolja, kire bízza ott magát, többé-kevésbé a sor­sát, a jövedelmét, a megél­hetését. A szövetkezeti vezetők többsége bevált — A tavalyi és az idei ta­pasztalatok jók, a szövetke­zeti vezetők többsége bevált. És ez a jó tapasztalat most segíteni fog. A parasztok ugyanis a közbeeső időszak­ban nagyon figyelték, mi­lyenek az elnökök, hogyan viselkednek és mit csinál­nak a többiekkel. Természe­tesen volt olyan parasztem­ber is, akit már hét eszten­deje hívtak a szövetkezetbe és mindig azt mondta: „Én nem akarom, hogy uekem más parancsolgasson.” Aztán nagynehezen belépett. Más­nap úgy döntött a tagság, hogy ő legyen az elnök. Ak- kor meg attól esett kétség­be, hogy neki kell majd má­soknak parancsolni. (Derült­ség.) Ilyen csoda is előfor­dult. A vezetők többsége be­vált és ez nagyon fontos, mert ismétlem: a parasztok­nak most már nem a rend­szerrel, nem a szocializmus­sal van alapvető problémá­juk. hanem azon belül egyes részkérdésekkel. S néha bi­zony ezek a részkérdések is nagyon fontosak. Nálunk már majd tizenöt éve népi demokrácia van. A rendszer jó volt, a népi ha­talom jő volt, azonban elő­fordultak hibák is. amelyek időnként megbántottak egy- °gy embert. Ezekben a dol­gokban segíteni kell tehát a paraszt embereknek. A legjobb segítség, ha bí­zunk bennük és bátrak va- gyünk. vesen azt hitték, hogy mi legalább tíz esztendeig nem merünk rájuk bízni semmit, mert ők öt vagy hat évig vi­tatkoztak velünk: az idén lépjenek-e be a tsz-be, vagy jövőre. S az a tény, hogy bí­zunk bennük, és azt mond­juk: vállald el, meg fogod csinálni — olyan erkölcsi kö­telezettséget jelent az ember­nek. rrtely őt sarkallja, hogy becsülettel meg is feleljen a bizalomnak. — A mezőgazdaság szoci­alista átszervezésével egy időben — folytatta Kádár János — nagyon fontos a termelés fejlesztése is. Ellenségeink azt mondják er­ről: nem tudjuk megoldani, hogy a mezőgazdaságot szo­cialista útra vigyük és egy­idejűleg a termelést is nö­veljük, fejlesszük. Hozzá kell tennem, hogy most már el­lenségeink hangadói — mint például a Szabad Európa — sem mondják azt, hogy mi­nek’ az a termelőszövetkezet, hanem olyasmiről vitatkoz­nak, hogy „nem győzik majd beruházással”, nem tudják majd egyidejűleg fejleszteni a mezőgazdasági hozamokat „a munkások életszínvonala sínyli meg” —. szóval ilyen és ehhez hasonló „gondjaik” vannak nekik. (Derültség.) Más síkra helyeződött át te­hát a vita. Természetesen, komolyra fordítva a szót. a mezőgazdaság szocialista át­Higgyék el, elvtársak, a pa­szervezése és a hozamok egy­asztemberek közül nem ke­idé jű növelése nem könnyű A szocialista mezőgazdaság sokkal több árat ad a népnek, mint az egyéni gazdálkodás — Az úgynevezett kettős feladat végrehajtható tehát, de nem könnyen. Ugyanis tény, hogy a falu szociahsta átszervezése közben az egyé­ni parasztok termelési ked­ve bizonyos mértékig válta­kozó. Érthető, ha e°y pa­rasztember gondolkodik és azt mondja: másfél hónap múlva már a termelőszövet­kezetben leszek, tehát nem vásárolok gazdaságom szá­mára mezőgazdasági gépet és nem eszközlök beruházást. Az egyes parasztok termelési lendületében tehát jelentkez­hetnek bizonyos közbeeső hul­lámvölgyek. Ez magától ér­tetődik. De ezt a kiesést ki lehet és ki is kell pótolnunk a szocialista bázis segítségé­vel. Az a mezőgazdaság, amely mint a miénk, a szántóte­rület több, mint felén már szocialista bázison áll, az állami gazdaságok és a ter­melőszövetkezetek termelé­si színvonalának fejleszté­sével kiegyenlítheti, sőt túl­szárnyalhatja az említett termelési megtorpanást. Ezért a termelőszövetkezete­ket tovább kell szilárdítania termelőszövetkezetei.től több árut keU kapnia az ország­nak! — Elvtársak! A néptöme­gek előtt ez a számvitel rend­kívül egyszerű. Ezért önma­guknak is úgy tehetik