Szolnok Megyei Néplap, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-23 / 301. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK1 X. évfolyam, 301. szám. Ara 50 fillér Kiindulópont a jászberényi járásban iá leül, Mi iá fd Családi élet 1959. december S3, szerda. A NAGY HÍR Az év első napján az egyik nagy nyugati képes újság ér­dekes címlappal jelent meg. A képen négy államférfi állt egymás mellett, barátságosan mosolygott és biztatóan te­kintett az olvasókra. Ki volt a négy államférfi? Hruscsov, Eisenhower, Macmillan és De Gaulle! Amikor a kép meg­jelent, a nemzetközi helyzet feszült volt: Berlinről folytak a viták, a nyugatiak előtérbe tolták a tábornokokat, akik a külügyminiszterek finom nyelvezete helyett meglehető­sen nyersen fejezték ki ma­gukat: tankáttörést emleget­tek Berlinnel kapcsolatban, a világháború esélyeit latolgat­ták. A kép természetesen montázs volt: a négy állam­férfit a fényképész műterem­ben „hozták össze” a talál­kozóra — különben egy csúcs- találkozó esélye távolinak tűnt még abban az időben. Mégis: ez a kép a világ min­den népének óhaját fejezte ki: tárgyalásokat, megegye­zést, békét. Az év első napjaiban bi­zony sok minden, ami azóta megtörtént, elképzelhetetlen­nek tűnt. Arra még a legme­részebb fotoriporter sem gon­dolt, hogy Hruscsovot a Fe­hér Ház lépcsőjére varázsol­ja, felvigye a legmagasabb newyorki felhőkarcoló csú­csára — arra pedig még ke­vésbé, hogy Eisenhower Camp David-i faházikó.iának tárgyalótermében ábrázolja. Most pedig — ha valame­lyik nagy nyugati lap szil­veszteri számában ismét egy­más mellé hozná össze a négy államférfit ez már nem csupán remény lenne, hanem csak előleg — hiszen hétfőn már átnyújtották Moszkvában a meghívást a szovjet kormányfőnek. Mi tette lehetővé az esemé­nyek ilyen kedvező fordula­tát? Mi tette lehetővé a há­borús uszítók háttérbe szorí­tását, a reálisabb nyugati po­litika kialakulását? A meg­tett út bizonyítja: a békés egymás mellett élés politiká­jának elfogadására a megvál­tozott erőviszonyok késztet­ték a nyugati hatalmakat. Ma már világos, hogy a szo­cialista tábort nem lehetett „felgöngyölíteni”, ahogy Dul­les szerette volna, vagy visz­szavonulásra kényszeríteni, ahogy Truman hirdette dok­trínájában. A nyugatiak a technikai és katonai fölény ábrándjába ringatták magukat: keserű volt az ébredés, a szp itnyi- kok és lunyikok robaja mel­lett. A tudomány magas szín­vonaláról beszéltek: közben kiderült, hogy a Szovjetunió több tudóst és mérnököt ké­pez egy évben, mint az USA kettőben. Erőpolitikáról be­széltek — óm közben a nyu­gati tábor számos gyengesége vált nyilvánvalóvá. A hidegháborúnak, az erő­politikának pedig még a ka­pitalisták számára is csak akkor lehet értelme, ha van mire támaszkodnia. Ez a po­litika azonban csődöt mon­dott: csődöt mondott, mert a Szovjetunió és a szocialista tábor gyors fejlődése keresz­tülhúzta az imperialisták számításait. Ma már tudjuk: a szovjet diplomácia több mint egy éves harca a csúcsértekez­letért sikerrel járt: ez is a nemzetközi enyhülés egyik fontos jele. Természetesen ez a siker még nem Jelenti azt. hogy a problémák megoldód­tak. Nyilvánvaló, hogy még hosszú időre lesz szükség, amíg a vitás nemzetközi kér­désekre gyógyírt találnak. Az azonban már biztos, hogy a iövőt már nem a tábornokok stratégiai terve, nem a tank- áttörés fenyegetése határozza meg, hanem a legnagyobb fel­hatalmazással rendelkező ál­lam- és kormányfők találko­zása, tárgyalása. A csúcsdip­lomácia, amely Hruscsov amerikai látogatásával vette kezdetét, 1960-ban már rá­nyomja bélyegét az egész nemzetközi politikára: annál is inkább, mivel a nagyhatal­mak — mint azt Eisenhower Hruscsovhoz intézett levele is hangoztatja — több érte­kezletet is rendeznek. Lassan kialakul a követ­kező év diplomáciai naptára. Márciusban kerül sor Hrus­csov és De Gaulle találkozó­jára, áprilisban a csúcsérte­kezletre, az amerikai elnök talán májusban, vagy június­ban utazik Moszkvába. És a tárgyalások nyomán talán egy fényképész elkészít5 majd az első