Szolnok Megyei Néplap, 1959. november (10. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-04 / 259. szám
6 SZOLNOK MEG YEH NÉPLAP 195«. november 4a A labdarúgó NB III-ért Martfű —Törökszentmiklósi Fáklya 2:2 (0:1) Martfű, 800 néző, vezette: Horváth (-Békéscsaba). Martfű: Papp — Révész, Seres, Gulyás — Mészáros, Szűcs — Mezőteleki, Ben- csik, fcöjti, Mikus, Bakos. T.mik- lós; Sándor - Szecsei, Karakas II., Kaczi - Kriston, Haik - Deák, Karakas L, Vízi, Kiss, Szakán. Hazai támadásokkal teltek el az első percek, de ezután a vendégek — főleg a balszárny révén vezettek veszélyes támadásokat. A 20. percben Szakáll elhúzott Révész mellett, Kisshez játszott, aki a kimozduló Papp ineüett megszerezte a vezetést, 0:1. A hazai csapat ezután több formás támadást vezetett, de a törökszentmiklósi védelem Szecseivcl az élen, idejében felszabadított. A 30. percben szög- letrúgáshoz jutott a Faklya. Szakáll ívelte be a labdát, de Kiss jó helyzetben a kapu fölé lőtt. A félidő hátralévő részében sok volt a szabálytalanság és téves játékvezetői ítélet. A második félidőben nagy lendülettel kezdett a hazai csapat. Az 55. percben szögletrúgáshoz jutott a Martfűi MSE. Gulyás ívelte be a labdát, a Fáklya védelem röviden szabadított fel. A labda Böjti elé kei ült, aki azt a hálóba továbbította, 1:1. A hazai csapat fokozta az iramot, a vendégek teljesen beszorultak. A 60. percben felere lésért a játékvezető Serest kiállította, a 65. percben Karakas n. 16-oson belül szabálytalanul szerelte Böjtit, a játékvezető 11-est ítélt.- Mikus az elmozduló Sándor mellett értékesítette a büntetőt, 2:1. A 70. percben Deák a földön fekvő Pappba rúgott, ezért a játékvezető kiállította. Erre a sorsra jutott Révész, aki a játékvezető közlése szerint 'Deákot ellökte. A 75. percben Gulyás könnyel- műsködése révén Vizi megszerezte a labdát, amelyet először a kifutó Pappba lőtt, majd a visszapattanó labdát a hálóba továbbította, 2:2. A hátralévő időben a Fáklya támadott többet, az eredmény azonban nem változott, A mérkőzés kimeneteléért a játékvezető hibáztatható, mert több súlyos ítéletével mindkét csapatot egyaránt sújtotta. Góllövők: Böjti, Mikus, illetve: Kiss,* Vizi. Jók: Papp, Mészáros, Bakos, Illetve: Szecsei, Kiss, Szakáll. Békéscsabai Építők—Szolnoki MTE 2:0 (1:0) Békéscsaba, 1500 néző, vezette: Csepregi. Békéscsaba: Szilágyi - Osgyán, Popol, Farkas — Petkó, Bahus — Pipis, Hrabovszki, Sípos, Frankó, Ondrik. SzMTE: Sárkány — Papp, Török, zalai — Gyetvai, Sári — Csaba, Bánhidi, G. Kiss, Adámosi, Cs. Farkas. Mély talajú, sáros pályán, zuhogó esőben kezdődött a játék Nagy erővel támadott a hazai együttes és a harmadik percben B'rankó elfutott Zalai mellett majd védhetetlenül vágta a labdát a hálóba, 1:0. A gól után tovább támadtak az Építők. A 25. percben a 16-os vonalán kívül a nagy sárból Török kezére vágódott a labda. A játékvezető érthetetlenül 11-est ítélt. Az MTE játékosok reklamáltak a jogtalan ítélet ellen, de a játékvezető hajthatatlan maradt. A megítélt büntetőt Hrabovszki kapu mellé lőtte. A játékvezető egymás után sorozatos téves ítéletekkel sújtotta az MTE-t. A 30. perctől feljött az MTE és támadásokat vezetett. A mély talajú pályán azon ban csatáraik nem tudtak