Szolnok Megyei Néplap, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-03 / 284. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. december 3 Kiosztották a szakmai bajnokságok díjait A Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa mellett működő sport bi­zottság a napokban tartotta meg a szakmák közötti asztalitenisz, labdarúgó és röplabda bajnok­ságok összesített díjkiosztó ün­nepségét. A Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa székházának szépen feldí­szített tanácstermében gyűltek egybe a bajnokságban helyezést elért csapatok tagjai és vezetői, Hon'i László a szakmaközi sport- bizottság elnökhelyettese köszön­tötte a megjelenteket. Majd Har- gitay György a sportbizottság elnöke tartotta meg beszámoló­ját és osztotta ki a díjakat. Har- gitay elvtárs sikeresnek értékel­te a szakmák dolgozóinak sport- vetélkedését, elsősorban azért, mert többszáz olyan sportkörön kívüli szakmai dolgozót sikerült bevonni, akik minősítéssel nem rendelkeznek és versenyszerűen nem sportolnak. A sportba való bekapcsolódásukkal edzik testü­ket és ezáltal minden bizonnyá jobban megállják helyüket a munkában is. Értékes volt a ver­sengés azért is, mert az egyes sportágakban több olyan tehet­ség is felszínre került, akik A megyei labdarúgó bajnokság állása 1. Jb. Lehel 15 10 2 3 45:24 22 2. Szó. MÁV 14 9 1 4 33:15 19 3. Járokszáll 15 8 3 4 26:15 19 4. ib. Vasas 15 9 1 4 29:17 19 S. MAFC 15 7 4 4 37:14 18 6. Karcag 15 8 2 5 27:17 18 7. Szó. VSC 18 8 6 3 25:22 18 8. Szó. Kin. 15 8 1 6 29:20 17 9. Tföldvár 15 8 1 6 26:29 17 10. Mturi H. 15 7 1 7 24:22 15 11. T. Vasas 15 5 3 7 23:22 13 12. Fegyvern. 14 4 4 6 23:32 12 13. Kmárton 15 5 2 8 18:34 12 14. Khegyes 15 4 2 9 16:30 10 15. Jászapáti 15 2 3 10 17:32 7 16. Jákóhalm. 15 1 Hátralévő mérkőzés 0 14 : 17::: 2 Szolnoki MÁV n.—Fegyvernek. Ezt a találkozót vasárnap játsz- szák le. Ezután alakul ki az 6szl Idény végleges helyezési sor­rendje. Jól szerepelt a Martfűi MSE Békéscsabán Martfűi MSE—Békéscsabai Építők 1:1 (0:1) Békéscsaba, 2000 néző, vezette: Jurka. — Az Építők erős széllel hátban kezdték a Játékot. Ekkor főleg a hazaiak játszottak fö­lényben,' de az igen nagy lelke­sedéssel és keményen védekező martfűiek hárítani tudták a tá­madásokat. A 30. percben egy hazai támadásnál az előretörő Popol kb. 25 méterről veszélyes labdát küldött a martfűi kapura, mely a balfelső lécről az alap­vonalon túlra pattant. A 44. perc­ben Gulyás hibájából Pipis meg­szerezte a vezetést, 0:1. Fordulás után feljöttek a mart­fűiek, távoli lövésekkel próbál­koztak. A 80. percben szögletet harcoltak ki a cipőgyáriak és ebből sikerült Bencsik révén egyenlítenek. Jók: Seres (a me­zőny legjobbja), Gulyás, Bakos, Mészáros, illetve: Popol, Belkó, Osgyán. majd megyénk versenysportja számára jó utánpótlást jelenthet­nek. — Kérte a megjelenteket, hogy a jövőben is vegyenek majd részt a megrendezésre ke­rülő szakmai bajnokságokban. — Ismertette, hogy az újjászerve­zett sportbizottság a tél folya­mán több terembajnokságot U rendez majd. Ezután az egyes sportágak he­lyezettjeinek díjakat, érmeket és okleveleket osztott ki. A bajnok­ságot nyert együttesek értékes ezüst- és -kristályserleget — örö­kös tiszteletdíjakat — kaptak. Labdarúgásban