felvételt az első fegyver megsemmisítéséről Tovább a megkezdett utón A kongresszusi munkaverseny folytatódik, s a most következő felszabadulási munkaverseny időszakára több helyen már megszülettek az újabb felajánlások. A legtöbb ipari üzemnél arról tanácskoznak ezekben a napokban: hogyan vegyék ki méltóképpen részüket azokból az újabb munkacsatákból, melyeknek tégső célja hazánk felszaba­dulása 15. évfordulójának méltó megünneplése. AZ ALFÖLDI KÖOLAJ- FÜBASI ÜZEM mint isme­retes, már november 20. kö­rül teljesítette évi 90 ezer méteres fúrási tervét. Az üzem vezetősége, a dolgozók küldöttei « napokban össze­ülő tanácskozáson döntenek arról, miképpen tartsák meg ezt a szép eredményt és ho­gyan haladjanak tovább. AZ EM SZOLNOK ME­GYEI ÉPÍTŐIPARI VÁLLA­LAT még • Kőolajfúnási üzemnél is hamarabb, már november 14-én megvalósí­totta éves tervét. Jelenleg az 1960-zv beütemezett munkák alapozása, műszaki előkészí­tése folyik, hogy rövid időn belül még nagyobb lendület­tel fogjanak munkához. A PAPÍRGYÁRBAN mér összeült a szakszervezeti bi­zottság, hogy értékelje a no­vember 10-től december 10-ig tárté kongresszusi hónap eredményeit. S amit elhatá­roztak ezen a tanácskozáson, fontos tényezője lesz annak a nagy munkának, miszerint tízezer tonna papírt és négy­ezerötszáz tonna cellulózl gyártanak összesen ebben az évben. Ez minden bizonnnyal sikerül is a papírgyáriaknak, tekintve, hogy kongresszusi vállalásuk túlteljesítésével eddig 9 ezer 466,8 tonna pa­pírt és 3 ezer 962,2 tanná cel­lulózt gyártottak. A dolgozók emellett az anyagtakarékos­ság fokozáséban, az önkölt­ség csökkentésében és a mi­nőséig javításában egyaránt többet kívánnak tenni az ed­digieknél. Ami pedig a FÜTÖHAZAT illeti, hát itt sincs ok a szé­gyenkezésre. Kövesdi János mozdonyvezető háromtagú, és a hattagú Farkas Sándor KISZ brigád talán nem is olyan sokára már a szocialis­ta mumka'brigád címmel büsz­kélkedhet. Értékes vállalásai­kat megvalósították, részben túlteljesítették. És most, a Szolnoki Fűtőház dolgozói a száz elegy tanná kilométer terv, a széntakarékosság, a mozdony és kocsijavítás te­rén tett újabb vállalásaikkal készülnek felszabadulásunk 15. évfordulójára. a szolnoki vasút Ál­lomás dolgozói az öt ténye­zőből álló felajánlásból né­gyet teljesítettek túl és a me befejeződő termelési tanács kozáscxn születnek meg a személyvonatok, s a tehervo­natok menetrendszerinti indí­tására, a kocsikihasználásra és tartózkodásra, a tehervo­natok átlagos terhelésére, a tartalékok gazdaságosabb ki­használására vonatkozó újabb vállalások. Szolnok megyeiek dijai az országos tejtermelést versenyben Nemrégen értékelte a Földművelésügyi Minisztéri­um az országos tejtermelési versenyt, melyet Baranya megye nyert meg. Szolnok megye második az összetett versengésben és egyénileg is Megnyílt a megye legszebb önkiszolgáló FMSZ könyvesboltja Hétfő reggel 9 órakor em­berek csoportosultak a tö­rökszentmiklósi könyvesbolt előtt. Az ízlésesen berende­zett kirakat hátsó részén hó­fehér csipkefüggöny, a kira­katban pedig a legfrissebb könyvújdonságok. Kilenc óra­kor megnyílt a bolt ajtaja és a hófehérbe öltözött elárusító­nőket pillanatok alatt körül­fogták a vevők. Voltak azonban olyanok is, akik nem vásároltak, csupán gyönyörködni jöttek a bolt­ba, mert gyönyörködni való akad itt jócskán. A padlót műanyagborítás fedi, rajta hatalmas szőnyeg. A pult is­meretlen fogalom itt, a falon körbefutó állványokon köny- nyen áttekinthetően helyez­kednek el a könyvek. Hatal­mas pálma díszíti a helyisé­get és a legmodernebb mag- netofonos lemezjátszós rá­diókészülék szolgálja a le­mezvásárlók örömét. Mert is kapható itt. A pol­cok tetején üvegfestés, Er­kel, Gárdonyi, Petőfi, József Attila, Lenin és Gorkij ké­peivel, mondásaival. Gál Rozália, az üzlet ve­zetője éppen egy nagyobb té­tel könyvrendelést állít össze a Rózsa Ferenc-téri iskola V/A. osztálya szülői munka- közösségének. Karácsonyra minden gyerek könyvet kap a szülői munkaközösség ál­dozatkészségéből. — Mint az egyik mama mondta, a jók azért, hogy megtartsák ered­ményüket, a gyengébbek pedig serkentésképpen. A földművesszövetkezet dol­gozói külön dicséretet érde­melnek. mert a könyvesbol­tot mindegyikük szívügyének tekinti. Szilágyi Lajos, a tö­rökszentmiklósi fmsz igazga­tósági elnöke és az irodai dolgozók is ott szorgoskodtak az utolsó napokban, hogy a könyvesbolt megnyílhasson. Gál Rozália meghatva me­. tóttá tL hogy ti* éve dolgo­zik a könyvszakmában, de üyen sokoldalú segítséget ég sehol sem kapott. Persze, nemcsak olyan nagy tételek szerepelnek, mint a Hunyadi úti iskoláé, amely könyvtára részére 4 ezer forint értékű könyvet vásárol, hanem egyesével is fogynak a karácsonyi aján­déknak szánt irodalmi mű­vek, képes gyermekkönyvek, hanglemezek, öreg fejkendős parasztnéni három képes­könyvet vásárol három kis unokájának, egy aktatáskás ember a legújabb verseskö­teteket keresi. Fogynak a könyvek, sűrűn nyílik és csukódik a raktár ajtaja, újabb és újabb könyvköte- gekkel pótolják a hiányokat a polcokon. Zajlik a kará­csony előtti forgalom a tö­rökszentmiklósi fmsz önki- szolgáló könyvesboltjában. mm hernádi «■ sok díjat hoztak el termelő- szövetkezeteink, állami gaz­daságaink, fejőink. A 100 holdra eső tejterme­lés versenyében országosan 5. a Mezőhéki Állami Gaz­daság a nagy gazdaságok kategóriájában. A kisgazda­ságok csoportjában a Tiszasü- lyi Állami Gazdaság országos 3 Ugyancsak e versenyben (nagy gazdaságok) országos 3 az abádszaióki Lenin Tsz, 8. a karcagi Lenin. Tenyészetek versenyében (nagy gazdaságok) 9. a Kar­cagi Tilalmas! Célgazdaság. Kisgazdaságoknál 6. Karcagi Kísérleti Gaizdaság. Ugyan- e számban a termelőszövet­kezeti nagygazdaságok közül 10. a jászladányi Aranyka­lász Termelőszövetkezet. Az állami gazdaságok fejő­inek országos versenyében Kacsóh Elek, a Karcagi Kí­sérleti Gazdaság fejője 8. lett az országban. Szintén 8. Don- kó Mihály, a jászladányi Aranykalász Termelőszövertr kezet fejője. A termelőszövetkezettek te­heneinek versenyében az or­szág első tizenöt legjobb te­henei között szerepel az abádszaióki Lenin Tsz 71-es Szegfű, a jászladányi Arany­kalász 44 Rózsa és 18 Rózsa, a karcagi Lenin 35. Citrom nevű tehene. Ha elsők nem is lettünk, előkelő helyet harcoltak ki megyénknek termelőszövet­kezeteink, állami gazd ósága­ink és fejőink. Megérdeme’- tco vették át a jutalmakat. A szolnoki üzemek közül utolsónak A SZOLNOKI CU­KORGYÁRBAN érdeklőd­tünk, a felszabadulási mun­kaverseny folytatásáról. — A Cukorgyár — kaptuk a felvi­lágosítást — keddig ugyan­annyi cukrot termelt, mint tavaly egész évben. Az idei kampányidőszakban a gyár jóval túlteljesíti majd cukor- gyártási tervét. A gyár életé­ben az is nagyjelentőségű, hogy az idén sikerült export­képes cukrot gyártani, amely­ből már többszáz vagont szál­lítottak külföldre. • A verseny tehát folytató­dik. Reméljük, Szolnok ipari üzemeinek dolgozói a továb­biakban az eddigiekhez ha­sonló sikersorozatot érnek el, sőt még felül is múlják azo­kat. Megnyílt az SZKP Központi Bizottságának plénuma Moszkva (TASZSZ). — Nyikita Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára kedden a Kremlben megnyitotta az SZKP Köz­ponti Bizottságának plénu­mát. A plenum összegezi, ho­gyan teljesítették a mezőgaz­daság területén a hétéves terv első évének terveit, és megvitatja a szovjet földmű­velés és állattenyésztés továb­bi fejlesztésének feladatait. A plénumra meghívták a mezőgazdasági termelés élen­járó dolgozóit, az Ipar, a tu­domány képviselőit. Az első ülésen DimitrijPol- janszkij, az OSZSZK minisz­tertanácsának elnöke mon­dott beszámolót. (MTI). JÓ TERMES UTÁN... Jó volt a termés cukorrépából a kunszentmártoni Zalka Máté Tsz-ben. Ezekben a napokban hat és fél vagon cuk­rot osztanak szét a szövetkezeti gazdák között. Csík Má­tyás Kovács Máriának méri a cukrot. Igaz mindössze csak 5 hold szőlője van a tsz-nek, de ezen 127 hektó bor termett. Jut ebből karácsonyra, disz­nóölésre, névnapra minden szövetkezeti gazdának. Ben- csik Sándor Teleki József társának méri a zamatos nedűt

Next

/
Oldalképek
Tartalom