eredményesek lenni. Szünet után változatos játék alakult ki. Az MTE csatárok azonban sok helyzetet kihagytak Adámosi és Cs. Farkas előtt adódott gólszerzés! alkalom, de gyenge lövéseiket könnyen tette ártalmatlanná Szilágyi. A második gól « 76. percben született. Egy szép támadás végén Ondrik középen kitört és hatalmas lövése a hálóban kötött ki, 2:0. A gól után a hazaiak tovább támadtak, de az MTE védelme nagyszerűen hárított. Befejezés előtt az MTE csatárok ismét több helyzetet hagytak ki. A mérkőzés végig sportszerű keretek között zajlott le. Az MTE játékosok nagy lelkesedéssel játszottak. A mély talajú pályán a csatárok támadásai erőtlenek voltak. így eredmény nem született. A hazai csapat szépen és igen jól játszott. A játék képe alapján megérdemelten nyerték a mérkőzést. A játékvezető igen gyengén és sok hibával vezette a mérkőzést, ami befolyásolta az eredmény kialakulását. - Jók: Ondrik, Szilágyi, Popol, illetve: Török, Sári, Sárkány. . P. P. Befejezéshez közeledik az üzemi labdarúgó bajnokság Középdöntőhöz érkezett a Szolnoki Járműjavító Vállalat üzemi labdarúgó bajnoksága. Ennek során legutóbb a Technológiai osztály és a VIII. osztály kovácsainak mérkőzését bonyolították le. A találkozó igen heves iramú Játékot hozott. A csapatokban szereplő régi MÁV játékosok több akciónál, a mai fiatalokat is megszégyenítő szép játékkal gyönyörködtették a kb. 500 főnyi közönséget. A mérkőzés sorsát a 2x10 perces hosszabbítás döntötte el. a Technológiai osztály 4 gólt rúgott #ll-esből, a VIII. osztályosok pedig hármat. A Technológiai osztály csapatából Kollát, Istvá- ni és Bársony, a Kovácsok együtteséből pedig Selmeci és Ecseki mutatott kiemelkedő teljesítményt. ► Cseh Z. h Az elképzelések valóraválthatók Egy község, ahol elhanyagolják a sportot Kunszentmárton semmivel sem különb, mint a megye többi községe. Azért mégis van valami, ami „nevezetessé” teszi. Talán a megyében sehol sem tapasztalható oly nagy közömbösség a sporttal szemben, mint itt. Bizonyára sokan érthetetlennek tartják, hogy egy járási székhelyen, ahol vállalatok vannak, állami gazdaság és az ország egyik legnagyobb termelőszövetkezete is, ilyen a helyzet. Talán meglepő volt az Is. hogy a megyei labdarúgó bajnokság kezdetén a KMTE jól szerepelt, viszont az is, hogy a kezdeti jó eredmények után következtek váratlan vereségnek. Mi ennek az oka? Ezzel foglalkoznak azok, akiket érdekel, hogy Kunszent- mártonban milyen a sportélet. Sajnos ezek kevesen vannak. Akarásukon, sport Iránti szere- tetükön klvtil, nem Igen tudják mással támogatni a sportkört. Azok, akik szavukkal, vagy anyagilag is tudnák segíteni, sajnos elzárkóznak. Hiba van a vezetőségben, a játékosokban és a szurkolókban is. Nem utolsósorban pedig a vállalatok vezetőiben. A községben Jelenleg csak egy-két olyan sportszerető ember van. aki nemcsak Ígér, hanem tesz is valamit a sportért. Hol vannak a többiek, azok az újonnan megválasztott vezetőségi tagok, akik megválasztásukkor Ígértek. Saj nos sehol! ígéretük csak Ígéret maradt. Meg lehet emlékezni a községi tanácsról is, amely szintén elég mostohán kezeli ezt az egyetlen sportkört Is. Igaz, hogy ez év közepén többezer forintos költséggel hozzáláttak a sporttelep egyik