két csoport­ban folyt le a bajnokság. Az egyik csoport győztese a Tisza Bútorgyár csapata lett. Második helyen az 51-es Autóközlekedési Vállalat, harmadik helyen pedig a Cukorgyár csapata végzett. A második csoport-ban a Vendég­látóipart Vállalat szerezte meg az elsőséget. Második lett a Pénzintézetek, harmadik a Ter­ményforgalmi Vállalat együttese. Asztaliteniszben a kővetkező helyezési sorrend alakult ki: 1. a Pedagógusok, 2. a Megyei Sta­tisztikai Felügyelőség, 3. az Igaz­ságügy. Röplabdában férfiaknál a kö­vetkező helyezés született: 1. Tü­dőkórház, í. Pedagógusok. Nők­nél: 1. Pedagógusok, i. Tüdőkór­ház. 25 kérdés a sakkról November 19-1 lapszámunk­ban fenti címen indított a Megyei Sakkszövetség és a Néplap Szerkesatősége, me­gyénk sakksportjának fellen­dítésére és a megye kiemel­kedő sakkeseményeinek meg­örökítésére rejtvényversenyt, A verseny keretében heten­ként öt kérdést adunk. A verseny december 17-ig tart. A megfejtéseket a rejtvény­szelvényekkel együtt az utol­só kérdéscsoport megjelenése után (december 21-ig) egy­szerre kell beküldeni szer­kesztőségünk címére. A tíz első helyezett jutalomban ré­szesül, Az alábbiakban kö­zöljük a harmadik hét kérdé­seit. SS kérdés a sakkról REJTVÉNYSZELVÉNY 11. Mikor és hol született Barcza Gedeon nagymester (5 pont). 12. Magyar származású szovjet nagymester? (3 pont). 13. Ki a világ jelenlegi leg­fiatalabb nemzetközi nagy­mestere? (2 pont). 14. Az 1959 évi falusi spár- tákiád országos döntőjén há­nyadik lett megyénk férfi és női sakkcsapata? (5 pont). 15. A magyar olimpiai sakk­csapat tagja volt (Kivándo­rolt Ausztráliába). (3 pont.) • A iio tidénybsn sem tétlen ednek a Szoinoki MÁV labdarúgói Több érdekes esemény a programban Az NB U.-es labdarúgó idény ugyan véget .-ért, de a Szolnoki MÁV labdarúgói ezután sem pi­hennek meg, hanem a holtidény- ben is tovább szorgoskodnak. A szakosztály vezetősége gazdag programot állított össze, mely­ben több érdekes esemény is sze­repel. December 3-án, ma délután 14 órakor: évadzáró labdarúgó mér­kőzésre kerül sor nősök-nőtle- nek csapatai között. A MÁV sporttelepen megrendezésre ke­rülő immár hagyományos küz­delem sok vidámságot és jó szó­rakozást igér. December 8-án délután teke­mérkőzés lesz a nősök—nőtlenek csapatai között a MÁV Jármű­javító négyes tekepályáján. December 11-én 16 órakor Játé­kos és szurkoló értekezletre ke­rül sor a MÁV sportelepen lévő klubhelyiségben. Itt tartják meg az NB u.-es banjokság őszi idé­nyének értékelését. Előadó: Fa­zekas László edző. A szakosztály vezetősége ez­úton is kéri a sportbarátokat, - akiket érdekel a MÁV sorsa — hogy minél nagyobb számban jelenjenek ken. meg a rendezvényé­ül labdarúgó I\B III-ért Szegedről is hazahozta az egyik pontot az MTE Szolnoki MTE—Szegedi Spartacus 0:0 (0:0) Szeged, 600 néző. SzMTE: Sár­kány — Papp, Török, Zalai — Gyetvai, Sári — Bánhidi, Willsch, Cs. Farkas, Adámosi, Kiss. Sze- fcVd; Abrahám — Falusek, Apró, ördög — Bálik, Jójárt — Rózsa­völgyi, Kocsis, Váló, Szélyál, Károlyi. Jótalajú, salakos pá­lyán mindjárt a kezdés után vál­tozatos játék alakult ki. A csa­tárok a kínálkozó helyzeteket nem tudták kihasználni. A vé­dők mindkét oldalon lelkesen hárítottak. így a félidő .gól nél­kül telt el. Szünet