fel a kérdést: többet ad-e a nép­nek a termelőszövetkezet vagy nem ad többet? Ha a termelőszövetkezet nem ké­pes több árut adni az or­szágnak, akkor : egmon- dom őszintén — mindnyájan jobban tesszük, ha a felvilá­gosító szó helyett elmegyünk egy kicsit kapálni. Mert ab­ból is kijöhet vagy tíz kiló 'kukorica — bár egy kicsit már kiestünk a folytonosság­ból. No, természetesen ez tréfa. A valóság: o szocia­lista mezőgazdaság sokkal több árut ad a népnek, mint a kisárutermelő gazdaság, az egyéni gazdálkodás. Ez így van és így is kell legven. A nyár elején a Győr me~"ei győztesek, az ország első szo­cialista megyéjének küldöt­tei bent jártak nálunk a Mi- ‘ nisztertanácsban. önérzetes emberek, igazuk is van, nem kis dolgot vittek véghez — s ebben az ő személyes mun­kájuknak nem kis része van. De azért mi feltettük nekik a kérdést, mondván: nos. a győzelem megvolt, meg is ün­nepeltük azt hogy Győr me­gye az első szocialista megye; de most gyerünk tovább egy lépéssel: több búzát fog-e ad­ni Győr megye az országnak, mint tavaly? Ad-e több ku­koricát, több sertéshúst több marhahúst és több tejet? Az egész harc, az egész munka végső számvitele ugyanis eb­ben jelentkezik! Ha többet ad, akkor az egész nép azt fogja mondani: Hurrá! Gye­rünk, próbáljunk meg egy­két szocialista megyét csi­nálni! Ha meg az sül ki be­lőle, hogy nem ad többet, ak­kor sok ember kérdezheti: minek szerveztük mi ezt a szocialista megyét, ha még több áruja sincs belőle az or­szágnak? — A kommunisták helye­sen fogták fel a kérdést. Győr megye szövetkezeti parasztsága pedig méltóan válaszolt: teljesítették tér veiket, s a kongresszuson már joggal hivatkozhattak az eredményekre. «, Ez is része a falu szocialista átalakításának. Máris bebi­zonyosodott, hogy a szövetke­zeti mozgalom fejlesztése, a falu szocialista átalakítása együtt jár a mezőgazdasági termelés emelkedésével. Azt szoktuk mondani — mégpe­dig belső meggyőződésből —, hogy a magyar paraszt mun­kaszerető, értelmes, az okos dolognak nem ellensége, és ha akar, nagyszerű dolgokat csinál! Már az új termelő- szövetkezetekben is nekifog­tak a munkának és közülük sokan nagyon-nagyon szép dolgokat csináltak. Azt hi­szem, ha parasztságunk szo­cialista útra lép és jó köz­ponti vezetéssel, jó helyi irányítással dolgozik, akkor mi arról a bizonyos 115 szá­zalékos szintről — amelyet a mezőgazdasági termelés 1938- hoz képest elért — nagyon hamar előre megyünk. Ezt a „hamart” természetesen évek­ben számoljuk Tudósaink elképzeléseikkel ostromolják az egeket, de lábukkal maradjanak a földön Kádár János ezután a tu­domány és a kultúra egyes kérdéseiről beszélt. — Központi Bizottságunk —• hangsúlyozta — tisztában van azzal, hogy az elvont tu­dományos kutatás is szüksé­ges, kéül olyan kutató munka is, amelynek nincs meghatá­rozott, közvetlen gazdasági célja. — Ebből születhetnek olyan ismeretek, amelyek ké­sőbb a munka, a termelés és a technika fejlesztésének alapjaivá válnak. Arra kér­jük azonban a tudósokat, hogy a lehetőség szerint han­golják össze kutató munká­jukat a népgazdaság előtt álló feladatokkal. A tudósok — és nemcsak a tudósok, ha­nem más kutatók, mérnökök, technikusok is nagyon jól tudják most már: mi tisz­tában vagyunk azzal, hogy eredmény csak kísérletekből születhet. Sőt, a nagy ered­mények nem is az első kísér­letekből születnek. Tudjuk, hogy a nagy eredményekhez idő kell, munka kell, kísérle­tezni kell. — Igazat adok Novobátzky e’vtársnak abban, amit ő úgy fejezett ki: tudomásul kell vennünk, hogy évről évre bő­vebb anyagi lehetőségeke* kell a tudomány és a kutatás rendelkezésére bocsátanunk. Az emberi munka differenci­áltsága növekszik, mind na­gyobb és nagyobb teret nyer a technika, az pedig nem fej­lődhet tudományos kutatás nélkül. Világos tehát, hogy