oldalán, a hiányzó kerítés megépítéséhez. Sajnos azonban a pénz hamar elfogyott. A kerítés pedig csak egy darabon készült el, már amennyire. A téglafal ugyan fel van rakva egy részen, de a védő betonkoszorú még most is hiányzik róla. Vagy talán a tanácsnak mindegy, hogy az eddig nehezen felépített kerítést az ősz, a téi teljesen tönkretegye?! Senki nem ellenőrizte, hogy vajon a rendelkezésre álló összegből nem lehetett voAna-e más munkabeosztással, talán az egész oldalt is felépíteni. Senki nem törődött vele, hogy a munkát órabérbe adták ki. Es Így bizony a pénz fogyott, az építkezés pedig nem igen haladt. Csak amikor már nem volt miből fizetni, akkor döbbentek rá, hogy valahol hiba történt. Igaz, a megyei TST utalt ki bizonyos összeget, a hiányzó rész befejezésére. Ekkor azonban újra elkövették az előbbi hibát. Ismét órabérbe adták ki a munkát ugyanazoknak, akik azelőtt is csinálták. A pénz ismét gyorsan elfogyott. Ki a felelős azért, hogy a meglévő összeg nem a leggondosabban lett felhasználva? Talán a községi tanács? Vagy a sportkör veztősege? Egyetlen sporttelep van Kunszentmártonban, mely a községi tanács tulajdona, mégis Úgy néz ki, mintha nem volna gazdája. Evekkel ezelőtt megépítettek egy fürdőt Is, sajnos használni nem lehet, csupán nehányezer forintba kerülne a megjavítása. Bizonyára sok SK örülne annak, ha csak javítást kellene végezni fürdőjén és használhatná. Itt pedig, ahol van, nem akarnak élni a lehetőségekkel. — Beköszöntött az őszi esős idő, amikor a játékosok, esőben, sárban küzdenek 90 percig, hogy a sportszerető embereket szórakoztassák. Annyit legalább megérdemelnének, hogy mérkőzés után melegvízben fürödhesse- nek. Úgyszintén a vendégspor- tolők is. Sokan azon 1» csodálkoznak. A megyei labdarúgó bajnokságról jelentjük Jászberényi Lehel—Szolnoki MÁV II. 3:2 (2:1) Jászberény. Vezette. Lesán. — Jászberény: Zaják — Fortuna, Fancsics, Fehér — Gere, Józsa — Incze, Fekete — Szigeti, Fitzek, Fülöp n. Szolnoki MÁV n.: Danka - Urban, Makai, Borzl - Tassi, Császár — Csák, Horváth, Bagi, Csete, Serfőző. Az első perc góllal ért véget, mert a MÁV 16-osánál Szigetit jó helyzetben szabálytalanul szerelték. A büntetőt Fehér értékesítette, 1:0. 3 perccel később Ficzek átadásából majdnem gól lett, de Szigeti jó helyzetben hibázott és Danka sikeresen hárított. Ezután a vendégek Is próbálkoztak támadással és a lestől elindult támadást üggyel-baffal hárították a helyi védők. A 11. percben szép baloldali hazai támadás végén Fülöp n. volt eredményes, 2:0. A vendégek ezután feljöttek és a 22. percben Horváth, a 26.-ban Bagi, majd a 30.- ban Borzl lövéseit hárította sikeresen Zaják. A 37. p-ben a baloldalra húzódott Horváth Jó labdát adott középre Serfőző elé. Aki Pancsicstól szorongatva szép gólt lőtt, 2:1. Fordulás után a MÁV kapott lábra és a 10. percben Horváth góljával egyenlítettek, 2:2. A következő húsz perc Ismét a Lehel fölényét hozta. Több szép támadást vezettek, de gól nem akart születni. A 71. percben szép hazai kombinációk során Szigeti elfutott és beállította a Végeredményt, 3:2. A mérkőzés végéig továbbra is a hazaiak voltok fölényben, több gólt elérni azonban már nem tudtak, mert a MÁV védelem jól tömörült és Danka jó