utón megváltozott a já­ték képe. A hazai csapat ferge­teges támadásba kezdett és ek­kor nyomasztó fölényben ját­szottak. Az MTE védelme ha­tártalan lelkesedéssel hárította a támadásokat. A szolnoki csatá­rok nem tudták tartani a lab­dát, ezért nagy nyomás neheze­dett a védőkre. Hogy gól nem született, abban legnagyobb ér­deme van Sárkány kapusnak, aki ezen a mérkőzésen bravúro­san védett. De a védelem többi tagját Is dicséret illeti. - A 85. percben Kiss nagyszerű lövéssel a szegedi hálóba küldte a lab­dát, de a játékvezető állítólagos, a gólt megelőző szabálytalanság miatt nem adta meg. Az utolsó 5 percben feljött az MTE, de eredményt nem tudtak elérni. A több NB I.-es játékossal kiálló hazaiak nagyszerűen játszottak és csak az MTE jólzáró védelmé­nek köszönhető, hogy gólt nem tudtak elérni. Jók: Sárkány (a mezőny legjobbja). Török, Ádá- mosj, — illetve: Károlyi, Apró, Váló.- P. P. ­Még lehet jelentkezni labdarúgó játékvezetőnek A megyei Labdarugó Já­tékvezetői Tanács játékveze­tői tanfolyamot indít. Éppen ezért felhívják mindazon sportkedvelők figyelmét, akik kedvet éreznek magukban a labdarúgó játékvezetés Iránt, hogy minél nagyobb szám­ban jelentkezzenek. Jelentkezéseket a megyei Testnevelési és Sport Tanács­nál kell benyújtani (megyei tanácsháza). Jelentkezési ha­táridő: december 7. Itlai lÖiitMÍ A tiszaföldvári csirke Sikeres ▼o!t/ a Szolnoki MAY első Osztályozó ja Szolnoki MÁV—Bp. Szak­ipari Építők 6:2 (2.540:2.510) Szolnoki MÁV: Dobos S. 444, Kalics 433, Decirák 430, Vörös 426, Hack 410, Kátai 397. Bp. Építők: Benda 448, Csáki 440, Szalai 433, Keresztesi 407, Szabó 398, Slingli 384 fa. Az NB n.-es teke bajnokságba jutásért folyó osztályozó első fordulója sikeres volt a MÁV számára. A szolnoki csapat de­rekasan helytállt és gyengébb kezdés után fölényes, megérde­melt győzelmet aratott a jóké­pességű fővárosiak ellen. Mivel az osztályo2ókat egyfordulós rendszerben bonyolítják le, így egy-egy mérkőzésen a csapatok három játékosa hazai, három pedig idegen pályán szerepel. — Ezen a mérkőzésen a MÁV játé­kosok közül főleg a Pesten ját­szók Dedrák, Papp és Kátai sporttársak - tettek ki maguk­ért. Reméljük, hogy a következő fordulóban a MÁV tekézői ismét sikeresen szerepelnek majd. Er­re a fordulóra vasárnap kerül sor délelőtt 11 órakor, amikor is a szolnokiak a Szegedi Sparta­cus ellen veszik fel a küzdelmet. Az NB I!-es női asztalitenisz bajnokságért Pontot vesztett a bajnokjelölt Bp. Pálma Szolnokon Szolnoki MÁV—Bp. Pálma 8:8 Az NB n.-es női asztalitenisz bajnokság során legutóbb a Szol­noki MÁV csapata a bajnok je­lölt Budapesti Pálmával vívott nehéz mérkőzést. A találkozóra Szolnokon az újvárosi iskola tor­natermében került sor. Izgalmas, színvonalas, fej-fej melletti küz­delem alakult ki a két csapat találkozóján. A szolnoki leányok derekasan helytálltak a bajnok­jelölt Pálma ellen. A fővárosiak­nak ez az első vesztett pontjuk. A szolnoki együttesben különö­sen Kunráthné és Molnámé já­téka emelkedett ki. A győzelme­ken a versenyzők a következő­képpen osztoztak: Kunráthné 3, Molnárné, Jánosi 2-2, Győri, il­letve: Kovács L _4, Kovács II. 3, Madázné. A szolnoki leányok az őszi idény utolsó mérkőzését decem­ber 20-án játsszák Debrecenben, az ottani MEDOSZ ellen. A helyzetet Jobban kihasználó Tiszaföldvár győzött Tiszaföldvár—Jászjákó- haima 2:1 (2:0) Martfű, 300 néző, vezette: Ozs- váth. — Tiszaioiuvar: Burján — Szécsi, Lakatos, Kőműves — Bal­ia, Sági — Eszteré, Nyitrai, Szat­mári, Kávási, T. Kovács. Edző: Szebeni József. - JákóhaJma: Nagy I. — Fodor III., Fodor I., László — Hegyi, Nagy II. - Fo­dor II., Sándor, Turóczi, Koz- móczki, Koppány. A tiszaföld­vári pálya füvesítése miatt Mart­fűn került lejátszásra a mérkő­zés. A földvári együttes jóval a- várakozáson aluli teljesítményt Kyújtott. igaz az I. félidő 3. per­cétől kezdve Sági sérülése miatt tulajdonképpen csak 10 emberrel játszottak. Nyitrai lett a balfede­zet, Kávási a jobbösszekötő, T. Kovács a balösszekötő, Sági pe­dig a balszélen statisztált. Az el­ső támadást a tiszaföldvári ak vezették. A 4 percben Szatmári lövését Nagy I. szögletre hárí­totta. A 12. percben T. Kovács futott el a szélen, lövésszerű be­adását a jókor érkező Szatmári a fcálóba fejelte. 1:0. A, 24. perc­i toálóba ben Szécsi hosszan előreívelt labdáját Szatmári Nagy I. fölött a balsarokba fejelte, 2:0. Ez­után kiegyensúlyozott lett a já­ték. Több veszélyes támadást vezettek a vendégek is. A II. félidőben a jákóhalmaiak támadtak többet. A 48. percben Fodor I. szabadrúgását Burján védte. A 73. percben a tétovázó tiszaföldvári védők között Sán­dor szerezte meg a labdát és a kapu közepébe lőtt, 2:1. Utána mindkét oldalon volt helyzet, de a csatárok rendre hibáztak. Alacsonyszínvonalú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó együttes győzött. A tiszaföldvá- i*iak közül senki sem játszott kiemelkedően. — Csupán Burján egy-két jóütemű közbelépése és Bállá játéka érdemel említést. A jákóhalmai csapat legjobbjai: Nagy I., Fodor I. és Kozmóczky voltak. A játékvezető jól műkö­dött a játékvezetői szempontból könnyű mérkőzésen. Tiszaföldvár ifi—Jákóhalma ifi 2:1.- Verbók Attila ­\fieletel'e£ ttifydítLjuk »/ ^ MEZŐTÚR DOLGOZÓIT a „Borostyán Étteremben” folyó hó 5-én, szom-, baton este 8 órai kezdettel tartandó magyaros A vacsora ideje alatt MIJCS1 SÁNDOR a Szigligeti Színház művésze szórakoztatja kedves vendégeinket énekszámaival. BOROSTYÁN ÉTTEREM Mezőtúr Nagy játékvásár a Szolnoki Kiskereskedelmi Vállalat alkalmi játékboltjaiban: SZOLNOKON: Kossuth tér 5. szám. JÁSZBERÉNYBEN: Lehel vezér tér 18. VÁSÁRI ÁRUAJÁNLATUNK: Lenti niikróautó Ft 4.50 PVC pólyásbaba Ft 3.60 Lend kacsa, hattyú, Farolier 98.50 kutya 15.— Úttörő síp 1 — Favitorlás hajó 11.20 Fém kávédaráló 3.80 Hófehérke és a 7 törpe Tojóstyúk 9.— mesedoboz 13.50 Peti építőjáték 28 — Szemes tiireiemjáték 1.80 Ejtőernyős Játék 1350 A fenti cikkeken kívül még nagy választékban kaphatók le­értékelt játékáruk. SZEREZZEN OROMÉT GYERMEKEINEK.! AJÁNDÉKOZZON JÁTÉKOT! Bódl elv társat, a tiszaföld­vári községi tanács VB elnö­két jóhum iú, kedeiyes em­bernek isméim. Kedvelem az olyan típust, amelyik a legnehezebbnek látszó fel­adatnak is a legderűsebL op­timizmussal Tág neki. Báli elvtárs ilyen ember. A buszmegálló előtt futot­tunk össze. 0 érdeklődött. — Hol jártatok? — Megbeszélésen a megye­bizottságon. Kalap alatt megvakarta a fejét. — Tudom, ezek a megbe­szélések annyit jelentenek, hoerv... — Hogy? — ... Tiszaföldvárnak *0 ezer baromfit kell leadnia 19ti0-ban. — Az a reális, elvtárs. — Tudjátok, milyen tö­ménytelen mennyiség az? ...S mintha a véletlen is 8sz- szejátszanék, baromfival ra­kott teherautó bűz el mellet­tünk. — Na, jövőre ilyen autókat rendelünk a Leninnek is, az Aranykalásznak is. S beszélgettünk.* De Bódi elvtárs minduntalan vissza­tért a témához. — Nyolcvanezer csirke! — Törhetjük a fejünket, tőrjük is, okoskodhatunk, tárgyalha­tunk, hogyan, ki mennyit ad­jon, hogy biztosítsuk a felté­teteket? Elbúcsúztunk. S elnevettem magam. Lámcsak, a sok szer­vezkedés, előrehaladás ntán oda jutottunk, hogy mar vannak tanácselnökeink, — akik nem tudnak nyugodtan aludni, nem tudnak másról beszélni, mint a jövő évi 80 ezer csirkéről. B. L. A SZULJMJh. MhGlbl FILMSZÍNHÁZAK műsora 1959. december 3—6-ig: Aháds/.aluk 3-4 A tarkák ügye IQ. 5-6 A félkegyelmű - 14. Ma­tinéműsor: 6. Mesesorozat Cibakháza 4-6 Felhívás táncra — 10. M: 6, A neveletlen kiskacsa Fegyvernek 4-6 Alvajáró Bonifác — 14. Matiné: 6. Éjjeli őrjárat Jánoshida 3-4 Mi ketten egyedül - ló. 5-6 Rosemarie - 18. 3- Telhetetlen méhecske - Kn. Mat: 6. A sipkaszoros hősei Jászalsószentgyőrgy 3-4 Rendkívüli történet I. — 10. 5—6 Mi ket­ten egyedül — 10. Matiné: 6. Gombaházikó Jászapáti 3—6 Csodagyerekek — 10 Matiné: 6. Teuton kard akció Jászárokszállás 4—6 A vasárnap gyilkosai — 10. M: 6. Húsz János Jászberény 1 .ebei 4—6 Pár lépés a határ — Kn. Matinéműsor: 6. Ólban a karaván Jászberény Déryné 3-6 Dani -14 Jászdózsa 3-4 Rosemarie - 18. - Telhetetlen méhecske - Kn. 5-6 Rendkívüli történet I. — 10. Matiné: 6. Papírsárkány Jászfényszaru 4-6 A harmadik - 10. Matiné: 6. Hópelyheeske Jászjákóhalma 4-6 Egy dal száll a világ körül - 10. Matiné: 6. A kikötő gyermekei Jászkisér 4—6 Asch őrvezetö kalandos lázadása — li. 5— Papír- sárkány — Kn. Matiné: 6. Időzár Jászladány 4—6 13-as kedvenc — Kn. Matiné: 6. A világűr titkai Kenderes 4—6 Játék a szerelemmel — 18. Matiné: 6. Kék kereszt Kisújszállás 4-6 Nyomorultak I.-n. r. - 10. M:6. Emirátus bukása Kunhegyes 3-6 Halál a nyeregben - Kn. M:6. Mühlenbergi ördög Kunmadaras 4-6 önvád - 10 Matinéműsor: 6. Mesesorozat Kunszentmárton 3-6 A dzsungel könyve - Kn. Matlnéműsor: 6. ördögi találmány Mezőtúr Dózsa 3-6 Menekülés az árnyéktól — 18. 3—5 Igor és tár­sai — Kn. Matiné: 6. Varsói szirén Mezőtúr Szabadság 3—5 A bemutató elmarad — 14 Öcsöd 4—6 A kis hazug — 14. Matlnéműsor: Í6. ördögi kar Rákóczifalva 4-« Szerelem csütörtök - Kn. Matlnéműsor: 0. A fejedelem bajnoka Szolnok Vörös Csillag 3-6 Anyegin - 10 Szolnok Tisza 3-6 Lángok a határon - Kn. Matlnéműsor: 6. A császár parancsára ' Szolnok Millennium 4-6 Mi ketten egyedül — 10 Tiszaföldvár Főnyeremény — Kn. Matiné: 6. Az ügyetlen kapus Tiszafüred S—« A szalmaözvegy — 14. M: «. Utazás a világ körül Tiszakürt 5-6 Üdülés pénz nélkül — 14. Matlnéműsor: 6. Eltűn­nek a kísértetek TőrőkszentmtUlós 3—6 A szülői ház — 10. Matinéműsor: 6. Volt egyszer egy király Turkev» 3-n Ahol szeretni sem szabad - 14. Matlnéműsor: 6. Utazás az őskorban (Tiszász 4-6 A tenger lelke - 10. Matiné: 6. Utazás a világ körül Karcag 3-6 Akiket a pacsirta elkísér - 10. Matiné: 6. Érettségi bizonyítvány 16=10 éven felül ajánlott! 1«=Csak 18 éven felülieknek! 14=14 éven felül ajánlott! Kn -Korhatár nélkül. r.apróhirdetések) SZOLNOK belterületén beköltöz­hető családi ház eladó. Sallai 1 mre u, 21. ._____________________ GYERMEK melle vagy beteg gondozására, esetleg bejárónőnek elhelyezkednék. Cim a kiadóhi­vatalban. ________________________ MO SLEKHORDÖT a Tüdőkór­házhoz felveszünk. Jelentkezni lehet a Vendéglátóipari Vállalat áruforgalmi osztályán, Szolnok Ságvári u. 7. A BUDAPESTI Közúti Üzemi Vállalat n. Főépítésvezetősége aszfaltozó szakmunkást felvesz. Jelentkezés a »I. Főépítés vezető­ségen. Szolnok, Vöröshadsereg u. 4. sz. alatt. EPITES-szakmai gyakorlattal ren­delkező technikust és műszaki adminisztrátort keres azonnali belépésre a Kunmadaras! Ve­gyesipari KTSZ. Cím: Vegyes­ipari KTSZ Kunmadaras, Kálvin út^O. VIZSGÁZOTT kazánfűtőt azon­nali belépéssel felveszünk. Szol­noki Patyolat Vállalat Szolnok, Mártírok u. 19. A DEBRECENI Finommechani­kai Vállalat kubikos munkára harminc munkást felvesz. Jelent­kezés a Tiszamenti Vegyiművek­nél. AZ AI,FOLDJ Üzemi Vendéglátó Vállalat könyvelői munkakörbe jó számszaki tudással, többévi gyakorlattal és közgazdasági érettségivel. rendelkező férfi vagy női munkaerőt azonnal felvesz. Jelentkezés: Szolnok, Magyar u. 7 szám. RAKOCZTFALVAI .általános is­kola 1600 Ft fizetéssel gondnokot keres. Génírni tudás szükséges. Jelentkezés a helyszínen. ________ A SZOLNOKI Kertészeti Válla­lat azonnali belépéssel keres férfi segédmunkásokat. Jelentke­zés reggel 7-9 óráig a vállalat központi telepén. Szolnok, Vö­röseslilái; út. A KISÚJSZÁLLÁSI Földműves- szövetkezet vezetősége közli, hogy étterme a dolgozók érde­kében történő átsorolás követ­keztében lényegesen olcsóbb, de változatlan minőségű ételeivel és italaival, előzékeny kiszolgálás­sal továbbra is szeretettel várja kedves fogyasztó vendégeit. JOKARBAN lévő Íróasztalt ke­resünk megvételre. Címet a ki- adóhlvatalba kérünk. ___________ BE KÖLTÖZHETŐ családi ház el­adó. Szolnok József A. u. 84. A Szolnoki KIOSZ helyi csoport Ságvári út 5. sz. alatti helyisé­gébe gondnokot keres Italmérés­sel. (Lakáa nincs.) Jelentkezni a helyszínen* Önéletrajz szükséges. VIZSGÁZOTT kazánfűtőt azon­nali belépéssel felveszünk. Vas­ipari Vállalat Szolnok, Hunyadi János u. 4. GYÖNYÖRŰ fehér mély gyer­mekkocsi eladó Szolnok, Ady E. u. 99. Bíröné. Használt „WIRTH” páncéit.őkés zongora eladó, — Tiszaföldvár. Kossuth u. 30. 125-ös Danuvia motorkerékpár eladó. Cibakháza, Kossuth u. 8. 1101-es Skoda eladó. Szolnr Bercsényi u. 16. Simon Győri Szolnok meovei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottság es a Megyei Tanács lapja MB felelős szerkesztő: £. Lazányi Józseme Szerkesztőse?: Szolnok. Tisza Antai u. 2. I. err Telefon: 20-^13. 23-20. 20-68 Kiadja a Szolnok megyei n$di^ Lapkiadó Vállalat igazgató: Fülemen 'Lajos Kiadóhivatalt Szolnok, irodanaz. fsn. ft. Telefon: 20-94. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. A lapot előfizetésben es árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tám vatalnk és fiókposták tér* ies7tlk A lap előfizetési dna egy hóra il.- Ft. Előfizethető bármely po«tanivataln61 és kézbesítőnél. S?> tru ki Nv rrids veiiBia* 1959. december 2. - 4327 felelős ny »rrd> verstől M&szftrot Bftndov %

Next

/
Oldalképek
Tartalom