a tudományt és a kutatást év­ről évre nagyobb anyagi se­gítséggel kell támogatni. Ez azonban csak az énem egyik oldala. — Egy beszélgetésünk al­kalmával azt kértük az aka­démikusoktól. a Magyar Tu­dományos Akadémia elnök­ségiének tagjaitól, hogy legye­nek olyan szívesek és az ide­álist kapcsolják össze a reá­lissal. Ez a dolog másik olda­la. Hogy képletesen, fejezzem ki magam: nagyon jó az, ha a mi tu­dósaink gondolataikkal, — merész elképzeléseikkel az egeket ostromolják, de lá­bukkal azért maradjanak a földön. (Nagy taps.) — Csak azt kérjük: az ideális törekvéseket — hiszen tudóstól ,nem is lehet kíván­ni, hogy ne a lehető legjobb­ra törjön — kapcsolják össze a mi reális lehetőségeinkkel. Ha így tesznek, megvalósít­hatjuk azt, hogy a tudomány évről évre igenis növekvő arányban kapjon támogatást a kormánytól. — S hogy milyen lehetősé­gek állnak előttünk, arra csak egy példát. Bár nem jó korán dicsérni, mégis meg kell mondani: nagyon dicsé­retes és jó dolgokat lehet lát­ni az Akadémia fizikai kuta­tóintézetében, amely még nem is nagyon régi. Az ott dolgozó tudósok kutatómun­kájuk közben olyan műszere­ket állítanak elő, amelyek kí­sérleteikkel összefüggnek, s amelyeket már most expor­tálni is tudunk. Tehát egy el­méleti kutatással foglalkozó intézmény gyakorlati munká­jával ügyességével, ötletessé­gével előteremti saját fenn­tartási költségeinek v egy ré­szét — még ha kisebbik ré­szét is. Azt hiszem, további tényle­ges eredménnyel járna, ha ezt a példát figyelembe vennék a hasonló tudomá­nyos intézetekben. — Szó esett itt a kultúra munkásairól is. Sokan beszél­tek erről a kérdésről, tehát nem akarom részletezni, mert véleményem szerint Kállai elvtárs felszólalása meglehe­tős teljességgel tartalmazza az elvégzendő munka lénye­gét. Amit hozzá szeretnék fűzni, az a következő: — Közismert, hogy van az írók között egy-kettő, aki olyan ellenzék-íé leségben van velünk. Ezen azt értjük, hogy dacosan nem csinál semmit. (Derültség.) Nincsenek sokan éo iíissé az olyan szomorú pe­likánra emlékeztetnek, ame­lyik szárnya alá dugva a fe­jét, féllábon állva gondolko­dik: lépjen-e egyet a jövő héten? (Derültség.) Nincsenek sokan, olyan kevesen vannak, hogy meg is tudnám itt őket nevezni, de nem nevezem meg, mert nem akarom őket megbántani. — Pár hónappal ezelőtt vi­tatkoztunk az „ellenzékieske- dő'' író-kartársakkaL (Derült­ség.) A Vita első stádiumában mi elsoroltuk az ő hibáikat, ők pedig a mi hibáinkat. Ne­kik az a fő problémájuk, hogy a párt vezet és még az irodalmat is irányítani akar­ja. Azóta már a második ál­lásban rendezkedtek be és azt mondják: amit a Köz­ponti Bizottság mond, azzal mi egyetértünk, de lejebb vannak olyanok, akik helyte­len vonalat visznek. _ (De­rültség.) így diskuráltunk. Gondolkoztam és hallgattam őket. Aztán azt mondtam: Nézzétek, ne tegyünk egy­másnak sok szemrehányást. Valahogyan, ugyanis úgy ér­zi az ember, hogy ti egy ki­csit jobb pártot kaptatok, mint amilyet megérdemelte­tek (Derültség.), nekünk pe­dig olyan íróink vannak, amilyeneket mi megérdem­lőnk. (Derültség.) A még ber­zenkedő és velünk nem túlsá­gosan jóban lévő írókat is reálisan keli néznünk. És ha dolgunk van velük, arra kell törekednünk, hogy a mi pozí­ciónk megtánradhatatlan, igazságos legyen, nekik ne lehessen jogos kifogásuk ve­lünk szemben, mert akkor md megfelelő módon tudjuk kép­viselni is, érvényesíteni is irányukban a mi jogos kifo­gásainkat. Az elismerés biztonságot ad a vezetésnek, a bírálat segítséget A továbbiakban a vezetés egyes kérdéseiről beszélt Ká­dár János. Hangsúlyozta, hogy a háromnapos vitában sok elismerő szó hangzott el a vezetésről, de volt bírálat is. Mindkettő nagyon fontos, mert az elismerés biztonsá­got, erőt ad a vezetésnek, erő­síti azt a tudatot, hogy