érzékkel tett ártalmatlanná több veszélyes labdát. Jók: Józsa, Fekete, Fülöp H„ Illetve: Danka, Makai, Tass!. Jászberényi Lehel Ifi-Szolnoki MÁV Ifi 1:0. — K. J. “ • Jászjákóhatmaí Spartacus— Jászapáti VSC 1:0 (1:0) Jászjákőhalma, 300 néző. Ve- Horvátit. Jászt ákóhálmk: Nagy — Szabó, Fodor I., László - Hegyi, Sándor - Fodor II., Tu- róczy, Urbán, Kozmóczky, Koppány. — Jászapáti: Utasi ül. — Kertész. Pásztor, Mihályi — Polgár, Utasi I. - Bolyós, Kökény I„ Utasi n., Rusval, Kökény H. A hazaiak kezdték a játékot és rögtön veszélyeztették a jászapáti kaput. A 11. percben egy összecsapás alkalmával Utasi III. megsérült és a vendégek 10 főre olvadtak. A sérült kapus helyét Mihályi foglalta el. A 14. percben Urbán beadása a kifutó Mihályiról Turóczi elé pattant, aki nyolc méterről az üres kapuba lőtt, 1:0. A gól után a vendégek kezdeményeztek, de a lelkesen küzdő helyi védők tisztázni tudtak. A 34. percben Utasi ni. Ismét elfoglalta helyét a kapuban. Fordulás után váltakozó mezőnyjáték alakult ki. Mindkét fél előtt nyílott gólhelyzet, de a védők tisztázni tudtak és így az eredmény a mérkőzés végéig már nem változott.A hazai együttes nagyobb lelkesedésével ellensúlyozni tudta a vendégek nagyobb rutinját és Így megérdemelten győztek. - Jók: Nagy, Fodor I., Sándor, Urbán, illetve: Pásztor, Mihályi, Bolyós. — sas — • Kunszentmártoni MTE— Szolnoki Vasutas 0:0 Kunszentmárton. 300 néző, vezette: Járási (Kétegyháza). Kunszentmárton: Szabó - Mészáros, Hegedűs, Gyenes - B. Tóth, Pintér - Imrei, Papp, Harangozó, Vltentz, Vágó H. Szolnoki Vasutas: Horváth II. — Torna, Grámán, Kovács — Palotai, Cseh — Horváth I., Rontó, Tóvizl, Szurovecz, Simon. A szolnokiak kezdték a játékot, de nyomban a hazaiak lendültek támadásba. Gyenes, Papp, Harangozó, Vltencz volt a labda útja. De a vasutasok sarokra hárítottak. Ezután Papp labdája a felső kapufán gurult végig, Vágó elé esett, aki azonban mellé lőtt. Most, baloldali ven- d ég támadás következett. 0« S*urovecz kapu fölé lőtt. Majd pedig Simon elöl Hegedűs felszabadított. Palotai lövését ismét Hegedűs hárította. Ezután hazai fölény alakult ki és a 10. percben a kunszentmártoniak már a harmadik szögletet rúgták. A másik oldalon Horváth I. lőtt kapu mellé. Tóvizl elől pedig Mészáros hanyattfekve a levegőben húzta vissza a labdát. Hazai támadás alakult ki, Harangozó kihúzódott a halszélre, de labdája kapu mellé szállt. Jobboldali vendégtámadással ért véget a félidő. Fordulás után a hazaiak kezdeményeztek. Mészáros, Papp. Imrei volt a labda útja, de a vendégvédők sarokra hárítottak. Vágói n. Ívelte be a szögletet és Kovács felszabadított. A labda Horváth I. elé került, ki Rontóhoz Játszott, de utóbbi lövése kapu mellé szállt. A másik oldalon Vágó, B. Tóth. Vitentz akció alakult ki. melyet Grámán hárított. Ezután veszélyes vasutas támadás alakult ki, de Rontó fejesét védte Szabó. Tóvizl lövését pedig Szabó, a gólvonalon az utolsó pillanatban csípte el. Rzt követően baloldali hazai támadás alakult ki, de B. Tóth Harangozó labdálát kapu mellé lőtte. A játékidő ebben a részében a vendégek sokat szabálytalankodtak és reklamáltak a játékvezető ítéleteivel szemben. Járási, azonban jól kezében tartotta a mérkőzést és minden esetben megtorolta a szabálytalanságokat és a reklamálásokat Hazai támadással gól nélkül ért véget a mérkőzés. A második félidő második felében a vendégek jól védekeztek és Így az egyik pontot meg tudták szerezni. Jók: Harangozó, B. Tóth, Hegedűs, Mészáros, illetve: Kovács, Rontó, Tóvizl. - Járási Játékvezető Jól kezében tartotta a mérkőzést, csupán az előnyszabály alkalmazásánál, valamint a feltartóztatásoknál követett el néhány kisebb hibát, de ez nem befolyásolta a mérkőzést, hogy a kunszentmártoni labdarúgó csapat vidéken általában rosszul szerepel. Valóban így van. Vajon ml ennek az oka? Az, hogy a sportkör anyagilag rosszul áll. Az utazás legelemibb feltételeit sem tudják biztosítani. A Jászberényi Vasas H. elleni mérkőzésen több játékos pl. nem vállalta az elutazást. Hihetetlenül hangzik az Is. de mégis így volt. a jászberényi utazás költségeit az edző fizette saját, zsebéből. Lehetséges ilyen körülmények között megyei labdarúgó bajnokságban szerepelni? Nem Igen. - Nézzünk csak meg egy hasonló nagyságú szomszéd községet, Tiszaföld- várt. Ott nincs annyi vállalat, mint Kunszentmártonban, mégis jobban megy a sport.. A sportpályán nemrég építettek fürdőt, lelátót stb. Most a pályát füvesítik. — Ok \ honnan veszik a pénzt? Valószínű sportszeretőb- bek a község vezetői, a vállalatok vezetői és a szurkolók, ff kunszentmártoniak tanulhatnának tőlük. , Végezetül szerelnénk még egy fájóbb kérdést 'felvetni. Nem tudjuk megérteni a megyei labdarúgó szövetséget, hogy a sorsolás elkészítésekor mindig jobbára a városi csapatok kérését veszik figyelembe. Azoknak az egyesületeknek biztosítanak előnyt, melyek jobb anyagi körülmények között vannak. A falusi sportkörök nem rendelkeznek olyan anyagi fedezettel, hogy egymás után háromszor vagy még többször le el tudjanak utazni vidéki mérkőzéseikre. Pedig a megyei labdarúgó szövetség sorsolása szerint előfordult ilyesmi egyes csapatoknál. Nagyon helytelen, egyes csapatokat előnyös helyzetbe hozni mások rovására. Szeretnénk, ha a jövőben, már ameny- nylre lehetséges, mérlegelné ezeket a Megyei Labdarúgó Szövetség. Talán nincs még késő, hogy mindent jóvá tegyenek azok, kiket Kunszentmárton sportszerétől az SK vezetőségébe választottak. Fogjanak ösgze és mindent kövessenek el, hogy Kunszentmártonban fellendüljön a sportélet. Gondolkodásra nincs idő. Cselekedni kell. Álljanak a vezetők mögé a szurkolók Is, ne csak szóval, hanem tettekkel is bizonyítsák be sport iránti szeretetüket. Mi hisszük, hogy Kunszentmártonban igenis szeretik a sportot. Reméljük Is, hogy a legrövidebb Időn belül mindent elkövetnek a hiányosságok felszámolására. Sakkszimuttán Szolnokon Evek óta nem volt már szimultán mérkőzés Szolnokon. A Megyei Sakkszövetség éppen ezért ilyennel igyekszik most kedveskedni a sportág híveinek. November hó 5.-én Barcza Gedepn nemzetközi nagymester látogat el Szolnokra és 18 órai kezdettel a .Szakszervezetek Megyei Tanácsa Ságvári E.-űti kultúrház I. emeleti társalgójában tart előadást, Utána a nagymester szimultán mérkőzést játszik, melyre a helyszínén lehet jelentkezni. Akik a szimultánon részt akarnak venni, azok sakk-készletet is vigyenek rv*oo-7iTrkal. Manapság lépten, nyomon találkozunk olyan emberekkel, akik takarékbetétkönyvvel rendelkeznek és minden hónapban fizetésük egy bizonyos százalékát félreteszik, — valamire gyűjtenek. Az Országos Takarékpénztár Szol- nok megyei fiókjában és a postahivatalokban nagyon sok betétkönyvet tartanak nyilván. Mindegyik könyvecske egy-egy elképzelés valóravál- tásánaik első lépése. A takarékosság népszerűségét a sokasodó forintok bizonyítják. A legutóbbi felmérések szerint megyénk lakosságának több, mint 87 millió forintját kezelik az OTP fiókok és a takarékszövetkezetek, — Bizonyára az olvasókat is érdekli, hogy megyénkben hol élnek a legtakarékosabb emberek? A felelet minket is meglepett: az ország első ter- msdőszövetkezeti városaiban. Turkevén, Kisújszálláson és Mezőtúron. Kisújszállás különben a közelmúltban nyerte el a megtisztelő „Takarékos város” címet. Ebben a nagykunsági városban mindenki takarékoskodik. Minden lakosra — a gyermekeket és a csecsemőket is beleértve — 476 forint esik. Mellékesen azt is megjegyezhetem, hogy ebben a városban fogyott el a legtöbb mosógép, porszívó, rádió- motor és kerékpár. A takarékosság másik legnagyobb mércéje a magánház építés. Az elmúlt két három évben közel 2.700 családi ház épült és mintegy 600 lakás áll befejezés előtt. Az Ipari és mezőgazdasági dolgozók építkezéseit az OTP utján államunk is messzemenően támogatta. Kölcsön formájában több mint 100 millió forinttal járult hozzá a magánosok építkezéseihez: A kislakás építés terén szintén a tsz városok, közülük Mezőtúr vezet. Egy-két év leforgása alatt 3.5 millió forintos állami segítséggel közel 120 családi házat hoztak tető alá a szövetkezeti gazdák. A nagyobb ipari helyeken például Jászberényben és a megyeszékhelyén ez idő alatt 1.400 kislakás ké szült eL A dolgozók érdekeinek megfelelően az OTP munkatársai takarékossági ankétsorozatot indítottak megyénk községeiben és városaiban. Ezeken a beszélgetéseken ismertetik a dolgozókkal a hitelvásárlás lehetőségeit. A tájékoztató) eddig mindenütt eredmény nyel jártak. Tiszafüreden, — Törökszentmiklóson és Jászapátiban az ankétot követő napon mintegy 200 ezer forinttal emelkedett a betétállomány. — táncsics — Bizonyíték Sokféle aprő jel mutatja, hogy bizony az ősz is öregszik már. A piros levelek egyre ritkábbak, hovatovább a fakósárga és a barna szo- morkodik csak a fákon, hogy aztán továbbseperje az egészet a szél. Szemérkél az eső. besüppedsz a sárba és a nyirkos levegő behatol a legvastagabb ruhák alá. Nem a tél kipirosító hidegéhez, hanem az őszutó haldoklásának di- deregtető kipárolgása. Az ember keze megdermed, de nem a fagytól, hanem a nedvességtől. Hanem a legcsalhatatlanabb bizonyítékot tegnap szolgáltatta nekem az ész haldoklásáról az élet. A 121- es csemegében történt, ahol MÜKÖDÖ VULKAN AZ ELBRUSZ Azt hitték, hogy kialudt vulkán az Elbrusz, — a Ka uk,. 7us hegység legmagasabb csúcsa. Valójában azonban még ma is működik. Erről bi zonyosodott meg nemrégiben a Szovjet Tudományos Akadémia egyik expedíciója, — amely 5.300 méter magasságba r láva és kén nyomaira bukkant a hóban: már egyre többen vásárolnak, könnyű sajt helyett nehéz szalonnát, hideg tejet, vagy kakaót — mint nyáron — senki sem kér. Marika, aki a duplát gyártja ügyesen és jól, megállás nélkül dolgozik: — nem is csoda, hiszen a kávé meleg. És akkor, igen akikor tör* tént: egy idős néni kávét rendelt. Még eltartott egy ideig, amig a szimpla készült. Odaszólt az anyóka: — De jó meleg ez a kávéfőző masina, Marika. Csudajó. Ha megengedi, alá is dugom egy kicsit a kezem: meg- melegíteni. Ebből láttam, hogy már tényleg öregszik az ősz. , — Bd — (apróhirdetések) ÜZEMKÉPES 200 köbcentis Viktória, lemezvillás motorkerékpái 5000 Ft-ért eladó. - Érdeklődni szombat délután és vasárnap egész nap: Erdős, Törökszent- miklós, Táncsics M. u. 25. A TISZÁNTÚLI Áramszolgáltató Vállalat Szolnoki üzletigazgatósága, valamint Szolnok városi és vidéki üzemvezetősége azon- naU belépésre keres Villamos mérnököt, villamos technikust, valamint gépésztechnikust, akinek villamos szakmában iártas- sága van, - valamint villanyszerelőket. Jelentkezni lehet a TI- TASZ Vállalat szolnoki üzletigazgatóságánál, valamint a fent megjelölt üzemvezetőségnél — Szolnok. Ságvári üt ?8. Az ÉRDÉRT Vállalat Szolnok, Körösi úti telepe vagonrakű munkára segédmunkásokat vesz fel. Munkaközvetítő lap szükséges. Kereseti lehetőség 2000 Ft-lg. Üzemi konyha és munkásszállás van. GÉPÉSZÉT! előadót, aki a tárházi gépek és tmk. műhely kezelésében Jártas, azonnali felvételre keresünk. Cím: Szolnok megyei Terményforgalmi Vállalat Műszaki Osztálya Szolnok, Zagyvarékasl úti Irodaház. Telefon: 30-94. MÉLYÉPÍTÉSBEN jártas mérnököket és technikusokat felvételre keres a Szolnok megyei Kútfúró és Útépítő Vállalat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szolnok, József A. u. 39. sz. alatt. Megegyezés esetén útiköltséget térítünk. NAGY gyakorlattal rendelkező képesített könyvelőt keresünk felvételre. - Naplóblzonylatos könyvelésben jártasság előnyt lelent. Tisza Bútorgyár Szolnok Vöröshadsereg útja 32. tllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll AZONNALI BELEPESRE keresünk vegyészmérnököt és számviteli vezetőt. Cfm: Szolnok Megyei Malomipari Vállalat Törökszentmiklős, Beloiannisz út 49. Tel.: 114. NummiiiiHiiimmiiiimiimmiiuuumtmu A KERESTET 01 Allamj Gyógyintézet azonnali belépésre asztalos szakmunkást keres. Fizetés havi 1300.- Ft. Férőhelyes elhelyezés biztosítva, továbbá térítés ellenében üzemi étkezés. NŐI munkaerőket (helybelieket) köpeny bontásra felvesz a Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet, Szolnok, Kossuth tér L sz. földszint. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondok mindazoknak, akik felejthetetlen Jó feleségem temetésén résztvettek. Külön köszönetét mondok a MÉH Vállalat dolgozóinak részvétükért. Hegedűs János ' Szolnok, Veder u. 18 lltlIHMMtMlllimUilMIIIIIIIIHIIIIillKii. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottság és a Megyei Tanács lapja MB felelős szerkesztő: Lazányi JOzsetné Szerkeszt öseg-: Szolnok. Tisza Antal u. 2. L en Telefon: 20-93. 23-20. 20-69 Kiadja a Szolnok megyei Népin Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodanáz. fszt. 3. Telefon: 20-94. Megjelenik nettó kivételével minden nap. A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetés! dlia: egy nöra U.- Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1959. november 3. - 3883 Felelö9 ny„irdi vezető« MA«7ji|PQ| SáAdOft