alap­jában véve helyesen irányít, és sokat segít az is. ha bírá­latot kap. —i Söjtör elvtárs nagyon szépen határozta meg a veze­tés lényegét, amikor — im­már a nép vezetésére is értve a dolgot — azt mondta: a ml pártunk négyszázezer nyugodt, és megfontolt em­ber, aki tudja mit akar és helyesen irányítja a mun­kát. Azt hiszem, ez a megfogal­mazás alapjában véve meg is állja a helyét egy kis kiegészí­téssel. Legyünk mi nyugod­tak és megfontoltak, ami­kor a helyzetet kell ele­mezni és a feladatot kell meg­határozni, de én azt aján­lom, hogy legyünk ingerültek és türelmetlenek, ha hibákkal találkozunk. És legyünk csak haragosaik, -ha ellenséggel vagy bűntettel találkozunk. Mert hibák is vannak nálunk. Ezek részben revizionista, résziben szektás eredetűek, — részben azonban olyan tőről fakadnak, amelyeket már jó­val előbb „feltaláltak”, mint akár a revizionizmust akár a szektarianizmust, mint a közönséges emberi butaság, a trehányság, a felelőtlenség — és ezek ellen is harcol­nunk kell. (Taps); — Azt hiszem, az a legfon­tosabb. hogy pártunk minden egyes tag­ja a párt vonalának, a párt határozatainak megfelelően járjon el, a párt szellemé­nek, erkölcsének megfele­lően éljen és dolgozzék. Ez a döntő, ez a legfőbb a vezetés szempontjából. — Az a döntő tehát, hogy a párt minden tagja egysége­sen járjon el, egy vonalat vi­gyen. És itt nem lehet alku­dozni. Ha valaki egyetért a párt politikájával, akkor ért­sen egyet annak egészével és cselekedjék aszerint. Ha nem ért egyet, mondja meg, vitat­kozzunk, beszélgessünk — az­tán ha semmi sem segít, hát 1957-ben beiktattunk egy pon­tot a Szervezeti Szabályzatba: a párt minden tagjának er­kölcsi elmarasztalás nélkül joga van saját akaratából ki­lépni a pártból. De aki azt mondja, hogy egyetért a párt politikájával, az ne válogas­son a neki tetsző pontok kö­zött, és ne mellőzze a többit, hanem köteles vinni a párt vonalát a maga teljességé­ben. Olyan Tezetés kell, amely méltó az öntüdatos dolgozók lendületéhez — Ami az állami és gazda­sági vezetést illeti, van még tennivaló itt is. Az államap­parátusban tíz- és tízezer elv­tára derekasan és becsülete­sen dolgozott az elmúlt három évben. Másképp nem szület­hettek volna meg eredmé­nyeink. A rendesen dolgozó emberek mellett azonban van egy kisebbség, amelyik lelki­ismeretlen vagy felületes, — vagy esetleg alkalmatlan a vezetésre. Ilyen is előfordul­hat, de nem ez a többség. Mi­ért nem boldogulunk hát gyorsabban a még meglevő hibákkal? Azért, mert van nálunk egy betegség: ha pél­dául'valamelyik állami vagy gazdasági vezetőtől megkér­dezzük, van-e bürokrácia, azt mondja, „van egy kicsi”. Mindegyik ezt mondja. De ha azt kérdezzük: „És, a te mi­nisztériumodban van-e?*’ — azt feleli :„ott nincs, ott min­denki rendesen dolgozik)) (Derültség.) Ha a másikat kérdezzük, az is azt mondja, hogy nála nincs. (Derültség.) Ha a hibát szóvátesszük, sok­szor előre tudom a választ: „rágalom, hazugság. nem igaz, kitalálták... — Illetve mégis igaz, de mi már négy hónapja a kollégiumban meg­tárgyaltuk és már el van in­tézve .. .*' (Derültség.) Nem lehet ilyen receptekkel do gozni. — Ismerek állami vezető két: szívük lelkűk a munkáé. Tudom, készek meghalni is u munkásosztályért, ha arra szükség lenne. Mindenre ké pesek, csak néha egyre nem: elismerni, hogy az általuk irá­nyított területen valami hiba lehet. Ezzel kárt okoznak, sa­ját magukat és hivatalukat is rossz megvilágításba helyezik a munkásosztály előtt és nem segítik a hibák kijavítását. Az olyan embernek, aki trösz­tök vagy minisztériumok élén dolgozik, — ahová tíz- vagy százezrek tartoznak. meg kell szoknia, hogy ha észre­vételt tesznek apparátusának irányító munkájára, azt eiő- (Foly tatás a 3, oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom